John Elway - A Múlt Mágusai 5. rész

Szoros barátságot kötve a múlt nagy irányítóival, most sem következhetne más, mint egy játékos aki óramű pontosságú labdákkal szolgálta társait. Terítéken John Elway, a Denver Broncos kétszeres bajnok QB-ja.

John Elway

Születési dátum: 1960 június 28.
Születési hely: Port Angeles, Washington állam
Magasság: 6’3” (191 cm)
Súly: 215 lb (98 kg)
Poszt: QB - Irányító
Egyetem: Stanford
Draft pozíció: 1983 / 1. kör / 1. pick


John Elway (teljes nevén John Albert Elway, Jr.) a Denver Broncos történetének legnagyobb egyénisége, aki az NFL igazi legendái közé tartozik. A ligába elég viharos módon érkezett, ám amit ez után következ? 16 évben a pályán tett, az a Baltimore Colts drukkereinek kivételével mindenkinél jóvá tette mindezt.

Korai évek, középiskola és egyetem

A football szeretetét édesapjától, Jack Elway-t?l, örökölte, aki egyetemi head coach volt a Cal. State-nél, San Jose-ban és Stanfordban, valamint a csapat els? két évében a Frankfurt Galaxy-nál.
Elway az általános iskolában RB-et játszott, mivel azon a szinten a QB-k még kevesebb szerepet kapnak, a RB-ek a központi figurák. Ám 15 éves korára annyira megn?tt, hogy ett?l a mozgása lelassult, ezért váltott posztot. Mivel 1976-ba Jack Elway lett a Cal. State head coach-a, ezért a család Kaliforniába költözött, ahol Elway a Granada Hills High School-ba iratkozott be, mivel a Granada Hills edz?je ekkor Jack Neumeier volt, aki szerette a sokpasszos játékot. Az ? segítségével Elway a high school karrierjé 5711 passzolt yard-al és 49 TD-al fejezte be, így több, mint 60 egyetemi ösztöndíj ajánlat közül választhatott. Az ?
választása a Stanford egyetemre esett, ami akkor egy QB-képz? egyetem volt.
Egyetemi évei alatt a football mellett baseballt is játszott, ám f? eredményeit természetesen QB-ként érte el. Négy egyetemi éve alatt összesen 774 sikeres passzal 9349 yardot ért el, melyekb?l 77 TD lett. 1982-ben második lett a Heisman-trófea szavazáson Herschel Walker RB mögött. Bár a csapatával egyetlen Bowl meccset se játszott és a 20-24-es
mérleg se nagyon fényes, mégis beválasztották 2000-ben a College Hall of Fame-be. Diplomáját közgazdaságtanból szerezte.

Draft

Az 1983-as drafton els? helyen a Baltimore Colts válaszhatott. Elway azonban úgy érezte, hogy ? ennél a csapatnál nem lenne képes Superbowl-t nyerni, ezért bejelentette, hogy nem hajlandó a Colts mezében pályára lépni, követelte, hogy cseréjék el, mert ha nem, akkor
inkább baseballt fog játszani, ugyanis korábban a New York Yankees játékosa lett. A Colts ezért a draft után elcserélte ?t a Denver Broncos-hoz, cserébe pedig Mark Herrmann QB, Chris Hinton OL (akit a 4-dik helyen választott ki a Broncos), valamint egy 1984-es els?
körös pick került Baltimore-ba.

NFL-ben eltöltött évek

Denverben nagyon bíztak az ifjú csillagban, ezért egy akkor rekord összeg?nek számító 5 millió dolláros szerz?dést írattak vele alá és egyb?l ? lett a csapat második számú irányítója Steve DeBerg mögött, bár lényegében együtt voltak kezd?k, hiszen nagyjából
ugyanannyit voltak a pályán. Elway mögött a harmadik a sorban Gary Kubiak volt, aki kés?bb a Broncos offensive coordinator-a lett, jelenleg pedig a Houston Texans head coach-a. Természetesen a Colts szurkolói nem zárták a szívükbe, amit hamar tudomására is hoztak, mivel az 1983-as szezon második fordulójában a Broncos Baltimore-ba látogatott,
ahol igencsak h?vös fogadtatásban volt része, ám így is gy?zelemre vezette a csapatát. Az els? szezonját az NFL-ben 9-7-es mérleggel zárta a csapat az AFC West harmadik helyén, bejutott a playoff-ba is, de súlyos vereséget szenvedett a Seattle Seahawks-tól 34-3-ra. Statisztikailag nem volt er?s szezonja, de tanulóévnek tökéletes volt.
Az 1984-es szezont már egyedüli kezd?ként kezdte, DeBerg az offseason-ban a Tampa-hoz távozott. Ezt a szezont a csapat 13-3-as mutatóval zárta az AFC West els? helyén, ám a playoff-ban hazai pályán kiesett a Pittsburgh ellen 17-24-es eredménnyel. Azonban a korai búcsú ellenére is igen bíztató szezont produkált az ifjú Elway több, mint 2500 passzolt yard-al. A csapatot ebben az évben vette meg a jelenlegi tulajdonos Pat Bowlen, ezzel egy lehetséges cs?dhelyzett?l mentette meg a csapatot.
Az 1985-ös szezon volt az els? NFL szezonja, amikor 3000 yard fölé jutott, 3891 yard-al zárt (22 TD, 23 INT). A csapat az AFC West második helyét szerezte meg 11-5-ös eredménnyel, ám sajnos ez a playoff-hoz kevés volt.
1986 volt az igazi áttörés számára, hiszen sikerült csapatát egészen a Super Bowl-ig vezetni. 11-5-ös mérleggel zárták az alapszakaszt, amivel egy év szünet után ismét sikerült megnyerniük az AFC West-et és így bejutni a playoff-ba. Ehhez ? maga 3485 passzolt yard-al (19 TD, 13 INT) járult hozzá. A playoff els? meccsén hazai pályán gy?zték le a New England Patriots-t 22-17-re, majd a következ? fordulóban Cleveland-ben sikerült nyerniük hosszabbítás után 23-20-ra, így ?k képviselhették az AFC-t a New York Giants ellen Pasadena-ban a Super Bowl XXI-en. A Cleveland ellen 5:43-al a vége el?tt még 13-20 volt az állás és a Broncos a saját 2 yardos vonalán belülr?l kellett, hogy induljon. 37 másodperccel a mérk?zés vége el?tt egy 5 yardos TD passzal ért véget a támadás, amit az óta csak a „The Drive” néven emlegetnek a ligában. Sajnos Phil Simms legendás teljesítménye elütötte ?ket a a Super Bowl gy?zelemt?l, a végeredmény 39-20 lett. Elway teljesítményére azonban nem lehetett panasz, 304 yardot passzolt, egy TD-t és egy INT-t dobott, emellett futott még 27
yardot és egy TD-t. Ebben az évben vett részt Hawaii-ban az els? Pro Bowl-ján.
1987 –ben ismét sikerült a dönt?be vezetnie csapatát, ám ismét elbuktak, ezúttal a Washington Redskins ellen. Bár a passzolási statisztikái kicsit romlottak az el?z? szezonhoz képest, mégis ?t választották MVP-nek a szezon végén, mivel a 19 dobott TD mellé még futott 4-et. A San Diego-ban rendezett Super Bowl XXII-höz vezet? úton el?ször a Houston
Oilers-en (34-10), majd ismét a Browns-on (38-33) át vezetett az út. Sajnos a dönt?ben elég rossz napot fogott ki, mindössze 257 yardot passzolt egy TD-al és 3 INT-el. Viszont két Super Bowl rekordot is felállított: egyrészt övé lett a leggyorsabb TD passz, 1:57 után dobott egy 56 yardos passzot Ricky Nattiel-nek, másrészt ? lett az els? QB a dönt? történetében, aki passzot kapott el, egy 23 yardosat Steve Sewell RB-t?l. A Pro Bowl-ra ebben a szezonban is meghívást kapott.
1988-ban a csapat teljesítménye átmenetileg visszaesett, csak 8-8-as mérleget tudtak elérni, ami csak az AFC West második helyére és a korai nyaralásra volt elég. A Pro Bowl meghívás is elmaradt, bár a 3000 passzolt yard-ja ekkor is megvolt.
1989 ismét a sikerek éve volt Elway számára, bár a végs? siker ismét elmaradt. Az alapszakasz végén a 11-5-ös mutató ismét AFC West gy?zelmet és playoff részvételt hozott. Az els? fordulóban egy klasszikus Elway-féle drive-al, ami a saját 20 yard-os vonalukról indult 2:27-el a vége el?tt vették át a vezetést 24-23-ra a Steelers ellen és a Mile High Stadium közönségének segítségével sikerült visszaszerezni a labdát, ugyanis annyira hangosak voltak, hogy a pittsburghi irányító-nak, Bubby Brister-nek, a hangja annyira elveszett a zajban, hogy a snap után a labda a földre hullott és a Broncos meg tudta szerezni. Az AFC dönt?ben ismét a Browns volt az ellenfél, ?ket sima meccsen, 37-21-re, gy?zték le. A Super Bowl-on azonban a San Francisco 49ers még ennél is fölényesebben gázolt át Elway-en és csapatán, a végeredmény 55-10 lett. Saját bevallása szerint ez volt karrierjének a mélypontja. Ezen valószín?leg még az újabb Pro Bowl szereplés sem sokat segített.
1990 a 4 év alatt elvesztett harmadik Super Bowl lelki terhe alatt telt, az 5-11-es mutató Elway karrierjének legrosszabb gy?zelmi mutatója volt és csak az ötödik helyen végeztek az AFC West-ben. 1990 és 1995 között a 6 évb?l mindössze 2-szer sikerült bejutni a playoff-ba és ott csak egy meccset sikerült megnyerni Elway-nek és csapatának. Az az egy gy?zelem azonban emlékezetes volt, igazi Elway-féle comeback. Az 1991-es playoff-ban történt, hazai pályán. 2:07-el a vége el?tt a saját 2 yardos vonalukról indult a támadás és 0:18-al az órán ért véget egy field goal-al. Ez alatt a támadás alatt két 4th down-t is sikerült 1st down-ra váltania, egyet futva, egyet pedig passzal. A következ? fordulóban a Buffalo Bills
ellen a negyedik negyedben egy combizom sérülés miatt le kellett jönnie pályáról és így sajnos nem tudta gy?zelemre vezetni csapatát, mely így egy 10-7-es vereséggel végezte a szezont. Ez a sérülés abban is megakadályozta, hogy részt vegyen a negyedik Pro Bowl-ján,
amire beszavazták.
Az 1993-as és az 1994-es szezon után is beválasztották a Pro Bowl-ra, ám a sikerek elmaradtak. 1993 mégis fontos szezon volt számára, mivel karrierje során egyedül ebben a szezonban sikerült 4000 yard fölé jutnia (4030 yard) és ? lett az AFC MVP. Elway körül kicserél?dött a csapat, kétszer cserélt edz?t a Broncos, Dan Reeves-t el?bb Wade Phillips,
majd a jelenlegi head coach Mike Shanahan követte. Elway viszonya Reeves-el sohasem volt igazán felh?tlen, ezért igazán nem bánta a váltást. Phillips nem tudta hozni az eredményeket, ezért érkezett Shanahan az 1995-ös szezon elején. Shanahan és Elway jó barátok voltak mióta Shanahan QB edz? volt a Broncos-nál, így jó párost alkottak.
Az 1995-ös szezon még az összeszokás jegyében telt, ebben az évben érkezett a kés?bbi sikerek pár letéteményese, Terrell Davis RB, Ed McCaffrey WR és Mark Schlereth OT. Ám Elway 3970 passzolt yard-ja (26 TD) és Davis 1117 futott yard-ja mindenképpen bizakodásra adott okot.
1996-ban 13-3-as mérleggel újra sikerült a playoff-ba vezetnie csapatát, miközben az NFL történetében harmadikként sikerült elérnie karrierje során a 45 000 yardot. Sajnos ezt a majdnem tökéletes szezont hamar rövidre zárta az 1995-ben a ligához csatlakozott Jaguars, 30-27-re nyertek a Mile High Stadium-ban. Elway saját bevallása szerint elsírta magát a meccs után, hiszen úgy érezte, hogy ezzel a csapattal bajnok lehetett volna.
1997-ben kiderült, hogy a siker nem maradt el, csak egy évet késett. Elway ebben a szezonban jött fel a második helyre az NFL történetének ranglistáján passzolt yardokban és összes yardban (passz és futás) elérte az 50 000 yardot harmadikként a liga történetében. A playoff els? körében ismét a Jaguars látogatott a Mile High-ra, ám ekkor a Broncos nem bizonyult annyira jó vendéglátónak, mint el?z? évben, 42-17-es veréssel küldték haza az ellenfelüket. A következ? körben Elway 170 passzolt yard-al járult hozzá a Kansas City-beli gy?zelemhez, a Steelers elleni idegenbeli sikerhez pedig két TD passzal segített, így juttatva be csapatát a Super Bowl XXXII-be. Elway tehát ismét San Diego felé vette az irányt, ahol a címvéd? Green Bay Packers és a háromszoros MVP Brett Favre várta Mivel a Packers védelmén a gyenge pont a futás elleni védekezés volt, ezért Elway, aki mindennél jobban egy SB gy?zelemre vágyott, átadta a vezér szerepét Terrel Davis-nek. ? maga mindössze 123 passzolt yard-ig (0 TD, 1 INT) és 17 futott yard-ig (1 TD) jutott, közte a SB-ok történetének egyik legszebb futásával, melynek végén 8 yard után fejjel el?re vet?dött be a 1st down-ért 3 Packers véd?be. A gy?zelem után Pat Bowlen a következ? szavakkal vette át a Vince Lombardi trófeát: "This One's For John", ezzel tisztelegve a 37 éves irányítónak. A gy?ztes SB után Elway nagyon sokáig gondolkodott azon, hogy maradjon-e még egy szezonra, ezzel lázban tartotta az egész médiát a tavasz nagy részére, egészen június 5-ig, mikor bejelentette, hogy marad. A szezon nagyon jól indult a Broncos-nak, Elway-nek kevésbé. A második meccsen megsérült a combja, amire rásérült a következ? meccsen, így ki kellett hagynia 4 meccset. Helyére Bubby Brister ugrott be, aki megfelel? pótlásnak bizonyult. 13-0-val kezdték a szezont, amit végül 14-2-vel fejeztek be, így a SB-ig a playoff-ban végig hazai pályán játszhattak. A Wild Card meccsen a Miami Dolphins érkezett Denverbe, akik az alapszakaszban elszenvedett két vereség egyikét mérték a Broncos-ra. Ezt akarták megbosszulni ezen a meccsen, sikerrel. A végeredmény 38-3 lett, Dan Marino és csapata megsemmisítve térhetett vissza Miami-ba. Elway egy TD-vel járult hozzá, ami karrierje során a 25-dik volt a playoff-okban. Az AFC dönt?ben a Jets látogatott a Mile High-ra, akik az els? félid?ben meg is lepték a Broncos-t, ám Elway összekapta magát és a csapatot, amely a harmadik negyedben még 0-10-re állt. A Broncos 23-0-ra hozta a meccs további részét és 23-10-es eredménnyel bejutott a Super Bowl XXXIII-ba. Elway ismét egy
passzolt TD-vel járult hozzá élete utolsó Mile High-os gy?zelméhez. A SB ellenfelük az Atlanta Falcons volt, akik Dan Reeves edz? vezetésével jutottak el Miamiba. Elway 336 yardot passzolt (1 TD, 1 INT) a SB-on, közte egy 80 yardos TD passzot Rod Smith-nek és futott egy TD-t, így ? lett a SB MVP élete utolsó NFL meccsén. Az MVP címmel abban az évben egy Ford Expedition kulcsai jártak.

Az NFL után

1999 május 2-án jelentette be visszavonulását 38 évesen. F? indokként azt hozta fel, hogy fizikailag nem tud már eleget nyújtani. Ugyanebben az évben, szeptember 13-án, a Miami elleni hazai idénynyitón visszavonultatták a 7-es számú mezét és beválasztották a Broncos Ring of Fame-be. Szintén ebben az évben lett a Colorado Sports Hall of Fame tagja.
2000-ben lett tagja a College HoF-nek és 2004-ben az Pro Football HoF-nek, ahol a beiktatási beszédet a lánya, Jessica tartotta.
2004-ben Pat Bowlen felajánlotta neki eladásra a Broncos 10%-át, ám az üzlet nem jött létre, ugyanis az el?z? tulajdonos, Edward F. Kaiser bíróságon támadta meg az üzletet. A bíróság nem adott neki igazat, ám Elway emiatt a per miatt visszalépett vásárlási szándékától. Jelenleg ? a Colorado Crush AFL-es csapatának egyik tulajdonosa és 2007
februárjában megválasztották az AFL vezet?jének. Emellett van két étterme és egy autókereskedése. Feleségét?l, Janet-t?l, 2003-ban vált el, három lányuk és egy fiuk született. Fia, Jack, QB-t játszik a középiskolában, 17 éves.

Rekordok és egyebek

Elway igencsak sikeres karriert futott be:

- 51 475 yardot passzolt (örökranglista 3-dik hely) és 3 407 yardot futot (összesen 54 882 yard)
- 300 passzolt (örökranglista 4-dik hely), 33 futott és 1 elkapott TD f?z?dik a nevéhez (összesen 334)
- 47 meccs-gy?ztes vagy egyenlít? negyedik negyedes drive
- 148 alapszakasz-meccs gy?zelem, örökranglista els? hely holtversenyben (Brett Favre-nak van ugyanannyi jelenleg)
- 4 123 sikeres passza az örökranglista 3-dik helyére teszi
- 774 futás (második a QB-k közt Randall Cunningham mögött)
- 3 704 futott yardja 6-dik legjobb jelenleg a QB-k között
- Negatív rekordok: 516-szor sack-elték, ami a legtöbb az NFL történetében és a SB-okon dobott 8 INT-je is rekord
- 1 128 yardot passzolt az 5 SB-ján (Joe Montana mögött 2-dik, neki 1 142 yardja van)
- 4 SB-ban futott TD-ja a legtöbb, amit QB eddig elért
- ? az egyetlen QB, aki 5 SB-on volt kezd?
- 9-szer szerepelt Pro Bowl-on a 16 szezonja alatt

Írta: Bódogh Gábor (StormST)