Kerekasztal - 3. hét

 

 

Vagyis a kérdés: Valóban ilyen jók, vagy csak a szemünk csal?

 

 

1. New Orleans Saints támadóalakulat:

 

Igor: igen

Azt ugyan kétlem, hogy Drew Brees 72 passzolt touchdownt dobna a szezon során, és az is nagyon meglepne, ha a Saints támadóegysége továbbra is a 45 pontos átlag környékén teljesítene, ezek valóban emberfeletti számadatok, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen lenne tizenhat meccsen át megtartani. Az eddigi formát látva abban viszont nem nagyon kételkedhetünk, hogy a Saints-é a liga legjobb támadócsapata, és engem semmiképp sem nem lepne meg, ha például Brees megdöntené Brady 50 passzolt TD-os rekordját.  Sőt, a Saints pedig egy laza 35 pontos átlagot hozva (néhol persze egy-egy kiugró 40+ vagy 50+ pontos meccsel) az egy csapat által szerzett legtöbb pont rekordját orozhatja el a 2007-es Patriotstól. Azt a csapatot, amely a Philadelphia ellen képes idegenben 48 pontot termelni, azt nem féltem a többi NFC East vagy South gárda ellen sem, sőt még a bombaformában játszó Jets ellen is jók lehetnek 30 pontra – maximum nem Darrelle Revisre, hanem a másik oldalon álló CB-re fog dobálni Brees. Hiába van egy adott csapatnak 3-4 jó LB-e vagy DB-je, akkor is rendkívül nehéz a Colston-Henderson-Shockey-Reggie Bush négyes mindegyik tagját levédekezni egy adott passzfigura folyamán – még ha Colstont le is fogja Revis, vajon ki fog a villámgyors Devery Hendersonnal lépest tartani.
Ráadásul ekkor még egy szót se szóltunk a támadófalról, amelyik talán a liga legjobbja az irányító megvédésében, és az egzotikus blitzeiről és agresszív védelméről híres Philadelphia ellen is csak két sacket engedélyezett. A harmadik kulcselem pedig a futójáték, amely az idén egyelőre kifogástalanul működik (megint csak az Eagles elleni 4.6 yardos kiváló átlagot tudom idézni), Mike Bell egyelőre az év egyik legnagyobb meglepetésembere, és hamarosan a tavalyi évben szenzációs teljesítményt nyújtó Pierre Thomas is visszatér lábadozásából. Az egykori második számú pickre, Reggie Bush-ra, lassan szüksége sem lesz a csapatnak…

 

somoskovig: nem

Könnyű lenne erre a kérdésre rávágni az igen választ, hiszen az első két meccs alapján Drew Brees továbbra is a liga legtermelékenyebb irányítója, Shockey és Colston a tavalyi szezonnal szemben ezúttal egészségesek, ráadásul még egy nagyon jó futójáték is párosul idén a passzjáték mellé, mitől is esne vissza a Saints offense?
Véleményem szerint mégsem fog ezen a szinten teljesíteni a támadósor az egész szezon során, két fő ok miatt. Az egyik ok, hogy a futók már most az elhasználódás jeleit kezdik mutatni – hiába, New Orleans-ban nem volt szokás őket is terhelni mostanában. Pierre Thomas még nem egészséges, Mike Bell már nem, Reggie Bush pedig sosem volt az egy egész szezonon keresztül. A másik ok, hogy az eddigi ellenfelek védelme vagy nem létezik igazából (Detroit), vagy pedig még keresi önmagát a holtszezon közbeni változások után (Philadelphia). (Persze most mindenki érvelhet az Eagles első heti, Panthers elleni produkciójával, de az a meccs nagyban az eredmény alakulása miatt jött össze ennyire kiemelkedően a Sasok védelme számára.) Tehát ha a Saints sorsolására előre tekintünk, akkor azért találunk benne jóval keményebb védelmeket. New York Jets, Washington, Buffalo, NY Giants, New England és a szezon alatt várhatóan formába lendülő Dallas, Tampa Bay és Carolina védelem is vár még a Szentekre.  Ezek tükrében hiába jó a Saints offense, nem várható tőlük stabilan a meccsenkénti 450-460 yard és 40 pont feletti termelés.

 

 

2. Baltimore Ravens támadóalakulat:

 

Igor: igen

A szezon előtt rendkívül rövid időre nyugdíjba vonuló, majd hirtelen visszatérő receiver, Derrick Mason még augusztusban kijelentette: az idei Baltimore Ravens más jellegű csapat lesz, egy olyan gárda, amely könnyedén fogja majd a pontokat és a touchdownokat gyártani. Ezt persze tamáskodás fogadta, hisz sokan ígértek már ehhez hasonlót.. és valljuk be, a lassan 15 éves múltra visszatekintő franchise életében valóban nem nagyon akadt olyan év (talán csak Jamal Lewis 2066 yardos szezonja), amellyel kapcsolatban elsőként a briliáns támadójáték (és nem pedig a kőkemény védelem) jutna eszébe bárkinek is. Egyelőre azonban a Ravens offense parádézik, a már tavaly is kiválóan működik futójáték mellett idén egyelőre a levegőben is remekül haladnak a labdával, és Joe Flacco két hét alatt 5 passzolt touchdownnal vette ki a részét a sikerből. Nem állítom, hogy Bazooka Joe mindenki ellen meg fogja dobni a fantasyjátékosok álmaiban gyakran táncoló mágikus 300 yardot, de a meccsenként 1-2 TD-vel ezután sem lesz gondja, pláne ameddig a törékenyebbnek számító játékosok (Mark Clayton, Todd Heap) egészségesek. A legnagyobb fegyvertény pedig a kiváló RZ-hatékonysága a csapatnak: eddig nyolc alkalommal jutottak az ellenfél húsz yardos vonalán belülre, és ebből 7 TD-szerzett a csapat. Bár lehet, hogy ez a kiváló mutató egy keveset romlani fog, túl nagy esésre nem számítanék egy olyan csapattól, ahol két kiváló RZ futó akad McGahee és Leron McClain személyében. Bár tanult kollégám biztos felemlegeti majd a kemény menetrendet is, a Steelers vagy épp Minnesota kiváló védőfalának legendája idén csak a Ravens elleni meccsig fog kitartani. Lehet hogy a Ravens nem fog minden héten 30 pontot csinálni, de a Hollóktól szokatlanul kiegyensúlyozott (és épp ezért kiszámíthatatlan) támadójátéka sok más csapatot is megtréfál még. Ne feledjük, a tavalyi év volt Cam Cameron tanulóéve, aki a LT-Turner-Gates trio után a marylandi csapatnál is hasonló alapanyaggal dolgozhat.. Jómagam szinte biztos vagyok benne, hogy az év végére az öt legtöbb pontot szerző csapat közt találjuk majd a Baltimore-t. Egy hónapja vajon ki mert volna erre fogadni? 

 

somoskovig: nem

Igor örömére ezen a héten is akad olyan témakör, mely során a Ravens idén valóban meglepően jól teljesítő támadóit dicsőítheti, de én maradnék továbbra is a szkeptikus kommentátor szerepében. A Ravens jelenleg yardokat tekintve a 3. legeredményesebb csapat a ligában, azonban passz terén „csak” 13. helyen állnak, és ezt a számot is nagyban befolyásolja az igen gyenge Kansas védelem elleni parádé az első héten. Futott yardokat tekintve valóban nagyon előkelő a csapat helyezése, jelenleg éppen ez húzza fel az elitbe a támadóosztagot, Rice, McGahee és részben McClain is szépen termeli a yardokat. De ha vetünk egy pillantást az elkövetkező ellenfelek listájára, elsősorban azok futás elleni védekezésére figyelve, máris látható, hogy nem lesz tartható a jelenlegi 164 yardos meccsenkénti futóteljesítmény. Következik majd két Steelers elleni derbi, két meccs az idén igen kiválóan teljesítő Bengals-védelem ellen, és emellett szerepel még a listán a Minnesota, a meglepően jó védekezést nyújtó Denver és a futás ellen mindig jó Chicago is, vagyis a hátralévő 14 meccsből 7 alkalommal nagyon meglepő lenne, ha 120 yard felett futnának a Baltimore running back-jei. A maradék hét meccs mindegyikén tehát 200 yard felett kellene futni, hogy a futóátlag megmaradjon, vagy Joe Flacco karjaiban és az általa termelt 300 yardos meccsekben kellene bízni. Flacco pedig, bár kiválóan játszik idén, de nem az a típusú irányító, akitől stabilan 300 yard feletti meccseket számíthat a csapat.

 

 

3. New York Jets védelem:

 

somoskovig: igen
A Jets védelme idén eddig pontosan azt produkálja, amit Rex Ryan szerződtetésekor várni lehetett. Abszolút domináns teljesítmény, hatalmas nyomás az irányítón, a futójáték teljes leradírozása, labdaszerzések, a harmadik kísérletek kiváló kivédekezése (alig 30%-os sikerességgel tudott a Jets ellen eddig bárki 3rd down kísérlet után továbbhaladni). Mindezt az egyik legjobb pass rusher OLB, Calvin Pace és az első héten Shaun Ellis kezdő DE nélkül. Ráadásul nem nyeretlen kétévesek ellen léptek pályára, hanem a liga egyik legjobbjának számító Texans és az első héten a Bills nem rossz védelme ellen 441 yardot termelő New England támadóit szántották bele a pályába. A Jets a szezonban nem kapott még támadó TD-t, a 4. hét után ráadásul Calvin Pace is visszatér. A sorsolásuk sem tekinthető kiemelkedően keménynek, bár még játszanak a Saints, az Atlanta, a Cincinnati és az Indianapolis gárdáival, de a többi összecsapáson nem nagyon kell a liga elitjébe tartozó támadóegységek ellen játszani. Szezon végére az AFC North két reprezentánsának szurkolói csak azon vitázhatnak majd, hogy a Ravens vagy a Steelers védelme a második legjobb a ligában.

 

Igor: nem

Hiába érkezett a fél Baltimore-védelem (Rex Ryan, Bart Scott, Jim Leonhard) a new york-i csapathoz, egyelőre korai lenne őket az AFC, vagy éppen az NFL legjobb védelmévé koronázni. Szó se róla, lenullázták a Texanst, ami igen dicséretes fegyvertény; sőt, számomra ez tűnik jóval nagyobb tettnek, mint a sok sebből vérző és a futójátékkal gyakorlatilag nem rendelkező Patriots-t legyőzni. (Hiába van megfelelő depth, ha minden futó átlagos, vagy még inkább átlag alatti egy csapatnál – a 2-3 yardos cipelési átlagok nem adódnak össze ebben az esetben sem.) Ám mindkét csapat ellen úgy sikerült nyerni, hogy lefogták az ellenfél egyetlen igazi veszélyt jelentő receiverét, és nyomás alatt tartották az irányítót. Matt Schaub, vagy egy bizonytalan Brady ellen ez a trükk bejöhet… de a több remek WR-rel rendelkező csapatok ellen (Cincinnati, Indianapolis vagy New Orleans) Darrelle Revis egymaga nem lesz elegendő, és jómagam kissé szkeptikus vagyok Lito Sheppard-del vagy Dwight Lowery-vel kapcsolatban. Ráadáasul Manning vagy Brees imádja ha az ellenfél blitzel, számtalan statisztikai elemzés mutatja, hogy mindkét irányító a szokásosnál jobb QB ratinggel passzol, ha az ellenfél védelme 6-7 játékost küld a QB nyakába – ekkor ugyanis a védelmet gyorsan olvasó irányítóknak könnyebb megtalálni a védelem lyukas pontjait.
A 3-4-es felállású front seven is igencsak nagy nevekből áll, és azt láthattuk hogy a kevés cipelést kapó Slaton vagy a Pats ellen jók voltak, de vajon képesek lesznek-e a villámléptű, a második fordulóban majd 300 yardot összeszaladgáló Chris Johnsonnal vagy az évet hasonlóan bombaformában kezdő Fred Jacksonnal felvenni a versenyt? Azt mondom várjunk egyelőre… ha képesek a következő két találkozón, a Titans és a Saints ellen is hasonló pazar védőjátékot mutatni, akkor megemelem a kalapom, és beállok a ryanisták táborába. Egyelőre maradok azonban Jets-szkeptikus.
 

4. Denver Broncos védelem:

 

somoskovig: igen

A tavalyi szenvedést követő teljes átalakítás a jelek szerint nem várt sikerességgel vette kezdetét, a coloradoi hegyek között Mike Nolan védekezésért felelős edző titkos rituális módszerekkel feltüzelt egysége az eddigi két meccsen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Bár a legyőzöttek közül a Cleveland elleni jó teljesítményt elintézhetnénk egy kézlegyintéssel, de a Bengals elleni bemutató az első héten igen meggyőző volt. Főleg annak fényében, hogy a Cincinnati a következő fordulóban igencsak szétszedte a Green Bay védelmet, vagyis nem gyenge támadósorról van szó. A nyári igazolások a jelek szerint „ültek”, Andra Davis a futások megállításában jeleskedik, Brian Dawkins 35 éve ellenére hozza azt a fantasztikus játékot, amit az Eagles színeiben megszokhattunk tőle, és a többiek is sokat javítottak a tavalyi színvonalon. Emellett Elvis Dumervil is kezdi megszokni a külső LB szerepkörét, az elmúlt meccsen 4 alkalommal csomagolta össze Brady Quinn-t. Ami pedig még nagyon fontos a védelem számára, az a támadók teljesítménye. Bár csillogás egyelőre nincs, de sok futás, rövid passzok és sok labdabirtoklás igen, vagyis a védőknek nem kell irreálisan sok időt a pályán tölteniük. Ez lehet a jövő sikerének záloga is, ha a támadók tudják kontrollálni az órát és meccsenként 30-35 percig birtokolni a labdát, akkor a védelem megtarthatja jelenlegi jó teljesítményét. Várhatóan be fog csúszni egy-két rosszabb meccs is, de összességében a Broncos defense top 10 környékén lesz az év végére, ami hatalmas előrelépés tavalyhoz képest.

 

Igor: nem

Igen furcsán kezdődött az idei év, és bizony be kell valljam, talán a Broncos védelem tündöklése az  ami legjobban meglepett a sok váratlan esemény közül. (Na jó, Antwan Odom 5 sackje sem akármi, de erről később..  Az egész holtszezonon át tartó hercehurca után, nem sokan vártak hasonló villámrajtot a Broncostól – igaz, a szerencsés Bengals elleni győzelem után a Browns lelépése már némileg könnyebb feladatnak bizonyult. Champ Bailey továbbra is kirobbanthatatlan a csapatból, Brian Dawkins kitűnő igazolás volt és egyik nagy kedvencem az NCAA ligából, Elvis Dumervil is kezdi felvenni az NFL ritmusát (bár John St. Clair ellen nem annyira nehéz a sackgyűjtés, valljuk be férfiasan), szóval vannak pozitív jelek. De itt is korai lenne elhamarkodott kijelentést tenni, épp az említett csapatok miatt (melyeket divíziórivális voltuk miatt az átlagnál jobban ismerek) nem merem azt kijelenteni, hogy a Denver védelme az NFL legjobb öt vagy 10 alakulata közé tartozna. Egy ingadozó Bengalst nagy nehezen legyűrtek, és a Brownst 200 yardon tartották, ez fegyverténynek szép, de azért nem annyira kirívó és példa nélküli cselekedet. Az elcsípett három pick és szerzett kilenc sack is túlzó számadat, részben egy meccsvégi Palmer Hail Mary, másfelől a már említett ex-Bears falember segített a védelmi statisztikák kozmetikázásában. Jó védelme van a Denvernek, de annyira azért nem jó, mint amennyire a statisztikák ezt láttatnák… év végére vissza fognak süllyedni a közepesnek számító NFL-védelmek közé; persze a tavalyi “defense”-nek szapult borzadványhoz képest már ez is hatalmas előrelépés lenne.

 

 

5. Antwan Odom DE (Cincinnati Bengals)

 

somoskovig: igen

Két meccs, 7 sack, nem semmi teljesítmény a Bengals védőjétől. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy 4 alkalommal akkor vitte földre Aaron Rodgers-t, amikor Chad Clifton left tackle sérülése miatt a csere guard állt vele szemben a Packers elleni meccsen. De előtte 2 sack-et jegyzett a liga egyik legjobb pass protection falának tartott Denver ellen is, illetve Clifton-t is megverte egyszer. Mi kell ahhoz, hogy Odom ilyen hatékony legyen, illetve hogy megőrizze ezt a teljesítményt (természetesen nem arra gondolok, hogy az eddigi átlagot felszorozva 56 sack-et fog jegyezni év végéig, de 18-20 alkalommal földre viheti az ellenfelek irányítóit)? Egyrészt megfelelő támogatás a védelem, elsősorban a védőfal részéről. Ez egyre inkább adott a Bengals esetén, mert a Tank Johnson – Domata Peko páros egyre hatékonyabban dolgozik középen. Másrészt kell egy jó futás elleni védelem, hogy az ellenfeleknek ne legyen érdemes sok futójátékkal kísérletezni. Nos, a Bengals eddig 11. legjobb a futás elleni védekezést tekintve, meccsenként alig 80 engedett yarddal, így ezt is kipipálhatjuk. Harmadrészt kell egy jó támadósor, amelyik gyorsan előnybe tud kerülni, így az ellenfélnek sokat kell passzolnia, hogy le tudja faragni a hátrányt és ne teljen túl gyorsan az idő. Palmer – Ochocinco – Coles – Henry – Benson, eddig úgy tűnik, hogy alakul a jó támadójáték is. Negyedszer pedig kell egy-két olyan összecsapás, ahol az ellenfél támadófala szinte kínálja magát arra, hogy nagy meccset játsszon egy-egy pass rusher. Ilyenből is akad, elég a Houston, a Detroit, a Kansas City vagy a két Cleveland elleni meccset említeni (főleg ha Odomot átteszik St.Clair ellen játszani). Tehát igazából minden adott ahhoz, hogy Odom legyen idén az egyik legeredményesebb pass rusher a ligában.

 

Igor: nem

Gondolom az NFL.hu olvasói közül sokan tudják ki is Osi Umenyiora. A Giants pass rushere egy tehetséges, fiatal játékos, akit 2007 szeptemberéig sokan ismerték ugyan, de nem tartozott az NFL sztárjai közé, nem volt más a legtöbb NFL szurkoló számára, csupán csak egy fura nevű new york-i sportoló... míg nem nevezett év szeptember harmincadikán Umenyiorának sikerült egy kimagasló napot kifognia, és az adott estén 6 alkalommal sackelte Donovan McNabbet, majdnem beállítva ezzel az érvényes NFL rekordot. Hirtelen felkapta a sajtó, és számtalan cikk jelent meg róla, sokan találgatták fajon a 25 éves játékos lesz-e az új Lawrence Taylor vagy Michael Strahan, és hirtelen igencsak megnőttek az elvárások vele szemben., a két évvel korábbi 14.5 sackes teljesítménye után sackrekordot vártak tőle… ám Osi végül 13 sackkel zárta az idényt. Azt is tudják néhányan ki volt Derrick Thomas – a 90-es évek legjobb pass rushere, aki az egy meccs elért rekordot tartja 7 sackkel. A különbség az, hogy Thomas egy másik meccsen is bemutatott hat sacket, ha pedig az ún “hurry” statiszikát számolták volna az ő idejében (vagyis hogy hányszor siettette az irányítót a dobás elvégzése előtt/közben) akkor valószínű számtalan meccsen kétszámjegyű eredményt mutatott volna az abakusz.
A hosszas példabeszéd lényege csupán annyi, hogy egyszer mindenkinek lehet jó napja. Antwan Odomnak is sikerült egy ilyet kifognia a Packers ellen, ráadáasul sackjei nagy részét a left tackle poszton bevetett csere LG ellen szerezte. ami szép eredmény, de ettől még nem legendás. A Denveri elleni két sackből sem vonnék le túl nagy következtetést, Kyle Orton lábmunkáját ismerve az a csoda, hogy ez csak kétszer sikerült neki. Még ha az elmúlt 5 szezonban összesen 15.5 sacket szerző Odom valóban nagy előrelépést tett a holtszezon során (a Bengals játékos fejlődését a holtszezonban elvégzett erősítésnek és plusz izomnak tulajdonítja), akkor is egyre inkább oda fognak figyelni rá, ezért nem valószínű, hogy a továbbiakban hasonló könnyű dolga lenne, ezért igencsak meglennék lepve, már akkor, ha a 15 sacket elérné vagy túllépné az idei szezonban.

 

 

6. Cedric Benson RB (Cincinnati Bengals)

 

somoskovig: igen

Még egy Bengals játékos, ezúttal a labda túloldaláról. Cedric „No Gain” Benson nem túl dicsőséges chicagoi ténykedése után tavaly került a Bengals-hoz, és az utolsó meccseken már igen hatékonyan termelte a yardokat. Hogy ez a támadófallal való összeszokásnak köszönhető-e, vagy addigra ürült ki a szervezetéből a felhalmozódott alkohol, ezt nem tudni, mindenesetre az idei évet is úgy kezdte, ahogy ezt egy egykori első körös választottól elvárja az ember. A Denver és a Green Bay elleni meccseken összesen 217 yardot futott 4,3-as átlaggal, ami főleg annak fényében kiemelkedő, hogy a Denver a másik meccsén Jamal Lewis-t 38 yardon és 2,8-as átlagon tartotta, míg a Packers Matt Forté ellen ténykedett igen hatékonyan (55 yard, 2,2 átlag). Benson számára nagy segítség Carson Palmer visszatérése, hiszen így már nem lehet 7-8 emberrel a futás megállításra koncentrálni, van tere kibontakozni. Bár várnak rá nehéz meccsek elsősorban a 2-2 Steelers és Ravens elleni derbin, illetve a Jets ellen, de cserébe sikerrel futhatja szét kétszer a Cleveland, illetve emellett a Houston, a Detroit, a Chargers vagy a Kansas City védelmét, vagyis átlagban simán hozhatja a 100 yardot és a 4,3 körüli átlagot. Szezon végére 1500 yard és 8-10 TD lehet a termése, így kiemelkedően a legjobb szezonja lehet az idei.

 

Igor: nem

Komolyan mondom, kezd olyan érzésem lenni, hogy az asztal túlsó végén ülő úriember szándékosan provokál.. vagy legalábbis próbál megnevettetni? Arról a Cedric Bensonról beszélünk – szándékosan nem hívom “No Gain”-nek, ezt a becenevet ugyanis Willie Parker már kisajátította magának a divízióban, még mielőtt Benson ideérkezett volna – nos tehát, arról a Cedric Bensonról beszélünk, akit körülbelül tizenhétszer csíptek fülön alkohollal kapcsolatos problémákkal, ezek után a Cincinnati Bengalshoz került és egyelőre a legjobb szezonjában sem futott többet 750 yardnál? Emellett eltörpül az a csekélyke apróság, hogy Bensonnak még négyszer kell játszania a Pittsburgh vagy a Baltimore csapatai ellen, akik ellen tavaly olyan impozáns eredményeket ért el, mint egy 10 cipelésből 17 yardos produkció a Ravens ellenében, vagy egy 16/35 a Steelers védelemmel szemben? Azt hajlandó vagyok elfogadni, hogy Benson is keményebben és motiváltabban fut, mint bármelyik korábbi szezon során; de 1, ez nem mond sokat 2, azt nem hiszem hogy egy nyár alatt Pro Bowl futó vált volna belőle, és a Cincy támadófala sem javulhatott ennyit. Ráadásul az első két meccsben végig partiban voltak, sőt vezettek is, így Benson számtalan lehetőséget kapott, és két hét alatt 50 cipelésnél tart. Azt viszont szintén nem tudom elképzelni, hogy ezt az ütemtervet további három és fél hónapon tartsa, és négyszáz alkalommal futhatna a lasztival -  megduplázna a tavalyi penzumát. Egyrészt fizikailag nem bírná a gyűrődést, másrészt lesznek olyan meccsek, ahol a Bengals-nak hátrányból kell majd visszajönnie, ez pedig több passzfigurát és kevesebb futást jelent.  Lehet, hogy sikerült átlépnie az 1000 yardos határt az idén, ha sikerül neki, akkor sem sokkal… de ennél többre ne nagyon számítsunk.

 

 

7. Mario Manningham WR (NY Giants)

 

Igor: igen

Azt szoktak mondani, hogy harmadévesnél fiatalabb WR-ek ritkán váltják meg a világot, bár a tavalyi drafton elkelt elkapók közül Eddie Royal és Desean Jackson már újoncként is igen jól teljesített, mindketten igen közel jutottak az 1000 yardos álomhatárhoz.. Manningham ellenben pályán kívüli ügyei miatt sokat csúszott a drafton, és tavaly nem is nagyon kapott lehetőséget a Giants csapatában. Plaxico Burress és Amani Toomer kiesése miatt azonban sejteni lehetett, hogy idén nagyobb szerep várhat a fiatal játékosra, hiszen 4 szinte egyformán fiatal és tapasztalatlan elkapóval vágott neki a gárda a szezonnak.
Domenik Hixon és Hakeem Nicks sérülése miatt Manningham hamar a kezdőben találta magát és élt is az adódó lehetőséggel. Ugyan a legtöbben attól tartanak, hogy amint Hixon visszatér, “Super Mario” gyakrabban a padra szorul, ám ez egyelőre még csak elméleti kérdés... Manningham kiváló deep threat, és ha a Giants úgy gondolja, hogy ő a legjobb WR-ük, akkor nem fogják visszaküldeni a kispadra. Egy-két, a múlt vasárnapihoz  hasonló, 100-150 yardos hét  és csodaszép TD-elkapás pedig csodákra lehet képes. Úgy gondolom, hogy az ex-michigani játékos lesz az idei év egyik meglepetés-elkapója, véleményem szerint 1000 körül zárhat, de adott esetben még ezt is túlszárnyalhatja akár.

 

somoskovig: nem

Manningham – és az egész Giants passzjáték – eddig az év egyik legnagyobb meglepetése, bár az ifjú elkapó kapcsán korábban sem elsősorban a játéka, hanem a pályán kívüli balhéi miatt merülhettek fel kételyek. Idén a jelek szerint füvet csak a stadionokon belül láthat, és ezáltal máris csak a felé szálló labdákra kell koncentrálnia. Miért gondolom mégis, hogy nem fogja tudni egész szezonban ezt a teljesítményt nyújtani? Egyrészt a Giants 4 fiatal, közel azonos képességű elkapót akart forgatni a meccseken, de Hixon és Nicks sérülése miatt most igazából Smith és Manningham maradtak csak célpontként. A két sérült azonban hamarosan vissza fog térni, ami máris csökkenteni fogja a Mario felé szálló labdák számát. Másrészt várhatóan a New York eddig döcögő futójátéka is magához fog térni a későbbiekben – főleg, ha az ellenfelek hajlandóak lesznek a passz ellen is védekezni -, ami szintén limitálni fogja egy kicsit Manningham eredményességét. Emellett a Giants az eddigi kettőnél várhatóan simább meccseket is fog játszani, amikor a futójáték az óra menedzselése szempontjából amúgy is előtérbe kerül. Harmadrészt ne feledjük, hogy igazán kiugróan a Dallas ellen játszott a fiatal WR, márpedig a Cowboys passz elleni védelmét még Byron Leftwich is darabokra szedte… Manningham jó slot WR lesz, szezon végére 700-800 elkapott yarddal és 5-6 TD-vel, de 1000 yard feletti teljesítményt nem fog nyújtani.

 

 

8. Michael Huff – S (Oakland Raiders)

 

somoskovig: igen

Huff az Oakland védelem egyik kellemes meglepetése idén, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy az elmúlt szezonok során gyakrabban lehetett szidni, mint dicsérni őt. Huff csere safety-ként játszva gyűjtött be idén 3 interception-t, elütött már 5 passzt és összeszedett egy fumble-t is. A jelek szerint sokkal jobban fekszik neki ez a szerepkör, mert egy-egy nagy játék mindig benne van. Az eddigi teljesítménye és Hiram Eugene kezdő FS kisebb sérülése megnyithatja előtte az utat a kezdőcsapat felé, vagyis az eddigieknél jóval több időt tölthet a pályán, és idén végre igazolni fogja, hogy megérte az 1/7-es draft jogot, amit rááldozott a Raiders 2006-ban.

 

Igor: nem

Huff egy rendkívül tehetséges játékos volt már a texasi egyetemi évei alatt is, és a profiligában is sokat vártak tőle – aztán valahogy az a balszerencse érte, hogy őt (is) az Oakland választotta. A fiatal játékos első két évében kezdett, tavaly azonban Hiram Eugene került be helyére – és idén is elég komplexnek tűnt a helyzet: az első hetekben Eugene főleg a futásgyanús figurákhoz állt fel, míg Huffot akkor cserélték be, amikor az ellenfél valószínűsíthetően passzolni készült. Ezt elnézve fantasztikus teljesítmény a leszedett 3 pick, pláne, hogy Huff egész eddigi karrierje során mindösse egyet tudott megkaparintani.  A safetyket azonban nem csak interceptionek, hanem a leütött passzok, és legfőképp az engedett vagy elhibázott figurákkal mérhető.  Bár ne lenne igazam, de úgy vélem hogy az 1 év kihagyás, és a korai kezdeti sikerek, valamint a tény, hogy egy rookie safetytárssal, Tyvon Branch-csal kell megosztania a páyya közepét igen nagy felelősséget róhat Huff vállára, és így több kommunikációs hiba is becsúszhat.. a brilliáns kezdést mindenképp nehéz lesz fenntartania.  Nem várom, hogy hatalmas mértékben visszaessen, de úgy vélem jelen körülmények között, még nem várhatunk el a huszonhat eves safetytől egy Pro Bowl szezont az idei évben.

 

Lang Péter, Somoskövi Gergely