Legendás comebackek - A Comeback

Az 1992-es Houston Oilers

Előző, a Drive II-ről szóló írásunkban már volt alkalmunk ecsetelni, hogy az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján milyen kétes hírnévvel bírt a Houston Oilers futballcsapata. Az előbb Jerry Glanville, majd Jack Pardee trenírozta együttes 1987 és 1991 között minden idényben bekerült a rájátszásba, ám erejükből, tudásokból egyszer sem futotta arra, hogy legalább a konferencia döntőjéig elverekedjék magukat. A vélelmezett képességeikhez, játékerejükhöz mérten rendre alulteljesítő Olajosoktól az 1992-es szezon előtt sem vártak egyebet, mint playoff-szereplésre jogosító alapszakaszt, majd az utószezontól való korai búcsút. A gárda kedvező sorsolása miatt Paul Zimmerman csoportgyőzelmet jósolt a Sports Illustrated hasábjain Jack Pardee tanítványainak, ám az AFC Central elsőségéről szőtt reményeknek nyomban keresztbetett a kevesebbre taksált és Bill Cowher személyében új főedzővel kiálló Pittsburgh Steelers-től elszenvedett hazai vereség. A korai fiaskó talán még éppen jókor jött, mert a Houston következő négy meccsét megnyerte, ám az előző évi playoff-csata Mile High Stadium-beli visszavágóján újra botlott a „same old Oilers”. A vendégek két perccel a vége előtt még 21-20-ra vezettek, de John Elway 3 playes, 80 yardos, 22 másodperces villámdrive-val keresztülszaladt fogalmatlan védelmükön és hírnevéhez méltó comeback-diadalra vezette a Vadlovakat.

A hullámvölgy mélypontját azonban a Kohászokkal vívott újabb csoportrangadó jelentette. A Houston ezúttal 20-7-es negyedik negyedbeli vezetést tapsolt el, majd hat másodperccel a vége előtt 20-21-nél Al Del Greco 39 yardos mezőnygól-kísérletet hibázott. Cowherék sikerükkel átvették az AFC Központi Csoportjának vezetését és előnyüket meg is őrizték az alapszakasz végéig. Ha egymás elleni találkozóik közül a Houston akár egyet is megnyert volna, besöpörhette volna a divízió koronáját, így azonban az utolsó fordulókig küzdenie kellett a rájátszásba kerülésért. Az Oilers dolgát megnehezítette, hogy elsőrangú irányítója, Warren Moon a pittsburghi „csontzene-koncerten” agyrázkódást szenvedett, sőt később kartörés hátráltatta visszatértét. Az alapszakasz felezőpontjánál 5-3-as mérleggel álló együttes – miközben támadóegységét javarészt a Moont elfogadhatóan helyettesítő Cody Carlson irányította - következő hat meccséből hármat elveszített, és a wild card hely bebiztosításához győznie kellett a hátralévő, a Browns és a Bills elleni derbiken. Clevelandben végül olyanformán győzött a Houston, ahogy általában veszíteni szokott. 3-14-es hátrányból Cody Carlson az utolsó három percben vezette sikerre a vendégeket, mivel pedig a legközelebbi wild card rivális, a New York Jets egyúttal vereséget szenvedett, az Olajosok már az utolsó előtti fordulóban megváltották jegyüket az utószezonra és Bills elleni fellépésüknek nem maradt komoly tétje.

Az 1992-es Buffalo Bills

A Buffalo Bills a megelőző két évben az Amerikai Főcsoport legjobbja volt, ám a kék-pirosak örömébe nem kevés ürömöt vegyített a keserű tény, hogy a Super Bowlban mindkétszer elbuktak. Korábban csak a Minnesota Vikings-szal (1973 és 1974), valamint a Denver Broncos-szal (1986-1987) esett meg, hogy két egymást követő szezonban a nagydöntőig jusson, de egyszer se győzzön. A Bölények Jim Kelly-Thurman Thomas-Andre Reed nevével fémjelzett, félelmetes hírű támadógépezete rendre a lehető legrosszabbkor mutatott be mélyen tudása alatti produkciót, és a legkiélezettebb helyzetekben a Walt Corey koordinálta védelem – soraiban Bruce Smith-szel, a liga egyik legjobb pass rusherével és Cornelius Bennettel, a sackek gyártásában szintén élenjáró szélső linebackerrel – is sokszor adós maradt a bajnoki formával. Az 1992-es idény kezdete előtt a támadógépezet felépítésében kulcsszerepet játszó offensive coordinator, Ted Marchibroda Indianapolis-ba távozása ugyan némi aggodalomra adott okot, de mivel a játékosállomány, azaz a remek potenciál nem változott, ezért a buffalói sikerszéria folytatása, és egy újabb eredményes Super Bowl-run reális lehetőségnek számított.

Marv Levy együttese - két kisebb megingástól eltekintve – sziporkázóan küzdötte végig az 1992-es alapszakaszt. A Bills első négy meccsén egyszer sem termelt 34 pontnál kevesebbet és három ízben legalább 33 egységgel nőtt mindenkori ellenfele fölé. A Dolphins elleni hazai csoportrangadón aztán váratlanul irtózatos pofonba szaladtak bele Kelly-ék, az irányító maga pedig 4 interceptionnel vette ki a részét a 37-10 arányú fiaskóból. A megrendítő csapás a következő fordulóra is elkísérte a Bölényeket, és a Raiders elleni újabb vereséggel az AFC Eastet vezető Miamival szembeni lemaradásuk tovább nőtt, de a kettes kudarcszériát ötös győzelmi sorozat követte, aminek a végén a gárda visszakerült a divízió élére. Az alapszakasz hajrájára ugyanakkor újfent fordult a kocka. Míg a Dan Marino vezette Dolphins három győzelemmel és 11-5-ös mutatóval zárt, addig a Buffalo időközben két csoportellenfelével (a Colts-szal majd a Jets-szel) szemben is botlott, és az AFC Eastet csak abban az esetben nyerhette meg, ha a houstoni szezonzárón legyűri az Oilers-t.

Noha, amint fentebb utaltunk rá, a playoffba kerülésüket korábban bebiztosító hazaiak számára a találkozó már nem bírt valódi téttel, ám mégsem vették félvállról ellenfelüket. Sérüléseiből Warren Moon touchdown-passzal tért vissza, a Houston pedig 27-3-as kiütéses győzelmet aratott, és Jack Pardee csapata ennek köszönhetően éppen a Buffalo-val meccselve kezdhette a rájátszást a wild card fordulóban. A vereséggel a Bills elveszítette a csoportelsőséget és a hazai pálya előnyét a rájátszás második körétől kezdve, de még ennél is érzékenyebben érintette őket a bokasérülést szenvedett Jim Kelly kiesése. Halvány vigaszt pusztán az jelenthetett a buffalói szurkolók számára, hogy Kelly cseréje, Frank Reich korábban már több alkalommal remek beugrónak bizonyult. A még 1985-ben draftolt Reich először 1989-ben jutott szóhoz kezdőként és egy hétfő esti rangadón a Bölényeket comeback-győzelemre vezette az 5-0-s mérleggel álló Los Angeles Rams ellenében. A csereirányító abban az évben még két sikeres fellépésen helyettesítette Jim Kelly-t, majd az 1990-es, Super Bowlig jutó idény finisében egy győzelmet és egy vereséget gyűjtött, míg maródi kollégája lábadozott. Reich legnagyobb fegyverténye ugyanakkor még egyetemi éveihez kötődött, amikor 1984. november 10-én a Maryland Terrapins színeiben 0-31-es első félidei hátrányból csereként beállva 42-40 arányú diadalt kovácsolt. A félelmetes Miami Hurricanes oroszlánbarlangjában, az Orange Bowlban kivívott siker 2006-ig a legnagyobb arányú comeback győzelemnek számított az egyetemi futball történetében. Hogy eme ténynek a Bills és az Oilers elkövetkező összecsapásán még bárminemű jelentősége lesz, azt egészen biztosan kevesen sejtették.

A mérkőzés: Buffalo Bills-Houston Oilers, 1993. január 3.

Az első félidő

A találkozó első akcióját a vendégek vezethették. A négy elkapós houstoni run and shoot ellenszerét Walt Corey, a Buffalo Bills defensive coordinatora 3-2-es, főként a futásra ügyelő front five, hátul pedig „dime package” (azaz hat defensive back) bevetésével remélte megtalálni, ám a hazai védelem eleinte képtelen volt feltartóztatni Warren Moont és társait. Az Olajosok kezdetben rövid oldalpasszokkal araszoltak előre, majd 3. és 8-nál az irányító 31 yardos átadást kézbesített a go route-ot futó Haywood Jeffiresnek, aki belülre kerülve lehagyta védőjét, Nate Odomes-t és kosárlabdázókat megszégyenítő magasságba emelkedve halászta le a játékszert, mielőtt a középről jövő safety beavatkozhatott volna. A folytatásban Kevin Gilbride draw play-eket hívva késztette fejtörésre Corey-t, s közben Lorenzo White egy rövid futásával 4. és 1-es helyzetből is továbblendítette a houstoniak támadósorozatát. A touchdownt eredményező play-ben eredetileg szintén White lett volna Moon passzának célpontja, ám a flatbe futó támadón szoros emberfogással védekeztek, így a QB kénytelen volt következő read-jét, a zónát között néhány pillanatra üresbe kerülő Jeffires-t keresni. Mivel az időzítés kivételes, a küldemény pedig hajszálpontos volt, az elkapó könnyen megszelídítette a labdát és vezetéshez juttatta a vendég együttest. 0-7! A 80 yardos, 14 játékból felépített nyitódrive nem kevesebb, mint 9 percet vett igénybe.

A Rich Stadium közönségének a bekapott pontok miatt kissé lehervasztott kedélyét a soron következő kickoff után nyomban felvillanyozta Kenneth Davis a Bills 44-eséig jutó visszahordása. A hazaiak támadóegysége jórészt shotgunból és három wide receiverrel felállva operált, de első nekifutásra Thurman Thomas futásaival tesztelte ellenfelét. Harmadik kísérletnél Frank Reich aztán előbb a tight end, Pete Metzelaars-szal játszott össze eredményesen, majd a slant-et futó, Andre Reednek passzolt, aki az Oilers vörös zónájáig vitte a disznóbőrt. Mivel újabb first downt innen már nem sikerült szerezniük, a Bölények Steve Christie 36 yardos mezőnygóljával tettek pontot első, kezdetben többet ígérő támadásuk végére. 3-7! A gyors, az órát is derekasan futtató ütésváltás eredményeként az első negyedből ekkorra alig több mint egy perc maradt hátra.

Jack Pardee tanítványain volt a sor, és a világoskék-fehérek szinte teljesen lemásolták előző alakításukat. Passzjátékban ezúttal Ernest Givins volt az elsőszámú célpont. A fürge elkapó hol rövid outokkal, hol keresztbefutva kapta Warren Moon átadásait, de a drive legnagyobb, 24 yardot hozó összjátékát is ő jegyezhette. A Bills célterülete felé közeledve aztán Gilbride megint Lorenzo White-tal cipeltette a labdát, amely előkészítette a terepet a menetelést megfejelő megmozdulásnak, amikor az Oilers irányítója egy play actiont követően a vele szemben egy-az-egyben védekező defensive backet testcselekkel és irányváltásokkal megbolondító Webster Slaughternek osztott ki 7 yardos touchdown-passzt. 3-14! Moonék második impresszív, 80 yardos sorozata újfent időigényesnek bizonyult, és majdnem 8 percig tartott.

Mivel Al Del Greco a kirúgást az oldalvonalon túlra ügyetlenkedte, így elsőrangú pozícióból, saját 35-öséről startolhatott a Bills támadókülönítménye, ám két gyorsan feltartóztatott Thomas-futással és egy incomplete passz-szal később az Olajosok kaptak újabb esélyt előnyük gyarapítására. Gilbride továbbra is remekül keverte a kártyákat, és a nagy ugrást ezúttal is Givins megmozdulása jelentette, aki dig route-ot futva férkőzött a védelmi zónák közé és kaparintotta meg Moon 24 yardos átadását. Midőn az addig vérszegény buffalo-i pass rush végre földre tudta kényszeríteni a rutinos houstoni játékmestert, pechjükre a defensive back, Clifford Hicks ellen megítélt holding törölte a sacket és first downhoz juttatta a vendégeket. A Bölények 26-osáról indított következő playben éppen Hicks-et hagyta faképnél Curtis Duncan, aki irányítója passzát a gólvonalnál lekapta, majd meg is tartotta még azt követően is, hogy a keresztező safety, Mark Kelso szinte a fejénél fogva szerelte. Három Oilers-drive, három touchdown három különböző elkapónak és 3-21-es állás! Jobban nem is kezdhetett volna a bizonyítási kényszertől láthatólag nem sújtott, inkább hajtott vendég gárda.

A maradék négy percben a hazaiak nem tudtak faragni egyre tetemesebbé váló hátrányukból, sőt… A támadás kezdetén Frank Reich elszenvedte a rangadó első szabályos sackjét, de 3. és 22-nél mobilitását segítségül hívva még improvizálni tudott és 27 yardos összjátékkal találta meg a pályán keresztbefutó André Reedet. Egy defensive holding jóvoltából a Buffalo újabb first downt szerzett, viszont az ellenfél térfelén 4. és 4-nél Reich passzkísérletét remekül levédekezték, s az utolsó bő egy percre újra a feltartóztathatatlannak látszó run and shoot-é lett a pálya. Döntő momentumnak bizonyult, amikor 4. és 1-nél Warren Moon minden ravaszságát (és a kemény snapcountot) latba vetve lesre ugrasztotta az egyik Bills-es védőt, majd az új erőre kapott drive-ot Jeffires-nek kézbesített átadásokkal terelte tovább. Az elkapó 20 másodperccel a vége előtt őrzőjét, Nate Odomes-t kifelé kerülve futotta le, s a cornerback hiába várt felülről safety-társa segítségére, Kurt Schulz későn érkezett, és már csak közeli szemlélője lehetett, amint Haywood Jeffires lehúzza és TD-re viszi Moon hajszálpontosan ívelt labdáját. 3-28! A Rich Stadium közönségének hangos füttykoncertje kísérte az öltözőbe a lehorgasztott fejű hazaiakat, akiknek a második felvonásban nem kisebb fajta, hanem egyenesen monumentális csodát kellett volna véghezvinniük ahhoz, hogy visszajöjjenek az addig roppant egyoldalú meccsbe. A vendégek ugyanakkor már-már tökéletes teljesítménnyel rukkoltak elő, két és félszer hosszabb ideig birtokolták a labdát, minden támadásukat touchdownra váltották, Warren Moon 22 passzkísérletéből 19-et jutatott célba. Őket ugyanakkor csak egy monumentális arányú összeomlás „menthette meg” az elkerülhetetlennek látszó diadaltól.

A Comeback

A szünetben Marv Levy vezetőedző olyan teljesítményt kért a letaglózott Bölényektől, amelyre büszkék lehetnek a hosszú offseason alatt, míg a temperamentumos Walt Corey talán még a joggal hőbörgő hazai drukkereknél is keresetlenebb szavakkal illette tanítványait. A defensive coordinator azonban nem csupán izzó szitokáradatával kívánta felrázni a védelmet, hanem stratégiát is váltott és visszatért 3-4-4-es felállású alapszisztémájához. Corey a változtatástól kiszámíthatatlanabb, s ezért hatékonyabb pass rush-t várt, valamint azt hogy linebackerei szívósabb és keményebb védekezéssel lépjenek fel az underneath zónákba futó houstoni elkapók ellen. Mielőtt azonban a hazaiak elkezdhették volna a felzárkózást, helyzetük még sanyarúbbá vált. A harmadik negyedet Reichék támadása indította, de a drive negyedik játékában a tight end, Keith McKeller nem tudta megkaparintani irányítója passzát, a kezei közül kiperdülő labda a remek ösztönnel közbeavatkozó Oilers-es safety, Bubba McDowell zsákmánya lett, aki az oldalvonal mentén a Buffalo célterületéig vágtatott. 58 yardos pick six és 35-3 a vendégek javára!

Marv Levy gondjait tovább növelte, hogy Thurman Thomas a meccs hátralévő részére harcképtelennek bizonyult, akinek helyére így Kenneth Davis állt, ám ettől a momentumtól eltekintve Fortuna kezdett fokról-fokra, percről-percre a Bills oldalára pártolni. Mindenekelőtt a kavargó szél fogott ki Al Del Greco-n a vendégek rúgóján, aki csapata TD-jét követően ezért szándékolatlan squib kicket hajtott végre. A disznóbőr éppen csak elbucskázott, egy buffalói vállon irányt változtatva, a félpályáig, ahol hatalmas szerencséjükre végül a hazaiak vették birtokba. A felezővonaltól indított támadás első play-ében Frank Reich majdnem eladta a labdát. Az irányító 24 yardos passza a houstoni linebacker, Eddie Robinson kezei között süvített tovább, Bubba McDowell is kevés híján elütötte, ám a játékszer aztán megállapodott a hanyatt eső Pete Metzelaars-nál. Pillanatokkal később William Fuller sack-je miatt 3rd és 16-os helyzet értékesítésére kényszerültek a Bölények, de Andre Reed 17 yardos elkapásának köszönhetően továbbvihették az akciót. A sorsdöntő sorozatban ezt követően 4. és 2-nél Kenneth Davis futása tartotta életben a hazai reményeket, majd Davis 1 yardról egy sweeppel – a húzó guard, Jim Ritcher parádés blokkjától segítve – vette be az ellenfél endzone-ját. A Buffalo Bills első touchdownja a harmadik negyed 7. percéig váratott magára, de lélektanilag felbecsülhetetlen értékkel bírt, hogy egyáltalán megszületett. 10-35!

Az éppen csak megszerzett momentumot meglovagolni akaró Levy nyomban onside kicket hívott. A „suicide (azaz öngyilkos) onside”-nak nevezett play lényege az volt, hogy a rúgó, Steve Christie maga szerezze meg a lábbal gyengén előrejátszott labdát. A houstoniak szemmel láthatóan nem számítottak eme megoldásra, mert hagyományos felállásban fogadták a játékszert, igaz az Olajosok linebackere, Rick Graf így is majdnem megkaparintotta azt. A Bills special teamerének, Mark Pike-nak kemény ütközése azonban megakadályozta Graf-ot a labdaszerzésben, s ennek hála a disznóbőr végül valóban „visszacsorgott” feladója, Christie hasa alá. A Bills támadóegysége gyorsan élt a némi mázlival ölébe pottyant újabb eséllyel.

Vitatható bírói ítéletek, illetőleg azok hiánya keretezte a rövid támadósorozatot. Az első play-ben Don Beebe szabályos elkapást mutatott be a bal szélen, ám azt követően elveszítette a labdát. A Beebe-n védekező Jerry Gray (a Seattle jelenlegi DB coach-a, egy évtizeddel a most tárgyalt meccs után pedig a Bills defensive coordinatora) a visszajátszások tanúsága szerint nem érintette meg a támadót megmozdulása után, aki ezáltal nem volt „down by contact”. Gray hiába reklamált – vélhetően joggal – fumble-t, tiltakozása süket fülekre talált. Ahogy másodpercekkel későbbi protestálása is. Don Beebe megint a bal szélen iramodott meg, kívülről megelőzte a houstoni DB-t és Reich passzával 38 yardos touchdownt ért el. Csakhogy a buffalói játékos azután hajtotta végre az elkapást, hogy kilépett az oldalvonalon túlra, márpedig a szabályok értelmében emiatt érvényteleníteni kellett volna a TD-t. A televíziónézők milliói láthatták, hogy a Bills pontszerzése szabálytalan körülmények között született, de a zebrák közül senki sem, így az állás 17-35-re alakult. Minekutána a temérdek várakozástól berozsdásodott Oilers támadóegység three-and-outra kényszerült és Greg Montgomery pocsék puntja csak 25 yardra szállt, a megtáltosodott hazaiak saját 40-esükről folytathatták hátrányuk ledolgozását.

Az újabb öles lépés megtételéhez mindössze három nagy play-re volt szükség. Először a tapasztalt James Lofton szállított first downt mérkőzésbeli első, 18 yardot hozó elkapásával, másodszor Kenneth Davis egy mesterien koreografált és kivitelezett screen-passzal nyargalt a Houston 26-osáig, végül a Bills az alapszakasz második felében némileg háttérbe szorult Andre Reed villanásával tett hat pontot a táblára. Reed hasonló útvonalat futott– out-and-up a bal szélen -, mint az előző touchdownnál Beebe és a bűnrossz coverage miatt teljesen tisztán kapta a játékszert. Valamilyen érthetetlen oknál fogva a támadóra ügyelő cornerback, Steve Jackson túl sokáig fürkészte a backfieldet és Frank Reich vélelmezett szándékát, s mire kapcsolt Reed már „mérföldekkel” megverte, felülről pedig nem segíthette ki a safety. 24-35!

A hihetetlen comeback folytatása nem sokáig váratott magára. Warren Moon és a run and shoot félidőbeli második jelenése még az elsőnél is gyatrábban sült el. A nyitóplay-ben a Rich Stadium közönsége által támasztott hangorkán illegal motion büntetésbe hajszolta a vendégeket, a következőben pedig Moon pontatlanul célzott, a labda túl magas volt a balról keresztező Webster Slaughternek, aki abba csak beleütni tudott, s ezáltal a mögötte ólálkodó safety, Henry Jones könnyű prédájává tette. Az idény legeredményesebb ballhawkja az Oilers 24-eséig cipelte a labdát. A hirtelen hatalmas fordulatszámra felpörgött Bills-támadók első három próbálkozásra ugyan csekély 5 yardot tudtak előrearaszolni, de Marv Levy – amíg az erős szelet a hátában tudhatta - a biztos mezőnygól helyett is touchdown akart, így a 4. és 5-nek is nekiparancsolta Reichéket. A bal slotból startoló Reed bemutatott kifelé egy cselt, mellyel Steve Jacksont és a safety-t egyaránt megvezette, de végül slanttel befelé vágott és az endzone-ban estében szelídítette meg Frank Reich harmadik TD-t érő átadását. 31-35! A Bölények tudással, szerencsével és apró bírói segítséggel hét perc alatt négy touchdown-t szereztek és irdatlan hátrányuk tetemes részét lefaragták. Bár a harmadik negyedből, és a buffalói támadóknak kedvező széljárásból már csak két minutum maradt, a hazaiak lendülete feltartóztathatatlannak tűnt.

A sokkból nehezen eszmélő Olajosok következő drive-ja egy first down megszerzését követően kifulladt. Előbb Darryl Talley sack-je akasztotta meg a támadást, majd Moon csaknem megismételte korábbi hibáját, magasan hajította a labdát Slaughter felé és nem sokon múlott, hogy a hátul biztosító Jones újabb picket fogjon. Montgomery gyatra rúgása miatt remek mezőnypozíciót kapott a kezdeményezést átvevő Buffalo. Talán a térfélcsere és széllel szembeni játékhoz való nehezebb alkalmazkodás tette, talán nem, mindenesetre a negyedik negyed elején a Bölények akciója váratlanul gyors three-and-outhoz vezetett. 3rd downnál Reich hajmeresztő módon a keresztbenyargaló, de kettős őrizetben lévő Reednek akarta erőltetni a játékszert, és az interceptiont valószínűleg csak az akadályozta meg, hogy a két „érintett” védő, Steve Jackson és Al Smith egymást zavarta a labda megszerzésében. A hazaiak puntját követően saját 10-eséről vezethetett támadást a négy pontos előnyét kétségbeesetten őrző Houston.

A vendégek végre újra megtalálták az eredményes támadójáték formuláját és néhány rövid, valamint egy hosszabb passzal az ellenfél térfeléig értek. A hosszabb, 26 yardot hozó passz az ellenfél blitzét remekül kiaknázó catch and run volt, Moon a blitzelő linebacker helyén keresztbefutó Ernest Givins-nek pöttyintette a labdát, akit végül csak féltucatnyi kékmezes tudott lebirkózni a Houston 47-esénél. Félúton mégis megfenekleni látszott az ígéretesen induló drive, sőt 3. és 16-nál az Oilers irányítójának átadását a Bills LB-je, Carlton Bailey kapta le, ám a labdaszerzést annulálta a mérkőzésen jószerivel leradírozott Bruce Smith Moonnal szembeni „durvasága”. A 15 yardos büntetéssel a Buffalo 30-asáig, egy kitűnő screen-passzal pedig 20-asáig jutott az akció, viszont a következő három próbálkozás csekély 5 yardot hozott, így Jack Pardee-nak meg kellett elégednie a 32 yardos mezőnygól-kísérlettel. Ekkor a meccsen katasztrofálisan puntoló Greg Montgomery holderként is betlizett, képtelen volt lekészíteni a labdát Del Greco-nak, és a két játékos rövid, de annál (tragi)komikusabb „forró krumplizása” után Montgomery-t leszerelték. Az Olajosok bár számos percet lepörgettek az órából, de hatalmas sanszot szalasztottak el az elügyetlenkedett field goallal, és vezetésük egy TD-nyi helyett négy pont maradt. A Buffalo-nak még szűk hét perce volt a fordításra. Az izgalmas rangadó hátra lévő részét szemléljük meg közelebbről is!

A hajrá játékról játékra

A labda a Buffalo Bills-nél.

1-10-Buffalo 26 (down-distance-line of scrimmage): Frank Reich 6 yardos screenpassza Kenneth Davisnek.
2-4-Buffalo 32: A Bills irányítója a jobb slotból slanttel középre vágó Don Beebe-nek játszott, aki azonban nem tudta megszelídíteni a labdát. (A hátra lévő idő 6:06.)
3-4-Buffalo 32: Időkérést követően hatalmas játékkal rukkol elő a hazai csapat. A draw kezdetén Kenneth Davis némileg hezitál, de aztán jobbra iramodik és a balról áthúzó tackle és guard, Will Wolford és Jim Ritcher blokkjai segítségével áttöri a védelem vonalát. Davis-t végül csupán Steve Jackson vetődő szerelési kísérlete billenti ki annyira az egyensúlyából, hogy az Oilers térfelének közepén felbukjon a labdával.
1-10-Houston 33: Megint Davis fut, ezúttal a single back formációból, balra off tackle, de a defensive end, Sean Jones már a vonalnál megálljt parancsol neki. (5:09)
2-10-Houston 33: Reich gyors passza a bal szélen rövid comeback route-ot futó Beebe-nek 7 yardot hoz. (4:35)
3-3-Houston 26: Jim Eddy, az Oilers DC-je három játékosát küldi blitzre, de Reichet a seven man rush sem akadályozza meg abban, hogy a blitzelő, Steve Jackson mögé középre kanyarodó Reednek passzoljon. Reed könnyen megszerzi a first downt, miután a safety, Bubba McDowell csak a Houston 17-esénél tudja földre vinni. (3:52)
1-10-Houston 17: A derbi egyik kulcsemberének bizonyuló Andre Reed megint megveri a túlzottan a backfieldre és az irányítóra figyelő Jacksont. A Bills elkapója a jobb slotból egyenesen átszalad ellenfelén, s a gólvonalnál leszedi Reich hajszálpontos és kiválóan időzített küldeményét. Al Smith és Steve Jackson hiába nyújtózik a labdáért, a safety Marcus Robertson pedig túl későn érkezik ahhoz, hogy a hazaiak fordító touchdownját megakadályozza. (3:08)

Reed harmadik TD-jével a Buffalo véghezvitte a valószerűtlent, és 3-35-ös hátrányból 38-35-re változtatta az összecsapás állását! A végső győzelemhez már csupán annyit kellett tenniük, hogy a maradék 3 percben pont nélkül tartják demoralizált ellenfelüket. Az Oilers a kickoffot követően 28-asáról indíthatta vélhetően utolsó akcióját. Moonék egy mezőnygóllal hosszabbításra menthették a meccset, igaz touchdownnal akár a végső sikert is kivívhatták.

A labda a Houston Oilers-nél.

1-10-Houston 28: Warren Moon 5 yardos passza a jobb oldalra Curtis Duncannek, aki nyomban kilép az oldalvonalon túlra és megállítja az órát. (2:54)
2-5-Houston 33: Rövid átadás középre Ernest Givins-nek, a fürge elkapó kiperdül a szerelni igyekvő Talley kezei közül és a 40 yardos vonalig nyomul. First down!
1-10-Houston 41: Az Oilers irányítója továbbra is biztosra megy a Bills preventív védekezésével szemben, ezúttal a trips formáció közepéről short hookot futó Webster Slaughtert keresi, aki 8 yardos elkapása után kilépve 2:09-nél állítja meg az óra pörgését.
2-2-Houston 49: A labda útja a túl mély zónákba visszalépő linebackerek előtt keresztbefutó Givins, aki a lassabb Carlton Bailey elől még a two-minute warning előtt kimenekül az oldalvonalon túlra. Az Olajosok már a Buffalo térfelén járnak. (2:01)
1-10-Buffalo 40: A bal oldali tackle, Don Maggs bemozdulása miatt 5 yarddal hátrébb szorulnak a támadók.
1-15-Buffalo 45: Az előző passzjáték tükörképe. Ez alkalommal Slaughter és balról jobbra fut crossing route-ot, majd hagyja el a pályát Bailey-vel a nyakában a Bills 36-osánál. (1:55)
2-6-Buffalo 36: Duncan szerény 2 yardot szerez a jobb szélen. (1:48)
3-4-Buffalo 34: Givins-en szorosan védekezik a Buffalo szélső linebackere, Darryl Talley és így képes az elkapó elől félreütni Moon átadását. Pardee az előző field goal fiaskó miatt nem küldi neki Del Greco-t egy egyébként is nehezen értékesíthető 51 yardos kísérletnek, hanem támadóegységébe veti bizalmát. (1:43)
4-4-Buffalo 34: A Houston támadófala megmenti a drive-ot, és elég időt hagy Moonnak ahhoz, hogy a balról post route-tal a linebackerek és a secondary zónája közé hatoló Slaughtert megtalálja a Bills 16-osánál. (1:35)
1-10-Buffalo 16: Az Oilers ily közel az ellenfél célterületéhez és három időkéréssel a tarsolyában már a győztes TD-re hajt, de rutinos játékmestere nem talál megjátszható elkapót, s ezért végül a közönség közé dobja a disznóbőrt. (0:52)
2-10-Buffalo 16: Draw play-jel Lorenzo White 5 yardot fut, majd a vendégek kikérik első idejüket. (0:43)
3-5-Buffalo 11: Warren Moonnak futnia kell mielőtt passzolhatna, ám csupán a Buffalo 9-eséig jut. A houstoniaknak be kell érniük az egyenlítő mezőnygóllal. (0:15)
4-3-Buffalo 9: Sem a long snapper Bruce Matthews, sem a holder Greg Montgomery, sem pedig Al Del Greco nem hibázik, így utóbbi 26 yardos lökete tisztán betalál a kapuvasak közé. 38-38! Mivel az utolsó 12 másodpercben semmi említésre érdemes nem történik, ezért a döntés a hosszabbításra marad.

A végjáték

A pénzfeldobásból a vendégek kerültek ki győztesen. A kickoffot követően Warren Moon és társai visszakocoghattak a pályára, hogy végül mégis begyűjtsék azt a diadalt, amely a rendes játékidő derekán, gigantikus előnyük birtokában még olyan bizonyosnak látszott. Az irányító továbbra is rövid, biztos passzokkal operált és Curtis Duncan két elkapásával 7 yardot hozott. 3. ás 3-nál Moon a swirl route-tal befelé, majd az oldalvonal irányába mozgó Ernest Givins-t vette célba, de a támadón védekező Talley nem hagyta, hogy a fürge houstoni gyorsan irányt váltson és a szélre fordulva megkapja a labdát. A játékvezetők azonban nem dobtak zászlót a linebacker szembeszökő szabálytalanságára, a labda pedig Givins helyett így a jókor jó helyen lévő buffalói cornerbacké, Nate Odomes-é lett. Az interception után a védőt a sisakrácsát megragadva szerelték, ami további 15 yardos büntetéssel sújtotta az Oilers-t, márpedig Reichék ezáltal az ellenfél 20-asáról hozhatták játékba a labdát. Két kockázatmentes futással később aztán bekocoghatott a Bills kickere, Steve Christie és 32 yardos mezőnygóljával továbblőtte a hazaiakat a rájátszás második körébe. A Buffalo 38-35-ös, szenzációs sikere máig kivételes és egyedülálló, hiszen senki más nem tudott nagyobb különbségből – legyen szó akár az alapszakaszban, akár a playoffban vívott összecsapásról – fordításos győzelmet aratni az NFL történetében.

Utószó

Míg Houstonban egy újabb lehervasztóan korai playoff-búcsú, azonfelül pedig egy hihetetlen és megmagyarázhatatlan összeomlás tényét emésztgették (miközben Jim Eddy defensive coordinator és Pat Thomas, a defensive backek edzője egy nap múltán lapátra került), addig Frank Reichet és társait Buffaloban és Amerika-szerte hősként ünnepelték. Chris Berman, az országos hírű sportkommentátor (a csereirányítót a híres-neves építész, Frank Lloyd Wright után Frank „Lloyd” Reichnek, a Comebackek Építőmesterének (Architect of Comebacks) nevezte, míg a Bölények fegyvertényét utóbb a következő szavakkal tette halhatatlanná: "No one circles the wagons like the Buffalo Bills!" A kifejezés a Vadnyugatot meghódító hajdani amerikai telepesek kitartására és akaraterejére utalt, akik ha támadás érte karavánjukat, akkor körbeállították ökrösszekereiket, s azok fedezékéből vették fel a harcot ellenfeleikkel. (A derbi összefoglalója Berman kommentálásával.) A Buffalo játékosainak az Oilers legyűrésében megnyilvánuló akaratereje sokak szemében valóban a történelmi elődök példás erényeit idézte, és ez az eltökéltség, valamint az emlékezetes diadalból merített lelkierő a csapatot harmadszor is Super Bowlba röpítette. Marv Levy fiai az elődöntőben a Pittsburgh Steelers-t (ekkor még mindig Reich irányított), a konferencia fináléjában pedig a Miami Dolphins-t iskolázták le, és a Bills betonkemény védelme a Houston elleni meccs szünete óta eltelt 10 negyed során mindössze 16 pontot engedélyezett ellenfeleinek. A Dallas elleni nagydöntőben azonban a playoff során a turnoverekből oly kiválóan kapacitáló Buffalo megint korábbi önmaga árnyékának bizonyult, és sima 52-17-es vereséget szenvedett. A térdére rásérült Kelly-t hamar felváltotta Frank Reich, ám ez alkalommal ő sem tudott csodát tenni. 31-17-es állásnál és 15 perccel a lefújás előtt a Bills szimpatizánsai ugyan még joggal reménykedhettek egy újabb mágikus comebackben, de a backup QB interceptionje, majd fumblija szertefoszlatta minden optimizmusukat. A kék-pirosak becsületét végül csupán Don Beebe örökké emlékezetes megmozdulása mentette meg. Az elkapó Reich újabb labdaeladása után – a csapat comeback sikerében megnyilvánuló „soha nem adom fel” mentalitás újabb példáját szolgáltatva – hatalmas sprinttel visszaérve akadályozta meg a dallas-i Leon Lettet a touchdown-szerzésben.

Dorkó Szabolcs (Szabler)