Miami - Oakland Összefoglaló

Oakland Raiders 35-17 Miami Dolphins
Írta: Kiss Zoltán (SmAsH)


Először kezdett a Raidersben Culpepper, a csapatban volt a múlt héten 100 yard felett teljesítő Lamont Jordan. Ellenfelük a Dolphins idén is csak ígéret fog maradni, az irányító Trent Green nem nyújt valami jó teljesítményt, eddig csak hiba volt őt a Chiefstől elhozni. A Raiders tudta, a Dolphins ellen sokat kell futni és annak meglesz a gyümölcse. Ennek fényében alakult a mérkőzés is, hiszen összesen 299 futott yardot hozott össze a vendég csapat. Ebből Justin Fargas egymaga 179-et. De ez a nap mégis inkább Culpepperé volt, hiszen két TD passza mellett maga is futott 3 TD-t. Ezzel szemben a Dolphins csak szenvedett, a futást nem tudták megállítani és a DB-ben is voltak rövidzárlatok.
Jerry Porter 7 yardos elkapása és Culpepper 2 yardos sneakjének köszönhetően az első negyedben már 14 pontos volt a vendégek előnye, ami nem sejtetett jót a Miami híveinek. Ugyan Ronnie Brown futott egy TD-t a második negyedben, a félidő mégis vendég előnnyel zárult. A mérkőzés egyetlen periódusában sem engedte ki a kezéből a vezetést a Raiders, végig magabiztos játékkal szerezték meg a győzelmet. Erre bizonyíték a második félidő is, ahol további három TD volt a vendég, míg egy TD és egy FG a hazai oldalon. Culpepper második TD passzát is Jerry Porter egy fantasztikus elkapás után szerezte az utolsó negyedben. Igaz nem a passzjátékról szólt egyik oldalon sem a mérkőzés, de vendég oldalról érthető, hiszen akik ellen ennyire lehet futni, azok ellen nem is kell más, míg a hazai oldalra igazán szavakat se lehet találni. Green-nek volt két eladott labdája, emellett 160 yard körüli mennyiséget szerzett, amivel nem igazán tudta sarokba szorítani az ellenfelet. A futójáték hazai részről is működött, Ronnie Brown 134 yardot termelt, de ez is kevés volt.
Összességében megérdemelt vendég siker született.

Az Oakland magára talált, a kezdeti szerencsétlenség kezd a múlté lenni, a csapat érezhetően jobb, és még a rookie QB Russell be sem mutatkozott. Következő ellenfelük két hét múlva az idén gyengélkedő Chargers lesz, akiknek legyőzése hatalmas pluszt adhat a csapatnak a továbbiakra. Ez a szezon sem a Miamiról fog szólni, a rengeteg távozót nem fogják tudni feldolgozni, a látóképbe kerül lassan egy jövő évi 1/1.

A meccs embere: Daunte Culpepper (QB, Oakland Raiders) napja volt ez egyértelműen. Ha nem is a passzjáték miatt (bár hozzá kell tenni, hogy ami passzokat adott azok gyönyörűek voltak és mégiscsak szereztek belőle 2 TD-t, de a mellé futott 3 TD volt igazán ami feltette a teljesítményére a koronát. Jó volt látni benne a tüzet, második TD-je után a közönséggel is incselkedett, hogy higgyék el a térdével már minden rendben van.

Pontszerzések:
1. negyed:
10:36. Jerry Porter (7 yardos passz, Daunte Culpepper. Sikeres XP) 0-7
02:01. Daunte Culpepper (2 yardos futás. Sikeres XP) 0-14
2. negyed:
12:40. Ronnie Brown (9 yardos futás. Sikeres XP) 7-14
3. negyed:
06:10. Jay Feely (29 yardos Field Goal) 10-14
04:00. Daunte Culpepper (5 yardos futás. Sikeres XP) 10-21
00:08. Justin Peelle (3 yarods passz, Trent Green. Sikeres XP) 17-21
4. negyed:
07:58. Jerry Porter (27 yardos passz, Daunte Culpepper. Sikeres XP) 17-28
00:23. Daunte Culpepper (3 yardos futás. Sikeres XP) 17-35

Fontosabb statisztikák: