NCAA: BCS összefoglaló 13. játékhét, 2. rész

LSU-Georgia, Oregon-UCLA és Oklahoma-Oklahoma State konfdöntők az SEC-ben, a Pac-12-ben és a Big 12-ben.

Big 12:

 

A hét mérkőzése: Texas A&M Aggies – Texas Longhorns  25-27

 

1894 óta eddig minden évben megrendezték Texas állam legjelentősebb futballeseményét, a Lone Star Showdownt, egészen az idei évig. A Longhorns Big 12-túlhatalma és az Aggies SEC-be távozása olyannyira elmérgesítette a két csapat közti viszonyt, hogy a konferenciát váltó A&M nemes egyszerűséggel törölte versenynaptárából a rivalizálást. A két csapat ennek megfelelő vehemenciával és gyűlölséggel esett egymásnak, talán utoljára. A Case McCoy irányította vendégek az első negyedben nem találtak rést a hazaiak védelmén; a másik oldalon viszont Ryan Tannehill először  Ben Malenát találta meg egy 7 yardos TD-átadással, majd 49 yardos FG-távra kormányozta csapatát, ami egy Randy Bullock-szintű rúgónak nem okozott gondot (10-0). Bullock folytatta Horns-ellenes ámokfutását, a második negyed elején 52 yardról is betalált, amit az ellentámadásnál a súlyos sérüléséből visszatért TE, Blaine Irby ellensúlyozott. Egy csodálatos trick playből kibontott Jaxon Shipley átadás nyomán szerzett TD-t (10-7). Ezután a védelmek következtek: először Quandre Diggs szedett le egy Tannehill-passzt a levegőből, majd a Texas ellenakciójánál A korábban hatpontost szerző Irby szenvedett el egy fumble-t, amit Eddie Brown szedett össze. Randy Bullock harmadszor is büntetett, ezúttal 29 yardról (13-7) és az ellendrive újabb Harsin-féle trükkös játékánál a freshman elkapó, Miles Onyegbule passzát Steven Terrell fülelte le. Az utolsó Texas támadást a nagyszünet előtt egy sack és egy false start tette pont nélkülivé.

16-7-es Aggies előnynél és támadásvezetésnél 4 perc telt el a 3. negyedből, amikor a meccs egész képét megváltoztató playt láthatott a 12. ember. Tannehill rossz passzát Carrington Byndom vadászta le a saját 42-esen és 58 yardon át TD-ig futott vele vissza. 16-14-re zárkozott fel a Horns. Justin Tucker vendég FG-ja, majd a Hosszúszarvú secondary újabb tündöklése, Kenny Vaccaro INT-je után Cody Johnson 1 yardos erőfutásával  a vezetést is átvette a Texas.16-24-es fordultak ráa  csapatok a végjátékra, de egy újabb Bullock-hárompontossal és Jeff Fuller TD-akciójával  az Aggies végső rohamot nyitott a győzelem megszerzéséért: 25-24-es hazai előnynél a kétpontos kísérlet azonban csődöt mondott és ezt a vendég Horns kihasználta. Case McCoy 25 yardos scramble-jével FG-távra lökte előre csapatát és egy vitatott bírói ítélet után FG-távra érve Justin Tucker 40 yardról nem hibázott. Az Őstermelőket a labdavesztések végezték ki, passzban és futásban is több yardot termeltek, mint a vendégek. Méltó, drámai meccsen búcsúztatták az ősi tradíciót, aggodalomra adhat okot, hogy ezt Tom Cruise és Adolf Hitler is megtette.

 

 

További eredmények:

 

Oklahoma Sooners – Iowa State Cyclones 26-6 (Landry Jones hazai QB 256 yard mellé 2 picket írhatott fel)

 

Kansas Jayhawks – Missouri Tigers 10-24 (a hagyományis Border War a gyenge Mizzou-kezdés után 187 passzolt és 45 futott yarddal Franklin-parádévá változott, Turner Gill kansasi főedző pedig átvette a felmondólevelét)

 

Baylor Bears – Texas Tech Red Raiders 66-42 (Robert Griffin III Mackó QB csak az első és a második negyedben játszott, sérülése után Nick Florence kormányozta tovább a csapat szekerét; Terrance Ganaway  246 yardot és 2 TD-t szerzett)

 

Pac-12:

 

A hét meglepetése: Utah Utes – Colorado Buffaloes 14-17

 

A konferencia két újdonásza gyökeresen més szemszögből tekintett az összecsapásra. A Utes esetleges győzelmével életben tarthatta konfdöntős reményeit, a Buffs egy szép szezonbúcsúban reménykedhetett. A vendégvédelem az első félidőben lenullázta a szebb napokat látott utah offense-t és Tayler Hansen QB sneakjével , valamint  Will Oliver 23 yardos FG-jával 10-0-ra megléptek a nagyszünet előtt. John White, a Utah legjobb RB-je boka-, míg  ugyanebben a playben Sam Brenner RG nyakrésülést szenvedett. A harmadik negyed TD-háborújából a Buffs került ki győztesen, megőriztél 17-14-es előnyüket, ráadásul a Utah az utolsó játékrészben  Coleman Petersen 26 és 48 yardos FG-t is hibázott, elszalasztva az egyenlítést és az esetleges győzelmet.

 

 

További eredmények:

 

Arizona State Sun Devils – California Golden Bears 38-47 (CJ Anderson Cal RB három TD-ja és a Napördögök négy labdaeladása Dennis Erickson ötéves tempei regnálása végére tett pontot)

 

Oregon Ducks – Oregon State Beavers 49-21 (a 115 esztendős Civil War zsinórban negyedik polgárháborús ütközetét nyerték a Kacsák, LaMichael James újabb könyöksérülésével beárnyékolva; a konferencia északi csoportját képviselve a Pac-12 döntőben játszik a Ducks, ahol ellenfelük…

 

USC Trojans – UCLA Bruins 50-0 (…dehogy a félszáz pontot szerző és nemhivatalos első Trójaiak, hanem a pontnélküli Bocsok lesznek, előre borítékolva a Pac-12 döntő végeredményét és a Rose Bowl egyik résztvevpőjét; Matt Barkley, a hazaiak irányítója  423 yarddal és 6 TD-al feliratkozott a Heisman sleeperek népes táborába, lenyomva a 2003-as Matt Leinartot a 2011-es szezonális TD-passzok számában  - Rick  Neuheisel vendégedző pedig a kirúgott HC-k egyre népesebb táborát gyarapítva gondolkodhat a jövőjén)

 

Washington Huskies – Washington State Cougars 38-21 (az állambeli hagyományos Apple Cup száznegyedszer  végre nem a sereghajtók párbajáról, hanem két fejlődőképes program élvezetes csatájáról szólt: Keith Price 291 yardot és 3 TD-t dobott,  Chris Polk 100 yardot  és TD-t futott, a vendég Wazzu edzője, Chirs Wulff pedig a formálódó csapat dacára repült)

 

Stanford Cardinal – Notre Dame Fighting Irish 28-14 (Andrew Luck 233 yardjával, 4 hatpontosával és labdaeladásával iskolacsúcsot döntött a TD-átadások számát illetően, a legendás Joe Elway 77 passzát adta át a múltnak; katasztrofális első félidő után a Harcoló Íreknek próbáltak visszajönni a meccsbe,  de Tommy Rees katasztrofális játéka, két labdavesztése/eladása után levonult és Andrew Hendrix próbálta menteni a menthetőt, a tisztes vereségig)

 

Arizona Wildcats Louisiana-LaFayette Ragin’ Cajuns (Sun Belt) 45-37 (Nick Foles 352 yardos, 3 TD-s és labdaeladásos produkciója kellett a non-BCS konfból érkező vendégek legyűréséhez, ahol  Blaine Gautier 315 yarddal, passzolt és futott TD-vel Jake Delhomme iskolacsúcsát adta át az enyészetnek a szezonális hatpontosokat illetően)

 

 

SEC:

 

A hét bukása: LSU Tigers – Arkansas Razorbacks 41-17

 

A Golden Boot Trófeáért vívott rivalizálás az utolsó negyedig kiegyenlített volt.  Az elején még Jarius Wright TD-elkapása és Alonzo Highsmith 47 yardos fumble visszahordása 0-14-es  meglepetésszagot árasztott, de egy Hilliard-futás és Tyrann Mathieu 92 yardos  punt returnje jelezte, hogy a Tigrisek SEC- és nagydöntőre fenik a fogukat. Russel Shepard 9 yardos elkapása már a vezetést jelentette a Louisiana State számára és a 24-17-es utolsó negyedre fordulás a kiütést indítota útjára. Spencer Ware 7 yardos, Jordan Jefferson 48 yardos TD-futására Drew Allemann FG-ja tette fel a koronát. A konferencia nyugati győzteseként és ligaéllovasként az LSU a Kelet-első Georgiával találkozik a szombati atlantai SEC-döntőben.

 

 

A hét rivalizálásai:

 

Auburn Tigers – Alabama Crimson Tide 14-42

 

Hol van már a tavalyi hó? – kérdezhetnénk a híres-neves Iron Bowl fordított produkciója láttán. A Tigrisek az idén már nem folytatnak Cam-tevékenységet és hiába gyógyultak meg a Toomer’s Corner fái, nem tudtak értékelhető ellenállást felmutatni a nagydöntős LSU-visszavágóért küzdő Bama ellen. Trent Richardson, az Elefántok vezető RB-je 203 yardot rohant és elkapott egy TD-átadást. A hazaiak képtelenek voltak támadó hatpontost összehozni, fumble visszacipelés és kickoff return TD állt a nevük mellet az eredményjelzőn. Az utóbbi évek legjobb Crimson Tide QB-ja AJ McCarron  184 yarddal és 3 TD-al zárta a meccset

 

Mississippi State Bulldogs – Mississippi (Ole Miss) Rebels 31-3

 

Az Egg Bowl történetében  1942 óta másodszor produkált a ’Dogs hármas győzelmi sorozatot, az idén szörnyen szereplő Lázadók ellen azonban ez nem meglepetés. A Nutt-éra utolsó végvonaglásait bemutató Ole Miss ellen Vick Ballard  144 yardot és TD-t futott/elkapott, LaDarius Perkins pedig ugyanezt nyújtotta  64 yard erejéig.

 

Kentucky Wildcats  - Tennessee Volunteers 10-7 (1984 óta először nyertek a Vadmacskák a Vols ellen, ezzel elütötték őket a bowlszerepléstől; Matt Roark  Kentucky QB 6 passzkísérlet és 15 yard mellé 124 yardnyi futással vezette győzelemre feketemezes társait)

 

További eredmények:

 

Georgia Tech Yellow Jackets – Georgia Bulldogs 17-31

 

Wake Forest Demon Deacons – Vanderbilt Commodores  7-41

 

Florida Gators – Florida State Seminoles 7-21

 

South Carolina Gamecocks – Clemson Tigers 34-13

 

Mészáros Gergely (Dzsokijuing)