NCAA beharangozó, 11. játékhét

Ezúttal is tíz olyan egyetemi mérkőzést emelünk ki, amelyek megtekintése ajánlott a college futball elkötelezett hívei, és az egyetemi focival csak most ismerkedő olvasóink számára.

1.    Stanford Cardinal (4.)-Oregon Ducks (7.)
November 13. vasárnap 02:00 (TV: ESPN America, élő és ismétlés)

A szezon egyik legjobban várt találkozójára kerül sor a két Pac-12 North rivális derbijén. Tíz hét eltelte után tekintve is a szezon egyik legfontosabb összecsapása lesz ez. Sokakban még élénken élhetnek a tavalyi mérkőzés emlékei, amelyet a Ducks nyert meg óriási második félidei hajrával. A Stanford még 21-3-ra is vezetett, azonban a vége 52-31 lett az Oregonnak. Akkor az Oregon futójátéka a klasszis RB, LaMichael James és a QB, Darron Thomas vezetésével felőrölte a Stanford védelmét. Ez a veszély ezúttal is fennáll, pláne, hogy Shayne Skov, a Stanford legjobb védőjátékosa ezúttal nem áll rendelkezésre. Sőt, az Oregon oldalán James és Thomas mellett a futószekció két idén remeklő fegyverrel, Kenjon Barnerrel és De’Anthony Thomas-szal is kiegészült. Tavaly Barner még sokkal kisebb szerepet kapott, Thomas pedig még a középiskola padjait koptatta. Az Oregon támadóoldali sérültjei éppen erre a mérkőzésre kerültek közel 100 %-os állapotba. A mérkőzés érdekes párharca lesz Andrew Luck (Stanford), a college foci legtöbbre tartott irányítójának, és az Oregon nagy playeket halmozó secondaryjének csatája. Itt is van nagy hiányzó, az Oregon CB és returner Cliff Harris idén már második hosszabb eltiltását tölti, illetve Luck elsőszámú elkapója, Chris Owusu is mulasztja majd a mérkőzést agyrázkódása miatt. Tavaly még a remek játékra képes Luck is kevés volt a sikerhez Stanford oldalon, kérdés, hogy fordul-e a kocka ezúttal. Az LSU elleni nyitómeccs veresége óta nagyszerűen játszó Oregon esetleges győzelmével visszakerülhetne a top 5 csapat közé, míg a Stanford sikerével a National Championship Game felé tehetne jelentős lépéseket. Emellett a mérkőzés győztese közelebb kerülhet a Pac-12 döntőhöz is.

Akikre érdemes figyelni
Stanford – Andrew Luck (QB), Jonathan Martin (OT), David DeCastro (OG), Chase Thomas (LB), Delano Howell (S), Coby Fleener (TE), Stepfan Taylor (RB), Matt Masifilo (DE), Griff Whalen (WR), Tyler Gaffney (RB)
Oregon – LaMichael James (RB), Kenjon Barner (RB), Darron Thomas (QB), John Boyett (S), Josh Kaddu (LB), Carson York (OG), David Paulson (TE), Mark Asper (OT), Terrell Turner (DE), De’Anthony Thomas (RB)

2.    Boise State Broncos (5.)-TCU Horned Frogs
November 12. szombat 21:30

A két egyetem az elmúlt évtized két legjobb győzelem-vereség mutatójával rendelkezik, köszönhetően annak, hogy mindketten kinőtték a non-BCS szintet. Érdekes módon az idei szezon lesz az egyetlen, amikor mindkét csapat egy konferenciában, az MWC-ben szerepel. Mindketten távoznak majd az év végén, a TCU a Big East visszamondása után a Big12-be lép át, a Boise State pedig a Big East felé veszi az irányt, így mindketten, tegyük hozzá megérdemelten, BCS konferencia tagokká válnak. Azonban mielőtt az egyetemek megkezdenék új korszakukat, még egy olyan rangadó vár rájuk, amelyen a tét az MWC konferencia első helye lesz. Csupán két veretlen csapat van jelenleg az MWC-n belüli játék folyamán, a két egymással összecsapó együttes. A Boise veretlenül áll a szezonban, a TCU viszont már elszenvedett két konferencián kívüli vereséget, itt azonban az nem fog számítani. A Broncos, Kellen Moore (QB) vezetésével arra hajt, hogy ne hulljon ki a National Championshipért folyó küzdelemből, a Horned Frogs pedig azért, hogy megőrizze MWC koronáját, és visszavágjon a Boisenak a két évvel ezelőtt a Fiesta Bowlon elszenvedett vereségért. Ahogy akkor, ezúttal is inkább a Broncos a mérkőzés favoritja, amely papíron jobb a TCU-nál minden csapategységében.

Akikre érdemes figyelni
Boise State – Kellen Moore (QB), Nate Potter (OT), Doug Martin (RB), George Iloka (S), Shea McClellin (DE), Billy Winn (DT), Joe Kellogg (OG), Byron Hout (LB), Tyler Shoemaker (WR), Tyrone Crawford (DE)
TCU – Tank Carder (LB), Casey Pachall (QB), Josh Boyce (WR), Stansly Maponga (DE), Ed Wesley (RB), Matthew Tucker (RB), James Dunbar (OT), DJ Yendrey (DT), Logan Brock (TE), Skye Dawson (WR)

3.    Penn State Nittany Lions (12.)-Nebraska Cornhuskers (19.)
November 12. szombat 18:00 (TV: ESPN America, élő)

Senki sem gondolta volna, hogy november közepére a Big Ten legjobb mérleggel rendelkező csapata a Penn State lesz. Természetesen köszönhető ez a szerencsének és a sorsolásnak is. Azt sem gondolta volna senki, ami miatt a Nebraska elleni rangadó nem feltétlenül a futballról fog szólni... Sajnálatosan egy botrány söpört végig a Penn State egyetemen az elmúlt egy hétben. Kiderült, hogy a csapat korábbi defenzív koordinátora, már nem az egyetem alkalmazottjaként szexuálisan zaklatott tizenéves fiatalokat az egyetem épületében, ahova lemondása után is szabad bejárása volt. Joe Paterno, a 61 éve a PSU-n dolgozó 84 éves vezetőedző és az egyetem vezetősége nem tett eleget azért, hogy megállítsák a volt koordinátor által elkövetett erkölcsileg elítélendő bűncselekmény-sorozatot. Az áldozatok száma pár nap alatt a 20-as nagyságrendet is elérte. A Penn State egyetem pedig a médianyomás hatására arra szorult, hogy mindenkit eltávolítson az egyetemről azok közül, akik érintettek voltak abban, hogy az esetet eltusolták, illetve nem tettek meg eleget annak érdekében, hogy a volt koordinátort rendőrségi kézre juttassák. Joe Paterno is távozásra kényszerült, amit a szurkolók és hallgatók többsége nem tudott megemészteni. A legendás edző elbocsátása után utcára vonultak, gyújtogattak, rohamrendőröket vetettek be a randalírozók megállítására. Botránytól tart a mérkőzésen a Nebraska egyetem vezetősége is, akik levelet is küldtek a mérkőzés biztosításával kapcsolatban a PSU-nak. Kérdés, hogy ilyen események után milyen mérkőzést láthatunk State College-ban, a Penn State idei utolsó hazai meccsén. Vajon a Penn State képes lesz-e tartani a lépést a náluk tehetségesebb Cornhuskers-szel is, vagy felülkerekedik a Nebraska védelme és Taylor Martinez, az egyetem remek futó QB-je. A Penn State-et hajthatja az, hogy Joe Paternoért megnyerjék a rangadót, a Nebraskának pedig a múlt heti kínos, Northwestern elleni vereséget kellene feledtetnie.

Akikre érdemes figyelni
Penn State – Silas Redd (RB), D’Anton Lynn (CB), Devon Still (DT), Gerald Hodges (LB), Nick Sukay (S), Derek Moye (WR), Quinn Barham (OT), Drew Astorino (S), Jordan Hill (DT), Devon Smith (WR)
Nebraska – Lavonte David (LB), Taylor Martinez (QB), Alfonso Denard (CB), Cameron Meredith (DE), Kyle Reed (TE), Baker Steinkuhler (DT), Rex Burkhead (RB), Sean Fisher (LB), Ben Cotton (TE), Daimion Stafford (S)

4.    Georgia Tech Yellow Jackets (21.)-Virginia Tech Hokies (10.)
November 11. péntek 02:00 (TV: DigiSport, élő/ESPN America, felvételről: péntek 14:00)

Az ACC Coastal divíziójának két nagy esélyese csap össze egymással csütörtök éjjel. A győztes nagy lépést tehet az ACC döntő részvétel felé. A Georgia Tech a várakozások feletti teljesítménnyel nyitotta az évet, azonban a meggyőző sorozatot két váratlan vereség (Virginia, Miami (Fl.)) szakította meg. A másik oldalon a Hokies egy Clemson elleni zakóba szaladt bele, ezt a csapatot azonban két hete a Georgia Technek sikerült legyőznie. Alapvetően két futásokkal hatékony csapat mérkőzése lesz ez a találkozó. A Yellow Jackets a triple option játékával futást futásra halmoz, a gárda irányítója, Tevin Washington mindössze 120 alkalommal passzolt 9 mérkőzésen. A Virginia Tech támadójátéka kicsit izgalmasabb a kiváló RB-vel, David Wilsonnal, illetve az első kezdő évében levő QB-vel, a futásokkal is veszélyeztető Logan Thomas-szal. A két csapat közötti különbség az, hogy a Georgia Tech támadósora eddig hatékonyabban működött, azonban a védelem tudása, illetve a special team munka alapján a Virginia Tech esélyesebb a győzelemre.

Akikre érdemes figyelni
Georgia Tech – Isaiah Johnson (S), Orwin Smith (RB), Roddy Jones (RB), Tevin Washington (QB), Stephen Hill (WR), Izaan Cross (DE), Jason Peters (DE), Julian Burnett (LB), Omoregie Uzzi (OG), Rod Sweeting (CB)
Virginia Tech – Jayron Hosley (CB), David Wilson (RB), Jaymes Brooks (OG), Eddie Whitley (S), Blake DeChristopher (OT), Jarrett Boykin (WR), Logan Thomas (QB), Danny Coale (WR), Antone Exum (S), Tariq Edwards (LB)

5.    South Carolina Gamecocks (13.)-Florida Gators
November 12. szombat 18:00 (TV: ESPN America, felvételről: vasárnap 07:00)

A South Carolina és Florida egyetemek összecsapása azóta minősül nagy rangadónak, mióta Steve Spurrier a Gamecocks vezetőedzője. Mint ismert lehet, Spurrier a 90-es években a Florida Gators HC-jaként dolgozott, és nagyon sok siker fűződött nevéhez, az ő kezei alatt vált a Gators igazán elit programmá. Mindkét csapat rangsoroltként kezdte az idényt, de hamarosan eltérő pályára léptek. A Gamecocks elmaradt játékában a várakozástól, és Stephen Garcia (QB) elbocsátása, valamint Marcus Lattimore (RB) térdsérülése visszavetette az offense teljesítményét, így két vereséget is összeszedtek Jefferyék. A Gators 4-0 után sorozatban négy meccset veszített, és ezzel el is tűnt a ranglistákról, és játékuk nem sokat lépett előre az elmúlt évi szenvedés után, amely elsősorban a pocsék támadóoldali teljesítménynek volt köszönhető. A mérkőzésnek tétje van az SEC East csoport végeredménye szempontjából is, hiszen egy esetleges Florida győzelem esetén a Georgia már gyakorlatilag páholyba kerülhetne, ha pedig még nyerik is a hétvégi Auburn elleni mérkőzést, már csoportelsőnek is mondhatnák magukat Gators siker esetén.

Akikre érdemes figyelni
South Carolina – Alshon Jeffrey (WR), Stephon Gilmore (CB), Melvin Ingram (DE),  Devin Taylor (DE), Jadaveon Clowney (DE), Shaq Wilson (LB), Travian Robertson (DT), Rokevious Watkins (OT), DeVonte Holloman (SS), Connor Shaw (QB)
Florida – Chris Rainey (RB), Ronald Powell (DE), Jeff Demps (RB), Jelani Jenkins (LB), Shariff Floyd (DT), Jaye Howard (DT), Matt Elam (SS), Jordan Reed (TE), Jon Bostic (LB), John Brantley (QB)

6.    Cincinnati Bearcats (23.)-West Virginia Mountaineers
November 12. szombat 18:00

A Big East konferencia idei talán legnagyobb mérkőzése lehet a Bearcats és a WVU összecsapása. 2011-ben eddig a Zach Collaros (QB) vezette Cincy felülteljesít, míg a West Virginia eredményességet tekintve elmarad a várakozásoktól. A Dana Holgorsen HC vezette WVU-nak is valahol 7-1-es mutatóval kellene állnia jelenleg, egy, az LSU-tól elszenvedett „megbocsátható” vereséggel, azonban sikerült kikapniuk két konferenciariválistól is, mégpedig a Syracusetól és a Louisvilletől. Ezúttal a meglepetésre a csoportot vezető, és egy esetleges győzelemmel annak megnyerése felé nagy lépést tevő Cincinnati ellen kellene idegenben nyerniük, hogy visszakerüljenek a Big Eastért való versenyfutásba. Míg a Cincynél idén jól teljesít a védelem és a támadósor is, sőt, szoros mérkőzéseken is rendre ők voltak a szerencsésebbek, a Mountaineersnél aggasztó a védelem játéka az elmúlt hetekben. A támadósor rendre termeli a yardokat, Geno Smith 400 yard körül passzol, ennek ellenére mégis sikerült kikapni az említett, nem fergeteges támadósorral rendelkező Big East csapatoktól. Ahhoz, hogy a WVU megkezdje kapaszkodását, mindenképpen szükség van arra, hogy a Bearcats támadójátéka ellen hatékonyabb legyen a védekezés.

Akikre érdemes figyelni
Cincinnati - Zach Collaros (QB), Derek Wolfe (DT), JK Schaffer (LB), Isaiah Pead (RB), Kenbrell Thompkins (WR), Walter Stewart (DE), Alex Hoffman (OT), Maalik Bomar (LB), DJ Woods (WR), Cameron Cheatham (CB)
West Virginia – Keith Tandy (CB), Geno Smith (QB), Bruce Irvin (DE), Tavon Austin (WR), Stedman Bailey (WR), Julian Miller (DT), Terence Garvin (S), Don Barclay (LT), Joe Madsen (C), Eain Smith (S)

7.    Kansas State Wildcats (14.)-Texas A&M Aggies
November 12. szombat 21:30

Ha ránézünk a Big12 tabellára, elsőre levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Kansas State nem annyira jó csapat, hogy ennyire elől legyenek rangsorolva, vagy remek, 7-2-es mutatóval álljanak. Természetesen ezzel a kijelentéssel lehet vitatkozni, de azzal már kevésbé, hogy a jó mutatót leginkább irányítójuk, Collin Klein kiváló játékának köszönhetik, aki az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményével már lassan az ismert college sztárok közé lépett. Hasonlóan, a Texas A&M-ről pedig úgy vélekedhetünk, hogy ez a csapat nem annyira rossz együttes, hogy jelenleg 5-4-gyel kellene állniuk. Azonban az Aggies sok peches vereséget szenvedett el idén, és igazán még egyszer sem sikerült a papírformát felborítaniuk, lett volna pedig rá lehetőség bőven. Mindkét csapat támadósora nagy ponttermelő hírében áll, a Kansas State elsősorban futójátékával dominál, a Texas A&M viszont egy kiegyensúlyozottabb csapat. Ez azonban változhat azzal, hogy a csapat kezdő RB-je, Christine Michael kiesett a szezon hátralevő részére. Helyettese, Cyrus Gray, a korábbi kezdő RB sem akárki, de a sérülés miatt inkább valószínű az, hogy Ryan Tannehillre (QB) támaszkodik inkább majd a csapat a közeljövőben. A védelmek terén valamivel jobb egységgel rendelkezik a KSU.

Akikre érdemes figyelni
Kansas State – Collin Klein (QB), Ty Zimmerman (S), Tysyn Hartman (S), Arthur Brown (LB), John Hubert (RB), Tyler Lockett (WR), David Garrett (CB), Chris Harper (WR), Meshak Williams (DE), Brodrick Smith (WR)
Texas A&M – Ryan Swope (WR), Cyrus Gray (RB), Ryan Tannehill (QB), Sean Porter (LB), Jeff Fuller (WR), Jonathan Stewart (LB), Patrick Lewis (C), Damontre Moore (LB), Tony Jerod-Eddie (DE), Coryell Judie (CB)

8.    Georgia Bulldogs (15.)-Auburn Tigers (20.)
November 12. szombat 21:30 (TV: ESPN America, élő)

A két rangsorolt SEC csapat rangadójának a Georgia egyetem számára van nagyobb tétje, hiszen ők sokat tehetnek a hétvégén az SEC East megnyeréséért. Az Auburn ezzel szemben már kikerült az SEC West elsőségre eséllyel pályázó csapatok sorából, az LSU-Alabama duó versenyfutásába már nem valószínű, hogy akármely csapat is beleszól. Az Auburn célja a hátralévő hetekben a Georgia elleni siker mellett természetesen a Bama felülmúlása lesz az Iron Bowlon. A gyenge kezdés után nagyon magára találó Bulldogs a héten kisebb segítséget is kap, hiszen visszatérhet a három, elmúlt héten eltiltott futójuk. Az Auburnben pedig ezúttal is a Barrett Trotter helyére lépő, és múlt héten az Ole Miss ellen remeklő Clint Moseley kezdhet irányító poszton. Azonban ezúttal nehezebb dolga lesz, nagyobb lesz rajta a nyomás, hiszen a Michael Dyer vezette Tigers futójátékot várhatóan limitálni tudja majd a Georgia D. A minőségibb QB játék, és a jobb védelem a Georgia győzelmét sejteti.

Akikre érdemes figyelni
Georgia – Aaron Murray (QB), Isaiah Crowell (RB), Brandon Boykin (CB), Jarvis Jones (OLB), Ben Jones (C), Cordy Glenn (OT), Orson Charles (TE), Baccari Rambo (S), Malcolm Mitchell (WR), Tavarres King (WR)
Auburn – Michael Dyer (RB), Brandon Mosley (OT), Emory Blake (WR), Onterio McCalebb (RB), Philip Lutzenkirchen (TE), T’Sharvan Bell (CB), Nosa Eguae (DE), Neiko Thorpe (FS), Daren Bates (LB), Corey Lemonier (DE)

9.    Florida State Seminoles-Miami (Fl.) Hurricanes
November 12. szombat 21:30

Két, egykor a college futball legnagyobbjai közé tartozó együttes csap össze majd egymással Talahasseeban. Egyikük sem így képzelte az idényt. Az FSU szeretett volna harcban lenni az ACC elsőségért, azonban arra kevés esélyük van jelenleg. Köszönhető ez annak, hogy a Clemson hátralevő két ACC meccse könnyűnek ígérkezik, ráadásul ki is kaptak Tajh Boydéktól (QB, Clemson) EJ Manuelék (QB, Florida State). A Miami ahhoz képest, hogy mekkora botránnyal indult a szezon, egészen jól szerepel, de ők sem fognak valószínűleg beleszólni a Virginia Tech és Georgia Tech versenyfutásába a Coastal divízióban. Elsősorban a sokkal jobb védelem és a biztosabb passzjáték miatt esélyesebbek a hazaiak.

Akikre érdemes figyelni
Florida State – Greg Reid (CB), Brandon Jenkins (DE), Xavier Rhodes (CB), Zebrie Sanders (OT), EJ Manuel (QB), Bert Reed (WR), Nigel Bradham (LB), Lonnie Pryor (FB), Lamarcus Joyner (S), Shawn Powell (P), Bjoern Werner (DE)
Miami – Sean Spence (LB), Brandon Washington (OG/OT), Lamar Miller (RB), Tommy Streeter (WR), Jacory Harris (QB), Vaughn Telemaque  (S), Micanor Regis (DT),  Travis Benjamin (WR), Marcus Robinson (DE), Jo-Jo Nicolas (CB)

10.    Iowa Hawkeyes-Michigan State Spartans (17.)
November 12. szombat 18:00

Egyre nyitottabb a Big Ten két csoportja, és hatalmas a versenyfutás a felek között. Elméletben a játékosállomány alapján az egyik legjobb csapat a konferenciában a Michigan State, amely remek védelemmel és tehetséges RB és WR állománnyal rendelkezik. Az már egy másik kérdés, hogy a támadójáték nem úgy működik, ahogy azt elvárták a hozzáértők, és hiába a kiválóan teljesítő D, az offense érthetetlen gyengélkedése miatt a Spartans nem magasodik ki a csoportból. Az Iowa az elmúlt héten a Michigan ellen már bizonyította, hogy hazai pályán képes elkapni egy jónevű, rangsorolt ellenfelet is, az előző hetinél azonban több kell majd valószínűleg a Spartans legyőzéséhez mind a támadóktól, mind a védőktől.

Akikre érdemes figyelni
Iowa – Marvin McNutt (WR), Marcus Coker (RB), Riley Reiff (OT), Shaun Prater (CB), Micah Hyde (CB), Adam Gettis (OG), James Morris (LB), Broderick Binns (DE), Mike Daniels (DT), Tyler Nielsen (LB)
Michigan State – Jerel Worthy (DT), William Gholston (DE), Edwin Baker (RB), BJ Cunningham (WR), Le’Veon Bell (RB), Krik Cousins (QB), Johnny Adams (CB), Joel Foreman (OG), Trenton Robinson (S), Keshawn Martin (WR)

Egyéb ajánlott mérkőzések
11.12. 02:00 Syracuse-South Florida (TV: DigiSport, élő)
11.12. 18:00 Texas Tech-Oklahoma State (2.) (TV: ESPN America, felvételről, vasárnap 09:30)
11.12. 18:00 Clemson (9.)-Wake Forest
11.12. 18:00 Missouri-Texas (16.)
11.12. 18:00 Louisville-Pittsburgh
11.12. 21:00 Arkansas State-LA-Lafayette
11.12. 21:30 Illinois-Michigan (24.)
11.12. 21:45 USC-Washington
11.13. 00:30 Utah-UCLA
11.13. 01:45 Mississippi State-Alabama (3.)

Gaál Sándor (gsn)