NFC East Heti Körkép - 14. hét

Tomeee helyett a héten velem kell beérnie az NFC East kedvelőinek, reményeim szerint sikerül méltóképpen pótolnom őt. Izgalmas, szoros meccseket hozott a 14. hét ebben a csoportban, vágjunk is bele!

 

Washington Redskins:

 

A Washington egy pontos vereséget szenvedett a playoff álmokat dédelgető Tampa ellen, azt azonban nem akármilyen körülmények között volt kénytelen elszenvedni. 9 másodperccel a lefújás előtt, Santana Moss TD elkapása után Graham Ganonak egy extrapontot kellett volna a kapufák közé rúgnia, azonban Nick Sundberg snapje a holder Hunter Smith kezei között repült el, majd a labdát, és a győzelmet a Tampa játékosai ragadták magukhoz. A Tampa ezzel 8-5-re javította mérlegét, és véget vetett két meccsből álló vereségszériájának. Josh Freeman QB-nak ez volt az ötödik meccse idén, amit a negyedik negyedben sikerült csapata javára fordítania. Ezúttal Kellen Winslow-t sikerült megtalálnia egy 41 yardos passzal 3:47-tel a vége előtt, majd a két pontos kísérletnél maga cipelte be a labdát az endzone-ba, később kiderült, hogy ez a győzelmet biztosította nekik. A Skinsben Torain volt a legjobb vasárnap. Az ex-denveri futó 173 yardot futott, ebből 158-at az első két negyedben, de a győzelem szempontjából mindhiába. Sima győzelem lehetett volna ez a fővárosiaknak, hiszen a kimaradt extrapont mellett két rövid mezőnygólt is elhibáztak. Bosszantó ez a vereség, ami Donovan McNabb kezdő pozíciójába került. A korábban a csoportrivális Eaglesnél szép éveket eltöltő, Chicagoban született McNabb nagy reményekkel kezdet a szezon, akárcsak a vezetőedző Mike Shanahan. Nos, a HC úgy gondolta, a továbbiakban már nem McNabbel képzeli el a csapatot, így a hétvégén Rex Grossman vezényli majd a pályára a Rézbőrűeket. Grossman idén eddig egyszer kapott lehetőséget, ott elhibázott snap után egyből TD-t kapott csapata. Vélhetően most jobb teljesítményben bízik mind ő, mind Shanahan, mind pedig a Redskins hazai szurkolói bázisa. McNabb először 2., majd 3. QB-ként lett megnevezve, jelenleg pedig ott tartunk, hogy nincs rá garania, hogy jövőre Rézbőrűként láthatjuk őt. McNabb képviselője, Fletcher N. Smith szerint "a tiszteletlenség túl gyenge szó" arra, amit Shanahan művelt képviseltjével, aki mindvégig lelkiismeretesen tette a dolgát. Maga McNabb azt nyilatkozta, hogy elfogadja edzője döntését, de nem ért egyet vele. Shanahan szerint McNabb az utolsó 3 meccsen már nem tudná befolyásolni a megítélését a szemében, és úgy véli, lehetőséget kell adnia Grossmannek, és John Becknek is. Megszellőztette, hogy a QB draft is opció lehet áprilisban, hiszen "hátha találunk egy fiatal McNabbet, vagy egy Bradford kvalitású játékost. Sok lehetőségünk van.". Grossman is megszólalt az ügyben, úgy véli mindenkinek vannak kritikusai, most ő nekik, csapattársainak, és önmagának szeretné bebizonyítani, hogy kezdőként van helye a ligában. Chris Cooley, a TE szerint "ennél a csapatnál mindig történik valami újdonság." A következő ellenfél, a Cowboys DE-je, Hatcher örült Shanahan döntésének, hiszen "McNabb képes mind futással, mind passzaival zavart okozni, és nagyon nehéz földre vinni őt. Grossmannel könnyebb dolgunk lesz, habár ő is jó irányító." Hogy ezek után mi történik, nehéz megjósolni, mindenesetre a két, rájátszásról már lecsúszó csapat meccse új fényt kapott eme események tükrében, mindenképpen érdemes megtekinteni.

 

Philadelphia Eagles & Dallas Cowboys:

 

Mint írtam, a héten szoros meccseket adott a rajongóknak ez a csoport, ez a csoportderbi is illik a sorba. Az Eagles 3 ponttal tudta felülmúlni a Tehenészeket, az igazi erőpróba azonban a mostani Giants meccs lesz. A Dallas ellen DeSean Jackson egészen hihetetlen statisztikákat tudott felmutatni, 4 elkapásból hozott 210 yardot, ez az 52.5-es átlag nem mindennapi az NFL-ben. Egy TD-t is tartalmazott ez a sorozat, a negyedik negyed elején egy 91 yardos óriási playt vitt az elkapó. Az Eagles a Cowboys elleni 3 meccses vereségsorozatát tette múlt időbe, míg a Cowboys 2004 után már biztos, hogy újra negatív mutatóval fog végezni, Wade Phillips menesztése óta pedig 3-2 a mérlegük. Az MVP várományos Michael Vick ezúttal kétszer is eladta a labdát, és nehézségei támadtak a 3. downok megoldásával, ráadásul a Cowboys játékosok végig nagy nyomás alá helyezték. Az Eagles ebben a tekintetben pengeélen táncol, hiszen Vick stílusa amennyire látványos, annyira sérülésveszélyes, és láthattuk, hogy például a Green Bay-nél mennyire meghatározta a Lions elleni meccset vezérük, Rodgers kiesése. Egy hasonló esemény a rájátszásban a Philadelphia vesztét okozhatja. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a rájátszásnak meg is kell lennie, amihez az út a Giants testén keresztül vezet. Az ellen a Giants ellen, akik a Vikingson léptek túl könnyedén a heti második MNF során. Ha az Eagles futás elleni védekezése működni fog, akkor véleményem szerint győztesen hagyhatják el a pályát, mivel Eli Manninget idén nem érzem annyira meghatározónak, sokkal inkább Bradshaw és Jacobs azok, akik a siker letéteményesei. Dallasban pedig szerintem mindenki a szezon végét várja, Romo felépülését, egy új főedzőt, sikeres draftot, és az új szezont, így sorrendben. Ennek ellenére a Skins ellen kozmetikázhatnak majd a mérlegen. Grossman lesz a kezdő, a védőfalnak nagy napja lehet, hiszen Sexy Rexy stílusában benne vannak a turnoverek. A linebackereknek is fel kell kötni a gatyájukat, hiszen Torainnek kivételes idénye van, zsinórban szállítja a 100+ yardos meccseket, az ő megállítása kulcsfontosságú lehet. Kissé a Giants és az Eagles meccsének árnyékába szorul ez a meccs, ennek ellenére bűn kihagyni, szerintem nem lesz egy lapos, unalmas összecsapás.

 

New York Giants:

 

New Yorkban hasonló a helyzet, mint a testvéri szeretet városában (Philadelphia).  Lenyomtak egy szezon előtt playoff esélyesként megjelölt, azonban idén nagyot koppanó, és edzőváltáson is átesett csapatot. A Sasoknak a Cowboys, Manningéknek pedig a Vikings jutott. Az NFC North körképben már jómagam is kitárgyaltam annak a meccsnek a kálváriáját, itt csak annyit, hogy a Metrodome beomlott a havazás miatt, és másnapra halasztották a meccset, így két MNF volt. A helyszín Detroit lett a Philly meccs miatt már amúgy is a helyszínen levő FOX stáb miatt. Ez a közjáték nem zavarta meg a Giantset, akik a Jacobs - Bradshaw duó 200+ yardos futóteljesítményének köszönhetően diadalmaskodtak, és ott lihegnek az Eagles nyakán. Nagy meccs lesz most hétvégén, az Eagles futás elleni védekezése az egyik kulcs, a másik pedig a hírhedt Giants pass rush, akik meleg pillanatokat okozhatnak Vicknek, aki ha netán megsérül, akkor az hosszú távon okozhat gondokat a Sasoknak. Amúgy is érdekes a matchup, ráadásul csoportelsőséget döntően befolyásoló csörte, ki ne hagyja senki semmi pénzért. További beharangozó várható majd róla az NFC East szakértő Tomeee tollából, várjátok azt is lelkesen.

 

 

Pap Dániel (konqueror)