Offseason értékelők - NFC East

Sorozatunk utolsó NFC-s részének témája a konferencia legerősebb divíziójának offseasonbeli munkálkodása.


Dallas Cowboys

A Dallas Cowboys háza táján hatalmas változások nem történtek a holtszezon során, ami érthet? is, hiszen az NFC legjobb mérleggel záró csapatáról beszélünk, mely imponáló teljesítménnyel masírozott végig az alapszakasz küzdelmein. A rájátszás els? meccsén azonban a Giants a Cowboys otthonában diadalmaskodott, ezzel tovább nyújtva Amerika csapatának Super Bowl nélküli éveit. Idén nem is lehet más a cél, mint a Vince Lombardi-trófea Texasba hurcolása. Nézzük, milyen eszközök állnak ehhez a csapat élén második évét megkezd? f?edz?, Wade Phillips rendelkezésére.

Irányító poszton nincs kérdés, idén is Tony Romo dirigálja majd az offense tevékenységét. Romo tavalyi méretes szerz?dését 33 TD passzal hálálta meg, és mivel a számára biztosított fegyvertár inkább er?södött, mint gyengült tavaly óta, idén is hasonló jó teljesítményt hozhat. Kérdés, hogy az esetleges PO-szereplés során képes lesz-e átlépni eddigi problémáin, hiszen mind 2006-ban a Seahawks, mind tavaly a Giants ellen b?ven alulmúlta alapszakasz-béli formáját. Másik problémás eset lehet, ha neki sérülés miatt el kell hagynia a pályát, ugyanis a helyettesítése finoman szólva sem megoldott. Brad Johnson egy villanyoszlop mozgékonyságával rendelkezik, a többi jelenleg rosteren lév? QB pedig még nem igazán tette le névjegyét a ligában.

Romo egyik szerencséje, hogy a liga egyik leglátványosabban játszó futója van mellette (illetve többnyire mögötte) Marion Barber személyében. Barber tavaly 4,8-as átlaggal futott, az elmúlt két évben 28 TD-t szerzett, elkapásoknál is használható, úgyhogy mindenképpen kiérdemelte végre a kezd?posztot, melyre Julius Jones távozása után került. 1000 futott, 3-400 elkapott yard és 12-15 TD mindenképpen várható t?le, f?leg, ha meg tud birkózni a kezd? pozíció miatti magasabb elvárásokkal. Jones távozott, de Jones érkezett is a csapathoz, az újonc Felix Jones draftolása azt jelzi, hogy Barbert nem akarják meccsenként 30-40 labdacipelésre használni, inkább továbbra is a két RB-s rendszerben hisznek a Cowboys háza táján. S?t, minden eshet?ségre felkészülve az idei drafton még Tashard Choice is a csapathoz került, két újoncból az egyik csak beválik-alapon.

Elkapó poszton nem igazán történt változás tavaly óta, továbbra is Terrell Owens nevével kezd?dik a névsor. TO 35 évesen is bizonyította tavaly, hogy a liga legjobb elkapói közé tartozik, és idén sem várható t?le visszaesés. Terry Glenn a tavalyi, zömmel orvosi szobákban töltött szezon után idén már nem Dallasban kezdi a szezont, de mivel tavaly sem játszott szinte semmit, ez a változás nem lesz felt?n?. Owens mögött Patrick Crayton bizonyíthatja, hogy nem véletlenül kapott nagy szerz?dést, és hogy a Giants elleni meccsel ellentétben képes megfutni a route-jait és elkapni a labdát. A harmadik számú WR várhatóan Sam Hurd lesz. A WR-ek mellett a tavaly a csapatból legtöbb elkapást jegyz? játékos, a TE Jason Witten is komoly szerepet kap a passzjátékban, gyakran el?fordulhat, hogy elkapóként t?nik fel a pályán. A második TE posztján változtatott a csapat, Anthony Fasano Miami felé vette az irányt, helyette a drafton a rendkívül tehetségesnek tartott, de még sok munkát igényl? Martellus Bennett érkezett a csapathoz, aki Witten mellett tanulva nagyon jó TE-é n?heti ki magát.

A támadófal tavaly kiválóan tette a dolgát, mindössze 25 sack-et engedélyeztek, és a futójátékot is hatékonyan támogatták. Ezért igazából a legnagyobb er?sítés a fal együtt tartása volt, és ezt sikerrel meg is oldották. A „Hotel”, Flozell Adams 6 éves gigaszerz?dést kapott lejáró kontraktusa helyett, LT poszton továbbra is ? állhatja útját a Romo felé igyekv? véd?knek. A fal közepén a center, Andre Gurode és a két guard, Leonard Davis és Kyle Kosier helye megkérd?jelezhetetlen, egyedül RT poszton lehet egy kis kavarodás, a fal leggyengébb pontjának tartott Marc Colombo helyére eséllyel pályázhat a másodéves James Marten.

Az offense, mint látható szinte érintetlen maradt tavaly óta, csak RB és TE poszton történt véleményem szerint egy kis javulás, ennek tükrében idén is top 5-ös támadóalakulat lehet Dallasban.

Defense oldalon a tavalyi év els?sorban a tanulásról szólt, hiszen a nagy defense gurunak tartott Wade Phillips 3-4-es rendszere egy offseason alatt még nem volt tökéletesen megtanulható a csapatnak. Idén azonban már rutinosabbak lehetnek abban a rendszerben, amely a Chargers csapatát is a liga egyik legkeményebb és legagresszívebb véd?egységévé tette.

A legnagyobb kérdés egyel?re a véd?fal összeállítása körül van. Több terv merült fel az átalakítására. Jason Fergusont is elfújta a Parcells-hurrikán Floridába. Jay Ratliff, a másik NT pedig Spears helyén DE-et játszott volna az egyik terv szerint, emiatt Tank Johnson NT-ként kapott volna helyet. Spears DE posztról pedig NT backup posztra válthatott volna Tank Johnson mögé, hátha ott jobb teljesítményre lesz képes. Végül azonban úgy t?nik, minden maradt a régiben, Ratliff lesz az NT, a két DE pedig Canty és Spears.

A LB-sor is csak er?södött a tavalyi évhez képest, átlagéletkorban és játéktapasztalatban mindenképpen. Err?l leginkább Zach Thomas érkezése tehet, aki évtizedes Miami ténykedés után költözött Texasba (szinte helyet cserélve a Floridába távozó Akin Ayodelevel), hogy karrierje végére be tudja gy?jteni a h?n áhított gy?r?t. Thomas tavaly szinte az egész évet kihagyta, ráadásul sosem játszott 3-4-es ILB-t, de még ebben a korban is képes lehet plusz lökést adni a Cowboys védelmének. Mellette a két OLB poszton történhetnek a f? érdekességek, hiszen ez a két játékos felel?s leginkább az ellenfél irányítójának miel?bbi felaprításáért. DeMarcus Ware és Greg Ellis tavaly több sack-et csinált, mint amennyit a teljes Dallas offensive line engedélyezett (Ware 14, Ellis 12 sack). Ware helye továbbra is megkérd?jelezhetetlen, Ellis azonban az offseason-béli cirkuszolása és a mögötte szárnyát bontogató másodéves Anthony Spencer miatt egyre kevesebb jóra számíthat. ILB-poszton Bradie James fog kezdeni Zach Thomas mellett.

A secondary kapcsán komoly átalakítás szemtanúi leszünk várhatóan a következ? szezonban. Cornerback poszton két nagyon jó játékos érkezett, a drafton Mike Jenkins és a Tennessee csapatától a „kicsit” balhés Adam „már nem Pacman” Jones. Mivel a korábban rendelkezésre álló Newman-Henry páros is igencsak acélosnak számított, egyb?l megindult a találgatás, hogy a négy CB miként fog megosztozni a feladatokon. A szakért?k egyb?l meg is találták a secondary leggyengébb pontját Roy Williams személyében, aki tavaly a passz elleni védekezésben látványosan nem találta meg a helyét. Így várhatóan idén Anthony Henry gyakran fog felt?nni safety poszton az új szerz?dést kapó Ken Hamlin társaként, míg Newman mellett Jones lesz a másik kezd? CB és Jenkins fog nickel szerepkörben játszani. Hogy mi lesz Roy Williams sorsa? Ez a kérdés egyel?re még messze nem eldöntött, cut, trade, futójátékok esetén való játék vagy valami hihetetlen formajavulás a lehetséges forgatókönyvek.

A rúgók kapcsán tavaly sem volt gond, idén sem várható ez másként. Nick Folk kicker Pro Bowl-részvétellel fejezte be els? szezonját a ligában, ami egy újonc rúgótól mindenképpen megsüvegelend? teljesítmény (mindenkinek ismer?s Justin Medlock neve…). A punter, Mat McBriar pedig tavaly is hihetetlen átlaggal rúgdosta a puntokat (47,1 yard). A visszahordásoknál is komoly javulás várható, két újonc, Felix Jones és Mike Jenkins, illetve Adam Jones is komoly faktor lehet mind a kick-off, mind a punt returnök során.

Összességében a Cowboys csak er?södött tavalyhoz képest, így mi más lehetne a cél, mint ismét megnyerni az NFC-t és ezúttal már nem elhasalni a PO els? körében, mint tavaly.

New York Giants

A Super Bowl gy?ztesénél volt mozgás b?ven az offseason során, a Giants háza táján fittyet hánytak a gy?ztes csapaton ne változtass!-elvnek. Persze erre részben kényszerb?l volt szükség, hiszen számos lejáró szerz?dés? játékos távozása mellett a csapat ikonja, Michael Strahan is visszavonult, és szakkommentátorként az offseason során többek között már a Dallas edz?táborából tudósított (egy évvel ezel?tt nem engedték volna még a létesítmény közelébe sem). Lássuk, melyik poszton mire számíthatunk az idei szezonban.

Eli Manninget tavaly már lassan temetni kezdték átlagosan inkonzisztens alapszakasza után, de a PO során valami átkattant a kis Manning agyában, kiegyensúlyozott, jó játékkal vezette dönt?be csapatát, és a Super Bowl legemlékezetesebb játéka is az ? – és David Tyree – nevéhez f?z?dött. Manning rengeteg tapasztalattal és önbizalommal lett gazdagabb, és joggal várják t?le, hogy idén végre az alapszakaszban is a csapat vezére tud lenni. Erre szükség is van, hiszen mögötte nem igazán tolonganak a megfelel? helyettesek. Anthony Wright legalább tapasztalt, Andre Woodson tehetséges, és még ugye ott van David Carr, aki a tavalyi Carolina-i ámokfutás után érkezett, hogy a Giants-drukkerek reményei szerint ne lépjen pályára a szezonban.

Futók terén nincs változás, Brandon Jacobs a kezd?, mögötte jelenleg Ahmad Bradshaw a back-up, de bevetésre készen áll Derrick Ward is. Tavaly mindhárom futó megmutatta, lehet rá számítani, Jacobs a falon is átgyalogol, Bradshaw pedig f?leg a PO-ban mutatta meg szédületes gyorsaságát. Ez a páros abszolút stabil futójátékot jelent az idei szezonra is.

Elkapók terén kicsit cifrább a helyzet. Plaxico Burress a tavalyi szezonban végig bokasérüléssel bajlódva is nagyon jó teljesítményt nyújtott, a koronát a Super Bowl-gy?zelmet jelent? TD elkapása jelentette. Ezek után Burress úgy érezte, ideje lenne valami vaskosabb szerz?dést aláírni, jelenleg megy a huzavona közte és a csapat között. Mivel Burress Larry Fitzgerald arizonai álomszerz?déséb?l indul ki, nem lesz egyszer? alkura jutni. Mögötte pedig azért egyel?re elég sok kérd?jel van az elkapók között. Amani Toomer viszonylag megbízható célpont, de lassan 35 éves lesz, és várhatóan a járókeret egyre jobban zavarni fogja a labdák elkapásában, amivel pedig már tavaly is sokszor meggy?lt a gondja. Steve Smith – névrokonához méltóan – ígéretes tehetség, de még csak második szezonját kezdi. Mario Manningham abszolút els? körös prospectnek volt számon tartva az idei drafton, de hülyeségei miatt sikeresen leküzdötte magát a harmadik kör végére. Az elmúlt években állansdóan sérült Sinorice Moss idén végre jeleket mutat eddig, David Tyree pedig valószín?leg már túl van élete legszebb pillanatán a már emlegetett SB-elkapással. Burressre nagy szükség van, és mellette lehet reménykedni, hogy a sok tehetséges fiatal közül egy-kett? beváltja a reményeket.

A reményteli fiatalra TE-poszton is szükség van, ugyanis Eli Manning „kedvence”, a rendkívül barátságos és finom úriember hírében álló Jeremy Shockey elhagyta a csapatot, és egy 2009-es második körös draftjogért cserébe New Orleans-ba költözött. Shockey minden hülyesége és öltöz?i balhéja ellenére a liga egyik legjobb elkapó TE-je, így a tavalyi újonc Kevin Boss-ra nagy feladat vár. A PO-ban voltak villanásai, de annál jóval többre lesz szükség, hogy a drukkerek ne sírják vissza Shockey-t.

Szerencsére a támadófal továbbra is sziklaszilárd alapot nyújthat a Giants támadójátékának kibontakozásához. A tavalyi névsor szinte nem változott, csak b?vült a kínálat Shane Olivea OT-el, aki a Chargers csapatától történ? kirúgása után érkezett. A fal els?rangúan nyitja a lyukakat a futójáték számára, és bár pass protection terén még nem ártana némi javulás, de így is nagyon er?s egységr?l van szó. Ráadásul két alapember, Chris Snee guard és David Diehl tackle is új szerz?déssel a zsebében vághatott neki az új szezon el?tti felkészülésnek. Mellettük Shaun O’Hara center, Rich Seubert guard és Kareem McKenzie tackle teszi teljessé a falat.

A támadók után térjünk át a védelemre. Itt a legnagyobb nyereségnek mindenképpen Steve Spagnuolo defensive coordinator maradása számít, aki tavaly szinte a nulláról hozta fel a Giants védelmét. A csapatrészek közül térjünk át els?ként a Super Bowl diadal egyik f? letéteményeseként emlegetett defensive line-ra. Innen idén már hiányozni fog Michael Strahan DE, aki egy kényelmes stúdióból fogja szemlélni, amint utódja, Justin Tuck megpróbálja betölteni az így keletkezett lyukat. Tuck a SB egyik legjobbja volt 6 szerelés mellett 2 sack-kel, de kérdéses, hogy full-time kezd?ként is tartani tudja-e majd ezt a szintet. A falban mindenesetre elég jó segít?társai akadnak, a másik DE, Osi Umenyiora is elit játékosnak számít a posztján, és a fal közepén is megfelel? játékosok állnak rendelkezésre, els?sorban Fred Robbins és Barry Coefield DT-k személyében.

A LB-poszton elég komoly vándorlásra került sor. Antonio Pierce MLB maradt a helyén, de Kawika Mitchell és Reggie Torbor elhagyta a csapatot. Emellett Mathias Kiwanuka is súlyos sérülés után tér vissza, szóval akadnak kérd?jelek. Jelen állás szerint Pierce és Kiwi mellett a harmadik kezd? posztért Gerris Wilkinson és Danny Clark küzdelme várható. Mögöttük több fiatal, tavaly vagy idén draftolt ifjonc kerülhet a t?z közelébe, Zak DeOssie, Bryan Kehl vagy Jonathan Goff is kisebb-nagyobb mértékben pályára kerülhet.

A secondary a tavalyi szezonban elég vegyes képet mutatott, sérülések, formaingadozások miatt számos alkalommal változott a kezd? felállás. A legjobb, legbiztosabb pont Gibril Wilson volt, sajnos ez az ellenfeleknek is felt?nt, így a szezon végén lejáró szerz?dése helyett Oakland-ben írt alá újat. Helyette érkezett a drafton Kenny Phillips, aki azonnal kezd?ként fog pályára lépni, és megfelel?en pótolhatja is Wilsont. Mellette James Butler várhatóan a Jaguars-tól érkezett 33 éves veterán, Sammy Knight mögé szorul a depth charton, de ezt azért nem nevezném hatalmas javulásnak. Cornerback poszton is cifra a kép, Aaron Ross, a tavalyi újonc kezd? posztja biztos, mögötte viszont a nyugdíjasklub képviseletében Sam Madison és R.W. McQuarters száll harcba a közepesen tehetséges és közepesen tapasztalt Corey Websterrel és Kevin Dockery-vel, valamint az újonc Terrell Thomas-szal. Egyel?re nem bocsátkoznék jóslásokba a gy?ztes személyét illet?en, de nagy harc várható, az biztos.

Kicker és punter poszton nincs változás, továbbra is Lawrence Tynes és Jeff Feagles rugdossa a labdákat. Mindkettejüknél van jobb és rosszabb is a ligában, Feagles esetén id?sebbet már nehezebben találnánk, a 42 esztend?s veterán 22. NFL-szezonjára készül.

Összességében a Giants háza táján Eli Manning formája lehet meghatározó a szezon egészét tekintve, illetve a kicserél?d?tt defense összeszokása. Ha mindkett? pozitívan alakul, akkor a Cowboys és a teljes NFL-mez?ny nagyon komoly ellenfelet kap magának.

Philadelphia Eagles

A tavalyi szezon nagy csalódás volt az Eagles háza táján, pedig mindenki nagyon fogadkozott a csapatnál. Ennek ellenére nem jutott playoffba a gárda, s?t, utolsó lett a csoportban, köszönhet?en leginkább a sérülésekt?l sújtott secondary-nek (f?leg Dawkins kiesése volt érzékeny veszteség), a sérülése után formán kívül játszó McNabb-nek, az inkonzisztens elkapói gárdának és a sokat hibázó offensive line-nak. Ezekb?l a problémákból részben sikerült néhányat kijavítani, de még mindig vannak kérd?jelek a csapat körül.

Irányító poszton továbbra is Donovan McNabb kezében a karmesteri pálca. McNabb tavaly elég gyenge szezont tudhatott maga mögött, súlyos térdsérülése után nem volt teljesen rendben sem mentálisan, sem fizikailag. A szezon végére aztán formába lendült, a decemberi meccseken 6 TD mellett összesen egy interceptiont dobott, 65% feletti pontossággal passzolt, és meccsenként közel 250 yardot dobált össze. Mivel egy térdsérülés után általában egy szezon rámegy arra, hogy az irányító visszanyerje a ritmusát és az önbizalmát, így az Eagles reménykedhet abban, hogy idén újra a „régi” McNabb fog pályára lépni. Szerencsés esetben végig is bírja majd a szezont, ebben az esetben irányító poszton jó lehet a gárda. Back-upként A.J. Feeley és Kevin Kolb áll rendelkezésre, Kolb még a jöv? zenéje, Feeley egy-két meccs erejéig jó lehet, de nem túl megbízható.

Futók terén igen jól áll a gárda, a liga egyik leguniverzálisabb running back játékosa támogatja McNabb-et Brian Westbrook személyében. B-West 2007-ben totál yardok tekintetében vezette az NFL-t (2104 yard), emellett az egyetlen aktív játékos, akinek legalább 20 futott és 20 elkapott TD-je van. Nem meglep?, hogy az Eagles egy új, három éves szerz?dést kötött a játékossal idén augusztusban. Westbrook mögött továbbra is a csapatnál van Correll Buckhalter és Tony Hunt, közöttük érdekes csata bontakozhat ki, melybe a csapathoz érkez? Lorenzo Booker is beleszólhat. Booker stílusban inkább Westbrook-ra hasonlít, míg Buckhalter és Hunt inkább power back-ként vehet? számításba.

Az elkapók listázása során el is érkeztünk a csapat els? gyenge pontjához, ez pedig a No.1 WR hiánya. Kevin Curtis tavaly 1110 yardot és 6 TD-t tett a közösbe, de ebb?l 3 meccsen termelt közel 500 yardot és 5 TD-t, így a maradék 13 meccs alatt b? 600 yard és egyetlen TD-elkapás már korántsem nevezhet? fényes produkciónak. Reggie Brown pedig számos olyan meccset tudott produkálni tavaly, amikor 1-2 elkapást jegyeztek csak fel a neve mellé. Hozzájuk sikerült megszerezni a draft második körében a California egyetem tehetséges törpéjét, DeSean Jackson-t, aki kiváló kvalitásokkal bír, de körülbelül 10 kilóval könnyebb, mint egy átlagos cornerback a ligában, és emiatt komoly kérdéseket vet fel a „tartóssága” és a fizikális alkalmassága. A rosteren található még Hank Baskett, Jason Avant és Greg Lewis, várhatóan ebb?l a 6 f?b?l kerül ki az 53-as keretbe kerül? WR-csapat. Szintén az elkapókat támogathatja L.J. Smith tight end, akit franchise taggel kötött magához a csapat, valamint a tavalyi drafton kiválasztott Brent Celek is.

Az offense alappillére, a támadófal számos sebb?l vérzik, és komoly kérd?jeleket vet fel az idény el?tt. A fal er?ssége a futásblokkolás, ebben idén is jók lehetnek, de a passz protection már tavaly sem tartozott az er?sségek közé. A két tackle, Tra Thomas és Jon Runyan el?refelé még határozottan mozognak, de életkoruk hátrányai a gyors passrusher DE-k és OLB-k ellen bizony már kiütközik. Tavaly 49 sacket engedett a fal, és ráadásul azóta ugye egyik OT sem fiatalodott. Thomas 34, Runyan 35 éves lesz idén, ráadásul mindkett?jük szerz?désének utolsó éve következik. Logikus lenne, ha mögöttük tolonganának az ifjú tehetségek, akik kiszoríthatják ?ket, de az Eaglesnél nem ez a helyzet. Winston Justice tavaly a Giants ellen megmutatta NFL-re való alkalmasságának határait (ugye mindenki emlékszik Umenyiora 6 sackjére, amit róla csinált), és az idei drafton sem érkezett komoly frisstítés, bár a Mike McGlynn, Mike Gibson, King Dunlap trióból kinevelhet? egy kezd? szint? játékos, de várhatóan nem az idei szezonban. A pletykák szerint Andy Reid komolyan elgondolkodott Jeff Otah draftolásán, de végül nem tudott ellenállni a Carolina csereajánlatának, és a jöv? évre halasztotta az OT-pozíció igazi megoldását. A fal közepe is rejteget problémákat magában. Shawn Andrews a liga egyik legjobb guard-ja, viszont az edz?tábor els? 17 napját kihagyta egy állítólagos sérülés miatt, így kérdés, hogy milyen formában lesz a szezon elejére. A tavalyi másik kezd? guard, Todd Herremans pedig a hírek szerint nem igazán élvezi a bizalmat, helyére Scott Young és Max Jean-Gilles közül kerülhet ki az új kezd?. A center, Jamaal Jackson átlagos kezd?, de nem kiemelked? szint, és ezzel el is fogytak a használható falemberek a felsorolásból…

A labda túloldalán várhatóan kevesebb lesz a probléma, mint a támadóknál. Tavaly is remekelt a védelem futás ellen, passz ellen is elég jók voltak, így az NFL kilencedik legjobb védelme játszott Philadelphiában. Ehhez képest sikerült még el?rébb lépni véleményem szerint.

A defensive line közepe adott, a Bunkley – Patterson páros domináns er? futás ellen, és ketten együtt 7 sacket jegyeztek tavaly. Fiatalok, tehetségesek, még további fejl?dés várható t?lük. Mögöttük Trevor Laws, az újonc DT is bevetésre vár. A DE pozíció kicsit kérdésesebb. A tavaly 12,5 sacket elér? Trent Cole kiemelkedik az egységb?l. Jevon Kearse visszaköltözött Tennessee-be, és bár érkezett Chris Clemons személyében egy szituációs pass rusher játékos, illetve a keretben van Juqua Parker is (aki tavaly még Juqua Thomas néven játszott, februárban változtatott nevet), de egy igazi all-down defensive end nagy hiánycikk a csapatnál. Victor Abiamiri válhatott volna ilyen enddé, de törött csuklóval viszonylag nehéz felkészülni a szezonra, így Abiamiri a szezon elején még biztosan nem tud segítségére lenni a csapatnak. Ennek ellenére a megfelel? rotáció és a szituációs játékosok megfelel? váltogatása segíthet az Eagles DL hatékony játékában.

A LB-sor új felállásban próbálkozik idén. Chris Gocong SLB, Stewart Bradley MLB, Omar Gaither pedig WLB poszton lesz kezd?. Bradley tavaly a szezon végén már megmutatta a benne rejl? lehet?ségeket, nagyon bízik benne az edz?i stáb, hogy a fiatal játékos képes lesz betölteni az MLB pozíciót. Gaither tavaly jó teljesítményt nyújott MLB-ként, most eggyel kintebbr?l próbálkozik ezt megismételni. Gocong is folyamatosan fejl?dik, így ez a fiatal egység évekre egy nagyon üt?s LB-sor alapjait jelentheti.

A secondary már eddig is a liga krémjébe tartozott, de még sikerült némi javulást – és némi széthúzást – elérni Asante Samuel megszerzésével. Samuel várhatóan kezd? lesz az egyik CB-poszton, amivel azonnal adódik a kérdés, hogy mi lesz a Sheldon Brown-Lito Sheppard Pro Bowl-szint? CB-páros egyik vagy másik tagjával. Több forgatókönyv is keringett a leveg?ben, Sheppard trade egy normális No.1 WR-ért (itt a legnépszer?bb változat Detroit volt és Roy Williams), Brown, mint FS és Brian Dawkins, mint SS (ez a megoldás Brown-nak nem igazán tetszik), Sheppard, mint nickelback (ez meg kicsit luxus lenne). Másrészr?l Samuel az el?szezonban kisebb térdsérülést szenvedett, Sheppard meg állandóan kisebb-nagyobb sérülésékkel küzd, úgyhogy a három elit CB a rosteren biztosíték lehet két egészséges, kiváló kezd? CB-re. Ebben az esetben marad FS poszton a csapat és a liga egyik ikonja, Brian Dawkins. A kiváló safety 13 évet húzott le a ligában, a tavalyi évét problémás felkészülés és egy makacs nyaksérülés is hátráltatta, de idén még egyszer meg akarja mutatni, hogy miért is tartják a valaha volt egyik legjobb free safety-nek. Jó játékára szükség is lesz, mert mellette strong safety poszton nem tapossák egymást a Pro Bowler-ek. Quintin Mikell lesz várhatóan a kezd?, aki kiszorította a szezon során Sean Considine-t, de bármelyikük is játszik, máris megvan a secondary leggyengébb pontja…

A speciális csapatrészben nem áll túl fényesen az Eagles, bár a tavalyi szezon után már csak el?refelé lehet mozdulni. David Akers tavaly 10-b?l 2 sikeres rúgást tudott felmutatni 40 yardon túlról, ennyiszer az Andy Reid ordításától megretten? labda még magától is bemenekülne a villák közé, így a 34 éves rúgónak idén villantania kell, ha rúgóból nem akar (ki)rúgott lenni. A punter, Rocca nem játszott rosszul, 42 yard feletti átlaga jó, de a pontosságán még javítania kell. Visszahordások terén a tavalyi reménytelenséget hivatott felkavarni DeSean Jackson, illetve Lorenzo Booker is használható returnerként.

Összességében az Eagles csapata ideális keveréke lenne a fiataloknak és az érett játékosoknak, de a fiatalok egy kicsit még túl fiatalok, az érett játékosok meg esetenként talán már túlérettek. Mindenesetre a csapat gerincének (McNabb, Dawkins, Runyan, Thomas) várhatóan ez az utolsó lehet?sége, hogy valami nagyot alkosson, és ha a sérülések elkerülik a csapatot, a defense hozza tavalyi formáját (és esetleg sikerül valami épkézláb els?számú WR-t szerezni McNabb-nek), akkor ez össze is jöhet.

Washington Redskins

A Redskins csapatánál új szelek fújnak, a veterán Hall of Famer vezet?edz?, Joe Gibbs visszavonulása után Jim Zorn kezébe került a karmesteri pálca. Zorn újonc a f?edz?i poszton, korábban a Seattle csapatánál dolgozott a QB-k edz?jeként. Ez máris el?re vetíti azt, hogy új offensive séma érkezik vele a f?városba, a csapat átáll a West Coast típusú támadójátékra. Emellett a védelemben is új f?nök van, Gregg Williams távozása után az eddigi DL-edz?, Greg Blache lett a defensive coordinator.

Irányító poszton komoly kihívás lesz az új West Coast offense a negyedik szezonját kezd? Jason Campbell-nek, aki ráadásul egy komoly térdsérülés után tér vissza. Campbell a tavalyi szezonban már mutatott bíztató jeleket, de egyel?re még messze van a stabil, megbízható, csapatát vezetni tudó QB szintjét?l. Nem véletlen, hogy a szurkolók között már lehetett hallani olyan hangokat, hogy inkább az idei hatodik körben draftolt Colt Brennan, a Hawaii egyetem üdvöskéje legyen az új franchise QB. Brennan persze még kicsit korai választás lenne, bár a Washington eddigi három el?szezon meccse közül kett?n kifejezetten bíztató teljesítményt nyújtott. Rajtuk kívül még a rutinos Todd Collins található a csapat keretében, aki tavaly Campbell sérülése után rájátszásba vezette a gárdát.

Ha csak a futójáték alapján kellene rangsorolni a csapatokat, akkor a Redskins stabilan a liga élmez?nyébe tartozna. Clinton Portis tavaly újabb 1250 yard feletti teljesítménnyel rukkolt el? (eddigi 6 szezonjából ez 5 alkalommal sikerült neki), 11 TD-t szerzett és 389 elkapott yard is a neve mellé került. Cseréje, Ladell Betts is kiváló játékos, Portis sérülésekt?l sújtott 2006-os szezonjában 1100 yard felett futott, és bármikor képes Portis válláról levenni a terhek egy részét. A harmadik RB, Rock Cartwright is jó játékos, és akkor még nem szóltunk az idei el?szezon egyik felfedezettjér?l, Marcus Mason-r?l, aki 3 meccs alatt 233 yardot futkározott össze 5 yard feletti átlaggal.

Elkapók terén tavaly komoly szenvedésnek és sérüléshullámnak lehettünk szemtanúi. A két kezd? WR, Santana Moss és Antwan Randle El összesen 5 meccset mulasztott, és amikor játszottak, akkor sem voltak általában teljesen egészségesek. Összesen 1600 yard és 4 TD a két kezd? elkapótól elég sovány teljesítmény. Idén aztán meg is kapták a konkurenciát, a draft második körében két tehetség is csatlakozott a csapathoz. Devin Thomas és Malcolm Kelly egyaránt a legjobb 5 WR között volt számon tartva a draft el?tt, és mivel a West Coast gyakran használ 3-4 elkapós felállásokat, várhatóan már idén komoly szerepet játszhatnak. A Redskins-nél a tight end pozíció is inkább az elkapásokról szól. Chris Cooley tavaly közel 800 elkapott yardot és 8 TD-t tudott felmutatni, és a drafton sikerült még megszerezni mellé Fred Davist, akinek szintén inkább az elkapás a f? profilja. Zorn és az offensive coordinator Sherman Smith számos célpont közül válogathat a taktika és a play-ek megtervezése során.

Persze a tervezésb?l csak akkor lesz valóság, ha a támadófal mögött nem törik össze az irányítót, mire egyáltalán körülnézhetne, hogy mit is akar kezdeni a labdával. Udvariasan fogalmazva a Redskins offensive line a rutinra épít, kicsit cinikusabban nézve a dolgot a kezd? ötös összesített életkora több mint az Amerikai Egyesült Államok történelmének hossza… Mindegyik játékos b?ven 30 év felett, ráadásul a tavalyi szezonban az egyik kezd? OT és az egyik OG is season ending sérülést szenvedett, Jon Jansen és Randy Thomas összesen 4 meccsen volt képes pályára lépni. Pete Kendall, a másik kezd? guard 35 éves, és ráadásul nem tolonganak a tehetséges back-up játékosok, elég rövid a kispad a falemberek tekintetében. Egy, a tavalyihoz hasonló sérüléshullám gyorsan véget vethet a Redskins playoff-álmainak…

A defense oldalon két okból is a defensive line kívánkozik el?re. Egyrészt, mert eddig is minden csapat elemzése velük kezd?dött, másrész – és ez a lényegesebb ok – ide érkezett az offseason talán legfontosabb igazolása Jason Taylor személyében. A 2006-os szezon véd?játékosa a tavalyi Miami szenvedés és a 3-4-es védekezés elfelejtésének szándékával érkezett a csapathoz, és a 4-3-as DE pozícióban még simán benne lehet egy-két jó év. A másik kezd? DE, Andre Carter is fellélegezhet, mivel tavaly nagyjából minden figyelem rá irányult az ellenfelek részér?l, most végre kicsit szabadabban kergetheti az ellenfelek irányítóit. A páros simán jó lehet 20-25 sackre az idei szezonban, és mivel mindketten hatékonyan támogatják a futás elleni védekezést is, a liga egyik leger?sebb DE-párosa állhat össze a f?városban. A fal közepe kevésbé acélos, de ilyen küls? támogatással Griffin és Montgomery is jó szezont zárhat. Ráadásul Montgomery még csak 24 esztend?s, és ha folyamatos fejl?dését idén is tudja folytatni, akkor nem csak a fal szélén lesz Pro Bowl-szint? játékosa a Redskins-nek...

Mögöttük a LB-sor is jó nevekb?l áll. MLB poszton a kortalannak t?n? London Fletcher szerepel, ha jósolni akarjuk a szezon véd?statisztikáit, akkor az ? neve mellé máris be lehet vésni legalább 100 tackle-t. Emellett a passzjátékok ellen is hatékony fegyver, 3-4 interception és 8-10 elütött passz idén is összejöhet neki. Két oldalán Marcus Washington és Rocky McIntosh a kezd?. Ez elméletben jól hangzik, sajnos a gyakorlatban kevésbé szívderít? a dolog. McIntosh egy elég súlyos térdsérülés után fog visszatérni, és bár állítólag játszani fog a szezon kezdetét?l, a csúcsforma eléréséhez várhatóan még id?re lesz szüksége. Washington pedig 31 éves lesz idén, és LFB-vel ellentétben neki az id? el?rehaladtával egyre több kisebb-nagyobb sérülés nehezíti az életét. A kezd? trió mögött ráadásul elég nagy szakadék tátong, ha bármelyik starter hosszabb-rövidebb id?re kiesne, nagy bajban lenne a csapat.

A secondary kapcsán az els?, ami mindenkinek eszébe jut, az Sean Taylor tragikus halála, illetve ennek kapcsán az esetleges pótlása. Szerencsére a csapatban ott van LaRon Landry, aki már els? idényében meghatározó szerepet volt képes betölteni, mellette Reed Doughty a másik kezd? safety. CB-poszton is van egy tehetséges fiatal Carlos Rogers személyében, aki McIntosh-hoz hasonlóan súlyos térdsérülés után tér vissza, hasonló kérd?jeleket sorakoztatva fel játéka és formája kapcsán. Mellette Shawn Springs és Fred Smoot – már – semmiképpen nem tartoznak a liga elit cornerei közé, átlagos játékosok.

Rúgók kapcsán felemás a helyzet, Shaun Suisham kicker els? teljes szezonjában 35-n?l 29 mez?nygólt értékesített, köztük 15-b?l 11-et 40 yardon túlról, ami jó teljesítmény, így idén is ? lesz a csapat rúgója. Ellenben a punter, Derrick Frost igen gyenge játékkal rukkolt ki, meg is kapta a nyakára cserébe az idei drafton Durant Brooks-ot, aki tehetségét tekintve mindenképpen alkalmas arra, hogy kiszorítsa Frost-ot a csapatból. Visszahordások és az ezek elleni védekezés terén is jól áll a csapat, a Redskins minden évben szerez egy-két special team TD-t, és nem szokásuk ugyanezt elszenvedni.

A Washington szezonja kapcsán elég sok a kérd?jel. Jason Campbell-nek id?re van szüksége az új rendszer megtanulásához. Az új elkapóknak is id? kell ahhoz, hogy beleszokjanak az NFL légkörébe, és megfelel? segítséget jelentsenek Campbell számára. A sérülésb?l visszatér? játékosoknak id? kell ahhoz, hogy újra visszanyerjék formájukat és önbizalmukat. Jim Zorn számára pedig id? kell, hogy tapasztalatokat szerezzen f?edz?ként. Ez az id?igény várhatóan fel fogja emészteni a 2008-as szezon nagyobbik részét, így a Redskins inkább a 2009-es szezon csapata lehet, mint az idei bajnokságé.



Az NFC East idén is a liga egyik legbrutálisabb csoportja lesz, vérre men? derbikkel, és talán újfent három PO-csapat fog kikerülni ebb?l a divizióból.

A szerz? tippje:
1. Dallas Cowboys – 13-3
2. New York Giants – 11-5
3. Philadelphia Eagles – 9-7
4. Washington Redskins – 7-9

Somoskövi Gergely (somoskovig)