Otto Graham - A Múlt Mágusai 8. rész

A jelenkor nagy sztárjainak bemutatását kis időre megszakítva most egy olyan játékos ismertetőjével jelentkezünk, akiről Amerikában legendák szólnak. ő Otto Everett Graham Jr., a Cleveland Browns korábbi irányítója.

1921. december 6-én született az Illinois-i Waukeganban. Apja a Waukegan High School zenekarának vezet?je volt, így Otto is ide iratkozott be középiskolába. Már itt nagyon sokat foglalkozott zenével, és emellett az iskola kosárlabdacsapatának kiváló játékosa volt. Innen a Northwestern University recruitolta kosárlabdázóként. Lynn Waldorf egyszer felfigyelt arra, hogy Otto milyen ügyesen dobja a labdát messzire. Rábeszélte, hogy szerepeljen az iskola football csapatában is. Tailbacket és quarterbacket játszott „Pappa Waldorf” irányítása alatt, aki egy nagyon híres college edz?, tagja a college football Hall of Famenek is. Mire befejezte az egyetemet, 4 évet tudott le a kosárcsapatban, 3-at a football csapatban, 2-t a baseball csapatban és emellett kürtön is játszott az iskola zenekarában. 1943-ban harmadik lett a Heisman szavazáson.
1944-ben a Lions 4. helyen választotta, de ? inkább bevonult a US Navybe. A világháború után visszatért a pályára, csak nem a footballgyepre, hanem a parkettára. Az NBL-ben (az NBA el?dje) szerepl? Rochester Royals (a Sacramento Kings jogel?dje) hívta soraiba. A szezon végén a csapat megnyerte az NBL-t Otto komoly közrem?ködésével. A következ? szezont Graham már a Cleveland Brownsnál kezdte. 1946-ban kereste meg Paul Brown a Browns edz?je, aki már régebbr?l ismerte, hiszen amikor Otto a Northwesternre járt, ? a Big Ten rivális Ohio State Buckeyes f?edz?je volt.


Karrierje során mindvégig a Brownsban szerepelt, összesen 10 évet húzott le itt. Ez a 10 év ugyan más nagy QB-kal szemben elég rövidke id?, de Otto ezalatt a 10 szezon alatt 10 championship gamehez vezette a Brownst, és ebb?l a csapat 7-et meg is nyert. Az els? 4 szezonját még az AAFL-ben játszotta, hiszen a Browns csak 1950-ben csatlakozott az NFL-hez. Ebben a 4 szezonban 4 AAFL els?séget szerzett, és a sokak által lesajnált AAFL-b?l kilépve bebizonyította, hogy ? a korszak els? számú QB-je, és egyben legjobb játékosa.


Az NFL-be lépve a Browns a következ? mutatókkal zárt az elkövetkez? 6 évben: 1950: 10-2, 1951: 11-1, 1952: 9-3, 1953: 11-1, 1954: 9-3, 1955: 10-2. Els?számú sztárja pedig a QB Otto Graham volt, mellette f?leg a FB, Marion Motley cipelte hátán a csapatot. Az NFL-ben ekkor az NFL Championship Game volt a top, mivel nem volt még ekkor se NFC, se AFC, se Super Bowl. Graham vezetésével 6 év alatt 6-on vett részt a Browns, és ebb?l 3-at meg is nyert. Az els? Championship Game-en a Ramset gy?zte le a csapat úgy, hogy 1 pontos hátrányban volt 1:48-cal a mérk?zés vége el?tt, és ekkor elérkezett Graham pillanata: saját 31 yardról indult a drive, egy Otto futás, és két hosszabb passz, és máris mez?nygól távolságba került csapata. A FG-t pedig Lou Groza értékesítette, így nyerte meg a lesajnált Browns els? nekifutásra az NFL bajnoki címet. A következ? 3 ilyen mérk?zés kudarccal zárult, el?ször a Rams, majd kétszer a Lions gy?zte le a Brownst. Utóbbi különösen fájó volt, hiszen 17-16-ra kaptak ki. Amikor azonban eljött az 1954-es Championship Game, a Browns visszavágott, agyonverte a Lionst. 56-10-re nyertek Graham vezetésével. Az ekkor már pályafutása végén járól irányító 3 TD passzt adott, és 3 TD-t futott. Ez volt a legjobb teljesítmény, amit valaha a pályán bemutatott. A mérk?zés után be is jelentette visszavonulását.


Az 1955-ös training campben viszont kiderült, hogy nagyon nem lesz ez így jó a Brownsnak. Az új QB-k kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. Ekkor Paul Brown felkereste Ottot, és megkérte, hogy térjen vissza erre az idényre. Otto vállalta, és ismét oda vezette a csapatot, ahova szokta, az NFL Championship Game-ig. A Browns legy?zte a Ramst 38-14-re, és a mérk?zés után Graham végérvényesen bejelentette visszavonulását. Kétszer volt az év játékosa (MVP) NFL-beli 6 szezonja folyamán, és részt vett 5 Pro Bowlon is. 1950-ben begy?jtött egy Pro Bowl MVP címet is. Tagja a College Hall of Famenek, 1965-ben választották be a Pro Football Hall of Famebe, 1994-ben pedig az NFL 75th Anniversary All Time keretébe Johnny Unitas, Joe Montana és Sammy Baugh mellett. 14-es mezszámát a Browns visszavonultatta. (Viselte a 60-ast is.) Profi karrierje után edz?sködött, többek között 3 évig volt a Redskins f?edz?je, de ezt nem igazán neki találták ki. 1977-ben rákot mutattak ki nála, de a m?tétek eredményeként életben maradt és er?s szervezete leküzdötte a gyilkos betegséget. 2003. december 21-én hunyt el a Floridai Sarasotában.

Statisztikái:
Passing Rushing
Year Team G Att. Comp. Pct. Yds. TD Int Rating No. Yds. Avg.TD
1946 Cleveland 14 174 95 54.6 1834 17 5 112.1 30 -125 -4.2 1
1947 Cleveland 14 269 163 60.6 2753 25 11 109.2 19 72 3.8 1
1948 Cleveland 14 333 173 52.0 2713 25 15 85.6 23 146 6.3 6
1949 Cleveland 12 285 161 56.5 2785 19 10 97.5 27 107 4.0 3
1950 Cleveland 12 253 137 54.2 1943 14 20 64.7 55 145 2.6 6
1951 Cleveland 12 265 147 55.5 2205 17 16 79.2 35 29 0.8 3
1952 Cleveland 12 364 181 49.7 2816 20 24 66.6 42 130 3.1 4
1953 Cleveland 12 258 167 64.7 2722 11 9 99.7 43 143 3.3 6
1954 Cleveland 12 240 142 59.2 2092 11 17 73.5 63 114 1.8 8
1955 Cleveland 12 185 98 53.0 1721 15 8 94.0 68 121 1.8 6

Career Total (AAFC) 54 1061 592 55.8 10,085 86 41 99.1 99 200 2.0 11
Career Total (NFL) 72 1565 872 55.7 13,499 88 94 78.2 306 682 2.2 33
Career Total 126 2626 1464 55.8 23,584 174 135 86.6 405 882 2.2 44

10 szezonja alatt 23584 yardot passzolt össze. A 174 TD melletti 135 INT akkoriban bámulatosnak számított. Átlagban ez ugye 17 TD és 13 INT évente. Emellett futott 44 TD-t is. Passer ratingje pedig az egyik legjobb a liga történetét tekintve. De a legeslegtöbbet mutató statisztika valószín?leg ez: Otto Grahammel a QB pozícióban a Browns mérlege 105 gy?zelem, 17 vereség és 4 döntetlen. Emellett nagyon sokan mondják róla, hogy nála természetesebben Joe Montanáig senki sem játszott a QB pozícióban, még Johnny Unitas sem.

 

Gaál Sándor (gsn)