Tennessee-Houston Összefoglaló

Tennessee Titans 38 – 36 Houston Texans

Írta: Rajnai Gergő (Rajna)

A vendégek előző héten megsérült irányítójuk, Vince Young nélkül érkeztek Houston-ba, Kerry Collins helyettesítette a tavalyi év újoncát, míg a Texans gyengébb formában várta a kezdőrúgást. Az első negyedben a Tennessee védelme dominált, egyszerűen nem engedték a hazaiakat előrejutni, azonban mégis a Hostuon vezetett 15 perc elteltével, ugyanis DeMeco Ryans egy sack alkalmával megszerezte a labdát, és egészen az end zone-ig végigszaladt, míg a Titánok csak két mezőnygólt szereztek. A negyedben megsérült Matt Schaub, a Texans quarterback-je is, Sage Rosenfels igen gyengén helyettesítette, ezért visszatért kisebb fájdalmakkal, hogy aztán a második negyedben végleg megsérüljön, és így Rosenfels-nek kellett az egész találkozót végigirányítania. A második negyed folyamán tovább dominált a vendégvédelem, valamint a futás is remekül működött, így a félidőben 22-7-re vezetett a Titans, de ez sem tükrözte fölényüket. A red zone-ban nem voltak hatékonyak, így Rob Bironas már öt field goal-nál járt a szünetben. A harmadik negyedben sem változott a képlet, a Tennessee huszonöt pontra növelte vezetését. A záró játékrészben aztán fordult kocka. Rosenfels az addig már két interception-t begyűjtő Nick Harper-re kezdett el passzolni, és így a Texans akadálytalanul jutott végig a pályán, és szépített, majd a következő támadássorozatban ugyanezt megismételve már tíz pontra csökkentette a hátrányát a texas-i gárda. Már nagyon közel került volna  hazai csapat, de Rosenfels ismét hibázott, és interception-jéből sikerült field goal-t szerezni a Titans-nek. Ezt követően aztán megint a jól bevált módszerrel Harper-re passzolt a Texans, és sikerült újra TD-t szerezni, hátrányuk ekkora hat pont volt mindössze. Onside kick-el kísérleteztek idő hiányában, és miután elsőre büntetés miatt nem sikerült, másodikra már szabályosan is megszerezték a labdát, és esélyük volt egy nagy fordításra. Ez a szokásos módszerrel össze is jött, és negyven másodperccel a vége előtt úgy tűnt, hatalmas negyedik negyeddel nyernek a hazaiak. De a Titans Roydell Williams vezetésével ismét mezőngyóltávolságba került, Rob Bironas pedig nyolcadszorra sem hibázott, ezzel új NFL-rekordot állított fel, csakúgy, mint a Texans, amely az első együttes az NFL-ben, amely huszonkilenc pontot szerzett a negyedik negyedben, és mégis veszített, illetve Rosenfels egy negyed alatt adott négy TD-átadása is NFL-csúcsbeállítás.
 
A Tennessee 4-2-vel áll a csoport második helyén, de két forduló alatt könnyen az utolsó helyre is kerülhet. Ha az első három negyedet nézzük, akkor akár Super Bowl-esélyes társaságról is beszélhetünk, de a záró negyedben a passz elleni gyengeségek kijöttek, ezt kihasználva bármely csapat legyőzheti őket. A Houston szerencsétlenül veszített, és szerencsétlen a csoportbeosztással is, hiszen nem állna három győzelemmel és négy vereséggel valószínűleg egy másik divízióban, illetve ez a mérlege nem jelentene stabil utolsó helyet.

A meccs embere: Rob Bironas (K, Tennessee Titans), a Titánok rúgója új NFL-csúcsot döntött, egyszerűen nem tudott hibázni, huszonhat szerzett pontja bármely csapatnak is becsületére válna.  
 
Pontszerzések:
1. negyed:
12:30. Rob Bironas (52 yardos field goal) 3-0
09:43. DeMeco Ryans (75 yardos fumble return. Sikeres XP) 3-7
00:52. Rob Bironas (25 yardos field goal) 6-7
2. negyed:
11:46. Rob Bironas (21 yardos field goal) 9-7
05:36. LenDale White (1 yardos futás. Sikeres XP) 16-7
01:06. Rob Bironas (30 yardos field goal) 19-7
00:00. Rob Bironas (28 yardos field goal) 22-7
3. negyed:
10:53. Rob Bironas (43 yardos field goal) 25-7
03:01. Chris Henry (4 yardos futás. Sikeres XP) 32-7
4. negyed:
13:43. David Anderson (7 yardos futás, Sage Rosenfels. Sikeres kétpontos passz.) 32-15
08:15. Kevin Walter (6 yardos passz, Sage Rosenfels. Sikeres XP.) 32-22
03:47. Rob Bironas (29 yardos field goal) 35-22
02:10. Jeb Putzier (7 yardos passz, Sage Rosenfels. Sikeres XP.) 35-29
00:57. Andre Davis (53 yardos passz, Sage Rosenfels. Sikeres XP.) 35-36
00:00. Rob Bironas (29 yardos field goal) 38-36

Fontosabb statiszikák: