Tisztul a kép - I. rész NFC

A jelenlegi szituációt úgy tudom elképzelni, mint amikor valaki ül a meleg szobában és kinézne a hideg téli tájra, de ekkor önmagával szúr ki mert párát lehel az üvegre. Írásomból megtudhatjátok mely csapatok biztos r&eac

Minden esztendőben 32 elszánt franchise vág neki a 16 fordulón keresztül zajló alapszakasznak. Természetesen a korábbi évekből, a játékoskeretekből és az edzőtáborok híreiből már előre tippelgethetünk a csapatok évközi szerepléséről. A szezon első fél tucat mérkőzésére azt mondják, ott még bármi megtörténhet. Aztán mikor már kialakulnak az erőviszonyok háttérbe szorulnak a meglepetés eredmények. Nagy feltámadások és mélyrepülések elő-elő fordulnak, de nem a 10. fordulót követően, akkorra ezek néha már matematikailag is lehetetlenek.

Az AFC-ből és az NFC-ből is egyaránt 6-6 csapat jut be a rájászásba, ahol a csapatok egyenes kieséses rendszerben küzdenek meg a Super Bowl bezsebeléséért. A nyolc darab csoport győztesei automatikusan résztvevői a rájátszásnak, továbbá mindkét főcsoportból 2-2 csapat jut be úgynevezett wildcard-dal a playoffba. Jelenleg 13 fordulón vagyunk túl, így a végső sorrend már kezd kialakulni.

Az NFC Keleti csoportjában található a főcsoport legerősebb csapatának tartott Dallas Cowboys. Tony Romo-t tavaly sokan egyéves meglepetésembernek tartották, tehetségét nem érezték elegendőnek ahhoz, hogy Amerika kedvenc franchise-ának hosszú távú vezetője lehessen. A Cowboys 12-1-es mutatójával már biztosan tagja a posztszezonnak. Ha a hátralévő 3 mérkőzéséből legalább egyet nyer, akkor kivívhatják a hazai pályán való küzdés lehetőségét. A texasi csapat statisztikai mutatói offense és defense téren egyaránt bíztatóak. Néhány kivételtől eltekintve mindenben a legjobb tíz között találhatóak. A már említett a celeb világban rendkívül otthonosan mozgó Romo mellett a csapat másik vezéregyénisége a megférhetetlen habitusú Terrell Owens. A sztárelkapónak bűnlajtsomában olyan cselekedetek vannak, mint például ellenfele leköpése, csapattársai szídása a médiában és egyéb nyalánkságok. Egy azonban biztos, Owens zsenialitására minden szituációban számíthat a csapat.

Az NFC-ben eleddig két csapat harcolta ki a biztos továbbjutást. Az imént említett Dallas mellett a másik ilyen együttes az év meglepetéscsapata a Green Bay Packers. Brett Favre sokadszorra bizonyítja nem egynyári virág, ő évelő fajta. Az évek óta deres hajú 4-es 17 éve koptatja a Lambeau Field öltözőjének sNem véletlen a Packers örömezékeit. Favre idén nem csak elnyűhetetlen, hanem jóformán legyőzhetetlen is. Két felejthető vereség mellett 2007-ben a Packers nevéhez 11 győzelmi strigula húzható. Mike McCarthy főedző és Joe Philbin offensive koordinátor igazi gyémántra lelt Ryan Grant futójátékos személyében. Ahman Green távozását követően komoly gondok kezdtek kibontakozni a Green Bay futójátékában. Grant az elmúlt 4-5 fordulóban all-down RB-vé vált, sorozatban hozza a 100 yard fölötti mérkőzéseket, így Favre apónak is lehetősége van néhány playre kifújnia magát. A támadósor hatékonysága talán nem is annyira meglepő, a védelem keménysége viszont annál inkább. A két defensive end életveszélyes az ellenfél irányítóira. A linebacker sorban pedig A.J. Hawk és Nick Barnett igyekszik meggátolni az ellenfeleket pontok elérésében.

Az általánosan fekete lóként beharangozott Carolina Panthers és a tavalyi év miatt idén sokra taksált New Orleans Saints gyenge évkezdete miatt az NFC Déli csoportjának élére idén a Tampa Bay Buccaneers állhat fel. Támadórészen Jeff Garcia vezette a Kalózokat szinte hiba nélkül. A futójáték már a szezon elején súlyos csapást szenvedett el, mikor Carnell "Cadillac" Williams komoly sérülést szenvedett. A csapat védelme új impulzust kapott Barrett Ruud előtérbe kerülésével. A sokáig mellőzött középső linebacker sok fordulón keresztül vezetette a liga szerelési listáját. Garcia megsérült, de Luke McCown irányítójátékos egyelőre kiválóan állja a sarat. A tampaiak szerencséjére hátulról nem veszélyezteti őket senki. Carolinaban QB, New Orleansban futó, míg Atlanában általános gondok vannak.

Az NFC Nyugati csoportjának megnyeréséért folyó küzdelem általában már a szezon előtt lefutott küzdelem. Így van ez idén is, a Seattle Seahawks különösebben említésre méltó játék nélkül nyeri a divízió ellenfelek elleni összecsapásokat, jelenleg 5 győzelem óta tartó sikerszéria közben vannak. 9-4-es győzelem-vereség mutatójuk véleményem szerint csalóka, a rájátszás első fordulójában komoly ellenállásba ütközhetnek bármely wildcarddal playoffba jutó csapat ellen.

Ha azt szeretném, hogy a cikk olvasói izgalmukban rágják le a körmüket, vajon kik juthatnak wildcarddal a rájátszásba, akkor azt mondanám, hogy a küzdelem rendkívül kiélezett. Ez szemenszedett hazugság lenne. A New York Giantsnek egyetlen győzelemre vanBurress az Óriások vezetője szüksége ehhez és 10-6-os mutató már elegendő lehet számukra. Jelenleg 9-4-gyel állnak, még akkor is ha ezt nem igazán érdemlik meg. Győzelmeik alkalmával egy-egy touchdownnal vagy field goallal győzik le ellenfelüket, viszont amikor kikapnak, akkor méretes zakót mérnek rájuk. A playoff előrejelzésekhez érdekes információ lehet, hogy a Dallastól első alkalommal 10-zel, a második alkalommal 11-gyel (egy csoportban vannak, így évente kétszer játszanak egymás ellen), a Green Baytől 22-vel a Vikingstől pedig 24-gyel kaptak ki. Akiket pedig sikerült legyőznie Strahanéknek azok, mind az alsóházban található csapatok. Az Óriások egyetlen záloga a sziporkázóan teljesítő védőfal lehet. Az igazi nagy hajrázó idén a Minnesota Vikings. A lila-fehérek 3-6-tal kezdték az évet, a drukkerek már a süllyesztőbe küldték volna a komplett 53 fős játékoskeretet. A szezon felére igazán kiforrott az újonc futójátékos Adrian Peterson és Chester Taylor duettje. Azonban a futójáték tündökléséhez Tarvaris Jackson ha nem is klasszis, de magabiztos passzjátéka is kellett. T-Jack eredményességének lényege, hogy AP és CT folyamatos futásai mellett bizonyos időközönként elengedjen egy-egy sokkoló átadást a pálya távoli szegleteibe.

Pár csapat reménykedhet még a playoff szereplésben. Négy csapat áll jelenleg 6-7-es mutatóval. A Washington Redskins idei szerepléséhez szép reményeket fűztek a fővárosi szimpatizánsok. Jason Campbell átütő sikere elmaradt, pedig a védelem a frissen igazolt London Fletcher-Baker vezetésével mindent megtett a pozitív mutató eléréséért. Jon Kitna szezon előtt bemondta a napjainkra szállóigévé vált 10 győzelem megszerzését. Erre már matematikai esélyüket is elvesztették (jelenleg 6-7-tel állnak) az Oroszlánok. Egyik fordulóban 40 pontot csináltak, másikban 40-et kaptak. A szemmel látható fejlődés biztató lehet az elkövetkezendő évekre. A szentek már bánhatják… Amikor teljes volt a keret 4 vereséget szenvedtek el sorozatban. Már égett a talpuk alatt a talaj, mikor 4 győzelemmel alakították mutatójukat 50 százalékosra. A vonat már elment, kell keresniük egy jövő évi csatlakozást. A negyedik nagy reménykedő az Arizona Cardinals. Az NFC West csoportból emberemlékezet óta nem jutott tovább két csapat a playoffba, szerintem ez idén sem fog bekövetkezni.

Írta: Benke Márk (Benki)