Top25 - 3. hét

Öt új belépővel zártuk a hétvégét, többek közt a címvédő is elveszítette veretlenségét.

1. (1.) Oklahoma Sooners



konferencia: Big XII
mérleg: 2-0
eredmény: 23-13 @ #5 Florida State

Visszatért eltiltásából Kenny Stills, az extrém megjelenésű WR, és Ryan Broyles-t elhomályosítva, 7 elkapásával, 125 yard-jával és touchdown-jával győzelemre vezette övéit a Stoops-testvérek rangadóján. Javon Harris 2 INT-et fogott, a Sooners 6 sackig jutott, és mindössze 27 futott yardon tartotta ellenlábasát. A Sooners ezzek megmutatta, hogy miért is tartják a nemzet legerősebb gárdájának momentán.

2. (3.) LSU Tigers



konferencia: SEC
mérleg: 3-0
eredmény: 19-6 @ #25 Mississippi State

A Tigers védelmére nehéz szavakat találni. A tavaly meccsenként átlagosan 215 yardot futó MSU-t sikerült 52 yardon tartaniuk, így megint elég volt egyetlen TD drive a győzelemhez. Az Oregon ellen már láttuk, hogy a sztárjait vesztett védelem cseppet sem esett vissza. A tavaly bajnoki döntőt játszó kacsák majdnem 200 yarddal futottak kevesebbet az LSU elleni szezonnyitón, mint tavaly idényátlaguk.

3. (2.) Alabama Crimson Tide



konferencia: SEC
mérleg: 3-0
eredmény: 41-0 vs North Texas

Bár Mark Ingram nincs már jelen, brutális futóduóval bír a Tide jelenleg is. Trent Richardsont nem kell bemutatni már, 11 cipelésből 167 yard és 3 TD jött neki össze, cseréje, Eddie Lacy viszont 9 labdából összerakott 161 yardot és 2 TD-t, ez sem rossz arány. Persze ahol DJ Flukerék pakolják félre a védőket az útból, ott arany élete van a tailbackeknek. A másik oldal potenciális profija, Lance Dunbar rémálom szintű meccset élt meg, 0.9 yardos átlagon tartotta a Bama D.

4. (4.) Boise State Broncos



konferencia: Mountain-West
mérleg: 2-0
eredmény: 40-15 @ Toledo

A Rockets múlt héten megmutatta a Buckeyes ellen, hogy nem azért állnak ki, hogy kitömjék őket, és nem is szerepeltek rosszul, az első félidő végén csak 20-9-re vezetett a Broncos. Kellen Moore ihletett formája ellen viszont nem volt gyógyír, 455 yard és 5 TD mellett karrierje legtöbb sikeres passzát osztotta ki a boise QB.

5. (6.) Stanford Cardinal



konferencia: Pac-12
mérleg: 3-0
eredmény: 37-10 @ Arizona

Már a múlt heti, Oklahoma State elleni találkozóból lehetett sejteni, hogy az Arizona baja meggyűlik majd egy jól passzoló irányítóval, Andrew Luck oda is tette a maga 325 yard-ját, 2 TD-vel, de az egyértelmű győzelem ellenére szomorúak lehetnek a Cardinal drukkerek. Legfőbb szerelőjük, Shayne Skov egész évet érintő sérülést szedett össze.

6. (7.) Wisconsin Badgers



konferencia: Big Ten
mérleg: 3-0
eredmény: 49-7 @ Northern Illinois

A Soldier Fielden megrendezett összecsapáson Russell Wilson ismét rámutatott, hogy a többdimenziós Badgers O ellen igen nehéz lesz helytállni. Nem szoktunk hozzá, hogy a borzok irányítói 347 yardot passzoljanak, de Wilson megteszi. Montee Ball és Nick Toon 2-2 TD-t jegyzett, James White 11 yard feletti átlaggal futott, a védelem pedig a második félidőben mindössze egyszer engedte át a NIU-t a másik térfélre.

7. (8.) Oklahoma State Cowboys



konferencia: Big XII
mérleg: 3-0
eredmény: 59-33 @ Tulsa

Viszonylag sok pontot kapott a Cowboys megint, de 45-6 is volt az állás a 3. negyedben, onnantól kezdve meg már az esti buli szervezése folyt a pályán. Joseph Randle mesterhármast futott, az Aaron Rodgers-nél 2 hónappal öregebb QB, Brandon Weeden pedig 369 yardnál hagyta abba a termelést. Az esőszünettel tarkított meccsen megszakadt Justin Blackmon sorozata a 100 yardos meccseket illetően, de legalább egy touchdown neki is jutott. Más lett volna a találkozó, ha a módfelett veszélyes hazai irányító, GJ Kinne térde nem mondja fel a szolgálatot már az első negyedben.

8. (9.) Texas A&M Aggies



konferencia: Big XII
mérleg: 2-0
eredmény: 37-7 vs Idaho

Cyrus Gray két futott és egy elkapott TD-vel vitte előre a mezőgazdászokat, Ryan Tannehill pedig úgy passzolt 337 yardot, hogy már a 3. negyed végén átadta a helyét irányító poszton. Swope, Fuller és Nwachukwu is 80 elkapott yard körül zárt, három biztoskezű célpontot pedig az Oklahoma State-nek sem lesz könnyű levédekezni szombaton.

9. (10.) Nebraska Cornhuskers



konferencia: Big Ten
mérleg: 3-0
eredmény: 51-38 vs Washington

Megint egy pontzáporos derbit zárt a Huskers, igaz a 4. negyedben 44-17 is volt az állás, így a győztes személye hamarabb eldőlt, mint azt az eredmény mutatja. Az első félidőben még egyenlő erők küzdöttek, Jermaine Kearse elkapott touchdown-jaival mutatta meg oroszlánkörmeit az U-Dub, valamint Eric Polk (130 yard) futásai is ültek. A 3. negyedben aztán fokozatot váltott a Nebraska, és Rex Burkhead 2 TD-jével el is húzott. Taylor Martinez a tavalyi és idei meccsüket összeszámolva 7 TD-vel ajándékozta meg társait a Washington ellen, más kérdés, hogy a Bowl szezonban sikerült kikapni Lockeréktól.

10. (12.) Oregon Ducks



konferencia: Pac-12
mérleg: 2-1
eredmény: 56-7 vs Missouri State

Meglepetésre a hazaik szereztek vezetést, de a Ducks hatékonyságát mutatja, hogy a második félidőben már a második sor volt fent a pályán. LaMichael James 2 osztály különbséget jelentett az Oregonnak. A Heisman esélyes futó 12 cipelésből 204 yardot és 3 TD-t vállalt. Az új no1 elkapó, Lavasier Tuinei is beköszönt kétszer, sőt a volt Colts mester, Tony Dungy fia, Eric is jegyzett egy elkapott TD-t.

11. (5.) Florida State Seminoles



konferencia: ACC
mérleg: 2-1
eredmény: 13-23 vs #1 Oklahoma

EJ Manuel labdaeladásai után meg is sérült, így az utolsó 20 percben Clint Trickett volt kénytelen beállni. Az újoncnak sikerült egyenlítő TD passzt adnia Rashad Greene-nek 13-13-nál, de a győzelemre vezetni nem sikerül övéit. Manuelen kívül Kenny Shaw elkapó is idő előtt hagyta el a pályát, a sokra tartott WR-t ráadásul kiskocsival kellett bevinni az orvosi szobába egy a célterületen történő sisakütközet után. Björn Wernerék kordában tartották az OU támadóit, 310 yardot engedtek összesen, a vereséget tehát nem lehet a védelem nyakába varrni.

12. (11.) South Carolina Gamecocks



konferencia: SEC
mérleg: 3-0
eredmény: 24-21 vs Navy

A tengerészek futóversenyre készültek, Marcus Lattimore rábólintott és a 37 kezébe nyomott labdából 246 yardot tette meg. A Navy egyetlen egy alkalommal tudta a tavalyi SEC év újoncát negatív yardon megállítani, igaz , hogy azt egy 4. kísérletre, ami után győzelmi drive-ot készültek vezetni, de Jadeveon Clowney, a 2010-es év legtöbbre tartott középiskolása már első kísérletre lesackelte a quarterbacket. Az egyoldalú taktika miértjéhez hozzátartozik, hogy Alshon Jeffery kikerült a kezdőből szabályszegés miatt, és mindössze 2 labdát kapott az egész meccs alatt.

13. (13.) Virginia Tech Hokies



konferencia: ACC
mérleg: 3-0
eredmény: 26-7 vs Arkansas State

ASU vezetéssel indult a találkozó, Ryan Aplin quarterback a TD passza utáni drive-ban azonban nehéz helyzetbe kerül, és intentional gorudning-ja miatt az end zone-ban safety-t ítéltek a játékvezetők, a megkapott labdából pedig át is vette a vezetést a Hokies. Danny Coale vitte a prímet az elkapók közt (7 elkapás, 128 yard, TD), ugyanis Dyrell Roberts eltörte a karját visszahordás közben, így erre a szezonra ki is dőlt. A VT támadósora most sem volt lenyűgöző, de a tavalyival ellentétben, most hozzák a kötelező győzelmeket.

14. (14.) Arkansas Razorbacks



konferencia: SEC
mérleg: 3-0
eredmény: 38-28 vs Troy

Nem várt szoros mérkőzésen nyert a Hogs, amely így már 28-0-s mérleggel bír a Sunbelt konferencia egyleteivel szemben. Ha tudjuk, hogy olyan húzónevek hiányoztak a fayetteville-i kezdőből, mint Jake Bequette (DE), Greg Childs (WR) vagy Jairus Wright (WR) nem csodálkozunk az eredményen, főleg mivel Knile Davis (RB) már nyáron kiesett. Ronnie Wingo Jr. azonban előlépett és 2 futott mellé egy elkapott touchdownnal vitte győzelemre a vaddisznókat. Tyler Wilson átlépte a 300 yardot, de volt picksix-e is a Wingónak illetve Joe Adams-nek adott TD átadás mellett. A Troy színeiben Corey Robinson iszonyatos mennyiségű (63) passzkísérlettel dolgozott, Eric Thomas-nak ebből kétszer TD átadás is jutott.

15. (16.) Florida Gators



konferencia: SEC
mérleg: 3-0
eredmény: 33-23 vs Tennessee

A liga elkapási éllovasa, Justin Hunter térde már az első drive-ban megsérült, így a Tennessee legveszélyesebb fegyvere nélkül kénytelen lejátszani az év nagyobbik részét. Az első félidőben 3 futott yardot tudtak felmutatni, egy dimenziós játékukra pedig jól felkészült a Gators. Chris Rainey 108 futott és 104 elkapott yardos produkciója nem épp hétköznapi, utóbbi számnak nagy részét a 84 yardos TD-je teszi ki. Trey Burton szintén két módon jutott be a Vols célterületre, igaz neki mindkét touchdown-ja 1 yardosra sikerült.

16. (18.) West Virginia Mountaineers



konferencia: Big East
mérleg: 3-0
eredmény: 37-31 @ Maryland

24 pontos előnyből majdnem sikerült kikapni, de Eain Smith levadázta a Terps utolsó támadása végén Danny O'Brien passzát. A teknősök már a WVU 13-as vonalán jártak, mikor a hegylakók a 3. interceptionnel eldöntötték a találkozó sorsát. Az első negyedben a baltimore-i illetőségű, tehát hazalátogató Terrence Garvin szerzett INT-ből TD-t, földije, Tavon Austin pedig az 'Eers legjobb elkapója volt a délutánon 122 yarddal. Geno Smith sorra javítja egyéni rekordjait Dana Holgorsen rendszerében, ezúttal 388-ra tornázta fel yardjai számát. A következő ellenfél az LSU lesz, bravúr lenne a hasonló adatsor, mondanom sem kell.

17. (19.) Baylor Bears



konferencia: Big XII
mérleg: 2-0
eredmény: 48-0 vs Stephen F. Austin (FCS)

Már a harmadik meccsen vagyunk túl idén, ami idő előtt véget ér. Villámlás miatt a 2. negyedben be kellett fejezni ideiglenesen a játékot, majd az időjárás jobbra fordulása után szünet nélkül folytatták a fiúk a küzdelmet, de csak a 3. negyed végéig engedték nekik a sípmesterek. Sok nyitott kérdés ennyi idő alatt sem maradt, Robert Griffin III - aki gátfutó, nem pedig sprinter, mint azt korábban félrevezetően leírtam - három TD-vel vezette a medvéket másodosztályú riválisukkal szemben, de rajta kívül mind a 6 touchdown-ban más működött közre. Sampson, Monk, Salubi, Kendall Wright, Ganaway és Glasco Martin.

18. (20.) South Florida Bulls



konferencia: Big East
mérleg: 3-0
eredmény: 70-17 vs Florida A&M (FCS)

Hetven pontot termelni akkor is szép munka, ha az ellenfél a második vonalban vitézkedik alapvetően. BJ Daniels nem messze nőtt fel az ellenfél campusától, édesapja jelenleg is a Rattlers stábjában dolgozik. A régi haverok ellen 382 passzolt yard, és 5 kombinált TD jutott az irányítónak. Darrell Scott, a Coloradóból érkező erőfutó 84 yardos elkapás után, illetve két futókísérletből is bejutott a célterületre, neki is ez volt karrierje legjobb estéje. A UTEP ellen folytatódhat a parádé, utána viszont kezdődnek a csoportmeccsek.

19. (24.) Texas Longhorns



konferencia: Big XII
mérleg: 3-0
eredmény: 49-20 @ UCLA

A tavalyi 22 pontos vereség után sikerült visszavágni a bocsoknak saját pályájukon. Case McCoy kiérdemli lassan a no1 QB jelzést, David Ash ugyanis csak 3 passzkísérletre ment fel a pályára. DJ Grant karrierje első 3 TD elkapását jegyezte ezen az estén, kettőt McCoy, egyet elkapó társa, Jaxon Shipley küldött neki. Malcolm Brown 110 yardot futott, Fozzy Whittaker pedig két touchdownt. A Texas kezdi ismét veszélyes csapat benyomását kelteni, amire tavaly nem volt példa.

20. (23.) TCU Horned Frogs



konferencia: Mountain-West
mérleg: 2-1
eredmény: 38-17 vs Louisiana-Monroe

Garry Patterson 100. győzelme volt ez a TCU mestereként. Nem úgy indult, hogy parádé lesz belőle, egy negyed alatt 17 pontot és 189 yardot nyelte be a békák védelme, aztán varázsütésre megemberelték magukat és kihúzták kapott pont nélkül a továbbiakat. Négy pontos előnyben kezdődött a 2. félidő, Greg McCoy pedig 94 yardos touchdownra váltotta a kezdőrúgást, ezzel végleg meghozva csapatának az önbizalmat.

21. (ÚJ) Clemson Tigers



konferencia: ACC
mérleg: 3-0
eredmény: 38-24 vs #21 Auburn

A történelem folyamán ez volt a 3. alkalom, hogy a Clemson a regnáló bajnokot fogadta. 1981-ben a Georgia, 1991-ben a Georgia Tech, 2011-ben pedig az Auburn bukott el a tigrisek ellen. A három közül ez volt a legnagyobb különbségű győzelem. A meglepetést tovább fokozza, hogy a Wofford ellen akadozott a gépezet az előző héten, és a Troy legyőzése sem volt a hőstett kategória. Szombaton az ACC első nagy rangadóján a Florida State lesz az ellenfél, amely sok kérdést eldönthet már most. Az Auburn elleni főszereplőkről lentebb tettem említést.

22. (ÚJ) Michigan Wolverines



konferencia: Big Ten
mérleg: 3-0
eredmény: 31-3 vs Eastern Michigan

Nem az EMU legyőzése volt a nagy lépés a rangsorolás felé vezető úton, hanem előtte a Notre Dame felülmúlása, főleg az Írek eheti teljesítményét látva. Pikáns találkozóra készül a rozsomák népség, Brady Hoke előző csapata, a San Diego State vár rájuk, szintén 3-0-s mérleggel és csodás támadósorral. Utóbbi itt is jelen van, Denard Robinson ellen igencsak nehéz bármit is kitalálni, hacsak nem sérül le spontán. A védelem viszont botrányos volt tavaly, most az a kérdés, hogy a Western Michigan és az Eastern Michigan elleni javulás jelent-e bármi fejlődést is.

23. (ÚJ) USC Trojans



konferencia: Pac-12
mérleg: 3-0
eredmény: 38-17 vs Syracuse

Mióta elbúcsúztunk a trójaiaktól, a Utah elleni csoportmérkőzést, és a 'Cuse elleni east coast-west coast párviadalt is meg tudták nyerni, ergo nem volt akkora sokk a csapatnak a Minnesota elleni minimális győzelem. Az Arizona State személyében újabb komoly ellenlábas következik Matt Barkley-ék menetrendjében, amely a divizió végső győzteséről is dönthet akár.

24. (ÚJ) Illinois Fighting Illini



konferencia: Big Ten
mérleg: 3-0
eredmény: 17-14 vs #22 Arizona State

Mikel LeShoure, Martez Wilson és Corey Liuget korai vátozása utána nem számítottunk kiemelkedő évre az Illinitől, de a Sun Devils legyőzésével immár a rangsor részét képzezik. Az Arkansas State, majd a South Dakota State elleni sima győzelmeket követte ez a találkozó, szombaton pedig a Western Michigan ellen játszák le 4. hazai meccsüket a szezonban. Az ASU-t a védelem remeklésével tudták legyőzni, erről lentebb olvashatók részletek.

25. (ÚJ) Georgia Tech Yellow Jackets



konferencia: ACC
mérleg: 3-0
eredmény: 66-24 vs Kansas

A Western Carolina és a Middle Tennessee ellen összekombinált 112 pont sem volt rossz, de a Kansas már egy jegyzett csapat, mégsem tudták megúszni 66 pont alatt a sárga kabátosok támadását. A továbbra is triple option támadósémára építő GT ráadásul már 7 passzolt TD-nél jár, ami soknak tűnik, de ennyi pontot szerezve végülis annyira nem is meglepő. Tevin Washington tavaly beugróként nem volt lenyűgöző, eddig viszont nagyszerűen oldja meg a QB kérdést. Szombaton a szintén hibátlan mérleggel bíró, és már 2 BCS konf csapatát is legyőző North Carolina ellen helycserés mérkőzésre van kilátás.

távozók

(15.) Michigan State Spartans



konferencia: Big Ten
mérleg: 2-1
eredmény: 13-31 @ Notre Dame

0-2-vel kezdtek az írek, így egyértelműen a Spartans lett a mérkőzés esélyese, mégis elbuktak. Az Irish 29 yardon tartotta a MSU futójátékát, emellé pedig nem volt elég BJ Cunningham újabb parádés napja (12 elkapás, 158 yard). Nem tudtak élni a lehetőségekkel. Jerel Worthy megszerzett labdája után a következő drive-ban visszaajándékozták azt, majd újra megszerezték Kurtis Drummond révén, de csak mezőnygólra futotta. A kirúgás után jött a volt NFL sztár DB fia, George Atkinson III és végigügetett a pályán.

(17.) Ohio State Buckeyes



konferencia: Big Ten
mérleg: 2-1
eredmény: 6-24 @ Miami (Fl)

Hiába van 2 QB-ja a Buckeyes-nak, ha összesen tudnak csak 4 sikeres passzt bemutatni egész meccsen. A túloldalon Jacory Harris már az első negyedben bemutatott fele ennyi TD passzt, Allen Hurns jegyezte mindkét elkapást. A mérleg nyelve a 184 yardot futó Lamar Miller volt offenzív oldalról, akinek köszönhetően 2004. november 28. után első alkalommal került ki a rangsorból az Ohio State.

(21.) Auburn Tigers



konferencia: SEC
mérleg: 2-1
eredmény: 24-38 @ Clemson

Az első negyed 14-0-s állása után még mindenki a győzelmi sorozat hosszabításáról elmélkedett, de Michael Dyer második TD-je után sem volt túl sok aggódnivaló 21-7-nél. Aztán a Clemson átvette az irűnyítást, és a hihetetlen formában játszó újonc, Sammy Watkins 155 elkapott és 44 futott yardjára építve lemosta a pályáról az Auburn védelmét. Tajh Boyd 386 passzolt yarddal zárt, majdnem kétszer annyival, mint az ellen Barrett Trottere, és 4 touchdownja mellett egy labdát sem adott el. Az Auburn ezzel 17 győzelem után kapitulált, az ország leghosszabb győzelmi szériája immár a Stanfordé.

(22.) Arizona State Sun Devils



konferencia: Pac-12
mérleg: 2-1
eredmény: 14-17 @ Illinois

Hat sack képében érkezett a nyomás Osweilerre. 14-10-es előnynél Whitney Mercilus ütötte ki a kezéből a labdát, amit társa, Ian Thomas kapart össze. Mercilus 2 sack-kel zárt, Jonathan Brown 1 sack + 1 INT kombóval. Alex Garroute 2. negyedes kihagyott mezőnygólja 32 yard-ról így rendkívül hiányzott a végén.

(25.) Mississippi State Bulldogs



konferencia: SEC
mérleg: 1-2
eredmény: 6-19 vs #3 LSU


Herczeg Ádám (Höri)