Újra működünk, köszi a türelmet!

Cuchulain82

New England Patriots

Cuchulain82
Lakhely
Csolnok
Utoljára láttuk
4 hónapja
Regisztrált
több mint 9 éve
Fórum hozzászólások
985


Utolsó 10 fórum hozzászólás

több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
előválasztás után már vitáztunk, és sajnos nekem lett igazam.
sztem ezt a következtetést senki sem vonja le. ilyen különbséget még Kennedy sem tüntetett volna el vagy Joseph Muscat sem. azonban azon érdemes elgondolkozni, hogy MZP kapott kb 1.5 milla szavazatot. 2018ban az MSZP-DK-LMP trió listán kapott hasonló számot, de még Mesterházy is hozott 1.3 milliót 2014ben 61%os részvétel mellett, LMP nélkül. miről beszélünk? azért ne tegyünk úgy, hogy ezért nem felelős MZP. nemhogy a bizonytalanokat nem tudta behozni, de még a Jobbik táborából is rengeteget bukott, pedig ott aztán nagyon ment (állítólag). bár Feri meg Jakab stílusa bicsaknyitogató, DE az tény, hogy MZP mikor átvette, akkor mki előnyben mérte az ellenzéket. ebből lett az pár hónap múlva, hogy senki sem mérte még csak közel sem a fideszhez őket. nem rejtőzködött senki. ezt a kampányt, amit az ellenzék és MZP tolt, tanítani fogják szerte a világon, egyetemeken. nem good practicesként, hanem hogyan ne kampányolj.

ahogy Gyurma is írta: ezt a társadalmi szerződést akarják ma nagyrészt. de a mostani választáson mit kínált az összellenzék? kínált egy másféle modellt? egy másik társadalmi szerződést? gazdasági dolgokban volt bmi markáns eltérés? belpolitikában, menekültügyben? semmi. na most ha nincs alternatíva akkor azzal nem fogsz senkit meggyőzni, hogy majd jogállam leszünk. Fájon nem kell jogállam. de még Egerben sem. ha nem tudsz alternatívát ajánlani akkor hogyan vegyenek komolyan.csebi
Már hogy a fenébe ne kínált volna? Milyen nagyobb jelentőségű / alapvetőbb alternatíva létezik ma annál, hogy az orosz orientált, kelettel bizniszelő korrupt NER helyett nyugat orientáció EU és NATO tagként? Ez az üzenet kristály tiszta volt, ezt falun a kocsmában is érthették az emberek. És tessék. Ez nem kellett a népnek. Ha ez nem kell, akkor mehet az ellenzék beszélgetni a kocsmákba, de minek. Az orosz ellenzéken nem kérjük esetleg számon, hogy miért nem győzi le Putyint?

Én most azt gondolom, hogy kicsit kinéztünk tegnap este a valóság buborékunkból, és szembe jött a valóság. A NER valódi tartalékai. Az ellenzék nem fog össze, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti? Király, nem kell sokat költenünk se, mert ellenfélnek se látszanak. Összefog és próbál erőt mutatni? Toljunk bele kétezer milliárdot osztogatásba, pörgessük fel a propaganda gépezetet maximumra és csináljuk ki azt az arcot akit választottak maguknak. Easy peasy. Felhívnám a figyelmet, hogy MZP nem maga választotta magát, hanem az ellenzéki szavazók, közel 1 millió ember döntött úgy, hogy ő legyen a jelölt. Mi kell ennél demokratikusabb? MZP nekem nem / nekems sem az emberem, de demokratikusan gondolkodó emberként _annál tisztességesebb_ ajánlatot pillanatnyilag nem tudok elképzelni az egyesült ellenzék részéről, mint azt, hogy én, a választó dönthetem el, hogy ki legyen az arc. Egy nem lejtős, hanem egyenlő esélyeket biztosító versenyben. És semmire se volt elég ez se.

Oké, az ukrán háború valószínűleg komolyan bejátszott. De alapvetően nem ez a döntő, hanem az, hogy ez egy olyan meccs, ahol csak az egyik csapat edzhet, az egyik csapat költségvetése korlátlan, bármilyen csatárt megvehet, a másik meg profi szerződést sem adhat a játékosainak. És a bíró is az egyiknek fúj. És erre jön rá még az is, hogy az egyik csapat szurkolótábora imádja a csapatát akkor is, ha egy Dan Snyder a tulajdonosa aki hamisan könyvel és Watson az irányítója, aki nőket buzerál, a másik meg finnyog, vinnyog, válogat, elégedetlen mert a csapata nem igazol elég jó neveket az amatőr büdzséből. Azt az amatőrt pedig, aki vállalja az edzést és a meccset, azt meg kifütyüli a pályán, hogy egy botlábú, aki nem cselez elég jól. 😊

Így most a választás másnapján kicsit muris olvasni, hogy "az ellenzék elbaszta, le kellett volna menni vidékre, lejárni a lábakat, terepmunkával megverni a Fideszt". Igen? Miből? kivel? Muris ez, mert olyanok is ezt mondják, akik egy nappal ezelőtt még arról panaszkodtak, hogy a saját szüleiket sem tudják meggyőzni arról, hogy ne a mini Putyint válasszák. 😀 De az ellenzék a hülye, akiknek az aktivistái - akik szabadidejükben, ingyért aktivisták, erre futja az amatőr büdzséből, nincs jól megfizetett polgármester, jegyző, helyi NER slepp stb. -, szóval ezek az aktivisták menjenek le a vidéki kocsmákba meggyőzni a magyar vidéket, akik a saját szüleiket se tudják meggyőzni amúgy. 😀

No mindegy. Illetve dehogy mindegy, de ez van. Ezt a felborult féldemokráciát úgy látszik úgy tudjuk csak levetkőzni magunkról, hogy meg kell várni amíg saját magát dönti be. Szar ügy, a mi időnk is megy vele, az ország is helyben topog - rosszabb esetben süllyed vissza -, és megint ki fog vándorolni 1-1.5 millió magyar, ahogy 2-3 generációnként már megszoktuk az utóbbi bő egy évszázadban.

Amúgy ha egy volt háromperhármas komcsi kormányozta volna az országot ebbe a nihilbe, az egy érthető forgatókönyv lett volna. De az a tény, hogy az az ember tette / teszi, aki harminc évvel ezelőtt a fiatal, nyugatos, a régi rendszerrel a legkeményebben leszámolni akaró új generáció jelképe volt, annál Örkény se tudott volna jobb sztorit írni. 😊
peterk2005
honnan tudod hogy nem így van?

a többiben egyetértek 😉
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Mélyen belenéznék azoknak a barmoknak a szemébe akik képesek Hoppál szembeötlően sunyi pofájára igent mondani. A szarvasok nagy ziccert hagytak ki.
gyeek
Én menczelnél érzem ezt, de hát borkai újraválasztása után már semmin nem tudok meglepődni, fideszesnek lenni olyan, mint egy vallást követni, így megy ez
r.baggio
mondom már egy ideje hogy a fityisz nem párt hanem szekta '06 óta biztosan, nem véletlen hogy politikai programjuk sincs azóta, nincs rá szükség ahol hit van ott minden van /jó tudás az nincs, meg becsület, tisztesség és még sok minden más 😀/
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
nagy szar ez a mai nap is, de meg kell becsülni az apró örömöket | a Celtic verte a Rangest és hála istennek az Inter is szopatta a Juvét |

további jó mulatást srácok, nekem mára ennyi elég volt
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
ezt mindenki jegyezze meg jól:  hvg.hu/itthon/20220403_Kovacs_Zoltan_A_kormanynak_nincs_koze_a_kozmediahoz
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Amúgy vicces belegondolni, hogy mikor Gulyás Marci kierőszakolta MZP-ből az akár katonákat is küldünk mondatot, akkor gyakorlatilag eldöntötte a választást. Oké nyilván MZP volt a fasz, hogy belement, mert nem kellett volna semmit se mondani erre, hiszen úgyse ő döntene ebben, de Marci a nagyobb nézettség/súlyosabb mondatok érdekében ezt csak kihúzta belőle.
Jughead
most komolyan van olyan állat aki korábban nem a fityiszre szavazott volna, de emiatt a baromság miatt gondolta meg magát, ennyire senki nem lehet hülye, vagy én vagyok az?
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Ugyanazt a 3 vidéki körzetet hozza az ellenzék, mint 2018-ban.

Mondtam pár hete itt, hogy van kb. 60 klasszikus kisvárosi körzet a 106-ból.
Ha azokat legalább 30-40%-ban nem viszi az ellenzék, nem nyerhet.
Kampman
4 év alatt egy kibaszott körzetet nem voltak képesek megnyerni maguknak, miről beszélgetünk?
Kenny
Nem sok mindent kell ehhez hozzáfűzni, elég annyit: az ellenzék bűn gyenge, és ennyi!
Nem tudom mikor lesz itt valamikor is ellenfele ezeknek a mocskoknak (úgy gondoltam az elmúlt szavazásokon, hogy a Jobbik hosszú távon ott lehet - de azok is megbuktak), meg egyáltalán, hogy mit kellene ezeknek csinálni ahhoz, hogy ne nyerjenek 2/3-dal? Felgyújtani a fél országot? Vagy még az se lenne elég?
shagi0206
ha a tűzvész a megfelelő emberek élik túl akkor meg lesz magyarázva hogy az egész a soros meg Brüsszel hibája szóval igen marad a 2/3

komolyan ezen a szaron már csak röhögni tudok pedig sírni kéne

legalább a Bődöcsnek és a Litkaiéknak lesz témájuk a következő 4 évben is
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
én azt nem értem, hogy az a csicska menczer hogy a faszomba nyeri a körzetét, egyetlen egy fideszes embert sem ismerem akinek szimpatikus lenne, nemhogy ellenzékit
eaglesmcnabb
Kommentátorként én kedveltem.
Kampman
Húbazmeg. Ennyire ne legyünk már igénytelenek. Annak rosszabb volt mint most felszopónak...
peach
Pedig a csávó sztem külügyminiszter lesz ha Peti megy külgazdasági miniszternek
csebi
ez még nem cáfolata annak hogy egy idióta f@sz, bár ha így történik akkor legalább a külügyminiszter ugyanakkora f@sz marad
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
én azt nem értem, hogy az a csicska menczer hogy a faszomba nyeri a körzetét, egyetlen egy fideszes embert sem ismerem akinek szimpatikus lenne, nemhogy ellenzékit
eaglesmcnabb
megvannak rajzolva azok a körzetek na 😀
pár hete apámmal autóztunk Pest környékén, az öreg teljesen ki volt akadva hogy hogyan sikerült ilyen körzeteket összehozni /menet közben a 10es úton kb háromszor váltotta egymást a plakátokon a menczer meg valami szőke fideszes csaj/
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Nincs mese a másik oldalnak fel kell építeni full nulláról egy önálló pártot, lehetőleg minden régi levitézlett káder nélkül, új és még magukat le nem járatott arcokkal... tudom, szinte lehetetlen...de....
dande
Nem először mondom, sokaknak nem is fog tetszeni, (pláne a mostani kicsit zaklatott hangulatban) de az MSZP-vel és Gyurcsánnyal soha, de tényleg soha a büdös életben nem lehet legyőzni a Fideszt. Meg kellett volna tőlük szabadulni úgy a 2010-es évek elején, és mostanra már lehetne egy Momentum-LMP-mérsékelt Jobbik stílusú ellenzéki tömb.

De nem, 2026-ban is ez lesz.
Kampman
Hagyjuk már ezt. Komolyan Gyurcsányt kérünk számon egy olyan versenyben, ahol a fidesz kezében van minden média (pláne vidéken), korlátlan forrással rendelkeznek és kényük kedvük szerint rajzolgatják újra a választási körzeteket, ahogy éppen nekik jó?

De ja, majd a semmiből előjön egy teljesen új párt és nyer. Ahaaa.

Ki hiszi el, de komolyan?
roberto23
Szerinted miért Fletót rakja ki még mindig a Fidesz stáb minden egyes kampány idején a plakátjaira riogatni?
Kampman
csak megjegyzem az aki le akarja váltani a fityiszt és ebben egy fletó plakát akadályozza meg az meg is érdemli a sorsát

gondolod én jókedvemben szavaztam le ma Nunkovicsra ha finoman fogalmazok akkor azt mondom hogy nem tartom a legélesebb késnek a fiókban, de ő jutott nem tudok válogatni ha a vitya-féle bandát el akarom küldeni, úgyhogy befogom az orrom és oda teszem az x-et ahol én is tudom hogy büdös valami, de ez még mindig kevésbé bűzlik

ha valakit fletó még mindig zavar /az elmúlt 12 év után/ az nem akarja elküldeni a fityiszt ilyen egyszerű ez az egész
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
És az a szomorú, hogy ezzel szemben a pávatáncos meg úgy tűnik mint aki mindig következetesen beszél.
Solymi
ezt te sem gondolod komolyan, max a süketeknek tűnhet úgy

csak a szekta nem gondolkodik, nekik mindig az az igazság ami éppen elhangzik, nem számít hogy fél perccel korábban még az ellenkezője volt igaz

Legkedveltebb fórum hozzászólások

több mint 7 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Srácok nem akarok feszültséget, sejtem hogy most legkevésbé egy Pats szurkoló okoskodása hiányzik, csak néhány mondat: hétfő hajnal óta azon töröm a fejem hogy miért nem tudok tiszta szívből örülni a Lombardinak, de az az igazság hogy iszonyatosan sajnálom a Falcons játékosokat, a tulajt és a szurkolókat fantasztikus szezonotok volt és egy fantasztikus döntőt játszottatok, megérdemeltétek volna a bajnoki címet legalább annyira mint mi, drámai módon maradt alul a csapatotok és mégis mindenki emelt fővel fogadta a vereséget. Szívből kívánom nektek hogy akár már jövőre, de legalábbis pár éven belül meglegyen az SB győzelem! Csak ennyit akartam mondani, kösz a türelmet
több mint 5 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
na jó akkor Michael Bennett után van még egy játékos a csapatban akit utálok

nagyon nem szeretném hogy igaz legyen, de bennem komolyan felmerült hogy már azóta ezt tervezte AB amióta eljött Pittsburghből, tudta hogy a Patriotsba nem fogják elcserélni, ezért szépen elment a Raidersbe és gyakorlatilag egész nyáron csak balhézott, elérte hogy kivágják és oda mehet ahová akar 😕
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
nem értem mit vitatkoztok, tök egyértelmű hogy a magyar nép az a hülyegyerek akinek minden jár, de nem kell cserébe csinálni semmit, soha nem téved, vagy ront el valamit, semmiért sem felelős csak úgy történnek vele a rossz dolgok ami mindig mások hibája ezért még sajnálni is kell

ja és a legfontosabb hogy a pénz az jöjjön az EUtól mert az a miénk, már megvan hogy lölö mire fogja költeni
több mint 6 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Visszaolvastam. Rájöttem magam is.
Bazzani
Mire jöttél rá vazze? Arra, hogy hiába szedted pontokba a hülyeségeidet, attól azok még hülyeségek maradnak?
ötös műhold
most őszintén neked mi a jó franc bajod van? nincs jobb dolgod mint belekötni mindenkibe aki erre jár és véletlenül nem egyezik a vélemény 100%ban a tiéddel?
több mint 4 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Csak nekem fura hogy minden második hozzászólás Sobrié hiszen kb fél éve megmondta hogy elmarad a szezon?
több mint 5 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Egy fikarcnyit sem gondolom ezt undorítóbbnak mint azt, hogy Tyrek Hill leakasztott magának egy 3 éves ennél lényegesebben nagyobb összegű szerződést.
Kialakult ez a szitu, mi meg lecsaptunk a lepattanóra, nem ez az első ilyen eset a BB érában és nem is az utolsó. AB zseniális játékos azt meg, hogy olyan ember amilyen elég hamar a háttérbe fogjuk tenni amikor jönnek a 100+ yardos meccsek. Ennek igen könnyen Revis szintű impaktja lehet, ezzel mint Pats fan simán kiegyezek, aztán meg mehet amerre lát ahogy Revis is anno.
Maniac84
nem vitatom hogy nagyon sokat hozzátehet a csapat játékához /ha az egész nyáron át tartó hisztije valóban csak színészkedés volt/ de ettől függetlenül magát az játékost még utálni fogom
ha érzelemmentesen nézem a dolgot akkor BB-t is megértem hogy kihasznált egy helyzetet, de ettől ez az egész ügy szerintem gyomorforgató, én szégyellem magam miatta /akárcsak anno a McDaniels féle visszatáncolásnál/
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Reggeli Balázs showba belefutottam a rádióban...

Hááát... először közölték, hogy az oroszok nyilván és teljes joggal megtámadva érzik magukat, ha Ukrajna nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. .....
vpi
Krausz Tamás (aki erősen elfogult balra és az oroszok felé) azt mondta az ATV-n, hogy pusztán logikailag, tényszerűen nézve van az oroszok európai határához a NATO egyre inkább közeledik, egyre inkább tolja keletre a szövetségét, így orosz szempontból logikus és érthető ha ez nekik nem tetszik, ha ettől tartanak, ha ettől fosnak, ha ezt nem akarják, ha ez ellen buzgárkodnak.
Ez egy olyan logikus nézőpont, aminek befogadása indokol egy számunkra teljesen abszurd lépest, egy európai háború indítását.
Most az irreleváns, hogy mi azt hisszuk, úgy tudjuk, hogy a NATO egyre keletebbre történő kiterjesztése nem veszélyes Oroszországra, mivel mi nem is csinaltunk semmit.
De az -számomra legalábbis- érthető, hogy ettől az oroszok érezhetik fenyegetve magukat, beszarhatnak, ami indukálhat -számomra- illogikus, túlzó viselkedést.
És indukált is.
Hát ez van most.

Vagyis az elmúlt 30 év történései nem adnak jogalapot egy Ukrajna elleni háborúra, de megmagyarázhatják, hogy miért történik minden, a mi nézőpontunkból logikus érv ellenére. Hisz van másik nézőpont is. És attól, hogy azzal nehéz azonosulni, még létezik.
Már amennyiben nem simán megbomlott Putyin elméje, ami szinten egy logikus, de kurvára ijesztő magyarázat.
Sobri Jóska
ha el tudom magyarázni hogy a saját nézőpontomból rám veszélyes a szomszédom akkor jogom van agyonverni? köszi ezt jó tudni
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
nem akarlak bántani, nem azért kérdezem, de ennek mi értelme lenne? Baalke olyan jól drafttol? /nem hiszem/ vagy mi a túróért kell várni ha tudod hogy ki fogod rúgni?
Cuchulain82
Draft után szokás takarítani a front officeokban. A draftot is már Spielman vinné, mint EVP, ahogy Coughlin tette 2017- és 2019 között, amikor TC draftolt, Balfék meg az adminisztráció részével foglalkozna addig. Nálam legalábbis valami ilyesmi lenne a logikus forgatókönyv. De ez a Jags, szóval ki tudja mi lesz itt.
iktriad
ez olyan hogy van már egy új barátnőm, de az előzővel még be van fizetve egy egyiptomi nyaralás szóval oda még elmegyek vele 😀
több mint 2 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Végre egy olyan négyes , ahol bárki lehetne bajnok, nem lennék igazán csalódott. Igaz, a Billsnek jobban örültem volna, ahogy azt sem bánnám , ha a SF-nél Jimmy G inaktív lenne ezentúl, de összességében jó kis párharcok elé nézünk | ezekből szoktak a ritka szar meccsek lenni 😊 |
csi77
KC-Bengals meccs nekem nagyon nem adja, hogy jó meccs lenne. Nagyon sima, közte 25-nek néz ki.
NB2
azért annyival nem jobb a Bengals 😉
több mint 3 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Bakker, ma fodrásznál voltam, dumálgattunk tök normális hangnemben ki hogy áll az oltássokkal, bejön egy nő még nem vette le a kabátját de már üvölt hogy ez a covid csak egy összeesküvés senki be ne merje oltani magát mert az oltásban méreg!!! van, a Kóbornak semmi baja nem volt, még telefonált is hogy haza akar menni /az sajnos nem derült ki hogy kinek és hogy ő ezt honnan tudja/, de a gonosz orvosok megölték és most kinyírják szegény Csollányt is mert ő is elmondja az embereknek az igazságot; baszki hál istennek hogy én pár perc múlva végeztem mert nem szívesen nézek agyhalottakat élőben
Cuchulain82
De miért női fodrászhoz jársz?
Sobri Jóska
Mert nő?
peterk2005
1. nem vagyok nő
2. nálunk a faluban nincs külön férfi vagy női fodrász, de biztos mi vagyunk elmaradottak 😊