rowi

rowi
Utoljára láttuk
több mint 3 éve
Regisztrált
több mint 5 éve
Fórum hozzászólások
9

Legaktívabb fórum topikok

Utolsó 9 fórum hozzászólás

több mint 4 éve
rowi 9
én csak annyit jegyeznék meg, hogy a két rb nem nagyon tudja a playbookot. a wilsonnak beírt fumble abból lett, hogy carson nem számított handoffra, oda se nézett. az egyik sack meg úgy született, hogy wilsonnak még a play elindítása előtt pennyt kellett irányítania, hogy hova álljon, majd amikor már ment a play, penny nézelődött, az emberét meg nem vette fel, aki így akadály nélkül gyalulhatta le wilsont. oké penny végül megmentette az offense-t, de hát nah.

a győzelem ettől még győzelem, és ezzel - meg a panthers vereségével - kb meg is van a playoff, lehet már ennyi is elég, de a cardinals elleni hazai már tuti elég lenne. 9-2-ről álmodni se mertem a szezon elején. a következő 3 hétben eldől, hogy lesz-e ebből wild card idegenbeli meccsnél jobb vagy sem, bár ahogy idén megyeget idegenben, az nem biztos hogy baj lenne😊 ettől még a MIN, @LAR @CAR sorból 2-1-től 0-3-ig minden elképzelhető
több mint 5 éve
rowi 9
Azért Carsonon is látszott hogy töke kivan a hívásoktól, párszor rázta a fejét.
Oszi
jah ha már futások. azok se voltak vmi kreatívak. de ami feltűnt, hogy a hat falemberes felállások nagyjából hanyagolva voltak, miért kérdezhetném lévén ha vmi, akkor az működött, de mindegy
több mint 5 éve
rowi 9
Nekem az a tippem h felfelé akarta rugni és 10yardra essen le, ugy hogy kb skkor érjenek oda a csapattársak

De tökmindegy, őt kár elővenni. Griffingyereket meg az OCt kell szidni.

7hónap meccs nélkül 😕

Offseason: Clark hosszabbítás, Wright is, Fluker is.
Need:
CB. Jó lenne hozni FAn egy neves CB1-t
RT- Ifedi sose lesz megoldás
LG- Fluler marad is akkor is kell vki. talán Simmons?
FS - Thompson egy dísz a pályán
K
WR - Moore helyére
DE- Clark fasza, de mögötte a Martin, Jordan és (bust)Green vékony.
braxa88
igen, valszeg az volt a terv, hogy felrúgja az égbe, és akkor hátha... még csak nem is griffint szvsz, bár nem volt egy fénypont.
mert lehetne mutogatni, hogy a boys utolsó drive-jában a két 3rd downra jött zászlón múlt (mindkettő az volt, mielőtt)
lehetne mutogatni, hogyha prescott nem futja meg a 3&14-et, akkor csak FG, és mehet a game-winning drive. bár az tényleg roppant érdekes kérdés, hogy esetleges 20-20nál mire megyünk, meg mennyi idő maradt volna.

lehetne mutogatni, hogy ez az onside szerű izé mi volt. de nem ezen múlt, hanem azon hogy schotty a végletekig ragaszkodott a megálmodott gameplanhez, amiről viszont az első félidőben feketén-fehéren kiderült, hogy nem megy, mert nem tudunk futni. és egyébként még így is majdnem bejött, lásd az előzőek. de végül végeredményben simán tökön szúrtuk magunkat, ahelyett hogy félidőben - á lá panthers meccs - gameplan csere, wilson kezébe a labdát aztán shotgunból hajrá. és ettől végtelenül ideges vagyok, még mindig, és még az leszek elég sokáig.

attól függően hogy ezek körül mennyi valósul meg, a wagner/wilson páros szerződésével, de legalább az egyikével is lehetne már most foglalkozni. úgyis annyi pénze van a hawksnak, mint a pelyva
több mint 5 éve
rowi 9
Seahawks oldali beharangozó a mai meccshez @rowi tollából.

 fuzovelkifele.com/2019/01/a-seattle-paradoxonra-nincs-megoldas/
katonadani
Van benne par kiegeszitendo dolog (pl.: Avril is elment aki az egyik legjobb edge rusherunk volt, P-Rich is aki 6 TD-t jegyzett tavaly, plusz Clark sosem volt LoB), de amugy nem rossz. Teljes kepet nem ad, mert kihagyta a legfontosabb katalizatorat a sikernek:

Kib@sztunk 3 embert: Sherm, Bennett es Cable.
undisputedly
jogerő a többsége, de akkor mi maradna divisionalra?😊
clarknál azt hittem, hogy az LoB védelemmel sikerült jól fogalmaznom, de lehet átjavítom LoB-félére. P-Rich annyire nem súlyos hiány sztem, főleg így Moore-ral, Cable-ről meg inkább hallgatok...
rowi
Amugy jo cikk, gratulalok, latszik, hogy utanaolvastal, en a magam reszerol koszonom, hogy ilyen alapos irassal nepszerusited a csapatot. P-Rich es Graham ketten egyutt a tavalyi passzolt yardok es elkapott TD-k 30 es 50%-at adtak, igy ketten egyutt jelentos kieses voltak 😊
undisputedly
igen, ha ugyanazt játszaná a csapat, akkor igen. de mindannyiunk szerencséjére nem😊
(köszi😊 )

Szerkesztette: rowi
több mint 5 éve
rowi 9
Seahawks oldali beharangozó a mai meccshez @rowi tollából.

 fuzovelkifele.com/2019/01/a-seattle-paradoxonra-nincs-megoldas/
katonadani
Van benne par kiegeszitendo dolog (pl.: Avril is elment aki az egyik legjobb edge rusherunk volt, P-Rich is aki 6 TD-t jegyzett tavaly, plusz Clark sosem volt LoB), de amugy nem rossz. Teljes kepet nem ad, mert kihagyta a legfontosabb katalizatorat a sikernek:

Kib@sztunk 3 embert: Sherm, Bennett es Cable.
undisputedly
jogerő a többsége, de akkor mi maradna divisionalra?😊
clarknál azt hittem, hogy az LoB védelemmel sikerült jól fogalmaznom, de lehet átjavítom LoB-félére. P-Rich annyire nem súlyos hiány sztem, főleg így Moore-ral, Cable-ről meg inkább hallgatok...
több mint 5 éve
rowi 9
Én költözés miatt + internet-TV hiányában valószínűleg a Kandallóból követem majd végig a találkozót, ugyanezen okból égek már úgy 2 hete csak takaréklángon.
De csak itt a fórumon, amúgy PLAYOFF TIME BABY!

Simán van esélyünk továbbmenni is!
Számomra a szombat este fő kérdése, hogy mire megyünk a futással az ellenfél nemszar front7-jével szemben.
A labda másik oldalán ugyanez, azaz hogy szarrá fut-e Elliot?

Ami felénk billenti a mérleget:
1: A futójáték nullázása esetén Wilson még ez ellen a bivaly védelem ellen is meg tudja nyerni a meccset a levegőben. Dakben ugyanezt nem látom.
2: Playoff rutin
3: Odaát egy mélységi fegyver van akit le kell szedni, náluk meg matekozhatnak Baldwin és Lockett között.
4: Wagner

Ami feléjük:
1: Az OL és Lawrence témája. Ha megvédjük Wilsont, nagyon nagy előnyből mehetünk a W-ért, ha nagyon nem sikerül akkor ez az 1 pont ütheti kb. a mi 4-ünket.
akdestroyer
ha a hawks meccsről van szó, akkor nem akarom azért teljesen elrontani a tervet, de szombat éjjel nem lesz nyitva a kandalló. soha nem is volt...
több mint 5 éve
rowi 9
A TÖBBIEK FIGYELMÉBE AJÁNLOM ROWIT, AKI TUDTOMMAL EGY MODI A RIVÁLISNÁL🤔
Fast Willie
Na én azt hiszem most lépek szépen hátra kettőt és figyelek egy jó ideig csendesen. Sok(k) volt ez a 2-3 nap.
Matthew99
Te szükségesnek érezted ezt a kioktatást tőle? Én nem lepődtem meg a stíluson, sajna az FK kommentszekció nem túl veretes tartalmat hordoz az utóbbi időben (beleolvastam néha).

Lehet, h tőlem is túlzás volt a válasz, de dehonesztálónak éreztem.

Nem szeretném nyilván a feszkót kelteni, de ne lepődj meg, ha "ott" hasonló kinyilatkoztatásokba belefutsz.

Nekem az fáj a legjobban, hogy a bowl közösség mindig is igényes/kényes volt a személyeskedéssel kapcsolatos egészséges egyensúlyra, és meghúzta a maga határvonalát, ami most biztos, h borulni fog.😔

Amúgy, ha lenne modi, most kérnék, h törölje azt a posztom😁
Fast Willie
pontosan melyik része volt a kioktatás?
rowi
Olvasd el független szemmel és mondd meg, mit kapnál érte első hsz-ként a saját oldalatokon...
Fast Willie
azóta kiegészítettem, de mondjuk egy olyat, mint amit zalán írt...
több mint 5 éve
rowi 9
A TÖBBIEK FIGYELMÉBE AJÁNLOM ROWIT, AKI TUDTOMMAL EGY MODI A RIVÁLISNÁL🤔
Fast Willie
Na én azt hiszem most lépek szépen hátra kettőt és figyelek egy jó ideig csendesen. Sok(k) volt ez a 2-3 nap.
Matthew99
Te szükségesnek érezted ezt a kioktatást tőle? Én nem lepődtem meg a stíluson, sajna az FK kommentszekció nem túl veretes tartalmat hordoz az utóbbi időben (beleolvastam néha).

Lehet, h tőlem is túlzás volt a válasz, de dehonesztálónak éreztem.

Nem szeretném nyilván a feszkót kelteni, de ne lepődj meg, ha "ott" hasonló kinyilatkoztatásokba belefutsz.

Nekem az fáj a legjobban, hogy a bowl közösség mindig is igényes/kényes volt a személyeskedéssel kapcsolatos egészséges egyensúlyra, és meghúzta a maga határvonalát, ami most biztos, h borulni fog.😔

Amúgy, ha lenne modi, most kérnék, h törölje azt a posztom😁
Fast Willie
pontosan melyik része volt a kioktatás? az 1. pontban egyetértettem stezzel. a másodikban én kérdezek. kérek. a harmadikban kétségeimet fogalmaztam meg. a 4. az volt elismerem, de tekintve, hogy előttem néhány perccel alatriste is ezt fogalmazta meg, ez se lehet az. az 5? felsorolok tényeket, a bowlról ennél kevesebbet írni se tudtam volna egy összehasonlításban.

Szerkesztette: rowi
több mint 5 éve
rowi 9
Nekem igen. Es amennyiben az utolso pont igaz, akkor beigazolodott az, amit mondtam. Az ellentetek szultek az egesz harmadik forum otletet. Es amennyiben a harmadik pont valos, akkor maris megmutattad, hogy a harmadik forum nem hajlando kompromisszumra, innentol pedig mindenki valasztas elott marad, illetve a bowl.hus szerkesztok is valasztas elott lesznek, vagy engednek az eddigiekkel ellentetben, vagy pedig a leszakadt harmadik forumosok csinaljak tovabb, es megkezdodik a „harc” a bowl.hu felhasznaloiert, oda-vissza.

Ne haragudj, de ezzel a ponttal tulajdonkeppen vegkepp megmutattad, hogy szo sincs itt „mentsuk meg az artatlan bowl.hu kozosseget”, ellentetek vannak, teljes szethuzas, szemelyes nezetelteresek, ez az egesz pedig egy kibaszott hatalmi harc, faszmeregetes.

Innentol akkor tulajdonkeppen az van, hogy jj vagy beadja a derekat es a teljes bowl.hu atmegy hozzatok, vagy pedig szakadas/tobb forumra valo regeles, stb.
- én se mondhattam volna szebben

Ez úgy indult, hogy mi egy eleve 40-50 fős társaság úgy gondoltuk, ilyen-olyan okok miatt nem szeretnénk az FK-ra járni fórumozni.
- minket valójában ezek az "ilyen-olyan" okok veszettül érdekelnek, komolyan. kifejtenéd, ha megkérlek? már dani is kérdezte két napja, és arra se reagált senki

Az, hogy mekkora közönségnek, azt jelenleg nehéz megmondani, de a First-Down honlap statisztikái alapján, átlagosan 5-600 ember olvasta el a megjelent cikkeket.
- tekintve, hogy pontosan ismerem a saját statisztikáinkat lassan 20 ezer felé araszoló fb-követő számmal, és az ehhez tartozó oldalletöltések számait is az oldalunkon, ezt az 5-600-at kénytelen vagyok...öhm...meglehetősen hihettetlennek elkönyvelni

Még a vicces power rankingok is eltűntek, pedig azt 30 percnél nem több megírni.
Zalán
- te egy el vagy tévedve, de hosszú és sok órával. és ezt úgy mondom, hogy az fk-n immár három éve én írom a magunkét, és az bőven rövidebb, mint a tietek.

Vezető content gyártónak nem nevezném. Akkor lehetne annak nevezni, ha négy-öt potenciális contentgyártó versenyezne a piacon
- miért is nem? valójában ugyanis versenyez ennyi. a bowl ugye ismert, a td magazin oldalán naponta egy hír van jó esetben, semmi más. a first downon február óta semmi. a 120-on hébe-hóba valami, bár a fbjüket életben tartják. akkor miről is beszélünk? a fordításokról meg annyit, hogy jelenleg kiemeltben 3 hosszú cikk is van az utóbbi két napból. saját tartalom, a legnagyobb holtszezon kellős közepén. miről is beszélünk? a híroldalnak pedig azt hiszem az a feladata - de javíts ki ha tévedek - hogy a hírekről beszámoljon.

Szerkesztette: rowi

Legkedveltebb fórum hozzászólások