College football előzetes – hetedik hét

Írták: r.baggio, vassadi — 2015. október 16., 21:19

Középpontban a michigani állami rangadó, de elválik a vér a víztől például az SEC-ben is.

College football előzetes – hetedik hét

Péntek
Szombat
- 18 órás programsáv
- 21:30-as sáv
- Éjfél után

(további érdekes párosítások)



PÉNTEK (magyar idő szerint szombat)

02:00 Cincinnati Bearcats @ BYU Cougars – tv: ESPN

Mi a helyzet a Bearcats-nél? Az ohióiak harmadik meccse tűnik fel sorozatban valamelyik beharangozónkban, egyszer ráadásul közvetítés során is mutattuk őket, így relatíve jól bemutathattuk már őket az NCAA-re fogékony olvasóinknak. Legutóbbi „találkozásunk” óta a Miamit verték meg nagyszerű játékkal hazai pályán, mérlegüket pozitívra fordítva, az agyrázkódással kidőlt végzős irányító, Gunner Kiel tehát abszolút nem hiányzik az újonc Hayden Moore bekerülésével.

Mi a helyzet a Cougars-nál? A mormonok is a sokadik hétközi és/vagy premier mérkőzésekre készülnek, szóval ők is visszatérő vendégei rovatunknak a top25-ből való kicsúszásuk ellenére. A michigani durva vereség után két American konferenciás gárdát már legyűrtek (Connecticut és East Carolina), most eldől, hogy összejön-e a mesterhármas.

Kiemelt párharc: Cincy DB-k vs Brigham Young WR-ek – a Bearcats igencsak sebezhető hátul, a CB Leviticus Payne fémjelezte hátvédsornak tehát össze kell kapnia magát főleg Mitch Mathews és Devon Blackmon ellen, ha a várható pontzáporból győztesen akarnak kikerülni.

Miért nézzem? Hasonló izgalmakat várhatunk, mint az East Carolina vendégjátékán a múlt héten a festői Provo-ban, két nyíltsisakos támadójátékra alapozó, szórakoztató csapat harcánál.


03:00 Boise State Broncos (#21) @ Utah State Aggies – tv: CBS Sports

Mi a helyzet a Broncos-nál? A BYU ellen becsúszott vereség dacára 5-1-es mérleggel már a legjobb Group of 5-os alakulat a Boise, ami azért jelzi, hogy milyen formában is vannak. A félelmetes az lehet a riválisok számára, hogy a komoly pontgyártást az idény közben kénytelen-kelletlen mély vízbe dobott újonc irányítójukkal, Brett Rypiennel kezdték el, miközben a védők mintha vért ittak volna, az első sípszótól a lefújásig maximális fordulatszámon pörögnek.

Mi a helyzet a Aggies-nél? Az USU-nál is sérülés miatt új QB-nél van a karmesteri pálca, de a Chuckie Keetont helyettesítő Kent Meyers is kifejezetten jól teljesített eddig. A két fél közös ellenfelétől, a Washingtontól ők ugyan a Boise-tól eltérően kikaptak (ahogy a Utah-tól is), azonban szégyenkezésre egyik miatt sincs okuk, a Broncos skalpjával meg óriási lépést tehetnének csoportjuk megnyerése felé.

Kiemelt párharc: Rees Odhiambo, LT vs Kyler Fackrell, OLB – a kenyai születésű falember nagy eséllyel Ryan Clady útját követheti az NFL-be, míg Fackrellnél csak azért túlzás Bobby Wagnert emlegetni, mert nem ugyanaz a posztjuk, előbbi gyakrabban törekszik az irányítók vegzálására (Fackrell három sacknél jár idén).

Miért nézzem? A Mountain West „Mountain” divíziójáról döntő ütközet két rendkívül masszív, jól felépített – és Group of 5-osokhoz képest igen mély kerettel bíró - csapat részvételével.

 


 

SZOMBAT

18:00 West Virginia Mountaineers @ Baylor Bears (#2) – tv: FOX

Mi a helyzet a Mountaineers-nél? A Sooners elleni vereséget követően múlt héten a másik oklahomai csoportriválistól is kikaptak. Némi pozitívum a hegylakók szempontjából, hogy a telepesek viszonylag magabiztos győzelme után a Cowboys csak hosszabbításban tudta őket térdre kényszeríteni, Dana Holgorsen alakulatának azonban még így is drasztikus javulásra van szüksége minden téren ahhoz, hogy eséllyel vegye fel a versenyt a Big 12 legjobb formában lévő csapatával.

Mi a helyzet a Bears-nél? Igazán veretes ellenféllel egyelőre nem kerültek szembe, így nem meglepő módon Art Briles együttese mind az öt eddigi meccsét különösebb megerőltetés nélkül húzta be. Egy kivételtől eltekintve mindannyiszor 60 pont felett termeltek a texasiak (az SMU elleni nyitómeccsen „csak” 56-ig jutottak), a várakozásoknak megfelelően tehát Seth Russell-lel is a megszokott színvonalat szállítja a támadósor; a kérdés az, hogy a rangosabb vetélytársak ellen képes lesz-e egységként jobb teljesítményt nyújtani a védelem, amely játékosállomány tekintetében talán a Briles-éra legjobbja.

Kiemelt párharc: Daryl Worley, CB vs. Corey Coleman, WR – Worley személyében NFL-potenciállal bíró cornerback próbálhatja lelassítani a Bears félelmetes formában lévő elkapóját, aki öt meccs alatt nem kevesebb, mint 13 TD-elkapást ért el, és már csak egyetlen hatpontos választja el Kendall Wright iskolarekordjától.

Miért nézzem? A tavalyi alapszakaszban egyedüliként a WVU-nak sikerült kifognia a főcsoport későbbi társbajnokán, és bár a két csapat között most látszólag nagyobb a különbség, mint egy évvel ezelőtt, ha ebből a mérkőzésből is tipikus Big 12 shootout kerekedik, akkor bármi megtörténhet.

 

18:00 Iowa Hawkeyes (#17) @ Northwestern Wildcats (#20) – tv: abc/ESPN2

Mi a helyzet a Hawkeyes-nál? 6-0-ával az idény egyik legnagyobb meglepetése az Iowa, jóllehet nagy bravúrt nem kellett bemutatniuk, csak szokásos sallangmentes focijukkal húzták be a győzelmeket, szoros küzdelmekben. Üröm az örömben a sérülések sokasodása, a DE Drew Ott kiválása például óriási veszteség.

Mi a helyzet a Wildcats-nél? A 0 eleddig meghatározó szám az illinois-i program szezonjában, mivel 5-0-lal startoltak két nullázást is végrehajtva, hogy hatodik fellépésükön a Michigan őket is lenullázza. Az AP Top 25-ből azért nem csúsztak ki és az Iowa két vállra fektetésével egyenes út vezetne a Big Ten konfdöntőjéig, szóval a múltba révedésre egyelőre nincs ok.

Kiemelt párharc: Jordan Canzeri, RB vs Anthony Walker, ILB – a végzős futó még az előszezonban is csak második volt a depth charton, és újonc éve óta egyszer sem kapott 22 labdacipelésnél több lehetőséget. Ehhez képest 2015-ben már 132-nél jár, legutóbb az Illinois ellen 43 (!) labdacipelésből ért el 256 yardot. Lesz dolga tehát bőven a másodéves Walkernek is, a Floridából északra költöző, Duke elleni produkciója okán a hét védőjének választott belső LB-nek.

Miért nézzem? Majdnem ugyanazt lehet leírni, mint múlt héten a Northwestern @ Michigan előzetesénél, két elit védelemmel bíró kiemelt Big Ten-es találkozását beharangozandó, de remélhetően akik most ezt választják, kisebb különbségű, élvezetesebb mérkőzésbe futnak majd bele annál.


18:00 Ole Miss Rebels (#13) @ Memphis Tigers – tv: abc/ESPN2


Mi a helyzet a Rebels-nél? 4-0-lal, közte az Alabama elleni idegenbeli sikerrel a top4-ig is eljutott a csapat, hogy Floridában a Gators lehűtse a hangulatot. Mikor ezt a meccset pár éve lekötötték, elméletileg ez is, mint a múlt heti New Mexico State elleni, könnyed felvezetésnek ígérkezett a hátralevő SEC-s menetrendre, ám a Memphis azóta rettentően megerősödött, így semmiképp se kezelheti le ellenfelét az amúgy számos környékbeli játékost felvonultató Mississippi.

Mi a helyzet a Tigers-nél? Soha nem volt még ekkora érdeklődés Tennessee állam legjobb esetben is harmadik számú gárdája iránt (szigorúan a futballra értve, a kosarasok kétszer már bajnoki döntőt is játszottak), Justin Fuente főedző történelmi magasságokba emelte a programot. Az irányító Paxton Lynch és társai az idei 5-0-lal együtt zsinórban 12 győzelemnél tartanak, a 13. behúzása a rájátszás elérésével egyenértékű tett lenne.

Kiemelt párharc: Trae Elston, DB vs Mose Frazier, WR – sebezhetőbb a Rebels secondary-je a tavalyi összecsapásuk óta, Fraziernek muszáj szállítania az elkapásokat és a pontokat, amennyiben a Memphis-nél komolyan gondolják az esélyeiket.

Miért nézzem? A Liberty Bowl stadion csak a jobb párosítású Liberty Bowlokon szokott megtelni, Memphis hazaira szinte soha, ahogy a Tigers focicsapata is igen ritkán kerül országos csatornára, hatalmas hát a felhajtás, amire minimum az elején, a hangulat kedvéért érdemes benevezni. Hogy a Tigers képes is lesz-e lépést tartani végig SEC-s ellenfelükkel, az már más kérdés.

 

18:00 Louisville Cardinals @ Florida State Seminoles (#11) – tv: ESPN

Mi a helyzet a Cardinals-nál? Borzasztóan indult az év, de a 0-3-at követően nemcsak az FCS-es Stamford, hanem vendégként az NC State-en is felülkerekedtek, ilyen módon még nem kell totális kudarcként elkönyvelni 2015-öt. Pláne ha vissza tudnak vágni a Florida State-nek a tavalyi sérelmekért, melyért főképp a sokoldalú irányító, Lamar Jackson tehet, akinek újonc létére, három vetélytársát leküzdve szavazott hosszabb távon bizalmat Bobby Petrino HC.

Mi a helyzet a Seminoles-nál? Az 5-0-ás hibátlan mutató egyrészről kiváló annak tükrében, hogy ez az idény inkább az újjáépítés jegyében telik, másrészről nem is meccselt még olyan ellenféllel az FSU, aki puszta tehetség terén felvehetné velük a versenyt, és az ACC-ben a három W-ért háromszor is meg kellett szenvedni.

Kiemelt párharc: James Burgess, LB vs Dalvin Cook, RB – a sérüléssel bajlódó Cook biztosan játszani fog Jimbo Fisher elmondása szerint, és az eddigi Seminoles-t látva elengedhetetlen is ő szereplése. Amerikai futball kissé nevetséges egyszemélyes támadósorról beszélni, a másodéves futóra viszont felettébb illik ez a jellemzés. A Louisville keretében a futás elleni védekezés alapköve, Burgess a 22 floridai származású játékos egyike, a „hazatérés” neki(k) extra motivációt jelenthet.

Miért nézzem? 27 mérkőzés óta nem talál legyőzőre a Florida State az ACC-ben, bár 2014-ben a Cardinals igen közel járt ehhez. Amennyiben ez most se sikerül, november 7-én borítékolhatóan két veretlen veselkedik majd egymásnak az FSU-Clemsonon.

 


 

21:30 Alabama Crimson Tide (#10) @ Texas A&M Aggies (#9) – tv: CBS

Mi a helyzet a Crimson Tide-nál? Ahogy a legutóbbi, Arkansas elleni mérkőzés is bizonyította, a Bama védősora vitathatatlanul az egyik (vagy talán a) legjobb védelem egyetemi szinten, amely képes lehet újfent SEC-bajnoki címhez és playoff-szerepléshez segíteni a Tide-ot; a kérdés az, hogy a Razorbacks ellen is sokáig csak szenvedő támadósor – és kiváltképp a továbbra is igencsak hullámzó teljesítményt nyújtó Jake Coker – fel tud-e nőni a feladathoz.

Mi a helyzet az Aggies-nél? Három nevesebb csapatot (Arizona State, Arkansas, Mississippi State) is legyőzve hozta össze hibátlan mérlegét Kevin Sumlin együttese, de egyfelől a mostani meccs lesz az eddigi legkomolyabb erőfelmérő a texasiak számára, másrészt a három említett vetélytárs közül az Alabamához stílusban legközelebb álló Razorbacks a földművesek dolgát is alaposan megnehezítette, csak hosszabbításban sikerült legyűrniük Bret Bielema alakulatát. Múlt héten nem lépett pályára az Aggies, a hosszabb felkészülési időn túl a Tide rendkívül fizikális játéka miatt is kifejezetten nagy segítség lehet számukra a bye week biztosította extra pihenő.

Kiemelt párharc: Cyrus Jones, CB vs. Christian Kirk, WR – A hatékony passzjáték alapfeltétele annak, hogy az Aggies támadósora fel tudja törni a Tide védelmét, így a texasiak nagyszerűen debütáló újonc receiverére ezúttal is kiemelt szerep hárul. „Kirk kapitány” limitálása elsősorban az egyetemi karrierjét ugyancsak elkapóként kezdő, mostanra viszont az SEC egyik legjobb cornerbackjévé váló Cyrus Jones feladata lesz.

Miért nézzem? A résztvevő csapatok rangsorban elfoglalt helyezése önmagáért beszél, emellett az SEC West első helyéért folyó versenyfutás egyik legfontosabb állomása ez a mérkőzés.


21:30 Oklahoma Sooners (#19) @ Kansas State Wildcats – tv: abc


Mi a helyzet a Sooners-nél? Amikor már úgy tűnt, hogy Bob Stoops tanítványai versenyre kelhetnek a Baylorral és a TCU-val a Big 12 első helyéért, jött a Texas elleni rangadó, mely a Sooners veretlen menetelésének végállomását jelentette. A vereséget nem lehet pusztán a „rangadón bármi megtörténhet” klisével magyarázni, a telepesek támadósora a mérkőzés nagy részében tehetetlennek bizonyult a Longhorns védelmével szemben. A főcsoport trónjára pályázó normaniek számára több botlás már nem fér bele.

Mi a helyzet a Wildcats-nél? A sok sérülés ellenére végsőkig kiélezett mérkőzést vívtak múlt héten a TCU-val, a védelem megingásai azonban végül megpecsételték a csapat sorsát, így bár ismét nagyot küzdöttek Bill Snyder fiai, idei második csoportmeccsükön sem sikerült győztesen elhagyniuk a pályát. A támadóegység eddig a tőle telhető maximumot nyújtja, a védősortól kellene javulás ahhoz, hogy a konferencia jobb csapatai ellen is meccseket tudjon nyerni a Wildcats.

Kiemelt párharc: Oklahoma pass offense vs. Kansas State pass defense – A Sooners passzjátéka váratlanul gyengén muzsikált legutóbb, míg a KSU légelhárítása eddig nem is tűnt igazán működőképesnek; a párharc végkimeneteléről is dönthet, hogy ebben a matchupban melyik csapat tud nagyobb fejlődést produkálni.

Miért nézzem? A Wildcats hazai pályán rendre meg tudja szorítani a nívósabb ellenfeleket is (ahogy tették azt az előző fordulóban), és a Sooners megtorpanásából kiindulva is szoros mérkőzésre van kilátás.

 

21:30 Michigan State Spartans (#7) @ Michigan Wolverines (#12) – tv: ESPN

Mi a helyzet a Spartans-nál? Őrzi hibátlan mérlegét a Sparty, ráadásul még pihenőhetük sem volt, tehát hat meccset nyertek zsinórban, azonban a mutatott játék korántsem meggyőző, legutóbb a Rutgers és egy héttel korábban a Purdue ellen sem brillíroztak a michiganiek, nem véletlen, hogy az AP rangsorában is fokozatosan csúsznak egyre hátrébb. Az MSU (relatív) gyengélkedésének egyik (vagy fő) okát a sérülések jelentik, a védelem több alapemberére már egyáltalán nem számíthat ebben a szezonban Mark Dantonio főedző, de a támadófal két legjobbja, a vakoldali tackle Jack Conklin és a center Jack Allen is a maródiak listáján található, kettejük szereplése az állami derbin is kérdéses.

Mi a helyzet a Wolverines-nél? Jim Harbaugh irányításával egyelőre minden várakozást felülmúlóan teljesít a Michigan: a nyitómeccsen ugyan kikaptak a mostanra már top 5-ben rangsorolt Utah-tól, azóta viszont megállíthatatlanok a rozsomákok, múlt héten a Northwestern ellen sorozatban harmadik meccsüket nyerték kapott pont nélkül, amire FBS-csapat utoljára két évtizeddel ezelőtt volt képes. A nagy rivális legyőzésével nem csak a Big Ten bajnoki címéért, hanem a playoff-szereplésért is bejelentkezne a Wolverines.

Kiemelt párharc: Connor Cook, QB vs. Michigan defense – Harbaugh és D.J. Durkin koordinátor kezei alatt a már tavaly is alulértékelt Wolverines-védősor szinte(ke)t lépett, a sokak által a jövő évi draft egyik legjobb QB prospectjének tartott Cookra szezonbeli talán legnehezebb feladata vár Ann Arborban.

Miért nézzem? Michigan állam legnagyobb rangadója, amely azáltal, hogy a Spartans őrzi helyét az egyetemi futball elitjében és a Wolverines is rohamosan tör felfelé, nagyobb téttel bír, mint az utóbbi években bármikor.

 


 

01:00 Florida Gators (#8) @ LSU Tigers (#6) – tv: ESPN

Mi a helyzet a Gators-nél? Múlt szombaton magabiztosan verték idegenben a Missourit, nem sokkal később azonban kevésbé örömteli hírek láttak napvilágot a csapattal kapcsolatban, miután a hét elején kiderült, hogy a kezdő irányító, Will Grier egy teljes évre szóló eltiltást kapott tiltott teljesítménynövelő szerek használata miatt. Öröm az ürömben, hogy Treon Harris révén kezdő tapasztalattal bíró játékos veszi át a karmesteri pálcát, és a Gators ereje eddig sem a QB személyében rejlett, így változatlanul a Florida az SEC East favoritja.

Mi a helyzet a Tigers-nél? A papírformának megfelelően a South Carolina sem jelentett akadályt Les Miles tanítványai számára az előző fordulóban. A Gamecocks elleni már az LSU idei harmadik SEC-s győzelme volt, de ezt követően sem lettünk sokkal okosabbak azzal kapcsolatban, hogy játékerőben hol van a plafon a Tigers számára: azt már eddig is tudtuk, hogy Fournette vezetésével a futójáték szenzációs, a passzjáték és a védelem első igazán komoly tesztje azonban még várat magára.

Kiemelt párharc: Florida run defense vs. Leonard Fournette, RB – Bárki legyen is a Tigers ellenfele, számukra a győzelem kulcsa egyértelműen a Heisman trófea jelenlegi első számú várományosának feltartóztatása. Ebben a szezonban ez még egyetlen csapatnak sem sikerült, ugyanakkor olyan kaliberű védelemmel, mint a Gators-é (mely a gárda eddigi menetelésének legfőbb letéteményese), még nem találkozott Fournette.

Miért nézzem? A forduló másik olyan párharca, amely két top 10-es SEC-csapatot vonultat fel, ráadásul két veretlen gárdáról van szó. A Tigers számára a nyugati csoport kiegyenlítettsége miatt rendkívül fontos a győzelem, míg vendégsiker esetén a Gators fél lábbal már az atlantai főcsoport-döntőben lenne.


01:30 USC Trojans @ Notre Dame Fighting Irish (#14) – tv: NBC


Mi a helyzet a Trojans-nél? Óriási gödörben a csapat, előbb csúfos vereséget szenvedtek hazai pályán a Washington ellen, majd néhány nappal később elbocsátották a súlyos alkoholproblémákkal küzdő főedzőt, Steve Sarkisiant (a csapatot egy bowl-meccsen már vezetőedzőként is irányító támadókoordinátor, Clay Helton lett az ideiglenes HC), ráadásként pedig az All-American kaliberű kezdő center, Max Tuerk is kidőlt a sorból az idény hátralevő részére. Jelen körülmények közepette, két Pac-12-vereséggel a hátuk mögött kis túlzással csodával határosnak minősülne, ha a Los Angeles-iek olyan szezont tudnának produkálni, melyet végül sikerként lehetne elkönyvelni.

Mi a helyzet a Fighting Irish-nál? Két héttel ezelőtt, a Clemson otthonában elveszítette veretlenségét Brian Kelly együttese, ennek ellenére még a playoffról sem kell lemondaniuk az íreknek, a rájátszás eléréséhez azonban most már minden meccs élet-halál harc számukra. Kedvező helyzetben várhatják a USC elleni derbit: a hazai pálya és az ellenfélnél uralkodó káosz is az Irish malmára hajtja a vizet, ráadásul most kivételesen a sérültjeik listája sem bővült újabb névvel.

Kiemelt párharc: Adoree Jackson, CB vs. Will Fuller, WR – A Notre Dame junior elkapója az egész FBS-t figyelembe véve is az egyik legjobb játékosnak számít a posztján, őrzését elsősorban a Trojans nem kevésbé tehetséges sophomore cornerbackjének kell megoldania.

Miért nézzem? Az egyetemi futball egyik patinás rangadója (épp 10 éve történt az ominózus „Bush push”), és bár a résztvevő felek aktuális formája között jelentős eltérés tapasztalható, elég csak az előző fordulóig visszamenni, hogy lássuk, egy ilyen derbi esetében ez nem feltétlenül számít mérvadónak.

 

02:00 Penn State Nittany Lions @ Ohio State Buckeyes (#1) – tv: abc

Mi a helyzet a Nittany Lions-nál? Hamar csalódást okozott a PSU azoknak, akik jó szereplést vagy egyenesen valódi áttörést vártak tőlük az idei szezonban, miután rögtön idénybeli első meccsükön kikaptak a Temple-től, azóta viszont mind az öt mérkőzésüket megnyerték, noha az ellenfelek minősége nem verdesi az eget. James Franklin együttese nagyjából ugyanolyan képet fest, mint tavaly: a védelem remekel, a Christian Hackenberg vezette támadósornak azonban az eddig látottaknál jóval meggyőzőbb teljesítménnyel kell előállnia ahhoz, hogy a legnagyobb riválisok ellen is legyen esélye a csapatnak. Mindenesetre az sem könnyíti meg a dolgukat, hogy a gárda két legjobb futója, Akeel Lynch és Saquon Barkley sérülés miatt az előző két fordulóban nem lépett pályára, és az OSU ellen is bizonytalan a játékuk.

Mi a helyzet a Buckeyes-nál? Őrzik első helyüket az AP rangsorában, de már messze nem akkora fölénnyel, mint a szezon elején. Mind a hat meccsét megnyerte a regnáló nemzeti bajnok, azonban zökkenőmentesnek korántsem mondható az OSU eddigi menetelése, a jóval kisebb játékerőt képviselő Indiana, Maryland és Northern Illinois ellen is akadozott a gépezet. Egyelőre a tavalyi Florida State-re emlékeztet a Buckeyes idei produkciója (bajnoki cím után a gyengébb ellenfelekkel szemben is csak bukdácsolva megőrzött veretlenség), meglátjuk, Urban Meyer alakulata képes lesz-e a szezon előrehaladtával konzisztensen olyan színvonalon teljesíteni, ahogy az a játékosállomány alapján elvárható ettől a gárdától.

Kiemelt párharc: Carl Nassib, DE vs. Taylor Decker, OT – A Penn State egykori walk-on defensive endje parádés formában játszik, 10 sackjével vezeti a komplett FBS-t, ezúttal pedig az ország egyik legjobb végzős támadófalembere ellen próbálhat bizonyítani.

Miért nézzem? B1G East csoportderbi, melynek papíron egyértelmű esélyese a Buckeyes, de ha tovább tart az ohióiak formaingadozása, akkor a csodához tavaly is közel álló PSU-nak – kétszeri hosszabbítás után kaptak ki az OSU-tól – ezúttal is lehet keresnivalója a címvédő ellen.


04:30 Oregon Ducks @ Washington Huskies – tv: ESPN2


Mi a helyzet a Ducks-nál? Három vereségre egy szezonban Chip Kelly debütálása óta nem volt példa, és akkor is a Rose Bowl elbukásának tudhatták ezt csak be. Ehhez képest idén ezt Helfrichék hat meccs alatt hozták össze, és ki tudja, hol van még a lejtő vége, mert a Pac12-ben lazításra, a sorok rendezésére nincs idő, főleg akkor, ha egy csapat otthon sem tudja megverni a Washington State-et.

Mi a helyzet a Huskies-nál? A USC vendégként való megverése főleg lélektanilag volt nagy diadal a fiatal keret számára, a következő lépcső az „ősi” rivális Oregon skalpja lenne egy évtizedes nyeretlenségi széria után.

Kiemelt párharc: Vernon Adams, QB vs Budda Baker, FS – felgyógyult ujjsérüléséből az oregoni irányító, akit két játékos is próbált pótolni, vajmi kevés sikerélménnyel (és persze maga Adams is igen messze jár Mariota szintjétől). A sophomore söprögető, Baker egy neves végzős QB önbizalmát már tönkretette (Cody Kesslerét), Adams lehet a sorban a következő.

Miért nézzem? Decade of darkness, azaz a „sötétség évtizede”, így emlegetik csak a washingtoni szurkolók a közelmúlt Oregon elleni mérkőzéseit, melybe fény csempészni rég kínálkozott olyan jó alkalom, mint most. Mind a Huskies-nak, mind a Ducks-nak van amúgy állami vetélytársa, de velük inkább baráti a viszony, a U-Dub és a UO között ellenben háború folyik, mely a Husky Stadium atmoszféráján is érződni fog.

 


 

Egyéb érdekes párosítások:

18:30 Pittsburgh Panthers @ Georgia Tech Yellow Jackets
21:30 Virginia Tech Hokies @ Miami Hurricanes
21:30 Nebraska Cornhuskers @ Minnesota Golden Gophers
01:30 Missouri Tigers @ Georgia Bulldogs
04:00 Arizona State Sun Devils @ Utah Utes (#4)
04:30 San Diego State Aztecs @ San José State Spartans


Hozzászólások

több mint 5 éve
Egon bá New England Patriots 13 — Saints GM
Köszönöm!
Hihetetlen, hogy mennyi energiát és időt szánsz ezekre az előzetesekre!
Nagyon szeretem olvasni ezeket 😉

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 5 éve
Csatlakozom. Köszi érte, követhetőbb így a sok sport mellett..