College football előzetes – tizenegyedik hét

Írta: r.baggio — 2015. november 13., 22:22

Újabb fordulóval közelebb az alapszakasz véghajrájához.

College football előzetes – tizenegyedik hét


Péntek
Szombat
- 18 órás programsáv
- 21:30-as sáv
- Éjfél után

 

PÉNTEK

03:00 USC Trojans @ Colorado Buffaloes – tv: ESPN2

Mi a helyzet a Trojans-nél? Steve Sarkisian kirúgása és elvonóba küldése után az OC Clay Helton vette át a gárdát, aki már a Notre Dame elleni szoros vereséggel jelezte, a keretben sokkal több van a 3-3-as mérlegnél. Azóta sorozatban hármat nyertek a kaliforniaiak, közte az akkor harmadik kiemelt Utah legyőzésével, a nagy HC-keresés közben tehát Helton is mindent megtesz azért, hogy ideiglenesből állandó főedzővé avanzsálhasson.

Mi a helyzet a Buffaloes-nál? Látszanak a fejlődés jelei Mike McIntyre alatt is, csak itt az eredmények nem akarnak jönni, de a legfrissebb hírek szerint a 4-6-os mutató és a vélhetően újabb bowl nélküli szezon dacára sincs még veszélyben a vezetőedző állása.

Kiemelt párharc: Southern Cal RB-k vs Buffs futás elleni védekezés – a USC végzős futója, Tre Madden nem épült fel, ám a Pac-12 legrosszabb futás elleni védelmének tagjai nem lélegezhetnek fel, mert Madden hiányában az újonc Ronald Jones II kezdte el bámulatos mennyiségben termelni a yardokat (148 kell neki Charles White freshman rekordjának megdöntéséhez).

Miért nézzem? Az egyetlen meccs pénteken, igaz magyar idő szerint már erősen a szombat reggeli órákba nyúlva (#Pac12AfterDark!).

 


 

SZOMBAT

18:00 Georgia Bulldogs @ Auburn Tigers – tv: CBS

Mi a helyzet a Bulldogs-nál? A két héttel ezelőtti, Florida elleni rangadó megnyerésével még megmenthette volna szezonját a Georgia, Mark Richt tanítványai azonban sima vereséget szenvedtek a Gators ellen, mellyel eldőlt, hogy az idény előtt a többség által az SEC East favoritjának tartott Dawgs ezúttal sem jut be a konferencia-döntőbe. Az alapszakasz hátralévő részében két nagy rivális, az Auburn és a Georgia Tech legyőzésével próbálhatnak meg javítani az összképen, jóllehet a két gyengélkedő vetélytárs felülmúlása is csak sovány vigaszt jelentene a korábban még csoportelsőségről áhítozó bulldogok számára.

Mi a helyzet a Tigers-nél? Az előző fordulóban idegenben sikerült legyőzniük a Texas A&M-et, azonban a főcsoporton belül elszenvedett négy vereségének köszönhetően jelen pillanatban még így is az SEC nyugati divíziójának utolsó helyén tanyázik Gus Malzahn együttese. Az Aggies felülmúlásával legalább azt elérték, hogy a bowl-szereplés már nem forog veszélyben (borítékolható, hogy legkésőbb egy hét múlva, az Idaho ellen meglesz az utószezonhoz szükséges hatodik siker), de egyébiránt ahogy a Georgia, úgy az Auburn is már csak két presztízsrangadó megnyerésétől várhat némi kárpótlást csalódást keltő idényének végén.

Kiemelt párharc: Isaiah Wynn, LT & John Theus, RT vs. Carl Lawson, DE – A Tigers védelmének legjobbja a nyitó fordulót követően hat meccset hagyott ki sérülés miatt, de remek formában tért vissza, egyik kezdő Dawgs OT számára sem ígérkezik egyszerű feladatnak a másodéves defensive end feltartóztatása.

Miért nézzem? A Georgia és az Auburn is igencsak leszerepelt idén, de komoly múltra visszatekintő rivalizálásról lévén szó biztosak lehetünk benne, hogy egymás ellen parázs csatát vív majd a két csapat.


18:00 Texas Longhorns @ West Virginia Mountaineers – tv: ESPNU

Mi a helyzet a Longhorns-nál? Úgy tűnt, az ősi rivális Oklahoma felülmúlása nagy lökést adhat Charlie Strong alakulatának, utána a Kansas State ellen is győztesen hagyhatták el a pályát, egy héttel később viszont beleszaladtak egy nullázásba az Iowa State otthonában, amely újfent bizonyította, hogy hosszú út áll még az austiniak előtt, mire ismét komoly tényezők lehetnek a Big 12-ben. A bowl-szereplés még összejöhet, de figyelembe véve, hogy jelenleg négy győzelmet jegyeznek, és hátralévő három meccsük egyikét a Baylor otthonában vívják, az ötven százalékos mérleg eléréséhez alighanem elengedhetetlen a WVU legyőzése.

Mi a helyzet a Mountaineers-nél? A szezon előtt sokak által sleepernek tartott hegylakók idén már biztosan nem okoznak számottevő pozitív meglepetést, tekintve, hogy mostanra a Big 12 élmezőnyét alkotó Baylor, TCU, Oklahoma, Oklahoma State kvartett mindegyik tagjától kikaptak. A nagyok ellen nem ment Dana Holgorsen csapatának, jó hír azonban számukra, hogy amennyiben a Texas, Kansas, Iowa State, Kansas State négyesből legalább kettőt megvernek, akkor biztos a bowl-meghívó.

Kiemelt párharc: Connor Williams, LT vs. Noble Nwachuckwu, DE – A Longhorns nagyszerűen debütáló újonc vakoldali tackle-je a Mountaineers tehetséges pass rushere ellen bizonyíthat és tehet újabb lépést a Freshman All-American elismerések felé.

Miért nézzem? Big 12 „helyosztó”, ahol a WVU-nak még ugyan belefér a hiba, de nyilván szeretnék ők is minél hamarabb biztosítani utószezonbeli fellépésüket, míg a Texas számára a közelgő Baylor elleni összecsapás miatt már ez a meccs is élet-halál harcnak minősül a bowl-szereplésért.

 


 

21:30 Miami Hurricanes @ North Carolina Tar Heels (#23) – tv: ESPNU

Mi a helyzet a Hurricanes-nél? Három héttel ezelőtt a Clemson ellen története legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a szebb napokat látott „The U”, amely pontot is tett az Al Golden-éra végére. Az azonnali főedző-váltás kifizetődőnek bizonyult, azóta ha nem is könnyen, de mindkét meccsét megnyerte a Canes, aminek köszönhetően biztossá vált a bowl-részvételük. Komolyabb céljaik már nem lehetnek az alapszakaszban, így lényegében veszítenivaló nélkül tehetik próbára magukat a Coastal divízió favoritjának otthonában.

Mi a helyzet a Tar Heels-nél? A nyitónapon szoros csatában még alulmaradtak a South Carolinával szemben, azóta viszont minden meccsüket megnyerték, aminek köszönhetően jelenleg egyértelműen a UNC az első számú esélyes arra, hogy a Clemson ellenfele legyen az ACC fináléjában. Larry Fedora együttesének háromból legalább kettő találkozót kell még behúznia ahhoz, hogy biztosan csoportja élén végezzen, és a papírforma alapján mindhárom párharcban ők a favoritok.

Kiemelt párharc: Miami defense vs. Marquise Williams, QB – A Gamecocks elleni fiaskóból a végzős irányító is alaposan kivette a részét három interceptionjével, azóta viszont nagyszerűen teljesít, és az ő lelassítása a Canes számára is kulcsfontosságú a sikerhez.

Miért nézzem? Potenciális ACC-döntős és ezáltal még a playoff-szereplésre sem teljesen esélytelen gárda fogad egy szezon közbeni edzőváltáson túleső együttest – mindezek alapján egyértelmű, hogy az esélyek melyik fél mellett szólnak, ugyanakkor a Tar Heels nem tűnik sebezhetetlennek, a Hurricanes pedig Golden eltávolítása óta javuló tendenciát mutat, és talán a divíziórivális elleni párharc is extra motivációt jelent majd számukra.

 


21:30 Alabama Crimson Tide (#2) @ Mississippi State Bulldogs (#17) – tv: CBS

Mi a helyzet a Crimson Tide-nál? Múlt héten szenzációs védelmének és a Derrick Henry fémjelezte futójátéknak köszönhetően a vártnál fölényesebb győzelmet arattak az addig veretlen LSU ellen, a Tigers felülmúlása és az Ole Miss második SEC-s veresége révén pedig már saját kezükben van a sorsuk: amennyiben a Bama mindkét hátralévő csoportmeccsét megnyeri, úgy biztos a főcsoportdöntős részvételük, illetve ha a konferencia fináléjába jutva a Floridán is túllépnek (és jövő héten a Charleston Southern sem lepi meg őket minden idők legnagyobb upsetjével), akkor gyakorlatilag a playoff-szereplés is garantált Nick Saban csapata számára.

Mi a helyzet a Bulldogs-nál? Meglehetősen kiszámítható csapat idén az MSU; amelyik meccseken papíron ők voltak az esélyesek, azokat behúzták, ahol underdognak számítottak, ott ki is kaptak. Mindazonáltal még így is elmondható, hogy eddig lényegében kihozták a maximumot ebből a szezonból, a számtalan távozó kulcsjátékost figyelembe véve a 7-2-es mérleg is szép eredmény Dan Mullen együttesétől. Matematikai esélyük még a csoportelsőségre is van, de a realitások talaján maradva, innentől a fő cél számukra már az ősi rivális Ole Miss elleni állami rangadó megnyerése.

Kiemelt párharc: Alabama pass defense vs. Dak Prescott, QB – Az idei Bulldogs addig jut, ameddig irányítójuk viszi őket. Passzjátékban látványosan fejlődött Prescott tavalyhoz képest, és miután az már bebizonyosodott, hogy a Tide védelme ellen futni nem igazán lehet, a Bama elleni upset megvalósításához is elengedhetetlennek tűnik a hatékony légitámadás a hazaiak részéről.

Miért nézzem? A közelmúltban gyakori jelenség volt a Tide-nál, hogy az LSU elleni meccsek után nem a legélesebben jöttek ki, lásd Texas A&M elleni vereség három évvel ezelőtt, de a Mississippi State ellen is akadt erre példa. A hazai pálya is a Bulldogs mellett szól, ráadásul csütörtöki mérkőzésüknek köszönhetően extra idejük volt a felkészülésre, így nem lenne meglepő, ha Prescotték az Alabamának is tudnának kellemetlen perceket okozni.


21:30 Oklahoma State Cowboys (#8) @ Iowa State Cyclones – tv: ESPN

Mi a helyzet a Cowboys-nál? A stillwateri gárdát veretlen mérlege ellenére sem sokan tartották számon komoly playoff-aspiránsként, főként mivel első nyolc meccsükön igazán neves ellenféllel nem kerültek szembe, múlt héten azonban a TCU meglehetősen sima felülmúlásának köszönhetően egy igencsak meggyőző eredménnyel bővült Mike Gundy alakulatának rezüméje, amire már a közvélemény is felkapta a fejét. A kevésbé acélos Big 12-vetélytársak ellen sem mindig brillírozott a Cowboys, de a Horned Frogs ellen nyújtott teljesítményük alapján kétségtelenül megvan bennük a potenciál ahhoz, hogy a Baylorral és az állami rivális Oklahomával is felvegyék a versenyt. Bár ha a múltból indulunk ki, lehet, hogy az utolsó három fordulóban nem a Bears és a Sooners jelenti számukra a legnagyobb akadályt...

Mi a helyzet a Cyclones-nál? Paul Rhoads fiai ebben a szezonban sem hengerelnek, de győzelem-vereség mutató tekintetében már biztos az előrelépés az előző idényhez képest, köszönhetően többek között annak, hogy idén sikerült elkerülniük azt a „bravúrt”, hogy kikapjanak a Power 5 konferenciák messze leggyengébb csapatának számító Kansastől, továbbá október végén hangzatos, 24-0-s diadalt arattak a Texas ellen, ami egy ilyen szintű futballprogram számára még akkor is komoly fegyvertény, ha a Longhorns mostanság az országos elittől igencsak messze van. Elméletileg még a bowl-szereplés is összejöhet a Cyclonesnak, ehhez viszont mindhárom hátralévő meccsüket meg kellene nyerniük, a most következőn viszont egyértelmű underdognak számítanak, így tulajdonképpen különösebb eredménykényszer nélkül próbálhatják megismételni a 2011-es bravúrt.

Kiemelt párharc: Oklahoma State offensive line vs. Iowa State pass rush – A bravúr alapfeltétele a Mason Rudolph vezényelte passzjáték lelassítása, amihez elengedhetetlen, hogy a Cyclones védői kihasználják az OSU inkonzisztens támadófalának megingásait.

Miért nézzem? Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt is veretlenül, nemzeti bajnoki címre hajtva utazott a Cowboys az Iowa State otthonába, és az a péntek esti mérkőzés akkor a szezon egyik legnagyobb szenzációját szolgáltatta azáltal, hogy a Cyclones hosszabbításban legyőzte jóval esélyesebbnek vélt vetélytársát. Az ISU sikere most is hasonló meglepetést jelentene; meglátjuk, belelépnek-e kétszer is ugyanabba a folyóba Mike Gundy tanítványai.

 


 

01:00 Memphis Tigers (#21) @ Houston Cougars (#24) – tv: ESPN2

Mi a helyzet a Tigers-nél? A UM történetének legjobb startja 8-0-nál ért véget, mikor a Navy triple optionjére már nem volt ellenszere a nagyszerű támadósor mellett szembetűnően gyengélkedő védelemnek. Bánkódásra viszont se idő, se ok nincs, a rájátszás amúgy is csupán távoli álomnak tűnt, a fő célkitűzés, az American konferencia trónja és az Access Bowl meghívó simán elérhető, feltéve ha nem buknak el Justin Fuente-ék még egyszer.

Mi a helyzet a Cougars-nél? Az utolsó veretlen Group of 5-os program, bár a 9-0-ás mutató a Louisville és a Vanderbilt skalpjával együtt sem nyűgözte le eddig a College Football Committee tagjait. Három csoportrivális is megelőzi az idén debütáló, de már most számos helyre csábított Tom Herman legénységét, azonban mindhárom (Navy, Temple, Memphis) ellen a pályán is bizonyíthatnak, elsőként a Memphis vendéglátójaként.

Kiemelt párharc: Paxton Lynch, QB vs Greg Ward Jr., QB – mindig lustaságra enged következtetni a két irányító kiemelése ebben a rovatban, ám vannak esetek, mikor felesleges máson gondolkozni: a várható pofozkodásban Lynch és Ward aktuális formájától függ, hogy melyik fél kerekedik ki győztesen. Lynch otthonosabban mozog a zsebben, mint a WR-ből átkonvertált Ward, jóllehet ha kell, futásból is képes veszélyt okozni, ahogy vetélytársának sem okoz gondot, ha passzra hagyatkozik.

Miért nézzem? Sajnos az éjszakai sávot túltöltötték a tv-társaságok a korábbiakhoz képest, pedig például 18-as kezdéssel egyértelműen ezt a meccset lehetne ajánlani. Így főleg azok figyelmét hívnánk fel a Memphis @ Houston-ra, akik szeretik a különleges csemegéket. Két ritkán ennyire jó csapat találkozója (sőt a Memphis-nél nyugodtan kijelenthető, hogy sose voltak ennyire egyben) olyan HC-kkel az élükön, akik rövid időn belül valamelyik nagycsapatot trenírozzák majd.

 


01:15 Arkansas Razorbacks @ LSU Tigers (#9) – tv: ESPN

Mi a helyzet az Razorbacks-nél? A Toledo és a Texas Tech elleni szeptemberi, egymást követő vereségek után úgy tűnt, komoly csalódást okozhat az Arkansas idei szereplése az előzetes várakozásokhoz képest, és ugyan egy héttel a Red Raiders elleni kudarc után kikaptak hosszabbításban a Texas A&M-től, majd később az Alabamától is, azonban a Tennessee idegenbeli legyőzésével, valamint az Auburn és az Ole Miss elleni hosszabbításos thriller megnyerésével sikerült valamelyest korrigálniuk. Az áttörés elmaradt, sőt egyelőre a bowl-meghívójuk sem biztos (az LSU, Mississippi State, Missouri trióból legalább egyet meg kell verniük), de még reális esélyük van odaérni az SEC nyugati csoportjának harmadik helyére, ami összességében egyáltalán nem lenne rossz teljesítmény a Hogstól.

Mi a helyzet a Tigers-nél? Múlt héten Leonard Fournette-nek és egyúttal az LSU menetelésének is megálljt parancsolt az Alabama, így a Tigers főcsoport-döntőbe jutásához mindenképpen kellene a Tide Mississippi State és/vagy Auburn elleni botlása. Ugyanakkor a rájátszásra még úgy is van minimális esélyük, ha végül nem sikerül megelőzniük a Bamát, ehhez viszont utolsó három meccsük megnyerésén túl számos playoff-aspiráns vereségére is szükség van az alapszakasz hátralévő részében. Kicsi a valószínűsége egy ilyen forgatókönyvnek, de voltak már ennél nagyobb meglepetések is, így Les Miles csapatának a Tide elleni derbi elvesztése után is bőven van még miért küzdenie.

Kiemelt párharc: Drew Morgan, WR vs. Tre’Davious White, CB – A fizikális, futásorientált játékáról ismert Arkansas-támadósornak mostanság hatékony passzjátékkal sikerült meglepnie a vetélytársakat, múlt héten, az Ole Miss ellen például Brandon Allen 442 yardot és hat touchdownt passzolt. Ebből 122 yard és három TD fűződött Morgan nevéhez, aki Keon Hatcher kiesésével egyértelműen az irányító első számú célpontjává vált; semlegesítését mindenekelőtt a Tigers (újabb) NFL-potenciállal bíró junior cornerbackjének kell megoldania.

Miért nézzem? Ezúttal már nagy valószínűséggel azt a Fournette-et fogjuk látni, aki a legutóbbi fordulót megelőzően átgázolt a védelmeken, ugyanakkor a Tigers védősora sem mentes a gyenge pontoktól, a Razorbacks támadóegysége pedig az utóbbi hetekben remekelt, így minden esély megvan rá, hogy kiélezett mérkőzést lássunk.

 

01:30 Oregon Ducks @ Stanford Cardinal (#7) – tv: FOX

Mi a helyzet a Ducks-nál? A harmadik vereségnél ugyan égett a ház Eugene-ben, Mark Helfrich többször elmondta, hogy nem kell pánikolni, a visszaesés csak átmeneti. A pozitív szemléletet az irányító Vernon Adams állapota támasztotta alá, nem véletlen, hogy miután a QB kikúrálta ujjsérülését, az UO háromból egyszer sem kapott ki és minimális esélyét még a Pac-12 címvédésre is fenntartotta.

Mi a helyzet a Cardinalnál? Egyre inkább a feledés homályába vész a nyitófordulós Northwestern elleni idegenbeli botlás, sorozatban nyolc sikernél járnak a Palo Alto-iak és ezek közül több kifejezetten magabiztos játékkal jött össze. A szériának köszönhetően már nem is Andrew Luck, hanem Kevin Hogan a Stanford történetének legtöbb győzelmet aratott irányítója, aki az újabb W-vel a Pac-12 északi divízióját is megszerezhetné társaival együtt.

Kiemelt párharc: Ducks D# vs Cardinal O – az oregoni támadósor hiába szállítja futószalagon a pontokat, ha a védelem a minimális ellenállásra se képes, úgyhogy a 117. total defense-től hatalmas pálfordulás kell, hogy végig meccsben tartsa a Kacsákat.

Miért nézzem? Az elmúlt évek meghatározó Pac-12 rangadója ezúttal kisebb jelentőséggel bír, de idegenbeli meglepetésgyőzelmével az Oregon nemcsak csoport-, hanem nemzeti szinten is beleköphetne a Stanford levesébe.


02:00 Oklahoma Sooners (#12) @ Baylor Bears (#6) – tv: abc

Mi a helyzet a Sooners-nél? A Texas elleni vereség nem vetette vissza a gárdát, a Big XII sereghajtóit egytől-egyig játszi könnyedséggel ütötték az oklahomaiak. Részben emiatt, részben a Tennessee idegenbeli legyőzése okán a top25-ös helyezésükön kevésbé hagyott nyomott a Horns-os szégyenfolt, de a tényleges erejük csak most dől el, a Baylor-TCU-Okie State trióval mérlegre állva.

Mi a helyzet a Bears-nél? A hat makulátlan egyike 8-0-ás mutatójával a Baylor, ezzel együtt is csupán a hatodik helyet foglalják el a Committee erősorrendjében. A Sooners-hez hasonlóan a texasiakról végképp lehetetlen pontos képet adni, mert bár sokszor igen impresszív teljesítményt nyújtottak, most fognak először pozitív mérlegű csapat ellen pályára lépni...

Kiemelt párharc: Zack Sanchez, CB vs Corey Coleman, WR – a sérülésből felépülő Sancheznek bőven akad majd dolga az egyik fő Heisman-esélyessel, akinek irányítója Seth Russell sérülése miatt az újonc, második meccsén kezdő Jarrett Stidham lesz.

Miért nézzem? A négy Big XII élcsapatból kettőt már láthattunk egymás ellen az előző héten, a forduló slágermérkőzésén újabb kettő veselkedik egymásnak, némileg tisztázva a csoportban kialakult zűrzavaros helyzetet. Az Oklahománál se szállt még el minden, ám a Baylornál egyértelműen csalódás lenne a rájátszásról való lemaradás, amihez otthon muszáj nyerni, lehetőleg szép játékkal.

 

04:45 Washington State Cougars @ UCLA Bruins (#19) – tv: ESPN

Mi a helyzet a Cougars-nél? A csoport idei fénypontja a WSU, akikről az első heti produkcióból kiindulva pláne nem gondolta volna ezt senki, mikor a másodosztályú Portland State ellen is kudarccal zártak. Rajtuk kívül azonban csak a California és a Stanford duótól kaptak ki összesen 8 ponttal, lezsírozva a bowl-meghívójukat, amiből akár Rose Bowl kirándulás is lehet (megismételve a UCLA-s túrát, hiszen a Rose Bowl egyben a Bruins stadionja is).

Mi a helyzet a Bruins-nál? A Stanfordtól Jim Moráék is vereséget szenvedtek, ráadásul sokkal simábban, ami viszont PO-reményeiknek keresztbe tett, az még az Arizona State elleni zakó volt. Magyarázat az lehet rá, hogy Myles Jack kiesését már nem bírta el az együttes, de azóta a keret fiataljai kezdenek beérni, az újonc irányítóval, Josh Rosennel meg a közeljövő is fényesen csillog.

Kiemelt párharc: Luke Falk, QB vs Kenny Young, LB – hihetetlen sérüléshullám sújtja a UCLA-t, mely főként az LB-sort érinti, legutóbb Isaako Savaiinaea és Josh Woods dőlt ki, még nagyobb terhet rakva Young vállára. A Wazzu támadóstratégiája mesh route-okkal igencsak szereti tesztelni a védelem középső területét 5-10 yard mélyen, Falk másodévesként zsinórban tesz fel 500+ yardokat a táblára

Miért nézzem? A Washington State meccseit nem szabad kihagynia az amerikai futballt szeretőknek, a Cougs mindig élvezetes, szórakoztató játékot nyújt, védelmük meg végre javult annyit, hogy senki ellen ne feltett kézzel menjenek ki a pályára. 4:00-től még a Utah @ Arizona ajánlható program.


Hozzászólások

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 90 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Köszi szépen a beharangozót ezúttal is! A Memphis-Houstonra leszek a legkíváncsibb a heti kinálatból!
több mint 8 éve
Stiv83 Indianapolis Colts Michigan State Spartans 37 — arsenalfc18861201
Én is Memphis-Houston meccset néztem volna de 1órás kezdés most nem jó nekem de visszanézem! MSU-Maryland 17-7 Halftime!