Draft elemzések - NFC West

A Draftot követően összefoglaljuk az egyes csapatok választásait és röviden elemezzük az érkezett játékosok leendő feladatát. Sorozatunk első részében Az NFC West csapatainak tevékenységét vizsgáljuk meg.

 

Arizona Cardinals

A Cardinals feltett szándéka volt, hogy a védelmet erősítik az idei drafton. A két legfontosabb hiányposzt az NT és az ILB volt. Az első körben előbbire sikerült embert találni, Dan Williams személyében. A Tennessee Egyetemről érkező játékos kisebb csúszásnak köszönhetően kitartott a 26. választásig és ha már ott volt Ken Whisenhunt köszönte szépen és elhozta. Az edző elmondása szerint a saját listájukon a 11. helyre sorolták Williamst így meglepődtek, hogy ilyen sokáig bent maradt. A 190 cm magas 148 kg súlyú játékost nagy tehetségnek tartják, tavaly a korábbi NFL védekező koordinátor Monte Kiffin kezei alatt játszott. A 3-4-es védekező fal közepén fog játszani, futás megállításában jeleskedik elsősorban, de nagyon fejlődőképes játékos.
A második körben az ILB posztot is sikerült megoldaniuk, miután 11 helyet feljebb léptek a választásuk Daryl Washington-ra esett. A TCU játékosának egyszerű feladata lesz, mégpedig Karlos Dansby helyének betöltése. Atletikus, ezt a felmérőkön elért eredményei is bizonyítják, de egy kis súlyt magára kell pakolnia úgy, hogy a gyorsaságát megtartja. Whisenhuntnak nem szokása újoncot egyből kezdetni, de Washington képes lehet arra, hogy kivétel legyen.
A harmadik körben az eredeti két választás helyett, köszönhetően az előző körben történt feltrade-nek, csak egy maradt. Ezzel a Citadel egyetem elkapójára Andre Robertsre esett a választás. Elkapóra szükség volt Anquan Boldin és Jerheme Urban távozásával, így Breaston és Doucet feljebb csúszott a ranglétrán és mögéjük érkezhet Roberts. Az elkapásokon kívül a visszahordásokban is jeleskedhet.
Következett a 4. kör és itt is cserébe „bonyolódott” a Cardinals. A Saints-szel cserélték fel a draft pickeket és pluszba kaptak egy 6. köröst. A cserét követően O’Brien Schofield lett a kiválasztott. Az egyetemen (Wisconsin) DE-et játszó játékos a profik között OLB lesz a Cards 3-4-es védelmében. Bár a Senior Bowl első edzésén keresztszalag (ACL) szakadást szenvedett a térdében, így kockázatot vállalt az Arizona, hogy a 4. körben draftolták, viszont ha egészséges lesz és be tudja váltani tehetségét, akkor megérte a kockázatot.
Eredetileg nem volt ötödik körös választása a Cardinals-nak, de egy cserét követően (Bryant McFadden, CB és egy 6. körös draft pick ment Pittsburg-be cserébe egy 5. körös draft pick érkezett) szereztek egyet és ezzel a John Skeltont választották. A Fordham irányítója Matt Leinart és Derek Anderson mögött a harmadik helyet foglalja majd el a rosteren.
A 6. körben már nem cseréltek, de a Saints csere következtében megszerezett (és megmaradt, mert a saját draft picket a Steelershez küldték) választással a nagyon ismeretlen cornert Jorrick Calvint daraftolták. A Troy CB-je kihagyta a teljes 2009-es szezont egy adminisztrációs hibát követően, ezért a csapatok látótávolságán kívül maradt. McFadden távozásával „hiánycikk” lett a CB, így ha elfogadhatóan teljesít még a 3-4. CB posztot is megkaparinthatja.
Az utolsó körben kisebb meglepetésre egy TE érkezett Jim Dray személyében. A Stanfordról kikerült játékos a futásblokkolásban lehet segítségére a csapatnak, de a passzjátékot is megfelelően tudja segíteni. Egészségével kapcsolatban vannak kérdőjelek, ugyanis 2007-ben nagyon komoly térdsérülést szenvedett, még az is felmerült, hogy a pályafutását abba kell hagyni. A Cards TE egysége nagyjából egyben van így nagyon jó teljesítményre lesz szüksége, hogy bekerüljön a végső 53-ba.

Összességében a Cardinals a hiányposztjaira próbált olyan játékosokat, hozni akik már újoncként vagy egy évvel később kezdőként kaphatnak szerepet. Schofielddel és Calvinnel kisebb kockázatot is vállaltak, de ha bejönnek ezek a húzások nagyon boldogok lesznek a szurkolók is.
A legjobb választás valószínűleg Dan Williams húzása. Nem gondolta senki, hogy a 26, helyig bent marad, de mégis így történt és ennek mindenki örül Arizonában.

Értékelés: B


San Francisco 49ers

Mike Singletary a jól bevált szabályt követte az idei drafton: Végy egy jó falat. Mivel a 49ers az első körben kétszer is választhatott többen úgy vélték az egyik pick a támadófalra a másik vagy futóra esetleg a védelem erősítésére fog elmenni.
Némi meglepetésre két helyet feljebb kúszva Anthony Davis, OT-t választották ki a 11. választási lehetőséggel. Davis a Rutgers-ből érkezik és RT poszton veheti át a kezdő posztot akár már a Training Camp alatt. Jó választás, mert a jobb oldalon Adam Snyder volt tavaly a kezdő, de nem nyújtott megbízható teljesítményt. Davisben sok a potenciál és tehetséges játékos. Akadtak gondok a kondíciójával és kicsit figyelmetlen volt egyetemen, de Singletary alatt biztos jó irányba fog változni.
A második első körös választással (17. pick) a San Francisco az Idaho guardját, Mike Iupatit választotta. Ezzel a fal jobb oldalát teljesen megfiatalította a 49ers. Iupati is egy igen tehetséges játékos sok fejlődési lehetőéggel. Frank Gore biztos örül a két új jövevénynek, ahogy Alex Smith is.
A második napot ott folytatta a 49ers ahol abbahagyta az elsőt. A gyengécske secondary erősítésére hozták a 2/17-es pickel Taylor Mays safety-t. Igaz, hogy a USC-ről érkező játékos nem hatékony a passz elleni védekezésben, de fantasztikus testi adottságai vannak, amiket futás ellen tökéletesen ki lehet majd használni. Valószínűleg Michael Lewis mögött/helyett fog pályára kerülni, mert ne feledjük Lewis agyrázkódásai nem tűnnek el nyomtalanul, kell az utánpótlás.
A harmadik körben 12 helyet lejjebb haladt a San Francisco a Chargers-szel történő cserének következtében. 91. választással a Penn State DE/OLB játékosát Navorro Bowmant húzták. Ez is jó választás, mivel a LB sor erősítésre szorul főleg a széleken, de még az is lehet, hogy Patrick Willis párjaként láthatjuk majd viszont Bowmant.
Az utolsó napon ugyan négyszer választhatott a San Francisco, de legkorábban a 6. körben kerültek sorra. A 173. draft pick-el a Mississippi State futóját Anthony Dixont választották. Szükségük volt egy nagydarab erőfutóra Frank Gore és Glen Coffee mellé és Dixon nagyon jól beleillik ebbe a szerepbe. A 3. és a Goal Line szituációknál lesz foglalkoztatva, akár már újoncként is.
Érkezett még ebben a körben egy blokkoló TE és egy elkapó is. Előbbi Nathan Byham, aki tovább segítheti a futójátékot és Vernon Davis-t abban, hogy továbbra is a passzok elkapására koncentráljon. Utóbbi Kyle Williams nem az elkapó sor erősítésére, inkább a visszahordó feladatok ellátására lesz használva.
Az utolsó körben Phillip Adams cornerback jött San Francisco-ba gyengébb CB poszt mélyítésére.

Összességében a 49ers az NFL egyik legjobb draftját tudhatja maga mögött, az első két nap után mindenképpen, de az utolsó napon is hiányposztra sikerült embereket szerezni.
A legjobb választás Taylor Mays lehet, ha Singletary edző meg tudja tanítani legalább átlagos szinten védekezni a passzok ellen.

Értékelés: A


Seattle Seahawks

Ahogy a San Francisconak úgy a Seahawksnak is két darab első körös választása volt. Pete Carroll személyében olyan főedző érkezett januárban aki az elmúlt 10 évben az egyetemi futballban tevékenykedett. Joggal bíztak a szurkolók abban, hogy tapasztalatával (és a jó helyen lévő választások következtében) minőségi erősítéseket fog végrehajtani a drafton. Hiányposztból volt bőven a Seattle háza táján nehéz is lenne felsorolni őket.
Úgy alakult a draft, ahogy a Seahawks szurkolók és valószínűleg vezetők is szerették volna. Az 1/6-os választáskor bent volt még Russell Okung, akit előzetesen az idei draft legjobb OT-jének tituláltak. Carroll-ék nem is tétováztak behúzták az Oklahoma State játékosát, aki Walter Jones örökébe fog lépni megvédve Matt Hasselbacket (vagy Charlie Whitehurst-öt?) a vak oldali támadásoktól. Ezzel a LT hiányt megszüntették jöhetett egy másik lyuk betömése.
Szerintem Carroll-ék elkezdtek erősen aggódni amikor az Eagles feltrade-elt eléjük az 1/13-ra. Már mindenki azt hitte Earl Thomas lesz a választás, de valószínűleg nagy kő gördült le a szívükről amikor megtudták, hogy az Eagles választása Brandon Grahamre esett. Így teljes nyugalomban választhatták a Texas egyetemről érkező Thomast, aki Deon Grant megüresedett helyét veszi majd át.
A második napon a Seahawks is tovább folytatta hiányposztjainak betömését. Ezúttal a WR poszt került sorra mégpedig Golden Tate választásával a második kör vége felé. A Notre Dame elkapója első körös tehetség, de elég sokat csúszott, bár a Seahawks-szurkolók valószínűleg nem bánkódnak annyira, hogy ide került. Minden bizonnyal T.J. Houshmandzadeh mellett a kezdő csapatban fogja kezdeni a szezont és sokáig biztos célpontja lehet az aktuális Seattle QB-nek.
A harmadik napon tovább folytatódott a needek feltöltése. Kezdetnek az első negyedik körös draft pickkel Walter Thurmond CB érkezett, aki a gyengécske corner poszt mélyítésére hivatott, de megvan a tehetsége, hogy akár kezdővé is váljon.
A 127. választással (4/29) az ugyancsak hiányos DE posztra jött E.J. Wilson a visszavonult Patrick Kerney helyére. Méretileg és tehetségileg is megfelelő arra, hogy betöltse ezt a feladatot.
Az 5. körben egy újabb safety-t, Kam Chancellort húztak Seattle-ben. A nagyon jó méretekkel rendelkező volt Virginia Tech játékostól a secondary erősítését várják és személyében Pete Carroll talán már Jordan Babineaux utódját szerezte meg.
A hatodik körben két backup játékos kötött ki a Seahawks-nál. Anthony McCoy lett az első (és egyetlen), akit Carroll korábbi munkahelyéről draftolt. Több helyen harmadik körösnek rangsorolt TE, remek választás lehet. Elkapásoknál jól használható, várhatóan remekül fogja John Carlson-t kiegészíteni. Dexter Davis DE-et játszott az Arizona State-en, de 244 font súlyából (110 kg) inkább arra következtethetünk, hogy passz szituációknál lesz pályán vagy átképzik szélső linebackerré.
Az utolsó választással Jameson Konz érkezett Seattle-be. A Kent State elkapója az egyik legjobb Pro Day-t produkálta, ezzel felhívva magára az NFL csapatok figyelmét.
Ezen kívül a Seahawks front office végrehajtott két cserét, ami még rátesz egy lapáttal erre a remek draftra. Elsőként a Titans-től érkezett LenDale White erőfutó és Kevin Vickerson DT. White korábban Pete Carroll játékosa volt a USC-nél és a már régóta hiányolt power back posztra hozták, Vickerson pedig a védekező fal közepén kap majd munkát a rotációban. Másodjára a Jets-el kötöttek üzletet, aminek következtében újabb futót, Leon Washingtont kaparintottak meg egy 5. körös draft pickért cserébe, aki nem mellékesen remek kickoff returner. Jelenleg telítettnek tűnik a RB poszt. Kérdés, hogy a Julius Jones-Justin Forsett párosból kit fognak elküldeni.

Összességében véleményem szerint a Seattle draftja (trade-ekkel és trade-ek nélkül is) sikerült a legjobban. Hiányposztra érkeztek olyan játékosok, akik már újonc évükben meghatározóak lehetnek.
A legjobb választás Russell Okung. Ha sérülések nem hátráltatják, akkor újabb remek játékos fogja védeni az aktuális Seahawks irányító vak oldalát.

Értékelés: A+


St. Louis Rams

A Rams nem bízta a véletlenre és hiába ment a találgatás, hogy esetleg mégis Suh lesz az 1/1, mégis inkább a franchise új arcát, név szerint Sam Bradfordot választották elsőnek. Az Oklahoma egyetem korábbi Heisman Throphy győztes irányítója nagy feladat előtt áll, sikerre kell vezetnie az utóbbi évtizedben erősen gyengélkedő St. Louist. Egy nagy lyukat ezzel betömtek, de rengeteg tennivaló maradt Spagnouloék számára, hogy ebből a csapatból versenyképes gárdát faragjanak.
A Rams nyitotta meg a draft második napját is, mégpedig egy némiképp meglepő húzással. A választottjuk Rodger Saffold az Indiana egyetem OT-je. Itt bizony gondolkodóba estem (nem voltam egyedül), hogy miért is őt választották, de valószínűleg Alex Barron szolgálatait fogják megköszönni, esetleg beljebb, guardként fogják játszatni Saffoldot. Érdekes húzás mivel nem az OT volt a legfontosabb hiányposzt.
A harmadik kör első választásával már egy hiányposztra sikerült embert találni Jerome Murphy személyében. Ez kicsit megkérdőjelezhető húzás tudva, hogy több magasabbra jegyzett corner is elérhető volt még akkor ezen a ponton.
A harmadik napot is a St. Louis kezdte meg és az elkapó hiányukat Mardy Gilyard draftolásával próbálják megoldani. A Cincinnati WR elkapásaival Bradfordot segítheti és visszahordóként is remekül lehet majd használni.
Az 5. és 6. körben szép sormintát alkotva egy-egy TE és DE érkezett.
A korábbi körben a kicsit nehezen kimondható nevű, de annál jobb futásblokkoló Michael Hoomanawanui érkezett. A futójáték segítésére mindenképpen alkalmas lesz. A DE posztra egy sok fejlődési lehetőséggel rendelkező játékos Hall Davis jött, akinek jó tanára lesz majd Leonard Little személyében.
Az utolsó előtti kör korábbi draft pickjével a négy évig az Arizona Wildcats-ben kosárlabdázókét szereplő, majd egy évet a Houston Cougars-ban a focit is kipróbáló Fendi Onobunt szerezték meg. Mindenki ismeri Antonio Gates történetét, hogy kosárlabdából az NFL egyik legjobb TE-je lett. A Rams szurkolók csak bizakodhatnak, hogy Spagnuoloék meglátták benne ezt. Az biztos, hogy az elkapásoknál csak a labda formáját kell majd megszoknia.
Eugene Sims a West Texas A&M-ről érkezett. Méretei nem kimondottan ideálisak a 4-3-as DE posztra, de szituációs pass rusher-nek alkalmazható lesz és benne is nagy fejlődési lehetőség van.
A három 7. körös választási lehetőségből elsőként az Alabama cornerbackjét Marquis Johnsont hozták el. A secondary mélyítése történt meg ezzel a pickkel, de minőségileg nagy előrelépés nem történt, Johnson a rosterbe kerülésért fog harcolni.
Viszont a 226. választással (7/19) még nagyon jól is járhat a Rams. Azt a George Selviet kaparintották meg ezzel a pickkel, aki ha van rá lehetőség és két éve kijön a draftra akkor a Top15 választott lett volna. Nagyon tehetséges játékos, de sérülések hátráltatták és folyamatosan két ember őrizte, így teljesítmény leromlott. Spagnuoloból kinézem, hogy új életre tudja kelteni Selviet.
Az utolsó draft pickkel egy linebacker érkezett St. Louisba. Josh Hull (Penn State) minden bizonnyal a rosterre kerülésért fog küzdeni.

Összességében nem lehetnek elégedettek a Rams szurkolói ezzel a drafttal, mivel nem történt meg a hiányposztok makulátlan betöltése. Nem érkeztek rossz játékosok, de ismét nem sok jóra számíthat a St. Louis-i közönség.
A legjobb választás: Sam Bradford. A franchise új arca és mindenki reméli, hogy megérte az 1/1-et.

Értékelés: C


Az NFC West csapatairól elmondható, hogy sikeres draftot zártak. Kettő közülük vélhetően az egész NFL mezőnyét tekintve kiválóan húzott, de erre persze valós választ csak évek múltával kaphatunk.

Kiss Ferenc (Fucu)