Make Love

28 feliratkozó

több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)
slowmotion
Tíz éves fiam kicsit elvarázsolt lélek, így elég sokat foglalkozunk vele itthon is.
Kivétel a matek. Dicséretes ötös már 3.5 éve, úgy hogy készülni rá még nem láttam. Kérdezték versenyről is. Itthon megoldotta, de résztvenni nem akart...
Nem versenyló, de élvezi, érti! Nekem ez többet jelent 😉
Saját matematikai érdeklődésem az integrálásig tartott. Ott szerelmünk barátságig szelídült 😀
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)
slowmotion
volt osztálytársam meg elég okoska volt, 2-3 országos versenybe döntőjébe is bejutott (nyilván nem szar eredményt ért el), így abból nem is kellett érettségiznie. Picit irigykedtem rá 😊
NB2
jaja, jó is az. én mondjuk gimnáziumra lustultam el, addigra ért utol, hogy relatíve keveset kellett tanulnom az 5.0-ás bizonyítványhoz, ráadásul megelégedtem azzal, hogy megcsinálom a kötelezőt, de nem hajtottam külön. ki is estem az élcsoportból.
egyetem is so-so, látszik is, hogy nem vezető elemző vagyok, hanem ilyen tizenkettő-egy-tucat office krampácsoló.
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)
slowmotion
a matek nagyon meghálálja a belefektetett munkát és ténylegesen becsülettel elvégzett munkáról beszélek
viszont sztem annak a szeretete függ leginkább a tanártól mert sok esetben értően el kell magyarázni a dolgokat
Negritis
meg. és még a tanár sem lenne rossz, de... hát nem olyanok. viszont olvasni szeretnek. belenyugodtam, nem lehetnek mindenből IS jók, mint az apjuk 😀

csak olyan lusta trógerek ne legyenek mint én, na erre igyekszem figyelni.
slowmotion
mondjuk jó amfocicsapatot nem tud választani magának 😀

NB2 New England Patriots 29 608 — nabege2@yahoo.com
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)
slowmotion
volt osztálytársam meg elég okoska volt, 2-3 országos versenybe döntőjébe is bejutott (nyilván nem szar eredményt ért el), így abból nem is kellett érettségiznie. Picit irigykedtem rá 😊
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 572
Enyhén utószülinapi ajándékként, hosszas tervezés után végre megjött a lemezjátszó, a hangfalak és még vinyl is van.
Gyermeki izgalom volt bennem az összeszerelés és elhelyezés közben, na meg amikor a tűt elindítottam! De minden percét megérte a várakozás, amikor a Good times bad times sikeresen megszólalt a Zeppelintől 😊

újabb drága hobbi 😀
Drip
Infókat kérnék, hogy milyen lemezjátszó és milyen hangfal... de csak ha a kettő együtt alatta van a 200K-s összeghatárnak 😀

Én is nézegetem ezeket, de totál kezdő szinten, lemezjátszót a 60-120K-s sávban néztem, hangafalakat meg úgy 30-50K körül.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 787 — The Mathematician
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)
slowmotion
a matek nagyon meghálálja a belefektetett munkát és ténylegesen becsülettel elvégzett munkáról beszélek
viszont sztem annak a szeretete függ leginkább a tanártól mert sok esetben értően el kell magyarázni a dolgokat

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |
empty taxi
hát baszki, az enyémek sem lennének hülyék a matekhoz, de nem szeretik, és ugye nem akarásnak nyögés a vége... pedig elmagyaráztam nekik, hogy a matek az olyan, hogy nem imádni kell, csak elfogadni, hogy van, és nem árt barátságban lenni vele, mert abból rengeteg előny származik. (nekünk pl annak idején csomó mindent nem kellett megvenni, mert tárgyjutalomként megnyertem a versenyeken - számológép, körzőkészlet, ilyeneket 😀)

Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 345 — NFL bracket champion '26
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
Grat, jóféle verseny! Kengurun én voltam anno országos 20. | Ebből is látszik, hogy egy régi, patinás verseny XD |

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 698 — Bla, bla, bla
8 éves kislányom, a Kenguru matek versenyen a megyei 185 indulóból 7 lett a másodikos évfolyamban...
Hála isten az Annyától örökölte a matek vénát és nem tőlem!😜
nagir
| Reméljük, a helyesírást is 😛 |
Gratula!
slowmotion
Igen!👍😉🤣
Amúgy nemrég a házi nyelvtan versenyen is top3ban volt ...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!

undisputedly Seattle Seahawks 12 937 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Valasztas vegenek pozitiv hozadeka: eltuntek a politikai hirdetesek, ismet csodalhatom a a kavekapszulakat es az Alza.hu-t 😊
több mint 4 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 620 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Enyhén utószülinapi ajándékként, hosszas tervezés után végre megjött a lemezjátszó, a hangfalak és még vinyl is van.
Gyermeki izgalom volt bennem az összeszerelés és elhelyezés közben, na meg amikor a tűt elindítottam! De minden percét megérte a várakozás, amikor a Good times bad times sikeresen megszólalt a Zeppelintől 😊

újabb drága hobbi 😀

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
fehér nike air more uptempo 96 😊
gyerekkorom kedvenc cipője
briareos
adidasnál is visszahozhatnák azt az időszakot, legalábbis a Stabil vonalon (főleg a 3-4 érdekelne)
slowmotion
kék fehér IV-esem volt iszonyat királynak éreztem magam benne
briareos
metoo. az egyetlen gyenge pontja az orrkiképzés volt, a sok vékony izével az orr tetején.
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
fehér nike air more uptempo 96 😊
gyerekkorom kedvenc cipője
briareos
adidasnál is visszahozhatnák azt az időszakot, legalábbis a Stabil vonalon (főleg a 3-4 érdekelne)
slowmotion
kék fehér IV-esem volt iszonyat királynak éreztem magam benne

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
fehér nike air more uptempo 96 😊
gyerekkorom kedvenc cipője
briareos
adidasnál is visszahozhatnák azt az időszakot, legalábbis a Stabil vonalon (főleg a 3-4 érdekelne)
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
fehér nike air more uptempo 96 😊
gyerekkorom kedvenc cipője

több mint 4 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 620 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Igaz hogy egyedül, otthon a 4 fal között, de megdobtam életem első 180-át 😊
Gorcsev
Haver ugyanez! 😊 Annyi, hogy párom otthon szemtanúja volt 😀

Szerkesztette: Drip

több mint 4 éve
Gorcsev Pittsburgh Steelers 526
Igaz hogy egyedül, otthon a 4 fal között, de megdobtam életem első 180-át 😊

"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 411 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Tegnap végre megvolt az idei év első szabadtéri kosarazása. 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 620 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Nagybácsi lettem. 😊
Vrij6
Én pedig Keresztapa (bár igaz még csak felkértek, de azért na 😊 )

több mint 4 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 946 — Sworn to the Dark
nem kedvelem a motivációs videókat, de ezt kivételesen érdemes megnézni.

built for this shit

több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 411 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Nagybácsi lettem. 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 612 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ahogy az várható volt a központi túl sokat számít a felvètelinèl akár hogyan súlyoznak az iskolák, ezèrt mèg 175/200 (illetve 85,5/100)ponttal sincs bent az osztálylètszámban a leginkább remèlt suliknál, de nagyon büszkèk vagyunk a srácra. Max pontokat vitt ès szinte mindenhol max pontokat szerzett a szóbelin!!!! (Ha kevesebbet szerez akkor is mert nagyon sokat melózott az elmúlt években) (Vszeg be fog jutni oda ahova szeretne mert csak 5-10 hellyel csúszik ki, de az anyja ezen helyzeten bosszús rendesen, hogy mèg ez is kevès lehetne).

Sok sikert mindenkinek, aki èrintett 😉!

Szerkesztette: dande2