NBA
32 feliratkozó
több mint 13 éve
Harden nem tol éppen gyenge debütálást rakétaként. Tetszik ez a Houston.shawnkaHa nem ment kintről simán betört a palánk alá és ez ellen a gyengécske detroiti védelem ellen ez sikerült is. Lin-t kicsit bizonytalannak éreztem de azért próbálta irányítani a bandát. Delfino a padról szépet szórt hármasokból.
A Detroit a 2. negyed második felében és a 3. negyedben megfogta a Houston-t, de a végére elfáradtak.
Jó lesz ez a Houston ha kicsit összeszoknak. Egyébként a kezdő ötösből Harden volt a legtöbb éves NBA játékos ( a maga kemény 4. évével)! Fiatal gárda, tele ambícióval.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 13 éve
Harden nem tol éppen gyenge debütálást rakétaként. Tetszik ez a Houston.
több mint 13 éve
Ez a lassú fos offense egy olyan csapatnál működik, mint a LeBronos Cavs volt, de ezzel a Lakers rosterrel bűn ezt játszatni. Egy normális edzővel tudnának 120 pontot átlagolni...JakehomerOtt se működött Mike Brown "taktikája". Annak a Cavs-nek gyakorlatilag nem volt offense-e, csak egy LeBronja volt, és az ő zsenijének, meg a védekezésnek köszönhetően volt az a csapat egy tökéletes alapszakasz csapat. 😉 De PO-ban edző és társak nélkül sajna már James is csak a főcsoport döntőkre volt jó (egy ízben meg a döntőre minden idők egyik leggyengébb döntős csapatával..).
Részben ezért is örülnék egy nagyon rossz Lakers szezonnak, hogy végre bebizonyosodjon az, hogy attól a Cavstől egy ilyen edzővel lehetetlen volt a bajnoki cím (és akkor még a segítőkről nem szóltam). 😀
Ti a kedvenc csapaton kívül kiket fogtok még követni?A Heaten kívül, követem majd a Cavs meccseket (Irving, Waiters és Varázsló miatt), a Blazers-t (Lillard miatt, aki idén RoY lesz), a Raptors-t (Jonas és DeRozan miatt) és a Houstont (Lin Harden kettesre kiváncsi vagyok), valamint néha a Hornetset is... 😀
Sinisa
több mint 13 éve
Elmarad a nets-knicks. Legalább nem kell végignéznem, ahogy szarrá vernek minket.
több mint 13 éve
Vare, Irving, Waiters.. eddig meggyőző! 😉VokeyJó volt én is láttam. Tristan Thompsont kell még említeni, aki nagyot melózott. Azt figyeltem meg, hogy ezzel a játékkal a Thundert akarják kicsit másolni, csak nekik hiányzik még a Durantjuk. Waiters játékának külön örülök.
több mint 13 éve
Nemcsak Nasht öli meg Brown, bár kétségtelen, nála a leglátványosabb, hogy az egyetlen feladata, hogy vigye fel szépen lassan a labdát. Ez a lassú fos offense egy olyan csapatnál működik, mint a LeBronos Cavs volt, de ezzel a Lakers rosterrel bűn ezt játszatni. Egy normális edzővel tudnának 120 pontot átlagolni...Azért Barkley, és Smith kommentje a Princeton offense-ről szerintem nagyon érdekes.szép, hogy kikapott ilyen simán a Lakers úgy, hogy Kobe nem tudom mikor dobott ilyen jól utoljára. ha ő nincs ez még csúnyább vereség. kéne egy edző.. :/ ja és ugye Dirk sem játszik még pár hétig, szóval ő sem volt. nagy égés lehet ebből a szezonból.Zsocainkább pad kéne, nem edző.kristof
hangtime.blogs.nba.com/2012/10/31/lakers-need-to-let-nash-be-nash/füligjimmy
Tepper takarodj!
több mint 13 éve
A Lakers kezdő nem játszott lényegesen jobban, mint a pad, nem azon múlt. Az a szánalmas, hogy a liga legtehetségesebb kezdő ötöse úgy dob kevés pontot, hogy még hatékonyak is voltak. Teljesen igaza volt Shaqnek, Barkleynak és Smithnek, akik a szünetben (pedig akkor még egál volt) szarrá ekézték a Brown Princeton O-ját.szép, hogy kikapott ilyen simán a Lakers úgy, hogy Kobe nem tudom mikor dobott ilyen jól utoljára. ha ő nincs ez még csúnyább vereség. kéne egy edző.. :/ ja és ugye Dirk sem játszik még pár hétig, szóval ő sem volt. nagy égés lehet ebből a szezonból.Zsocainkább pad kéne, nem edző.kristof
Ha én lennék az edző és csak annyit mondanék, hogy menjetek fel és játsszatok, ahogy tudtok, akkor is jobbak lettek volna 😊
Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Hát ez a hajnali meccs csak megerősített, hogy idén ez a Heat nagyon bivaly lesz. Allen valami kibaszott nagy upgrade, a triplái még meccseket fognak eldönteni, és összességében ez a depth is rohadt jónak tűnik így elsőre.Irving 29 pont, nem rossz, bár számítani lehetett rá, neki kell vinnie a Cavset.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
SportTvn ezek a mérkőzések leszek.Yes, 1 Raptors meccset nyomnak az is az OKC elleni tuti vereségnek ígérkezőt. 😀
docs.google.com/file/d/0B1cTKVtBI9bCemtZWlYzSmttNms/edit?pli=1
7 Nuggets meccs lesz, nem rossz. 😊xrace77
több mint 13 éve
SportTvn ezek a mérkőzések leszek.docs.google.com/file/d/0B1cTKVtBI9bCemtZWlYzSmttNms/edit?pli=1
7 Nuggets meccs lesz, nem rossz. 😊
több mint 13 éve
Azért Barkley, és Smith kommentje a Princeton offense-ről szerintem nagyon érdekes.szép, hogy kikapott ilyen simán a Lakers úgy, hogy Kobe nem tudom mikor dobott ilyen jól utoljára. ha ő nincs ez még csúnyább vereség. kéne egy edző.. :/ ja és ugye Dirk sem játszik még pár hétig, szóval ő sem volt. nagy égés lehet ebből a szezonból.Zsocainkább pad kéne, nem edző.kristof
hangtime.blogs.nba.com/2012/10/31/lakers-need-to-let-nash-be-nash/
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
szép, hogy kikapott ilyen simán a Lakers úgy, hogy Kobe nem tudom mikor dobott ilyen jól utoljára. ha ő nincs ez még csúnyább vereség. kéne egy edző.. :/ ja és ugye Dirk sem játszik még pár hétig, szóval ő sem volt. nagy égés lehet ebből a szezonból.Zsocainkább pad kéne, nem edző.
Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 13 éve
szép, hogy kikapott ilyen simán a Lakers úgy, hogy Kobe nem tudom mikor dobott ilyen jól utoljára. ha ő nincs ez még csúnyább vereség. kéne egy edző.. :/ ja és ugye Dirk sem játszik még pár hétig, szóval ő sem volt. nagy égés lehet ebből a szezonból.

több mint 13 éve
Vare, Irving, Waiters.. eddig meggyőző! 😉
több mint 13 éve
Hú hát ez most nagyon szíven ütött ahogy szembesültem vele, hogy Allen elment ráadásul pont a Heathez???? Ez nagyon fáj érdekes lesz a mai meccs. Már azt gondoltam vissza-vissza vonul... na minegy majd megemésztem vhogy de olyan jó szívvel sok sikert nem tudok kívánni neki amellett, hogy persze hálás vagyok az eddigi évekért. GO Celtics!
több mint 13 éve
Azért is furcsállom. A hivatalos oldalukon lévő ki volt a legjobb a preseasonban szavazáson a 3. legtöbb szavazatot kapta eddig. De az Espn-s és a hivatalos oldal egyik rosterén sincs fenn, egy másikon meg ott van.Kirilenkoról van valami hír? Mert én ott leragadtam h wolves de a rosterükön nem látom de lehet nagyon elvagyok tévedve.BlaiseAz előszezonban kezdő is volt, viszonylag jól tolta atapapa
Minden esetre kíváncsi lennék mire menne Nyugaton egy teljesen egészséges Wolfes.
több mint 13 éve
Kirilenkoról van valami hír? Mert én ott leragadtam h wolves de a rosterükön nem látom de lehet nagyon elvagyok tévedve.BlaiseAz előszezonban kezdő is volt, viszonylag jól tolta
több mint 13 éve
Kirilenkoról van valami hír? Mert én ott leragadtam h wolves de a rosterükön nem látom de lehet nagyon elvagyok tévedve.
több mint 13 éve
na hát vége a remeknek:pg: deron, lou williams kemba walker. deron király, lou pontokat fog dobni, mint mindig, walkeren meg minden játék keresztül fog menni
sg: gordon, klay thompson, korver, marshon SWAGGER brooks
első kettő sztem jó, második kettő meg próba szerencse. azaz brooks nyilván nem, mert hatalmas király.
sf: gay,barnes, parson. utóbbi kettő sztem jó statokat fog hozni idéééén
pf:farried, west, ibaka. messze a legerősebb posztom
c:egy mindig jo vucevic. orlandoban rajta kívül semmi nincs kb.
egyébként a faszért kell két centert kezdetni...
összességében lehetne jobb is, de sokkal rosszabb is
több mint 13 éve
ha már mindenki irogat, én Utah-Portland-Indy meccseket szeretek-szerettem nézni, mikor melyiket😀, most a Pacers túl jó lett, de a Jazz az utóbbi időben nagyon érdekes-hentelős😊
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
Heti programterv:szerda: Miami Heat - Boston Celtics
csütörtök: Philadelphia 76ers - Denver Nuggets
péntek: Brooklyn Nets - New York Knicks, OKC - Spurs
szombat: Clippers - Lakers
Húzós. Még jó hogy ünnep lesz.
több mint 13 éve
Engem főleg pár fiatal érdekel az előbb említett csapatokon kívül. Így Irving, hogy mit alkot a második évében, Davis, MKG, és még sorolhatnám..Szaniszló Csabi a poscastben azt mondta kb. 14 OKC meccset adnak a szezonból. Ennek én nagyon örülök.Fogom is nézni amit tudok. De OKC mellett a Nets, Celtics, 76ers, Lakers, Clippers, Pacers meccseire is jobban rámegyek majd. Meg szeretek figyelni az építkező csapatokra is. Pl. Cleveland, Sacramento, Houston, NO. De lényegében bármi jöhet ha jó a párosítás. Wizards, Jazz, Spurs meccsek kivételével.Na lassan kezdődik az idény...Thunder, Heat, Clippers, Bulls, Wolves meccseket szerintem nézek majd folyamatosan, meglátjuk mikor hogyan lesz időm rájuk.
Ti a kedvenc csapaton kívül kiket fogtok még követni?
Én tavaly egész jól belenyúltam, a végeredmény tudatában.
A BOS mellett, a NYK, OKC, MIA, CHI meccseket néztem, ha volt időm.
Idén szerintem néhány LAL meccs is jöhet. 😊
Sinisa
Mondjuk Heat meccseket szerintem kb. 2 hetente fog adni a Sport TV, szóval attól nem félek.
Egy a lényeg, hogy a Lakers szopjon. 😀Stez
Shawn84
több mint 13 éve
Szaniszló Csabi a poscastben azt mondta kb. 14 OKC meccset adnak a szezonból. Ennek én nagyon örülök.Fogom is nézni amit tudok. De OKC mellett a Nets, Celtics, 76ers, Lakers, Clippers, Pacers meccseire is jobban rámegyek majd. Meg szeretek figyelni az építkező csapatokra is. Pl. Cleveland, Sacramento, Houston, NO. De lényegében bármi jöhet ha jó a párosítás. Wizards, Jazz, Spurs meccsek kivételével.Na lassan kezdődik az idény...Thunder, Heat, Clippers, Bulls, Wolves meccseket szerintem nézek majd folyamatosan, meglátjuk mikor hogyan lesz időm rájuk.
Ti a kedvenc csapaton kívül kiket fogtok még követni?
Én tavaly egész jól belenyúltam, a végeredmény tudatában.
A BOS mellett, a NYK, OKC, MIA, CHI meccseket néztem, ha volt időm.
Idén szerintem néhány LAL meccs is jöhet. 😊
Sinisa
Mondjuk Heat meccseket szerintem kb. 2 hetente fog adni a Sport TV, szóval attól nem félek.
Egy a lényeg, hogy a Lakers szopjon. 😀Stez
több mint 13 éve
Én amúgy se akartam játszani ezt a hülye játékot!Nálam is ugyanezt írja ki.DubÜdv Uraim!No, nekem azt írta ki, hogy a liga tele van.füligjimmy
Ez az üzenet egy csodálatos, elit bajnokság kezdete! Az nba.com és a Yahoo!Sports révén most mi is GMekké válunk, ehhez nincs más teendõ, mint csinálni egy Yahoo! account-ot. Petya
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
Pistons és Sonics! Meg, ami szembejön és jónak ígérkezik. NHL híján idén jóval több NBA meccs (vagy alvás) lesz terítéken 😊
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool: