Olimpia
22 feliratkozó
több mint 9 éve
DK-Hollandia női röpi negyeddöntő.Nem tudtam, hogy pártok is indulhatnak. Na nem baj, ha Vadai Ágnes és Dobrev Klára odateszi magát, meglehet.
Igor
több mint 9 éve
Én se, de úgy igazán fun. 😛Na, hogy visszatérjünk olimpiához, mai program - fontossági sorrendben
Kajak-kenu
K2-500 - érem kell mindenképp, nincs mese. Örülnék az aranynak, de kemény menet lesz
másik három szám - tisztes helytállás, ha büszkeségből is.
Vízilabda
Nyerni kell valahogy, bárhogy.
Lőrincz birkózik (kellemetlenül erős sorsolás), valamint Kiss Balázs is (itt kisebb esélyekkel indulunk), Baji elődöntőzik 110 gáton (nagyon nagy szó lenne a döntő, icipici esélyt adok rá), Nagy Péter súlyt emel (talán 8-10. hely környéke?), és Papp Márk úszik (TOP 20?)
Egyéb érdekes versenyek (számomra legalábbis) nem magyar résztvevőkkel - avagy mit nézzünk ma, ilyen sorrendben
Férfi hármasugrás (kajak-kenu után), várhatóan sima, de a vízilabda előtt jó lesz + esetleg női omnium vagy DK-Hollandia női röpi negyeddöntő.
Vízilabda után férfi 200m selejtezők.. aztán itt van sokféle negyeddöntő (női kézi, kosár, röp, ffi vízi) + remélhetőleg még érdekeltek leszünk birkózásban.
20:00-20:30 körül Biles talajon és Zonderland nyújtón, illetve Nagy Péter a B csoportban emel. Női strandröpi elődöntő, majd omnium vége, tollas vegyespáros bronzmeccs + birkózódöntők esetleg.. inkább a 66 kilóban, ott még van néha akció.
Éjfél és 1:30 közt nem sok minden, csak súlyemelés A csoport.. aztán atlétika a nap végéig.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
A diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás triót életemben nem próbáltam, így udvariasan elutasítom a kihívást.Vehvehwww.youtube.com/watch?v=C_A4EpOv28cLegink távolugró voltam, de a sprintbe is belekóstoltam 😛www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor
empty taxi
Ilyen szinten érted a belekóstolást? 😛 (kóstolás - I see what you did there..!)
Igor
Dobos Gábor 60 m-es magyar csúcsától (6.54) nem jártam messze, igaz, hogy 50 m-en 😀
empty taxi
Hmm, általánosban én is távollal kezdtem, mondjuk aztán inkább 1500/3000-et futottam..
Egy ilyenre megchallengellek akkor (rajta van a bakancslistámon), de az idei már nem játszik, mert nem leszek itthon.. majd 2017-ben?
www.jedermannzehnkampf.at/
Fönt van a pontozás is.. ki lehet menni egy-két dolgot lemérni a parkba, és amikor az ember 2500-3000 pontot csinálna a 10 számból összesen (a futószámokban még egyszerűbb a dolog, ott lehet "többet" szerezni), akkor megtanulja a 8000+ pontos teljesítményeket értékelni..
Na jó, off vége.
Igor

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Vehvehwww.youtube.com/watch?v=C_A4EpOv28cLegink távolugró voltam, de a sprintbe is belekóstoltam 😛www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor
empty taxi
Ilyen szinten érted a belekóstolást? 😛 (kóstolás - I see what you did there..!)
Igor
Dobos Gábor 60 m-es magyar csúcsától (6.54) nem jártam messze, igaz, hogy 50 m-en 😀
empty taxi
Hmm, általánosban én is távollal kezdtem, mondjuk aztán inkább 1500/3000-et futottam..
Egy ilyenre megchallengellek akkor (rajta van a bakancslistámon), de az idei már nem játszik, mert nem leszek itthon.. majd 2017-ben?
www.jedermannzehnkampf.at/
Fönt van a pontozás is.. ki lehet menni egy-két dolgot lemérni a parkba, és amikor az ember 2500-3000 pontot csinálna a 10 számból összesen (a futószámokban még egyszerűbb a dolog, ott lehet "többet" szerezni), akkor megtanulja a 8000+ pontos teljesítményeket értékelni..
Na jó, off vége.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
csináljatok jobbat: 😛kepfeltoltes.hu/160816/503332203K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png
Szerkesztette: braxa88
több mint 9 éve
Vehvehwww.youtube.com/watch?v=C_A4EpOv28cLegink távolugró voltam, de a sprintbe is belekóstoltam 😛www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor
empty taxi
Ilyen szinten érted a belekóstolást? 😛 (kóstolás - I see what you did there..!)
Igor
Dobos Gábor 60 m-es magyar csúcsától (6.54) nem jártam messze, igaz, hogy 50 m-en 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
www.youtube.com/watch?v=C_A4EpOv28cLegink távolugró voltam, de a sprintbe is belekóstoltam 😛www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor
empty taxi
Ilyen szinten érted a belekóstolást? 😛 (kóstolás - I see what you did there..!)
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Megkaptam a levelet doppingvizsgálatról:www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor
kepfeltoltes.hu/160816/Screenshot_2016-08-16-08-56-21_www.kepfeltoltes.hu_.png
😀😀😀

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
Legink távolugró voltam, de a sprintbe is belekóstoltam 😛www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Igor

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Bolt who?😊 Hang nélkül!kepfeltoltes.hu/view/160816/bolt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Szerkesztette: NB2
több mint 9 éve
www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.html😮
Mivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀
empty taxi
Testalkat alapján diszkoszra/súlylökésre tippeltem volna, ott meg nem feltétlen kell a gyors reakcióidő.. 😀
0.065 - diszkvalifikáltam magam 😕
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
www.nytimes.com/interactive/2016/08/13/sports/olympics/can-you-beat-usain-bolt-out-of-the-blocks.htmlMivel magam is atletizáltam, így van némi előnyöm, de azért büszke vagyok h 5. próbálkozásra összejött 00.140 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
amúgy most vettem észre, hogy tegnap du-n volt egy 3000-es döntő issajnos mivel felvételről nézem az éjszaki versenyeket, egy picit foghíjasnak tűnik (igaz így szinte minden döntőt egész jól látunk)
több mint 9 éve
nem a francia gyerek éve😊 (EB-n kiesett, most meg "csak" 2.)
több mint 9 éve
A NOB elnöke német... Mert volna a főnöke ellen fújni?
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
Hűha a kirgiz kecskebaszónak mit kaphat most a Facebook profilja a magyaroktól...
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
dawyd728
4 173
Azért ami ügyességi számokban van, az már nem normális. Plusz a futó számok esetében is nagyon komoly idők vannak.
több mint 9 éve
Érdekes, hogy Rióban már elmúlt éjfél, de még mindig megy pl röplabda meccs. Londonban vagy Pekingben este 10 után már nem nagyon volt semmi.
több mint 9 éve
A nézők nem elég , hogy alig vannak ,de még ritka nagy parasztok is.
több mint 9 éve
Azt mondjuk nem értem miért emelte 608-ra.. lett volna rá 3 kísérlete.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Hohó... micsoda ugrás volt ez.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Ekkora bullshitet, kár hogy Cartert visszarakták..