PC és Konzol
27 feliratkozó
több mint 1 éve
Közben eltévedtem az ER DLC végéig. Mielőtt nagyon megutálom az uccsó boss-t leírom a véleményem. Az alapjátékban is kb az életszívó waterfall dance rontotta le az összképet, most meg a kamerával küzdök. Valahogy soha nem látom rendesen mi történik. A Twin Moon Knight is sokat pörgött-forgott, de ott mindig láttam melyik kombóban van, itt kb rosszul leszek, ahogy cikázik a kamera és vagy felfelé lóg ki a kardja vagy a háta mögött van. Amúgy a DLC-ben is az lenyűgöző, ami az alapjátékban és a BG3-ban is. Egyszerűen hihetetlen, hogy a mostani játékfejlesztési költségek mellett egy nem microtranzakciókra épülő, jellegében single player játékban bevállalnak ennyi contentet, ilyen részletesen kidolgozott rejtett területeket, vagy a BG 3 esetében olyan történetszálakat, amit a játékosok 5%-a fog látni. Rengeteg új egyedi ellenség van, számtalan részletesen kidolgozott menő boss, fegyverek, képességek, varázslatok és nagyon fasza legacy dungeonok. Baromi jó kiegészítése a játéknak.
Ezt a DLC-t is végig lehet nyomni anélkül, hogy az ember megtalálná a legemlékezetesebb területeket. Talán ide kapcsolódik az egyetlen negatívum is. Próbáltam leírások nélkül végigvinni, de volt két-három terület amit napokig próbáltam elérni, hogy aztán elolvassam milyen kicsavart módon lehet odajutni. Ha 14 éves lennék, nyári szüneten biztos nagyon élvezném, de alapvetően emiatt nem rajongok az open world játékokért. Iszonyatos mennyiségű üresjárat, ahogy az ember próbál különböző sziklacsúcsokon végigbotorkálni, kiszögellésekre felugrálni, végső kétségbeesésében végiggurulja a hegyoldalt hátha valami titkos ajtó van. Én személy szerint nem szeretem ezt. A Dark Soulsokban nagyon bejött, mert limitált a terep, könnyen megtaláltam szinte mindent magamtól, de egy ilyen brutális méretű pályán inkább már idegesítő. Ahogy az is, hogy eléggé eldugták a map fragmenteket. Egyetlen pálya részen éreztem úgy, hogy nagyon illik hozzá, hogy nem nagyon látod hol vagy( | Abyssal Woods | ), a többin inkább idegesített.
A többit már inkább spoilerbe rakom:
| Némi csalódás volt az is, hogy míg az elején jól felpakolták contentel a pályákat, később rengeteg hatalmas területen nem volt lényegében semmi érdekes. Talán jobb lett volna még jobban szétszórni a crossokat, hogy valami reward legyen, ne csak egy üres erdő három medvével, vagy egy nagy duda amit 1 óra szívás után megfújsz egy questlinehoz. A bossok szerintem kimondottan jók voltak. Asszem 3-as blessingel jutottam el Messmerhez, A Twin Moon Knightoz még hamarabb, és kimondottan élveztem őket. Nem éreztem sehol unfairnak. Tanulható, verhető harcok. Messmernél végre van reward azért, hogy dodgeoltál egy komolyabb kombót, és nem kell leütni ahhoz, hogy legyen egy kis időd gyógyulni vagy bevinni egy komolyabb ütést. A kedvenc az Abyssal Woods bossa. Tetszik, hogy a felvezetésben kényelmesen össze tudod gyűjteni az elejtett rúnát, a fight pedig mechanikailag és vizuálisan is nagyon jó.
A DLC-ben jóval epicebb hatása van a bossokanak. Sokkal emlékezetesebbek. A vaddisznón lovagló arc vagy a mechanikus oroszlán gameplay tekintetében annyira nem tetszett, de szerencsére nem atom nehéz, túltolt fightok és azok is megmaradnak az ember fejében. Az alapjáték végső bossrunjában már azt se tudtam volna felsorolni kiket öltem meg az uccsó két napban, annyi volt belőlük és annyira nem voltak karakteresek(3-4 Omen, 2-3 Godfrey, kb a 8. Goldskin csak duoban, sokadik sárkány stb.). Szerintem sokat tanultak a kritikákból és egy sokkal jobb felhozatal van. Miquella talán a legérdekesebb demigod a játékban. örülök, hogy ráépült a sztori, de nem éreztem olyan nagyon erősnek a fő történetszálat. Biztosan sok mindent kihagytam, és még a finálét se láttam, de ennél kicsit többre számoltam. Remélem majd a lore videók beleverik az orromat, hogy már megint átfutottam minden érdekes dolgon. Kicsit az NPC-k is személyesebbek az alapjátékban. Még felületesen csinálva a küldetéseket, is elkezd az ember foglalkozni Rodgerrel vagy a sprit tuner lánnyal, a scarlet rottal küzdő csajjal vagy a főtarnished nevelt lányával. A Kék boszorkány alap mozgatója mindennek, és Sellennél vagy kinél is van komoly morális dilemmád. Itt nem volt nagyon ilyesmi. Dumáltunk a keresztnél aztán kb ennyi. Mondjuk DLC a dolog, nem is vártam beteg sok questet. Így is hatalmas a cucc, és biztosan sok minden fölött átsiklottam. Összességében ez továbbra is kb két teljes árú AAA játéknak megfelelő DLC, és egyik felsorolt negatívum se rontja le annyira az összképet, hogy ne legyen ez is klasszikus darab. |
Közben az alapjáték második végigjátszásával is jól haladok. Másodikra még jobban tetszik a dolog. Főleg, hogy megtudtam, hogy van guard counter, meg a jump attacknak is van értelme. Így azért a bossok is jóval könnyebbek, bár Melinean kívül elsőre se volt vészesen sok gondom. Közben elkezdtem nézegetni a kritikákat róla és vicces, hogy a legtöbbel egyet tudok érteni, volt ami szó szerint arról szólt amit ide is leírtam, de erősen túl van dramatizálva a dolog. Másodikra még inkább 10/10 a dolog, és ahogy egyre jobban kezdem megfejteni mit akarnak tőlem a készítők egy-egy boss fightban, úgy javul számomra az összkép. Például a Twin Gargoye ami elsőre kb két napra megakasztott, most 20 szintel gyengébben baromi gyorsan megvolt. Nem érzem jogosnak azt a kritikát, hogy a summonok köré lenne balanceolva a játék. Utóbbi csak arra jó, hogy legyen egy easy mód, ha haladnál a sztorival, de nagyon megakadtál egy ellenségnél, de továbbra is summonok nélkül megyek, és csak annyi kellett, hogy feladjam a dodgeolok mindent és ütök annyit amekkora az ablak harcstílust. Használni kell az összes eszközt amit ad a játék. Charged attack, jump attack, guard counter, stb. Elsőre szartam mindenre, most sokkal élvezetesebbek a harcok. Kivéve ha lovagolni kell, azt továbbra is utálom. 😀
Kíváncsi vagyok lesz-e még DLC vagy folytatás. Utóbbit nem tudom, hogy lehetne összehozni. Nem sok minden maradt a világból, amit nem fedeztünk fel, és alapvetően a legnagyobb élmény még mindig az, hogy minden hatalmas, érdekes és baromi szép.
Szerkesztette: andree
több mint 1 éve
Én meg úgy voltam vele van egy kis szabim lenyomom a hosszú hétvégén az Elden Ring DLC-t. Hát mit mondjak ez se kicsi. Toltam vagy 20 órát és a térkép több mint 2/3-a szürke még. Ráadásul egy csomó helyre nem találtam még utat a hegyek között. Könnyűnek nem mondanám, de eddig sokkal jobban tetszenek a bossok mint az ER végén. Mind rohadt nehéz, de kevesebb bullshitet kiáltottam. | Mondjuk mikor Messmer kígyója néha méterekkel mellém csapódott és megölt nehéz volt nem elsírni magamat. 😀 | Mind tanulható és verhető. Végre éreztem valamiféle progressziót ahogy tanultam a bossokat. Mondjuk igazságtalan, hogy múlt héten elnyomtam az alapjátékot a fesztiválig holy buildel és minden komolyabb bossnak 40% holy resistje volt(fire whetblade még nem volt meg), most a Dark Moon blade full int buildemmel jöttem és szinte minden boss Magic resistes 😀. | A Twin Moon Knight és Messmer baromi jó fightok. Az előbbi 2, az utóbbi vagy 5 óra volt, de az elejétől éreztem hogy meglesz, ha megtanulom. Az ilyen bossokat szeretem, bár a Knight kombói néha annyira a végtelenbe nyúltak, hogy 1 percig csak gurulásztam. Volt a mechanikus oroszlán vagy mi, ott rettenetes volt a kamera. Szinte csak találgatni lehet mi jön mert a fal mellett lényegében nme látom csak a monster szőrét. Volt valami medve az erdőben oda meg kellett volna két reflektor, mert a homályos erdő tavacskájában, homályos paca üt 2k hp-kat nem volt akkora fun. Egy bosst skippeltem. Volt valami ghostflame dragon, amit szinte semennyire se tudtam sebezni. Nem érte meg az időt, meg a megszakadó lelket ha 20 perc után 20% életénél meghalok. |
Btw rákattantam a Negritis által linkelt lore videókra, és úgy végigtolni az alapjátékot is új élmény. Hihetetlen hány rétege van ennek a játéknak. Néha könnyű utálni, de elképesztő munka van benne.
több mint 1 éve
Fextralifeon néztem az ajánlott Progress Routeot. Azon belül aztán igyekeztem magamtól megtalálni mindent.Nekem is ez a módszer volt a legélvezetesebb. Ha a 2 mellett döntesz a progress route ott is erősen ajánlott. Szerintem soha nem fejeztem volna be anélkül. A 3 már lineárisabb. Ott egyetlen dolgot kellett csekkolnom, simán lement vakon, a kettőben folyamatosan elakadtam. Amúgy a 3 elvileg inkább folytatása az 1-nek mint a kettő. Szerintem előbbi minden idők egyik legjobb játéka. Tökéletes boss design és nagyon jól kitalált pályák vannak benne. Pörgősebb, smoothabb feeling. Annyi, hogy a ds 3 bossok után nagyon könnyűek a ds 2 bossok, cserébe a pályák néha kimondottan gonoszak.
esanders10
több mint 1 éve
arra tippeltem volna 😀Nem biztos hogy a 2vel folytatnám 😊Lemaradt egy nem korábban😀 Series x van, azért írtam.
Amúgy most ps-ed van?
Mer akkor miért maradna ki a demons souls és a BB?
Negritis, a vajda
Időrendi sorrendben akarom majd letolni őket😀
esanders10
csak nem tudtam hogy esetleg PC-e 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nem biztos hogy a 2vel folytatnám 😊Lemaradt egy nem korábban😀 Series x van, azért írtam.
Amúgy most ps-ed van?
Mer akkor miért maradna ki a demons souls és a BB?
Negritis, a vajda
Időrendi sorrendben akarom majd letolni őket😀
több mint 1 éve
Nem biztos hogy a 2vel folytatnám 😊Amúgy most ps-ed van?
Mer akkor miért maradna ki a demons souls és a BB?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nos, a nagy Elden Ring hype engem is elért, így hát elkezdtem beleásni magam a FromSoft, souls munkásságba. Art Designban mindig is nagyon bejöttek, csak annyi cím van a wishlistemen, hogy most értem oda hogy akkor végre teszek egy próbát vele. Ps-em van így egyelőre Demons, és BB kimarad, első címként így adta magát hogy a Dark Souls 1 lesz a kiválasztott. (itt még gyorsan megjegyzem hogy az Elden óta brutál felment minden Fromsoft játék ára, a korábbinál, 3-4x drágábbak, még akcióban is, így jobban megérte behúznom a DS trilógia bundlet lemezen, pedig már annyira nem vagyok híve ezen formátumnak)Szóval DS1, Oh Boi. Hol is kezdjem. Ugye első címem a műfajban, felvoltam készülve, hogy nem lesz sétagalopp, és hát így is lett. Amit előzetesen tudtam, de ennek ellenére is órák voltak mire megszoktam, az a Button Cancel meg nem léte. Konkrétan emiatt a játék elején azt éreztem, mintha sosem játszottam volna még egyetlen játékkal sem, annyira újra kellett huzalozni magamban a korábbi berögződéseket.
Volt pont amikor el is gondolkoztam hogy van e olyan tanulási görbe ami nekem elég lesz ehhez. Hát volt, mi az hogy 😀 Szóval az első régiókban finoman szólva is döcögős volt az előrehaladásom, az első Black Knightot, Undead Burgban, 3 óra volt mire sikerült megraknom..
Aztán egyszer csak elkezdtek össze állni a dolgok. Dodge alapú stílust próbáltam alkalmazni, parryt illetve pajzsot elég kevésszer használtam a játékban. (utóbbit főleg passzív stamina regen miatt, köszi Grass Crest Shield😊)
A játék első felét Uchigatananával daráltam, aztán egy idő után, éreztem hogy nekem kevés a reache, így váltottam Claymore, Zweihander duóra, amik végül nagyon jó döntésnek bizonyultak, nagyon faszán kiegészítették egymást.
Tudom, hogy sokan mondják hogy vakon érdemes játszani ezeket a címeket, de én mivel tudtam hogy így is eleget fogok szopni, és legfőképp, hogy nem fogom újra játszani (ahhoz túl sok cím érdekel) így nem bíztam a véletlenre, Fextralifeon néztem az ajánlott Progress Routeot. Azon belül aztán igyekeztem magamtól megtalálni mindent.
Amit utólag elmondhatok. Legtöbbet már az elején sem a Bossokkal szívtam. Az egész játék alatt szinte mindegyik megvolt 5 próbálkozásból, (a nehezebbek közül O&S elsőre, Artorias is szinte elsőre, Manus harmadikra) Közülük ami nekem abszolút nem feküdt, azok a platformer bossok, legfőképp rád nézek Bed of Chaos, te undorító aljadék😊
Amik időről időre fejfájást okoztak, az a hihetetlen szivatósra tervezett pálya design és layout. Legtöbbet Blighttownban, Sens Fortressben, BoC bossrunban és a mellette lévő Titanite Demonnál, illetve Anor Londo egy bizonyos szakaszán káromkodtam, utóbbi egyúttal szerintem a játék leggecibb része (Épület oldalán, egy oszlopon felfutva, Silver Knightok által nyilazva)
Végül a játék vége fele kicsit éreztem is hogy OP lett a karakterem, 95-ös szintet is elértem, medium rollon, Havels armorral, a fentebb említett fegyverek maxra húzásával. Kedvenc Bossom Artorias volt, art design, moveset is patent volt. Helyszínek közül Painted World of Ariamis jött be legjobban.
Összességében, örülök hogy nem hagytam abba, és hogy sikerült megugranom a lécet, kezdésnek teljesen jó volt ez, azonban most érzem hogy kell valami feelgood cím, mert időnként éreztem hogy elég depis, brutál sötét cucc ez 😀 52 óra lett végül nekem, nyílván holnap ez már a fele sem lenne, 2-nél szerintem már az eleje nem lesz ennyire döcögős.
Szerkesztette: esanders10
több mint 1 éve
A Viber PC-n mennyire kockázatos bármilyen szempontból?
több mint 1 éve
én most full quest walkthrought csináltam másodjáraThx! Amúgy a játék 3/4-e környékén már csekkoltam két questet, mert azokat nagyon meg akartam csinálni, és nagyon sok időt futkorásztam le-föl hiába. A kék boszorkány | babájával csak egyszer próbáltam beszélni | , így ott totál el voltam akadva, a lázadó varázslónő | által említett titkos barlangot, meg még leírás alapján is alig találtam meg. Rohadt messze van attól amit mond | . Biztos sok cuccot hagytam ki, bár sokáig azt hittem elég alapos voltam. A játék végén csekkoltam hol van az utolsó 4 flaska upgrade és találtam vagy 3 bosst meg két dungeont pluszba. 😀 Őszintén szólva nagyobb a kísértés, hogy újrakezdjem mint, hogy belefogjak a DLC-be.Rennala tudja a statjaid resetelniKözben átnéztem az inventorym és rájöttem, hogy a Darkmoon Gratsword minden amit keresek. Annyi, hogy 50-50 a dex-intem itt meg jobb lenne 20-80, mert max szinten is csak c a dex scaling, de nagyon jó menni vele. Gyorsabb és nagyobb a range-e mint a celebrant skullnak, de hasonlóan jó a stance dmg-je. Ráadásul van ranged attackja, mint a moonveilnek. Ezzel Maelina is meglett, de feladtam az elveket és idéztem summont. Így harmadikra megvolt. Jó lenne valami köztes nehézség, mert úgy érzem mintha cheeseltem volna a fightot. Mondjuk csak ebbe a bossba szerintem annyi játékórám van mintha végignyomtam volna 3 modern fps-t. 😀Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
andree
így hogy végigmentél a játékon amúgy javaslok pár dolgot:
mapgenie.io/elden-ring/maps/the-lands-between
roundtablehold.net/checklists/walkthrough.html
Arekzék videói
www.youtube.com/watch?v=k69PJmNmbvU&list=PLHc2Wj95htvMfO5Gg-kfiomJMl--hu2aA&index=13
meg persze Vaati 😊
www.youtube.com/@VaatiVidya
Negritis, a vajda
andree
először kb full vakon toltam és csak a Ranni questlinet fejeztem be, fingom sincs hogy sikerült
aztán mikor már az utolsó bossnál voltam néztem a térképet hogy mit hagytam ki és hol
mondjuk hogy melyik ending lesz azt még nemtom, de valszeg a | Frenzied flame | a kövi pedig a | dung eater | utána már csak a base és a | goldmask | marad asszem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Thx! Amúgy a játék 3/4-e környékén már csekkoltam két questet, mert azokat nagyon meg akartam csinálni, és nagyon sok időt futkorásztam le-föl hiába. A kék boszorkány | babájával csak egyszer próbáltam beszélni | , így ott totál el voltam akadva, a lázadó varázslónő | által említett titkos barlangot, meg még leírás alapján is alig találtam meg. Rohadt messze van attól amit mond | . Biztos sok cuccot hagytam ki, bár sokáig azt hittem elég alapos voltam. A játék végén csekkoltam hol van az utolsó 4 flaska upgrade és találtam vagy 3 bosst meg két dungeont pluszba. 😀 Őszintén szólva nagyobb a kísértés, hogy újrakezdjem mint, hogy belefogjak a DLC-be.Rennala tudja a statjaid resetelniKözben átnéztem az inventorym és rájöttem, hogy a Darkmoon Gratsword minden amit keresek. Annyi, hogy 50-50 a dex-intem itt meg jobb lenne 20-80, mert max szinten is csak c a dex scaling, de nagyon jó menni vele. Gyorsabb és nagyobb a range-e mint a celebrant skullnak, de hasonlóan jó a stance dmg-je. Ráadásul van ranged attackja, mint a moonveilnek. Ezzel Maelina is meglett, de feladtam az elveket és idéztem summont. Így harmadikra megvolt. Jó lenne valami köztes nehézség, mert úgy érzem mintha cheeseltem volna a fightot. Mondjuk csak ebbe a bossba szerintem annyi játékórám van mintha végignyomtam volna 3 modern fps-t. 😀Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
andree
így hogy végigmentél a játékon amúgy javaslok pár dolgot:
mapgenie.io/elden-ring/maps/the-lands-between
roundtablehold.net/checklists/walkthrough.html
Arekzék videói
www.youtube.com/watch?v=k69PJmNmbvU&list=PLHc2Wj95htvMfO5Gg-kfiomJMl--hu2aA&index=13
meg persze Vaati 😊
www.youtube.com/@VaatiVidya
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
Az egy kiváló kardKözben átnéztem az inventorym és rájöttem, hogy a Darkmoon Gratsword minden amit keresek. Annyi, hogy 50-50 a dex-intem itt meg jobb lenne 20-80, mert max szinten is csak c a dex scaling, de nagyon jó menni vele. Gyorsabb és nagyobb a range-e mint a celebrant skullnak, de hasonlóan jó a stance dmg-je. Ráadásul van ranged attackja, mint a moonveilnek. Ezzel Maelina is meglett, de feladtam az elveket és idéztem summont. Így harmadikra megvolt. Jó lenne valami köztes nehézség, mert úgy érzem mintha cheeseltem volna a fightot. Mondjuk csak ebbe a bossba szerintem annyi játékórám van mintha végignyomtam volna 3 modern fps-t. 😀Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
andree

több mint 1 éve
Rennala tudja a statjaid resetelniKözben átnéztem az inventorym és rájöttem, hogy a Darkmoon Gratsword minden amit keresek. Annyi, hogy 50-50 a dex-intem itt meg jobb lenne 20-80, mert max szinten is csak c a dex scaling, de nagyon jó menni vele. Gyorsabb és nagyobb a range-e mint a celebrant skullnak, de hasonlóan jó a stance dmg-je. Ráadásul van ranged attackja, mint a moonveilnek. Ezzel Maelina is meglett, de feladtam az elveket és idéztem summont. Így harmadikra megvolt. Jó lenne valami köztes nehézség, mert úgy érzem mintha cheeseltem volna a fightot. Mondjuk csak ebbe a bossba szerintem annyi játékórám van mintha végignyomtam volna 3 modern fps-t. 😀Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
andree
így hogy végigmentél a játékon amúgy javaslok pár dolgot:
mapgenie.io/elden-ring/maps/the-lands-between
roundtablehold.net/checklists/walkthrough.html
Arekzék videói
www.youtube.com/watch?v=k69PJmNmbvU&list=PLHc2Wj95htvMfO5Gg-kfiomJMl--hu2aA&index=13
meg persze Vaati 😊
www.youtube.com/@VaatiVidya
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Közben átnéztem az inventorym és rájöttem, hogy a Darkmoon Gratsword minden amit keresek. Annyi, hogy 50-50 a dex-intem itt meg jobb lenne 20-80, mert max szinten is csak c a dex scaling, de nagyon jó menni vele. Gyorsabb és nagyobb a range-e mint a celebrant skullnak, de hasonlóan jó a stance dmg-je. Ráadásul van ranged attackja, mint a moonveilnek. Ezzel Maelina is meglett, de feladtam az elveket és idéztem summont. Így harmadikra megvolt. Jó lenne valami köztes nehézség, mert úgy érzem mintha cheeseltem volna a fightot. Mondjuk csak ebbe a bossba szerintem annyi játékórám van mintha végignyomtam volna 3 modern fps-t. 😀Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
több mint 1 éve
én base blasphemous builddel megyek most, meglátjuk a DLC-be mennyire lesz elégValami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak
Gyurma Pappa
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.eldenring.wiki.fextralife.com/The+Queen's+Black+Flame
andree
eldenring.wiki.fextralife.com/Jellyfish+Shield
Meg blackflame incantationből a Flame, Protection és a Scouring. A ritual is jó, de az elég szituációs.
Ez a buildem. DLC-ben már váltottam, talán ez nem akkora spoiler, de nem tudtam ellenállni a Great Katana osztálynak

több mint 1 éve
Mohg-hoz:Ne is mond. Dragonslayer Armorhoz az egész kastélyon végig kellett rohanni, Black Gulchot meg inkább szóba se hozom. 😀 DLC-ket meg szépen megveszegetem most már, mert mindenki azt írja a 2-3 DLC-i a legjobbak között vannak. Friedet is sokat dicsérték, meg a másik DLC főellenfelét is a legjobbak között emlegetik.
| van egy speckó physics bónusz ami negálja a fázisváltáskori hülyeségét |
Summonokra annyit, hogy én folyamatosan használom őket, mer miért ne?
főleg a mimic fun
nekem a kedvenc fromsoft bossom, úgyhogy ds1-2-3 + elden ringet toltam:
Sister Friede, ő az egyetlen eddig akit nem is bírtam lenyomni 😊
mondjuk a régi fromsoftoknál elég komoly hátrány hogy nincs "stake of marika" és mehet a "boss run" ami minden csak nem fun
Negritis, a vajda
Annyi, hogy kieg azért kapott annyi mixed reviewt, mert a casual játékosok a random buildekkel nem tudják végigjátszani.A Buildet mindenképpen lecserélem a DLC-re. Nem igazán kapcsolódom hozzá érzelmileg, tényleg random alakult. Az előző játékokban kipróbálgattam több setupot és a Dex-faith jött be a legjobban. Itt is az volt a terv de intes whetblade-et találtam leghamarabb. Mondjuk addigra felpumpáltam az erőt is 18-ra, mert ki akartam próbálni egy kardot. Szóval cold Katanaval mentem és dex-intet fejlesztettem, ami alapból fos mert a 3ban a faith buffjait használtam folyamatosan, itt intes spelleket meg egyáltalán nem. Később meglett a Moonveil, ami tök jó tömegoszlató, szóval dual wield lett a Cold Katana és a Moonveil között. Ami amúgy rohadtul hiányzott végig, hogy ritkán üti ki poseból az embereket, és stagger szinte soha nem volt a bossoknál. Pont ezért húztam fel maxra egy Celebrant Skullt. Pont 18 erő kell hozzá, és determination ash of warral dexel és intel is skálázódott. Több boss volt amit soha nem öltem volna meg e nélkül. Az az igazság a playstyle is jobban bejön vele, szóval már megfogalmazódott bennem, hogy átspecelem a karaktert valami paladin szerűségre. Heavy weapon és Strength-Faith kombó pár buffel betárazva. Valami Greatswordel vagy kalapáccsal+pajzsal. Mondjuk ha ennyire húzós a DLC- lehet nézek valami hivatalosan működő buildet, ami ebbe az irányba megy.
Szóval hajrá, élmény lesz.
Spoiler mentesen: nem random buildellel is elég frusztráló néhány boss. Egy jó tanácsom van: stagger nélkül nagyon fárasztó lenne haladni rajtuk.
Gyurma Pappa
több mint 1 éve
Annyi, hogy kieg azért kapott annyi mixed reviewt, mert a casual játékosok a random buildekkel nem tudják végigjátszani.amit láttam hogy komoly a difficulty jump, szal nem csak a random buildek nem működnek most már hanem a no summon challenge runok se
Szóval hajrá, élmény lesz.
Spoiler mentesen: nem random buildellel is elég frusztráló néhány boss. Egy jó tanácsom van: stagger nélkül nagyon fárasztó lenne haladni rajtuk.
Gyurma Pappa
valamint nem túl jól magyarázza el az egyik mechanikát ami segít
és performance problémák is vannak
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Annyi, hogy kieg azért kapott annyi mixed reviewt, mert a casual játékosok a random buildekkel nem tudják végigjátszani.Szóval hajrá, élmény lesz.
Spoiler mentesen: nem random buildellel is elég frusztráló néhány boss. Egy jó tanácsom van: stagger nélkül nagyon fárasztó lenne haladni rajtuk.

több mint 1 éve
Sister Friede most komoly PTSD-t hozott elő belőlem 😃 | emlékszem amikor először értem a phase 2 végére, hogy örültem, aztán jött a phase 3, majdnem hülyét kaptam 😅, de pár óra próbálkozás után meglett | Nekem egyébként | Isshin | talán a kedvenc bossom a Sekiroból, az a fight is olyan precizitást kíván, hogy végig koncentrálnod kell, | és az is 3 fázisból áll 😅 |
Szerkesztette: Vonster
több mint 1 éve
Mohg-hoz:| van egy speckó physics bónusz ami negálja a fázisváltáskori hülyeségét |
Summonokra annyit, hogy én folyamatosan használom őket, mer miért ne?
főleg a mimic fun
nekem a kedvenc fromsoft bossom, úgyhogy ds1-2-3 + elden ringet toltam:
Sister Friede, ő az egyetlen eddig akit nem is bírtam lenyomni 😊
mondjuk a régi fromsoftoknál elég komoly hátrány hogy nincs "stake of marika" és mehet a "boss run" ami minden csak nem fun
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Na közben végigtoltam Elden Ringet. Az életlopó helikopterkirálynő még hiányzik, de erős a gyanúm, hogy az erősen random buildemmel nem is nagyon lesz meg. Gondolkodtam, hogy felfejlesztem valamelyik summont, de ha már megvolt natúrban minden boss, nem az utolsónál akarom feladni az elveket. 😀Amúgy elképesztő játék. Nem tudom hányszor mondtam magam elé, hogy nem hiszem el, hogy ez a terület is ekkora. Nem csak az open world, de a "kisebb" pályák is összetettek, gyakran több szintesek, számos bossal titkokkal, opcionális útvonalakkal. A játék első fele 11/10. Nem hiszem, hogy ennél jobban lehetne ilyesmit csinálni. Ráadásul ott még teljes összhangban van a kihívás és a karakter ereje. A végén sokat ront, hogy gondolom nem akarták, hogy bárki túlszintezze a végjátékot, így erősen túltolták itt-ott a bossokat.
Spoilerben részletesebben(Ds2,Ds3 ER minor spoierek):
| Nagyjából Mohg volt a legjobb boss a játékban. Atmoszférára és mechanikailag is. Nehéz volt, jó sokszor nekimentem de megtanultam minden támadását, és végül meglett. Unfair a két fázis közötti HP elszívás, de együtt tudtam vele élni, mert minden más az egészséges kihívás szintjén mozgott. Az első DS3 végigjátszásomban volt rengeteg boss, ahol sok időt töltöttem és vért könnyeztem mire meglettek, de úgy álltam fel a végén, hogy oké ez megvan. Ha még egyszer nekimennék simán meglenne, mert megtanultam. Az ending után rögtön újra is kezdtem és valóban: Dancer, Dragonslayer armor, Twin prince, Cinder of Souls elsőre megvolt, úgy hogy pont ezekkel küzdöttem előtte néha 4-5 órákat.
Az Elden Ringben nem éreztem ezt. Sokszor úgy voltam már, hogy tudom amit szükséges, csak jó RNG kell, hogy keveset kapjak a túltolt moveokból. Nem lenne baj valami rotáció a boss képességek között, mert néha egymás után spammelik a cuccokat. Malenia talán a legjobb példa erre. A legbalszerencsésebb harcomban 6* nyomta el a fury kombót, ami csak akkor dodgeolható, ha elég messze van az ember a kezdőanimációnál, különben marad a pajzs és adok neki vagy 25-30% életet. Második fázisra volt 10 hp-m meg nulla flaskám. Ha a harc elején leütöm akkor rögtön jön a kombó. Az a baj, hogy megyek neki a fightnak és érzem, hogy akkor lesz meg, ha egyszer keveset repked és sokat csinálja a felütés-leütés kombót amibe két nagyot bele tudok ütni. Elden Beastnél is csak vártam azt a runt, amikor nem kombinálja a sok kis sárga varázslatot a nyakadba öntöm a sárga ganét varázslattal. Teljesen másképp kell elkerülni őket. Ha épp sikerül kombinálnia az szinte biztos halál. Malikethnél is ezt éreztem. Relatíve gyorsan megvolt, de azért mert kaptam egy olyan runt ahol főleg meele rangeben maradt és hagyományos módon le tudtam ütni, nem kellett az oszlopok között bujkálni meg a dodgeolhatatlan aoe marhaságot bemákolni, hogy épp jó helyen állok. Utóbbi amúgy szerintem egy rossz design ötlet. A kukacos kihívások közötti assassin lány, Maliketh, Malenia, és bizonyos szinten Radagon is kapott olyan aoe támadást, amit nem lehet dodgeolni, csak ha szerencséd van jó helyen állsz és tudod hová kell futni. Rettenetes ötlet. Volt a Naturalborn of the void, ami ha megpróbálod a klasszikus nagy ellenfél, szóval közel megyek és hátulról-oldalról ütöm taktikát a fejedre dobja a 4-et pulzáló fosát. Na ez pl totál fair cucc. Semmi gond nem volt vele, rákényszerít egy másik fajta megközelítésre, alkalmazkodsz, megtanulod, megölöd. Totál rendben volt. Nehéz de fair fight volt, bár a grab attackja nem a legfelemelőbb támadás a játékban, de sikerült ráérezni az ütemére. Jó példa még a Cinder of Soul phase 2 ötös kombója. Nagyon hosszú windup után elnyom egy brutális kombót, amit a legjobbak betanulhatnak, a hozzám hasonló biztonsági játékosok meg elfutnak a világ végére. Itt sajnos túltolták ezeket a cuccokat a végén.
Szóval kb ennyi. Nem igazán tetszik az irány amerre próbálják kitolni a nehézséget, és csak remélni tudom, hogy a DLC-ben visszatérnek a DS3 bossok működéséhez. Amúgy rengeteg boss van a játékban, de kicsit túl animés a belépőjük, nem égtek úgy belém, mint a Dancer, Pointiff Sulyvahn, az Abyss Watchers vagy a Twin Price fightok. A Sailor moonos bosscsaj volt zseniális az akadémia végén. A phase 1 felvezetés nem élvezetes, de emlékezetes, a phase 2 sötét arénájában megidézett spellek, meg iszonyú jól mutattak. Összességében is Liurnia of the lakes volt a kedvenc területem. A tó környéke fantasztikus látványra, az akadémia egy zseniális legacy dungeon, a legjobb DS2-3 pályákra emlékeztetett, és a tó körül is bőven van mit csinálni.
Minden kritikával együtt ez még mindig 10/10 játék. Az első fele 11/10 a vége 9. Hozzá teszem a pályákkal a végén se volt gond. Bőven maradt ötlet a készítőkben a végjátékra is. Farum azula vagy a főváros is emlékezetes pályák, a Haligtree második szakaszán amíg bejutottam a várba még a lábujjaim is görcsben voltak, annyira nehéz a sok kőkemény katonával. Emlékezetes pillanatok voltak. Jó volt ez nagyon, csak a boss design szaladt el kicsit. Könnyen lehet egy jobb buildel vagy komolyabb utánaolvasgatással sok bosszúság elillant volna.(Pl most olvastam, hogy Mohg életszívásást is lehet counterelni, ha az ember járt a megfelelő helyen a játék közepén.) Azért a DLC előtt most adok magamnak kis pihenőt. Intenzív volt ez a 2 DS3, Ds2, ER végigjátszás zsinórban.
|
Amúgy DLC-k nélkül játszottam mind. Szóval a vanilla játékokat nézve:
|
Kedvenc boss: Pointiff Sulyvahn: Először is: Zseniális az atmoszféra. Bemész a katedrálisba, a távolban felizzik a boss kardja és ahogy közelebb érsz rádveti magát. Az első végigjátszásnál sokszor láttam 😀, de soha nem untam meg. Ez volt az a boss, ahol elkezdtem érezni miről is szól ez a játék. Előtte pánikgurulás kisütés kombóval elkaristolgattam, de Pointiff végtelen hosszúságú kombói simán szétszedtek. Elkezdtem figyelni a mozgását, rájöttem, hogy ha lekövetem a sasszéit akkor dodge nélkül is minden támadását dodgeolni tudom, ahogy lassan mögé kerülök, és végül meg is öltem. Elképesztően jó érzés volt, megérteni megtanulni a harcot. Valószínűleg örökre a kedvenc bossom lesz.
Kedvenc pálya: No-Man's Wharf. Elsőre gyűlöltem. Állandóan meghaltam, ha futottam a soulokért gankeltek és kivégeztek. Akkor értettem meg, hogy a DS 2 más megközelítést kíván. Taktikusan haladtam, megtanultam milyen sorrendben kell megtisztítani a pályát. A végére már simán végigfutottam még kétszer halál nélkül keresve a továbbhaladáshoz szükséges cuccot. Amúgy kb az összes legacy dungeon ide férne Elden Ringből, vagy DS3 Boreal Valley is a legnagyobbak között van.
Kedvenc zóna: Ahogy írtam Liurnia of the lakes hagyott bennem maradandó nyomot, de erős a verseny. Limgrave, Weeping Peninsula, Caelid mind nagyszerű. Őrült jók voltak a föld alatti terepek, nekem még Lake of rotal se volt nagy gondom.
|
Szerkesztette: andree
több mint 1 éve
csak nehogy olyan sikeres legyen ez a sztrajk mint a lift kezeloke anno ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
ez mondjuk sokaknak fog fájniwww.bbc.com/news/articles/c4ngy53qyq8o
pl az acti-blizzardnál dolgozó színészek azok mind felfüggesztik most
ami ugye a D4 kieg, az új COD, új WoW kieg esetében komoly fennakadást okozhat
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Hátha valaki hasonló lúzer, mint én az új rúgótechnikánál. Egyszerűen nem tudtam megugrani a Tulsa - East Carolina 37 yardos FG kihívását az ultimate teamben, de most olvastam a The Athleticen a cikket, hogy nem elég megnyomni a gombot, ha pont középre ér, hanem az erősséghez nyomva kell tartani egy kicsit. Érdekes módon rögtön sikerült...
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!