PC és Konzol

Na akkor Rogue Trader hosszan.

Ennél csak jobb Owlcat játék van. Ne pazarold erre a pénzed, vedd inkább a Pathfindert. A világ leggonoszabb mókamestere, és a pokol legjobb anyukája téged vár.
Helmut Zimmer

Fene, pedig vártam nagyon.
Mindegy, megvárom míg kiadják a Season Pass 2-t, meg hátha patchelgetik és aztán megveszem leárazva, aztán kitolom egyszer, már csak a hangulat miatt is.

Az expedition 33 is akciós volt, 15-ért már meg kellett vennem, bár talán majd karácsony után tudok vele játszani

Na akkor Rogue Trader hosszan.

Kik a Rogtréderek?
WH 40 világ alapokat tisztáztuk- a korábban vázolt kontextusban tevékenykednek a Rogue Traderek, akik kicsit II Jakab király privateerjeire emlékeztetnek, akik a korona nevében és a korona hasznára követtek el egyszerre borzalmas és hősies tetteket, melyek által bebetonozták a korona hatalmát adott régióban.

Olyan fő-nemesi házak vezetői őt, akik az emberiséget képviselik és vezetik egy-egy kiterjedésben. Királyok, akik bolygórendszerek felett uralkodnak, háborúkat vívnak, nagy projektek kulcs szereplői, a Császár és a Lord Commander/Lord Inqusitor, Lord Archmagos, stb áldásával.
Letter of Marquee is van , az a Warrant, amely egy császári relikvia, valódi szent tárgy, és megszabja mely kérdésekben vihet önálló politikát a Rogue Trader, és melyekben tanácsos együttműködni a 12 high lord által képviselt kiemelt szervezet képviselőivel.

Egy főpapnak (Ministorum) egy Tech érseknek (Adeptus Mechanicus), és egy nagyhatalmú inkvizítornak (Ordo x,y,z) sem nagyon - nagyon tanácsos beleállni egy igazán befolyásos, és a területén beágyazott Rogue Traderbe, miután rendszerükben a kezük messzire elér, és a hírszerző hálózatuk kiterjed az alvilág mozgatására is.

Olyanok a Rogue Traderek mint a királyok, akiknek a hatalmát mindenki figyelembe veszi, de csak az emberi világ ismeri el. Mindenki más számára ellenségek, szövetségesek, vagy eszközök.
Valós hatalmukat nem csak a megbízólevél és a rang adja, hanem a tény, hogy mire a családi hierarchia tetejére érnek, szinte mind hétpróbás gazemberekké válnak. Mielőtt megkapták a hatalmat- katonák, tengerészek, komisszárok, csempészek, psykerek, papok, bérgyilkosok, voltak. Magukhoz kell ragadniuk a hatalmat, és meg kell azt tartaniuk, de érezni kell a finom határvonalakat.

Az Owlcat játékának az egyik erénye, hogy ezeket a határokat remekül kezeli, és a történetszövés során remekül játszik velük,Egyben ez az egyik hátrány, a mi Rogue Traderünk ugyanis nem alszik, nem pihen, a játék annyira pörög, hogy tulajdonképpen nincs üres idő, egy-egy közös fürdést leszámítva. Mindig jön valaki, valami nagyon fontossal, és rohanni kell.

Szóval a Rogue Traderek főnemesek, akik rengeteg játszmát játszanak egyszerre, erőforrás, hatalom, befolyás, tudás, technológia megszerzése érdekében. Ja és azért is mert valaki mindig kavarja. Nem feltétlenük Ork warlordok, Káosz urak, Archonok, Harlequinek, Elda Seereek, Nekronok. Legtöbbször ezek feltörekvő bandák, tolvajok, közönséges bűnözők, csempész szervezetek, amelyek leszarják a status quot. Előfordul azonban, hogy valós a külső fenyegetés, és a rogue tradereknek meg kell védeni a rendszereket, amelyeket rájuk bíztak. Ha jól politizálnak, ebben segítenek az emberi infrastruktúra elemei. Az Inkvizíció nem csak figyelő szem, de partner is, az Adeptus Mechanikus nélkül nincs kapcsolat az Omnissiahval, leállnak a gépek. A ministorum papjai biztosítják a hívek nyugalmát, stb.. De minden partnerségnek ára van amelyet előbb utóbb meg kell fizetni.

Egy-egy kiterjedésen egynél több Rogue Trader dinasztia osztozik, és alig várják, hogy a hatalmi egyensúly felboruljon. Szóval ez egy kényes hatalmi játék, itt nem lehet nagyon hirtelen módon cselekedni, vagy meggondolatlanul lépni, különösen, ha az adott kiterjedés már rendkívül régóta el van zárva a Terrától, és nem várható sem segítség, sem utánpótlás, sem lord-commanderi parancs. Márpedig a történet helyszínéül szolgáló Koronus Expanse pont egy ilyen hely.

Akkor innen kezdődik maga a játék:
A Koronusnak évszázadok óta nincs kapcsolata a Terrával, így a Rogue traderek a fontos tech papok, és inkvizítorok hatalom gyakorlása még nehezebb, de önállóbbak is, nagyobb is a hatalmuk.

Theodora von Valancius is egy hétpróbás szerencsevadász, aki rengeteg jó deallel, és kegyetlen játszmával jutott a csúcsra. A Kronossus kiterjedés 3 rogue tradere közül ő a „zsugás”, aki szinte mindenről tud a kiterjedésben, jóba van a hatalmi gépezettel, de megvannak a kapcsolatai a xenosok felé, a káosz felé, és időről időre sarcolja az alvilágot. Theodora nem válogat az eszközökben, pl. maga mellett tartja Idirát akinek a létezése is bűn a birodalom szemében, mert tiltott psykert, és aki rettenetesen szenved, mert kínozzák a „hangok”. Idira egy Psychikai káosz-atombomba a játék legtöröttebb karaktere, egyedül is képes káoszhordákat eltörölni, vagy a saját csapatunkat. (vele óvatosan).

Theodora szinte mindenkivel összeáll, aki által a hatalmát növelheti, és szinte mindenkit elpusztít, akivel megteheti. Nem gonosz ő, csak ilyen. Viszont az is kiderül, hogy Theodora néha felületes. Nem koncentrál bizonyos dolgokra, pl. a hajó személyzetére, néha a népére, a nemesei viszályokra, stb. Theodora figyelmét ugyanis más köti le.
A játék során kiderülnek Theodora titkos játszmái. Theodora az a fajta játékos, aki elmond egy fánkreceptet és utána rácsodálkozik, hogy „de Matildkám nem értem hogyan lett ez megint lángos Neked, nekem olyan szépen sikerült”. A játék során sokszor tűnik úgy, hogy Theodora hasznos hülye, de a végén megértjük, hogy nem az, hanem mocskos ravasz aki mindenkit átvert.

Innentől saját verziómat tudom csak elmesélni, mert azt a játékban senki nem mondja el, hogy ki vagy, honnan jöttél. Sablon előtörténetem szerint én Sanctioned Psykert játszottam a Birodalom szolgálatában.

Az 1. jelentben a Von Valencius hajón megtudjuk Theodora kémmesterétől (ki mástól), hogy mi is a von Valancius klánhoz tartozunk, és Theodora feladatokat adna. Hogy ki neked Theodora, azt nem tudod meg, és ez így is marad. Ezt a WotR sokkal jobban csinálta.
Mi az úgynevezett versengő „heir” kategóriában vagyunk. Az amúgy szokás a nagy házaknál, hogy az öröklési sorrendben releváns játékosokat szétszórják a világban, és mások gondjaira bízzák, majd versenyeztetik őket, és a tehetségeket beépítik a rendszerbe. Theodorának eszében nincs sem meghalni, sem átadni a hatalmat. Elképzelhető, hogy velünk is az történt, hogy kiszórtak minket, és most begyűjtöttek. De az is lehet, hogy Theodora családon belüli áldozatának vagyunk a gyermekei. Ez egy kihagyott ziccer.
Amúgy a Von Valancius klán „Warrantja” meglehetősen régi, szóval Theodora nagyon nem első generációs, amit alátámaszt az is, hogy a Terra felé a kapcsolat rég megszűnt.

Az Owlcatre jellemző prelűd során a hajón lázadás tör ki, amelynek oka árulások sorozata. Az esemény sor végén át kell vennünk a stafétát, mert úgy tűnik egyedüli von Vaancius túlélők vagyunk. Nem masszív spoiler | de Theodorát holtan találjuk fegyvermesterével (Arch Militant) egyetemben a prolog végén. |

Az irányítás megértésében a legfőbb segítségünk Abelard a főkomornyik- aki egyben masszív tank és testőr, és rengeteg főtiszt a hajón. Ha nem fogadod el a pozíciót a játék véget is ért.
Rengeteg jópofa NPC van a játékban, akik a hajó üzemeltetését és a rendszer mozgatását felügyelik.

Miután a lázadásban elpusztul a navigátorunk, ezért azonnal navigátort kell találni. Így ismerjük meg a nagyon fontos, de amúgy bosszantó Cassiát, aki konkrétan egy mutáns navigátor géniusz, és a létezése is blaszfémia. Ő esszenciálisan fontos társ, és navigator officerként borzasztó jók a skilljei, rengeteg bonusz cselekvést ad (Finest hour). Nehéz vele néha de nagyon érdekes a történetszála.

Velünk lesz a rettenetesen ostoba Argenta -Revel in Slaughter- csatanővér. Na ő fáj, ő nagyon nagyon fáj. Ő konkrétan vallási fanatikus fegyverrel a kezében. Viszont jó a lore, és főleg az elején erős társ. Ha te Support karakter vagy, mondjuk Officer, akkor Cassiával közösen lehet őt úgy boostolni, hogy kilövi az ellenséget mielőtt az egyáltalán moccanni tudna.

Hozzájuk képest kicsit sem jelent felüdülést a már emlegetett Idira aki unsanctioned psyker. Vannak akik szerint Theodora szeretője volt, de erre nincs bizonyíték. Idira unsanctioned, tehát magasabb power levelen dolgozik, mint akár Te, DE simán behív a csata közepén egy Khrone vérivó démont, aki kinyír mindenkit alacsony szinten. Nagyon ne vidd magaddal, ha nem akarsz komoly meglepetést, vagy nem vagy tapasztalt.
Idira vegetál, és szenved Theodora hiányában. Sokkal több van a karakterében, mint amit az Owlcat kihozott belőle. Idira elpazarolt lehetőség.

Idővel csatlakozik a nagyon zavaros hátterű Pasqual (tech priest), akinek konkrétan 1 db jó specialista buildje van. Ennek olvassatok utána, mert függ tárgyaktól, és a broken mechanizm alapú. Nem tudom, hogy a 20 lövés/kör build él e még, vagy kijavították. Pasqual nem rossz figura, és a legizgalmasabb történetszál, csak nincs jól körbeépítve, és elmesélve az alapkonfliktus amelyen alapul az ő problémája. Sőt az ő történetszála nonszensz.

Akkor itt egy kis Zusatzmaterial- ami kimaradt a játékból, de érdemes kicsit érteni. --------------------------
Ami kimaradt a játékból az némi lore, és egy meglehetősen fajsúlyos szereplő, és emiatt felborult a pálya. Ez pedig egy Archmagos. Nagyon fontos történetszál Pasqualé, és egy metszete egy a birodalmon belüli játszmának. Ahogy írtam a birodalom még Gulliman és a Council alatt is inkább stagnál, mint menne előre.

A Tyranidok elsősorban a káosz világokra, és ork világokra koncentrálnak. A Nurgle elleni inváziók erőforrás mérlegben nagyon deficitesek, hiszen Nurgle mérgezi és elemészti a biomasszát, a Death Guard pedig felőrlésben a legdurvább egység. Minden szerkezet tönkremegy, páncél lebomlik, minden szervezet megbetegszik. Typhoos és Mortarion pedig élő swarmok, amelyek felzabálják a páncél alatt az ellenséget. Az orkok pedig alkalmazkodtak a Tyrannidokhoz, és megerősödtek. A Tyranid haladás így lassul.

Azzal, hogy a két Primarcha előkerült, vannak sikerek, de az emberiséget kegyetlenül elnyomja a ministorum és az inkvizíció. A végtelen háború koncepcióját nem mindenki vette meg. Pl. olyan kulcsszereplők sem, mint Belisarius Cawl a legfőbb Magos (tech pap), a 12 lord egyike. És nem vette meg számos nagyhatalmú xanitha szektás inkvizítor sem. Más okból, de nem hisznek benne.

Cawl 10.000+ éves géplény. A 30K-ban a Császár belső köréhez tartozott még, mint élőlény. Ő mindent tud, arról, hogy hogyan jutott „isteni” státuszba az uralkodó. Ez önmagában is kihívás a papságnak és az inkvizíciónak. Ráadásul az Istencsászár mellett legjobban érti a káosz természetét, nem fél tőle, ahogy nem fél a xenosoktól sem. Akkora a tudása, valamint nem maradt szinte élő szövete így semmit nem is tud vele kezdeni a káosz. Cawl ismeri a sötét korok technológiáját, bármilyen dreadnoughtot megépít Mars kohóiban, olyat is, ami teleportál (ez az überb@szó cucc). Ő találta ki a rubicon eljárást, amivel közel Custodes szintű Gárdistákat lehet építeni, és visszahozta a primarchát a halálból.
Cawl kikezdhetetlen, de túl sokat tud, és a projektjei átláthatatlanok, ez pedig mindenkit feszélyez.

Cawl legfőbb célja, hogy a stagnálás megálljon, az emberiség ismét meginduljon a fejlődés útján, és nem válogat az eszközökben. Cawl utálja a dogmatikus gondolkodást és bűnnek tartja, hogy eltűntek a civil tudósok és az emberiség nem kap megfelelő oktatást. Cawl tudja, hogy volt valaha békeidő, voltak civil iskolák, amikor nem kasztrendszer volt és a tehetségek kiválasztása nem csak azon múlt, hogy valamelyik adeptus (Mechanikus, Militarium, Astrates) megtalálta e őket vagy sem, és így elkallódnak.

Cawl nagy terve a káosszal való stabilitás elérése, az együttműködő Xenosokkal közös platform a Tyrannidok visszaszorítása. Ő tudja, hogy sem a Hive Fleetet sem a káoszt nem lehet legyőzni, de egyensúlyt lehet teremteni. Titkos tervei, és beavatott magosai is ezt az utat járják. Csendes de folyamatos a konfliktus a dogmatikus rend, tehát a ministorum és a mainstream inkvizíció, illetve az Adeptus Mechanicus Exploratorum közt.
Emellett harcolnak a xanitha szektákkal, hogy előbb szerezzenek meg tudást és technológiát mint ők.

Ezzel eljutottunk az egyensúly, a birodalmon belüli status quo (bitter peace) egyik legellentmondásosabb részéhez. Az un. xanthita inkvizítorok egy szekta, amely tagjai úgy vélik, hogy az Inkvizítor szent és sérthetetlen szabadsága megérteni, és használni is a tiltott tudásokat, eszközöket, hogy eredményesen harcolhassanak az emberiség ellenségei ellen. A xanithák a káosz illetve az idegen technológiát szintén az emberiség szolgálatába akarják állítani, és vadásszák a tiltott tudást, ezzel magukat is veszélybe sodorva, hiszen őket más inkvizítorok eretneknek tartanak. De a xanitha egy szekta, bujkál az inkvizíción belül, és használja az erőforrásait. Bukott ebbe már bele fő inkvizítor, és ez állandó fejfájás, főleg az Ordo Xenosban. De, ha nincs komoly archmagos, vagy jelentős Ultramarine chapter master, esetleg idősebb könyvtáros, aki simán karóra húzza a xanithák fejét, viszont van van jelentős inkvizíció, akkor a xanitha sejtek kezdenek elburjánzani. Pl. elkezdik levadászni, és leválasztani a küldetésen lévő Tech pap magosokat, vagy könyvtárosokat. Persze csak csendben, mert a hajók nem szállnak fel, és a gépek fellázadnak ha megtudják a a magosok, hogy mi történik. Abba meg ne is gondoljunk bele, mit tesz egy ősöreg könyvtáros, aki minimum Théta danos Psyker.

Cawl és sok nagyhatalmú Archmagos viszont azt gondolja, hogy kés villa olló, nem gyermek (inkvizítorok) kezébe való, és mindenképpen meg akarják előzni az inkvizíciót, nehogy elpusztítsa, vagy rosszul használja a tudást.
Na történetünk helyszínéül szolgáló rendszer tele van Xenos artifacttel, ezért nyüzsögnek a legendás archmagosok. Itt él és alkot „véres-kezű” Ravana, aki egy virtigli bűnöző, és Cawl engedélyével bárkire tüzet nyit, vagy bármilyen géplelket elaltat, fellázít, ha kell. Nem érdekli az áldozatok száma, célja hogy megvédje az Adeptus Mechanicus projekteket. Csak éppen sem ő, sem alteregója nincs ebben a játékban, kifelejtették őket. ☹ Ez egy játéktervezési hiba, ugyanis a játékban borult a frakciók közti egyensúly.

Vannak komoly magosok, de ilyen furán motyogó MZ/X-ek, leginkább kereskedők, meg Pasqual történetszálában megjelennek, de nincs köztük nagy játékos, viszont jó nagy káoszt csinálnak, amit lehet takarítani.
Egy fajsúlyos tech kardinális nagyon kellett volna. Az egész Pasqual, Amarnat, Nomos történetszál is sokkal izgalmasabb lehetett volna.

Ez olyan, hogy: Figyeljetek, legyen az, hogy írjuk meg a Trónok harcát, de ne legyenek Lannisterek, vagy Starkok.” 😀 OK!
A hosszú kitérőnek az a lényege, hogy kevés a lore, kevés az olyan küldetés, ami rávezet a lorera, és nincs jól megkomponálva egy csomó frakció, pl a ministorum, a navy és a tech papság szerepe sem.
Lore vége ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Visszatérve Pasqual-ra, ő egy megtört karakter, akivel nehéz beszélgetni, de amúgy jó arc, skillmonkey, érdemes vinni.

Majd mindenki örömére Heinrix személyében nemcsak egy arrogáns pöcs csatlakozik hozzánk, hanem egy olyan arrogáns pöcs, akit még ki sem nagyon lehet baszni a légzsilipen (spoiler | de el lehet veszíteni Commorrahban 😀 | ), mert inkvizitor. Calcazar főinkvizítorral nem rossz dolog jóban lenni, ad jó questeket, tárgyakat, és a megoldás egyik kulcsfigurája, de kedveli ha az embereit visszakapja egyben. Heinrix amúgy fejlődőképes és nagyon jó Psyker Melee.

A társak közt lesz még felfuvalkodott Elda mesterlövészünk Yrliet, aki megvet minket bármennyire is jófejek leszünk, de vannak jó pillanatai, és egész jó buildje.
Lehet akár sötétparaszt Drukhari bérgyilkos társunk, aki szintén nem lesz a barátunk. Simán ignorálható, de a küldetésszálban jók a tárgyak, és Archont ölni szerintem vicces.

Lesz egy Space wolf űrgárdista társunk Ulfar, aki cuki, és erős is, de nagyon buta a történetszála.

Ja és lesz egy csempészünk Jae, akinek stabil tulajdonsága, hogy nem mond mindig igazat, máskor viszont szemrebbenés nélkül hazudik. Olyan ő mintha nem is lenne, sőt olyan szar a történetszálán az összes küldetés, hogy őt érdemes is kihagyni. A kiegészítők társairól most nem írok.

Van a társakkal problémám.
Abelardot vinném szívem szerint mindenhova Pasqualt és Cassiát, meg a farkast. Cassia is fáj, de az ő történetszála legalább jó.

Nem szerettem meg a csapattagokat nagyon nincsenek megírva, fáj velük beszélgetni. Jae cold trader küldetései pedig egyenesen a CRPG világrend mocsara és legeslegalja. Ilyen bosszantó szar küldetéseket egyszerűen nem szabad csinálni. Yrliet szálnak tulajdonképpen nem is tudom mi lett a vége, pedig végig csináltam.
Szóval itt azért visszasírtam Jubilost, Ekundayot az ikreket, Linzit és Jaethalt a Kingmakerből, illetve az elragadó Arueshalae, a tündéri Embert, a ravasz Regillt a Righteousból.

Szóval az Owlcat csinált már nagyon-nagyon jó társakat, és történetszálakat. Igen csakhogy mind a két Pathfinder adaptáció valós kalandmodul csomagokon nyugszik (az 5-5 moduul csak az alapjáték) , ennek meg egy tabletop az alapja.

De a játék legnagyobb baja mégis az, hogy a 3. fejezettől nagyjából tudod mi az ábra hol kell a szarkavarást keresni. Aki nem ismeri a WH40K főbb rendszereit, és logikáit az csak sodródik a történettel, küldetésről küldetésre. Aki viszont érti, és ismeri ezeket az a fejéhez kap. Itt valami nem stimmel. Lebuktatja magát a játék.

A játék további problémája, hogy aki nem ismeri a WH40K-t annak néha érthetetlen sok történés, párbeszéd. Főleg Pasqual és a Tech papok esetében kifejezetten nehéz kihámozni időnként a lényeget. Művi a nyelvezet, és amúgy sok a megfogalmazási hiba.

Rengeteg a kihagyott ziccer. Pl sosem tudod meg ki voltál korábban. A többi spoiler.
Viszont a WH40K legnagyobb rocksztárjai az Úrfarkasok- Tényleg Leman Russ fiai a lemenőbb űrgárdisták közé tartoznak. Talán a Szalamandrák, és a Blood Angels még hasonló überhype kaszt. Olyan béna a storyszál, mint maguk a gárdisták, akik balfaszok. Viszont legalább Ulfar beszélgetéseiből kiderül sok érdekes lore, és Ulfar mocskos erős társ.

Rengeteg a repetitív harc, főleg kockázatosabb ugrásoknál. Unalmas!

Szerintem nem jó az interpretált 40K mechanizmus. Egyszerűen az van, hogy lehet olyan buildeket csinálni (pl az én Pyromancerem), ami mindent elsöpör, és ez nem jó.
Pl. a Solastában pl. nem lehet igazán erős karaktert összetenni. Hát itt lehet, mert nagyon sok WH40K mechanizmust félreinterpretált az Owlcat (ez náluk hagyomány). Mondjuk rengeteget is patchelték, mert tényleg broken volt eléggé. 1. komolyabb boss, egy 2 fejű robotszörny nem élt egy kört. Utolsó harc tán 2 kör volt, ennyi.

Amúgy rettenetesen ostoba az AI. Szinte minden ellenfél csak útakadály.-Nincsenek igazán emlékezetes harcok.

A csapatban nincs Idirán kívül Blaster Nuker, ő meg életveszély, Szóval azt neked kell indítanod, ha akarsz nukert a csapatba. Melee specialista, mesterlövész bezzeg, mint égen a csillag.

Megint a tárgyak körül forognak a buildek. Túl erős, build specifikus tárgyak vannak. Van egy sapka, ami csak a dogmatikus Psykerek power leveljét az egekbe rúgja. És mi van, ha nem dogmatikus a karaktered?! Van sanctified staff, ami a kb mindentvivő, ha Psyker vagy és master tactician.
Dehát, amíg nem tudod, hogy milyen tárgyak lesznek, és hogyan illeszkednek a stratégiádba, addig hogy építesz karaktert. Ebben sokkal jobbak voltak a korábbi Owlcat játékok, ott minden buildhez voltak jó tárgyak.

Szerintem aki RPG-zni akar azt nem biztos, hogy érdeklik a stratégiai úrharcok. Mondjuk azt pont szerettem. De ez most jobb, mint a Kingmaker városépítése, vagy a WotR. Heroes of Might and Magic-je.

De a legnagyobb bajom, hogy nem érdekelt a karakterem. Folyamatosan rohangásztam Rogue Traderként questről- questre, megöltem egy halom förtelmet, Embert, Drukharit, Eldát, Káoszszart, és vártam, hogy eljöjjön, amit már rég sejtettem, ennyi.

Nem lett se pasim, se csajom, sem senki akit szerettem volna. Nem láttam csodát, nem láttam szépséget, csak egy halom nyomorultat, bűnözőket, hatalomvágyú hülyéket. Nem éreztem a végén, hogy akkor újra másik karakterrel. Mondjuk a Chapter 2-3 amúgy klassz volt.

Több lehetett volna akár a Chorda, akár a Winterscale szálban. (konkurens Rogue Traderek).

És a végén a fő antagonistát ki sem röhöghettem, Egyszerűen csak megnyúztam.

CRPG bro buildjei jók amúgy, ha új vagy a világban, ajánlom.

Ennél csak jobb Owlcat játék van. Ne pazarold erre a pénzed, vedd inkább a Pathfindert. A világ leggonoszabb mókamestere, és a pokol legjobb anyukája téged vár.

ha valaki konzolt akar venni akkor most elég jó áron tud.
Kenny

Nagyon nem vagyok képben, mit jelent a jó ár?

Rógtréder -Előszó

Magával ragadó a Warhammer 40K legkevésbé sem diszkréten elnyomó, mondjuk ki fasiszta világa, anélkül hogy a legminimálisabban is lehetne vele szimpatizálni. Akinek új a világ annak esszenciálisan annyit kell tudnia, hogy maga a szorosan vett történet a 30. és a 41. évezred közt játszódik és középpontjában civilizációk emelkedése és bukása áll, elsősorban az emberiség szemszögéből.

No ennyit gondoltam összefoglalónak, megalapozónak, mer kell majd a játék értéséhez. Rengeteg dolog kimaradt, az inkvizícióról, a great riftről, a black library-ről, a hadseregről, amelynek a fő ereje közel sem az űrgárdisták, hanem a „hadsereg, és a flotta” - és én nem is vagyok nagy 40K szakértő. Fontos de a játékhoz nem kell a God Emperor és az Omnissiah dinamikája, és ezzel az inkvizíció és a techpapok szerepe, együttműködése, harca. Amúgy ez a játék legnagyobb kihagyott ziccere.

Üdv
Helm voltam
Helmut Zimmer

És akkor még jön ez is:
 store.steampowered.com/app/3710600/Warhammer_40000_Dark_Heresy/

Nem nagyon van mit hozzáadni ahhoz amit leírtál, csak annyit, hogy a fent említett könyvek száma folyamatosan bővül és nem is csak a 40K, 41K időszakkal, hanem a 30K időszakkal is, amiben Hórusz lázadását mesélik el, sokszor ugyanazt az eseményt a többféle Primarcha házának szemszögéből és szinten, rengeteg karaktert bevezetve. Ha jól láttam, már lezárták azt a sorozatot, összesen 64 könyvvel, de ehhez még hozzáírtak Primarchákról szóló köteteket és még jön hozzá.

Akit érdekel itt egy idővonal és olvasási sorrend a könyvekhez:
 gaming.kylebb.com/hhtimeline/

És akkor az Astaresek mellett ott vannak a különböző szervezetek, amik ugyanúgy megkapják a saját könyveiket, szerepjáték részlegüket, kiegészítőiket, pc játékukat.

Ja, és akkor majd jön sorozat Cavillel is.

Mondjuk úgy, hogy a GW elkezdett nagymértékben pénzt termelni.

A Horus könyveket elkezdtem olvasni, de igen komolyan kell cherry-pickelni, mert a történetek nagy része nem annyira izgalmas és a színvonaluk is hullámzó, legtöbbször lakodalmas űrfantasy.


A játékkal kapcsolatban amúgy én is azt olvastam, hogy nem igazán lett kiegyensúlyozott, de ezzel együtt örülök, hogy van egy Warhammer rpg és nem csak rts-ben, lövöldében meg egyéb, rpg elemeket tartalmazó játékokat kapunk csak.

Azt meg kell hagyni, hogy a lore az eléggé izgalmas és kismillió réteget lehetne közelebbről vizsgálni vagy játszani.

Szerkesztette: Lúdas Solymi

Rógtréder -Előszó

Magával ragadó a Warhammer 40K legkevésbé sem diszkréten elnyomó, mondjuk ki fasiszta világa, anélkül hogy a legminimálisabban is lehetne vele szimpatizálni. Akinek új a világ annak esszenciálisan annyit kell tudnia, hogy maga a szorosan vett történet a 30. és a 41. évezred közt játszódik és középpontjában civilizációk emelkedése és bukása áll, elsősorban az emberiség szemszögéből.

A Warhammer 40K történetfűzésének alapeszköze, és egyben szeretetnyelve a véget nem érő háború, mely világok tízezrein zajlott, vagy zajlik. Háborúban áll tulajdonképpen mindenki mindenkivel, és önmagával ez alól kizárólag csak a Tyranid faj képez kivételt. A Tyranid az egyetlen faj, amelyben „rend van”.
Még a Nekronok közt is van olyan döbbenetes hatalmú overlord pl. Trazyn az Örök, aki mást gondol, és mást tesz, mint a többiek. Az orkok folyamatosan belviszályokkal „erősítik soraikat”, hogy egy feltörő warlord egyesítsen sok ezer törzset, amivel végzetes inváziót indíthatnak. A Drukharik elképesztő hatalmi játszmáikat játszanak a végtelen pókhálóként működő város/világ Commorrah beláthatatlan tereiben. Ezekben a játszmákban egyetlen fix pont van ez pedig Asdrubael Vect a pók a háló közepén, mindenki más tulajdonképpen mellékszereplő, hacsak nem vesszük az itt elveszett/vadászó csúcsragadozót Jaghatai Khant.
A káosz pedig a káosz. Megszámlálhatatlan ütközetről tudunk, amikor valamilyen tudás, vagy tárgy birtoklásáért ölre mennek az Iron Warriorok a Death Guarddal, vagy a World Eaterek a Thousand Sonssal.
Talán ezért is lehet, hogy a káosz istenek olyan bajnokot választottak, aki nem démon herceg és nem is primarcha démon herceg, hanem Horus a legfőbb áruló fegyvermestere Abaddon a Megfosztó. Abaddon az egész 40K talán legmegosztóbb, de legproduktívabb figurája.

Szóval mindenki mindenki ellen, kivéve, ha jönnek a Tyranidok, mert akkor valószínűtlennek tűnő szövetségek kovácsolódnak ember és nekron, ork és káosz, stb. közt. De a helyzet az, hogy ez az egész csak az egész töredékére igaz. A végtelen háború koncepciója egy olyan közös hazugság, amelyben érdekelt minden hadat viselő fél „felső vezetése”. A valóságban emberek, orkok eldak, stb trilliárdjai élik úgy le egy életüket, hogy soha semmilyen invázió nem történik, nem látnak űrgárdistát. Vannak kulcsfontosságú világok, amelyek speciális célpontok. Pl. a 13. sötét hadjárat során az emberiség számár fontos Cadia el is vész és Abaddon elemészti. Vagy Orrok, ami egy kielmelt ork erőd-világ és a Leviatan hive fleet (tyranid)megtámadta. Na ott a háború tényleg végtelen. Vannak ilyen kulcsfontosságú rendszerek, vagy bolygók, de ez az ismert világ töredéke.

De hogyan jutottunk el idáig?!
A világegyetem legnagyobb talánya (sokak szerint hazugsága) minden bizonnyal az Emperor of Mankind léte, személye, felemelkedése és a kötelék, ami az ismert káoszhoz köti. Döbbenetes mennyiségű legenda, mese teória kering a születése, az eljövetele, és a felemelkedése körül. Ahhoz, hogy hatalma csúcsára jusson vagy alkut kötött a káosz 4 főistenével, vagy meglopta őket, vagy maga is egy a káoszistenek közül (akik amúgy nem négyen vannak). Sok- sok regény foglalkozik ezzel a témával.
Ami viszont fontos az a tény, hogy az emberiség az istencsászár uralkodása alatt elkezdte meghódítani az univerzumot, és kegyetlenül rátaposott mindenre és mindenkire, aki nem kooperált (Krieg története pl.), vagy nem hódolt.
"Génmanipulált ember-alapú biológiai harci gépek / "hiperlények" újabb és újabb generációi pusztították mindazokat, akik nem hajoltak meg. Így született pl. a szinte kontrollálhatalan thunder-warrior osztály, az adeptus custodes, az adeptus astrates 1-n. generációja.
Az adaptus astrates katonáit hívják általában "space marines"-nek, ők a 40 K legnagyobb sztárjai, poszter-fiúi.

Az Astrates chapterek eltérnek, és hordozzák atyjuk az un. "Primarchák" tulajdonságait, egyedi szervek, és képességek, és chapteren beül is van több generáció. A Primarchák félistenek és egyenesen a „God-Emperor "fiai". Ezek a félistenek vezették az emberiség hódítását.

Aztán bekövetkezett Horus árulása- ami nem volt más, mint a God -Emperor utáni 2. a talán legnagyobb hatalmú primarcha Horus lázadása és alkuja a káosszal (chaos undivided).

Horus lázadása az ISTVAAN V, más néven Dropsite massacre mind-mind az emberiség legsötétebb lapjaira valók (onnan lejjebb csak Krieg pusztulása, és a fekete hajók vannak) .

Mielőtt félreértjük nem csak Horus lázadt, hanem rengeteg primarcha és rengeteg légió velük együtt. A káosz környékezte meg őket, de nem kellett mindenkinél olyan sokat harcolni, rothadt volt a rendszer.

Peturabo azt érezte hasztalanul küzd az uralkodó elismeréséért, és Rognal Dornt jobban szereti a császár. Fulgrim hiú volt, de remek vezér viszont folyton falakba ütközött. Mortarion mélyen megvetette a császár "egyrészt másrészt" politizálását. Ráadásul miután kegyetlen gyermekkort szánt neki azzal, hogy egy embertelen vadállattal neveltette fel, még azt az elégtételt is elvette tőle, hogy megölhesse kegyetlen nevelőjét. Angronnak, és fiainak tűket szúrtak az agyukba, hogy a haragjuk ne csillapodhasson. Miután megtagadták tőlük a dicső halált Nucerián Angron rájött, hogy csak egy eszköz egy önkényúr kezében. A legnagyobb talány az Alfa légió. Ők lehet, hogy csak beszivárogtak a káoszba, lehet, hogy 3. utat kerestek.

Szóval Horus meghalt, tulajdonképpen az uralkodó is csak nem pusztult el. Egy halom hűséges primarcha eltűnt vagy meghalt, a császár jobb keze Malcador a Föld régense meghalt. Fabious Bile az egyik legnagyobb elme áruló lett. Az árulók elmenekültek a káosz szemébe jellemzően.

A "God Emperor", illetve ami maradt belőle a 41. évezredben is uralkodik arany trónprotézisébe zárva. Mindent érző tudatával bevilágítja a hiper-teret, nélküle az astropaták elhallgatnak, a navigátorok megvakulnak. Létét naponta psykerek sokaságának a feláldozása biztosítja.
Az emberiség megragadt és hanyatlásnak indult. A tudomány és haladás kora lezárult, világok elvesztek.
A reményt az hozta vissza, hogy Archmagos Cawl (az egyik legnagyobb hatalmú figura) és Ynnead feltámasztották Roboute Gulliman az Ultramarines légió primarcháját, és idővel visszatért sztázisából az Oroszlán az egyik legerősebb primarcha.
Gulliman a birodalom régense és a 12 „high lord” vezeti az emberiség birodalmát. Primarchák, akik még valószínűleg élnek. Sokak kedvence Leman Russ a farkas gyógymódot keres a császárnak, Jaghatai Khan Commorrah webwayében próbálja megtalálni a kivezető utat. Vulcan mint olyan halhatatlan, és vissza fog térni. Corvux Corax vadászaton van a terror szemében- és ki tudja, lehet hogy maga is magasabb rendű lénnyé vált. Az 1. generációból Dante a 40K valószínűleg legnagyobb és legöregebb harcosa 1600 éves lett és belefáradt a harcba.

Gulliman alatt az emberiség veszteségei csökkentek a pusztulás megállt, de a stagnálás a kiégés és a morális romlás csak lassult. Az élet a földön pokoli. A 12 high lord közt ott vannak a legfontosabb szervezetek képviselői, úgymint az Inkvizíció, Adeptus Mechanicus, az Adeptus ministorum, a Bérgyilkosok, a Főbírók és törvénykezők, a Főhivatalok és adminisztráció, az Asztropaták, a Navigátorok, az Astronomica, stb.

Az emberiség csak a nagy célt szolgálja csak az isten császárnak él- a lét örömtelen, és üres lett. Az egyház öklei az Adeptus ministorum és az Inkvizíció mindenen és mindenkin rajta tartja a szemét.

No ennyit gondoltam összefoglalónak, megalapozónak, mer kell majd a játék értéséhez. Rengeteg dolog kimaradt, az inkvizícióról, a great riftről, a black library-ről, a hadseregről, amelynek a fő ereje közel sem az űrgárdisták, hanem a „hadsereg, és a flotta” - és én nem is vagyok nagy 40K szakértő. Fontos de a játékhoz nem kell a God Emperor és az Omnissiah dinamikája, és ezzel az inkvizíció és a techpapok szerepe, együttműködése, harca. Amúgy ez a játék legnagyobb kihagyott ziccere.

Üdv
Helm voltam

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.


Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊
Helmut Zimmer

Én szeretem a crpg játékokat, de inkább a történetek fognak meg és az, hogy többféle karakterrel játszhatok egyszerre a magamé mellett.
A rendszerek, min-maxolás és ilyenek sosem érdekeltek, bár azért útmutatókat szoktam nézni, de sosem szórakozok órákat, hogy kitaláljam milyen buildet építsek fel, legtöbbször a legegyszerűbbet használom:
sima harcos, hosszúkarddal és pajzzsal. Ha ezen még lehet variálni az csak jó.
Az NPC-nél már szoktam időzni és azt nézni, hogy milyen szinergiákat lehet csinálni, de azt se viszem túlzásba, bár a PoE1-2-nél voltak fejvakarások.

A PoE1 az történet szempontjából jó játék, hasonlít a BG1-re és a BG2-ből is rengeteg elemet tartalmaz, dehát ezeknek a szellemi örököse, a Planescape Tormentet meg még nem is említettem.
Az alapjáték önmagában jó, a White March-al együtt már inkább volt tömény és hosszú, bár ez szerintem egyéni probléma.

Az, hogy nem körökre osztott a játék az zavaró volt az elején, viszont utána belejöttem és megtanultam vele élni, de így is igényelt figyelmet, hisz a karakterek között szinergia azért nem volt tökéletes, de még egy átlagos felhasználónak is jól fogta a kezét.

Btw, most adtak ki hozzá frissítést és már a PoE1 is tartalmazza a körökre osztott játékmódot, igaz még csak bétában.

Ebben a játékban van annyi, hogy a mechanikák miatt egyszer visszatérjek hozzá, bár talonban van még a Pathfinder széria és a Rogue Trader is, időm meg kevés, hjajj.

A PoE2 nagyot akart fogni, de nem sikerült neki sajnos.
Habár a világ az színesebb lett és újfent érdekes, de itt is áll, hogy egy csomagként a DLC-kel már túlontúl hosszú, a MegaBossok meg valóban csak a hardcore játékosoknak való, átlagos vagy kicsit nagyobb kihívást kereső játékosok elbuknak benne.

Továbbá a rengeteg NPC betétele is felborította az egyensúlyt, mert sokan voltak akiket csak egyszer-egyszer vittem magammal, hogy az adott DLC-ben történő szerepét lássam, utána pedig elfelejtődtek.
Igaz, ez minden ilyen játék rákfenéje, hogy a DLC-hez adni kell valamit, de ha azt nem tudod szervesen az alapjátékodba integrálni, akkor néha elvesztett lehetőségnek tűnik.

Btw, lehetőségek, én nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a fő városban nincsen hasonló elven felépített katakomba mint a PoE egyben, pedig ott nagyon adta magát a történet és a felépítés miatt, az nálam egy negatívum volt, még ha sokaknak ismétlésnek tűnt is volna.

A hajócsatákat legtöbbször egyszerűen meg lehetett oldani, ott az egész kidolgozott mechanika mehetett a kukába, mert két dologra kellett figyelni: vagy elmenekülsz vagy nekirontasz az ellennek és átszállsz rá.
Ott a limitált harctér miatt elég volt középen az átjárót tartani a tankkal és a két oldalra figyelni, hogy senki se jöjjön át, távolsági fegyverrel vagy mágiával meg az ellen ugyanilyen képességű karaktereit lehetett eliminálni.

Bár a második, DLC nélküli fele a sztorinak jó volt, ott éreztem h azt még lehetett volna nyújtani és inkább arra fókuszálni mint a szigetvilágban történő eseményekre, az nem volt annyira top.

Összességében nekem is az a benyomásom, hogy a PoE1 lett a jobb játék és várnék egy harmadik részt, talán egyszer megcsinálja az Obsidian, hacsak az Avowedet nem tekintjük annak.
Lúdas Solymi

Én ez vagyok 😊 csak kevés az időm nagyon. Imádom a Pillarst!
Fogok írni a Pathfinderről. A RógTréderről nem mert egy rakásszar.
Helmut Zimmer

adom hogy a PoE1 és PoE2 nagyon unikális, de én mindkettőt feladtam kb. féltávnál, egyszerűen túlírták és egyszerűen nem értettem meg mi-micsoda, vagy hol érnek össze a szálak
pl. Divinity 2 sokkal érdekesebb volt még a borzalmasan leegyszűsített sztori és harc ellenére is (bár ott azaz első fejezet a rengeteg végkimenetellel elképesztő)
lehet csak alapvetően nem jött be ez a real-time harc, mert kb. úgy nézett ki, hogy OK harc-click pause, majd képkockánként próbálok pausolni meg leolvasni mi történik... jó kb. legmagasabb fokozaton játszottam... nekem ez nem volt élvezhető
A rouge trader nekem eddig nagyon bejött, épp 4. fejezetnél vagyok, kicsit sok a harc, és túl sok az egyszerű token kill, de amikor a flamerek és a lézerek szólnak az nagyon adja 😊, a sztori nekem nagyon tetszik
épp egy második végigjátszáson agyalok max nehézségen
sapka

Igen, a PoE1-2 az nem a tipikus körökre osztott harcról szól és valóban nagyon sztori-heavy és sok olvasást kíván, ez az első részre hatványozottan igaz.
PoE1-nél az elején baromi sokszor kell megállítani a harcot, utána viszont ha megtaláltad a szisztémád és a szinergiákat a karakterek között, már kevesebbszer kell és igazából csak bele kell nyúlni.
Biztos lehet még az AI-t tovább finomítani benne, de én azzal nem foglalkoztam annyit.

Mondjuk ha a legmagasabb fokozaton játszol, akkor az valóban több türelmet igényel 😊

A Rogue Traderre tényleg azt mondják, hogy rengeteg harc van benne és sokszor feleslegesek is, de erre van felhúzva, hogy minél több időt töltsél el vele.
Sokszor nem is baj, ha 10-15 percet eltöltök egy-egy csatával, mert kikapcsol, csak amikor az fél órásra nyúlik, az már annyira nem frankó.

Az RT-nél még várok arra, hogy kijöjjön az összes DLC, aztán jövőre megveszem egy csomagban.
Lúdas Solymi

Ehhez azért nem szólok hozzá, mert én a solo mode path of the damned világ gyermeke vagyok, ugye a Dark souls sorozat lelkes híveként. Amúgy pár videóban fel is tűnők igen kúrva bosszantó black demonként- amint az egyik legendás gamert szétszopatom.
Szóval ha a kihívás és a harcrendszer a fontos akkor a Pillars minden mást agyonver. Olyan ez mint Witcher 3azni BloodBorne után. Egyszerűen zavaróan rossz (az amúgy nem rossz Witcher3 mechanizmus), mert annyival jobban megcsinált a Bloodborne. BG3 csaták egyszerűen fájnak, de az egy Pathfinderhez képest is borzasztóan fájnak.
Pathfinder is D&D alaplicensz, csak nagyon belenyúltak.
Ne haragudjatok az hogy a BG3-bann a fejezeteken keresztül felszopott fűűrdögöt némi (terepmódosítással) 2!!! kör alatt tönkreverem soloban az botrány. SZegény Larian azért sem lesz sohasem ennek a műfajnak a királya, mert NEM TUD AI-t írni.

Tényleg írok a Rógtréderről, nade az aztán tényleg az a játék, amelyikban a végén a nagy záróharc 2!!!! körig tartott- teljesen el vannak baszva a40k mechanizmusok Van mondjuk egy olyan Pyromancer build ami a 2. körében, ha kellő mennyiségű bónusz cselekvést garantáló officerrel van megspékelve akkor végtelent sebez...ennyi. Most akkor ez jó?! Nem jó.

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.


Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊
Helmut Zimmer

Én szeretem a crpg játékokat, de inkább a történetek fognak meg és az, hogy többféle karakterrel játszhatok egyszerre a magamé mellett.
A rendszerek, min-maxolás és ilyenek sosem érdekeltek, bár azért útmutatókat szoktam nézni, de sosem szórakozok órákat, hogy kitaláljam milyen buildet építsek fel, legtöbbször a legegyszerűbbet használom:
sima harcos, hosszúkarddal és pajzzsal. Ha ezen még lehet variálni az csak jó.
Az NPC-nél már szoktam időzni és azt nézni, hogy milyen szinergiákat lehet csinálni, de azt se viszem túlzásba, bár a PoE1-2-nél voltak fejvakarások.

A PoE1 az történet szempontjából jó játék, hasonlít a BG1-re és a BG2-ből is rengeteg elemet tartalmaz, dehát ezeknek a szellemi örököse, a Planescape Tormentet meg még nem is említettem.
Az alapjáték önmagában jó, a White March-al együtt már inkább volt tömény és hosszú, bár ez szerintem egyéni probléma.

Az, hogy nem körökre osztott a játék az zavaró volt az elején, viszont utána belejöttem és megtanultam vele élni, de így is igényelt figyelmet, hisz a karakterek között szinergia azért nem volt tökéletes, de még egy átlagos felhasználónak is jól fogta a kezét.

Btw, most adtak ki hozzá frissítést és már a PoE1 is tartalmazza a körökre osztott játékmódot, igaz még csak bétában.

Ebben a játékban van annyi, hogy a mechanikák miatt egyszer visszatérjek hozzá, bár talonban van még a Pathfinder széria és a Rogue Trader is, időm meg kevés, hjajj.

A PoE2 nagyot akart fogni, de nem sikerült neki sajnos.
Habár a világ az színesebb lett és újfent érdekes, de itt is áll, hogy egy csomagként a DLC-kel már túlontúl hosszú, a MegaBossok meg valóban csak a hardcore játékosoknak való, átlagos vagy kicsit nagyobb kihívást kereső játékosok elbuknak benne.

Továbbá a rengeteg NPC betétele is felborította az egyensúlyt, mert sokan voltak akiket csak egyszer-egyszer vittem magammal, hogy az adott DLC-ben történő szerepét lássam, utána pedig elfelejtődtek.
Igaz, ez minden ilyen játék rákfenéje, hogy a DLC-hez adni kell valamit, de ha azt nem tudod szervesen az alapjátékodba integrálni, akkor néha elvesztett lehetőségnek tűnik.

Btw, lehetőségek, én nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a fő városban nincsen hasonló elven felépített katakomba mint a PoE egyben, pedig ott nagyon adta magát a történet és a felépítés miatt, az nálam egy negatívum volt, még ha sokaknak ismétlésnek tűnt is volna.

A hajócsatákat legtöbbször egyszerűen meg lehetett oldani, ott az egész kidolgozott mechanika mehetett a kukába, mert két dologra kellett figyelni: vagy elmenekülsz vagy nekirontasz az ellennek és átszállsz rá.
Ott a limitált harctér miatt elég volt középen az átjárót tartani a tankkal és a két oldalra figyelni, hogy senki se jöjjön át, távolsági fegyverrel vagy mágiával meg az ellen ugyanilyen képességű karaktereit lehetett eliminálni.

Bár a második, DLC nélküli fele a sztorinak jó volt, ott éreztem h azt még lehetett volna nyújtani és inkább arra fókuszálni mint a szigetvilágban történő eseményekre, az nem volt annyira top.

Összességében nekem is az a benyomásom, hogy a PoE1 lett a jobb játék és várnék egy harmadik részt, talán egyszer megcsinálja az Obsidian, hacsak az Avowedet nem tekintjük annak.
Lúdas Solymi

Én ez vagyok 😊 csak kevés az időm nagyon. Imádom a Pillarst!
Fogok írni a Pathfinderről. A RógTréderről nem mert egy rakásszar.
Helmut Zimmer

adom hogy a PoE1 és PoE2 nagyon unikális, de én mindkettőt feladtam kb. féltávnál, egyszerűen túlírták és egyszerűen nem értettem meg mi-micsoda, vagy hol érnek össze a szálak
pl. Divinity 2 sokkal érdekesebb volt még a borzalmasan leegyszűsített sztori és harc ellenére is (bár ott azaz első fejezet a rengeteg végkimenetellel elképesztő)
lehet csak alapvetően nem jött be ez a real-time harc, mert kb. úgy nézett ki, hogy OK harc-click pause, majd képkockánként próbálok pausolni meg leolvasni mi történik... jó kb. legmagasabb fokozaton játszottam... nekem ez nem volt élvezhető
A rouge trader nekem eddig nagyon bejött, épp 4. fejezetnél vagyok, kicsit sok a harc, és túl sok az egyszerű token kill, de amikor a flamerek és a lézerek szólnak az nagyon adja 😊, a sztori nekem nagyon tetszik
épp egy második végigjátszáson agyalok max nehézségen
sapka

Igen, a PoE1-2 az nem a tipikus körökre osztott harcról szól és valóban nagyon sztori-heavy és sok olvasást kíván, ez az első részre hatványozottan igaz.
PoE1-nél az elején baromi sokszor kell megállítani a harcot, utána viszont ha megtaláltad a szisztémád és a szinergiákat a karakterek között, már kevesebbszer kell és igazából csak bele kell nyúlni.
Biztos lehet még az AI-t tovább finomítani benne, de én azzal nem foglalkoztam annyit.

Mondjuk ha a legmagasabb fokozaton játszol, akkor az valóban több türelmet igényel 😊

A Rogue Traderre tényleg azt mondják, hogy rengeteg harc van benne és sokszor feleslegesek is, de erre van felhúzva, hogy minél több időt töltsél el vele.
Sokszor nem is baj, ha 10-15 percet eltöltök egy-egy csatával, mert kikapcsol, csak amikor az fél órásra nyúlik, az már annyira nem frankó.

Az RT-nél még várok arra, hogy kijöjjön az összes DLC, aztán jövőre megveszem egy csomagban.

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.


Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊
Helmut Zimmer

Én szeretem a crpg játékokat, de inkább a történetek fognak meg és az, hogy többféle karakterrel játszhatok egyszerre a magamé mellett.
A rendszerek, min-maxolás és ilyenek sosem érdekeltek, bár azért útmutatókat szoktam nézni, de sosem szórakozok órákat, hogy kitaláljam milyen buildet építsek fel, legtöbbször a legegyszerűbbet használom:
sima harcos, hosszúkarddal és pajzzsal. Ha ezen még lehet variálni az csak jó.
Az NPC-nél már szoktam időzni és azt nézni, hogy milyen szinergiákat lehet csinálni, de azt se viszem túlzásba, bár a PoE1-2-nél voltak fejvakarások.

A PoE1 az történet szempontjából jó játék, hasonlít a BG1-re és a BG2-ből is rengeteg elemet tartalmaz, dehát ezeknek a szellemi örököse, a Planescape Tormentet meg még nem is említettem.
Az alapjáték önmagában jó, a White March-al együtt már inkább volt tömény és hosszú, bár ez szerintem egyéni probléma.

Az, hogy nem körökre osztott a játék az zavaró volt az elején, viszont utána belejöttem és megtanultam vele élni, de így is igényelt figyelmet, hisz a karakterek között szinergia azért nem volt tökéletes, de még egy átlagos felhasználónak is jól fogta a kezét.

Btw, most adtak ki hozzá frissítést és már a PoE1 is tartalmazza a körökre osztott játékmódot, igaz még csak bétában.

Ebben a játékban van annyi, hogy a mechanikák miatt egyszer visszatérjek hozzá, bár talonban van még a Pathfinder széria és a Rogue Trader is, időm meg kevés, hjajj.

A PoE2 nagyot akart fogni, de nem sikerült neki sajnos.
Habár a világ az színesebb lett és újfent érdekes, de itt is áll, hogy egy csomagként a DLC-kel már túlontúl hosszú, a MegaBossok meg valóban csak a hardcore játékosoknak való, átlagos vagy kicsit nagyobb kihívást kereső játékosok elbuknak benne.

Továbbá a rengeteg NPC betétele is felborította az egyensúlyt, mert sokan voltak akiket csak egyszer-egyszer vittem magammal, hogy az adott DLC-ben történő szerepét lássam, utána pedig elfelejtődtek.
Igaz, ez minden ilyen játék rákfenéje, hogy a DLC-hez adni kell valamit, de ha azt nem tudod szervesen az alapjátékodba integrálni, akkor néha elvesztett lehetőségnek tűnik.

Btw, lehetőségek, én nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a fő városban nincsen hasonló elven felépített katakomba mint a PoE egyben, pedig ott nagyon adta magát a történet és a felépítés miatt, az nálam egy negatívum volt, még ha sokaknak ismétlésnek tűnt is volna.

A hajócsatákat legtöbbször egyszerűen meg lehetett oldani, ott az egész kidolgozott mechanika mehetett a kukába, mert két dologra kellett figyelni: vagy elmenekülsz vagy nekirontasz az ellennek és átszállsz rá.
Ott a limitált harctér miatt elég volt középen az átjárót tartani a tankkal és a két oldalra figyelni, hogy senki se jöjjön át, távolsági fegyverrel vagy mágiával meg az ellen ugyanilyen képességű karaktereit lehetett eliminálni.

Bár a második, DLC nélküli fele a sztorinak jó volt, ott éreztem h azt még lehetett volna nyújtani és inkább arra fókuszálni mint a szigetvilágban történő eseményekre, az nem volt annyira top.

Összességében nekem is az a benyomásom, hogy a PoE1 lett a jobb játék és várnék egy harmadik részt, talán egyszer megcsinálja az Obsidian, hacsak az Avowedet nem tekintjük annak.
Lúdas Solymi

Én ez vagyok 😊 csak kevés az időm nagyon. Imádom a Pillarst!
Fogok írni a Pathfinderről. A RógTréderről nem mert egy rakásszar.
Helmut Zimmer

adom hogy a PoE1 és PoE2 nagyon unikális, de én mindkettőt feladtam kb. féltávnál, egyszerűen túlírták és egyszerűen nem értettem meg mi-micsoda, vagy hol érnek össze a szálak
pl. Divinity 2 sokkal érdekesebb volt még a borzalmasan leegyszűsített sztori és harc ellenére is (bár ott azaz első fejezet a rengeteg végkimenetellel elképesztő)
lehet csak alapvetően nem jött be ez a real-time harc, mert kb. úgy nézett ki, hogy OK harc-click pause, majd képkockánként próbálok pausolni meg leolvasni mi történik... jó kb. legmagasabb fokozaton játszottam... nekem ez nem volt élvezhető
A rouge trader nekem eddig nagyon bejött, épp 4. fejezetnél vagyok, kicsit sok a harc, és túl sok az egyszerű token kill, de amikor a flamerek és a lézerek szólnak az nagyon adja 😊, a sztori nekem nagyon tetszik
épp egy második végigjátszáson agyalok max nehézségen

amúgy akik szerették a Gothicot azok nézzenek rá az of Ash and Steelre
Negritis, a vajda

Gothicból lesz remake, én azt sasolom.
A korábbi demók hozzák a hangulatot és lesz belőle társasjáték is:
 gamefound.com/en/projects/thq-nordic/gothic---a-shadows-quest
Lúdas Solymi

tudom, sztem linkeltem is már

csak ez az of Ash and Steel egész pofás, a korábbi Elex meg hasonlókkal ellentétben

amúgy akik szerették a Gothicot azok nézzenek rá az of Ash and Steelre
Negritis, a vajda

Gothicból lesz remake, én azt sasolom.
A korábbi demók hozzák a hangulatot és lesz belőle társasjáték is:
 gamefound.com/en/projects/thq-nordic/gothic---a-shadows-quest

pedig a Wasteland 3 és Roguetrader is érdekelt volna 😊
meg Disco Elysium
Negritis, a vajda

Wasteland 3 az egy kicsit egyszerűsített Wasteland 2 konzolosítva.
Számomra túl kicsi volt a térkép, túl sok az oda-vissza utazgatás és a repetitív jellege, bár ezen a DLC-k javítottak és ott voltak jó sztorik is.

Nekem összességében pozitív a benyomásom róla, bár nem lett nagy kedvenc, viszont a cinematic részek jót tettek neki és úgy-ahogy tetszik az irány is, én szeretnék egy Wasteland 4-et, mert van benne potenciál így is, hogy nem annyira hardcore pc-s játék.
Lúdas Solymi

a Wasteland 2-t nem toltam
a Fallout 1et anno nagyon régen és nekem a 3-4 iránya nagyon nem jött be
ezért a Wastlenad 3at támogattam anno, nem toltam ki végül de nekem nagyon bejött
a kis térkép is sokszor bejön amúgy mert nem baj az ha nincs minden szanaszét


btw nekem all time kedvenc CRPGm az a DAO ami tudom hogy kommersz meg minden, de az pont olyan időben kapott el amikor már kezdtem tudni angolul és rohadtul bejött hogy 5-6 végigjáétszás után is találtam még új dolgokat pl sokáig nem tudtam hogy | állhatsz a vérfarkasok oldalára is az elfek ellen és teljesen véletlen jöttem rá |

amúgy akik szerették a Gothicot azok nézzenek rá az of Ash and Steelre

pedig a Wasteland 3 és Roguetrader is érdekelt volna 😊
meg Disco Elysium
Negritis, a vajda

Wasteland 3 az egy kicsit egyszerűsített Wasteland 2 konzolosítva.
Számomra túl kicsi volt a térkép, túl sok az oda-vissza utazgatás és a repetitív jellege, bár ezen a DLC-k javítottak és ott voltak jó sztorik is.

Nekem összességében pozitív a benyomásom róla, bár nem lett nagy kedvenc, viszont a cinematic részek jót tettek neki és úgy-ahogy tetszik az irány is, én szeretnék egy Wasteland 4-et, mert van benne potenciál így is, hogy nem annyira hardcore pc-s játék.

pedig a Wasteland 3 és Roguetrader is érdekelt volna 😊
meg Disco Elysium
Negritis, a vajda

Disco Elysium volt az utolsó játék, ami miatt allnightert nyomtam...
Gyurma Pappa

Az egy nagyon-nagyon szép, okos, tanulságos és végtelenül kiábrándító játék. Az nálam simán A Tier.

pedig a Wasteland 3 és Roguetrader is érdekelt volna 😊
meg Disco Elysium
Negritis, a vajda

Disco Elysium volt az utolsó játék, ami miatt allnightert nyomtam...

Jó akkor írok azokról is.

pedig a Wasteland 3 és Roguetrader is érdekelt volna 😊
meg Disco Elysium

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.


Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊
Helmut Zimmer

Én szeretem a crpg játékokat, de inkább a történetek fognak meg és az, hogy többféle karakterrel játszhatok egyszerre a magamé mellett.
A rendszerek, min-maxolás és ilyenek sosem érdekeltek, bár azért útmutatókat szoktam nézni, de sosem szórakozok órákat, hogy kitaláljam milyen buildet építsek fel, legtöbbször a legegyszerűbbet használom:
sima harcos, hosszúkarddal és pajzzsal. Ha ezen még lehet variálni az csak jó.
Az NPC-nél már szoktam időzni és azt nézni, hogy milyen szinergiákat lehet csinálni, de azt se viszem túlzásba, bár a PoE1-2-nél voltak fejvakarások.

A PoE1 az történet szempontjából jó játék, hasonlít a BG1-re és a BG2-ből is rengeteg elemet tartalmaz, dehát ezeknek a szellemi örököse, a Planescape Tormentet meg még nem is említettem.
Az alapjáték önmagában jó, a White March-al együtt már inkább volt tömény és hosszú, bár ez szerintem egyéni probléma.

Az, hogy nem körökre osztott a játék az zavaró volt az elején, viszont utána belejöttem és megtanultam vele élni, de így is igényelt figyelmet, hisz a karakterek között szinergia azért nem volt tökéletes, de még egy átlagos felhasználónak is jól fogta a kezét.

Btw, most adtak ki hozzá frissítést és már a PoE1 is tartalmazza a körökre osztott játékmódot, igaz még csak bétában.

Ebben a játékban van annyi, hogy a mechanikák miatt egyszer visszatérjek hozzá, bár talonban van még a Pathfinder széria és a Rogue Trader is, időm meg kevés, hjajj.

A PoE2 nagyot akart fogni, de nem sikerült neki sajnos.
Habár a világ az színesebb lett és újfent érdekes, de itt is áll, hogy egy csomagként a DLC-kel már túlontúl hosszú, a MegaBossok meg valóban csak a hardcore játékosoknak való, átlagos vagy kicsit nagyobb kihívást kereső játékosok elbuknak benne.

Továbbá a rengeteg NPC betétele is felborította az egyensúlyt, mert sokan voltak akiket csak egyszer-egyszer vittem magammal, hogy az adott DLC-ben történő szerepét lássam, utána pedig elfelejtődtek.
Igaz, ez minden ilyen játék rákfenéje, hogy a DLC-hez adni kell valamit, de ha azt nem tudod szervesen az alapjátékodba integrálni, akkor néha elvesztett lehetőségnek tűnik.

Btw, lehetőségek, én nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a fő városban nincsen hasonló elven felépített katakomba mint a PoE egyben, pedig ott nagyon adta magát a történet és a felépítés miatt, az nálam egy negatívum volt, még ha sokaknak ismétlésnek tűnt is volna.

A hajócsatákat legtöbbször egyszerűen meg lehetett oldani, ott az egész kidolgozott mechanika mehetett a kukába, mert két dologra kellett figyelni: vagy elmenekülsz vagy nekirontasz az ellennek és átszállsz rá.
Ott a limitált harctér miatt elég volt középen az átjárót tartani a tankkal és a két oldalra figyelni, hogy senki se jöjjön át, távolsági fegyverrel vagy mágiával meg az ellen ugyanilyen képességű karaktereit lehetett eliminálni.

Bár a második, DLC nélküli fele a sztorinak jó volt, ott éreztem h azt még lehetett volna nyújtani és inkább arra fókuszálni mint a szigetvilágban történő eseményekre, az nem volt annyira top.

Összességében nekem is az a benyomásom, hogy a PoE1 lett a jobb játék és várnék egy harmadik részt, talán egyszer megcsinálja az Obsidian, hacsak az Avowedet nem tekintjük annak.
Lúdas Solymi

Én ez vagyok 😊 csak kevés az időm nagyon. Imádom a Pillarst!
Fogok írni a Pathfinderről. A RógTréderről nem mert egy rakásszar.

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.


Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊
Helmut Zimmer

Én szeretem a crpg játékokat, de inkább a történetek fognak meg és az, hogy többféle karakterrel játszhatok egyszerre a magamé mellett.
A rendszerek, min-maxolás és ilyenek sosem érdekeltek, bár azért útmutatókat szoktam nézni, de sosem szórakozok órákat, hogy kitaláljam milyen buildet építsek fel, legtöbbször a legegyszerűbbet használom:
sima harcos, hosszúkarddal és pajzzsal. Ha ezen még lehet variálni az csak jó.
Az NPC-nél már szoktam időzni és azt nézni, hogy milyen szinergiákat lehet csinálni, de azt se viszem túlzásba, bár a PoE1-2-nél voltak fejvakarások.

A PoE1 az történet szempontjából jó játék, hasonlít a BG1-re és a BG2-ből is rengeteg elemet tartalmaz, dehát ezeknek a szellemi örököse, a Planescape Tormentet meg még nem is említettem.
Az alapjáték önmagában jó, a White March-al együtt már inkább volt tömény és hosszú, bár ez szerintem egyéni probléma.

Az, hogy nem körökre osztott a játék az zavaró volt az elején, viszont utána belejöttem és megtanultam vele élni, de így is igényelt figyelmet, hisz a karakterek között szinergia azért nem volt tökéletes, de még egy átlagos felhasználónak is jól fogta a kezét.

Btw, most adtak ki hozzá frissítést és már a PoE1 is tartalmazza a körökre osztott játékmódot, igaz még csak bétában.

Ebben a játékban van annyi, hogy a mechanikák miatt egyszer visszatérjek hozzá, bár talonban van még a Pathfinder széria és a Rogue Trader is, időm meg kevés, hjajj.

A PoE2 nagyot akart fogni, de nem sikerült neki sajnos.
Habár a világ az színesebb lett és újfent érdekes, de itt is áll, hogy egy csomagként a DLC-kel már túlontúl hosszú, a MegaBossok meg valóban csak a hardcore játékosoknak való, átlagos vagy kicsit nagyobb kihívást kereső játékosok elbuknak benne.

Továbbá a rengeteg NPC betétele is felborította az egyensúlyt, mert sokan voltak akiket csak egyszer-egyszer vittem magammal, hogy az adott DLC-ben történő szerepét lássam, utána pedig elfelejtődtek.
Igaz, ez minden ilyen játék rákfenéje, hogy a DLC-hez adni kell valamit, de ha azt nem tudod szervesen az alapjátékodba integrálni, akkor néha elvesztett lehetőségnek tűnik.

Btw, lehetőségek, én nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a fő városban nincsen hasonló elven felépített katakomba mint a PoE egyben, pedig ott nagyon adta magát a történet és a felépítés miatt, az nálam egy negatívum volt, még ha sokaknak ismétlésnek tűnt is volna.

A hajócsatákat legtöbbször egyszerűen meg lehetett oldani, ott az egész kidolgozott mechanika mehetett a kukába, mert két dologra kellett figyelni: vagy elmenekülsz vagy nekirontasz az ellennek és átszállsz rá.
Ott a limitált harctér miatt elég volt középen az átjárót tartani a tankkal és a két oldalra figyelni, hogy senki se jöjjön át, távolsági fegyverrel vagy mágiával meg az ellen ugyanilyen képességű karaktereit lehetett eliminálni.

Bár a második, DLC nélküli fele a sztorinak jó volt, ott éreztem h azt még lehetett volna nyújtani és inkább arra fókuszálni mint a szigetvilágban történő eseményekre, az nem volt annyira top.

Összességében nekem is az a benyomásom, hogy a PoE1 lett a jobb játék és várnék egy harmadik részt, talán egyszer megcsinálja az Obsidian, hacsak az Avowedet nem tekintjük annak.

POV: estás en la mejor etapa de tu vida pic.twitter.com/3zgAtL7MFg

— Out of Context Libertadores (@OC_Libertadores) November 26, 2025

Ez egy ócska nap. 😕 Nem is vennék elő komoly témát. RPG klassikusról írok, remélem érdekes lesz.

Amiről írni szeretnék az az a játék, amelyet a szerepjátékos páholyok elitjének legtöbbje S Tierbe rak, és viszonyítási alapja illetve szellemi táptalaja lett rengeteg később született sikeres RPG-nek. Bár óriási sikerként indult, a nagy projekt befejezése hagyott kérdőjeleket, olyannyira, hogy kis híján a fejlesztő stúdió létezésébe került-> Majd mire az egész a mennybe ment a fejlesztő valami egészen mással kezdett el foglalkozni.

Szóval a Pillars of Eternity sorozat 1. és 2. befejező részéről szeretnék írni.

A Pillars 1 ünnepelt csoda volt, míg a 2 rész a Deadfire elhasalt a kasszánál.
Talán az okokat sikerül feltárnom.

Magával a történettel nem sokat foglalkoznék. Eora világában játszódik a történet, ami alapjaiban egy saját démonaival küzdő, n. civilizációt cipelő világ. (Az előző kipusztult, összedőlt, de nyomai gazdagon megmaradtak.)
A sorozat főszereplője egy watcher, aki különös kapcsolatot ápol Berath a halál isten kerekével, és a túlvilággal.

A Pillars of Eternety (1 tehát nem a Deadfire) a nagyon szomorú sötét, és frusztrált Dyrwoodban játszódik. A történet középpontjában a környéket sújtó sötét, pusztító átok a Hollowborn crysis áll, illetve végig ott lebeg egy Eothas nevű -egyébként nem gonosz- isten lázadásának története, és annak következményei. Ahogy a főszereplőink haladnak előre a történetben, a mindenség legnagyobb átverésére derítenek fényt, miközben sötét ősi szekták súlyos titkairól rántják le a leplet. Az egész játékot áthatja egyfajta misztikum bánat, és reményvesztett gyász, amelyet időnként nagyszerű, és vicces pillanatok törnek meg. Mégis az egész nyomorult.

A játékos rátalál Caed Nua nevű ősi kastélyra, amelynek a 14 szintes pincéjében egy hatalmas értelmezhetetlen Adra szobor áll, és a legalsó szinten mintegy dungeon a dungeonban várja a "Mester". A szobor még fontos lesz, de ezt nem mesélem el.

A Pillars 1minden idők talán legjobban megírt CRPG-je fantasztikusan összetett társakkal cselekménnyel, rideg döntésekkel. Egy olyan korban jött ki, amelyben kevés volt a jó RPG és az egyetlen igazi ellenfele a szintén remek Divinity Original Sin1 volt. A két játéknak teljesen eltérő a dinamikája, az értékei- máshol hatnak, máshogy "dolgoznak".

Az Obsidian nem vett licenszet semmilyen nagy keretrendszerre, hanem sokat merített más rendszerekből, és ebből csinált egy eredendően real time alapú harcrendszert. GURPS, DSA elemek, ötletek sűrűn találhatóak.
A végeredmény fantasztikus lett. Sötét pörgő történet, mai napig etalon dialógusok, és fantasztikus, epikus harcok. Nem tudok más olyan RPG-t említeni, amelynél ennyire jók lennének a kasztok és a skillek.
A tulajdonságok fontosak, de egy ide egy oda nem számít. A döntést viszont gyakorlatilag a karaktergenerálás elején meg kell hozni- hogy na akkor ez a karakter elsődlegesen Tank lesz, vagy egy Support, vagy egy DPS. Van köztes út, hiszen ennek a játéknak a solo-módja legendás, tehát túl is kell élni, de el is kell tudni puszítani az ellent. Ehhez azonban nagyon ravasz módon kell felépíteni a karaktereket.

Miután Real time a harc-rendszer a cselekvések és az azok közt eltelő idő nagyon fontos, és ez elképesztően manipulálható skillekkel tárgyakkal. Általában a harcrendszer a mechanizmusok egészen káprázatosak. Akkoriban utolsó nagy cím a Dragonage szintén real time alapú volt, de ehhez képest igen kis egyszerű dolog az. Viszont meg kellett érteni a rendszer logikáját, hiszen a tulajdonságok is máshogy működnek, mint a tradicionális szerepjátékokban. Pl rengeteg Intelligencia build alapú harcos játszik a Pillarsban. Nade miért? Mert az INT mondja meg, hogy a Skill mekkora területen hat, és főleg meddig. Betolnak egy nyomasztó skillt, ami jó nagy területen hat és jó sokáig tart, szóval nem az erővel nyír ki, de meghalsz.

Ehhez hozzá tartozik, hogy vannak egyedi kasztok. A "Chanter" nem igazán ugyanaz, mint a bárd (ez a DAS-ból jöhetett, sokkal jobb mint a bárd) inkább ősi nyelven verselő varázsló. A "Cipher", pedig a pszi karakter, ami "ad/elvesz hogy kapjon/ártson". Nem tökéletes a kasztok egyensúlya a Monk, a Pap és a Barbár kicsit kilógnak felfelé, de nem kezelhetetlen a dolog, szóval nem az van mint D&D P2-ben a varázslóval. Fontos az idő, a penetráció, és egy halom tényező, ami más játékokban nem kap ekkora hangsúlyt.
Egy szó, mint száz meg kell tanulni a rendszert, és sokat kell tesztelni, illetve olvasni.

A társak csodálatosak, és szinte mind valamilyen nyomasztó, sötét úttal, vagy megválaszolatlan kérdésekkel érkezik a csapatba. Ezt nem lövöm le.

A történetben (a White march című remek kiegészítővel) legalább 5 epikus Boss fight vár minket: a Mester, az Alpine Dragon, egy lich ősvarázsló, és a végén az antagonistánk, Bónusz a legendás varázslónő, és a sárkányai.

Összefoglalva azt hiszem a Pillars of Eternity ahogy van a világ legjobb (c)Rpg-je. Sokkal komolyabb, és komorabb játék, mint a Baldurs gate 1-2, vagy a Neverwinter Nights 1-2. Én a DragonAge 1-et nagyon szerettem, de ez azért erősen...más. Természetesen a grafika szép, de egyszerű. És néha ebből van is baj, mert a csaták időnként nehezen áttekinthetőek.

És akkor jött a Deadfire. A Deadfire az a Toyota Supra, amire túl nagy turbót szereltek. Mindenki nagyon várta, és megbukott. Amúgy mára már nyereséges a projekt, de azért mert legenda státuszba került. Nagyon elkúrták- egyrészt kis dolgokkal, pl veterán Pillarsosok is kezdhették újratanulni a rendszert, másrészt a történet közel sem annyira feszes és fokuszált. A vicc az, hogy akkor még nem tudtuk, hogy ezzel a látszólag lazább történetmeséléssel divatot teremtett.

De a legnagyobb baj, hogy a Deadfire túl összetett. Na a Pathfinder Wraith of the Reightous egy csoda, és egyszer megéneklem, de!!! fele annyit nem kell olvasni hozzá, mint a Deadfirehez. Nem én hiszem, hanem a nagy szerepjátékos páholyok mondják, hogy ez így van.
Az Obsidian egyrészt behozta a kevert kasztokat, és a szinergikus karakter építést, másrészt rengeteg új alkasztot, harmadrészt csavart az addig sem egyszerű harc és inspirációs rendszeren, illetve a mechanizmusokon. Sokkal jobb lett, az amúgy is jó, de semennyire sem casual, ráadásul 17-ben már csúnya is (na jó nem csúnya, csak nem szép).

Érgekesség, hogy a Deadfireben megbossok vannak a normál történetszálon túl. Küldetésben sincsenek.
Ezekbe nem kell belekötni, nade hamár, akkor miért ne. Ezeket D&D 3.0-s fejjel, előképzettséggel nem lehet legyőzni. Ez egy teljesen más kávéház.
Ezeket csak életre amúgy nem mindig alkalmas min-max buildekkel, másrészt a speciális a buildbe illő varázstárgyakkal lehet legyőzni, amelyek megfelelő használata feltételezi, hogy az ember érti teljesen a játék szabályrendszerét, és tudta értelmezni a sokszor nem egyértelmű, szándékosan hiányos szabály-leírásokat. Utóbbin rettenetesen felkúrta magát mindenki. Senki nem érti ma sem, miért nem lehetett leírni, hogy mi meddig tart, vagy hány százalék. Ezek ma már nagyrészt le vannak írva, de még 18-ban is hiányos volt. Ott ment a tesztelgetés, meg a fórumos megfejtés. "Figyeljetek Orlan Heraldom (Paladin/Chanter) van Bundlesussal, és azt tapasztalom hogy a "Remember Rakhan Field" bónusz minden lövedékre rájön, de az "Aefyllath Ues Mith Fyr" nem. Ez miért van?"
Na hát kb ilyen beszélgetéseket kell végigtolni ha mondjuk olyan karakterre gondoltál, amivel a Beast of Winterben a Neriscyrlas nevű problémát megoldanád. Amúgy ott állsz a 20. halál után és nem tudod mit rontottál el. Én itt kezdtem újra!!! Nem tudod a sok olvasást megkerülni, de igazán kérdezni akkor tudsz, hamár elbuktál, szóval szopó. Haverom 2 hétig generált karaktert és emailezett az adminnal. 😊 Majd 4-szerre sikerült összerakni a singe class Monk -Shatered pillar gun fu karaktert, és boldog volt.

Parádés a fajok, kasztok egyensúlya, szinergiája. Tényleg parádés. Ugyan nem lehet cherry pickelt karatereket csinálni (2 szint ez 3 szint az 1 szint amaz), mint a Pathfinderben, de a Deadfire harcrendszerének mechanizmusainak a mellé-ütésébe is belehal a Pathfinder harcrendszere. Ennek viszont nagy az ára, sok mindent a Pillarshoz képest is újra kellett tanulni.

Nem tudom hány olyan Dorudugan (Hellfire Colossus) Youtube videót látok, ahol a karakter elsőre érthetetlennek tűnő szertartások során próbál berántani egy úgynevezett inspirationt (a rendszer egyik alapja és baromi jó), ami valami olyan bónuszt ad, amivel már neki tud állni az ellenségnek. De rengeteg olyan kevert kasztú pap karakter van, aki először halál közeli állapotba kerül, hogy ott hatalmas bónuszokat kapjon és Death door+Salvation of Time- képességgel életben és bónuszon tartsa magát, míg le nem győzi az ellenfelet. Ugyanerre a logikára épül tárgyak sokasága, minél ramatyabbul vagy, annál durvábbak a bónuszok.

Röviden egyszerűen annyi időt kell a Deadfirebe beletenni, hogy annyi senkinek nincs. És miután nincs a rendszernek folytatása, vagy tabletopja, ezt az időt nem éri meg beletenni.

Még valami, nincs respec. Ha elrontottad a karakter-generálst, akkor az elment. Újra lehet lépkedni a szinteket, de ha indítottál egy Chantert rossz alkaszttal, vagy magas Dexel alacsony Int-el, akkor az bizony így is marad. Rengeteg tárggyal lehet ebből is csodát vagy külön utas karakter építeni.

De nem, mondjuk szimpla Chanterből nem fogsz, szopó kezdheted újra.
Annyi érdekes mechanizmus, karakterek közti szinergia van, annyi inspirációs lánc, amit ki kell próbálni, hogy rá lehet függeni. A Deadfire időrabló.

Pillars sorozat bizonyos tekintetben a crpg-k Dark Souls-a. Csodálatos a harcrendszer, de mocskos nehéz tud lenni, és az ember tényleg csak kapkodja a fejét, akár Youtube videók láttán is, hogy "OK, de akkor most mi is történik?!" És a Deadfire ugyan alapjaiban könnyebb, mint a Pillars, de a Megabossok azok brutálisak, azok nehezebbek ott mindegyiknél kell valamilyen nagy trükk.

Fontos: Mind a két Pillars a Buff és Debuff mechanizmusok játéka. Nagyon fontos a csapat összetétel, ha nem szólózol.

Deadfire története nem rossz. A Beast of Winter DLC egyenesen frenetikus, simán megidézi az 1. rész White Marchának fojtogató hangulatát. .

OK egész Deadfire csomag így sem olyan jól megírt, mint az 1. rész, de egyáltalán nem rossz. Főleg Original Sin 2 meg BG3 után nem.

A Deadfire alapkonfliktusa, hogy Berath (a halál isten) "kereke", a halál után benyeli a holtak lelkét és ez ellen lázad az istenek egy része. A két szélsőséges pólus Eothas a hajnal a fény a megváltás istene, és Rymrgand a pusztulás és végítélet istene (na ő a Beast of Winter). Ők ketten a "legjobb"(???) és a leggonoszabb(!!!). Elképesztő dinamikája van a történetnek.

Miután Deadfire egy szigetvilág vidámabbés színesebb a környezet, mint Dyrwood az 1. részben.
Az alaphelyzet viszont rohadt nyomasztó. Visszahozott Berath a halálból, de ezzel a szolgájává is tett. Egyre több a sújtó részlet, mígnem az istenek játéka kényszerpályára löki a világ sorsát. A barátok és az ellenségek közt a történet vége felé haladva a különbség elhalványul. Egyre többször kell rossz és rossz közt választani.

A Deafire nem a casual RPG játékosok játéka, nem a D&D-sek játéka. Ez egy Love/Hate kapcsolat.
Amúgy van, de nem jó a turn based mód, nem erre találták ki a rendszert, és a kasztokat. Egész kasztok mennek a lecsóba a Deadfireben pl a Blackjacket értelmezhetetlen. A Pillars 1 esetében sokkal jobban működik a dolog, de ott sem az a jó.

Deadfire további hibája a hajókázás és a repetitív időnként áttekinthetetlen tengeri ütközet, illetve a Board ütközet. Nagyon jól lehet amúgy automatizálni a karaktereket, de a harc néha így is áttekinthetetlen a grafika korlátjai miatt. Tud ez bosszantó lenni. Szerencsére a nagy csatákban nincsenek sokan.

Mindezek ellenére fantasztikus játék a Deadfire. Érdemes Eothas nyomába eredni, legyőzni a 4 megabosst, bosszantani az isteneket, összebékíteni, vagy eegymásnak ugrasztani a frakciókat, kalózkodni, és felfedezni a titkos várost... mindezt Path of the Damned Solo üzemmódban. Aki megtanulja a Deadfiret, az felírhatja a bakancslistára, és mikor véget ér a történet lesz 2-3 olyan karakter, aki nagyon de nagyon hiányozni fog.

Értékelésem:
-Pillars of Eternity1 (White March is) -Harcrendszer/Mechanizmus A tier Történet/Küldetések: S tier. Hangulat: S Tier Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)
-Pillars of Eternity2 -Deadfire (Seeker+Beast of Winter edition) -Harcrendszer/Mechanizmus S tier Történet: B Tier(Beast of Winter STier), Hangulat B Tier (Beast of Winter STier) Kezelhetőség Interface: B tier (ma már C)

Kicsit hosszú lett, köszi, hogy elolvastál. 😊

Got invited on this boat today, I swear it looks familiar? pic.twitter.com/wJgqJ98M49

— aqua (@aquaa) November 24, 2025

 www.gamerthor.com/index.php?route=product/product&product_id=4384

Gombokért van - akinek kell magyar szinkron az is van hozzá - egyszer megéri kijátszani!

lv6 az 55re vitte fel most a lvl cap-et és 9 nap lesz a lv7 mire megjön hogy 60ra felvigye
nekiállok haladni az MSQval
Negritis, a vajda

Kilenc nap pluszban innentol, vagy a karakter maga legyen kilenc napos (tehat a jelenlegihez plusz 2-3 adodott)? Elobbi kemeny lenne, amikor eddig egyesevel ugralt fel a napi limit. 😃
En most lepek majd csak fel 40-rol 50--re, tegnap 22-kor unlockolodott ez a cap level.
Stez

Nem 9 napos karakter, hanem 9 napot várok😊
Negritis, a vajda

Ez kicsit sok mondjuk, mar most, lvl 50-et is maxolva 350K exp van elraktarozva ket napnyi jatekom utan, es igy is csinalok rengeteg dolgot, questet meg mindent, de az 1+ het varakozas az szerintem mar a gaz kategoria ugy, hogy az ember addig a max levelen is nyuzza ugyanugy a jatekot.