Fantasy Football a bowl.hu-n

46 feliratkozó

több mint 12 éve
gsn 3 548
Most látom csak hogy a college fantasyról lemaradtam, így kérdezném, hogy abból nem szokott-e egy második liga is indulni, mert ha lenne, akkor engem érdekelne. Ha nem, akkor majd csak jövőre.
Előre is kösz a választ!Mex
Hat mi ketten felvetettuk par hete ugyanezt, de senki nem reagalt semmit, igy kulfoldiekkel osszehoztuk, pont hetfon volt a draft. Jovore jo lenne a kezdoknek is egy college liga meg.zavi27
Nincs még érdeklődés rá, még a mi ligánkban is alig tudtuk előző években a rendes állományt összeszedni. Most lett volna 18 fő (és ezzel a két liga közelébe értünk), de JJ inkább lemondta, mert nem nagyon fog ráérni, haromt pedig eltűnt, így maradtunk megint 16-an.
Egyébként a mi ligánkban indulók fele sem annyira profi még ezen a téren, többnyire a ranglisták alapján draftolnak, nincs valós képük az egész állományról, csak pár kedvenc csapat, esetleg kedvenc konf. legjobbjai közismertek. Meg amit itt olvasnak az oldalon a beharangozókban. Persze van pár olyan szerkesztő is, akik ezeket a beharangozókat írják, de ez nem mindig előny. JJ például kétszer volt már utolsó, ha jól emlékszem.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 692 — Amerikai sportok rajongója
Most látom csak hogy a college fantasyról lemaradtam, így kérdezném, hogy abból nem szokott-e egy második liga is indulni, mert ha lenne, akkor engem érdekelne. Ha nem, akkor majd csak jövőre.
Előre is kösz a választ!Mex
Hat mi ketten felvetettuk par hete ugyanezt, de senki nem reagalt semmit, igy kulfoldiekkel osszehoztuk, pont hetfon volt a draft. Jovore jo lenne a kezdoknek is egy college liga meg.
több mint 12 éve
JackofClubs Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 421 — Harder, Better, Faster, Stronger
Most látom csak hogy a college fantasyról lemaradtam, így kérdezném, hogy abból nem szokott-e egy második liga is indulni, mert ha lenne, akkor engem érdekelne. Ha nem, akkor majd csak jövőre.
Előre is kösz a választ!

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
terrel owensel miwan? mikor fog játszani érdemes draftolni?csupi4
soha nem játszk többet.

fél évig gyógyul, utána visszavonul

több mint 12 éve
csupi4 Tampa Bay Buccaneers 263
terrel owensel miwan? mikor fog játszani érdemes draftolni?
több mint 12 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 161 — Eagles fan
W/T? Ammi? WR/TE? A players menüpont alatt meg tudod nézni hogy tavaly mennyi pontot hoztak az adott D# posztok "éllovasai", így szerintem nagyjából össze tudod hasonlítani hogy kb. a QB-khez, RB-khez képest mikor érdemes húzni Őket.

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 12 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 849 — !SuPeR6BoWL!
Üdv mindenkinek! Gyors helpre lenne szükségem. Ma este 19:00-kor egy 20 csapatos ligában draftolok és már játszottam fantasyt annyi különbséggel, hogy itt a támadó szekción kívül defenset is össze kell rakni.

Így nézz ki a csapat QB,RB,RB,WR,WR,TE,WR/RB,W/T illetve K támadó rész és 4 DL 3 LB és 3 DB és 3 DP alkotja a Def-et plussz 1 csapat defense. A támadó részt úgyahogy összebírom kukázni viszont a deffel bajban vagyok mert nem tudom, hogy mikor érdemes elkezdeni a feltölteni őket.

Mert ugye esetek többségében legminőségibb RB-k mennek ki néhány QB és WR-el együtt de egy Patrick Willis vagy Mayo vagy akár CM vagy mondhatnám Polamalut is jó lenne megszerezni.

Vki tudna segíteni?

Válaszokat előre is köszi

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 12 éve
Raider89 Las Vegas Raiders 528 — C-lver'N'Blacc
Na asszem lemondhatok az ingyé'italfogyasztásról ilyen rosterrel 😀
Autopick suxx.
Folkért várom az ajánlatokat. Meg amúgyis.
Jó idényt mindenkinek! KULAkali 😂



Just Win Baby!
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 692 — Amerikai sportok rajongója
Meg is lett a 18. GM !!
Nem tudom honnan és ki volt de köszi hogy jelentkezett!

Estére sok sikert mindenkinek a Draftra!!Big L
Na várjál most melyik ligáról van szó? Mert amiben én vagyok, ott volt 17 ember még tegnap este (Premier League), és most ott 18 van már ahogy írod, de annak a draftja aug 28ra 19:30 van állítva azaz köv vasárnap most is. Remélem marad ez mert úgy készültünk.zavi27
Ne izgulj , ez a nyereményjáték liga .... 😉Big L
Ja, rendben, már azt hittem valamirol lemaradtam. Csak a 18 fő zavart meg, hogy ott is akkor éppen most gyűlt össze annyi ember.
több mint 12 éve
Big L Las Vegas Raiders Oklahoma Sooners 342 — Raiders fan
Meg is lett a 18. GM !!
Nem tudom honnan és ki volt de köszi hogy jelentkezett!

Estére sok sikert mindenkinek a Draftra!!Big L
Na várjál most melyik ligáról van szó? Mert amiben én vagyok, ott volt 17 ember még tegnap este (Premier League), és most ott 18 van már ahogy írod, de annak a draftja aug 28ra 19:30 van állítva azaz köv vasárnap most is. Remélem marad ez mert úgy készültünk.zavi27
Ne izgulj , ez a nyereményjáték liga .... 😉

több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 692 — Amerikai sportok rajongója
Meg is lett a 18. GM !!
Nem tudom honnan és ki volt de köszi hogy jelentkezett!

Estére sok sikert mindenkinek a Draftra!!Big L
Na várjál most melyik ligáról van szó? Mert amiben én vagyok, ott volt 17 ember még tegnap este (Premier League), és most ott 18 van már ahogy írod, de annak a draftja aug 28ra 19:30 van állítva azaz köv vasárnap most is. Remélem marad ez mert úgy készültünk.
több mint 12 éve
Big L Las Vegas Raiders Oklahoma Sooners 342 — Raiders fan
Meg is lett a 18. GM !!
Nem tudom honnan és ki volt de köszi hogy jelentkezett!

Estére sok sikert mindenkinek a Draftra!!

több mint 12 éve
Big L Las Vegas Raiders Oklahoma Sooners 342 — Raiders fan
Sziasztok!
Sörözőmnek kreáltam egy Yahoo-s ligát, amit ha megnyersz akkor a SB döntőre nyerhetsz italfogyasztást ... per pillanat 17 gm van ! 20 fős a liga, de én 1 embernek is örülnék ha jönne!!

Valaki jelentkezzel PLS!! 😀


Nyerd meg a Drukker Söröző "Yahoo! Fantasy Football" ligát, és vele a 3000FT italfogyasztási kupont a 2012-es Super Bowl Döntőre!
Nem kell mást tenned csak regisztrálni a Yahoo-n! Ha már regisztrálva vagy akkor csak be kell lépjél a ligába a megadott kóddal.
http://football.fantasysports.yahoo.com/f1/signup és itt a "Join A League"
League ID#: 80984
League Name: Drukker Söröző Nyereményjáték
Password: Raiders

És ha kérhetem egy "lájkot" a Drukker Sörözőnek
http://www.facebook.com/pages/Drukker-S%C3%B6r%C3%B6z%C5%91/112173922200413



Mindenkinek jó szórakozást és sok szerencsét!


EDIT : A Draft ma este 7kor lesz!!!!!!

több mint 12 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 589 — Apu ökölbeszorított keze
Elvileg mindenkit besoroltam alahová, ha valaki kimaradt, az szóljon gyorsan, amúgy mindenki jelentkezzen ahogy csak tud. A div 3 A és a C csoportját bővítettem, janos pedig gyalu helyére bekerült a div 2 A csoportjába, jelentkezzen oda ő is, amint tud. Elvileg akkor ez lesz a végső beosztás, ha bárkinek bármi baja van vele, jelezze gyorsan.Rajna
én a csapatvédősben vagyok igaz nem olyan fontos csoport 😊

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Elfelejtettem bevésni... mivel viszont jelenleg páratlanul vagyunk, de mivel deniSSilver88 nem túl aktív, a helyére beugorhatsz a div 3 A-ba.

több mint 12 éve
Törölt felhasználó
http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=299570#p299570
http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=288618#p288618

itt
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Elvileg mindenkit besoroltam alahová, ha valaki kimaradt, az szóljon gyorsan, amúgy mindenki jelentkezzen ahogy csak tud. A div 3 A és a C csoportját bővítettem, janos pedig gyalu helyére bekerült a div 2 A csoportjába, jelentkezzen oda ő is, amint tud. Elvileg akkor ez lesz a végső beosztás, ha bárkinek bármi baja van vele, jelezze gyorsan.Rajna
Lehet h csak én vagyok vak de nem találom h hova lettem besorolvaKoporShow
Hol jelentkeztél?

több mint 12 éve
KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 174 — Forum Reader
Elvileg mindenkit besoroltam alahová, ha valaki kimaradt, az szóljon gyorsan, amúgy mindenki jelentkezzen ahogy csak tud. A div 3 A és a C csoportját bővítettem, janos pedig gyalu helyére bekerült a div 2 A csoportjába, jelentkezzen oda ő is, amint tud. Elvileg akkor ez lesz a végső beosztás, ha bárkinek bármi baja van vele, jelezze gyorsan.Rajna
Lehet h csak én vagyok vak de nem találom h hova lettem besorolva



"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Külön kérésre volt még egy csere a div 3 b és c között, rmeélem nem gond.

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Elvileg mindenkit besoroltam alahová, ha valaki kimaradt, az szóljon gyorsan, amúgy mindenki jelentkezzen ahogy csak tud. A div 3 A és a C csoportját bővítettem, janos pedig gyalu helyére bekerült a div 2 A csoportjába, jelentkezzen oda ő is, amint tud. Elvileg akkor ez lesz a végső beosztás, ha bárkinek bármi baja van vele, jelezze gyorsan.

több mint 12 éve
Glen Runciter 172
bocs, gondolom a századik vagyok ezzel a kérdéssel, de se a fórumkereső, se a google nem segített:
IDP mockot lehet valahol nyomni? azt hittem, azokon az oldalakon azért lehet, ahol amúgy is lehet IDP ligát indítani, de nem találok :/


több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Holnap szeretnék végleges felállást kreálni. Aki nem jelentkezik ma, az utólag nehezen juthat be az őt megillető helyre. Szóval mostmár tényleg mindenki szedje össze magát.

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Ha fantasy focit szeretnék játszani, hol érdemes regelnem?
Van olyan bajnokság ahova csatlakozhatok?beltazor
Ha abszolút kezdő vagy, akkor a csapatvédős rookie liga topikjában érdemes jelentkezned.

több mint 12 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 612 — Pfizer & Moderna fan
Ha fantasy focit szeretnék játszani, hol érdemes regelnem?
Van olyan bajnokság ahova csatlakozhatok?

több mint 12 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 720 — Sworn to the Black
Hm, Fucut mintha már kitöröltem volna tőletek hogy ne induljon kétfelé. Delonso nem jelentkezett nálatok?Rajna
Ja ok, Fucu helyett Delonso van.