GM Lapszemle
9 feliratkozó
10 napja
Colts lényegesebb 2025 tevékenységem.Akik érkeztek:
- Aaron Jones, RB - 2 évig remélhetőleg megvan a kezdő futóm, aki liga szinten sem szégyen. Nem nagyon szeretnék erre a posztra sok pénzt ellőni, de korábbi draftoltak eddig nem sülnek, Jones pedig ár/érték arányban jó vételnek tűnt.
- Charles Cross, LT - Első körösért jött, remélhetőleg sokáig megoldván LT pozit. Draftról esélytelennek láttam hasonló kalibert szerezni és évek óta ezt sem sikerült megoldanom. A fal utolsó kirakósa meglett.
- Zach Allen, DL - Lawrence mellé nem feltétlenül akartam kimagasló játékost, Jarrett-et vissza akartam hozni jó áron, ha nem sikerül, D.J. Jones lett volna a párja.
Örömömre érkezett egy jó csere lehetőség, sapkában hosszabbítás lehetséges, kedvelem és a posztján évek óta remekül teljesít.
- Chase Young, EDGE - Másik fontos poszt, amit nem nagyon sikerült eddig megoldani. Talán a sérülésekkel is szerencséje lesz. Nem kiemelkedő, de jól generál nyomást. Nálam erősítés.
- Amani Hooker, S - Tavaly nagyon jó évet hozott, még volt egy kis zsetonom, amivel be tudtam húzni, megy is a kezdőbe.
Hosszabbítás:
- Sam Darnold, QB - Én kedvelem és látom benne a lehetőséget. Ha Young besül, akkor hátha. Ha mindketten jók lennének, akkor egy QB-t árulnék, mindketten jó fizuval még.
- Spencer Brown, OT - Faszán fejlődik. Eltaktikáztam magam és nem akartam kiengedni a piacra, ezért Tageltem.
- A.J. Terrell, CB - Ismét nem sikerült elcserélnem. Valahogy eléggé alul értékelt csoro. Hosszabbítást megkapta, CB poszt pipa.
Akik nem tértek vissza:
Már csúcson túljutott, korrekt emberek, akik 1 évig megoldják a posztot, de már építeni nem lehet rájuk, Thielent és Ertzet megpróbáltam visszahozni de már drágák lettek volna számomra.
- Adam Thielen, WR
- Zach Ertz, TE
- Grady Jarrett, DL
Válogató:
1/19 - Jóval draft előtt elcseréltem. Szóba jöhető szerelem nem volt, mindenki mással pedig nekem is vannak fenntartásaim. Ha nem sikerül a csere, akkor Dart vagy Ezeiruaku lett volna a kiszemelt ha bent vannak.
2/11 - Mason Taylor, TE (LSU): 2026 4. körrel felmentem érte, mindenképp őt szerettem volna. Rendkívül fiatal, igazi jó fiú. Posztján mindenben jó lehet, habár nem számítok tőle kiemelkedő karrierre, de stabil kezdő és korrekt évekre igen. Méretei rendben vannak, útvonalaival nincs problémém, RZ-ben eléggé eltűnik.
Jets lett, elvileg kezdeni fog. Jó indulás, bár jobban örültem volna ha Chargers lesz.
3/19 - Wyatt Milum, OL (West Virginia): Szerelem. Bár Senior bowl nem sikerült jól és a karja sem elég a tackle poszthoz, viszont annyira dominánsnak és stabilnak éreztem a meccseken, hogy nagyon szerettem volna behúzni. Kiderül, hogy a fal belsejére hogy áll át, viszont sok reményt fűzök hozzá is.
Jagsba került, Iktriad örül neki (Ha jól vettem le). Van esélye bekerülni a kezdőbe, kezdésnek jó.
4/19 - LeQuint Allen, RB (Syracuse): Szintén szerelem. Elkapásban és passz blokkban átlag feletti lehet, hát futásban nem annyira jó. Mivel olyan csapatokkal találkozott mint Eagles, Patriots, Broncos, 49ers, ezért azt gondoltam, hogy valamelyikük elviszi és szerintem jól használnák.
Elkezdtek kimenni a futók, DL-ben még rendben voltam, hát berántottam.
Sokkal később húzták ki és a fent említett csapatok is inkább mást választottak. Csalódott vagyok, Jagsben sokan vannak előtte. Egy pozitív hogy általam is nagyra becsült GM húzta be.
5/19 - Jarquez Hunter, RB (Auburn): Alul értékelt, mindenben jó, de nem kiemelkedő. Allennél stabilabb. Rálőttem. Itt már nagy csodákra nem számítok.
Felé is nagy volt az érdeklődés, sok olyan csapattól is, ahol pályát láthat. DL-ben még jól álltam, a többi pozi még mindig nem tetszett.
Rams lett, örülök neki.
5/40 - Ty Hamilton, DL (Ohio State): Jól alakult a matek, ezért behúztam a reményeim szerint aktív rotációban részt vevő DL-em. Szintén Rams vitte és ennek is örülök.
Többiekre már nagyon nem térnék ki, nekem szimpik.
6/19 - Thomas Fidone II, TE (Nebraska) - Giants-ba került, nagyon nem örülök.
7/19 - Korie Black, CB (Oklahoma State) - Szintén Giants, van esélye labdába rúgni, nincs ezzel bajom.
7/36 - Cody Lindenberg, LB (Minnesota) - Raiders, örülök. Nagyon szimpatikus amilyen irányba megy a csapat mentalitása az új stábnak köszönhetően.
Draftra úgy fordultam, hogy egy nagyon lyukas posztom volt: TE, egy rossz állományú: LB, illetve az EDGE sorra és ráfért volna az erősítés.
TE: Classt kiemelkedően jónak gondolom, ezért nem dőltem a kardomba, hogy FA-ról nem sikerült kezdőt hoznom.
LB: Hátsó körökben sok szimpi emberke van és LB poszt értékében Rosemannal tudok azonosulni (Persze az éven rácáfolt). Jó lenne egyszer ide is találni olyat akire azt lehet mondani király csávó, de minden nem sikerülhet.
EDGE: Kifejezetten taszított az idei class. Az évre nem vagyok szégyen, jövőre meg majd megint nekifutunk.
18 napja
Giants draftelemzés 2022Alternatív megoldásnál a következő 5 picket néztem.
1 7 New York Giants Giants: Kayvon Thibodeaux, EDGE (Oregon)
Átlag kezdő szintig fejlődött, pici csalódás.
Értékelés: B
Alternatív megoldás: Drake London, WR (USC)
Liga egyik legalulértékeltebb elkapója szvsz.
2 6 New York Giants Giants: Breece Hall, RB (Iowa State)
Thibodeaux-szerű karrier.
Értékelés: B
Alternatív megoldás: Devonte Wyatt, DI (Georgia)
Nem biztos, hogy jobb alternatíva Wyatt...
3 9 New York Giants Giants: DeMarvin Leal, DI (Texas A&M)
DI-nak annyira rossz volt, hogy edge rusher lett belőle Pittsburghben
Értékelés: C-
Alternatív megoldás: Khalil Shakir, WR (Boise State)
Szépen fejlődő játékos, aki ma már meghatározó egy ligaszinten is komoly támadósorban.
6 6 New York Giants Giants: Justin Shaffer, OG (Georgia)
2023 óta nincs NFL csapata.
Értékelés: F
Alternatív megoldás: Cordell Volson, OG (North Dakota State)
Ő legalább kezdőguard, még ha szar is.
6 14 New York Giants (MIN via PHI) Giants: Yusuf Corker, S (Kentucky)
Lásd Shaffer.
Értékelés: F
Alternatív megoldás: Chigoziem Okonkwo, TE (Maryland)
Valid elkapó TE.
7 9 New York Giants Giants: Aaron Hansford, LB (Texas A&M)
Utolsó infó, amit találtam róla, hogy 2023-ban Memphis Showboats színeiben vitézkedett a USFL-ben.
Értékelés: F-
Alternatív megoldás: Cobie Durant, CB (South Carolina State)
Olyan csere CB, akinél nem szarsz be, ha be kell küldeni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
19 napja
Tampa Bay Bucs offseason 3. részA Cards elleni 1&done (ala Baltimore Ravens irl) eléggé megviselte a csapatot, itt volt az ideje robbantani a QB poszton. A Bucs túl akar lépni az árnyékán, elege van a rájátszásokból, NFC döntőből való kiesésből, idén Super Bowl résztvevő akar lenni a csapat!
Hosszabbítás, cserék és FA piac
Ramczyknek tudtam, hogy annyi. Fields leves. Megint elcserélgettem a játékosokat, akikkel nem terveztem jövőre hosszabbítani, feljebb kúsztam a drafton. Taylor majdnem trade áldozata lett, aztán úgy gondoltam ha lesz QB, jól fog ő még jönni, így megtartottam. Thuney a kora ellenére fix maradi volt nálam, a Bearsnél jó kis helye lesz még pár évig. Leo-t sajnálom, első GM-s igazolásom volt 4 éve, de nem tudtam megtartani (legalábbis akkor úgy gondoltam...).
Elsődleges célom Love volt, Rajnát ki is ejthettem volna a licitből 40-41 millió körül (3. licittel nem vette volna át a vezetést), viszont ott már a 35-t is sokalltam, így inkább már az csak az árat toltam felfele egy idő után. Viszont volt B tervem, Goffért olyan sokat kellett volna feladnom , hogy inkább le se írom. Murrayért annyi játékost kellett volna adnom, hogy 1/1 esélyes is lehettem volna, így maradt Stafford, aki idén csak 7 milliót keres, pár évre alkalmas és maddenben is top10 QB. AD Mitchell volt az ára, aki a tavalyi 1. körös árát kicsit sem térítette meg, AR mellett meg nem is fogja (és még Warren is érkezett).
Belső falembert akartam még hozni, de nevetségesen drága volt mindenki és az irl draft után jó pár drága igazolás meg fogja szenvedni az új érkezőket, így nem is bánom. Edwards (WISCONSIN) azért beesett, egész évben 2 qb hitet engedett csak, nevetségesen alulértékelt guard. Plusz Tart is megjött, mint emergency starter, Caldwellel jól ellesznek a fal közepén irl.
A legfontosabb érkezőm pedig Wilson lett, ezért cseréltem el AD-t, már rég le volt beszélve a trade. Somossal az lett megdumálva, hogy majd eldöntjük hogy az idei vagy a jövő évi 1.t adom. Jobban örültem volna az ideinek, de szólt hogy sorry, túlköltekezett, a jövő évi kéne. Máskor nem szórakozok ilyennel, jó tanulópénz volt, ha AD meg lett volna még, offolom a cserét. A jövő évi se rossz, irányítót akartam jövőre pickelni, de Stafford még eljátszik 2 évet, így nem fog hiányozni az az 1. kör, ha elérem a célom.
Draft
Ez volt az a draft ahol legszívesebben minden pickem elcseréltem volna jövő évire. A 20. hely után kb teljesen kiürült a draft olyan 3. körig. Akkora lyuk volt 1,5 körön át, hogy nagyon nem akartam pickelni. Ezért is beszéltem meg pár emberrel feltradet, nálam Banks volt a top OT és Ramczyk visszavonulása miatt nagy űr keletkezett ott. Esetleg McMillanért mentem volna még fel.
1/24: Donovan Ezeiruaku, EDGE
Vittem volna Starksot, kiment 22-re. Vittem volna Harmont, kiment 23-ra. Golden és Loveland is benne volt, ha leesnek hozzám. Egyik se történt meg, így Eze lett a választottam. Úgy látszik van egyfajta fétisem a pici, de technikás, okos edgek terén. Nik Bonitto (6'3 és 248) és Jonah Elliss (6'2 és 248) után itt van Eze (6'2 1/2 és 248). Tudtam, hogy ha 1. végén nem megy ki akkor a Bears vagy a Cowboys lesz a vége, utóbbi volt a találat és imádom! Parsons-szal kivételes duót fognak alkotni, ráadásul ott van még Osa is! Eze technikás, gyors, mozgékony, bendy, 1000 féle pass rush move és counterek egész tárháza. Mérete ellenére teljesen korrekt run defender is.
Pearce-t kedvelem és sokra tartom, de a karakter problémái parák voltak, ugyanezért nem vittem Nolent sem. Green egy faszfej, Mykel szerintem sose lesz jó pass rusher, Conerlyt pedig vártam hogy csúszik nálunk és...
2. kör
Nem volt pickem, de nagyon vissza akartam menni, viszont amikor mindenki 1. kört kért a felcseréért, lemondtam róla. A Vikes a 2/5-t adta a 2/29+3/12+5/20-ért, szóval lehetetlen volt sajnos. Nolen és Conerly, de inkább Conerly volt a célpont.
3/14: trade
Felszedtem egy jövő évi 3.-t és 4.-t, utóbbi ment is vissza Motonért, amivel a Ramczyk által hagyott űrt töltöttem be. Itt Savaiinaea, TJ Sanders vagy Alfred Collins volt a kiszemeltem, viszont mindenki kiment. Wilsont imádtam és amikor Dávid jelezte, hogy ő vinné, egyből igent mondtam. 2 év és top10 center lesz a srác, Humphrey volt hasonlóan atletikus center és mindenki misselte.
5/25: Zy Alexander, CB
Irl UDFA lett, a Hawks vitte le és szerintem ez jól fog elsülni. Nem atletikus, de nagyon érti a játékot. Zone heavy sémában király lesz, kiválóan szerel és sok sérülése volt már. Sok garit adtak neki, szerintem 1. évében 1. számú csere corner lehet.
5/36: Nick Martin, LB
Elvitte a 49ers a 3. kör elején, szóval kezdőt láthatnak benne. Nagyon kicsi az LB poszthoz, de a pályán ez nem látszik. Futás ellen kiváló, térdsérüléséből már a combine-ra felépült, ahol igazi showt tartott. Nagyon jól mozgott, az atletikus profilja király. Ha futás ellen jó, akkor ezekkel a számokkal illene coverageben is megállnia a helyét. A 2023-s éve sokkal jobb volt.
6/24: Pat Bryant, WR
Ezzel a 3. kör elejével nem tudom mire gondolt a Broncos. Változatosan lehet használni, jól kap el, erős kezei vannak (még ha 2022 és 2023 felében ez problémája is volt). Jó pár highlight elkapása volt. Hosszú távú sebessége nincs, szeparációs problémái is vannak és a jobb cornerek ellen 0 volt. Én ilyen 4-5. elkapónak hoztam, a Denver meg nem tudom.
7/24: Jack Nelson, OT
Sima homer pick, elvitte a Falcons hogy Matthewstól tanuljon és a későbbiekben átvegye a helyét (lol).
Összegzés:
Nem lett ez rossz offseason. QB kérdés pár évre megoldva, van 1-2-3. számú elkapó is, király tight end, top5 yardos futó, a fal továbbra is erős. Védelmi oldalon az EDGE poszton kicsit megnövekedett az ideális létszám, miközben belülre meg ketten maradtak. A secondaryt jövőre lehet újragondolom, Martin pedig remélhetőleg pár évre megoldja a 2. számú LB posztot.
Jövőre akár lehet még erősíteni egy nagyobb all innel, de idén nem lehet más az elvárás csak a Super Bowl.
19 napja
Saints draft értékelés – 2025Az FA szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, hiszen jó lett volna csak BPA-t alkalmazni a drafton, amire egy kicsit rá is fáztam. Egyrészt a felhozatal (FA) sem tetszett, másrészt ezeket a játékosokat nem tudtam/akartam túlfizetni. Futók szempontjából nem volt érdekes az FA, mert, ha valamiben jó volt ez a class, akkor ebben. Az alapvető tervem az volt, hogy az első 3 pickemmel hozok egy kezdő futót, egy kezdő safetyt és jöhet egy BPA. Nézzük, hogy sikerült.
1/5 Ashton Jeanty, RB – Boise State (IRL 1/6 Raiders) A
Nem volt reális, hogy a két bluechip játékos közül az egyik eddig csúszik – ahogy történt is -, de ha így lett volna akkor ez lett volna a BPA döntés. Az erős RB class legjobb játékosa Jeanty, így számomra nem is volt kérdés, hogy ő lesz a választásom. Amennyiben kiment volna előttem (Ward, Carter, Hunter, Jeanty), akkor 1/17-re húztam volna Hamptont. Jó helyre került Vegasba, ahol komoly szerepe lesz az offense-ben az első perctől kezdve. Bizakodó vagyok vele kapcsolatban.
1/17 Nick Emmanwori, S – South Carolina (IRL 2/35 Seahawks) B-
Kezdő futó mellett, kezdő safetyre is szükségem volt. Sokat agyaltam, hogy őt, vagy Starks-ot válasszam, de Emmanwori-nak magasabbnak érzem a plafonját, míg Starks kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes. IRL csúszott egy jó fél kört, de ez engem nem zavar, mert pusztítani fog Seattle-ben.
2/50 Maxwell Hairston, CB – Kentucky (IRL 1/30 Bills) A
BPA pick és milyen jó! Nem lehet kérdés, hogy kezdő lesz Buffalo-ban. A draft előtt itt az EDGE játékosokat figyeltem kiemelten és Nic Scourton volt a kiszemelt célpont, aki nálunk is (52) és IRL (51) is itt ment ki, de most még úgy gondolom, hogy jobban döntöttem.
3/88 Andrew Mukuba, S – Texas (IRL 2/64 Eagles) B
Megcsúsztam az adminisztrációban és enyém lett a 2. vót má ☹ Ez hirtelen megzavart, de Mukubát biztos választásnak éreztem azok alapján, amit róla tudtam. Szerencsém lett, mert a 2. kör végén az Eagles vitte IRL, így a bajnok impresszív védelmében akár kezdő is lehet már ősszel.
4/109 Damien Martinez, RB – Miami Fl. (IRL 7/223 Seahawks) F-
Eddig tartott a szerencsém… Kellett a rosterre még egy futó, amit ide terveztem. Már beírtam DJ Giddens-t, amikor a Vikings pont előttem vitte ki ☹ Martinez volt a következő a listámon, akiről meg voltam győződve, hogy itt jó is lehet, de a tegnapi nap alapján ezt csúnyán benéztem… Ugyan draftolta a Seattle az utolsó körben, de jelenleg 5. RB az Ourlads deep chartján, így ebből maximum PS lesz élőben.
4/116 Kyle McCord, QB – Syracuse (IRL 6/181 Eagles) E
Szerettem volna egy középső körös backup irányítót a végén, így esett a választásom McCord-ra, aki a boardomhoz képest (6. QB) sokat csúszott, így McKee-vel a padért is meg kell küzdenie.
Összességében az egyik szemem sír, a másik nevet. Az első négy választásom miatt (és igazából ez a lényeg) nagyon bizakodó vagyok, de a 4. körben rosszul döntöttem, az sikerülhetett volna jobban is. Most már a fiatalokon van a sor, hogy meghálálják a beléjük vetett bizalmamat.
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
20 napja
Innen szép nyerni...1/2 Shedeur Sanders, QB (Colorado) IRL 5/6 Browns
Sztem sikerült felülmúlnom a Laquon Treadwell-féle választásomat mint legrosszabbul sikerült 1. körös pick. Cleveland-be ment, ahol meg most van 5 QB, közte 2 újonc...
1/14 Jihaad Campbell, LB (Alabama) IRL 1/31 Eagles
Nakobe Dean jelenleg sérült, ha lassabban épül fel, akkor már újoncként is bőven lát pályát, egyébként is annak szólt sztem a pick, hogy Dean nem kap 2. szerződést a sasoktól. Szal Jihaadnak legalább lesz út a pályára, mégha nem is biztos, hogy azonnal.
2/2 Donovan Jackson, OT (Ohio State) IRL 1/24 Vikings
Nos, ő guard lesz, ez egyértelmű, nekem jobban kellett volna tackle, de shit happens, legalább egyenes az út az IRL kezdőbe.
4/2 Omarr Norman-Lott, DI (Tennessee) IRL 2/31 Chiefs
Eléggé üres a KC védőfal közepe jelenleg, gyakorlatilag Chris Jones és Mike Pennel mögött már most ONL a 3. legjobb játékos, ő rotációban biztosan pályát fog látni.
4/22 Savion Williams, WR (TCU) IRL 3/23 Packers
Hiába 1 körös steal, igencsak tömött WR-roomba érkezett, még a végén tényleg az lesz, hogy te vagy az új Cordarrelle Patterson, állj be futónak!
5/2 Quinn Ewers, QB (Texas) IRL 7/15 Dolphins
Tua sajnos szokott kihagyni meccseket, Zach Wilsonnal meccselhet a QB2-ért, ez nem rossz.
6/2 Kain Medrano, LB (UCLA) IRL 6/29 Commanders
Van Luvu meg Wagner a kezdőben, utóbbi azért már nagyon öreg, ha tanít pár dolgot a szuperatlétámnak a visszavonulása előtt, az jó. A depth charton a két kezdő mögött nincs agyelhajítós mélység, úgyhogy 6. körben sztem ez így rendben van.
6/39 Antwaun Powell-Ryland Jr., ED (Virginia Tech) IRL 6/33 Eagles
Hiányzott nálam a mélység Greenard és Thibodeaux mögött, a gond az, hogy Philadelphiában meg rengetegen vannak, mégha nincs is köztük All-Pro. Lehet ebből csak practice squad lesz először IRL.
7/2 Hunter Wohler, S (Wisconsin) IRL 7/16 Colts
Felmerült, hogy linebacker lesz, azon a poszton talán gyengébb is a Colts, mint safetyben.
Konklúzió: lásd a címet.
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
1 hónapja
Az offseasonben nem volt valami szövevényes tervem, hogy végre szerintem rájátszásra kész keretet rakjak össze: megtartani Adebot és Creed Humphreyt, valamint ledraftolni Josh Simmonst. Közben a Bengals/Bills-szel érdekes csereajánlatba keveredtem és behúztam a liga 2. legjobb elkapóját (természetesen az 1. Jefferson volt az elsődleges célpont, csak nem léptünk időben) és ezért pedig egy csomó drafttőkét fel kellett áldoznom. Közben bebiztosítottam gaboval egy csere keretében, hogy maradjon 1. köröm még idénre – igaz most egy darabig nem lesz – és reménykedtem, hogy még 1/12-ig benn marad Simmons.Lássuk hogy alakult a draft, azaz Jets draftelemzés 1. rész.
1/12 (12) Josh Simmons, OT (Ohio State)
Első számú játékos volt a big boardomon, rendkívül domináns volt a 24-es szezon kezdetén. Gap futásoknál, ha ő volt a húzó OL, vagy zónánál, ha ő volt a playside Tackle, teljesen kivette a játékból az üresen maradt DE-t vagy második szinten a LB-ket. DL-ek ellen pont elég helyet csinál, reach block is megy outside zone futásoknál. Passz protban nagyon stabil volt, csodálatos kézimunkája van. Ha vesztett is néhány repet, nem azonnal, hanem még oda-odaszúrt a védőnek. Stuntokat jól vették fel Donovan Jacksonnal, egy mentális hibája volt a több mint 100 pass playe alatt az idényben pont az Oregon ellen, ahol nem vette fel a védőt és szabadon támadhatta Will Howardot. Na és itt jön a baj, hogy ez a szám nem 400 körül van, hiszen utána pár játék múlva meg is sérült, ráadásul non-contact térdsérülés döntötte le a szezonra.
Gondolom 1/14-re ő volt célpontja a Chiefs-nek, mert kaptam a behúzása után az oltást rendesen. Én még gondolkodtam is, hogy felmegyek a KC által hirdetett 1/4-re, ha benn van, de egyszerűen nem volt helyem a sapka alatt, Wanya Morrisért is ezért adtam egy 3. kört, mert nem volt pénzem a 3. körös újonc első évére sem. Egy másik OT még elkéne bal oldalra, de Lucas band-aidnek elmegy LT-ben, Morris depth/swing tackle-nek szintén eldöcög, Simmons meg megy RT-nek Penix fiam vakoldalára, amit játszott már korábban egyetemen az Aztecs-ben.
2/28 (60) Kaleb Johnson, RB (Iowa)
Simmons esetében nagyon fontos szempont volt a board elsőséghez, hogy kiválóan reach blockol szélső/külső zóna futásoknál. Szeretnék következő szezonban olyan playbookot, amiben dominál a zónafutás, amihez majd labotól kérek segítséget. Lucas majd összeszedi magát, ha ő lesz playside-on.
Kaleb Johnson az Iowaban a zóna playekben lubickolt, nagyszerű ütemben vágott át a falon, úgyhogy álomfit volt ebbe az új rendszerbe. Mikor lecsorgott a 2. kör végére, lecsaptam a Chiefs csereajánlatára és feltrade-eltem Johnsonért. McCaffrey ha jövőre is megsérül IRL, nem biztos, hogy lesz maradása, kiváló succession plannek tartom ezt a húzást.
4/13 (111) CJ West, DI (Indiana)
Óriási kedvenc annak ellenére, hogy kicsi NT-nek és sok szerelési kísérletről lecsúszik. Voltak meccsei, mikor egyszerűen tarthatatlan volt és ott figyelt a backfielden playről playre. DI rotációba 1. és 2. downoknál kiváló opció lesz.
Amúgy a Chiefs-szel valóban nagyon egyezhetett a boardunk, Charles Grant is nagyon magasan volt nálam is.
4/38 (136) Oronde Gadsden II, TE (Syracuse)
Óriási kedvenc évek óta annak ellenére, hogy inkább big slot, mint blokkolásban is használható TE. Inkább útban van és csak feltartózatja az emberét, minthogy helyet csinálna a futónak, de nem sok 12 personnelt fogunk futtatni idén a Chase-Odunze-McConkey WR trióval. 3. és hosszúnál a TE helyén Tucker Kraft helyett Gadsdent tervezném IRL felállítani (nem tudom lehet-e ilyet maddenben), ahogy tavaly a Bucs forgatta IRL a TE rotációt Ottonnal és Culppal.
6/10 (186) Robert Longerbeam, CB (Rutgers)
Őszintén, nem tűnt fel azon a két Rutgers meccsen amit láttam 24-ben, de kellett egy 5. CB a rosterre és ő nagyon tetszett nekem a Shrine Bowl edzéseken és a meccsen is megakadályozott egy trükkös playt, ami jó awarenessre vall. Jól szerepelt a combine-on is, ST rutinja is van. Meglátjuk.
6/11 (187) Cam'Ron Jackson, DI (Florida)
Őt viszont nagyon szerettem nézni a disznó Florida DT rotációban, megvan a NT depth egy időre remélhetőleg.
6/20 (196) Maxen Hook, S (Toledo)
Őt meg annyira szeretem, hogy másik ligában is behúztam a 6. körben. A COVID utáni idény óta rajta tartom a szemem, jól szerel, ST-ben is sokat szerepelt. Néha eltéveszti a szögeket, így klasszikus FS-ként nem számolhatunk vele, de depthnek tökéletes.
7/10 (226) Jalen Travis, OT (Iowa State)
Mamut, aki a Princetonon végzett és adott magának egy esélyt a futball karrierre, ezért az Iowa State-ben is lehozott egy egész jó idényt. Futásban inkább csak egy nagy test, ami mozog a futó előtt, de passz protban nem nagyon veszít, igaz rengeteg RPO-t futtatott a Cyclones ami nagyban kedvez az OL-nek.
7/38 (254) Daniel Jackson, WR (Minnesota)
Számtalan bravúr elkapás a karrierje során, ráadásul idén az év elkapása is hozzá köthető szerintem, íme:
Elképesztő ball skills, de valami fejben nem okés, mert dropol is sokszor. Ráadásul csak possession receiverként használható lassúsága miatt, annak meg kicsi. Valami talán lesz belőle, nem hagyhattam UDFA listán.
Összességében elégedett vagyok most, úgyis Simmons határozza meg az egész classt. Needre is jött, big board -elsőként persze BPA is volt, ha ő beválik, győzelem van. Ha nem, jöhet a következő 7-10-es szezon.

1 hónapja
Mémes mock 2025 feat @labo71 Minnesota Vikings (SF) Cam Ward QB (Miami)
Amikor a tradepartner Mishew-val a fedélzeten is inkább lecserél.

2 New York Giants Will Campbell, OT (LSU)

3 Tennessee Titans Travis Hunter, CB (Colorado)

4 Kansas City Chiefs Abdul Carter, EDGE (Penn)

5 New Orleans Saints (HOU) Mason Graham, DI (Michigan)

6 San Francisco 49ers (MIN) Ashton Jeanty, RB (Boise)

7 Cincinnati Bengals (NYJ) Tetairoa McMillan, WR (Arizona)

8 Miami Dolphins Will Johnson, CB (Michigan)

9 Chicago Bears Jahdae Barron, CB (Texas)

10 Los Angeles Rams Armand Membou, OT (Missouri)

11 Dallas Cowboys Mike Green, EDGE (Marshall)

12 New York Jets (CAR) Kelvin Banks, OT (Texas)
13 Washington Commanders (BAL) Tyler Warren, TE (Penn)
<

14 New York Giants (JAX) Matthew Golden, WR (Texas)
Empty elkapósor-építési koncepciója:
15 Las Vegas Raiders Colston Loveland, TE (Michigan)

16 Atlanta Falcons Jihaad Campbell, LB (Alabama)

17 New Orleans Saints Jalon Walker, EDGE (Georgia)

18 Kansas City Chiefs (CLE) Malaki Starks, S (Georgia)

19 Pittsburgh Steelers (IND) Shedeur Sanders, QB (Colorado)

20 New England Patriots Kenneth Grant, DI (Michigan)

21 Houston Texans (DET) Nick Emmanwori, S (South Carolina)

22 Cincinnati Bengals (DEN) Shemar Stewart, EDGE (Texas A&M)

23 Washington Commanders Walter Nolen, DI (Ole Miss)
24 Tampa Bay Buccaneers Emeka Egbuka, WR (Ohio State)

25 Green Bay Packers Luther Burden, WR (Missouri)

26 Los Angeles Chargers Grey Zabel, C (NDSU)
Milán Farkas

27 Seattle Seahawks Trey Amos, CB (Ole Miss)

28 Detroit Lions (CIN via HOU) Mykel Williams, EDGE (Georgia)

29 Buffalo Bills Donovan Ezeiruaku, EDGE (Boston College)

30 Los Angeles Rams (ARI) James Pearce, EDGE (Tennessee)

31 Pittsburgh Steelers Omarion Hampton, RB (North Carolina)

32 Green Bay Packers (PHI via NYJ) Josh Simmons, OT (Ohio State)

Szerkesztette: dankodavid
Pulvis et umbra sumus.
1 hónapja
Idei első mock feat @labo7, avagy ez fog történni 2025-ben.1/1 San Francisco 49ers Cam Ward, QB (Miami FL)
Nincs QB, kell, hogy a pick után van-e, ízlés kérdése.
1/2 New York Giants Abdul Carter, EDGE (Penn)
Greenard jövőre mehet Isten hírével, upgrade+spórolás = boldog empty. (nem voltam meggyőzhető)
1/3 Tennessee Titans Travis Hunter, CB (Colorado)
Most úgy néz ki, elsősorban CB lesz, egy elsőszámú meg elférne, FA piacról úgysem lesz pénze rá.
1/4 Kansas City Chiefs Will Johnson, CB (Michigan)
Sanszosan a második pickre nem marad CB, Will Johnson azonnal javít az egységen.
1/5 New Orleans Saints (HOU) Mason Graham, DI (Michigan)
BPA, hiányposzt és az értékes cornerek távoztak.
1/6 Minnesota Vikings Shedeur Sanders, QB (Colorado)
Minden QB vagy öreg, vagy inkompetens, esetleg a kettő keveréke, Sanders rontani nem fog rajta.
1/7 Cincinnati Bengals (NYJ) Jahdae Barron, CB (Texas)
Kiürült a CB room, az utolsó korán elvihető CB is lekerül a boardról.
1/8 Miami Dolphins Ashton Jeanty, RB (Boise State)
Elférne guard, cb, de Jeanty ellenállhatatlan.
1/9 Chicago Bears Tetairoa McMillan, WR (Arizona)
Itt is több lyukas poszt, guard is elférne és CB is, de újabb áldozata van a corner-runnak.
1/10 Los Angeles Rams Armand Membou, OT (Missouri)
A class legjobb OT prospectjét bűn lenne bent hagyni.
1/11 Dallas Cowboys Shemar Stewart, EDGE (Texas A&M)
Texas Texasba, az elmúlt negyven év legatletikusabb siettetője etc bullshitek.
1/12 New York Jets (CAR) Kelvin Banks, OT (Texas)
Texas run van, OT need és ha már kiment Membou, a maradéknál nincs értelme kockáztatni.
1/13 Washington Commanders (BAL) Will Campbell, OG/OT (LSU)
Guard lesz IRL és itt is, elindult az OL run, ráadásul ha OT, akkor is hibátlan megoldás.
1/14 New York Giants (JAX) Jihaad Campbell, LB (Alabama)
Atletikus LB sosem rossz, akkor meg főleg nem, ha az egyik háromszáz éves, a másik meg egy snapet játszott tavaly.
1/15 Las Vegas Raiders Tyler Warren, TE (Penn)
Óriási mázli, jövőre lehet elküldeni bohóckodni Hillt és Fantet is.
1/16 Atlanta Falcons Malaki Starks, S (Georgia)
2025 Brian Branch sztorija újratöltve, e bódottá'!
1/17 New Orleans Saints Jalon Walker, EDGE (Georgia)
10 évre készen van a passzsiettetés vele és Grahammel.
1/18 Kansas City Chiefs (CLE) Mike Green, EDGE (Marshall)
Választhat a sittes és a faszfej edge között, előbbivel komfortsabb Somos.
1/19 Pittsburgh Steelers (IND) Omarion Hampton, RB (North Carolina)
Vannak alternatívák, de Mixon 2.0-nak nem tud ellenállni.
1/20 New England Patriots Kenneth Grant, DI (Michigan)
Kell egy jó malac is a falba a sok rossz malac mellé, ennek megfelel Grant.
1/21 Houston Texans (DET) Colston Loveland, TE (Michigan)
Panaszkodás a piac TE felhozatalára Lovelandet terem, teljesen megérte.
1/22 Cincinnati Bengals (DEN) Matthew Golden, WR (Texas)
Itt bent hagyni úgy, hogy a lassan bottal járó Evansön túl nincs értékelhető elkapó, blődség lenne.
1/23 Washington Commanders Walter Nolen, DI (Ole Miss)
Erős a DL class, ki kell használni, Nolen és Harmon közül bárkire bök rá, nem lő mellé.
1/24 Tampa Bay Buccaneers Emeka Egbuka, WR (Ohio State)
Megnyitjátok a roster file-t, megnézitek az elkapóit és na, ezért. Rosterminimumjaira még a Madden is bejelez.
1/25 Green Bay Packers Luther Burden III, WR (Missouri)
Negyedik WR, jövőre eltüntethetővé válik Kirk és Diontae Johnson is.
1/26 Los Angeles Chargers Gray Zabel OG/C (NDSU)
Ha g, ha c, a Chargersé.
1/27 Seattle Seahawks Nick Emmanwori, S (South Carolina)
Edwards és Smith pótlására tökéletes lesz jövőre.
1/28 Detroit Lions (CIN via HOU) Donovan Ezeiraku, EDGE (Boston College)
Nagyon lyukas a passzsiettetők csoportja, Ezeuraku szerencsésen csúszik le idáig.
1/29 Buffalo Bills James Pearce, EDGE (Tennessee)
A sittes után a faszfej is elkel végre.
1/30 Los Angeles Rams (ARI) Nic Scourton, DI/EDGE (Texas A&M)
Még 21 sincs, potenciál van, és bárhol fog játszani, a Ramsnél elférne.
1/31 Pittsburgh Steelers Shavon Revel, CB (East Carolina)
Tescos Tariq Woolent itt már nem szabad bent hagyni.
1/32 Green Bay Packers (PHI via NYJ) Josh Simmons OT (Ohio State)
Első kör végén az utolsó ide várt OT is elkel, kvázi BPA.
Szerkesztette: dankodavid
Pulvis et umbra sumus.
1 hónapja
10 nappal a draft előtt itt a Cheesehead TV mockdraftja (update-elve a nevek felcserélése miatt)Steven Z Smith és az egykori elkapó Antonio Clown tollából
1. 49ers - Cam Ward, QB - Miami
Csak nem Gardner Minshew lesz a QB, és látva a classt, nem jön fel ide senki
2. Giants - Abdul Carter, EDGE - Penn State
Valaki állítson tripla ébresztőt a GM-nek, legjobb játékost húzhatják ha idén nem alszik el 😀
3. Titans - Travis Hunter, CB - Colorado
Ez a CB szoba elég mid, és hátha jönnek Love-magicek is vele az O oldalán.
4. Chiefs - Kelvin Banks Jr., OT - Texas
Éljen soká (szó szerint) Baker Mayfield!
5. Saints - Ashton Jeanty, RB - Boise State
Amúgy sok irányba el lehet menni, és Jeanty is sok irányba tud futni.
6. Vikings - Will Johnson, CB - Michigan
Gilmore év végén pá-pá.
7. Bengals - Emeka Egbuka, WR - Ohio State
Caleb kérte, plusz Evans mögött nem is kell WR1-nek lenni, és nem kell még egy nagy cula WR.
8. Dolphins - Jahdae Baron, CB - Texas
Igaz hogy csak KETTŐ Edge van a rosteren, a top CB így is jobban kell.
9. Bears - Will Campbell, OT - LSU
Szigorúan guardnak. Aztán majd eldől.
10. Rams - Mykel Williams, EDGE - Georgia
Ide még bele is fér egy ilyen kockáztatás, jó és mély keret.
11. Cowboys - James Pearce Jr., EDGE - Tennessee
Inkább legyen egy produktummal is bíró játékos, mint egy csupán elitatléta, Jerry meg kezeli a karakterproblémákat.
12. Jets - Armand Membou, OT - Missouri
Hogyha valahova kell a minőség, az a fal széle. “Védd a Penixt” (több ezer éves férfi mondás)
13. Commanders - Mason Graham, DI - Michigan
A másik falat még fel kell tölteni (meg a keretet is), de ebben a belső védőfalba kell a minőség, és amúgy is elég sokat csúszott Graham.
14. Giants - Jihaad Campbell, LB - Alabama
Lol, az első Bama player. Ez a poszt amúgy a Giantsnél “running on Empty” mi lenne ha a posztján a class legjobbjával lenne kvantitatív és kvalitatív javítás is.
15. Raiders - Tetairoa McMillan, WR - Arizona
Megkapja az esélyt, hogy bizonyítsa, NFL WR1 szint.
16. Falcons - Shavon Revel, CB - East Carolina
Már értem, miért van ekkora CB licit, az idei kisiskolás CB sztár is kimegy már itt.
17. Saints - Jalon Walker, LB - Georgia
Első pillanattól fogva EDGE lesz.
18. Chiefs - Shemar Steward, EDGE - Texas A&M
Amennyiben product is lesz belőle, egy állat lehet.
19. Steelers - Josh Simmons, OT- Ohio State
Hampton itt még gigareach, meg amúgy is jó az RB class lejjebb is, OT-ben van egyedül cudar állapot.
20. Patriots - Derrick Harmon, DI - Oregon
A big boardon előtte csak telített posztra voltak emberek (TE), így majdhogynem BPA.
21. Texans - Tyler Warren, TE - Penn State
Már-Már gyanúsan jól alakult a board, de Houston we have
22. Bengals - Tate Ratledge, OG - Georgia
Kell a guard, és szerkesztőségen belül ő klasszikus guardok közül az első.
23. Commanders - Grey Zabel, OG - North Dakota State
Egy ilyen emberhiányos O falba aranyat érhet, hiszen bárhova be lehet állítani.
24. Buccaneers - Jayden Higgins, WR - Iowa State
A WR szoba gyakorlatilag nem létezik, a srácban pedig eléggé benne van a WR1 lehetőség. Inkább szélre kell valaki, Worthy méltó arra az elit slot-WR szerepre.
25. Packers - Colston Loveland, TE - Michigan
A jövendőbeli bajnokcsapat elcserélte az öregedő posztikont, most az egyik első körös picken az ő pótlását hozza.
26. Chargers - Matthew Golden, WR - Texas
Az idei Ladd McConkey? Mindenesetre valami olyasmire lenne szükség.
Bár itt a QB-WR-OL fronton rengeteg irányba lehet és kellene mozogni.
27. Seahawks - Harold Fannin Jr., TE - Bowling Green
Kellene mélyítés/erősítés a támadófalba? Igen.
Kellene új TE1? Igen.
EZ A CSÁVÓ ISZONYATJÓ!!!
28. Lions - Donovan Jackson, OT - Ohio State
Kellene mélyítés/erősítés a támadófalba? Igen.
Kellene TE1? Nem feltétlenül, ez egy underrated TE szoba.
Így marad az unalmas pick, ami biztos nem lesz 10 nap múlva, mert ez Detroit, itt tökök vannak.
29. Bills - ???
GM hiányos állapot, nem tudunk semmit, vegyük semlegesnek.
30. Rams - Malaki Starks, S - Georgia
Kimegy a nagy csúszó, akivel lehet bőven spórolni Los Angelesben a következő években.
31. Steelers - Omarion Hampton, RB - North Carolina
Itt már egyáltalán nem veszés, 5. éves opció is lesz, hiányposzt is meg van oldva, majdhogynem BPA is.
32. Packers - Cam Skattebo, RB - Arizona State
Kivitték előlük az egyértelmű jelöltet, szóval a másik távozó ikon fiatalított klónját hozzák gyűrűt nyerni rookieként.
Szerkesztette: zacknorb
Poloska vagyok.
2 hónapja
AP News - Egetrengető szerződés az NFL-ben, Mahomes rekordot döntMiután pár órája bejelentették Patrick Mahomes szerződését a Panthershöz, a liga többi GM-je azóta is leesett állal nézi az eseményeket.
A 65.000.000 / 5 év-es deal több reakciót is kiváltott, melynek következtében a GM-ek közös csoportja (ismertebb nevén 'GM játék csevegő') is szétesett és megadta magát.
Patrick Mahomes közben megérkezett Carolina államba, ahol holnap bemutatják. Ez az üzlet úgy néz ki végbe is megy, nem úgy mint a Joe Burrow deal, így egy elit QB csapatváltása mostmár valóság.
Miközben a Panthers GM-jének a kommentje virít a csoport tetején, éppen tologatja az abakuszt, hogy hogyan ossza el öt évre a kiadott pénzösszeget.
Szerkesztette: Heisman nádor
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz

4 hónapja
The Washington Post - Idei HősökLement az idény, nézzük kik teljesítettek jól a csapatból. R az újoncok után.
QB: Trevor Lawrence PFF 18. (76.8)
RB: Bucky Irving PFF 4. R (90.8)
WR: Stefon Diggs PFF 21. (79.0), Brandon Aiyuk PFF 34. (74.6), Jordan Addison PFF 42. (72.9) Tutu Atwell PFF 47. (71.8)
TE: A.J. Barner PFF 39. R (61.0), Cole Kmet PFF 42. (60.6)
T: Penei Sewell PFF 4. (87.5, Cornelius Lucas PFF 28. (74.1), Rasheed Walker PFF 41. (68.6)
G: Ben Powers PFF 38. (64.4), Spencer Anderson PFF 58. (56.7)
C: Luke Wattenberg PFF 19. (64.3)
EDGE: Trey Hendrickson PFF 8. (88.1), Javon Solomon PFF 38. R (69.3)
LB: Jamien Sherwood PFF 17. (73.8)
CB: Kamari Lassiter PFF 22. R (74.3), Nate Wiggins PFF 24. R (72.2), Carrington Valentine PFF 56. (65.5)
S: Josh Metellus PFF 43. (65.2)
Bár néhányan kiestek a rendszerből sérülés miatt, de csalódott nem lehetek, egy kezdőcsapatnyi ember bekerült a Top50-be a posztokon így is.
A WR sor egész évben jól teljesített, nincs ok változtatni, remélem jövőre azért kevesebben sérülnek le tőlük.
Az OL fal simán kezdő szint, ez elég is, bár a sok lejáró miatt majd oda draftolni kell.
Futó poszton belehúztam a (darft)lottóba, Etiennek lefőtt a kv így.
A védelemben azért átlagosan gyengébben teljesítettek, de szerencsére pont a fiatalok jól teljesítettek.
A rookie osztály egész parádés lett, mindenki látott pályát szinte már azonnal, sokan játszottak egyre többet és lettek kezdők akár év végére. Ráadásul jól is játszottak, DB posztokon megint nem kell remélhetőleg aggódni pár évig.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
4 hónapja
Az egykori 49ers GM, somoskovig adott rövid interjút visszatérése alkalmából immár Chiefs GM-ként lapunknak:Kansas City Star: Visszatérés a nyugdíjból visszavonulás után, érez magában elegendő erőt ahhoz, hogy felvegye a felgyorsult tempójú fiatalokkal a versenyt?
Ha nem érezném, nem tértem volna vissza. Kipihentem magam az elmúlt egy évben, tanulmányoztam az új trendeket, készen állok az új kihívásra!
Mit gondol, miért pont Önre esett a választás a Chiefs élére?
Több megkeresésem is volt, két csapatnál is interjúztam, végül én is a Chiefs felé húztam, és nekik is rám esett a választásuk. Azt gondolom, hogy a csapatnál az irányító kérdés megoldása a legfontosabb, és ebben mindig is jól teljesítettem. Az általam draftolt QB-k közül Joe Flacco egy, Blaine Gabbert két Super Bowl-t nyert, és Zach Wilson is hozta a leendő Hall of Famer Aaron Rodgers szintjét New York-ban. Így nagy eséllyel megint rá tudok bökni egy olyan csiszolatlan gyémántra, aki az egekbe repítheti a franchise-t.
A pletykák szerint nem teljesen egyedül viseli a felelősséget a franchise jövőjéért, ez igaz?
A felelősség teljes mértékben az enyém, de a hatékony munkavégzést és eredményességet figyelembe véve úgy döntöttem, hogy korábbi tapasztalt GM-társam, Fake vezetésével egy külön College Scouting részleg fog működni, melynek ő lesz az igazgatója. Természetesen a fő feladata a draft felkészülés lesz, de esetenként kikérem a véleményét egyéb kérdésekben is.
Milyenek az első benyomásai a keretről, mik a fő célkitűzések a holtszezon során?
Összességében erős keretet örököltem elődömtől, néhány poszton kimondottan sok sztárjátékossal, és jópár igazi gyémánttal. Összességében ez nem egy 1/4-es roster, de a franchise QB kérdés megoldatlansága lehúzta a csapat teljesítményét. A legfontosabb, hogy legyen egy tervünk arra, hogy a csapat élére egy olyan irányító kerüljön, akiben maximálisan hiszünk, ha ehhez szükséges egyéb áldozatokat hozni a roster más értékeinek felhasználásával, akkor meg fogjuk tenni. Az irányító mellett a védelmi oldalon a front 7 nem tökéletes, oda mindenképpen fogunk erőforrásokat allokálni, illetve bizonyos posztokon a mélység sem megfelelő.
A lejáró szerződésű játékosok közül tervez megtartani bárkit, vagy mivel ők az előző GM emberei, így nem lesz jövőjük a csapatnál?
Én a játékosok teljesítményét nézem, nem azt, hogy ki hozta őket a csapathoz. Teljesítmény alapján fogunk ajánlatot tenni DeForest Bucknernek, Rhamondre Stevensonnak és Rashod Batemannek is, meglátjuk, mire jutunk az ügynökeikkel.
Köszönöm az interjút, sok sikert a visszatéréshez!

4 hónapja
Cincinatti Bengals 2024, avagy kirakom ide, amit magamnak amugy is ossze kene szednemQB
Caleb Williams- sokfelekeppen nezheto ujonc szezon, de az teljesen egyertelmu, hogy normalis edzovel belole kiemelkedo jatekos lesz, minimum negy gw drive po csapatok ellen, ezt kevesen tudnak egy ennyire diszfunkcionali csapatban es nem baszta be a busz ala a fel tarsasagot, a routeokat atkocogo dj moore-t sem, nalam abszolut pluszos a kezdes ilyen korulmenyek kozott.
Lance vegre kapott egy meccset, tovabbra is benne van egy darnoldi karrieriv. Hooker kuka.
RB
Nick Chubb- vege a karrierje relevans reszenek jo esellyel ezzel a serulessel, kar erte.
De’von Achane- tovabbra is egy nagyon robbanekony jatekos ee valoszinuleg top3 elkapo back a ligaban. 81.6 grade, PFF 11.
TE
George Kittle- a kuka frisco egyetlen ertelmes tamado teljesitmenye, 92.1, ezzel a PFF 1. tight endje lett teljesen megerdemelten. Egy kozepso koros offer eseten o lehet, hogy viheto.
WR
Ja’Marr Chase: triple crown, nem kell magyarazni, 1700 yard es 17 TD, es aki iden elit elkapora ehezik, kereshet erte nagyon dragan.
Mike Evans: 8. elkapo lett a pff-nel, ujabb ezer yardos szezon, az alltime kedvenc elkapo prospectem a 11.szezonjaban is a szuk elitbe tartozik.
Osszes tobbi elkapo elmehetne arufeltoltonek, teljesen mindegy lenne.
OT:
Jordan Mailata: iden megerkezett a Trent Williams szintre, 91.7 passz, 94.9 futas blokkolas, 95.3 overall, egeszen hibatlan, termeszetesen a legjobb OT iden.
Taylor Moton: amit tiz eve hoz, 77.6 overall grade, egy csendes munkas, aki nem hibazik es a klasszikus edzok alma, gyakorlatilag tiz eve nincs kilenges a jatekaban, 21. OT lett vegul.
OG
Joel Bitonio: rondan visszaesett, szerzodese sincs, konnyes bucsu az utolso jatekostol, aki elso gm szezonom ota a rosteren volt 😕
Mekhi Becton: jot tett neki a kornyezetvaltozas, 21.guard lett vegul a szezonban, 75.2 overall, ket evig kvazi ingyen boldogit.
Elgton Jenkins: a legjobb passzblokkol guard iden, igy vele es Bectonnal Bitonio utan is nagyon stabil a fal.
Trystan Colon: 71.0 a vege, ezzel a huszadik guard es olcson jott tavaly, szoval a melyseget o is tovabb erositi vagy guard, vagy center poszton.
Ed Ingram: harom eve ugyanott tart, semmi ertelme ezt eroltetni, lefocizza utolso evet es mehet isten hirevel.
C
Frank Ragnow: harmadik legmagasabbra ertekelt center 85.3-mal, csodalatos jatekos, es remelhetoleg meg evek vannak benne.
IDL
Brandon Dorlus: palyat sem latott, total legalja.
David Onyemata: 50. DI lett a szezonban, hat, olcso husnak ugyebar 😀
Charles Omenihu: legalabb visszatert a serulesebol.
Edge
Joey Bosa: Hatvanvalahanyadik edge, nem nez ki jol az az iv, amin van, pech. 5 sack, keves pressure, ez besulni latszik.
Isaiah Mcguire: az idei legnagyobb pozitiv meglepetes, a szezon masodik feleben mar kezdokent nyomta es zarta a szezont a 11. helyen overall, viszont a harmadik legmagasabbra ertekelt futas elleni edge, ami nala valoszinu is volt, marmint, hogy inkabb Demarcus Lawrence, mint Parsons.
David Ojabo: kinyalhatod.
Baron Browning: szezon kozben elcserelte a Denver, Arizonaban volt ket jobb meccse is, de valoszinuleg ot sikerult elsietve tulfizetni. 77.1 passrush grade a szezon vegen azert nem nez ki rosszul.
Jaylen Harrell: nem volt jo, de ennek ellenere hetedik koroskent jatszott 300 snapet a Titansben, a masodik evere formalodhaz, hoszen tovabbra sem toltotte be a huszonharmat.
LB
Tremaine Edmunds: 63.helyen zart, de tovabbra is elvezi az edzoi bizalmat, anomalia tovabbra is az o jateka, mert a pff rendszeren belul rendszeresen nem nez ki jol, mwgis mindig biznak benne mindenhol.
Mack Wilson: PFF 50. lb, amit igazan ket gyenge meccse huz le, legalabb kezdokent vegignyomta a szezont.
Daiyan Henley: 26. linebacker lett es az egyik kulcsfontossagu eleme a chargers vedelmenek, az o leigazolasa bevaltnak tunik. Ha barki ot el akarja vinni, na az draga tortenet.
Owen Pappoe: hol jatszik, hol nem Arizonaban, meh, kivancsi leszek a masodik evere.
CB
Tariq Woolen: 65.7, nala is kez nagyon rossz meccs ronditott bele az osszkepbe, azon kivul stabil.
Cam Taylor-Britt: az igazi boom or bust, aki egesz evben a padoztatas es a pick6 kozott ingazott, edzokent a hajamat tepnem tole valszeg. Szerencswrw csak keveset beszelgetunk.
Dane Jackson kuka, Eli Ricks palyat sem nagyon lat kozelrol.
S
Chuck Clark: futas ellen tovabbra is jo, coverage rondit bele az osszkepbe, ennyiert, ennyi jar.
Tracy Walker nem latott palyat.
Donovan Wilson: tovabbra is stabil, atlagos safety, 60.2 grade ezt vissza is adja, nem is kell tobb.
Szerkesztette: dankodavid
Pulvis et umbra sumus.
5 hónapja
Idény 2/3-a lement, nézzük kik teljesítenek jól továbbra is, bár a csapat harmada IRL már kórházi tag kb...A 2. nem kiemelt rész az októberi adat, így látható, ki javult.
QB: Trevor Lawrence PFF 18. (76.8), PFF 13. (74.5)
RB: Bucky Irving PFF 4. (88.7), PFF 12. (77.2)
WR: Stefon Diggs PFF 23. (79.0), PFF 15. (77.8), Jordan Addison PFF 32. (75.2), PFF 47. (68.5), Brandon Aiyuk PFF 34. (74.6), PFF 21. (76.7), Tutu Atwell PFF 35. (74.2), PFF 39. (70.3)
TE: Cole Kmet PFF 30. (63.8), PFF 6. (75.4), A.J. Barner PFF 50. (57.8), PFF 17. (66.7)
LT: Penei Sewell PFF 4. (89.3), PFF 3. (89.2)
LG: Ben Powers PFF 36. (64.7), PFF 26. (67.9)
C: Luke Wattenberg PFF 29. (60.0)
RT: Cornelius Lucas PFF 27. (73.6), PFF 15. (77.9)
EDGE: Trey Hendrickson PFF 11. (85.4), PFF 36. (69.5)
LB: Jamien Sherwood PFF 12. (74.9), PFF 3. (85.7)
CB: Kamari Lassiter PFF 40. (69.8)
A WR sor 4 tagja top35-ben, még javult is, egész jó, az OL szódával elmegy, de legalább kezdő szint. TE poszton nagy a visszaesés, de Bucky Irving óriási kárpótlás.
A D fele meg már sérült, és volt némi visszaesés is, főleg a Sec-ben, de ez ligaszinten elmondható, még az NFL Top cornerei sem teljesítenek kiemelkedően, a Top5 CB 80-86 közötti értékkel bír.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
5 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 13. részÜgyes újoncok:
2/26 Kamari Lassiter CB - 2/10 Texans - 8 Tackle, 1 TFL
4/26 Bucky Irving RB - 4/25 Buccaneers - 25run/152y + 1TD, 1 FumRec
6/26 A.J. Barner TE - 4/21 Seahawks - 2 rec/14y + 1 TD
Rutinos rókák:
DE Lukas Van Ness, 2TKL + 1 SCK + 2TFL + 1QBHit
S Josh Metellus, 10 TKL
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
5 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 12. részÜgyes újoncok:
1/25 Nate Wiggins CB - 1/30 Ravens - 6 Tackle, 2 PDEF
4/26 Bucky Irving RB - 4/25 Buccaneers - 12run/88y + 1TD
Rutinos rókák:
WR Jordan Addison, 8rec /162y + 1TD
TE Cole Kmet, 7rec /64y
DL Christian Barmore, 2TKL + 1SCK + 1TFL + 1QBHit
DE Lukas Van Ness, 2TKL + 1 SCK + 1QBHit
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
5 hónapja
Az 1/2-es csapat PFF grade-jei:QB (39 értékelt, átlag 74.3)
Kyler Murray: 80.9 (13. legjobb)
RB (62 értékelt játékos, átlag 68.3)
Kyren Williams: 63.1 (46. legjobb)
Breece Hall: 59.1 (54. legjobb)
WR (126 értékelt, átlag 67.2)
Darnell Mooney: 74.3 (33. legjobb)
Tyreek Hill: 71.4 (44. legjobb)
Kendrick Bourne: 59.4 (93. legjobb)
Jalen Brooks 55.0 (111. legjobb)
TE (75 értékelt játékos, átlag 61.9)
Taysom Hill: 74.9 (6. legjobb)
Brenton Strange: 66.6 (25. legjobb)
Hunter Long: 61.9 (38. legjobb)
Theo Johnson: 53.6 (59. legjobb)
Durham Smythe: 43.9 (74. legjobb)
OT (76 értékelt játékos, átlag 67.9)
Terence Steele: 65.0 (46. legjobb)
Roger Rosengarten: 59.9 (60. legjobb)
OG (76 értékelt játékos, átlag 63.3)
Sam Cosmi: 65.1 (36. legjobb)
Peter Skoronski: 58.8 (54. legjobb)
C (37 értékelt játékos, átlag 62.9)
Connor McGovern: 71.6 (8. legjobb)
DI (122 értékelt játékos, átlag 58.3)
Kobie Turner: 72.5 (19. legjobb)
Morgan Fox: 53.5 (78. legjobb)
T.J. Slaton: 44.9 (105. legjobb)
Otito Ogbonnia: 43.4 (109. legjobb)
D.J. Davidson: 41.0 (112. legjobb)
ED (111 értékelt játékos, átlag 66.5):
Jonathan Greenard: 87.2 (10. legjobb)
Kayvon Thibodeaux: 62.8 (62. legjobb)
LB (83 értékelt játékos, átlag 65.0)
Josey Jewell: 65.9 (39. legjobb)
S (89 értékelt játékos, átlag 62.7)
Evan Williams: 75.5 (13. legjobb)
Elijah Hicks: 67.6 (27. legjobb)
Grant Delpit: 63.7 (41. legjobb)
CB (112 értékelt játékos, átlag 64.3)
Kool-Aid McKinstry: 69.8 (31. legjobb)
Ja'Sir Taylor: 65.9 (52. legjobb)
Darius Slay: 65.0 (54. legjobb)
Sean Murphy-Bunting: 52.9 (93. legjobb)
Nazeeh Johnson: 51.4 (102. legjobb)
Summa summarum:
33 olyan játékosom van, aki eleget játszott a grade-hez, ebből 17 átlag feletti, 1 telibe átlag, 15 átlag alatti, ez akárhogy nézem középmezőnyt el kellene, hogy érje...

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
5 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 11. részÜgyes újoncok:
3/25 Calen Bullock S - 3/14 Texans, - 2 Tackle, 2 PDEF
Rutinos rókák:
WR Jordan Addison, 3 rec/61y + 1 TD
CB Carrington Valentine, 9 TKL
CB Riley Moss, 6 TKL + 2 PDEF
S Taylor Rapp, 6 TKL + 1 INT + 1 PDEF
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
5 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 10. (elmaradt) részÜgyes újoncok:
2/26 Kamari Lassiter CB - 2/10 Texans - 1 Tackle, 2 INT, 2 PDEF
3/25 Calen Bullock S - 3/14 Texans, - 3 Tackle, 1 INT, 1 PDEF
4/26 Bucky Irving RB - 4/25 Buccaneers - 13 run/73y + 1TD
Rutinos rókák:
LB Jamien Sherwood, 17 TKL + 1 TFL
S Taylor Rapp, 7 TKL + 1 INT + 1 PDEF
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
6 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 9. részNézzük, a 9. fordulóban mit alkotott a keret legjava:
Ügyes újoncok:
2/26 Kamari Lassiter CB - 2/10 Texans - 6 Tackle
Rutinos rókák:
WR Jordan Addison, 5 rec/42y + 1 TD
LB Jamien Sherwood, 7 TKL + 2 SCK, 2 TFL + 1 QBHit
LB K.J. Britt, 9 TKL + 1 PD
S Taylor Rapp, 10 TKL + 1 TFL
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
6 hónapja
pörgessük a draftot, az első kör már kész:1/1 49ers - Travis Hunter, CB/WR, Colorado
Azonnal a csapat legjobb elkapója és CB-je lesz Hunter, bár konkrétan bármilyen posztra érkezhetne erősítés, annyira üres a roster.
1/2 Giants - Mason Graham, DI, Michigan
Kobie Turner szép találat volt anno, de elfér az erősítés a védőfal közepén, a roster a második pickhez képest erős, így belefér egy ilyen luxus választás.
1/3 Titans - Shedeur Sanders, QB, Colorado
Burrow nem tudott jönni, a magas picket kihasználva pedig Sanders zárja le a poszt-Brady depressziót.
1/4 Chiefs - Will Johnson, CB, Michigan
Sok a CB a rosteren, de shutdown kaliber nincs.
1/5 Texans - Tetairoa McMillan, WR, Arizona
Rengeten vannak a WR-szobában, ennek ellenére már rövid–, de főleg hosszabb távon is nagyon hasznos lenne egy McMillan kaliberű elkapó.
1/6 Vikings - Cameron Ward, QB, Miami
Levis nem megoldás, kell egy új irányító.
1/7 Jets - Ashton Jeanty, RB, Boise State
Rendezni kell az LT/QB kérdést, de senkit nem fog tudni átverni dancogo erre vonatkozó smoke-screennel és elviszi a legjobb RB-t.
1/8 Dolphins - Will Campbell, OT, LSU
Brutálisan erős fal védheti meg így Goffot, a második napon pedig jöhet majd egy (vagy több) WR.
1/9 Bears - Quinn Ewers, QB, Texas
Ez is egy teljesen egyértelmű pick, Sam Howell az egyetlen irányító a csapatnál 2025-ben is érvényes szerződéssel.
1/10 Rams - Kelvin Banks Jr., OT, Texas
Két évig még olcsó Stroud, a
1/11 Cowboys - Luther Burden III, WR, Missouri
A liga egyik legrosszabb WR sorának dobált szegény Maye (nem (csak) IRL, itt (is)), ezen már újoncként sokat javíthat Burden.
1/12 Panthers - James Pearce Jr., EDGE, Tennesee
QB vagy OT kéne, de a jobbakat már kivitték, marad a harmadik legfontosabb poszt töltése.
1/13 Commanders (via BAL) - Kenneth Grant, DI, Michigan
Nehéz lesz egyben tartani ezt a rostert, de akár marad Barmore, akár nem, kell a mélyítés a poszton.
1/14 Jaguars - Emeka Egbuka, WR, Ohio State
Nem FCS, de kellenek a célpontok, bárki is legyen majd az irányító.
1/15 Raiders - Benjamin Morrison, CB, Notre Dame
Olyan szempontból nincs rossz helyzetben Döme, hogy gyakorlatilag bármilyen posztra húzhat, erősítést fog jelenteni az újonc. (Tehát mégis rossz helyzetben van Döme.)
1/16 Falcons - Isaiah Bond, WR, Texas
Nem adja fel Shilkor, évek óta igyekszik erősíteni az elkapósort, kevés sikerrel, a 2025-ös próbálkozó Isaiah Bond.
1/17 Saints - Deone Walker, DI, Kentucky
WR nem maradt, így a másik borzasztóan üres posztra jöhet Walker.
1/18 Browns - Colston Loveland, TE, Michigan
Daniel Jones a szerződése miatt bebetonozva, Freiermuth kontraktusa viszont lejár, maradhat a langymeleg fos Clevelandben.
1/19 Colts - Jalen Milroe, QB, Alabama
Bryce Young nem NFL-kaliber, na de majd a következő Bama QB biztos beválik!
1/20 Patriots - Jonah Savaiinaea, OL, Arizona
Így is van már néhány tweener a falban, Savaiinaea a következő, de le kell tudni a generációváltást.
1/21 Lions - Abdul Carter, EDGE, Penn State
Jelen állás szerint közel 52 millió dollár megy el 2025-ben EDGE játékosokra, minőségi fiatal azonban nincs a keretben.
1/22 Broncos - Nic Scourton, EDGE, Texas A&M
Burns mögött nincs depth, így Scourton azonnal kezdhet (vagy hát azonnal kezdenie kell).
1/23 Commanders - Jalon Walker, LB, Georgia
Ha esetleg EDGE lenne belőle, az sem probléma, ott is elfér.
1/24 Buccaneers - Carson Beck, QB, Georgia
Sokat kell pucolni a rosteren, kezdve az irányítóposzttal, az új generációt Beck vezetheti.
1/25 Packers - Mykel Williams, EDGE, Georgia
Tovább tart a Bulldogs-run, elképzelhető, hogy Williams lesz az elmúlt három pick közül a legjobb játékos a profik között.
1/26 Chargers - Malaki Starks, S, Georgia
Tényleg nem direkt jött ki így, de a fenti mondatot csak ismételni tudom, Starks a legjobb NFL-játékos lehet az idei Bulldogs classból, ráadásul a Chargershöz is óriási hiányposztra érkezik.
1/27 Seahawks - Shavon Revel Jr., CB, East Carolina
Egyértelműen a secondary a roster gyenge pontja, ide érkezik a legjobb elérhető játékos.
1/28 Texans (via CIN) - Aireontae Ersery, OT, Minnesota
A Broderick Jones-projekt besült, Ersery javíthat a helyzeten. (DJ Humphries amúgy eladó, hamarosan biztos lesz csapata IRL!)
1/29 Bills - Princely Umanmielen, EDGE, Ole Miss
A gyűrű nem jött össze, de lezárul egy korszak, óriási változásokra van szükség a keretben, így bárhova jöhet fiatal: legyen az egyik prémium poszt.
1/30 Rams (via ARI) - Denzel Burke, CB, Ohio State
Akár az OL-duplázásnak is lenne értelme, de Burke tehetségesebb prospect, mint az elérhető támadófal játékosok.
1/31 Steelers - Tyler Booker, OG, Alabama
Csodálatos ez a roster, de a fizetési sapka Pittsburghben is érvényes, így biztosan lesznek vezéráldozatok, Lindstrom pl. kiváló cserealap lehet, Booker pedig jól pótolhatja.
1/32 Jets (via PHI) - Emery Jones, OT, LSU
Már a top10-ben is jöhetett volna OT, itt viszont tényleg kötelező.
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
6 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 8. részNézzük, a 8. fordulóban mit alkotott a keret legjava:
Ügyes újoncok:
2/26 Kamari Lassiter CB - 2/10 Texans - 3 Tackle, 3 PD
5/25 Javon Solomon ED - 5/33 Bills - 1 Tackle, 1 Sack, 1 TFL, 1 QB Hit (A csávó 4 snappet volt fent a pályán, ezt hozta össze 😀 )
Rutinos rókák:
WR Stefon Diggs, 5 rec/81y
DE Lukas Van Ness, 3 TKL + 1 TFL + 1 QBHit
LB Jamien Sherwood, 11 TKL + 1 TFL
S Josh Metellus, 7 TKL
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
7 hónapja
Idény 1/3-a lement, nézzük kik teljesítenek jól:QB: Trevor Lawrence PFF 13. (74.5)
RB: Bucky Irving PFF 12. (77.2)
WR: Stefon Diggs PFF 15. (77.8), Brandon Aiyuk PFF 21. (76.7), Tutu Atwell PFF 39. (70.3), Jordan Addison PFF 47. (68.5)
TE: Cole Kmet PFF 6. (75.4), A.J. Barner PFF 17. (66.7)
LT: Penei Sewell PFF 3. (89.2)
LG: Ben Powers PFF 26. (67.9)
RT: Cornelius Lucas PFF 15. (77.9)
EDGE: Trey Hendrickson PFF 36. (69.5), Javon Solomon (Lejátszott 36 snap alapján: 91.3)
LB: Jamien Sherwood PFF 3. (85.7)
CB: Riley Moss PFF 9. (77.0), Brandin Echols PFF 32. (68.8)
S: Josh Metellus PFF 13. (76.3), Taylor Rapp PFF 17. (72.9)
12 posztból 8-on van PFF Top15-ös játékos, de ami igazán örömteli eddig, hogy a legtöbb poszton több jól teljesítő is van, akár a cseréknél is. Az újoncok jobbak, mint várni lehetett, szinte mindenki. A fontosabb skill és OT posztokra nem lehet panasz, a WR sor parádés.
Belső OL posztokon biztosan erősíteni kell majd, és a Front7-ben is.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
7 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 6. részÜgyes újoncok:
1/25 Nate Wiggins CB - 1/30 Ravens - 4 Tackle, 2 PDEF
3/25 Calen Bullock S - 3/14 Texans, - 2 Tackle, 1 INT, 1 PDEF
4/26 Bucky Irving RB - 4/25 Buccaneers - 14 run/81y + 1TD
Csak a 7. körös Jefferson nem volt a pályán
Rutinos rókák:
RB Sean Tucker, 14 run/136y + 1TD és 3 catch/56y + 1TD és 2 KR/55y (elég erős meccse volt) 😀
WR Stefon Diggs, 6 rec/77y + 1TD
TE Cole Kmet, 5 rec/70y + 2 TD
DE Trey Hendrickson, 2 TKL + 2 SCK + 2 TFL
LB Jamien Sherwood, 13 TKL
CB Riley Moss, 6 TKL + 1 PDEF
S Taylor Rapp, 8 TKL + 3 PDEF
S Andre Cisco, 7 TKL + 1 PDEF
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
7 hónapja
The Washington Post - Heti Hősök 5. részNézzük, a 5. fordulóban mit alkotott a keret legjava:
Ügyes újoncok:
1/25 Nate Wiggins CB - 1/30 Ravens - 2 Tackle, 2 PDEF
2/26 Kamari Lassiter CB - 2/10 Texans - 3 Tackle, 1 PDEF + 1 TFL
Csak a 7. körös Jefferson nem volt a pályán
Rutinos rókák:
QB Trevor Lawrence, (28/34) 371y 2TD/1INT, 119,5 rating
WR Brandon Aiyuk, 8 rec/147y
WR Stefon Diggs, 6 rec/82y
TE Cole Kmet, 3 rec/57y
LB Jamien Sherwood, 12 Tackle + 1 TFL
LB K.J. Britt - 9 Tackle
CB Riley Moss, 4 TKL + 1 INT + 1 PDEF
CB Brandin Echols, 1 INT + 1 PDEF
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀