GM Lapszemle

11 feliratkozó

több mint 1 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Draft gondolatok - 4. felvonás

San Francisco 49ers @somoskovig

1/27. Devin Lloyd, LB (Utah)
2/10. Jahan Dotson, WR (Penn State)
4/22. Zamir White, RB (Georgia)

Gondolom a GM drafton és IRL is a positional value-ra vezethető vissza Lloyd csúszása, pedig az All-Pro potenciálú off-ball linebacker ugyanúgy érhet top 15-ös picket, mint az All-Pro potenciálú WR vagy EDGE. Ráadásul még relatíve safe picknek is mondható; viszonylag ritka, hogy az ilyen LB prospectekben csalódni kell. Dotson az egyik személyes kedvencem az idei classból, de komoly aggályaim vannak azzal kapcsolatban, hogy ilyen fizikummal konstans helyt tud-e állni a pálya szélén, és nem kell majd slot receivernek beskatulyázni, ahol amúgy szintén nem életbiztosítás a 180 font körüli/alatti versenysúly. Az NFL tendenciái mondjuk valamelyest kedveznek neki; az már kevésbé, hogy álomdesztinációnak éppenséggel nem nevezhető, ahova került. Kíváncsian várom, mi sül ki belőle. White-nál befigyel két korábbi ACL-szakadás, de a draft második felében már amúgy sem hosszú távra hoz futót az ember, így ennyit megért szerintem. Feature backnek kissé meredek projekt lenne, de idővel szerintem válhat belőle olyan committee back, akire a teher nagy részét rá lehet bízni, úgy, hogy csak egy passing down specialista kelljen mellé mint komoly szereplő az RB-rotációban.

Pacsi érte: Lloyd
Maflás érte: Ez idén elmarad



Los Angeles Chargers @Farky

1/10. Ikem Ekwonu, OT (North Carolina State)
2/11. Roger McCreary, CB (Auburn)
3/10. Darian Kinnard, OL (Kentucky)
5/10. Verone McKinley III, S (Oregon)
6/11. Mykael Wright, CB (Oregon)
7/10. Decobie Durant, CB (South Carolina State)
7/39. Tyree Johnson, EDGE (Texas A&M)

Mindamellett, hogy Ekwonu nálam is odafért a class legjobb OL prospectjei közé (mondjuk csak negyedikként Neal, Cross és Penning után), vele kapcsolatban azért felsejlik előttem egy bizonyos Greg Robinson, akit ugyancsak egy futásblokkolásban brutálisan domináns, de pass protectionben kérdőjeles size-speed szörnyetegként draftoltak óriási várakozásokkal a top 10-ben, és annak a történetnek elég csúnya vége lett. Amíg Ickey kapcsán csak enyhe kételyeim vannak, addig a másik két, relatíve korai pick NFL-beli beválását illetően már határozottan szkeptikus vagyok. McCreary egy press corner játékstílussal, de NFL-szinten nem press corner skill settel / felépítéssel rendelkező manus, akinek a sebességével is vannak gondok, így ő inkább max. egy korrekt slot CB lehet, amiért egy második kör eleji draftjog meglehetősen sok. Kinnard pedig szerintem tackle-ként eleve nem téma, a játéka nagyon kiforratlan, és még csak egy jó athletic projectként sem lehet eladni, mellesleg a hírek szerint nem work ethic volt a jele az óvodában. A hátsó körösök között akadnak olyanok, akikből talán-talán lehet valami az NFL-ben, leginkább McKinley és Durant, de ez még kevés ahhoz, hogy ellensúlyozzák az eléggé félresiklott "második napos" pickeket.

Pacsi érte: Durant
Maflás érte: McCreary



Atlanta Falcons @Shilkor

1/14. Jameson Williams, WR (Alabama)
2/1. Skyy Moore, WR (Western Michigan)
3/12. Perrion Winfrey, DT (Oklahoma)
3/37. Zach Tom, OL (Wake Forest)
6/1. Logan Bruss, OL (Wisconsin)
6/12. Percy Butler, S (Louisiana-Lafayette)
6/36. Isaac Taylor-Stuart, CB (USC)
7/14. Kaleb Eleby, QB (Western Michigan)

Az első két pickhez csak egy elismerő csettintést fűznék hozzá, meg annyit, hogy kívánok mihamarabb egy Goffnál alkalmasabb QB-t Williamsnek, hogy ki is lehessen aknázni a skill setjében rejlő potenciált. Winfrey-t én nem komálom: a hozzá hasonló alulméretezett DT-k college-ban és az all-star meccseken könnyen villognak pass rush-ban az atletikusságuknak köszönhetően, a combine / pro day tesztek tovább fokozzák a hype-ot, de amikor arra kerül a sor, hogy all-down játékosként kellene helytállniuk az NFL-ben, akkor bukik a mutatvány, lásd pl. Jerry Tillery. És amennyi hozzáadott értékük van szituációs pass rusherként, annál azért többet is ki lehetne hozni egy harmadik kör eleji-közepi pickből. Tom bizonyos szempontból Winfrey szöges ellentéte: tipikusan az a szürke eminenciás, aki nem kimagasló, de nagyon stabil teljesítményt nyújt, viszont egy olyan csapatban, amelyik nincs igazán rivaldafényben, különösebben kiemelkedő mért eredményeket sem produkál, így végig eléggé radar alatt marad, ami aztán a(z IRL) draftpozíciójában is visszaköszön, de végül úgyis lesz belőle legalább egy átlagos szintű kezdő - ami egy harmadik kör legvégi pickért bőven korrekt ellenérték. Brussban és Butlerben én túl sokat nem látok, hiába lettek IRL jóval korábban kiválasztva, de a hatodik körben reménytelenebb prospectekkel is lehetett volna próbálkozni.

Pacsi érte: Moore
Maflás érte: Winfrey



Philadelphia Eagles @Rataxes

2/26. Desmond Ridder, QB (Cincinnati)
3/28. Jeremy Ruckert, TE (Ohio State)
4/18. Josh Jobe, CB (Alabama)
5/26. Micheal Clemons, EDGE (Texas A&M)
6/28. Smoke Monday, S (Auburn)
7/27. Andrew Stueber, OL (Michigan)

Ejha... Ebből a névsorból azért el lehetne vetni egy NFL Draft 2022 All-Overrated Team magjait. Riddert én alsókategóriás kezdőként is nehezen tudom vizualizálni. Egy harmadik kör közepi, szimplán "hátha lesz belőle valami" alapú dart throw-t már esetleg megért volna (ahogy az IRL Falcons is csinálta), bár azt is inkább a poszt értéke, mintsem maga a prospect miatt, de ez a 2/26 elég meredek érte, főleg Hurtsszel a tarsolyban. Ha pozitívumot akarok benne keresni, legalább olyan helyre került IRL, ahol van esélye viszonylag hamar a tűz közelébe kerülni, bár simán előfordulhat, hogy az Atlanta a prémium QB prospectekkel fog szemezni a jövő évi drafton. Ruckertnél hatott az OSU-hátszél; ő tipikusan az a low-ceiling / blokkoló tight end, amilyeneket valami oknál fogva IRL is előszeretettel draftolnak a második nap vége felé / negyedik körben, holott hasonló képességű játékosokat bármelyik bokorban lehet találni a szabadügynökök erdejében. Jobe lehúzását kissé túldramatizálták az IRL GM-ek azzal, hogy senki nem adott érte még egy hetedik kört se (lehetne sorolni egy darabig azokat a nála jóval homályabb prospecteket, akikre picket pazaroltak), viszont közelebb is van az értéke az undrafted kategóriához, mint a 4/18-hoz. Az egyetlen, akinél érdemi esélyt látok rá, hogy megtérülő befektetés legyen, az Clemons, akiből kikerekedhet egy épkézláb NFL EDGE, és szerencsére jó kezekbe került Michael Micheal a szakma kit(t)anulásához.

Pacsi érte: Clemons
Maflás érte: Szabadon választhatsz az első három közül

Az augusztusi mockból: Jobe - 1/24. Titans - Volt már első körös corner az LSU-ról, a Floridáról, a Clemsonról és az Ohio State-ről; épp az alabamai DB-gyár maradna ki ebből a sorból? Mellesleg ha prémium CB kell, akkor itt muszáj is lecsapni Jobe-ra, mert miután Banks kiment, ő maradt az egyedüli első kört érő corner. - Iskolapéldája annak, miért nem érdemes automatikusan első körbe sorolni valakit csak azért, mert egy position U következő "terméke". És ha már éppenséggel Sevyn Banks is említésre került itt, ilyen szempontból ő is megérne egy misét.

több mint 1 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Draft gondolatok - 3. felvonás

Los Angeles Rams @eaglesmcnabb

1/19. Derek Stingley Jr., CB (LSU)
1/21. Nakobe Dean, LB (Georgia)
4/9. Alec Pierce, WR (Cincinnati)
4/20. Myjai Sanders, EDGE (Cincinnati)
6/20. Jerome Ford, RB (Cincinnati)
7/19. Obinna Eze, OT (TCU)

Stingley-nél Derwin James vibe-okat érzek - klasszis teljesítmény már freshmanként is, aztán később sajnos a játéka helyett a sérülések vették át a főszerepet. Nem gondolom, hogy ő lesz az új Darrelle Revis, de egy Patrick Peterson kaliberű corner simán kikerekedhet belőle szerintem (nem skill set, hanem talent level vonatkozásában). Ha a szóbeszéddel ellentétben pályára is tud lépni, akkor Deant én nem féltem; a képességei bőven kompenzálják azt az egy-két inchet, ami a fanyalgóknak hiányzott. Ami a Bearcats-kontingenst illeti, Pierce kifejezetten nagy fogás, Ford kaliberű projektnél sokkal jobbat a hatodik kör sűrűjében már nem nagyon lehet várni, így ő is rendben, Sandersszel kapcsolatban viszont vegyesek az érzéseim - egyrészt nehezen látom bele a hatékony NFL pass rushert, és ezáltal lettek volna jobb ötleteim ebben a draftpozícióban, másfelől viszont némi potenciál azért mégiscsak szorult belé, ebből kifolyólag vállalhatatlan ellenértéknek sem tartom ezt a 4/20-at.

Pacsi érte: Pierce
Maflás érte (de csak egy fél): Sanders

Az augusztusi mockból: Stingley - 1/3. Dolphins - Az előbbi gondolatmenetet követve evidens választás Stingley, aki [insert random blue-chip CB prospect] óta a legjobb draftra érkező játékos a posztján. - Stingley 1/3-ra, Kenyon Green top 15-ben, Metchie a második kör első felében... Lehet a Texans stábja is még valami augusztusban íródott mock alapján draftolt.



Indianapolis Colts @megláttam

1/5. Ahmad Gardner, CB (Cincinnati)
1/32. Lewis Cine, S (Georgia)
2/3. Zion Johnson, OL (Boston College)
2/18. Cameron Thomas, DL (San Diego State)
3/3. David Bell, WR (Purdue)
3/18. Sam Williams, EDGE (Ole Miss)
5/8. Daniel Bellinger, TE (San Diego State)
6/3. Mike Rose, LB (Iowa State)
7/5. Tyrion Davis-Price, RB (LSU)

Nem vennék rá mérget, hogy találok majd olyan classt az ideiek között, amelyik jobban elnyeri a tetszésemet, mint a Coltsé. Essünk túl a fekete levesen: a 2/18-at sokkal jobb prospectre is el lehetett volna lőni, mint Cameron Thomas; túl tweener ahhoz, hogy igazán hinni tudjak a beválásában. Ami viszont a többieket illeti... Az első három figura elég kommersz név, velük kapcsolatban kár is szaporítani a szót, mindhárom telitalálat. Bell a "mennyire fontos az atletikusság egy WR-nél?" ultimate testje; ha Bell az elkapó kellően ellensúlyozni tudja Bellt az atlétát, akkor lehet bel(l)őle egy jó második számú receiver - és én inkább rá fogadnék, mint ellene. Williamsnél, miután dominálta az SEC támadófalait, a legnagyobb talány az volt, hogy az off-field ügyei mennyit nyomnak a latba, mennyi energiát fordít majd rá leendő csapata, de a Cowboys által érte feláldozott második körös cetli rövidre is zárta ezeket a kérdéseket. Ha a pályán kívül moderálja magát, a GM draft egyik legnagyobb stealje lehet. A hab a tortán, hogy a hátsó körökben is olyan prospectek érkeztek, akikben szerintem van fantázia, különösen igaz ez az SDSU-n a passzjátékban rettentően alulhasznált Bellingerre. Szóval összességében, ahogy a művelt angol mondaná: well job, good done.

Pacsi érte: Williams
Maflás érte: Thomas

Az augusztusi mockból: Gardner - 1/16. Browns - Indoklás gyanánt álljon itt ez a csapatfotó a Browns defensive backjeiről. https://i.imgur.com/1ykYJGw.png - Tavaly augusztusban még egy évvel rövidebb volt Stingley injury history-ja, így Gardner azokban az időkben szóba sem jöhetett elsőként draftolt CB-ként, de azt már akkoriban is megoldotta, hogy ő legyen a Brownshoz mockolva. 😀



Dallas Cowboys @ljambrik

1/1. Malik Willis, QB (Liberty)
1/22. Tyler Linderbaum, C (Iowa)
2/21. Jaquan Brisker, S (Penn State)
3/27. Alex Wright, EDGE (UAB)
5/27. Joshua Williams, CB (Fayetteville State)
5/30. Terrel Bernard, LB (Baylor)
6/26. Dai’Jean Dixon, WR (Nicholls State)
7/1. Gerrit Prince, TE (UAB)

Willis az idei QB class egyetlen olyan tagja, akiből kinézem, hogy idővel több lehet belőle egy teljesen középszerű kezdőnél. Persze szívás, hogy ekkorát zuhant, harmadik körösként nyilván könnyebben mondanak le róla, ha úgy látják, nem fejlődik megfelelő ütemben, mintha egy első körös befektetésnél kellene meghozni ugyanezt a döntést, és ha a Titansnél nem válik be, komoly második esélyhez is nehéz lesz jutnia azok után, hogy majdnem három teljes körön át ignorálta őt az egész liga. Cserébe Nashville-nél jobb helyre nem nagyon kerülhetett volna, elvégre adott egy potens csapat, normális szervezeti kultúrával és edzői / front office stábbal (nem kell attól tartani, hogy egyhamar új rezsim venné át a hatalmat, akik aztán hoznák a saját emberüket a posztra), és egy olyan első számú irányítóval, akinek hosszútávon egyáltalán nem betonbiztos a helye a kezdőben. Úgyhogy még mindig ideálisabb ez a forgatókönyv szerintem mindenkinek, mintha teszem azt a Washington viszi el Willist akár első körben. A többi érkező közül Wright az, aki még érdekesebb figura - a draft közben a "leúdéefázást" én se tudtam hova tenni; még ha odáig is csúszott volna IRL, azért ha valaki látta játszani, gyorsan lejön, hogy lényegesen nagyobb upside-dal bír, mint egy szokványos late-round EDGE. Linderbaum és Brisker nagyjából úgymond helyén kelt el szerintem (utóbbiért valamivel magasabb pick sem lett volna drága), a hátsó körösök viszont nem sok reménnyel kecsegtetnek, még a kölyök T-Rex felépítésű Bernard sem, hiába vitte őt a Texans a harmadik körben (203. volt nálam; ha esetleg ragaszkodsz egy Tommy Tremble-höz az idei újoncaid közül is, akkor őt tudom felajánlani 😊 ).

Pacsi érte: Brisker
Maflás érte: Bernard

Az augusztusi mockból: Willis - 1/13. Vikings - A QB runt stílszerűen egy fekete futkározó irányító zárja, és mint ilyen, nyilván csak a klasszikus fehér pocket QB-k után draftolva, lásd 2018. - Willis kérői elfogytak, QB run nem is volt.

Az augusztusi mockból: Linderbaum - 1/20. Packers - Eleve kiemelkedő center prospect, ráadásul az Iowáról jön; ezzel a párosítással garantált future All-Pro. - Így, hogy Baltimore-ba került, ő az új Marshal Yanda. (Irónia továbbra is on.)



Kansas City Chiefs @kristóf17

1/4. Garrett Wilson, WR (Ohio State)
1/30. Chad Muma, LB (Wyoming)
2/25. Kenneth Walker III, RB (Michigan State)
3/5. Nick Cross, S (Maryland)
4/4. Velus Jones Jr., WR (Tennessee)
5/3. Akayleb Evans, CB (Missouri)
6/5. Tyquan Thornton, WR (Baylor)
7/4. Micah McFadden, LB (Indiana)

A draft process végére már teljesen elszabadult Wilson hype engem Corey Coleman vagy Jalen Reagor esetére emlékeztet olyan szempontból, hogy beléjük is fülig szerelmes volt a közvélemény, és elég nyilvánvaló potenciális buktatókat sikerült figyelmen kívül hagyni velük kapcsolatban. Wilsont jobb prospectnek tartom náluk (az én boardomon is első kört érő magasságokban landolt, ellentétben az anno csak második napra taksált másik két jómadárral), viszont az átlagon aluli fizikum és az egyáltalán nem kimagaslóan biztos kezek kombinációja elegendő lehet ahhoz, hogy megakadályozza őt az igazi alfa receiverré válásban, akkor pedig nagyon sokan elég nagyot fognak benne csalódni. Mumával kapcsolatban félig-meddig már megtárgyaltuk draft közben, hogy sok érte ez az 1/30; ha a pozitív oldalát keresem, legalább olyan játékosért ment a reach, akiből minőségi all-down LB lehet. A "második napos" pickek ellenben kifejezetten tetszetősek: Walkerért a passzjátékbeli kérdőjelek miatt én nem adtam volna második kör első felét, de itt már bőven jó, Crossból stabil kezdő safety lehet, Jones meg bármennyire is “öregecske”, nem tudtam top 50-en kívülre sorolni. Thorntonra rá lehetne aggatni, hogy micsoda steal, de a helyzet az, hogy ő egy elkapóként nem túl tehetséges, az NFL skill set halmazán kívül eső straight-line speedster, John Rossnak is csak a gyengébbik változata. De belőle legalább nem top 10-es, "csak" második körös bust lesz.

Pacsi érte: Jones
Maflás érte: Wilson

Az augusztusi mockból: Wilson - 1/14. Falcons - Érkezhet a draft legjobb WR prospectje, aztán hogy ez a titulus a Buckeyes két sztárelkapója közül melyiket illeti, arról csak pénzfeldobással lehet dönteni. - Ezt igazság szerint Olave-hez írtam, mivel a pénzfeldobás őt hozta ki elsőként draftolt WR-nek a mockhoz, de miután a játékban és IRL egyaránt Wilson kelt el korábban, ezek a sorok inkább ide passzolnak. A kezdeti holtversenyt követően azért szép lassan túlnyomó többségbe kerültek azok, akik a két Buckeye közül Wilsont taksálták többre.

több mint 1 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 560 — Jedi Master
1/18 Jermaine Johnson Jr., ED
IRL: 1/26 - NY Jets
A Hunter, Hendrickson, Johnson, Barnett Edge rotáció teljes lett 😊

3/7 Rasheed Walker, OG
IRL: 7/28 - GB Packers
😀 Sok éves GM draftjaim legnagyobb reache... de legalább egy kezdő fal mögé húztam abszolút cserének, és a GB vitte...van OL képzés.

3/21 Channing Tindall, LB
IRL: 3/38 - MIA Dolphins
Szintén mélységbe kellett, ahogy az egész draftom amúgy, hátha lesz belőle valami.

3/33 Luke Fortner, C
IRL: 3/1 - JAX Jaguars
Andrews mögött, majd remélhetőleg helyette...

4/23 Mario Goodrich, CB
UDFA
Faszom...😀 Na nem, mintha nagy szükség lenne rá.

5/22 Tariq Castro-Fields, CB
IRL: 6/43 - SF 49ers
Szintén zenész, de legalább draftolták.

6/21 Jeremiah Moon, LB
UDFA

7/23 D'Vonte Price, RB
UDFA

Ennyi UDFA-t soha nem draftoltam, de ezen az idei drafton ezt kb mindenki elmondhatja 😀 Másrészt egy kész csapatba kellett mindenki mélységnek idén, szóval pont jókor jött ez a gyenge prospect év.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 401 — Colts fan
Na, ezer éve nem írtam már ide.
Nézzük mit sikerült idén a Chiefs élén.

1/4 - Garrett Wilson, WR
IRL - 1/10 - Jets
Fogalmam sincsen mi lesz ebből a Jetsből. Nem tűnnek szarnak DC alapján, de ki nem bukott még bele egy kellemes gázballonnak indult fosocskába? Naugye. Utolsó 3 napban ugrott a boardom élére Wilson.

1/30 - Chad Muma, LB
IRL - 3/6 - Jaguars
Na, bazdmeg....
Ugye ez az egész 2. napi draft szombat hajnalban ment végbe. Éppen az Ultra Balatonon fejeztem be az első 11km-es futásomat, mely egy szigligeti 3.5km hosszú emelkedővel kezdődött délután 1 óra környékén. A 11 végén nem tudtam, hogy magam alá akarok-e hugyozni, vagy, hogy a 61 percből 55 percig 170-es pulzus feletti futás után mikor találom meg az univerzum azon részét, ahol Luck nem vonul vissza Brady meg igen. Ezen gondolatok mentén jutott eszembe, hogy ezt a napot vártam a legjobban a 3-ból, nézzünk rá mi történt. Erre pont a Jaguarsba megy a személyes kedvencem... Reacheltem egy nagyot érte, mert rettenetesen kedvelem, és senkit nem érdekelt az 1/30, pedig bármennyit visszamentem volna, de nem az a típus vagyok, akit zavar akár az 1-2 körös reach is. Ettől még nem érzem magamat jobban, mert nézhetem ellenünk kétszer évente.

2/25 - Kenneth Walker III, RB
IRL - 2/9 - Seahawks
Tuti valami szipus fasz lesz, vagy szerencsejátékos, esetleg kurvákat fog futtatni, mert a tervem egyértelmű része volt Ő 2/25-re. Sőt, fel is mentem volna értem, de valamiért úgy éreztem meg lehet rizikózni. Penny nem maradt sajnos, jött a párja. Adom, de biztos lesz valami vaj a füle mögött, hogy ne legyen sikeres.

3/5 - Nick Cross, S
IRL - 3/32 - Colts
Itt egy kicsit azért elhittem, hogy a Kristóf = Chris, és angolul a vezetéknevem Ballard fordításaként is értelmezhető. Baromira örülök, hogy be tudtam húzni, mert a fő Safety célpontom volt, miután egy bizonyos interjú után hátrapöcköltem Hamiltont 2. körösnek. Jó lenne egy Safety végre akit megint tudok igazán szeretni a Coltsban.

4/4 - Velus Jones Jr., WR
IRL - 3/7 - Bears
Nekem baromira tetszik a játéka, de úgy láttam draft játékokban mindenkinél csúszott. Gondolom a kora miatt, de őszintén szólva én ezt leszarom általában hátsóbb körösöknél. Újabb olyan csapat, ahol nagy kérdések vannak szervezetileg.

5/3 - Akayleb Evans, CB
IRL - 4/13 - Vikings
A csávó tök értelmesnek tűnik, még az én szemem is kiszúrta, hogy akár még karriert is csinálhat az NFL-ben. Nagy vérfrissítést kapott az a DB sor úgyis. A hab a tortán az lenne, ha fehér lenne, de minden nem jöhet össze.

6/5 - Tyquan Thornton, WR
IRL - 2/18 - Patriots
2009-es Edelmanig kell visszamenni egy jó játékosért, aki WR és akit a Pats draftolt. Ez mondjuk nem rossz dolog, mert egyszer úgyis bejön megint. De szerintem ennyi nekem bőven elég is volt a szezonra a Patsből, szóval majd szóljatok év végén mennyire volt használhatatlanul ótvaros, vagy esetleg megtaláltam az új Megatront.

7/4 - Micah McFadden, LB
IRL - 5/3 - Giants
A Giants is behúzta Martinezhez tanulni. Mondjuk őket sem igazán követem így fogalmam sincsen mit lehet várni annak a borzalmas városnak a kevésbé szép színű csapatától. (Mintha a még nem létező lányom formált volna véleményt...)

Draft előtt a WR, RB volt a legégetőbb, aztán amik érdekeltek azok a CB. DL, S, LB posztok voltak. DL-ből két-három játékos volt csak akiket vinni szerettem volna, így mivel sajnos nem tudtam több picket csinálni sem az 1/4-ből sem az 1/30-ból, így biztos volt, hogy valakiről/valamiről le kell mondani. Így csak 8 Pro Bowlert tudtam húzni. 😊

Szerkesztette: kristóf17
több mint 1 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 199 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
The Denver Post 2019 Draft Class értékelő

Ma van az 5. éves opciók lehívásának határideje IRL, nézzük, hogyan teljesített az elmúlt három évben ez a denveri draft class.

1/10: Brian Burns, EDGE (Florida State)
James után egy újabb FSU-s kedvenc, Bosa után egyértelmű 2. volt nálam a siettetők közül, az EDGE pedig elég nagy need volt, így adta magát ez a pick. Három év alatt 25,5 sack, 79 QB siettetés, igazi speed rusher, a futás ellen azért néha el van veszve, de én nagyon bírom a játékát, nem volt kérdés az opció lehívása.
Értékelés: A

1/25: Noah Fant, TE (Iowa)
A két iowai tight end közül a jobbik… Gondoltam én az újoncszezonjuk után, aztán Hockenson magára talált, Fant pedig inkább beleszürkült a mezőnybe, bár nem segített neki, hogy nem volt rendes QB-ja sosem. IRL elcserélték Seattle-ben a Wilson-trade kereteiben, így ismét Locktól (vagy Genotól) kaphatja a passzokat. Az opcióját lehívtam, mert nem volt drága, de ha a következő évben sem alkot, akkor elengedjük.
Következő három pick: Drew Lock, Greedy Williams, Chris Lindstrom
Értékelés: C

3/24: Dru Samia, G (Oklahoma)
Kellett egy guard, ő tűnt vállalhatónak, hát nem jött be, 300 snapje volt karrierje során (IRL Vikings 4. kör), de abban sem volt köszönet. Totál homály pick.
Következő három pick: Connor McGovern, Justice Hill, Lamont Gaillard
Értékelés: F

4/12: Trayvon Mullen, CB (Clemson)
Kellett CB is, őt azért láttam meccseken játszani, bőven volt benne kezdő potenciál, a Raiders IRL 2. körben vitte, két évig kezdő is volt a szélen, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tavaly sérülés miatt nem játszott sokat, még rosteren van nálam, olcsó, és a Raidersben továbbra is kezdőként(?) számolnak vele.
Értékelés: C

5/11: DaMarkus Lodge, WR (Ole Miss)
Emlékszem GM drafton többen is megdicsérték ezt a picket, hogy mekkora steal meg minden, hát nem jött be. IRL Buccaneers majd Bengals UDFA, még wikipedia oldala sincs!
Értékelés: F

5/15: Ben Burr-Kirven, LB (Washington)
Korrekt special team játékos lett belőle Seattle-ben, de semmi több, mondjuk egy 5. köröstől az se rossz; tavaly edzőtáborban elszakította az ACL-jét csórikám.
Értékelés: B

6/10: Michael Jackson, CB (Miami)
Nem mondom, hogy csak a neve miatt draftoltam 😊 Tavaly volt 26 snapje a Seahawks védelemben! Itt már az is valami, ha nem UDFA-t draftolok 😊
Értékelés: B

7/9: Ty Johnson, RB (Maryland)
Őt viszont tényleg ismertem, és bírtam egyetemen, szerintem még a college fantasy csapatomban volt nagy spíler. Sajnos 2020 nyarán ellopta a PS-ből a Falcons, szóval azóta ott cserefutó a GM játékban, IRL pedig a Jetsben lett egy egész korrekt elkapó RB.
Értékelés: B (ha maradt volna nálam, akkor A)

Burns bevált, a többiek nem, a hátsó körökben meg találtam pár special teamert, nem jó, de nem is tragikus.


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 1 éve
dancogo Minnesota Vikings NC State Wolfpack 1 837
Jets IRL draft class értékelő

2/23 Drake Jackson, EDGE (USC) – IRL 2/29 49ers
A Niners első húzása volt az IRL drafton Jackson, ami jól mutatja, hogy elég magasan lehetett a boardjukon. Ráadásul Bosa óta nem húzott edge rushert a 49ers, úgyhogy aktuális volt már nekik a vérfrissítés a poszton. Első évében nem sokat fogjuk a pályán látni szerintem, bár 3rd & long szituációs speed rusherként talán csak Dee Ford lesz előtte a depth charton. Most amúgy Jackson eléggé vékony, freshman évében 280 font körül volt, most 250 volt a combine-on, úgyhogy lehet még variálni vele és tradicionálisabb 4-3 DE is válhat belőle. Jövő télen visszatérünk rá, milyen pick volt, ez most projekt a SF-nak, mindenesetre bízom a 49ers nevelésében, sokkal rosszabb helyre is kerülhetett volna.

3/19 Carson Strong, QB (Nevada) – IRL UDFA Eagles
A lehető legideálisabb csapatba került, igaz UDFA-ként, úgyhogy ez ordas nagy reach-re sikerült így. Szerintem azonban valaki 4.-5. körben elvitte volna közülünk, így annyira nem bánom mégsem. A legfontosabb poszton az egyetlen használható idei prospect az én megítélésem szerint. Az Eagles nem fosott a sérülések miatt kérdéses játékosoktól, Dean, Calcaterra és végül Strong is náluk kötött ki, ami legalábbis érdekes és számomra biztató. Strongnak Hurts és Minshew mögött biztosan meglesz a redshirt éve, de ha minden rendben lesz a térdével, 2023-tól az 53-as keretbe is simán beférhet, akár első számú backupként is. Ha bukta lesz az Eagles idei szezonja és harcban lesznek az 1/1-ért, akkor viszont megszívtam, és ez egy kuka pick, de a keret elég jó, nem látom ezt reálisnak.

3/29 Greg Dulcich, TE (UCLA) – IRL 3/16 Broncos
Ennél a picknél nagyon elégedett voltam, Albert O és Tomlinson mellett nem lehetetlen, hogy TE1 legyen a szezon közepére. Elég jó elkapósora van a Broncos-nak, így sokat nem fog találkozni a labdával újonc évében. Mindenesetre Russ-nak nem volt normális TE-je Jimmy Graham óta, így nehéz besaccolni a várható teljesítményt, de biztató, hogy gyenge TE roomba került Dulcich.

4/34 Dominique Robinson, EDGE (Miami (OH)) – IRL 5/31 Bears
Egy körrel később kelt el, mint ahogy húztam, de Quinn mögött/mellett gyenge a Bears OLB sora, akár jelentős időt is tölthet a pályán már első évében. Ennek ellenére nem vagyok annyira bizakodó, ha tippelnem kéne, szerintem PS-ben találja magát az első évében, mert nagyon kiforratlan prospect még. Eberflus-ban viszont bízom. A Jackson pickhez hasonlóan ezt a választást is csak 2023. végén lehet megítélni.

5/14 Eyioma Uwazurike, DI (Iowa St) – IRL 4/11 Broncos
Őt viszont sikerült egy körrel később húznom a mi draftunkon. Talán a Broncos leggyengébb csapategysége a DL, szerintem megéli a keretszűkítést már újonc évében is annak ellenére, hogy projekt játékos.

6/4 Christopher Allen, EDGE (Alabama) – IRL UDFA Broncos
Szinte biztos voltam benne, hogy IRL UDFA lesz, de tartottam tőletek, hogy valamelyikőtök behúzza előttem 😀 A Broncos pass rusher sora eléggé rendben van, Bonittot is behúzták, így a max tőle a PS idénre, de nagyon bízom benne, hogy ott megragad valahol – ha nem is Denverben, máshol talán jobb eséllyel.

6/22 Keaontay Ingram, RB (USC) – IRL 6/23 Cardinals
Ez telitalálat (a Saints forfeit pickjét is nézve). Simán második számú futó lehet a szezon közepére Conner mögött, nagyon jó landing spot a sivatag Ingramnek.

6/23 Quentin Lake, S (UCLA) – IRL 6/33 Rams
Ez is nagyon közeli pick. A kevés választásával a secondary-t nagyon hangsúlyos csapatrésznek tekintette a Rams, így láthattak Lake-ben ők is valamit. Fuller és Rapp biztos kezdőnek tűnik első ránézésre, de Burgess és Scott is jó depth, ezért úgy tűnik, az ST a max neki, amiben viszont nincs sok tapasztalata, a Bruins nem erőltette őt ST-ben. Itt is marad a bizakodás.

7/21 Kyron Johnson, LB (Kansas) – IRL 6/2 Eagles
Igazi TBD pick, a front7-ben DT-n kívül bárhol játszhat, de pozitív, hogy pont Haason Reddicktől, egy hasonló posztnélküli, ugyanolyan felépítésű játékostól tanulhat. Ha Reddick produkciójának felét hozza majd karrierjében, már bőven megérte a választást.

több mint 1 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 039 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Cardinals 2022 Draft Class:

1/16 Kaiir Elam, CB Florida
IRL: 1/23 (BUF) +7

1/9 volt az eredeti pick, amit már jóval a draft előtt elcseréltem boostolva a jövő évi tőkén. Előzetesen is CB volt kinézve. Saucera gondoltam, hogy már ott se lenne esélyem a kövi célpont pedig szerencsére nem mozgott sokat a pre draft process alatt. Elam remek helyre került IRL, ott no2 CB lesz a mögött a Tre mögött, akit én is piszkosul meg akartam szerezni a holtszezonban - de végül lemaradtam róla. Ha nem lett volna már bent Penning jöhetett volna, de Elam volt a fő célpont így örültem.

2/5 George Pickens, WR Georgia
IRL: 2/20 (PIT) +15

Felcseréltem érte a 98 darab jövő évi második körökből egyel. Nagy kedvencem az idei classban. Ígéret, hiszen 2 éve nem az a játékos mint aki 2019-ben volt továbbá van némi személyiségi probléma is van az esetében, azonban nem is kívánhattam volna neki jobb landing spotot. A Steelers az összes remek WR-jét az utobbi időben a 2. napon szerezte (Juju, Diontae, Claypool), remélem Pickens lesz a következő. Tomlin bebizonyította, hogy úgy tud hatni a nehezebb személyiségű srácokra is mint kevesen a ligában. Továbbra is örülök!

2/27 Troy Andersen, LB Montana State
IRL: 2/26 (ATL) -1

Deion Jones mellé nem került erős rotációba, rögtön kezdő lehet. Kis iskola nagy játékosa. Remek adottságai vannak, nálam mivel eladtam Patrik Queent need is lett a linebacker. Egyedül a korától félek kicsit, hiszen 23 de csak 3 éve játszik a LB poszton és jutott el erre a szintre. Korábban QB volt, esze megvan a játékhoz, olyan gyors mint senki más a poszton, méretei remekek - ezek jó alapot adnak.

3/22 Abraham Lucas, T Washington St
3/8 (SEA) -14

A támadósorba már csak egy RT hiányzott, hogy 2022-re azt tudjam mondani, hogy korrekt kezdővel ki tud állni a sivatagi csapat. 3. körben már nem feltétlen reméltem, hogy irl is day1 startert tudok elcsípni de úgy néz ki erre jó esélyem van. A Hawks komolyan ráment a támadófal megerősítésére, Abraham egy kiváló pass blocker ami illik is az én elképzeléseimbe. A Hawks OL képzéstől nem vagyok oda, de mindenképp jó dolog, hogy rögtön a kezdőbe kerülhet irl is.

4/6 Martin Emerson, CB, Mississippi State
3/4 (CLE) -39

Elam után még egy CB, ami jól elmondja mennyire is voltam megelégedve a poszttal. Emerson nem idén kell, hogy a kezdőmbe kerüljön, de 1-1 év múlva ez volna a cél. IRL elég erős egysébe érkezett meg, Ward és Newsome mögé - nem tudom képes lesz-e eleget a pályára kerülni, ráadásul a slotba nagy. 1 körrel hamarabb ment ki mint ahol én vittem így remélem a 3. nap elején nem a padra akart húzni a Browns.

4/14 James Cook, RB, Georgia
2/31 (BUF) -52

Na azt nem láttam jönni, hogy Cook 2. körös lesz. Remek pass catcher RB, de nem minden ilyen kisebb, agilisabb srácból lesz egy Ekeler. A Bills azonban nem is nagyon akar futni. A checkdownokra meg az underneath routeokra jó lesz és vélhetően produktív is abban a passz orientált csapatban. Nálam is remek partnere lesz Rashaad Pennynek. Cook lesz a lightning, Penny a thunder.

5/29 Jake Ferguson, TE, Wisconsin
4/24 (DAL) -37

IRL is és nálam is egy jó TE mögé jön cserének. Hockerson mögött nem volt senki komolyan vehető a csapatomba így kellett a depth. IRL némi esélye még lehet is 1-2 év múlva a kezdőbe kerülni, ha idén bizonyít és Schultzot nem akarja jövőre megfizetni a Cowboys. Addig is nagyon hasznos blokkoló lesz.

6/8 Cordell Volson, T, North Dakota State
4/31 (CIN) -77

A classom legnagyobb steelje. Bár sokkal többre értékelem a landing spotot mint az elkelési pozíciót jó hír, hogy jóval korábban mint ki IRL. A Bengals teletömte az OL-jét a holtszezonban de egy LG poszt még kiadó - Carmanen múlik, hogy lesz-e verseny mert ha a tavalyi 2. körös jó lesz övé a poszt. Ekkor lesz egy jó csere T/G Volsonból. Ha azonban az egyenlőre csalódást keltő Carmen nem tündökől ott a lehetőség. Akkor pedig én is nagyot nyerhetek.

6/25 Cameron Dicker, K, Texas
UDFA (LA)

Dicker the Kicker. Arizonában legalábbis biztos, hiszen nincs más. IRL lehet csak camp body lesz.

Elég elégedett vagyok egyelőre. A 6. körös kickeremen kívül minden draftoltam elkelt, többen még korábban is.
Az értékesebb pickeken olyan játékosok jöttek akik irl is jó helyre kerültek (kiv Emerson) és jó eséllyel már 2022-ben komoly szerephez jutnak. Aztán persze meglátjuk majd... Egyelőre jó minden.

Szerkesztette: alatriste


Liverpool Fc fan
több mint 1 éve
labo7 San Francisco 49ers Wisconsin Badgers 333
Tampa Bay Bucs offseason

Úgy indultam neki a dolgoknak, hogy elsősorban a saját játékosaimat akartam megtartani. Jake Matthews, Taylor Rapp, Nasir Adderley és Jake Bailey hamarosan lejárók lettek volna, szóval ha úgy adódik akkor őket szerettem volna még idén pótolni. Ezenkívül Fields köré rakni egy potens támadószekciót volt a feladat és a védelmet is kicsit erősíteni, de minden azért nem megy 1 offseason alatt.

Hosszabbítás és FA piac

Reiter tavalyi hosszabbítása rendkívül rossz lépésnek nézett ki, így elengedtem a kezét (ahogy irl a csapatok is ezt tették). Rapp és Adderley nagyon sokat kért, ahhoz képest ahogy játszanak, így egy safety megszerzését is felírtam, mint tennivaló. Érkezett Whitehead, aki irl nagyon jó helyre került (Jets, Tartt Saleh kezei alatt nagyon jó játékosnak nézett ki) és rendkívül fiatal. Ragnow FA lett, így ő volt a terv, de Dávid úgy gondolta ő idén nem szarozik a piacon sokat, szóval róla gyorsan letettem. Ekkor osztottam-szoroztam és arra jutottam, hogy Ramczyk behúzható (az egyetem kötelez és szeretem a játékát), így Matthews helyére is meglett a pótlás. Akartam Fieldsnek még egy elkapót, Gallup (mert már egyetemen imádtam) és Keenan Allen volt a 2 kiszemelt. Nem akartam Allennek 5 éves szerződést adni, de muszáj volt. Nem hiszem, hogy 5. évében is nálam lesz (35 lesz), de nála tényező volt hogy kiváló route runner, így idősebb korában is tud hozni egy jó szintet és körülbelül így a 4. évében fog irl lejárni a mostani szerződése, addig pedig segítheti Herbert fejlődését. Reiter távozása miatt még egy centert akartam hozni és a rutinos Ben Jones lett a jelölt, aki irl is hosszabbított a Titánokkal. Még Ingold túlfizetését emelném ki, de egyrészt Wisconsin, másrészt irl Miami, ahol McDaniel játszathatja vele a Juszczyk szerepkört boldogan.

Tradek és Draft

Jake Matthewst elcseréltem egy jövő évi 3. körért (ami lehet egy 2. kör is, de ebben annyira nem hiszek), mivel nem fértem volna be a fizetési sapkába. Majd a saját jövő évi 3. köröm + 2db 4. köröm elcseréltem Dáviddal a 2/32-ért (amit azóta kicsit bánok, de szerettem volna idén draftolni). Majd az 5. végi és 6. végi pickeket beváltottam az 5/1-re és a 6/2-re.

2/32: Nik Bonitto, EDGE
Itt az elsődleges célpontom McBride volt, le is volt beszélve egy csere pár helyet feljebb mentem volna, viszont 2/24 kiment Trey, így tárgytalan volt az egész. Látva hogy a többi TE hol ment ki és irl hova került, nem igazán szomorkodom miatta. Más célpontjaim Nik, Kerby Joseph, Sam Williams és Hall volt. Hall kiment, így a prémium pozícióra esett a választásom és safety helyett jött edge, Nik nálam 2. kör végi prospect volt, Sam Williams meg 3. közepe. Bonitto futás ellen nem igazán jó, mert testfelépítése miatt nem erős. IRL jó helyre került, Denverbe kellett egy pass rusher olb démon. Ott majd kicsit erősítik, mert technikailag és játékszituáció felismerésében viszont csillagos ötös.

5/1: Coby Bryant, CB
Itt Araiza miatt cseréltem fel, de ő 3. körben kiment. Így maradt a csúszó Coby, akit 3. vége-4. körösre értékeltem. Itt még Jake Fergusonon gondolkoztam (Wisconsin), de kellett egy corner. Bryant simán jó 2. számú lehet, annyi hibája van hogy képes az elkapótól 1-2 yardra védekezni, nem marad elég szorosan az elkapóval és a hosszú távú sebessége is megkérdőjelezhető. Kicsit olyan a játéka, mint Moseleynak. Nagy játékot ritkán fog engedni, testfelépítése és a szorgalma megvan. IRL Hawks, ott még be is játszhatja magát.

6/2: Dare Rosenthal, OT
Kisebb pánik move volt, mivel Ferguson, Haskins és Bruss is kiment. Őszintén mástól kaptam a tippet. Üdvözletemet küldöm neki, még UDFA piacon se kelt el.

7/7: Ja'Tyre Carter, OG
Őt mindenképp draftolni akartam, sok csapattól jött pozitív vélemény róla mikor náluk volt visiten. Technikailag sem egy elveszett játékos, fejleszteni kell. IRL Bears lett és ahogy elnézem ott az OL állományt még a végén pályára is fog kerülni.

Összegzés:
Az OL 3 évre előre teljesen megvan, futószekció hibátlan. Elkapóknál Allen, Tiktok Juju és Bourne sor kiváló. Hooper jövője nem néz ki fényesen. A 3-4 védelmem kapott egy újabb pass rushert, ha Dean nem tud maradni, akkor Coby átveszi a helyét, a Whitehead-Rapp duó pedig minimum egy évig rombolhat. A depth pedig a gyengék mentsvára.
több mint 1 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 127
Cincinatti Bengals 2022

FA+trade

Távozott:

Shaq Barrett EDGE
Baker Mayfield QB
Jalen Hurd WR

Érkezett:

Trey Lance QB
Frank Ragnow C
Nick Chubb RB
Hayden Hurst TE
Isaiah Mckenzie WR

Gyászolt a lelkem, ugyanakkor egy majdhigynem must make move volt Baker lecserélése annak ellenére, hogy továbbra is hiszem, megfelelőn környezetben abszolút jó irányító lenne. A QB class annyira látszott vonzónak, mint egy Kálvin téri, non stop nyitvatartó vendéglátóipari egységében a törzsközönséggel politikai vitát folytatni és hát nem volt jobb alternatíva a kedvcenc csapatombanm játszó, kedvenc prospectnél. Három első kör rengeteg, de az idei pick kvázi ingyen ment a Cooksért kapott 2/2 fényében, a másik kettő pedig minden valószínűség szerint nem lesz rosszabb egy huszadik választásnál, így ha nem is könnyű szívvel, de megléptem, Shaq Barrett egyértelműen nem fért el, fúleg Mack és amiatt, hogy Lance érkeztével az offense maximumra húzása lett a prioritás, ezt szolgálja Ragnow és Chubb vitathatatlanul a szükségesnél 2-3 millióval drágább szerződése is, esetükbven abszolút nem akartam licitháborút kockáztatni és belefrnek, amíg Chase és Lance rookie dealen vannak. Hurst kiváló #2 lesz és a Bengalsnál bőven jut majd lehetőséghez főleg annak fényében, hogy nem igazán érkezett senki IRL, aki a snapszámait veszélyeztetné. Mckenzie egy elfogadható keretember, így az elkapósor mennyiségre és minőségre is abszolút megfelelőnek tekinthető.

Draft:

2/2. David Ojabo, EDGE (Michigan)
2/30. Tariq Woolen, CB (UTSA)
3/30. Cam Taylor-Britt, CB (Nebraska)
4/28. Ed Ingram, OG (LSU)
4/30. Adam Anderson, EDGE (Georgia)
4/32. Bo Melton, WR (Rutgers)
6/30. Zander Horvath, RB (Purdue)
7/28. Christopher Hinton, DT (Michigan)
7/30. Clint Ratkovich, RB (Northern Illinois)

Ojabo prioritás volt és azt gondolom, a draft alakulása alapján jobban nem nagyon választhattam volna, a Ravensnél a régi edzőjével dolgozhat együtt, ráadásul mindannyian tudjuk, milyen Baltimore-ban a játékosnevelés, aki itt még opció volt, az Drake Jackson, így a keserű szájízemet maximum az adja, hogy skippeltem egy SF játékost. Minden valószíség szerint maximum a szezon utolsó negyedére tér vissza, de long term Mack pótlékként tekintek rá és ez egy mindenképp megoldandó feladat volt. Woolen óriásit esett, Seattle-ben jó kérdés, mennyi lehetősége lesz és mihez kezdenek vele, de mást nem tudok tenni, mint bízni, főleg, hogy ez eleve egy baromi kockézatos döntés volt a meghozatalának pillanatában is. Ami Taylor-Brittet illeti -és amit vassadi is leírt-, egy korrekt kezdő bőven lehet évekre, és elnézve a secondary-t, szükség lesz az ilyen játékosokra is. A negyedik kört idén imádtam, Ingram prioritás volt és meg is lepődtem a bennmaradásán, a Vikingsnál egyértelműen week1 starter lehet belőle, Bo Melton pedig kedvenc és értéken is érkezett, csakhát a faszért megy minden jáékosom Seattle-be... Zander és Ratko liebling, Hintonról pedig azt sem tudom, kicsoda, ráböktem egy random DT-re Brugler boardján. A végén álljon itt a disclaimer, mely Adam Andersonra és a draftolására vonatkozik: a fasziról mindenki tudta, nem draftolják IRL, ugyanakkor abban nem lehettem biztos, hogy nálunk nem enged el rá senki sem egy flyert, negyedik körben pedig nincs mit kockáztatni, hozhattam volna egy blokkoló TE-et vagy egy ötödik elkapót, hát, egyik sem életem legvonzóbb lehetősége és főleg nem jelent magas potenciális payoffot. Amennyiben felmentik májusban, óriási sorban állás lesz nála és bőven kerülhet UDFA-ként jó helyre, legalábbis sokkal jobbakl a sanszai így, mintha elvinné valami nyerészkedni kívánó, vesztes franchise. Ha pedig pályára kerül, első körös tehetség érkezett negyedik végéért, a vádakat pedig leszarom, innocent until proven guilty, és mindez egyelőre nem történt meg.

Mindent figyelembe véve nem biztos, hogy szignifikánsan erősödött a csapat, de egyrészt nem is volt rá szükség, másrészt sokkal inkább ahangsúlyt akartam támadóoldalra áthelyezni idénre és Lance következő három évére. A fal adott, a Jenkins- Bitonio-Ragnow- Leatherwood/Christensen/Ingram-Havenstein fal bőven top10, de akár a top5-öt sem tartom kizártnak, és mindehhez csatlakozik Kittle, Ja'Marr Chase és Nick Chubb, kiegészítő emberként pedig számolhatok Rondale Moore-ral (légyszi cseréljétek el valahova), Mckenzie és Reynolds. A legtöbb csapat a fél karját odaadná ilyen támogatásért és a rookie deales éveket ki kell maxolni. A védelem fiatalodott amellett, hogy a megbízható emberek, mint DJ Jones, Grover Stewart vagy Moseley bagóért játszanak, Mack mellett pedig Ebukam, Jaelan Philips és Ojabo is lehetnek hosszútávon kezdők vagy fontos rotációs arcok. A secondary olyan, amilyen, Okudah make or break évre készül, ha nem jön össze, majd megoldódik ez a probléma is, mellette Moseley és Verrett kezd, a padon pedig ülhet Taylor-Britt, Woolen és John Reid is, utóbbiban valamilyen elmebeteg okból még mindgi hiszek. A linebackereket hagyjuk, Ward és Woods pedig olcsón ad minőségi biztosítást. Idén is cél legalább a főcsoportdöntő, meglátjuk, mit ad ki a Madden, de ezzel a kerettel ha nem is egyértelmű contender a csapat, de biztosan a liga jobbik harmadába tartozik. Ojabót légyszi ne basszátok el nekem, köszi Harbaugh!

Szerkesztette: dankodavid

Pulvis et umbra sumus.
több mint 1 éve
Egon bá New England Patriots 1 094 — Saints GM
Saints draft utáni rapid értékelés

1/23 Trevor Penning, OT Northern Iowa (25. a listámon) ->IRL Saints 1/19 (19.) -4
Tökéletes helyre került, remélem a munkamorálja megmarad és nyertem egy kezdő LT-t évekre! Azért megnézném élőben, ahogy Quenton Nelsonnal együtt pusztítanak 😊

2/28 (60.) John Metchie III, WR Alabama (58. a listámon) -> IRL Texans 2/12 (44.) -16
Megfelelő helyre került ő is, most már csak az a kérdés, hogy mikorra épül fel teljesen. A választásból látszik, hogy Houstonban számítanak rá kezdőként slotban.

5/4 (141.) Rachaad White, RB Arizona State (111. a listámon) -> IRL Buccaneers 3/27 (91.) -50
A Tampa is 3. számú futóként számol vele, ahogy én is.

5/18 (155.) Amare Barno, Edge Virginia Tech (145. a listámon) -> IRL Panthers 6/10 (189.) +34
Jó esetben talán rostert fog, mint szituációs passrusher, de inkább PS.

6/17 (193.) Matt Waletzko, OT North Dakota (185. a listámon) -> IRL Cowboys 5/12 (155.) -38
Komoly esélye van felkerülni a rosterre project játékosként.

6/34 (210.) Thomas Booker, DL Stanford (159. a listámon) -> IRL Texans 5/7 (150.) -60
A Texans DL szekcióját elnézve minden esélye meg van, hogy keretben maradjon és csereként játsszon.

7/16 (231.) Isaiah Thomas, Edge Oklahoma (153. a listámon) -> IRL Browns 7/2 (223.) -8
Az jó, hogy a helyén húztam, de ebben a Clevelandben nem fog pályára kerülni, még a PS is kérdés.

Jó érzéssel tölt el, hogy látom az eredményét annak a befektetett rengeteg munkaórának, amit a felkészülésbe raktam! Most először fordul elő, hogy nem kell vasárnap reggel vizslatnom az UDFA-kat, hogy melyik draftolt játékosom hová került. Csak Barno lett később kiválasztva a hét játékosból és összesen 142 hellyel előbb kerültek kiválasztásra IRL. A két EDGE játékoson kívül reális esélye van a többieknek, hogy megfelelő snapszámban pályát is lássanak.


Szerkesztette: Egon bá

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 1 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
New York Giants draft recap 2019

1/1 Kyler Murray, QB (Oklahoma) IRL 1/1 Cardinals
QB-alternatívák abból a classból: Dwayne Haskins, Drew Lock, Daniel Jones. Jó ez.
Értékelés: A

1/23 Cody Ford, OG (Oklahoma) IRL 2/38 Bills
Kezdőguard a gyengébb fajtából.
Értékelés: C

2/34 Irv Smith Jr., TE (Alabama) IRL 2/50 Vikings
Kezdő TE, szintén nem a jobbak közül.
Értékelés: C

3/65 Deebo Samuel, WR (South Carolina) IRL 2/36 49ers
Ez már kifejezetten tetszik.
Értékelés: A+

3/89 Connor McGovern, OG (Penn State) IRL 3/90 Cowboys
Nem tudta magát beverekedni a Cowboys kezdőjébe.
Értékelés: C-

7/216 Justin Hollins, EDGE (Oregon) IRL 5/156 Broncos
Rookie éve után kirakta a Denver, de a Rams felkapta a waiveren, aktív tagja volt a SB-győztes csapat rotációjának.
Értékelés: B

7/256 Gary Johnson, LB (Texas) IRL UDFA Redskins
Jelenleg CFL-játékos.
Értékelés: F


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Draft gondolatok - 2. felvonás

Négyesével ígértem terítékre helyezni a csapatokat, de minekután a saját draftomat nem szándékozom bevonni ebbe az áttekintésbe, ezért mindenképpen lett volna egy csonka rész. Gondoltam legyen a mostani az áldozat, akkor még gyorsan publikálom, mert aztán egy időre úgyis elcsendesedek, vigyázó szemeimet az IRL draftra vetem. Folyt. köv. jövő héten.

Minnesota Vikings @habakukk

1/13. Kenny Pickett, QB (Pittsburgh)
2/12. Kenyon Green, OL (Texas A&M)
4/13. Dameon Pierce, RB (Florida)
7/13. Jalen Nailor, WR (Michigan State)

Corralt korainak tartottam az első kör végén, és nem Pickett az az egy darab QB a classban, akit többre taksálok nála. Nem tudom, ezek fényében szükséges-e részleteznem, mit gondolok utóbbi 1/13-as kiválasztásáról... Egy közepes kezdő talán lehet belőle, de szerintem már ez is nagyon-nagyon a plafont jelentené nála; ha a legvalószínűbb forgatókönyv a kérdés, már sokkal borúlátóbb vagyok vele kapcsolatban. Green teoretikus sokoldalúsága pluszpont, de szerintem akkor lesz képes igazán beválni az NFL-ben, ha nem forszírozzák őt OT poszton, hanem hagyják guardként érvényesülni. Amire a positional value miatt nincs garancia, lásd az anno hasonló cipőben járó Jonah Williamst is LT-nek draftolta a Bengals, és azóta is ott játszatják. De egyébként Green ezen a helyen jó pick, én is kb. ide lőttem be az értékét. Pierce is védhető itt, bár a 4/13-at - pláne ilyen visszafogott draft tőkével - értékesebb prospectbe is lehetett volna fektetni, mint egy olyan RB-be, aki közelebb áll a committee backhez, mint ahhoz, hogy valódi workhorse legyen. Nailor csak a szűkös létszámnak köszönheti a mentiont, róla ennyi elég is.

Pacsi érte: Green
Maflás érte: Pickett

Az augusztusi mockból: Green - 1/10. Chargers - Inkább fizikális-atletikus adottságaival, mintsem pályán nyújtott teljesítményével villogó Aggies-támadófalember az első körben? Cedric Ogbuehi és Germain Ifedi után ez csak természetes! - Most már tulajdonképpen ennek pont a fordítottja igaz rá. Top 10-es pick egyébként még mindig lehet, csak egy körrel később.



Cleveland Browns @kristof

1/9. Drake London, WR (USC)
4/5. Cole Strange, OL (UT-Chattanooga)
4/17. Max Mitchell, OL (Louisiana-Lafayette)
5/11. Thayer Munford Jr., OT (Ohio State)
5/16. Lecitus Smith, OG (Virginia Tech)
6/15. Makai Polk, WR (Mississippi State)

Arról el lehetne polemizálni, hogy ilyen WR class mellett mennyire számít jó value-nak London a top 10-ben, de ebben a szituációban, ha már mindenképpen elkapó kellett 1/9-re, nálam is ő lett volna a befutó. A középső-hátsó körös OL-dömping nem indult rosszul, Doctor Strange-ből szerintem idővel korrekt kezdő centert/guardot faraghatnak, de aztán jött a Multiple Rounds of Madness: a Mitchellhez hasonló, egyszerre alulméretezett és nem elég atletikus támadófalember projektek viszonylag gyorsan a kukában szoktak landolni, Munfordban sem látom a leendő minőségi NFL-kezdőt, hiába az Ohio State-nek köszönhető korai hype, Smith pedig szintúgy futottak még kategória. Polk hűen őrzi a Mississippi State WR-hagyományait, kezdhet is nézelődni a CFL, USFL, vagy egyéb más liga háza táján.

Pacsi érte: Strange
Maflás érte: Mitchell

Az augusztusi mockból: Munford - "2/1." Bills - https://i.imgflip.com/5jaaj0.jpg - Franchise LT, majd száműzetés RT-be, aztán "az NFL-ben már lehet, hogy csak guard", végül a rendszeres első körös prognózisok helyett már csak kósza második napos jóslatok. Tipikus "fejlődési" görbe olyan prospecteknél, akiket lényegében csak azért hájpolnak a draft process elején, mert valamely college powerhouse mezét viselik.



Jacksonville Jaguars @iktriad

1/12. George Karlaftis, EDGE (Purdue)
2/14. Christian Watson, WR (North Dakota State)
3/13. Dylan Parham, OL (Memphis)
4/12. Bailey Zappe, QB (Western Kentucky)
4/21. Braxton Jones, OT (Southern Utah)
5/7. Pierre Strong Jr., RB (South Dakota State)
5/39. Markquese Bell, S (Florida A&M)
6/37. Kalia Davis, DT (UCF)
7/12. Cade York, K (LSU)
7/34. Isaiah Weston, WR (Northern Iowa)

Karlaftisszal kapcsolatban nagyjából a közvélemény álláspontján vagyok (most már; nemrég ez még nem így hangzott volna), ilyen alapon erre az 1/12-es kiválasztásra rávághatnám, hogy reach, mégsem igazán tudok belekötni. Nem feltétlenül ezt várom, de simán el tudom képzelni, hogy jobb játékos lesz idővel, mint mondjuk az általában nála magasabban jegyzett, most még NFL-készebb Jermaine Johnson. Watson itt már nyugodt szívvel bevállalható volt (az első körös grade-eket azért erősnek érzem), a két OL pick pedig kimondottan tetszik - ha középső körös támadófalember, akkor ilyen prospectekkel kell próbálkozni (khm, kristof...). A hátsó körökben viszont lehetett volna másfajtákkal. Strongból lehet egy korrekt committee back, vagy épp Bellből egy használható harmadik safety / dime linebacker, de ha late-round pickről van szó, én amondó vagyok, inkább jöjjön egy kockázatosabb, de nagyobb upside-dal bíró illető, mint egy jóval behatároltabb potenciálú, korrekt iparos. A névsor második fele így nekem nem nyerte el a tetszésemet, előtte viszont, ahol lényegesebb, szerintem jól sikerült válogatni.

Pacsi érte: Parham
Maflás érte: Bell

Az augusztusi mockból: Karlaftis - 1/29. Seahawks - Kezdetét veszi a Boilermakers görög félistenének NFL-kalandja. Talán nem lesz epic fail, ha meg mégis, akkor irány a Taigetosz. - Lehet, hogy a delphoi jósdához kellett volna fordulniuk az NFL insidereknek, mert nem igazán sikerült belőniük, mi várható vele kapcsolatban. A top 15-től a második nap nem is egészen elejéig, mindenfélét hallani; még közvetlenül a draft előtt is a prognózisok olyan hullámzóak, mint az Égei-tenger vihar idején.

több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 286 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
Bears Draft 2022 :

1/8 : Travon Walker, EDGE, Georgia
Reménykedtem benne hogy Willis lecsúszik ide, de nem gondoltam komolyan. Minél jobban néztem a többi QB-t, annál bizonytalanabb lettem bennük, Corral-Howell volt a sorrend, de végül úgy döntöttem hogy valaki lecsúszik 2/7-re. Természetesen Oregon drukkerként örültem volna ha Thibodeaux lecsúszott volna, nem így lett. Garrett Wilson is kiment, így inkább jött egy másik needre játékos Gregory mellé. Fontos hogy erről a pozícióról mindenkinek lejár a szerződése jövőre. A Georgia D hypeja engem is meggyőzött annyira hogy kivigyem. Ami nagyon tetszett benne hogy hiába van egy pass rush technikája, gyors, és okosan játszik. Jó futás ellen is, ami extra, remélhetőleg jó csapathoz kerül ahol tud fejlődni technikailag.

2/7 : Sam Howell, QB, North Carolina
Erre a pickre fel volt írva pár név, hátha egy lecsúszik. Nos egyedül Drake Jackson volt aki ide kicsit reach lett volna, de Edge már jött. Maradt Howell, a 3.QB volt nálam. Igazi hullámvasút az ő tapeje, az igazi “Gattuso: sometimes maybe good sometimes maybe shit”, főleg a pontossága. Egyébként a tavalyi szezonban meg herobowl-ra váltott, sokszor fut, anyja biztos kivan hogy mikor töri össze magát. Nagyon remélem hogy valaki az első kör végén kiviszi, vagy a 2. elején, vagy olyan csapathoz kerül ahol fejlesztik, mert lehet javítani ezeken a hibákon. Locknál már nem lehet. Ha meg kuka, akkor remélhetőleg jó pick lesz jövőre és jön más.

3/6 : Justyn Ross, WR, Clemson
Ha Trevorral játszhatott volna +1 évet, most biztosan korábban kiment volna, ugyanez ha nem sérült volna meg szokszor. A sok ha, de nekem egy 3.kört megért. Ha olvas róla az ember, sok pozitívumot lehet találni, és a scouting egyik legfontosabb eleme hogy igenis érdemes meghallgatni mindent is. Jó lenne ha a Jags elvinné Trevornak, mert az összhang megvan. Nem a leggyorsabb, de a catch radiusa nagyon tetszetős. Mivel más általam kinézett WR nem maradt előtte, rá lőttem el a patront.

4/33 : Marquis Hayes, OG, Oklahoma
Egy falemberrel szerettem volna próbálkozni, és erre egy LG tökéletes, hiába van másik kettő a rosteren, egyenlőre Kindleyt nem engedném jó szívvel a pályára, így Mekari láthatja el ezt a feladatot. Szóval itt bajok vannak. Ezért jött egy prospect ide, viszont ahogy olvastam róla egyszerűen mindenki máshova tippeli. Nekem tetszik az ereje (raw power), futásoknál jó, OL játékosokhoz én speciel annyira nem értek, de a Senior Bowl gyakorlaton se volt rossz. Remélhetőleg valaki beleszeret IRL.

5/36 : Josh Ross, LB, Michigan
7/6 : Marquan McCall, DI, Kentucky
Ha megnézzük az eddigi draftjaimat, az 5.körtől sosem voltak jók a pickjeim, ezért ide már nem is terveztem előre időhiány miatt. Ahogy haladt a draft, láttam hogy a kettő pickkel kell egy DI és egy LB. Mivel volt időm a draft alatt, pozíciónként nézve a bentmaradt játékosokat elkezdtem keresgetni. Josh Ross így jött, 3-4-es ILB-ként system fit, és ami megtetszett benne az a leadership skillje. Jó éve volt a Michiganbe, kicsit undersized, ki tudja. McCall az a játékos, akire rákérestem, és a fotója alapján láttam hogy ő az igazi nagydarab ember akinek DI pozíción adok egy esélyt. East-West Shrine game-en lehozta amit kell a centerek ellen, de nem hiszem hogy nagy jövője lenne.

Összességében adok erre a draftra egy B- értékelést, aztán majd vassádi szétszedi. Minden posztra amit szerettem volna ilyen fontossági sorrendben érkezett ember, aztán a jövő eldönti hogy jól sikerült vagy nem.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Draft gondolatok - 1. felvonás

Utólag láttam, hogy a chaten megint meg lettem szólítva draft értékelés ügyben, többen is kérték már, hogy véleményezzem a draftjukat, és olyan is megesett a közelmúltban, hogy beharangoztam egy draft értékelőt, amit végül aztán nem volt időm megvalósítani. Így elhatároztam, hogy megpróbálkozom egy olyan szériával, amit értékelőnek nem neveznék, mert arra most sincs kapacitásom, hogy minden csapatnál alaposabban utánanézzek a needeknek, vagy hogy adott picknél kik lettek volna még elérhetők, megérte-e nyélbe ütni egy adott trade-et, stb., és grade-eket sem akarok osztani, ellenben igyekszem minden csapat draft classához néhány gondolatot fűzni.

Továbbá érdekesség gyanánt, az augusztusi mock draftomban szereplő prospecteknél felidéztem az akkor leírtakat, némiképp összehasonlítandó, hogy a korai közvélemény, sztereotípiák, tévhitek miként formálódtak a draft process végére.

Minden ilyen irományban négy-négy csapat kerül terítékre; a szokásos AFC Easttől NFC Westig haladás vagy egyáltalán csoportonkénti bontás helyett a sorrendet ezúttal a random.org szponzorálta.

Tennessee Titans @Rajna

1/24. Andrew Booth Jr., CB (Clemson)
2/24. Trey McBride, TE (Colorado State)
3/24. Jalen Tolbert, WR (South Alabama)
4/24. Kyle Philips, WR (UCLA)
4/26. Spencer Burford, OL (UTSA)
5/5. Tycen Anderson, S (Toledo)
5/24. Matthew Butler, DT (Tennessee)
5/34. Kyren Williams, RB (Notre Dame)
6/33. Dane Belton, DB (Iowa)
7/24. Tyrese Robinson, OL (Oklahoma)

Booth engem nem győzött meg arról, hogy őrá tutibiztos leendő első számú cornerként kellene tekinteni, de nem tartom kizártnak, hogy megtérül ez a befektetés. McBride nálam a class egyértelműen legjobb tight end prospectje, itt már kifejezetten jó value. A többi pickben viszont nem sok fantáziát látok, közülük az általam legmagasabban rangsorolt játékos Belton a maga nem túl előkelő 131. helyével. Különösen az böki a szemem, hogy a class megannyi ígéretes WR prospectje helyett egy, már skill set szempontjából sem igazán NFL fit elkapóra, meg egy alulméretezett és kellő atletikusságnak is híján lévő slot receiverre lettek relatíve korai pickek elpazarolva.

Pacsi érte: McBride
Maflás érte: Tolbert

Az augusztusi mockból: Booth - 1/17. Steelers - Derion Kendricket kirúgták, ráadásul a linebacker Mike Jones is transzferelt, így a draftnikek kénytelenek voltak új darling után nézni a Clemson védelmében - íme. - És nem is találtak másik kiskedvencet, bár a Tigers fényének tavalyi ideiglenes(?) elhalványulásával annyira talán nem is keresték.

Miami Dolphins @Göbi

1/3. Aidan Hutchinson, EDGE (Michigan)
1/25. Daxton Hill, DB (Michigan)
1/28. Matt Corral, QB (Ole Miss)
3/2. Brian Asamoah, LB (Oklahoma)
4/1. Cordale Flott, CB (LSU)
5/2. Derion Kendrick, CB (Georgia)
5/25. Chris Paul, OL (Tulsa)
5/35. Charleston Rambo, WR (Miami-Fl.)

Hutchinsont eleget fényezték már, róla csak annyit, hogy nálam is az ő nevével kezdődött a board. A másik michigani már érdekesebb figura, kíváncsian várom, hogy belőle valóban egy sokoldalú fegyver lesz a secondary-ben, vagy akárcsak a szintén a slot corner és deep safety határán táncoló Lamarcus Joyner esetében, úgy Hill teljesítményében / értékében is drasztikus különbség lesz a két poszton. Corral - szigorúan GM játékban gondolkodva - nekem itt kissé korai, bár megértem, ha Goff-fal a kezdőben előbb kockáztat az ember, és annyit mindenképpen elmondhatok a védelmében, hogy csak egy olyan QB van a classban, akinek a beválási esélyeit jobbnak látom. A középső-hátsó körös pickek nem kiemelkedőek, de nem is rosszak. Mondjuk ha abból indulok ki, milyen prospectek voltak képben, amikor azon agyaltam, kiket vigyek az ötödik körben és kiknél kockáztassam meg, hogy elérhetők lesznek még a hatodikban is, akkor Kendrickért még ez az 5/2 is sok egy kicsit, cserébe Paul kimondottan szép fogás már szinte hatodik körösként.

Pacsi érte: Paul
Maflás érte: Kendrick

Az augusztusi mockból: Hutchinson - "2/1." 49ers - Brandon Graham neve - kiöregedő, relatíve sokat kereső, contract yeares veteránról lévén szó - valószínűleg fel fog bukkanni az első KeKi hullám során, hacsak vissza nem vonul. Egy másik Michigan-nevelés pótolhatná, aki állítólagos high floor - low ceiling prospectként passzol is a Niners játékospolitikájához. - Ez a "high floor - low ceiling" dolog még most is elő-előkerül vele kapcsolatban (kiemelkedő NFL-játékos lehet belőle, de a legszűkebb elithez nem fog felnőni, mondják egyesek), csak azóta mind padló, mind tető tekintetében bekövetkezett nála egy “aprócska” szintemelkedés.

New York Giants @empty taxi

1/7. Kayvon Thibodeaux, EDGE (Oregon)
2/6. Breece Hall, RB (Iowa State)
3/9. DeMarvin Leal, DL (Texas A&M)
6/6. Justin Shaffer, OG (Georgia)
6/14. Yusuf Corker, S (Kentucky)
7/9. Aaron Hansford, LB (Texas A&M)

Divat lett lehúzni Thibodeaux-t, de ez nem az a vonat, amire érdemes felülni; szerintem viszonylag hamar az NFL EDGE-ek elitjében találhatja magát. Hall nálam a class no. 1 RB-je, és a toronymagasan ugyan erős kifejezés lenne, de nem is nagyon kellett agyalni, hogy ő vagy Walker vagy akárki más. Leal bármennyire is tweener jellegű prospect és bármennyire is formán kívül játszott tavaly, némi tehetség azért szorult bele, és ez a draftpozíció már közel határesetnek mondható olyan szempontból, hogy hol lehet már érdemes megreszkírozni őt, ámbár ha arra gondolok, ki mindenki mással lehetett volna próbálkozni 3/9-nél... A hátsó körös pickek közül Corkernél látok egy egészen halvány reménysugarat, de összességében eléggé felejtősek.

Pacsi érte: Hall
Maflás érte: Leal

Az augusztusi mockból: Thibodeaux - 1/1. Cowboys - Jöhet tehát a 2022-es draft once-in-a-generation EDGE prospectje, amilyenből mostanság háromévente jön egy újabb. - Hutchinson ugyan letaszította a trónról mint a közvélemény no. 1 EDGE prospectje és legfőbb 1/1-aspiránsa, és jött Travon Walker felemelkedése is, de mindezektől függetlenül egy pillanatig sem ingott meg Thibodeaux helye a draft legszűkebb elitjében.

Az augusztusi mockból: Hall - 1/21. Jets - Hallatlanul gyenge a Jets RB-állománya, és az évnek ebben a szakaszában még amúgy is kötelező futót vizionálni az első körbe. (@Beki Nem kell RB-re első kört pazarolnod, adom majd Michael Cartert. *A műsorszám termékmegjelenítést tartalmazott.*) - Hall konszenzusos top 2 RB, és továbbra is rebesgetik vele kapcsolatban az első kört, én pedig tartottam a szavam, és küldtem Cartert a Jetsbe. 😀

Az augusztusi mockból: Leal - 1/7. Giants - Tweener, de ez mit sem számít, elvégre a túlnyomó többségben nála egyszerre gyengébb és lassabb college támadófalemberek ellen így is dominál. - A “dominál” múlt időre váltott, ennek következtében pedig a kör egyesről hármasra.

Cincinnati Bengals @dankodavid

2/2. David Ojabo, EDGE (Michigan)
2/30. Tariq Woolen, CB (UTSA)
3/30. Cam Taylor-Britt, CB (Nebraska)
4/28. Ed Ingram, OG (LSU)
4/30. Adam Anderson, EDGE (Georgia)
4/32. Bo Melton, WR (Rutgers)
6/30. Zander Horvath, RB (Purdue)
7/28. Christopher Hinton, DT (Michigan)
7/30. Clint Ratkovich, RB (Northern Illinois)

Azt gondolom, ha Ojabo nem egy powerhouse program tagjaként nyújtja azt a teljesítményt, amit tavaly letett az asztalra, akkor egy szimpla második napos speed rusher projectként lenne kezelve. Nálam ő alap esetben is meglehetősen messze lett volna attól, hogy no-brainer első körös prospectként tekintsek rá, ráadásul engem az Achilles is igencsak aggaszt egy olyan poszt esetében, ahol kiemelkedően fontos a robbanékonyság, pláne egy olyan játékosnál, akinek momentán ez az egyetlen valamirevaló fegyvere. Aki Woolent egy sima workout warriorként bélyegzi meg, azzal nem tudok egyetérteni. WR-ből átkonvertált játékos, aki még javában tanulja a CB posztot, de nagyon is biztató jeleket mutat. Egy jó DB-edzővel megtámogatva a határ a csillagos ég. Taylor-Brittnél és Ingramnél ennél azért lejjebb van a plafon, viszont mindkettejükben látom a potenciált, hogy amolyan szürke eminenciásként hosszú éveken át stabil NFL-kezdők legyenek. A kedvenc pickem viszont ebből a társaságból Melton. Óriási sleepernek tartom (elég mély álomba lehet kerülni a Rutgers-féle temetőben), bosszús is voltam kissé, hogy nem maradt bent potenciális 5/12-esnek. Alsó hangon egy remek slot receiver, de talán ahhoz sem kevés fizikálisan, hogy a pálya szélén is helyt tudjon állni. A 6-7. körben “nem ezeket a droidokat kerestük”.

Pacsi érte: Melton
Maflás érte: Ojabo

Szerkesztette: vassadi
több mint 1 éve
ljambrik Dallas Cowboys Purdue Boilermakers 578
Cowboys:

Elég savanyú szájízzel fordultam rá erre a draftra. Olyankor volt 1/1-em, amikor igazán (most) jónak kinéző QB nem volt, edge-ből meg Dunát lehetett rekeszteni. Így az alapvető cél az volt, hogy minél több Purdue-st behúzzak (apám ott csinálta az MBA-t, baromi sok Purdue-s pólóm van már 25 éve, voltam a stadionnál stb), lehetőleg értékükön. Nos a draft közben folyamatosan ment el a kedvem az egésztől, végleg ott, amikor a Colts 3/3-on kiszedte David Bellt. 3 éve követem a srácot, már freshman-ként baromi jó volt. Külön örültem, hogy a combine-on nem hasított, főleg sebességben (kb annyit futott, mint Cooper Kupp...), de ő nem is ebből élt meg. Nagy lett a pofám, azt hittem belefér, hogy második körben még húzok valaki mást. Fájdalmas tanulópénz volt, legközelebb az aktuális Purdue-st 1 körrel a big boardon elfoglalt helye előtt kihúzom, és mindenki bekaphatja. Jövőre jön Aiden O'Connel, instant 2. kör bármi van, jelen állás szerint.

Need-em amúgy volt bővem (QB, C [ez a kettő volt nagyon akut], S, ED, LB [utóbbi 3 inkáb a jövőre gondolva])

No és akkor a pickek:

1/1 Malik WIllis, QB, Liberty
Szeretem a Texast is (apám ott tartott előadást 2006-ban, baromi sok Texas-os pólóm is van a legendás 2006-os Rose Bowl-t követő hónapokból..., de két egyetemet nem lehet betenni ide ikonba, legalább idén annyira nincs senki onnan, hogy a UTSA-ről több gyereket fognak draftolni, mint a Longhornstól, úgyhogy nem kellett tartanom a bőség zavarától. Tavaly amúgy Sam Cosmiról csúsztam le.), de azért Sam Ehlingerrel neki futni az évnek kicsit meredek lett volna. Így legalább egy másik back-up QB-vel fogok. Szóval Willis. Kósza gondolat erejéig megforult a fejemben, hogy 1/1-re kiviszem Karlaftist (Purdue), és reménykedek, hogy Willis lecsúszik 1/26-ig (vagy 22-ig, és cserélek a Spigóval), de nagyon kellett a QB - ld fent -, és végül győzött a félelem, Karlaftist február-márciussal elentétben már a 20. hely utánra mockolják / helyezik big boardokra, úgyhogy itt még bizakodtam.
Nagy kérdés, Willis-szel mi lesz, ha olyan helyre kerül, mint Lamar Jackson Harbaugh kezei közé, még cserebogár is lehet, egyébként aggasztó, hogy hogy fog neki menni az átmenet. Jól fut, ágyú a karja, no de a kettő közt mi van, az kérem szépen kizárt, mert én azt nem tudom. 1-2 év után jelenleg most valahol Jalen Hurts és Lamar Jackson közé látom, aztán ki tudja. Bármi lehet, az is, hogy az évtized pickje lesz, meg az is, hogy bust (talán JaMarcus Russel-i mélységekbe azért nem ereszkedik - mert Willis okos (a bachelorja már megvan - Interdisciplinary studies-ban mondjuk, bármit is jelentsen az), Russel meg hülye).

Ahogy kihúztam Willist 1/1-re, megírtam Spigónak, hogy ha nem érnék haza 1/26-ig, akkor Karlaftis, Linderbaum, Pitre (vagy ha van bent job safety akkor az), vagy a Davis nevű, villámléptű DI. Egy trade-del is megkínált (ami aztán meg is valósult), ha a görög bent lenne 1/22-n, még megírtam neki, hogy JÓHOGY. A Megyeri híd utáni piros lámpánál olvasom, hogy Karlaftis kiment 1/12-n. Itt már elég rossz lett a kedvem, de úgy voltam vele, hogy kockáztattam, nem jött be. David Bell és a jó tanuló - jó sportoló Zander Horvath még jöhet, 3-ból 2, nem lesz rossz.

Szóval elértünk az 1/22-höz. Spigó kérdezte, hogy kell-e a trade a Linderbaumért, mondtam, hogy OK, a 4/2-t már úgyis elengedtem, mikor Karlaftisról beszéltünk, és ugyan nem volt a fejemben, hogy a többi 3 csapatnak milyen a needje, kicsit féltem, hogy Linderbaum kimegy, és akkor marad Cam Jurgens kezdőnek, mert azt már tudtam, hogy Bradburry-t, első itteni draftom első körösét ki fogom vágni (a free agency 3. körét elszámoltam, cap fölé kerültem, elcserélni nem tudtam, ez van).

1/22 Tyler Linderbaum, C, Iowa
Az idei év center sztárja (ahogy Bradburry volt), méret concern-ökkel (ahogy Bradburry esetében is volt). Nála még az probléma, hogy ahogy olvastam, nem nagyon tudott súlyt szedni magára az egyetem alatt, akkor pedig mitől lehetne nagyobb majd a felnőttek közt? Meglátjuk. Atletikus az biztos. Nála is sok múlik azért, hogy miylen offense-be kerül, olyanba ahol kibontakozhat az atletikussága, vagy ahol a méretbeli hiányosságai jönnek ki). Kellett a center, jövőre ki tudja milyenek lesznek. No brainer.

2/21 Jaquan Brisker, S, Penn State
Kellett egy inkább strong safety, Maye a rosteren van, és még lesz is egy darabig FS-ként szörnyű nettóért. Rowe kiöregszik, nem fogok vele hosszabítani, kellett az utánpótlás. Brisker talán nem túl robbanékony, de jól időzít és nagyokat üt. NFL starter strong safety kaliber, a Safety posztok évekre megoldva (Maye-ben én még bízom, mondjuk ilyen szerződéssel sok választásom nincs is).
Itt igazából el sem gondolkodtam még Bell-en, a konszenzusos, meg mindenféle draft boardon 95-125 között láttam Bellt, nyugodt voltam, simán az ölembe hullik 3/27-en, és még akkor is várhatom a "mekkora reach" vagy a "157. a boardomon kommentet" gondoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy Dániel Zoltán...

3/27-ig volt még idő, elmentem megszárítani a kölykök haját lefekvés előtt (internet kábel közelébe nem engedtem őket, főleg, hogy a router meg fent van a plafonhoz közel, csak egy tipp lakberendezésre, Spigó, szívesen). Visszajövök, Bell a Coltsnál. Kb. itt ment el a kedvem az estétől. Itt - iletve 3/20 környékén, mert akkor értem vissza a hajszárítás, öltöztetésből - lázas keresésbe indultam a boardomon, hogy na akkor vajon kit húzzak. DT-k akik bent voltak, inkább hústorony NT-k, abból meg van elég, jó is, rossz is az egy szem Jonathan Allen mellett, OL volt még, de abból is megvagyok, köszi. CB volt még jobb, de azon a poszton is kb megvagyok, Pro Bowler, stabil kezdő, [jelenleg] állás nélküli de sokat bizonyított veterán a kezdőben - mögöttük mondjuk óriási űr, de azt majd kezelem jövőre. LB-k már nem voltak bent, akik tetszettek volna. Akkor, ha már Karlaftis nem jött össze, nézzük meg az edge class fennmaradó képviselőit.

3/27 Alex Wright, ED, UAB
Részben a fentiek miatt pánik pick volt, volt nála magasabban jegyzett prospect a boardomon, de olyan posztokon, ami nem kellett. Azt a gyűlöletet ami a pick irányába érkezett viszont nem annyira értettem.
Nagy darab, hosszúak a karjai, de nem csak ehhez képest mozog jól, hanem abszolút érteken is, passz és futás ellen is kifejezetten jó. Utóbbi hetekben jön fel a konszenzusos boardokon is. Még work-in-progress, de magas a plafon, térdét mondjuk műtötték már, ez egy concern. Szerintem abszolút a helyén húztam, de a Bell fiaskó után már kevéssé érdekelt. Mondjuk az se nagyon, hogy páran UDFA-nak gonodlják, és ennek hangot is adtak.

Mivel a 4/2 belement a Linderbaum trade-be, 5/27-ig nyalogattam a sebeimet, és színeztem a boardomat, és próbáltam eldönteni, hogy milyen posztra húzzak project playert. Gondolkodtam még Calcaterrán (TE, jó volt az Oklahomán, aztán agyrázkódások miatt visszavonult már az egyetemen, majd visszatért), de mivel sok boardon nem is láttam, nyugodt voltam, jó lesz ő a 6. kör végén. Spoiler, nem lett jó.

5/27 Joshua Williams, CB, Fayetteville St
Project játékos ő is, kell majd neki egy redshirt év. 2 évet játszott egyetemen (előtte prep school, előtte egy év a gimiben, előtte inkább kosaras volt) az is Div. II, kell neki idő mire megugorja a szintkülönbséget. Ideális méretek, atletikus, a technikáján csiszolni kell, de benne van a kezdő potenciál. Aztán, hogy kihozza-e magából, az már más kérdés. 5. kör végén már lehet ezt reckírozni szerintem. Amúgy meg még mindig szar volt a kedvem Bell miatt.

6/27 Dai'Jean Dixon, WR, Nicholls State
Calcaterra kiment, céltalanul browsoltam a boardomon, nagydarab DT-k, azt sem tudom ki safety-k. Jó, akkor legyen egy furcsa nevű WR. Kis egyetemől menve, neki is lennie kell egy tanulóévnek, de jó a labdával, jók a méretek, physical. Meglátjuk, 6. kör végén simán OK, vagy lesz belőle valaki vagy nem.
Zander Horvath úgyis UDFA lesz, elég behúzni 7/1-re, hogy ne kelljen izgulni UDFA liciten. Akkor még nem tudhattam, hogy Dániel Zoltán... újra. 6/30 Zander Horvath gone.

7/1 Gerrit Prince, TE, UAB
Itt már tényleg a teljes céltalanság volt. OL, nagydarab DI-ok a, leszarom. Jó, akkor jöjjön egy TE, Tremble cseréjénék. Inkáb elkapó, mert kicsi, blokkolni majd blokkol Tremble. YAC-ben a jobb TE-k közt van az idei classban amúgy.

De igazából már nem érdekelt az este itt. Szörnyű flop, amit Willis, Linderbaum, Brisker szép emlékké tehet a távoli jövőben, de van egy olyan félelmem, hogy "ábrándozás az élet megrontója, mert kancsalul festett egekbe néz", így a költészet napja után nem sokkal.
több mint 1 éve
Jón Gunnarson Philadelphia Eagles Purdue Boilermakers 221
Indianapolis Colts:

Fura draft, nem nagyon volt olyan játékos, akire összepisilem magam, annyira beindít. A cserékből és érdeklődésből kifolyólag mindenki hasonlóan vélekedik.

1/5 - Ahmad Gardner, CB (Cincinnati)
EDGE - Thibo-tól félek, Walkerben nem bízok. Többiekkel pedig úgy vagyok, hogy van 8 egy kalap alá vehető faszi, akiből később húzhatok ízlés szerint.
OT - Csak Cross-ban látom az LT-t. Ő volt a B tervem, ha Gardnert valaki kiviszi.
Hamiltont nem szerettem volna, mivel Edge-hez hasonlóan mély a safety class.

Volt néhány gyenge pillanatom, de megálltam, hogy felcsere után érdeklődjek. Vannak nagyobb hiányosságaim, de nálam ő pihent a board élén. (Akikkel terveztem: Gardner-Hutch-Cross-Willis).
IRL kívánság: Lions.

1/32 - Lewis Cine, S (Georgia)
Apró zavar ült arcomra (Bőség!). Nem csúszott le senki, akit nagyobb értéknek gondoltam, viszont Cine-Brisker, Karlaftis-J.Johnson, Dean-Lloyd, Z.Johnson-Green nyolcasból akartam itt valakit, négyen is bent maradtak.
Cine-Brisker közül lett az, akiben nagyobb potenciált látok. Brisker stabil jó játékos lehet, szeretem a személyiségét is, Cine viszont felette lehet 1 polccal.
IRL Kívánság: Eagles

2/3 - Zion Johnson, IOL (Boston College)
32-nél már nagyon megnyugodtam, mert tudtam, hogy remek játékost tudok húzni.
Zion többet feljődött egyetemen mint Green, akinek remek adottságai vannak, ezért most nem a potenciál mellett döntöttem. Zion okosabb és jobb a technikája. Stabil G vagy C, Greenben van bust gyanúm.
IRL Kívánság: Bills

2/18 - Cameron Thomas, EDGE (San Diego St.)
2/4-re jött egy lebeszélt csere extra 3. körért. Oka: Skyy Moore kiment, Edge roham pedig nem történt! Thomas/Ebiketie/Williams hármasból mindenki bent volt.
Ebinek futás ellen szerintem lesznek problémái, inkább szituációsnak tartom, Williams balhés(?). Thomas rendes srác, szorgalmas, értelmes. Nem kiemelkedő de minden téren megbízható. Úgy gondolom ha senior bowlon vagy kombájnon nem sérült, akkor TOP 40-ben kimegy.
IRL Kívánság: Seahawks

3/3 - David Bell, WR (Purde)
Inkább hagyta volna ki a felmérőket, mert akkor sima 1-2. kör. Rondale Moore-t figyelve szerelmes lettem belé. A meccseken is látszódott, hogy nem a sebességéből fog megélni, viszont minden másban remek. Meglátjuk, szerintem van jövője.
IRL Kívánság: Colts

3/18 - Sam Williams, EDGE (Ole Miss)
Austin III, Pierce és Williams volt értéken számomra. Ha nem lesz balhé és nem lustul, akkor nem aggódom.
IRL Kívánság: Falcons

5/4 - Daniel Bellinger, TE (San Diego St.)
TE, RB, LB pozik közül akartam még húzni. Otton miatt elbizonytalanodtam, de maradtam a jobban feltérképezett faszinál.

6/3 - Mike Rose, LB (Iowa St.)
Logan Brusst akartam vinni. Benne látok egy David Edwards féle jövőt. LB/RB pozikban Rozé állt az élen. Ottito-n agyaltam, de ott több UDFA célpont is maradt.

7/5 - Tyrion Davis-Price, RB (LSU)
Nem akartam kockáztatni UDFA licitet. Radar alatti faszi.

Nagyon elégedett vagyok! Tavalyhoz képest próbáltam egy kicsit nyugodtabban nekimenni, Karlaftisra lehet felmentem volna ha 20-nál még bent van, de a többieknek örülök.

Ezúton is köszi mindenkinek a menetet és az adminkodást is Somosnak. Gyorsan lement és vótmá' is alig volt.
több mint 1 éve
BD# Baltimore Ravens Miami Hurricanes 1 721 — Sa da tay!
Ravens

1/2 Evan Neal, OT (Alabama)
Érte cseréltem fel korábban, nálam ő a class legjobb tackle propectje. Lamart meg kell védeni hogy legyen ideje a futójáték mellett passzolni is. Így adott a fal, az elkapók, a futójáték, nincs kifogás.

2/8 Devonte Wyatt, DI (Georgia)
Onyemata és Jefferson lejáró, meglepődtem hogy bent volt. Első DL volt a boardomom, felcserén is gondolkodtam érte, de maradtam a seggemen és milyen jól tettem. Nagy fogás.

4/25 Kellen Diesch, OT (Arizona State)
Projekt. Neal majd elmagyarázza neki hogyan fogyott és ott lesz a példa, hogy mit nem szabad csinálni.

6/35 ZaQuandre White, RB (South Carolina)
Zonovan Knight volt a célpont, de Ádi kivitte előlem így jött White, kiaknázandó keveset használt tehetség, határ a csillagos ég! Beugrós LB.

7/25 Jack Sanborn, LB (Wisconsin)
A Death Row oszlopos tagja, miatta lett sztár Chenal 😛

7/33 Dontario Drummond, WR (Ole Miss)
Szerettem volna itt a végén egy WR-t, végül Drummondra esett a választás,jó felépítésű labdával a kezében használható slot lehet majd egyszer.

7/41 Luke Tenuta, OT (Virginia Tech)
Mr. Irrelevant. Jó testfelépítés, rövid karral. Talán rostert fog valahol.
több mint 1 éve
Egon bá New England Patriots 1 094 — Saints GM
Saints

Eddigi legtöbb munkám volt benne a felkészülésben, az majd kiderül, hogy milyen eredménnyel, de idén a The Athletic konszenzusos listája adta big board alapját, amit még tegnap délelőtt is frissítettem. Mivel futón kívül darabra is megvoltam minden poszton, így igazán need nem volt, csak lehetőség a minőség javítására.

1/23 Trevor Penning, OT Northern Iowa (25. a listámon)
1/18-ról trédeltem hátra 5 helyet egy jövő évi 3. körösért. Az első körben az eredeti helyemen nem volt olyan játékos, akiért ragaszkodtam volna. Jöhetett volna elkapó, de azok közül a jobbak kimentek, vagy Jermaine Johnson, aki itt is ment ki, vagy Linderbaum, aki utána, de már megegyeztünk, így jött Penning, aki egyébként is ott volt a kiszemeltjeim között. Nem itt fogják kivinni pénteken, mert tudom, hogy csúszni fog, de ha jó helyre/kezekbe kerül, akkor nem baj. Igazi LT potenciál, remélem ki is jön belőle.

2/28 (60.) John Metchie III, WR Alabama (58. a listámon)
Azért jöttem vissza 3 pickkel hetekkel ezelőtt a 2. kör végére, mert bíztam benne, hogy hátha lecsúszik valamelyik TOP 2 futó, de jött a papírforma és kimentek. Ennek ellenére nem vagyok bosszús, mert igaz kicsivel előbb hoztam (habár a boardomon 58. volt), de jött Metchie! Ő volt az a játékos, akit szerettem volna a csapatomba tudni, hiszen a szezon során bármikor néztem, mindig jól játszott. Ahogy az egyik elemzésben írták a QB-k legjobb barátja, hiszen nem csak jó route futó, hanem azt követően is igyekszik megjátszhatóvá válni, ráadásul a clutch szituációkban is megoldás volt. Remélem a Pats majd elhozza Jonesnak 😊

5/4 (141.) Rachaad White, RB Arizona State (111. a listámon)
Egy futó mindenképpen kellett és ő volt ekkor a legjobb jelöltem. Tud futni, tud elkapni és egy 3. számú futótól egyenlőre nekem ennyi elég.

5/18 (155.) Amare Barno, Edge Virginia Tech (145. a listámon)
Ideális méretek és képességek! Csak nyerhetek vele, ha jó helyre kerül.

6/17 (193.) Matt Waletzko, OT North Dakota (185. a listámon)
Jó alapanyag, biztos vagyok benne, hogy draftolják, de ő egy fejlesztésre váró játékos.

6/34 (210.) Thomas Booker, DL Stanford (159. a listámon)
Remek atletikus képességekkel megáldott játékos, aki átlag feletti intelligenciával is rendelkezik.

7/16 (231.) Isaiah Thomas, Edge Oklahoma (153. a listámon)
BPA (bocs @eaglesmcnabb érte és Waletzkoért is), de benne is van potenciál.

Értékelni még korai lenne, de az kijelenthető, hogy Metchie kivételével - akit a sérülése miatt nem lehetett mérni - magas RAS pontszámú (9,96 9,84 9,72 9,89 9,81 8,69) játékosok jöttek, akikben a fizikai potenciál meg van a magasabb szinthez.

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 1 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 758 — No es importante
LIONS draftértékelő

Nem voltak előzetesen jó érzéseim a drafttal kapcsolatban, legfőképp persze azért, mert soha ilyen keveset (jóformán semmit) nem tudtam rá készülni a college ismereteimen túl, illetve a draft pickjeim se tetszettek a kinézett emberek értékéhez képest. Célként fetomy remek stratégiája által inspirálva annyit tűztem ki, hogy jól feltöltöm a WR posztot újoncokkal, ráadásként hozok a négy elitnek gondolt söprögető közül egyet, plusz a Punt godot. A franchise irányító majd jövőre érkezik, ezt a qb classt semmire nem tartom.

1/15 Treylon Burks, WR (Arkansas)
London, Wilson, Williams volt a preferált elkapótrióm, de közben lebeszéltem egy potenciális felcserét az 1/7-ig, ha esetleg Hamilton valamilyen csoda folytán bent maradt volna. Egyik se jött be, így Burks-szel kellett vigasztalódnom, aki szinte biztos, hogy később fog kimenni IRL, mert olyan sztárpotenciál nincs benne, mint a fenti hármasban, Olave-t azonban egyszerűen nem kedvelem.

2/4 Jalen Pitre, S (Baylor)
Esélytelennek véltem, hogy vagy ő vagy Brisker bent legyen még a 2/18-nál, így inkább a biztosra mentem a felcserével. Utólag kiderült, hogy túlizgultam, de sebaj Pitre is legalább olyan személyes kedvenc, mint Burks.

3/14 Khalil Shakir, WR (Boise State)
Shakirt és/vagy David Bellt akartam a második kör végi választásommal, de szerencsére jött ajánlat lecserére, így szereztem még egy extra negyedik kört és még a Boise parádés elkapója is lecsúszott hozzám.

3/17 Matt Araiza, P (San Diego State)
Úgy voltam vele, hogy ha Bell nevetségesen rossz sajtója okán a harmadik kör közepén elérhető, akkor ő jön, ha ennyire nem megvezethető nálunk mindenki, akkor minden idők legjobb puntere, aki aztán majd a rúgó feladatokat is ellátja, sőt a qb felhozatalomat elnézve még az offense-ben is helyet kaphat.

4/16 Isaiah Likely, TE (Coastal Carolina)
IRL lehet, itt esélytelennek gondoltam, hogy Araiza még draftolható, a negyedik kört így két további lyukas posztom mélyítésére szántam. A borzalmas TE classból a legfőbb kedvencem jött, nekem ennyi elég, anno még a második kört se sajnáltam volna érte.

4/27 Joshua Williams, C (UNC-Pembroke)
Mindenképp akartam még egy centert, az elérhető WR-ek közül az összes reach lett volna, scoutoltam hát egy ordas nagy project picket, lesz ami lesz.

5/15 Erik Ezukanma, WR (Texas Tech)
Újabb személyes favorit, általában ezek a kinézett elkapók szoktak 1-2 éven belül felszívódni, Ezukanmára se fogadnék nagy összegben, hogy befut, de a potenciál miatt itt bőven megéri.

6/ 27 Jeffrey Gunter, EDGE (Coastal Carolina)
7/11 Abram Smith, RB (Baylor)
7/17 Jaivon Heiligh, WR (Coastal Carolina)
7/18 Britain Covey, WR (Utah)
7/31 Daniel Hardy, LB (Montana State)

Somosnak köszönhetően fel tudtam tankolni a hátsó körös draftcetlikből, be is húztam öt játékost a PS-be. Szuper, hogy jöhetett még két Coastal Carolina playa, Hardy-ra a yahoo-s All-juice teamben figyeltem fel, Smith egyike a favorit late round sleepereimnek, Covey-t pedig egyszerűen nem hagyhattam bent, mikor Hunter Renfrow-k képesek a liga legjobb elkapói közé kerülni.

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 352 — TODDHERREMANS79
Rams

Úgy kezdtem neki, hogy a legnagyobb need talán a WR és a CB poszt, de az EDGE, S, OL, LB posztokra is elkelne az erősítés. Az előzetes tervem az volt, hogy a WR posztot mindenképp meg kell oldani. Amúgy is előszeretettel húzok WR-t az első körben (főleg ha van bent Bama prospect), azt sem zártam ki, hogy megfelelő forgatókönyvvel akár 2 WR-t is behúzok 1/19-re és 1/21-re is. Ezt leszámítva, a sok need miatt (meg amúgyis) BPA-t terveztem végig (minél több a lyuk, annál könnyebb a draft nekem), azzal a reménnyel hogy ha a top5 WR-ből akármelyik bent marad 19-ig, akkor ő no brainer.

1 19 derek stingley jr, Cb, LSU
Nyilván kiment az összes kiszemelt WR 17-ig 😀, így ez nem jött össze, maradt a jól bevált BPA. De már nem is bánom, mert leesett Stingley, aki amúgy az összes WR előtt volt nálam a boardon. Véletlen, ámde annál szerencsésebb egybeesés hogy pont needre jött, Farley-val kész is a kórházválogatott, remélem ketten együtt kihoznak szezononként 17 meccset 😀 ezen az értéken többet lehet nyerni vele mint bukni. Sport administrationt tanult, tehát aggodalomra semmi ok, ha lesérül akkor is hasznát vesszük.

1 21 Nakobe Dean, LB, Georgia
A boardomon 2 DL és Linderbaum volt előtte, BPA ide vagy oda, DI-ben a legvastagabb talán a csapat, így azt az eshetőséget elvetettem. Nagy volt a dilemma hogy ő, vagy az Iowa falembere jöjjön, végül az eszem helyett a szívemre hallgattam. Ügyes, gyors, okos, fiatal (amúgy 2 évvel fiatalabb mint a vele hasonló értékre taksált, kommunikáció szakos vetélytársa Lloyd).

4 9 Alec Pierce, WR, Cincinnati
Így hogy a top 5-ből nem hoztam elkapót, ez a szezon eleve kuka, hiszen 1-2. kaliberű WR-ből egy sincs a rosteren, de nem akartam teljesen lemondani róla, mindenképpen kellett valaki. Jobban örültem volna ha más profilú játékos, és feka gyerek jön, dehát a darab az darab. Legalább mérnök ő is mint Dean, azzal meg csankjancsi óta tisztában vagyok, hogy a fodbal az még mindig észjáték!!

4 20 : Myjai Sanders EDGE (Cincinnati)
Na innentől baszódott el az eddig elég gördülékenyen működő draftom, folyamatosan előttem mentek ki a jobbnál-jobb targetek. Ő volt az első válságpick, a tűzoltó pick mintapéldánya, Dohnovan West már be volt írva, erre kiment 4/19-re.
Kicsit túlkoros, de legalább bűnügyi igazságszolgáltatás szakra járt (tudom, gladney óta semmit sem jelent) ráadásul needre jött, meglátjuk.

6 20 Jerome Ford RB Cincinnati
Ide Waletzko volt beírva, hárommal előttem vitték ki 😀
Vészmegoldás volt ő is, habár nem túl fontos posztra jött, valakit mondani kellett hirtelen. Megjárta a Bamát is, nem ügyetlen, de kezdő RB valszeg sose lesz.
Ő volt a harmadik bearcats playám volt zsinórban, nyilván full véletlen, nincs hozzájuk kötődésem (bár Kelce és Celek nagy kedvenc), olyannyira nem, hogy még a nevüket is majdnem elbasztam 😀.

7 19 Obinna Eze, OT (TCU)
Isaiah thomast akartam, ő is kiment hárommal előtte (bocs Somos utólag is, emiatt pöcsöltem annyit olykor-olykor). Ezután a két nagynevű, Obinna és Ogbonnia között vacilláltam, végül előbbire esett a választásom a posztja miatt, nagy lesz az öröm ha valahol rostert fog. Valamelyest hazahúzott a szívem, pénzügyre járt ő is mint én, ráadásul idén le is diplomázott!

Nyilván majdnem mindenki A+-nak ítéli a saját draftját, de azt mondom hogy elsőre nem rossz. Mivel nálam nagyobb koponyák vitték ki az orrom elől a prospectjeimet, valszeg annyira nem volt fos ez a board.
tízes skálán simán van 7-es ez a draft, de jó lett volna még vagy három 3-6. körös pick

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Seahawks
Szokásos kevés pick, de legalább volt 1.köröm, mondjuk szerettem volna letradelni, de sosincs partner. Mondjuk ha lemegyek 2.kör elejébe meg 3.körbe, valszeg rosszabbul jártam volna, így legalább egy kezdőt találtam. Van pár kedvencem, de drafttőkém nem volt hogy felmenjek értük, így maradt az 1/29 és 4,4,6,6,7.körök.

Bernhard Raimann, OT Western Michigan, 1/29
Nem nagyon tudtam mit akarok itt, az OL volt a leginkább need, kezdőbe nem kell ember, mégha a két kezdő OTmnek nincs is IRL csapata. Raimann öreg, de nagyon jó. Remélem hamar jó LT lesz és akkor jó pick. OG-t nem akartam 1.körben vinni, én elvagyok közepes játékosokkal is ott. Lindebaumot akartam volna még, vagy Tyler Smitht. Az osztráknak is örülök, de hát kevés pickem volt, nem túl szexi választás, így azért nagy örömünnep nincs.

Jelani Woods, TE, virginia, 4/29
Esőlszámú célpont ő volt ide. Sztem ő kezdő TE lesz, nagy és gyors, jó elkapó TE lehet. Ezt a posztot eléggé beszívtam idén, túlfizettem Uzomaht, mivel más opció nem volt, így kellett egy rookie is kb itt, ha első körös tehetség nem volt.

Alontae Taylor, CB, Tennessee, 4/35
Adebo és Tre Brown mellé még egy fiatal CB, valaki csak kinövi magát jó kezdővé. Taylor gyors, jók a méretek, és jól is nyomta az SEC-ben.

Reggie Roberson Jr., WR, SMU, 6/29
Az ő tapje meggyőzött, többet látok benne mint a 6-7.kör. Sérült volt, de a mérete, játéka, sebessége és keze megvan.

Ty Chandler, RB North Carolina, 6/39
Itt kerestem olyan RB-t, aki se nem kicsi, se nem lassú, és van kezdő tapasztalata.

Matt Henningsen, DT Wisconsin, 7/29
Nem mondom hogy nagyon ismerem, leírások, adatok alapján lehet jövője.


Ha a sógor bejön akkor király, ha mellé az egyik 4.körösből kezdő lesz akkor telitalálat. péntek-szombatig bizakodok, reméljük nem nagyon lesznek UDFAk.

Ja és a 3.körben jöttem rá, hogy van egy plusz 4.köröm. Emiatt minimum 2 grade-del jobbnak érzem a draftomat 😀

Szerkesztette: braxa88
több mint 1 éve
dancogo Minnesota Vikings NC State Wolfpack 1 837
Jets draftértékelő

2/23 Drake Jackson, EDGE (USC)
Alapvetően Ebiketie, Zion Johnson, vagy Kenyon Green volt a célpont. Johnson álom kategória lett volna, Ebiketie viszont majdnem le is csúszott hozzám, de Jackson is nagyon ígéretes prospect, igazi freak. Mindenképpen ráfér a csapatra az erősítés az edge rusher poszton, így hogy mindkét guardom kiment, nem nagyon volt kérdés a poszt.

3/19 Carson Strong, QB (Nevada)
Összejött a mesterterv, itt ki akartam húzni, nálam QB1 lenne a classban, ha nem lenne kérdéses a térde. Egy 3. körös picket még így is megér szerintem. Stafford és Flacco mögött lesz egy redshirt éve, reméljük ezt IRL is megkapja és reménykedjünk a legjobbakban.

3/29 Greg Dulcich, TE (UCLA)
Ezt a picket majdnem elcseréltem, álmomban sem gondoltam volna, hogy lecsúszik ide 😀 Kolar és Dulcich is nagyon fasza kis prospect, de slot WR-t tudtam volna húzni később is, igazi Y TE-t, aki vertical threat is, nem nagyon.

4/34 Dominique Robinson, EDGE (Miami (OH))
Hosszútávú projekt ő, két éve még elkapó volt, nem is nagyon akartam behúzni, de kiment minden 4. körös kiszemeltem (egyet leszámítva...) és egy szituációs speed rusher mindig jól jön.

5/14 Eyioma Uwazurike, DI (Iowa St)
Ez egy brainfart volt, lásd feljebb.. Madár voltam, ha látom, hogy Yusuf Corker benn van még, őt húztam volna. Kicsit reach, de jó playa válhat belőle, az az egy év PS viszont ráfér.

6/4 Christopher Allen, EDGE (Alabama)
Az elfeledett, első meccsen megsérült Bama védő, kb 10 snapet játszott idén, de abba is belefért egy strip sack. Szintén egy PS évvel kezdi a karrierjét nálam, és szerintem IRL is redshirt év lesz neki az első szezonja.

6/22 Keaontay Ingram, RB (USC)
3. számú RB-nek egyelőre tökéletes, átlagon felüli futó, nem rossz receiver sem, pass blockban pedig majd fejlődik, ha túléli az IRL cutokat.

6/23 Quentin Lake, S (UCLA)
Mivel Corkert benéztem, a másik sleeper S prospectemet nem akartam elmulasztani és az IRL valószínűleg UDFA Lake-re repültem rá. Semmiben sem kiemelkedő, de mindkét S poszton bevethető playa, hajtós, jól szerel, és rengeteget ül a film roomban.

7/21 Kyron Johnson, LB (Kansas)
Egyik kedvencem a classban, biztos vagyok benne, hogy ST-ben kap helyet majd egy rosteren.

Alapvetően a védelem megerősítése volt a fő célom, illetve dobni egy flyert Strongra, így maximálisan elégedett vagyok, Corkert sajnálom csak.

több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Gyorsértékelés:

4 pickem volt összesen idén, a hátsó köröket elcseréltem a tracker vezetés miatt. Alapterv az volt, hogy húzok egy OT/OG kezdő potenciált, egy WR-t, meg a maradék 2 pickből jöhetett volna LB, CB, RB vagy TE.

1/27 Devin Lloyd, LB, Utah
A fentiekhez képest sikerült egy elég olcsó feltrade-et összehozni, és túl ígéretes volt a Roquan Smith - Devin Lloyd páros, és azért Earnest Jones-hoz képest lehetett még upgrade-et hozni. Titokban azt reméltem, hogy a top 5 WR vagy Penning lecsúszik ide, az nem jött össze.

2/10 Jahan Dotson, WR, Penn State
Ha Devonte Wyatt bent maradt volna, akkor dobom a WR picket, de kivették előttem, OT-ért nem akartam reachelni, így maradt az eredeti terv WR. Dotson és Watson között dilemmáztam, de a WR-soromba inkább Dotson illett, Mike Williams, DeVante Parker, Mike Callaway mellé nem még egy nagydarab, de gyors mélységi célpont kellett, hanem inkább egy ideális slot WR.

4/22 Zamir White, RB, Georgia
A feltrade miatt egy pickem elveszett a 4-ből, sajnos Max Mitchell és Braxton Jones személyében kiment az a két OL ember, akit még húztam volna, így jött egy RB. Jövőre csak McKissic lesz a keretben az idei RB-állományomból, így mellé kerestem egy kiegészítőt. Lehet, hogy White nem túl szexi pick, de én látom benne azt a korai downos workhorse futót, amit kerestem.

több mint 1 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
New York Giants, instant draft recap

1/7 Kayvon Thibodeaux, EDGE (Oregon)
Ha nem sikerül lecserélni, húzok egy EDGE-t, ennyi volt a koncepció.


2/6 Breece Hall, RB (Iowa State)
Komolyan agyaltam azon, hogy ő jöjjön vagy vmelyik Georgia-védő (Wyatt, Walker), a hátsó körökben elsősorban a védelembe terveztem depthet gyűjteni, így legyen most inkább egy támadó.


3/9 DeMarvin Leal, DI (Texas A&M)
Greg Dulcich vagy Bryan Cook volt az alternatíva a board tetején. Ügyes játékosok vannak a védőfalam belsejében csak nagyon vékony a rotáció.


6/6 Justin Shaffer, OG (Georgia)
BPA (4. körös minősítése volt nálam).


6/14 Yusuf Corker, S (Kentucky)
BPA (4. körös minősítése volt nálam).


7/9 Aaron Hansford, LB (Texas A&M)
BPA (4-5. körös minősítése volt nálam). LB depth egyébként sincs nagyon.


Szerkesztette: empty taxi


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
BD# Baltimore Ravens Miami Hurricanes 1 721 — Sa da tay!
Hiperrealisztikus mock 1. kör

1/1 Dallas Cowboys Malik Willis QB Liberty
QB kell a reachre, izé ranchra

1/2 Baltimore Ravens (MIA) Matt Araiza P San Diego St.
Koch öreg, mögötte tanulhat az ifjú, instant HOF

1/3 Miami Dolphins (HOU via WAS) Kyle Hamilton S Notre Dame
Mindenki táncol

1/4 Kansas City Chiefs Evan Neal OL Alabama
Kell valaki akire rá lehet fognia Kirk kapitánynak miért volt szar

1/5 Indianapolis Colts Aidan Hutchinson EDGE Michigan
Ezek a QB-k nem érdemelnek védelmet, de azért jöjjön a védelem új arca

1/6 Las Vegas Raiders Ikem Ekwonu OL NC State
Sorensen itt van, védelem letudva

1/7 New York Giants Kayvon Thibodeaux EDGE Oregon
Knicks nem jutott PO-ba, így Thibs megy a Giantsbe

1/8 Chicago Bears Travon Walker EDGE Georgia
Támadásban Lock megoldja, jobbat úgyse talál a GM itt

1/9 Cleveland Browns (ARI) Ahmad Gardner CB Cincinnati
Barnamártás

1/10 Los Angeles Chargers Charles Cross OL Miss. State
Legalább a handoffnál ne üssék meg Mahomest

1/11 Pittsburgh Steelers (SF) Garrett Wilson WR Ohio St.
Akármelyik spíler kezd majd Vasasfalván mehet a jól bevált szem becsuk, labdát eldob figura

1/12 Jacksonville Jaguars Derek Stingley Jr. CB LSU
Itt jók az orvosok

1/13 Minnesota Vikings Trevor Penning OL Northern Iowa
Meg kell védeni Fitzmagicet, miután Tannanhillt lecserélték

1/14 Atlanta Falcons Jameson Williams WR Alabama
Wilson megtalálta a saját Tom Hanksét

1/15 Detroit Lions Jermaine Johnson II EDGE Florida St.
Offensre majd költenek Detroitban ha lesz irányító

1/16 Arizona Cardinals (CLE) Andrew Booth Jr. CB Clemson
Az ellenfél elkapói magukra zárhatják a szopóbódét

1/17 Pittsburgh Steelers Trent McDuffie CB Washington
fogynak a használható cornerek, McDuffie ezt sajnos karhosszból oldotta meg

1/18 New Orleans Saints Jordan Davis DL Georgia
Húúús, csábító húúúús

1/19 Los Angeles Rams Drake London WR USC
Helyi hülye

1/20 Green Bay Packers Devonte Wyatt DL Georgia
Kell a védőfalba, mit egy falat kenyér

1/21 Los Angeles Rams (NYJ) Devin Lloyd LB Utah
Hazatér a kaliforniai

1/22 New England Patriots (DEN) George Karlaftis EDGE Purdue
Ezt ki meri megmondani a görögnek???

1/23 Washington Commanders Nakobe Dean LB Georgia
Az új parancsnok

1/24 Tennessee Titans Treylon Burks WR Arkansas
Brady boldog

1/25 Miami Dolphins (BAL) Daxton Hill DB Michigan
Csak a secondary!

1/26 Dallas Cowboys (NE) Chris Olave WR Ohio St.
Játszópajtás Willisnek

1/27 Pittsburgh Steelers (PHI) Tyler Linderbaum OL Iowa
Kell egy center a csapatba, akkor már legyen a legjobb a classból

1/28 Miami Dolphins (TB via BAL) Kenny Pickett QB Pittsburgh
Ha valami csoda folytán nem jönne be a Goff projekt

1/29 Seattle Seahawks Kenyon Green OL Texas A&M
Itt legális a green

1/30 Kansas City Chiefs (CIN via NE) George Pickens WR Georgia
Kirk kapitánynak mostmár nem lehet kifogása

1/31 Carolina Panthers Zion Johnson OL Boston College
Iron, Panther, Zion

1/32 Indianapolis Colts (BUF via TB, NO) Bernhard Raimann OL C. Michigan
"Ezek a QB-k nem érdemelnek védelmet" , kivéve ha az egy osztrák