Alabama Crimson Tide

Alabama redshirt junior WR ArDarius Stewart is expected to miss several weeks due to a knee injury suffered in Saturday's win over Ole Miss.
Stewart was forced out in the first half of Saturday's comeback victory. HC Nick Saban referred to the injury as a sprained knee and said, "Hopefully he will be back in a couple of weeks." The 6-foot-1, 204-pound redshirt junior has caught 13 passes for 205 yards and three touchdowns this season.

Megtörtük az Ole Miss átkot. A meccs előtt azt írtam, nehézkes kezdés után relatíve nagyarányú győzelmet várok, miután már az FSU elleni nyitányon is világosan látszott, hogy a Rebels egyetlen releváns fegyvere, hogy Kelly feldobálja a többnyire 50-50-es – esetükben inkább 75-25-ös – labdákat az FBS legfizikálisabb elkapósorának. Ez ellenünk is így volt, viszont ehhez olyan dolgok társultak, mint az első félidőben elkövetett sok apró amatőr hiba a részünkről, az ellenfél által bemákolt touchdown (Adeboyejo tavalyi lepattanós hatpontosa után most a jogtalanul megítélt TD), vagy az offense meccs eleji szerencsétlenkedése (vagyis gyakorlatilag ugyanazok, amikkel tavaly megvertük magunkat), így aztán nem voltunk messze attól, hogy sorozatban harmadszor is fejet kelljen hajtani az Ole Miss előtt. Ezúttal mi jöttünk ki győztesen a shootoutból, nem kis részben a defense és az ST pontszerzéseinek hála (3 non-offensive TD), no meg annak köszönhetően, hogy egy idő után Kiffinnek is sikerült rájönnie, hogy nem a true freshman QB karjára kellene elsősorban bízni az offense eredményességét, hanem a futójátékra kellene építeni, amivel az egész meccs folyamán jól láthatóan nem tudott mit kezdeni a Rebels védelme. Lényeg a győzelem, egy ilyen meccs után pedig jól fog jönni a kis túlzással bye weekkel felérő következő két hét (Kent State és Kentucky egyaránt Tuscaloosában).

A keretek minőségét illetően elég jelentős a különbség a két csapat között, szerintem az edzői stábjuk nem USC kaliberű (gondolok itt elsősorban Heltonra mint HC), illetve többnyire az is látványosan meg szokott mutatkozni a csapat játékán, ha extra felkészülési idő (legyen szó akár csak egy bye weekről, nem hogy egy komplett offseasonről) áll az edzőink rendelkezésére, így én nem számítottam túl nagy ellenállásra a Trojans részéről, de ennyire egyoldalú meccset én se vártam. Nincs ezen mit túlragozni, a kissé rozsdás kezdést követően klasszisokkal jobbak voltunk minden téren.

Ami a QB-helyzetet illeti, ezek után szerintem nem kérdés, hogy Hurts kezébe kell és fogják is adni a stafétát.

Nem egy kedvező stat számunkra: (mondjuk az at Alabama most nem játszik)
QB's making their 1st collegiate start versus Nick Saban at Alabama are 0-3 losing by a combined score of 125-13

Köszi Ádi a minden részletre kiterjedő beszámolódat!

ROLL TIDE!!!

Nagyjából másfél héttel a USC elleni nyitómeccs előtt egy rövid áttekintés a csapatról:

Quarterback: David Cornwell sérülése után gyakorlatilag ugyanolyan verseny zajlott, illetve zajlik a kezdő posztért, mint egy évvel ezelőtt, csak más szereposztással. Adott egy veterán, de éles meccsen korábban szinte csak garbage time-ban lehetőséghez jutó játékos – tavaly ez volt Coker, idén Cooper Bateman; egy, már korábban is a csapat kötelékében lévő, de semmiféle egyetemi meccsrutinnal sem rendelkező irányító – tavaly Bateman, most Blake Barnett; valamint egy rendkívül ígéretes, az ország egyik legjobb QB recruitjaként jegyzett true freshman – tavaly Barnett, most Jalen Hurts. És persze ezúttal is teljes homály fedi, hogy ki lép pályára kezdőként az első fordulóban. Szerintem akárcsak tavaly, úgy most is maradunk konzervatívak és Bateman kapja meg elsőként a lehetőséget; kétlem, hogy a stáb elsőre olyan irányító kezébe adná a karmesteri pálcát, aki college tétmeccsen még egyetlen snapet sem töltött a pályán (ha mondjuk Group of Five-os csapattal játszanánk a szezonnyitót, még esetleg, de ugyebár a USC az ellenfél), másrészt olyan szempontból is Batemannek van a legnagyobb rutinja ebben az offense-ben, hogy neki ez már a negyedik éve a csapatnál. Az igazán nagy upside a két freshmanben van, de az említett okok miatt szerintem Barnett csak másodikként juthat majd szóhoz, Hurts pedig bármennyire is tehetséges, valószínűleg az az alapelgondolás, hogy Batemannek és/vagy Barnettnek kell megoldania a QB posztot, így pedig az újoncnak redshirttel megspórolhatnak egy évet.

Running back: Nem újdonság, hogy új RB-nek kell átvennie a depth chart első helyét az underclassmanként profinak álló előző évi kezdő futó távozását követően, és a megszokott módon most is egykori top recruitok várnak az „előléptetésre.” Az utóbbi évekkel ellentétben viszont idén nincs köztük olyan, aki korábban már számottevő játéklehetőséghez jutott a csapatnál, Bo Scarbrough és Damien Harris is csak garbage time-ban kapott eddig szerepet. RB fronton ők ketten lesznek a főszereplők az idei csapatban, és könnyen lehet, hogy a szezon előrehaladtával sem kerül ki közülük egyértelmű első számú futó (ha mégis, akkor Scarbrough előrelépése a valószínűbb); hasonló munkamegosztás várható köztük, mint két éve a Henry-Yeldon duó esetében. A két másodéves játékos mögött az abszolút újonc B.J. Emmons kaphatja a legtöbb lehetőséget, akit az idei recruiting class egyik legjobb RB-jeként tartottak számon.

Wide receiver / Tight end: Ridley révén rendelkezünk egy college szinten elit elkapóval, ArDarius Stewart személyében itt van a másik tavalyi kezdő WR is, visszatér az előző szezont alapemberként indító, de vállsérülés miatt csak három meccsen pályára lépő Robert Foster, a 2015 tavaszán ACL-szakadást szenvedő és emiatt a legutóbbi idényben alig használt, de előtte kezdővárományos Cam Sims teljesen egészséges, illetve a nagydöntőben emlékezetes teljesítményt nyújtó O.J. Howard is maradt végzős évére, aki egyetemi szinten az egyik, ha nem a legjobb tight end. És akkor ott van még a Bowling Greenről transzferelő, tavaly közel 100 elkapást és több mint 1000 yardot jegyző Gehrig Dieter, hogy az újonnan érkező és a már itt lévő, fent nem nevezett top recruitokat ne is említsem. Egy év alatt nagyot fordult a világ ezzel az egységgel: Cooper és a többiek távozása után, rutintalan játékosokkal teletűzdelve tavaly ilyenkor még a gárda egyik (vagy a) legbizonytalanabb pontjának számított ez a csapatrész, most viszont az FBS bármely csapatának elkapóállományával szemben megállja a helyét.

Offensive line: Három tavalyi kezdő az idei szezonban is rendelkezésre áll, közülük viszont Alphonse Taylor (RG) a cserék közé szorult, Ross Pierschbacher (LG) pedig Kelly helyét veszi át centerként, így egyedül LT poszton nincs változás, ahol továbbra is a kissé túlértékelt, de egyetemi szinten még így is a legjobb OT-k közé tartozó Cam Robinson számít alapembernek. A másik tackle poszton fix helye van az újonc Jonah Williamsnek, aki early enrollee-ként már a tavaszi edzéseken is részt vett, és már akkor is lényegében végig ő gyakorolt az első csapattal. LG-ben Lester Cotton lesz az új kezdő, RG poszton pedig nyáron Bradley Bozeman edzett az első csapattal, de akár még az említett Taylor is képben lehet. A tavalyihoz nagyon hasonló a helyzet ennél a csapatrésznél, adott két visszatérő alapember (Taylor szerepétől függően lehet ez három is), a megüresedő kezdő helyeket pedig kevés vagy konkrétan nulla egyetemi meccsrutinnal rendelkező, de anno top recruitnak számító, tehát finoman szólva sem tehetségtelen játékosok veszik át. Tavaly ennek egy nem kifejezetten elit (ők kapták ugyan a Joe Moore Awardot, de szerintem azért akadt több olyan OL is, amelyik jobban rászolgált erre az elismerésre, félig-meddig ez a díj is Henry-nek volt köszönhető), de nagyon is ütős támadófal lett az eredménye, és valami hasonlóra számítok ebben a szezonban is. A fő kérdés szerintem az, hogy a Kelly-Pierschbacher váltást mennyire érzi majd meg az egység, nem is elsősorban a játék fizikai, hanem mentális részében (utóbbi az új QB miatt is különösen fontos), de összességében szerintem a mostani OL is képes lesz a tavalyihoz hasonló színvonalat hozni.

Defensive line: Robinson, Reed, Pettway és Lake távozása után már nem lesz annyira mély a DL-rotáció, mint tavaly, de most sem kell félteni ezt a csapatrészt. A legjobb védőfalemberünk, Jonathan Allen maradt végzős évére, a másik kezdő defensive end a 2014-es no. 1 recruit, Da’Shawn Hand lesz, a base NT pedig a másodéves Da’Ron Payne. Utóbbi kettőn kívül még Dalvin Tomlinson olyan, aki már tavaly is aránylag sokat volt a pályán és most ugrásszerűen megnövekedhet a snapszáma, a rotáció többi tagja viszont olyan játékosok közül fog kikerülni, akik vagy abszolút újoncok, vagy itt voltak ugyan már korábban is, de éles meccsen még nem bizonyítottak. Persze mondani sem kell, lényegében egytől egyig korábbi magasan jegyzett recruitokról van szó, és az előző években is rendre akadt a true freshmanek között olyan, aki már első idényében hasznos tagja tudott lenni a csapatnak, úgyhogy aligha lesz gond ezzel az egységgel. Röviden összefoglalva: két második körben draftolt játékos távozását követően is miénk lehet az egész FBS egyik, ha nem a legjobb védőfala.

Linebacker: Reuben Foster tavaly végre megkapta a lehetőséget kezdőként, és hozta is, amit mindenki várt tőle, ebben a szezonban pedig már egyértelműen ő lesz az LB-sor vezére. Rajta kívül a belső linebackereknél két játékos számíthat még kiemelkedő szerepre: egyikük Shaun Dion Hamilton, aki már tavaly is viszonylag sokat volt pályán a védelemben, a másik Rashaan Evans, aki szintén oszlopos tagja volt a csapatnak már az előző idényben is, csak épp nem ezen a poszton, őt ebben az offseasonben vezényelték át a külső linebackerektől az ILB-khez. Félig-meddig legalábbis, mivel nickelben az edzéseken sem nagyon használta őt a stáb off-ball LB-ként, így vélhetően többnyire vagy kizárólag csak base defense-ben fog belül játszani, és sub-package-eknél alapvetően korábbi szerepkörében, edge rusherként számolnak vele. Szükség is lesz a segítségére az OLB-knél, mivel college meccsrutin szempontjából csupa zöldfülű sorakozik a kezdő duó mögött, melyet Tim Williams és Ryan Anderson fog alkotni, akik tavaly szituációs rusherként, limitált játékidő mellett tudtak rendkívül hatékonyak lenni. Főleg Williams teljesítményére figyelt fel a nagyközönség és őt hype-olja a média, de azt tudni kell, hogy a szó legszorosabb értelmében pass rush specialistaként használták, tavaly az egész szezon alatt nem érte el a snapszáma a 200-at, kizárólag egyértelmű passz szituációkban küldték fel, ahol más dolga nem volt, mint a QB-t támadni, és tehette mindezt úgy, hogy a minimális játékidőnek köszönhetően még a meccsek végén is gyakorlatilag teljesen frissen léphetett pályára. Pass rusherként nem nagyon lehet többet kívánni egy NCAA-játékostól annál, amit ő tud, félelmetesen atletikus és emellett kifejezetten technikás is, viszont egyrészt kérdés az, hogy a jóval nagyobb terhelés mennyire veti vissza a hatékonyságát, másrészt hogy futás ellen (és adott esetben coverage-ben) mire lesz képes. Andersonnál is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy ő már run defense-ben is letett valamit az asztalra. Azért ha az eddig látottak mellett figyelembe veszem az alabamai LB-képzés minőségét, nyugodtan mondhatom, ebben a duóban bőven megvan a potenciál, hogy a Saban-éra messze legjobb kezdő OLB-párosa legyen.

Secondary: Egy kezdő corner és egy kezdő safety távozott, de mindkét poszton a jobbik alapember maradt a csapatnál. Mondom ezt úgy, hogy tavaly Cyrus Jones volt az első számú CB, Marlon Humphrey-ban viszont nagyobb az upside, már az előző szezonban is remekelt, és ha töretlen marad a fejlődése, akkor ebben az idényben egyetemi szinten az egyik legjobb cornerbackké nőheti ki magát. Eddie Jacksont pedig már most is posztja legszűkebb elitjében kell számon tartani, annak ellenére, hogy egyetlen szezont játszott csak safety-ként. A két megüresedő kezdő helyet két másodéves játékos foglalja el: Minkah Fitzpatrickről a tavalyi Freshman All-American tagsága mindent elmond, Jackson párja pedig Ronnie Harrison lesz, aki szintén mutatott biztató jeleket újoncként, egykori elit recruitról van szó, könnyen lehet, hogy már a mostani idényben is upgrade-et jelent majd elődjéhez, az (alabamai mérce szerint) átlagosnál nem jobb Geno Matias-Smith-hez képest. A kezdő négyes tehát a szokásos minőségű; ami kicsit bizonytalanabb, az a nickel back poszt, azt követően, hogy a spring practice során a csapat első számú slot cornerévé előlépő Maurice Smith úgy döntött, transzferel, a tavalyi recruiting classunk egyik ékköve, Kendall Sheffield pedig JuCo-s kitérőt tesz. Szinte biztos, hogy ezek után Anthony Averett lesz a „Star”, azaz a harmadik számú CB, de a későbbiekben akár még az újonc Shyheim Carter vagy a balhés Tony Brown is helyet követelhet magának a csapatban, bár utóbbi több (a hírek szerint minimum négy) meccses eltiltással kezdi a szezont. Dime backként általában safety-t szoktunk alkalmazni, ezen a téren Hootie Jones tűnik a befutónak.

Special teams: A rúgóknál változatlan a helyzet, Adam Griffith-nek és J.K. Scottnak is a mostani lesz a harmadik éve alapemberként. Mostanra nyilván minden Bama-drukker fel van készülve arra, hogy a csapat mindenkori kickerének lesznek fejvakarós megmozdulásai a szezon folyamán, bár azért Griffith tavaly megmutatta, hogy lehet rá számítani fontos meccseken és fontos pillanatokban (lásd a végig kiélezett Iron Bowlon ötből öt sikeres mezőnygól-kísérlet vagy az ominózus onside kick a nagydöntőben), Scott pedig a parádés újonc évet követő visszafogottabb második idény ellenére is az egyik legjobb punter az országos mezőnyben. Returner fronton van egy apró kérdőjel, miután puntoknál Cyrus Jones, kickoffoknál Kenyan Drake végezte a munka dandárját az előző szezonban, de ők ugyebár nincsenek már itt, és nem található olyan játékos a jelenlegi keretben, aki érdemi rutinnal rendelkezne visszahordások terén.

Az offense az utóbbi két évben kb. ugyanolyan helyzetben várta a szezont, mint most, és mindkétszer olyan támadósor állt össze, ami az elit védelem mellett elegendő volt a playoff eléréséhez. A védelemben depth terén vannak kérdőjelek, de az FBS másik 127 csapatának túlnyomó többsége így is gondolkodás nélkül odaadná a saját cseresorát a miénkért, a kezdő pedig változatlanul ott van az egyetemi elitben. Úgyhogy az idei csapatot is joggal sorolják a fő bajnokesélyesek közé, bár ami engem illet, a tavalyi parádés szezon után nincsenek igazán nagy elvárásaim, nem úgy állok hozzá, hogy playoff vagy bust; ha mondjuk SEC bajnoki cím nélkül nyerünk egy Access Bowlt, már azzal is simán elégedett lennék. Persze a nagy riválisokat, az LSU-t és az Auburnt verjük meg, és jó lenne végre az Ole Miss elleni rossz szériát is megszakítani (egyébként az idei legnagyobb trap game-nek én a Tennessee elleni meccset érzem), bár ha ezek megvannak, onnantól már illene konfdöntőbe jutni, aztán ha már ott vagyunk a fináléban, nem kellene kikapni, SEC-bajnokként pedig nagy valószínűséggel helyünk lenne a playoffban, és így tovább... 😊 Majd meglátjuk. Csak kezdődjön már a szezon. Roll Tide!

 twitter.com/ClayTravis/status/766439938283999232

Elég vegyes érzéseim vannak a draftal kapcsolatban.
Véleményem szerint többeket későn és van akiket korán draftoltak.
Korai picknek tartom: Kelly, Jones, Drake
Kései pick: Robinson, Ragland

Kelly-t a második körbe vártam, Jonest és Draket úgy a 4. körül.
Robinson és Ragland esetében az első kört gondoltam reálisnak.

A 2016-os draftolt játékosaink:

1/18 Ryan Kelly OC Indianapolis Colts

2/10 Reggie Ragland LB Buffalo Bills

2/14 Derrick Henry RB Tennessee Titans

2/15 A'Shawn Robinson DT Detroit Lions

2/18 Jarran Reed DT Seattle Seahawks

2/29 Cyrus Jones CB New England Patriots

3/10 Kenyan Drake RB Miami Dolphins

Ez valami hihetetlenül király

76 212 néző előtt:
White - Crimson 7 - 3

Gehrig Dieter ide transzferel a Bowling Greenről, ő volt az, aki egy meccsen tavaly két egykezes elkapást mutatott be, egyet jobbal, egyet ballal:  thebiglead.com/2015/11/18/bowling-green-wide-receiver-gehrig-dieter-made-two-incredible-one-handed-touchdown-catches/

 www.sbnation.com/college-football-recruiting/2016/2/3/10908802/alabama-signing-day-rankings-2016 Az Alabama megint tarol!

Már a főcsoport-döntők előtt is biztos volt, hogy bővülni fog a Super Bowl-győztes egykori Bama-játékosok névsora, a tegnapi meccsek után Evan Mathis (Broncos) és Kevin Norwood (Panthers) kettősére szűkült ez a kör, Roman Harper pedig második bajnoki gyűrűjére hajt.

 www.sbnation.com/college-football/2016/1/14/10763992/alabama-onside-kick-clemson-national-championship-nick-saban-adam-griffiths-marlon-humphrey Szép elemzés!

Miért lett kitörölve az Alabamai újság cikk belinkelésem?
Béczkó

Szerverhibánk volt, sok hsz törlődött különféle topikokból.

Miért lett kitörölve az Alabamai újság cikk belinkelésem?

A meccsről. Óriási csata volt. Az se zavart, amikor kiütéssel nyertük a nagydöntőket, de azért így az igazi. A Clemson előtt is le a kalappal, ugyanúgy megérdemelték volna a bajnoki címet, két hasonlóan jó csapat meccsén nüanszok döntöttek a javunkra. Kaptak három olyan touchdownt, amilyet sehol sem szabadna engedni, nem hogy egy nagydöntőben, nagyjából ennyivel billent felénk a mérleg nyelve.

Bejött, amitől a leginkább tartottam, azaz hogy az OL nem bírt a Tigers front sevenjével, Henry első TD-jét leszámítva – ami remek munka volt a támadófaltól – nem működött a futójáték, nem nagyon akadt olyan play, amikor Henry-t a LoS-on túl ütötte meg először egy védő, és pass protectionben sem tudták feltartóztatni Lawsonékat (bár leginkább Dodd az, akit ki kell emelni a túloldalról), igaz ehhez hozzátartozik, hogy nem egy alkalommal Coker sem szabadult időben a labdától. Azt, hogy mindezek ellenére az offense 38 pontot tudott feltenni a táblára egy nagyon jó defense ellen, egyrészt a nagy játékok tették lehetővé, másrészt az, hogy az ezekből és az ellenfél hibáiból adódó lehetőségeket könyörtelenül kihasználtuk – lásd a már említett két coverage breakdown TD-re váltása, Henry első touchdownja, Coker hosszú passza Stewartnak, Kiffin parádés hívása az utolsó TD drive-ban, valamint ide vehető Eddie Jackson interceptionje és az onside kick is. Utóbbi kettő nyilván nem az offense műve, de a lényeg, hogy jöttek a nagy játékok, és ha közvetlenül ezekből nem is szereztünk TD-t, az offense akkor is gyakorlatilag minden ilyen esélyt ellentmondást nem tűrően pontokra váltott.

Amire óriási szükség volt, mivel a defense nem épp szezonbeli legjobb teljesítményét nyújtotta. Ha valaki azt mondja a meccs előtt, hogy 40 pontot kapunk és még így is nyerünk, szerintem kiröhögöm. Viszont bár lehet viccesen hangzik, mert mégiscsak benyeltek 40 pontot úgy, hogy nem volt labdavesztés és az ST sem követett el orbitális hibát, de összességében nézve a defense produkcióját, nem mondanám azt, hogy rosszul játszottak. Nekem az Ole Miss meccs jut eszembe, amikor megszórták őket, de ott a turnoverek kiszolgáltatott helyzetbe hozták őket, nem mellesleg a szerencsével sem állt hadilábon a Rebels, itt meg egyszerűen Watson zsenialitásával nem lehetett mit kezdeni. A tradicionális futójáték megállítása most sem okozott gondot a front sevennek, azt meg tudtuk, hogy a QB scrambling a védelmünk (egyik) nemezise, nem volt semmi meglepő a látottakban. A secondary ugyanígy felemás volt, szereztek labdát, voltak nagy mentések, másrészt jöttek a hibák is, de erre megintcsak azt tudom mondani, hogy nem húznám rájuk a vizes lepedőt, amikor ilyen irányító van a túloldalon. Például egy kezemen meg tudom számolni, hány QB van college szinten, aki úgy odateszi azt a labdát, mint Watson az első TD-nél, vagy az az anticipation throw a másodiknál... Hozzá kell tenni, hogy a coaching is végig nagyon rendben volt a Tigersnél, például a két kezdő corner, Cyrus Jones és Humphrey felé alig ment passz, és azok többségével is megbirkóztak (az utolsó előtti TD-t Jones engedte, de Leggettet fogta, azaz TE-CB mismatch-et aknáztak ki sikeresen), ellenben mondjuk az újonc Fitzpatricket szépen megtalálták, róla kaptuk az első két touchdownt, és utána még egy DPI is egészen biztosan az ő lelkén száradt. De neki is volt például TD-t megakadályozó pass breakupja. Ezért mondom, elég vegyes képet mutatott a D, függetlenül a 40 bekapott ponttól.

Viszont ez is mutatja a csapat erejét, hogy a defense klasszis teljesítménye nélkül is meg tudtunk nyerni egy ilyen meccset egy ilyen ellenféllel szemben. Mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez, a támadó- és a védősorhoz hasonlóan az speciális egységnél és coaching terén is lehetne negatívumokat felhozni, de az ST a kihagyott mezőnygólt és egy hosszabb engedett visszahordást leszámítva parádés meccset hozott, míg edzői fronton Kiffinnek most is voltak megkérdőjelezhető hívásai főleg az első félidőben, de volt legalább annyi nagyszerű húzása, az onside kickről már nem is beszélve. Ha már utóbbit szóba hoztam, a Kick-Six és azok után, hogy mennyit savazták/savaztuk, Griffith-nek nagyon kijárt, hogy egy ilyen momentummal tudott hozzájárulni a bajnoki címhez, és Drake is megérdemelte a TD-t a sérülések és minden egyéb mizéria után.

A szezonról. Természetesen a 2011-es és 2012-es bajnoki menetelés is óriási volt, de nálam ez a szezon már most az első helyen van. A támadósorral kapcsolatos rengeteg kérdőjel az idény előtt, majd az Ole Miss elleni pofon rögtön az alapszakasz elején, ami után az „okosok” nem csak ezt a szezont, hanem a komplett Saban-dinasztiát kezdték temetni, majd erre válaszul SEC-bajnoki cím minden hátralévő alapszakasz-meccs megnyerésével, kiemelve a sorból az LSU elleni rangadót (lehet, hogy utólag már nem tűnik akkora diadalnak az a győzelem, de akkor szerintem hozzám hasonlóan minden Bama-szurkoló úgy élte meg, azt pedig nehéz elvenni), meg hát a kötelező Auburn-verés, Henry rekordhalmozó Heisman-menetelése (tegnap futott yardok és TD-k tekintetében is iskolarekorder lett, „másfél” kezdő szezon alatt), a védelem és persze elsősorban minden idők egyik legjobb front sevenjének fantasztikus játéka, a sokat kritizált Coker felemelkedése, aki pályafutása két legfontosabb meccsén hozta élete legjobbját, a Michigan State elleni gála, és végül egy szenzációs meccsen aratott győzelem a nagydöntőben – that was one hell of a ride. 😊 Nehéz lesz ezt überelni, de bízom benne, hogy itt még nem ér véget a Process, és ha ennyire jó szezont nem is feltétlenül, de hasonló végeredménnyel zárulót remélhetőleg még kapunk a csapattól a közeljövőben.

ROLL TIDE!

Szerkesztette: vassadi

Gratulálok srácok! Nem semmi volt...

Gratulálok!

16

Így kell kezdeni az évet. 😊

Meglepett, hogy a Spartans ilyen szinten képtelen volt bármiféle ellenállást kifejteni, de azért a matchupok alapján benne volt a pakliban a fölényes győzelem, még ha nem is feltétlenül ekkora különbséggel.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a futójátékuk eredményességét illetően ez volt a papírforma, onnantól pedig jött a dominóeffektus. Passzjátékra kellett volna építeniük, próbálkoztak is vele, de várható volt, hogy ha a futójáték lenullázása miatt egydimenzióssá válik az MSU offense, akkor egy szem átlagon felüli elkapóval és LT-vel megtámogatva Cook nem fogja szétpasszolni ezt a védelmet. A babérokat megint a front seven fogja learatni (joggal, teszem hozzá), és eleve Cook sem játszott jól, de az alulértékelt secondary megint odatette magát.
Azzal pedig, hogy a spártai offense nem tudott huzamosabb ideig a pályán maradni, a védelmük is halálra volt ítélve. Itt volt az egyetlen igazi meglepetés (még akkor is, ha előzetesen is nyilvánvaló volt, hogy az MSU secondary gyengeségeit nem lehet kihasználatlanul hagyni), a passzjátékra alapozott game plan, és hogy mennyire eredményesen működött. Merész húzás volt, persze van abban valami, amit Kiffin mondott a meccs után, hogy nyilván egy hónapon át a Heisman-győztesre készült az ellenfél, ezért inkább Coker kezébe adták a meccset. Utóbbi nagyot nőtt a szememben, az eddigi legfontosabb meccsen nyújtotta szezonbeli legjobb teljesítményét. De kijár a dicséret mindenkinek az offense-ben, és a komplett csapatban is, ezen a meccsen nem volt gyenge pontja a játékunknak.

A döntőben szerintem összességében a kedvezőbb matchupot kaptuk. Az offense számára ideálisabb lett volna az Oklahoma védelme, viszont a Sooners támadósora - Air Raid, hatékony (perimeter) futójátékkal megtámogatva, elit dual-threat QB - gyakorlatilag prototípusa annak, amilyen offense a mi védelmünk ellen kell. Egy defense-ek által dominált meccsen pedig nyilván jobbak az esélyeink, mint egy shootoutban.
A Clemson offense első ránézésre nem ijeszt meg, igaz, hogy az elit irányító itt is adott, aki lábon is veszélyes, de Watson elsősorban tervezett QB futásokkal operál a földön, ami kevésbé szokott problémás lenni számunkra, mint a scrambling, lásd Prescott kínlódása az utóbbi két évben. Tegnap egy kezdő DT-jét nélkülöző, elsősorban pass-heavy offense-ek ellen épített frontot szedtek szét a földön, a mi védelmünk ennél azért "kicsivel" nagyobb falat lesz számukra. Nyilván ilyen kaliberű pass offense-zel nem nagyon kerültünk szembe, de a támadófaluk nem különösebben kiemelkedő, szerintem mehet majd a jól bevált light box és három-négyemberes pass rush most is, a seven/eight-man coverage pedig - főleg ha az eddigiekhez hasonlóan hatékony pass rush támogatja - már kordában tudja tartani a passzjátékukat.
A védelmük már keményebb dió, tegnap úgy nyújtottak helyenként domináns teljesítményt (főleg futás ellen), hogy a legjobb játékosuk csak a meccs első néhány playében volt a pályán. Nem lesz könnyű feltörni azt a front sevent, ráadásul most nem tehetjük meg, hogy passzjátékra alapozunk, mert a Clemson secondary-jét lényegesen jobb játékosok alkotják, mint az MSU-ét. Szükség lesz bizony ismét egy Heisman-formában lévő Henry-re, ezért is jó, hogy a Spartans ellen minimális terhelést kapott. Valamint az OL-től kell majd leginkább az extra, most meg lehet mutatni, miért kapták ők a Joe Moore Awardot.

Roll Tide!

Már csak azt kívánom, hogy a történelem abban is ismételje magát, hogy bajnok lesz az Alabama, mint amikor Ingram nyerte a Heismant! Roll Tide Roll!