Carolina Panthers
32 feliratkozó
több mint 10 éve
Béczkó
1 264
A csapatnál azt remélik, hogy Stewart már játszhat kezdőként a Tampa ellen. Legyen így! Mondjuk lehet jobb lenne nem erőltetni, inkább a PO játsszon (brutál fokozatban XO).
több mint 10 éve
Az első vereség megérdemli, hogy egy kicsit többet írjunk róla, mert bár alapvetően nem kell ettől kétségbe esni, de tény, hogy voltak zavaró dolgok, amik a playoffban (is) végzetesek lehetnek. 1) Defense
Lehet azon vitatkozni, hogy a D vagy O vesztette el a meccset, mindkettő mellett szólnak komoly érvek 😊 Nem foglalnék állást, nyilván mindkettő alulteljesítése benne volt, viszont a numero uno probléma, mint már hetek óta a pass rush, méghozzá egész konkrétan a DL, még pontosabban a DE-k szar teljesítménye (mert hát Short miatt végül is összességében a DL nem néz ki olyan rosszul). Amióta CJ visszatért, ő maga a láthatatlan ember, és mivel elveszi a két legjobb edge rusherünk, Ealy és Addison játékidejének egy jó részét, ennek az az eredménye, hogy DE-től utoljára a hálaadásnapi meccsen láttunk sacket. Nem is tudom, mi lenne, ha KK nem játszana eszement színvonalon. Allen futás ellen okés, de megkopott már a signature first stepje, így nem ér oda az irányítókhoz, szóval nyugodtan vissza lehetne venni az ő snap számaiból is (semmi szükség nincs rá, hogy a playek 70+ százalékában pályán legyen). Nem fog megtörténni, de én inaktivizálnám CJ-t a Bucs ellen, csak úgy üzenet jelleggel az egész egység felé...
Mivel a DL nem gyakorol kellő nyomást, McDermottnak sokkal többet kell blitzelnie (TD-nek soha ennyi sackje nem volt, mint idén), mint ahogy azt szeretnénk, és a secondary ezt nem feltétlenül bírja el, Bene jobban hiányzik, mint gondoltam, miközben neki is voltak nagyon gyenge meccsei. Ezért tartok pl a Cardstól nagyon, ahol annyi jó elkapó van, hogy mindet nem tudjuk levédekezni, ha a pass rush nem éled fel.
A Falcons ellen olyan óriási gond nem volt, kaptunk 20 pontot, de a 3rd down védekezésünk kritikán aluli volt - ugye a hosszú TD is egy 3rd&13 szituban volt, ami megengedhetetlen. Ott egyébként bár Keek rosszul időzítette az ugrását, nem elsősorban ő hibázott, nem tudom, hány MLB tudott volna tökéletes pozícióban maradni a passz levédekezéséhez Julio ellen (még akkor is, ha kicsit alul volt dobva a labda)... azt ott Coleman baszta el, maga elé engedte a deep route-on lévő wr-t és még rá is lépett a lábára, úgy bukott fel. Megjegyzem, ennél a playnél is slotból indult JJ, folytatódott a trend, hogy viszik be slotba a legjobb elkapóikat az ellenfelek, hiába nem olyan jó Norman 😊
Mondjuk vasárnap tényleg nem volt jó, most nem Batman játszot 24-esben, hanem Josh, a múltkori események miatt erősen vissza lett fogva, ami érthető dolog, de neki szüksége van arra, hogy kicsit hülye legyen... Ezzel együtt nem azon a 80-90 yardon múlt a meccs, amit Julio slantekből meg comeback route-okból elkapott JNo ellen. Látványos volt, hogy mennyire ültek a slantek White-nál is, nem igazán reagáltunk rá, aztán lehet, hogy direkt, mert végül is ha nem nyeljük be a hosszú TD-t, akkor hiába lett volna olyan sokat a Falconsnál a labda.
2) Offense
13 szerzett pont a legkevesebb idén (a Jax ellen is ennyit szerzett az O), különösen a szuper első drive után ez nagy csalódás. Több dolog vezetett ehhez: rossz pass protection, különösen Remmers gyenge játéka, de a playcalling is sokszor fejvakarós volt, Cam is hozott rossz döntéseket, és a WR-ek se sokat tettek hozzá. Ami igazán zavaró, hogy Shula semmit nem reagált arra, hogy Beasley folyamatosan alázza Remmerst, lettek volna opciók: duplázás, a zseb mozgatása, esetleg bootleg hívások, legvégső esetben a T cseréje. Ehelyett végigmozizta, ahogy Beasley playről playre megverte az első lépésével Remmerst. Szeretném hinni, hogy a playoffban, ha beleszaladunk egy hasonló rossz matchupba, akkor nem a tétlenség lesz a válaszunk...
Playcallig: CAP-ot sokat ekézem, de most legitim nfl backnek tűnt (a végsebessége sose lesz az erőssége, de tetszettek a ritmusváltásai), és nem csak a nagy futásánál, ehhez képest kapott öt labdát, miközben sokáig vezettünk, de végig 1 labdabirtokláson belül maradtunk. Érthetetlen. Összességében is keveset futottunk a második félidőben, persze tömték a boxot, de akkor is, ha mást nem, a pass rusht le lehetett volna kicsit lassítani több futással. Amikor az első félidő végén Cam kisackeltette magát FG távból, ott 3rd&kurva hosszúnál rámentünk a 1st downra, de ez olyan meccs volt, ahol meg kellett volna becsülni a három pontot, rossz döntés.
Cam se hozta az első drive után, amit megszoktunk, mondjuk a highlight play mindent vitt, amikor három védővel a hátán ment még négy-öt yardot előre 😊 Nem segítette a helyzetét a már említett pass protection probléma, de hozott rossz döntéseket, amik pontokba kerültek (nem biztos, hogy ezt fel kell hozni, mindenesetre a pletykát a gyerekének születéséről a TD ünneplésével megerősítette, ki tudja, hogy milyen hatással volt rá, most a kihagyott edzéseken túl is). Összességében ami leginkább aggasztó talán az volt, hogy miután Ginn lesérült, már akkor sem volt deep threat, amikor visszajött, beszűkült a pálya, és onnantól kezdve szinte csak checkdown passzokból haladtunk, azokkal se sokat. Ha a pass protection összeomlására tudunk valamit lépni, talán más lett volna, így megölték az offense-t.
A Bucs ellen hazai pályán kötelező a W, sok minden szerintem nem fog abból a meccsből kiderülni, de nyilván jó lenne fejlődést látni a kritikus területeken.
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Coleman lábfeje is megsérült, megy MRI-re.Neki is van három hete felépülni, addig Boston pályát lát legrosszabb esetben.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Fozzy high ankle sprain, elvileg három hét alatt rendbejöhet.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Mondjuk az már lassan papírforma, hogy a Rams ellen szenved (és szív) a Seahawks.Ez itt off, de ez csak St. Louisban volt igaz, a tegnapi előtt utoljára 2004-ben győzött a Rams a Qwest Fielden.
Wyatt

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Már csak Cam MVP-címe kell : )Ez a forduló is jól mutatja, hogy minden meccs más, a Cardinals agyonverte a Packerst, miközben néhány hete csak a bírók tudták áttolni a 49ers jelentette akadályon. A Seahawks kikapott otthon a Ramstől, miközben hetek óta bombaformában vannak. A Steelers kikapott egy olyan Ravenstől, amiben a negyedik QB kezdett idén és az utcáról szedtek össze elkapókat, hogy ki tudjanak állni.Mondjuk az már lassan papírforma, hogy a Rams ellen szenved (és szív) a Seahawks. Viszont a Kosok nem lesznek PO-ban, szal szerintem így is a Seahawksot kell majd legyőznie az NFC bajnokának. Persze, nem bánnám, ha lenne megint egy Pats–Panthers, ha megint hasonló kimenetel lesz, mint az első Sport Tv-s meccsen 😀
Szóval tök mindegy mi történt ma, mi történik a jövő héten, három hét múlva kell olyat produkálni, ami elég a győzelemhez, minden más csak mellékes. Azon a napon kell úgy játszani, hogy a labda felénk pattanjon, hogy tök mindegy legyen, mit fújnak, vagy nem fújnak a zebrák. Különben ez a 14 győzelem majdhogynem mehet a kukába (ami mondjuk nem teljesen igaz, mert rengeteg szép pillanatot szerzett idén a csapat).
gabokocka
Azt hinné az ember azért írtad, hogy ha minden jól megy, mert azt szeretnéd, hogy eljussatok a Super Bowlig, nem pedig azért, hogy tietek legyen az első kiemelés 😛Azért írtam, hogy ha minden jól megy... De a saját kezünkben van a sorsunk.A jó hír, hogy most már csak hazai pályán lesz meccsünk - ha minden jól megy, a Superbowlig 😊Ez még egyáltalán nem tuti. Ellenben a Cards-Packers meccsen melyik eredményt preferálnátok?
Jakehomer
nemtomi
Nekem mindegy a többi eredmény, jöjjön,akinek jönnie kell 😊
Jakehomer

több mint 10 éve
Fozzy sérüléséről egyelőre nincs semmi konkrét, a meccs után húzódásról beszéltek. Mondjuk az biztosnak tűnik, hogy a Tampa ellen nem lesz. Amúgy CAP teljes mértékű ignorálását a második félidőben nem értettem, egyértelműen a legjobban mozgó back volt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Egyidőben játszunk a Cardinalsszal, a mi meccsünket is magyar idő szerint 22:25-re rakták.Komoly erődemonstrációt szeretnék látni.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Tetszenek a nyilatkozatok- Cam: "We got our ass kicked today.", "We got to play better. That is unacceptable."
- Harper: "Atlanta outplayed Carolina today."
- Rivera: "It was disappointing. Had opportunities and didn't take advantage. Didn't take the Falcons lightly but we didn't play very well."
Nem dőlt össze a világ, de nincs mismásolás, nem játszottunk jól, összeszedettebbnek kell lenni. Meggyőződésem, hogy jót tesz nekünk ez a zakó. Aztán lehet tévedek 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Ez a forduló is jól mutatja, hogy minden meccs más, a Cardinals agyonverte a Packerst, miközben néhány hete csak a bírók tudták áttolni a 49ers jelentette akadályon. A Seahawks kikapott otthon a Ramstől, miközben hetek óta bombaformában vannak. A Steelers kikapott egy olyan Ravenstől, amiben a negyedik QB kezdett idén és az utcáról szedtek össze elkapókat, hogy ki tudjanak állni. Szóval tök mindegy mi történt ma, mi történik a jövő héten, három hét múlva kell olyat produkálni, ami elég a győzelemhez, minden más csak mellékes. Azon a napon kell úgy játszani, hogy a labda felénk pattanjon, hogy tök mindegy legyen, mit fújnak, vagy nem fújnak a zebrák. Különben ez a 14 győzelem majdhogynem mehet a kukába (ami mondjuk nem teljesen igaz, mert rengeteg szép pillanatot szerzett idén a csapat).
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Minden azon múlik, miként kezeli a stáb és a csapat a dolgokat.Lehet hogy három hét pihi után úgy jönnénk ki, hogy letépnénk az ellenfél fejét, de az is benne van, hogy erőlködünk a Tampa ellen szar meccs, megsérül valaki, elmegy az önbizalom, stb...
Szóval olyan feladat előtt vannak Riveráék, amilyennel még nem találkoztak pályafutásuk során.
Remélem nem egyszeri a probléma.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Egyébként gondolkozva rajta egy kicsit, remélem, a Cardinals nyer ma, nem tenne jót nekünk szerintem, ha jövő héten alibizhetnénk, aztán újabb két hétig semmi, amikor aztán egy éhes és hot csapat ellen kéne rögtön visszarázódni, erre basztak már rá csapatok.
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Ja, legalább lehet gyűjteni a motivációt jövőre a Falcons ellen 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Tök mindegy, a Tampát el kell verni.A jó hír, hogy most már csak hazai pályán lesz meccsünk - ha minden jól megy, a Superbowlig 😊Ez még egyáltalán nem tuti. Ellenben a Cards-Packers meccsen melyik eredményt preferálnátok?
Jakehomer
nemtomi
Nem szabad senki mással foglalkozni, elvileg lesz három hazai meccs, amit meg kell nyerni.
Teljesen mindegy, ki lesz az ellenfél, mindenkit meg kell verni, ha bajnok akarsz lenni. És idén képesek is vagyunk rá, persze mivel jó csapatok jutnak majd be a playoffba, ki is kaphatunk akár az első meccsen.
De hogy érzékeltessük a helyzetünket, addigra már 24 csapat tagjai golfozgatni fognak, mire mi pályára lépünk a rájátszásban.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Sokkal jobb, hogy most kaptunk ki, így nincs rajtunk teher. A Falcons-osoknak legalább így sokkal kényelmesebb lesz a fotel, amiből a meccseket nézik januárban : )
Szerkesztette: smash28anddash34
több mint 10 éve
Azért írtam, hogy ha minden jól megy... De a saját kezünkben van a sorsunk.A jó hír, hogy most már csak hazai pályán lesz meccsünk - ha minden jól megy, a Superbowlig 😊Ez még egyáltalán nem tuti. Ellenben a Cards-Packers meccsen melyik eredményt preferálnátok?
Jakehomer
nemtomi
Nekem mindegy a többi eredmény, jöjjön,akinek jönnie kell 😊
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Kibaszott nagy közhely, de lehetetlen minden héten topon lenni ebben a ligában: a Steelers kikap a tetszhalott Ravenstől, a Pats ugyan elhúzta OT-ig, de hatalmasat szenvedve csak kikaptak a Jetstől. Mi eddig behúztuk a szenvedős meccseinket is, de nem lehet mindig.
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
A jó hír, hogy most már csak hazai pályán lesz meccsünk - ha minden jól megy, a Superbowlig 😊Ez még egyáltalán nem tuti. Ellenben a Cards-Packers meccsen melyik eredményt preferálnátok?
Jakehomer
több mint 10 éve
Eljött ez a nap is, tudtuk, hogy egyszer el fog. Tök jó lett volna a 16-0, de az nem lett volna reális, legyünk őszinték. A jó hír, hogy most már csak hazai pályán lesz meccsünk - ha minden jól megy, a Superbowlig 😊
Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Na, hát a 16-0-ás elefánt sem ül tovább az öltözőben, remélem levonjuk a megfelelő tanulságokat, mert nem volt ez botrányosan szar, sok hibával játszottunk a labda mindkét oldalán, kijavítjuk a hibákat és lenyomjuk a Bucs torkán a labdát.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Stew, Wegher, Bersin, Norwood, Love, Mayo és Marlowe inaktívak. Három DT van csak Love hiányában Ealy vagy CJ indulhat belülről néhány alkalommal.
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Stewart to miss second consecutive gamewww.panthers.com/news/article-2/Stewart-to-miss-second-consecutive-game/3d915223-2e42-4a24-897a-2c39895123e5
több mint 10 éve
m.youtube.com/watch?v=zYY_X4O6w3wTD a legnagyobb király 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.

