Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
Érdekes, hogy a tegnapi meccs pontosan felében három WR-es felállásban játszott a csapat.
Charles játékideje szépen növekszik, tegnap a snapek 35%-át pályán töltötte.
Pressleynél szintén 35% az arány, érdekes hogy milyen keveset használja Gruden.
A támadófalból Zeitler egy snapet hiányzott, ez nem tudom milyen okból történhetett, de érdekességnek elmegy.
Geathers és Dunlap továbbra is fej-fej mellett a snapszámokat tekintve, Mike Johnson fölényesen a legtöbbet van pályán a DE-k közül.
Sims is egyre több lehetőséget kap, és ezt Peko 'szívja meg', csak a snapek 61%-ában volt pályán tegnap.
Gyakorlatilag megint két LB-vel játszott végig a csapat, Maualuga és Burfict minden egyes játéknál pályán volt (61/61), mellettük Lawson és Lamur egyaránt 9 snapet kapott.
Ebből kikövetkeztethető, hogy Adam Jones nickelként a snapek 70%-ában pályán volt, míg Clements egyetlen snapet kapott.

Lassan elmondhatjuk, hogy a csapat alap D# felállása a 4-2-5.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Tegnap az első félidőben az O és a D is nagyon oda tette magát, remélem ez folytatódik a Chargers ellen is, bár az sokkal nehezebb meccs lesz. Kár, hogy nem most játszunk a vasassal, irányító nélkül nem nagyon megy nekik...rizanjn
sztem nincs értelme úgy bemenni a rájátszásba, hogy a Pittsburgh-öt (Bennel) nem tudjuk megverni. imho a Patriotsot kivéve, bármely AFC csapat ellen jó esélyünk lehet, de ezt bizonyítani kell a nagy meccseken is.

erre kapunk lehetőséget dec 23án, remélhetőleg a Vasas teljes erejével szemben.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
De az tegnap is látszott, hogy a fő prioritás André Smith megtartása kell legyen a szezon végén, akár franchise taggel.gabtsi
A Dagit megnézném vak oldalon is. Más világ tudom, de van benne kraft. Szerencsétlen Collins meg játszott eddig vagy 10 snappet, holott solid kezdő szint.
nasheem
Már Whit sem elég atletikus (jóllehet technikával pótolja a hiányosságait) a bal oldalra, André ölég vicces lenne imho. Solid RT, bőven jó ott. és Zeitlerrel mit pusztítottak tegnap megint. Futásban is.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
a vasárnapi nagyon fontos meccs lesz. én nem hiszem h a Chargers még bármibe bele tudna szólni, de akkor is hatpontos meccs, illetve nagyon fontos, hogy tovább tapadjunk az élmezőnyre.

A Miami mét kétszer játszik a Patsszel, és még mennek Friscoba is, így én háromszereplősre venném az AFC WC versenyt: Colts, Steelers, Bengals.

A Colts is megy most Detroitba és még két Texans, a Steelers meg mos még Ben nélkül megy Baltimore-ba.
Ha nyerünk San Diegoban és papírforma eredmények születnek akkor elindul a tánc és mehetünk majd a 16. héten Pittsburghbe a playoffért. az de szép lesz!

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 546 — Bengals fan
De az tegnap is látszott, hogy a fő prioritás André Smith megtartása kell legyen a szezon végén, akár franchise taggel.gabtsi
A Dagit megnézném vak oldalon is. Más világ tudom, de van benne kraft. Szerencsétlen Collins meg játszott eddig vagy 10 snappet, holott solid kezdő szint.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
rizanjn Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 282
Tegnap az első félidőben az O és a D is nagyon oda tette magát, remélem ez folytatódik a Chargers ellen is, bár az sokkal nehezebb meccs lesz. Kár, hogy nem most játszunk a vasassal, irányító nélkül nem nagyon megy nekik...
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
De ha Atkinsről ódákat zengünk, akkor azért Mike Johnsonról is illene. 8 sackkel rendelkezik ő is, ami hatalmas dolog, hetedik legtöbb a ligában a DE-k között!Mikey
érdekes lesz mert ugye ő is lejár év végén. kíváncsi vagyok, hogy ez a számokban jó szezon (lényegében egy kiemelkedő meccse volt), mennyire hozza meg az étvágyát, szeretne e továbbra is itt játszani, mindenáron nem kell megtartani, de utódja sincs, úgyh gondolom vele terveznének Marvinék.
De az tegnap is látszott, hogy a fő prioritás André Smith megtartása kell legyen a szezon végén, akár franchise taggel.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
Lawson!

Bár tegnap döntő pillanatban hozott egy forced fumble-t, de attól még kaki.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Sanuval kapcsolatban akartam írni, hogy majd szóljatok kit fikázzak még, jó eséllyel megtáltosodik. 😊

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
sajnálom BJGE-t kicsit, megérdemelte volna, ha a két nagy futását TD-vel fejezi be.
A legjobb mégis, hogy SANUUUUUUU egy állat volt 😊.

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
A gabtsi által három hsz-szel lentebb már bemásolt idézet folytatása.
"I've got two contracts in my life. One with my wife and the other to protect Andy Dalton."

"We get paid to do a job and every week I go one-on-one with guys and my job is to keep Andy from getting hit. I take a lot of pride in that. It means a lot to me and somebody who gets a cheap shot after the whistle blows four times and takes it because that's his chance to hit the quarterback, I take that personal."Andrew Whitworth
Az utolsó mondatrész nagyon tetszik.

Egyébként ami sokat mondó, hogy Lewis is annyit mondott csak, hogy "tette a dolgát" és nem azon polemizált, hogy felelőtlen volt Big Whit mert kizáratta magát a meccsről. Ez jó!

---

Amit a Fisher-Price Package művelt tegnap, az valami hihetetlen volt. Hát milyen nyomás volt már Palmeren?? Nem emberi...
De ha Atkinsről ódákat zengünk, akkor azért Mike Johnsonról is illene. 8 sackkel rendelkezik ő is, ami hatalmas dolog, hetedik legtöbb a ligában a DE-k között!
Ugyanígy az O-line is olyat dominált, hogy Dalton akár le is ülhetett volna abba a bizonyos kempingszékbe. És most a run blocking is rendben volt, nemcsak Green-Ellis két és Peerman egy nagy futása miatt, hanem egyébként is jöttek konstansan a 4-5 yardos futások az eddigi 0-3 yardosok helyett.
Meg is lett az eredménye. Két domináns fal: sima győzelem.

Épp jókorra látszik összeállni a csapat.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
Ha folytatja a csapat ezt a játékot, akkor reális, tán még jobb is lehet.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
Rush Cincinnati Bengals 888
Dec 02 - at SD
Dec 09 - vs DAL
Dec 13 - at PHI
Dec 23 - at PIT
Dec 30 - vs BAL

hogy látjátok, 3-2 reális a maradék 5 hétre?



Tippelde 25
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
A. Whitworth about ejection: Says he has two contracts, one with his wife and one to protect his quarterback
8)
nem volt szép meccs, de a lényeg a win!

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 546 — Bengals fan
Nincs mit 😉Joey Tribbiani
Ez járt, mert minket is megfogtatok 😊
De persze, örök hála, egész a jövő szezonig 😉

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 546 — Bengals fan
Egy durván szar második félidővel is jött. Bírók ide, bírok oda, nekünk állt a meccs. Ezért is kár a végéért.

AJ sorozatáért is kár, de legalább nem kell vele foglalkozni. Geno ismét pusztított. Peerman meg a legjobbkor jön bele. Illetve ő jó volt eddig is, csak végre használjuk.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Rush Cincinnati Bengals 888
megvan a win.. és ami még fontosabb h a browns megverte a vasast így 6-5 el állnak ők is!



Tippelde 25
több mint 13 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 750 — Believelander
Nincs mit 😉

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
Remélem Whitworthöt nem fogják eltiltani.

Sanu 4 OROY!

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 546 — Bengals fan
jól van, legalább M Jones pályán lehet. Still hiányozni fog. Geno a végére totál kikészül majd. Remélem Dunlapnak jó meccse lesz, mert ő pihenten rohamozhatja CPt a végén is. Szoros meccs lesz, úgyhogy kell a nyomás végig.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
Akárhogy erőlködöm, ti mindig ide írjátok be, meg gondolom ezt a topikot is nézitek elsőként a meccstopik helyett, hát akkor én is ide.

Inaktívak:

CB Allen
WR Binns
WR Hawkins
FS Iloka
TE Quinn
DT Still
DT ThompsonMikey
Allen milyen fasza igazolás voltAmadeus91
legalább nincs "a bőség zavara" 😀. Adam Jones élete legjobb szezonját futja CB-ként, Hall annyira nem rossz, Kirkpatrick rotációban lassan belejön, Newman meg néha nagyon homály, máskor meg fog 2picket 😀. Arról meg nem is mondok semmit, hogy akár Clements is eljátszik végszükség esetén CB-t.
Sokkal inkább sajnálom Mays-t hogy nem tudja kihasználni a fizikai adottságait 😕.

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 838
Akárhogy erőlködöm, ti mindig ide írjátok be, meg gondolom ezt a topikot is nézitek elsőként a meccstopik helyett, hát akkor én is ide.

Inaktívak:

CB Allen
WR Binns
WR Hawkins
FS Iloka
TE Quinn
DT Still
DT ThompsonMikey
Allen milyen fasza igazolás volt
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 835
Akárhogy erőlködöm, ti mindig ide írjátok be, meg gondolom ezt a topikot is nézitek elsőként a meccstopik helyett, hát akkor én is ide.

Inaktívak:

CB Allen
WR Binns
WR Hawkins
FS Iloka
TE Quinn
DT Still
DT Thompson

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 546 — Bengals fan
Kár, hogy szar a futójátékunk. Így Daltonnak is nehezebb, illetve az előny tartása is problémás, de ha minden klappolna, nem 5-5tel állnánk. Lesz jobb.

Bár a PFF jegyek kb olyan hitelesek, mint egy Bors horoszkóp, de Boling teljesítménye tényleg döbbenetesen jó. Főleg ha azt nézzük, hogy újoncként mit produkált. Ha Zeitleren és Robinsonon is ennyit javít a stáb egy év alatt, jövőre Dalton felvihet magával egy kempingszéket a pályára.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
"The Cincinnati Bengals on the other hand sport the league's second-best pass protection unit, according to the same PFF grades. Starting left guard Clint Boling is ranked No. 1 in the NFL with an 11.1 pass blocking score; Kevin Zeitler ranks No. 9 with a 7.1. Tackles Andre Whitworth and Andre Smith rank inside the top-20 in pass protection."
forrás: PFF
igazából Daltonnak óriási idényt kellene futnia, ligaelit pass protection, liga talán legjobb WR-e, egy jó formában lévő TE....

Burrow > Luck valaha is