NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Dallas Cowboys

35 feliratkozó

több mint 14 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 821 — Cowboys fan
Chris Greisen irányítót leigazoltátok az utolsó hétre. 34 éves, utoljára 2001ben játszott éles találkozón, az akkori rájátszásos Cardinals rosterén volt. Egyébként 99ben a 7. körben draftolta az Arizona. Azóta aréna focizott, meg UFL-ben is volt.deny79
ő csak töltelék lesz, majd McGee végigtolja a meccset. Iggles meg ne szarozzon vele, mert majd jól összetörjük Májkölvikk bácsit, aztán megint nem lesz meg a Lombardijuk.
több mint 14 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 821 — Cowboys fan
na, csak ismétlésben és a harmadik negyed közepétől láttam a meccset.
kérdések:
1, Kitna mi a faszomban sérült meg? meghúzódott, miközben a pick sixeket kergette? (még ha a második nem is az övé volt)
2, a bírók azért elmehetnek a halál véreres f***ára, az olyan INT-ek közül, mint amit Bradie James csinált, tízből kilencet megadnak. ha itt most nem fújjűk be a hazai pályát, akkor a Cards összeroppan, hogy jövő ilyenkorra nem áll fel belőle.
3, persze azt nem mondom, hogy a győzelmet megérdemeltük volna, mert az extra pointot illik berúgni. viszont Buehler annyira telibe találta a lécet, hogy majdnem kidőlt a kapu 😊
4, ja igen, missed XP, majd ótvar kickoff. nem a legjobb három perce volt Buehler életének.
5, meg nem érdemeltük volna meg a győzelmet, mert az a csapat, aki 4&15-nél Larry Fitzgeraldra nem állít embert, az menjen el fát vágni Kanadába, vagy induljon a középiskolás bajnokságban. Fitz-re nem volt ember, pfff...

szerk: +1, Feely-re szavaztam a Pro Bowl-szavazáson, mert ő rúg idén a legjobban. de ha tudom, hogy a két utolsót berúgja, akkor inkább a vudubabáját kezdem el szurkálni...
+2, Jags kapja be, most asszem az Eagles-t ütni kéne, hogy ne legyünk utolsók a csoportban :/
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Chris Greisen irányítót leigazoltátok az utolsó hétre. 34 éves, utoljára 2001ben játszott éles találkozón, az akkori rájátszásos Cardinals rosterén volt. Egyébként 99ben a 7. körben draftolta az Arizona. Azóta aréna focizott, meg UFL-ben is volt.
több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
Bírom a sokatmondó játékos interjúk címeit. Valahogy most szikráját sem lehet észrevenni az optimizmsnak bennük. Íme a felhozatal:

Stephen McGee: Dream Come True, Almost (szerintem mindenki őt sajnálja)
David Buehler: I Feel Bad For Stephen (neki lehet a legszarabb)
Jon Kitna: Abdominal Strain (ezzel még játszhat)
Jason Witten: This One Hurts (nekünk is 😊 )
Miles Austin: Good Plays, Bad Plays (szívbetegeknek nem ajánlott)
Keith Brooking: Finishing The Season (na mégegy...)

Jerry Jones: Angry (ajjaj)

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 862 — Pfizer & Moderna fan
meg lehet a drafton az 5. hely. Ehhez kéne egy Detroit, Houston, és 49ers győzelem.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Sajnáltam a Cowboyst mert McGee megérdemelte volna a TD passza gyönyörű volt . Idén 3 vagy 4 boys meccset láttam Jenkins annyira minősíthetetlen szar hogy már Paymaht idézte nálunk. 😀
Egyébként nem értem a D playhívásotokat sem 4 és 15 nél nem ráállítani Fitzre egy embert hogy legalább ott legyen mellette baromság... Igazából azért volt esélyetek mert a D-teket csak a Cards O múlta alul.

50 éves alakulatoknak nem jön össze a szezon 😕
több mint 14 éve
Blevi 8 849 — Lions & Cowboys fan
Büler baszd meg amíg nem tudod megtanulni hogy kell berúgni az extra pontot addig én meg nem tanulom meg hogy kell leírni a neved.McGee szerintem is jól helyt állt,Ware tudnám még mondani hogy jó volt az egész meccsen,meg Witten,kár hogy karrierje közel legjobb idényét egy ennyire szar csapatban játssza le,ja meg nem tudom Kitna pályára lép e még idén de ha nem akkor én szeretném nagyon megköszönni neki az idei játékát mindent megtett a csapatért,és ami nem mellékes jól is játszott az interceptionjeinek meg kb a 80 százalékát a WReknek köszöntheti(akárcsak Romo)kimondottan megkedveltem.

Blevi akkor én is mondok egy nevet,Mike Jenkins,elhúzhatna ő is mondjuk aréna focizni vagy nem tudom,de lassan eljut oda hogy nem NFL szint amit csinál.Hozzáteszem nekem nagyon nagy kedvencem volt tavaly.Cowboykarcsi
Jaja Ő is elmehet a susnyásba. remélem valaki az offseasonban picsán rúgdalja mert ez nagyon kevés. Volt most is egy két jó megmozdulása de a TD előtt amit művelt, az minősíthetetlen, meg az egész secondary 4&15nél.... idegesítő.

Ja és ez Olivérgyerek egy balfasz, ennyi hülyeséget össszehordani TV-ben omfg
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 617 — Apu ökölbeszorított keze
Mi lehet ez a mentális gyengeség?

több mint 14 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
COLOMBO takarodjon el innen jó messzire már tavaly is utáltam háttal akar a bamba majma blokkolni...Blevi
Felröhögtem, amikor azt a playt lassították vissza... 😊
Szerintem a Dallas magát verte meg. Ha nem engednek a Cardsnak 14 pont előnnyel kezdeni, simán meglehetett volna.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Büler baszd meg amíg nem tudod megtanulni hogy kell berúgni az extra pontot addig én meg nem tanulom meg hogy kell leírni a neved.McGee szerintem is jól helyt állt,Ware tudnám még mondani hogy jó volt az egész meccsen,meg Witten,kár hogy karrierje közel legjobb idényét egy ennyire szar csapatban játssza le,ja meg nem tudom Kitna pályára lép e még idén de ha nem akkor én szeretném nagyon megköszönni neki az idei játékát mindent megtett a csapatért,és ami nem mellékes jól is játszott az interceptionjeinek meg kb a 80 százalékát a WReknek köszöntheti(akárcsak Romo)kimondottan megkedveltem.

Blevi akkor én is mondok egy nevet,Mike Jenkins,elhúzhatna ő is mondjuk aréna focizni vagy nem tudom,de lassan eljut oda hogy nem NFL szint amit csinál.Hozzáteszem nekem nagyon nagy kedvencem volt tavaly.

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
Blevi 8 849 — Lions & Cowboys fan
Jó meccs volt az xp kihagyása után tudtam h kinyalunk de ez a védelem egy FOS 4&15re beszopunk egy 26 yardos playt.NO COMMENT.
Van egy két ember akit jövőre nem akarok a csapatnál tudni. COLOMBO takarodjon el innen jó messzire már tavaly is utáltam háttal akar a bamba majma blokkolni...
Buehlert sajnálom de az Xp-t be kell varrni lehet neki ez ennyi volt 😕, bár adnék neki még egy évet. McGee egész jó volt a futás ment, de ismét picsánrúgtuk magunkat.
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 617 — Apu ökölbeszorított keze
Érdekes volt a végjáték az biztos.

Az extra pontot azért illik berúgni

több mint 14 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 163 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ezt meg a humor rovatba, egy kis faragóricsi:
mi semleges drukkerekiktriad az eredménykövetőben
gyeek
Szerintem a semleges drukkerek jól szórakoztak a meccsen. Nekem édesmindegy volt; hogy ki nyer. Nagyott játszott Kitna kiválása után a Cowboys. Ha megnyerik; maximálisan megérdemelték volna a győzelmet!
több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
Módosítva korábbi kijelentésem, miszerint Williams maradhat, arra az álláspontra jutottam, hogy az elmúlt pár hét indiszponált töketlenkedését beszámítva, nem kell még paycut mellett sem.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
Szórakoztató meccsé kerekedett. McGee az utolsó (előtti) dobására megvillantotta azt amit elvárhatunk tőle, bevállalósan megeresztett egy precíz bombát Austinnak. Szép volt. 4th15nél aki nem fogja meg az 5. körös újonc QBt passzát az magára vessen. Buehler bevágta kétszer is messziről, nem tudok rá nagyon haragudni. Draft hely így még jól alakulhat... 😊



Ezt meg a humor rovatba, egy kis faragóricsi:
mi semleges drukkerekiktriad az eredménykövetőben

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 862 — Pfizer & Moderna fan
NA ma egy nagy arányú győzelmet vagy egy vereséget néznék szívesen. Az első esetben örülhetnénk sok pontnak, a másodikban kedvezőbb draft helynek.

több mint 14 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
meg jelenleg azon kívül hogy fiatalabb én nem tudnék olyan indokot mondani hogy miért is lenne jobb nekünk mint Romo.Egy tehetséges ifjú titán de ugyan úgy lehet még bust is mint ahogy a lions megmentője.Én abszolút Romo mellett vagyok.

Royhoz még;szerintem bele menne a paycutba,nem hiszem hogy ezek után bármelyik csapatól is remélhetne akárcsak fele ekkora dellát is,ráadásul most hirtelen nem is nagyon ugrik be olyan contender csapat akik WR needjük lenne(ha van is ilyen nem hiszem hogy Royt keresik meg először)szal erre
"hogy ha ti nem fizettek meg,majd meg fizet más" dologra nem nagyon bazírozhat.Azt meg azért ő is tudja hogy ha rendet raknak a védelemben és a fejekben,akkor ez egy bajnok esélyes csapat,és elvileg ugye ő ide nem a pénzért hanem egy bajnoki gyűrűért jött.

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
Blevi 8 849 — Lions & Cowboys fan
Sok válasz érkezett a kérdéseimre 😊
Persze Roy jó volt, de nem 8 milláért, én arra gondoltam hogy ha nem megy bele a paycutba akkor vsz nem maradhat 3. számú WR-t meg draftolni is lehet.
Barber sztem év végén elképzelhető hogy megy. De nem nagyon kapunk érte semmit vsz.

Stafford pletyka érdekes, de nem tudom mi lenne a cserealap? Romo évek óta jó. Szegény Staff is sérülékeny ez a fal semmivel sem tudná jobban megvédeni mint a detroiti. Tény hogy jobb célpontjai lennének. Inkább több jobb, mert Megatronnál nem nagyon van jobb, de a többiek azért jobbak, mint a Lionsnál a hasonló poszton. Dez, Austin, Roy ha marad, Witten, Philips is jónak néz ki.
Sztem is csak kacsa amúgy.
több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
Lenne egy kérdésem. Tudom,hogy néhány Cowboys fan követi a Lions történéseit,hátha tud valaki valamit.
Amcsi Lions fórumokon egyre jobban terjed a pletyka,hogy Jerry Jones (ugye ő a tulajotok?) trade-elni akar Staffordért.
Nekem ez megmosolygtatóan vicces pletyka szint,de mivel egyre több szó esik róla gondoltam megkérdezem hátha olvastatok róla valamit.
Namostakkormilehet? 😀Bazzani
A legcsekélyebb utalást sem lehetett hallani Cowboys olalról, bár én tekintve az átlagos amerikai focidrukker tájékozottságát és Madden-rációját hanyagolom a külföldi fórumokat. Szerintem ez kacsa (bár nem bánnám ha nyélbe ütnének egy ilyen cserét).

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 001 — Axel Foley
1. Roy-t meg egy hatodik körös jogot adunk cserébe egy első. egy harmadik és egy hetedik körösért. tuti vétel, detroiti vevők előnyben 😊
slowmotion
Hm. Mayhew nem ilyen adakozó nálunk.
Mégha Roy vissza is jönne,amit nem tartok valószinűnek,akkor sem adnánk érte nagy árat.
Lehúznánk Titeket amennyire csak lehet. 😉

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 001 — Axel Foley
Lenne egy kérdésem. Tudom,hogy néhány Cowboys fan követi a Lions történéseit,hátha tud valaki valamit.
Amcsi Lions fórumokon egyre jobban terjed a pletyka,hogy Jerry Jones (ugye ő a tulajotok?) trade-elni akar Staffordért.
Nekem ez megmosolygtatóan vicces pletyka szint,de mivel egyre több szó esik róla gondoltam megkérdezem hátha olvastatok róla valamit.
Namostakkormilehet? 😀

több mint 14 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 862 — Pfizer & Moderna fan
Boldog Karácsony kívánok minden Dallas drukkernek! 😊

több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
Feldobok pár témát amikkel kapcsolatban kíváncsi vagyok a véleményekre.
1. Roy Williams jövője
2. 30 pontot termelünk átlagban/meccs, szerintetek Garrett maradhat év végén, és ha igen ki elképzelhető mint DC?
3. Draft/FABlevi
1) Miles,Dez és... ki legyen a harmadik? Hurd? Roy jól produkált Romo alatt, de JJ őt is szépen megkente. Ha bármelyik kezdő kidőlne simán beugrhat a kezdőbe és a szerződése miatt sem fog rinyálni. 😊
2) Pasqualoni átfaragta a védelmet év közben, nem egyzserű az átállás. A turnoverek elkezdtek csepegni, szóval szerintem marad ő DCnek, Garrettnek meg innen csúnyán kell sorozatban bukfenceznie hogy elbukja a posztját.
3) Szerződés nélküliek: Free, Spears, Bowen, Hatcher, Sensabaugh aki hirtelen eszembe jut. Free, Sensabaugh és Bowen marad szerintem, Spears kérdéses, Hatcher megy. Bár ez esetben a DL is hiányposzttá válna a drafton a vékonyka epth miatt. Szóval majd április után meglátjuk. Corner poszton jó lenne egy klasszikus aggresszív első napos draft JJ módra, Dez behúzása és az hogy most kicsit közelebb van a top5höz kedvet csinálhat neki.

Egyetértek 1-3kört nem fognak megadni érte, többiért meg nem érdemes.....
De ha adnának egy 2.kört akkor gyorsan meg kell egyezni 😊beltazor
Nem érted. 😊 Barberért SZART SEM adnának. Már az mák volt, hogy Craytont elvitték egy 7. körösért, de a Librarian max ingyen kell annak aki lát még benne valami fantáziát. Egyszerűen túl sok a fizetése és jobbak a "backupjai", ezért nem lesz maradása.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 589 — Faith, Fight, Fold
1kör: Peterson és Amukamara sajnos nem fog összejönni, vagy csak szerencsével.
Így vagy húzzunk egy jó DT-t vagy Daniel McDaniel-t(ez kicsit korai lenne top10ben).beltazor
DeAndre McDaniel az.
Ő speciel nem top10-es tehetség. Eric Berry-n kívül nem éri meg erre a posztra annyit költeni.Wicks
Van már egy DeMarcus a csapatban, az elég is. Nem kell ide több nyomi ál-arisztokratizáló fantáziátlan keresztnév. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
1kör: Peterson és Amukamara sajnos nem fog összejönni, vagy csak szerencsével.
Így vagy húzzunk egy jó DT-t vagy Daniel McDaniel-t(ez kicsit korai lenne top10ben).beltazor
DeAndre McDaniel az.
Ő speciel nem top10-es tehetség. Eric Berry-n kívül nem éri meg erre a posztra annyit költeni.