Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 6 éve
Én - kivételesen, mert egyébként általában annyira nem vagyok oda a top15-ön belüli belső dline illetve oline húzásokért - most a falba húznék. Minden évben elmondom, hogy csak óvatosan merem a prospecteket értékelni, mert nincs szemem a college körülmények közötti játékól meglátni hogy kiben mi lehet NFL körülmények között, de úgy érzem ez az idei WR class a legtetején nem olyan jó, mint az OBJ, Watkins féle class volt. A szűk legtetejét értve. Viszont alatta olyan mélységű és minőségű a class, hogy inkább tier 1.5-nek mondanám, és rengetegen beleférnek. Emiatt ár/értékben jobbnak érzem a kör végén, vagy 2. körben a WR picket, mert alig-alig gyengébbet lehet találni, sokkal olcsóbbért. Az OL-nek viszont az eleje (is) nagyon jó, én idén abból húznék ha választhatnék, és lehetőség adódna. Nem erőltetve persze, ha kimegy a legjobb 3-4 akkor mást, de ha nem, BPA alapon is az éri meg. ((Még edge lenne, de az nekünk nem kell, ahogy safety sem, DL-t meg idén én nem húznék top15-ben, BPA alapon sincs jelölt aki tetszene.)Jaj csak OL pick ne legyen. Betli az összes általában, de az ára miatt muszáj 4-5 évig nyomatni. Ha már elviekben nálunk a liga legjobb OL edzője, akkor illene neki mondjuk 2., 3. napos prospectek között is kiszúrni a talentet. Vagy legalább is kihozni a legjobbat belőlük.
peterk2005
több mint 6 éve
Okudah sztem fix top5 pick, esélyünk se lesz rá, és egyetértek Blackkel, utána szakadék van és nem látok jó valuet 15-re: van 4-6 hasonló CB, eltérő skillsettel, de 20-on belül reachnek érezném az összeset (hátratrade/második kör Kristian Fulton a kívánságom ez a poszton).Isaiah Simmons, ha nem viszi a Giants/Panthers, akkor feltraddel elérhető lesz, ő sztem Fangionak az a Wild Card amire szüksége van és rohadt nagyot dobna a védelmünkön.
OT-t én nem várok 15-re, max egy a hátra tradet és Josh Jones-t, vagy szimplán második kört és Josh Jonest 😀
A WR-ekről már sokat beszéltünk, nem tudok hozzátenni, de a Ruggs iránti imádatunk eléggé nyilvánvaló és mi nem szoktunk smoke screenelni.
Nekem most am eléggé az az érzésem h fel fogunk cserélni, Simmons, Ruggs III tippre a cél, remélem jövő évi elsőt nem áldozunk fel, de második köröknek sem örülnék (harmadikból csak idén 3 van, abból mehetne akár).
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 6 éve
Én - kivételesen, mert egyébként általában annyira nem vagyok oda a top15-ön belüli belső dline illetve oline húzásokért - most a falba húznék. Minden évben elmondom, hogy csak óvatosan merem a prospecteket értékelni, mert nincs szemem a college körülmények közötti játékól meglátni hogy kiben mi lehet NFL körülmények között, de úgy érzem ez az idei WR class a legtetején nem olyan jó, mint az OBJ, Watkins féle class volt. A szűk legtetejét értve. Viszont alatta olyan mélységű és minőségű a class, hogy inkább tier 1.5-nek mondanám, és rengetegen beleférnek. Emiatt ár/értékben jobbnak érzem a kör végén, vagy 2. körben a WR picket, mert alig-alig gyengébbet lehet találni, sokkal olcsóbbért. Az OL-nek viszont az eleje (is) nagyon jó, én idén abból húznék ha választhatnék, és lehetőség adódna. Nem erőltetve persze, ha kimegy a legjobb 3-4 akkor mást, de ha nem, BPA alapon is az éri meg. ((Még edge lenne, de az nekünk nem kell, ahogy safety sem, DL-t meg idén én nem húznék top15-ben, BPA alapon sincs jelölt aki tetszene.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Nézegettem így a mockokat stb, és pont egy olyan helyen vagyunk, ahonnan le tudunk tradelni akár egy OL vagy WR rush esetén, és ha kicsit lejjebb mennék ebben az esetben mit szólnátok CB-nek C.J. Henderson-hoz ? Szerintem is Okudah után ő lehet a legjobb CB, WR-t meg lehet a 2. napon is húzni.Szerintem Okudah és a többiek között nagy szakadék, 15nél egyedül Okudah lenne jó value, és rosszabb annál a csapatunk, hogy kapkodjunk hogy idén legyen valami. Hiába jönne egy CB attól még szarok lennénk, olyat húzzunk aki 10 year starter lehet.
Heisman Trophy
Hátra trade után jöhetnek a "tier 2-es" CB-k, 1/15ben valamelyik a 4 OT vagy a 3 WR közül vagy Okudah, aki egyébként nem lesz bent, de ha trade range-be csúszik, még akár fel is cserélnék érte...
De nekem amúgy a WR is olyan, hogy van Jeduy aki a legjobb route runner vagy Ruggs the third, aki a leggyorsabb meg Lamb aki a 2 között van, de érzésre a legnagyobb a képe. Nem tudom mi a legfontosabb Shurmurnál, de azt hozzuk, aki abban kiemelkedő ami a legfontosabb, aki Jeudy vagy Ruggs. Ők legalább találkoztak már olyan CB-vel is, aki valamikor NFLben lesz, a Big12-et inkább hagyjuk...
Ha a számunkra legjobb WR nincs bent, akkor lehet próbálkozni hátra trade-del, ha jól dőlnek a dominók kaphatunk egy tier2 CB-t és tier2 WR-t mindkettő jó merítés. Shenault -helyi srác - biztos közönség kedvenc lenne, de félek a sérülésektől, Reagor köthető a Broncoshoz, de azért Montae Reagor nem mostanában lesz HOFer. Egyébként ő az egyik vesztese hogy elmarad a Pro Day, mert combineon lassabb futott a vártnál, emiatt csúszhat és lehet nagyobb steal. Talán Higgins a legreményteljesebb tier2 WR prospekt számomra. É még Mims, Jefferson, Aiyuk, szinte biztos, hogy akár a 2. körre is jut egy magasan jegyzett WR.
Szóval bőven van mozgás tér.
Ott van még persze 1/15re Wills, Wirfs, Becton és Thomas, de nem tudom érdekel-e minket egyáltalán OTk. Kicsit úgy érzem vakon bízunk a sérültben és nem akarunk eléggé szabadulni Holdintól. Pedig a 4 közül 1 simán bent lehet 15ben. A 2 combinehőstől annyiból tartok, hogy az mostanában nem nagyon jött be nekünk és nem is hinném hogy akár az OT között nagyon elől lennének nálunk, inkább a college tapere fordítottuk a hangsúlyt. Ha valakit mondanom kéne, akkor Becton, de itt igazából bárkivel meg tudnék barátkozni.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Nézegettem így a mockokat stb, és pont egy olyan helyen vagyunk, ahonnan le tudunk tradelni akár egy OL vagy WR rush esetén, és ha kicsit lejjebb mennék ebben az esetben mit szólnátok CB-nek C.J. Henderson-hoz ? Szerintem is Okudah után ő lehet a legjobb CB, WR-t meg lehet a 2. napon is húzni.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Najó, de ha nincs idény, akkor az sem derül ki, hogy milyen volt a draft, akkor a WTF trade-ek sem derülnek ki, mert mi szurkolók úgy működünk, hogy az első napon még csováljuk a fejünket, hogy ezt a noname állatot hogy lehetett ide hozni, amikor az első nyilatkozatot adja Broncos mezben, akkor elkezdjük keresni a helyét a csapatban, amit a harmadik napra megtalálunk, hogy a negyedik napon tuti fix húzásnak lássuk, az ötödik napon már mezt rendelünk és biztosak vagyunk benne, hogy mi kibaszott jól jártunk a drafton, a mi vezetőink mekkora playák már, a többi harmincegy csapat meg baszhatja, nekik is megvolt a lehetőségük kivenni, de nem tették, mekkora lúzerek má'... Aztán eljutunk oda is majd, hogy Black leírja, miért volt minden idők leggyalázaotsabb draftja az a 2020-as, amikor épp telefonon seggelték be a pickeket a holdkóros GM-ek. Szóval ha nincs idény, akkor valószínűleg minden csapat A pluszpluszpluszpluszpluszpluszpluszpluszpluszpluszplusz-os draftot tol idén. 😊Április van. Senki nem tudja most mi lesz Szeptemberben. Addigra lehet meglesz a nyájimmunitás és lecseng az egész, de lehet épp akkor durvul be a második hullám és mindenki karanténban lesz.A draft nagyon izgalmas lesz ilyen körülmények között, kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz hatással az eseményekre, gondolok itt WTF trade-ekre, stb. Illetve most egy kicsit más megvilágításba kerül, hogy kevesebb stábtag vett részt a Combine-on, az egészségügyi állapotokat így lehet kevésbé tudták feltérképezni a prospecteknél.
Lehet viccelődni a flag footballal, de ez azért még mindig egy contact sport, járványügyi helyzetben nem lesz, nba-t látva ehhez elég pontosan egy pozitív eset.
A nézők / nézőszám csak a másodlagos ebben a történetben szerintem. Amúgy viszont nézők nélkül veszteséges lenne a biznisz, ezért akkor várnának addig, hogy nézők előtt lehessen. 60-80 ezer embert nem fognak meccs előtt tesztelni, nincs olyan gyorsteszt, hogy meccs előtt ezt lezavard, + ha 1 fertőzött van a stadion előtti tömegben, akkor mindenkinek karanténba kéne vonulnia. Ez nem a gyógyszertár előtti 5 ember tartson másfél méter távolságot kategória lenne.
Elmaradó szezon, halasztás, csonkolás, teljes szezon mind lehetséges, áprilisban max tippelni tudjuk. Most úgy néz ki lesz, draft, addig tervezzünk.
Black_Adder
Gerichill
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Gondolom minden rizikó faktoros arc megy a kukába, mert nem tudják rendesen feltérképezni őket egy skype confcall alapján. Szóval jönnek a tuti húzások meg a local hero emberek.Április van. Senki nem tudja most mi lesz Szeptemberben. Addigra lehet meglesz a nyájimmunitás és lecseng az egész, de lehet épp akkor durvul be a második hullám és mindenki karanténban lesz.A draft nagyon izgalmas lesz ilyen körülmények között, kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz hatással az eseményekre, gondolok itt WTF trade-ekre, stb. Illetve most egy kicsit más megvilágításba kerül, hogy kevesebb stábtag vett részt a Combine-on, az egészségügyi állapotokat így lehet kevésbé tudták feltérképezni a prospecteknél.
Lehet viccelődni a flag footballal, de ez azért még mindig egy contact sport, járványügyi helyzetben nem lesz, nba-t látva ehhez elég pontosan egy pozitív eset.
A nézők / nézőszám csak a másodlagos ebben a történetben szerintem. Amúgy viszont nézők nélkül veszteséges lenne a biznisz, ezért akkor várnának addig, hogy nézők előtt lehessen. 60-80 ezer embert nem fognak meccs előtt tesztelni, nincs olyan gyorsteszt, hogy meccs előtt ezt lezavard, + ha 1 fertőzött van a stadion előtti tömegben, akkor mindenkinek karanténba kéne vonulnia. Ez nem a gyógyszertár előtti 5 ember tartson másfél méter távolságot kategória lenne.
Elmaradó szezon, halasztás, csonkolás, teljes szezon mind lehetséges, áprilisban max tippelni tudjuk. Most úgy néz ki lesz, draft, addig tervezzünk.
Black_Adder
Gerichill
több mint 6 éve
Április van. Senki nem tudja most mi lesz Szeptemberben. Addigra lehet meglesz a nyájimmunitás és lecseng az egész, de lehet épp akkor durvul be a második hullám és mindenki karanténban lesz.A draft nagyon izgalmas lesz ilyen körülmények között, kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz hatással az eseményekre, gondolok itt WTF trade-ekre, stb. Illetve most egy kicsit más megvilágításba kerül, hogy kevesebb stábtag vett részt a Combine-on, az egészségügyi állapotokat így lehet kevésbé tudták feltérképezni a prospecteknél.
Lehet viccelődni a flag footballal, de ez azért még mindig egy contact sport, járványügyi helyzetben nem lesz, nba-t látva ehhez elég pontosan egy pozitív eset.
A nézők / nézőszám csak a másodlagos ebben a történetben szerintem. Amúgy viszont nézők nélkül veszteséges lenne a biznisz, ezért akkor várnának addig, hogy nézők előtt lehessen. 60-80 ezer embert nem fognak meccs előtt tesztelni, nincs olyan gyorsteszt, hogy meccs előtt ezt lezavard, + ha 1 fertőzött van a stadion előtti tömegben, akkor mindenkinek karanténba kéne vonulnia. Ez nem a gyógyszertár előtti 5 ember tartson másfél méter távolságot kategória lenne.
Elmaradó szezon, halasztás, csonkolás, teljes szezon mind lehetséges, áprilisban max tippelni tudjuk. Most úgy néz ki lesz, draft, addig tervezzünk.
Black_Adder
több mint 6 éve
Április van. Senki nem tudja most mi lesz Szeptemberben. Addigra lehet meglesz a nyájimmunitás és lecseng az egész, de lehet épp akkor durvul be a második hullám és mindenki karanténban lesz.Lehet viccelődni a flag footballal, de ez azért még mindig egy contact sport, járványügyi helyzetben nem lesz, nba-t látva ehhez elég pontosan egy pozitív eset.
A nézők / nézőszám csak a másodlagos ebben a történetben szerintem. Amúgy viszont nézők nélkül veszteséges lenne a biznisz, ezért akkor várnának addig, hogy nézők előtt lehessen. 60-80 ezer embert nem fognak meccs előtt tesztelni, nincs olyan gyorsteszt, hogy meccs előtt ezt lezavard, + ha 1 fertőzött van a stadion előtti tömegben, akkor mindenkinek karanténba kéne vonulnia. Ez nem a gyógyszertár előtti 5 ember tartson másfél méter távolságot kategória lenne.
Elmaradó szezon, halasztás, csonkolás, teljes szezon mind lehetséges, áprilisban max tippelni tudjuk. Most úgy néz ki lesz, draft, addig tervezzünk.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Most egy kicsit elrugaszkodok a földről,és próbálok kicsit nagyvonalúbban gondolkodni.Szóval úgy tudom hogy kint az USA-ban a jegyek jelentős része - ha nem az egész - már el van adva jóval a szezonkezdet előtt. (bérlet stb.)
Ha így van,akkor simán megkockáztatnám hogy a bérleteseket a szezon előtt szűrjék meg tesztekkel,és mondjuk ezt hetente eljátszhatnák velük. Jó,magyar viszonylatban lehet drága mulatság lenne,na de ha az USA-t nézzük,meg az NFL nézettségét,szerintem nekik simán beleférne.
Így beengednének 60-80 ezer embert egy rakásra,és a tv is nyugodtan közvetíthetné.
több mint 6 éve
Mekkora lenne, ha bevágnák a lelátókra a régi FIFA játékokból a nézőket, jó kis 2D-s közönség. 😀A meccsek megrendezése nem nagy vaszisztdasz, addigra két dolog biztosan lesz: pár perces gyorsteszt, és (majdnem biztosan) lecsengő nagy első hullám. Szóval, a csapatokat és közvetlen személyzetet majdnem biztosan lehet úgy szállítani és pályára engedni, hogy nincs veszély.Hologramnézők, a VIP előfizetőknek meg a stadiontúra mintájára virtuális, 3D meccsélmény
Viszont ez a vírus nem vesz tőlunk búcsút, nem száll fel a következő buszra, hogy más bolygót látogasson meg, ez itt marad mint az influenza és a többi, mert világ járvány lett. Azaz van rá esély, hogy amint lazítás jön, újra fellángol itt-ott gócokban. Legalábbis a következő 1-2 évben, amíg tényleg ki nem találnak valami hatásos kezelést / ellenszert. Erre most mindennél nagyobb az esély, mert ennyi pénz és emberi erőforrás megközelítőleg se ment még soha semmilyen ellenszer kutatásba. Ennek lesz eredménye, de nem 4-5 hónap múlva. A szezon kapcsán meg ennyiről van szó, 4-5 hónapról. Nekem egyelőre azt nehéz elhinni, hogy 80 ezer embert kiengednek menni mecssekre, és abból nem az lesz, hogy belobban megint az egész.
De minden biznisz, ami online is működni tud, az meg fog tanulni online működni, mert ráviszi a kényszer. El tudom akár azt is képzelni, hogy üres stadionokban, mesterséges hangulat-zajokkal fognak a meccsek lemenni. A nagy pénz a médiában van, sokkal nagyobb, mint a jegyezkben. A tévések meg majd kitalálják, hogy hogyan legyen így is szórakoztató a meccs. Nekik is érdekük, mert jelenleg nem tudnak mást adni, mint tavalyi ismétléseket. Annál minden jobb...
peterk2005
Fast Willie
több mint 6 éve
A meccsek megrendezése nem nagy vaszisztdasz, addigra két dolog biztosan lesz: pár perces gyorsteszt, és (majdnem biztosan) lecsengő nagy első hullám. Szóval, a csapatokat és közvetlen személyzetet majdnem biztosan lehet úgy szállítani és pályára engedni, hogy nincs veszély.Hologramnézők, a VIP előfizetőknek meg a stadiontúra mintájára virtuális, 3D meccsélmény
Viszont ez a vírus nem vesz tőlunk búcsút, nem száll fel a következő buszra, hogy más bolygót látogasson meg, ez itt marad mint az influenza és a többi, mert világ járvány lett. Azaz van rá esély, hogy amint lazítás jön, újra fellángol itt-ott gócokban. Legalábbis a következő 1-2 évben, amíg tényleg ki nem találnak valami hatásos kezelést / ellenszert. Erre most mindennél nagyobb az esély, mert ennyi pénz és emberi erőforrás megközelítőleg se ment még soha semmilyen ellenszer kutatásba. Ennek lesz eredménye, de nem 4-5 hónap múlva. A szezon kapcsán meg ennyiről van szó, 4-5 hónapról. Nekem egyelőre azt nehéz elhinni, hogy 80 ezer embert kiengednek menni mecssekre, és abból nem az lesz, hogy belobban megint az egész.
De minden biznisz, ami online is működni tud, az meg fog tanulni online működni, mert ráviszi a kényszer. El tudom akár azt is képzelni, hogy üres stadionokban, mesterséges hangulat-zajokkal fognak a meccsek lemenni. A nagy pénz a médiában van, sokkal nagyobb, mint a jegyezkben. A tévések meg majd kitalálják, hogy hogyan legyen így is szórakoztató a meccs. Nekik is érdekük, mert jelenleg nem tudnak mást adni, mint tavalyi ismétléseket. Annál minden jobb...
peterk2005
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
A meccsek megrendezése nem nagy vaszisztdasz, addigra két dolog biztosan lesz: pár perces gyorsteszt, és (majdnem biztosan) lecsengő nagy első hullám. Szóval, a csapatokat és közvetlen személyzetet majdnem biztosan lehet úgy szállítani és pályára engedni, hogy nincs veszély. Viszont ez a vírus nem vesz tőlunk búcsút, nem száll fel a következő buszra, hogy más bolygót látogasson meg, ez itt marad mint az influenza és a többi, mert világ járvány lett. Azaz van rá esély, hogy amint lazítás jön, újra fellángol itt-ott gócokban. Legalábbis a következő 1-2 évben, amíg tényleg ki nem találnak valami hatásos kezelést / ellenszert. Erre most mindennél nagyobb az esély, mert ennyi pénz és emberi erőforrás megközelítőleg se ment még soha semmilyen ellenszer kutatásba. Ennek lesz eredménye, de nem 4-5 hónap múlva. A szezon kapcsán meg ennyiről van szó, 4-5 hónapról. Nekem egyelőre azt nehéz elhinni, hogy 80 ezer embert kiengednek menni mecssekre, és abból nem az lesz, hogy belobban megint az egész.
De minden biznisz, ami online is működni tud, az meg fog tanulni online működni, mert ráviszi a kényszer. El tudom akár azt is képzelni, hogy üres stadionokban, mesterséges hangulat-zajokkal fognak a meccsek lemenni. A nagy pénz a médiában van, sokkal nagyobb, mint a jegyezkben. A tévések meg majd kitalálják, hogy hogyan legyen így is szórakoztató a meccs. Nekik is érdekük, mert jelenleg nem tudnak mást adni, mint tavalyi ismétléseket. Annál minden jobb...
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Ne bombázzatok a negatív hullámokkal már kora reggel. Gondoljátok erősen, hogy ott lesz a következő szezon, és akkor biztosan ott lesz. Ez egy álomszép 16 meccses szezon, ami biztosan ott lesz.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
A vliággazdaság is nagy biznic. Mégis leállították javarészt. Az NFL ezen a szinten belszólni sem tud, nem dönteni. A politika legkisebb baja lesz az NFL, ha szeptemberben még állnak a gyárak.Ha újraindul, akkor sztem sem azért fog, mert dollármilliós üzlet, hanem azért mert még van 4-5 hónap h kitaláljanak vmit | (akár védőoltás, akár vmilyen gyógyszer, akár kórházak teljes átstrukturálása, akár antitest szűrés és "védettek" szabadabb mozgása, akár vmi ami most még nem is látszik) | , de a jelenlegi helyzetben én nem látom rózsásan a helyzetet.
ulpianus
De itt is próbálok pozitív lenni, rengeteg ország, rengeteg nagy koponya, rengeteg pénzből keresi a megoldást, ami miatt bízhatunk benne, hogy 3-4 hónap alatt lehet előrelépés, bár jelenleg ennek még nincs jele se...
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 6 éve
A vliággazdaság is nagy biznic. Mégis leállították javarészt. Az NFL ezen a szinten belszólni sem tud, nem dönteni. A politika legkisebb baja lesz az NFL, ha szeptemberben még állnak a gyárak.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
Persze,én is csak találgatok,hiszen nem rajtam múlik a döntés. Én csak azt gondolom,hogy azért nyár vége,szeptember elég messze van. Szóval ott nem nagyon fogják húzni-halasztani a dolgokat.Szerintem nem fog csúszni az idénykezdet. Lehet hogy addig besűrűsödnek a dolgok,de igazából,mondjuk meg,ezek amúgy is túl sokáig futó dolgok....Szerintem az a biztos, hogy ebben a helyzetben semmi sem biztos. 😀
Szerintem - és ezt újra kiemelném - legkésőbb nyár kőzepére rendbe lesz Amerika is.
Ami addig történne, draft, udfa, stb. azok összehozhatók egy-két hét alatt.
Ez egy akkora biznisz - itt most a dollárról beszélünk - hogy lehet ezzel játszani ide-oda,de az alapvető szabályok le vannak fektetve.
Kereskedő és vendéglátó vagyok,dohánybolttal együtt. Nálunk azon vannak hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a kimaradás. Amerikába? Ott szerintem még inkább azon dolgoznak hogy mihamarabb beinduljon minden.
Szerintem,bár mily óvatos most a világ,főleg Amerika nem engedheti meg hogy egyhelyben üljön. És azért az NFL hatalmas biznisz....
Menni fog,időben.Biztos,szerintem.
Foresz
De komolyan, amilyen állapotok vannak New Yorkban (ahol két csapat is található), illetve a keleti parton még több, én egyáltalán nem vagyok biztos, hogy időben sikerül elkezdeni. Az Olimpia is hatalmas biznisz, a foci EB is, nyilván ezek korábban vannak, mint egy NFL szezonkezdet, de nem annyival korábban, és mégis elhalasztották őket.
Ami igaz, hogy politikai érdek is egyben, hogy legyen szezon rendesen, Trump kijelentései után mindenképp.
Félreértés ne essék, én nagyon örülnék, ha lenne szezon, illetve ennek szurkolok, de nem tudnék semmit sem kijelenteni biztosra.
Gerichill
több mint 6 éve
Szerintem nem fog csúszni az idénykezdet. Lehet hogy addig besűrűsödnek a dolgok,de igazából,mondjuk meg,ezek amúgy is túl sokáig futó dolgok....Szerintem az a biztos, hogy ebben a helyzetben semmi sem biztos. 😀
Szerintem - és ezt újra kiemelném - legkésőbb nyár kőzepére rendbe lesz Amerika is.
Ami addig történne, draft, udfa, stb. azok összehozhatók egy-két hét alatt.
Ez egy akkora biznisz - itt most a dollárról beszélünk - hogy lehet ezzel játszani ide-oda,de az alapvető szabályok le vannak fektetve.
Kereskedő és vendéglátó vagyok,dohánybolttal együtt. Nálunk azon vannak hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a kimaradás. Amerikába? Ott szerintem még inkább azon dolgoznak hogy mihamarabb beinduljon minden.
Szerintem,bár mily óvatos most a világ,főleg Amerika nem engedheti meg hogy egyhelyben üljön. És azért az NFL hatalmas biznisz....
Menni fog,időben.Biztos,szerintem.
Foresz
De komolyan, amilyen állapotok vannak New Yorkban (ahol két csapat is található), illetve a keleti parton még több, én egyáltalán nem vagyok biztos, hogy időben sikerül elkezdeni. Az Olimpia is hatalmas biznisz, a foci EB is, nyilván ezek korábban vannak, mint egy NFL szezonkezdet, de nem annyival korábban, és mégis elhalasztották őket.
Ami igaz, hogy politikai érdek is egyben, hogy legyen szezon rendesen, Trump kijelentései után mindenképp.
Félreértés ne essék, én nagyon örülnék, ha lenne szezon, illetve ennek szurkolok, de nem tudnék semmit sem kijelenteni biztosra.
több mint 6 éve
Szerintem nem fog csúszni az idénykezdet. Lehet hogy addig besűrűsödnek a dolgok,de igazából,mondjuk meg,ezek amúgy is túl sokáig futó dolgok....Szerintem - és ezt újra kiemelném - legkésőbb nyár kőzepére rendbe lesz Amerika is.
Ami addig történne, draft, udfa, stb. azok összehozhatók egy-két hét alatt.
Ez egy akkora biznisz - itt most a dollárról beszélünk - hogy lehet ezzel játszani ide-oda,de az alapvető szabályok le vannak fektetve.
Kereskedő és vendéglátó vagyok,dohánybolttal együtt. Nálunk azon vannak hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a kimaradás. Amerikába? Ott szerintem még inkább azon dolgoznak hogy mihamarabb beinduljon minden.
Szerintem,bár mily óvatos most a világ,főleg Amerika nem engedheti meg hogy egyhelyben üljön. És azért az NFL hatalmas biznisz....
Menni fog,időben.Biztos,szerintem.
több mint 6 éve
Megúsztuk a HK-tÉn már annak is örülök, ha lesz, mert akkor a szezon is elindul nagy valószínűséggel.
Black_Adder
több mint 6 éve
Megúsztuk a HK-t
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Én egyedül Talibot hiányolom igazán, pl.: Revis hiába volt jobb nála a csúcson, de neki is kb. 5 jó éve volt ebben az évtizedben. Manninggel és Warrel is egyetértek, ha többet játszottak volna, akkor sima liba, de ennyi bajunk legyen.Broncos Von Miller one of 8 unanimous selections on NFL’s All Decade team. Others: Brady, Donald, LT Joe Thomas, RB Adrian Peterson, JJ Watt, Yanda, K Justin Tucker. Chris Harris is the only other Bronco who got the selection.A összgyőzelmeink számához a 2, igen, bár kevesebb hely van mint hogy minden csapatból beférjen 2, szóval a 2 is szép teljesítmény. A baj, hogy 16tól nagy törés mindenkinek, az az évtized majdnem fele, ráadásul az a fele, ami jobban él az emlékekben. HalfDecade Teamben 15 után többet lettek volna... Én igazából arra számítottam hogy csak Miller lesz, annál jobban örülök hogy CHJ bent van. | Végre kifizetődik a pesszimista hozzáállás |
Nem mintha sokat számítana, de picit kevésnek érzem. 😀
Cruyffista
Vannak nevek amiken meglepődtem, de nagyon Broncot nem tudok ki helyére nevezni. Esetleg Talibot PP helyére, de a HOXból se került be ET mellé Chancelor. Mondjuk nem is túrnám ki, sem Berryt sem Weddlet.
Manningnek kevés a 4.5 év Ware is inkább az előző évtized, Clady talán ha egész pályafutása egy évtizedbe estet volna vagy nem pont 13ban és 15ben eltt volna sérült. Ha azt veszed a 15ös védelem nem annyira az egyéni sztárokról szólt. Wolfe, Malik, Trevathan, Marshall, Ward, Stewart nem voltak Pro Bowlerek "csak" nagyon jók.
Ha lehet válogatni inkább egy gyűrű mindenkinek, mint még egy ember az All Decade Teamben.
Mondjuk Son of Bumnak csináltam volna egy DC posztot, amit meg is kap unanimously.
Black_Adder
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 6 éve
Broncos Von Miller one of 8 unanimous selections on NFL’s All Decade team. Others: Brady, Donald, LT Joe Thomas, RB Adrian Peterson, JJ Watt, Yanda, K Justin Tucker. Chris Harris is the only other Bronco who got the selection.A összgyőzelmeink számához a 2, igen, bár kevesebb hely van mint hogy minden csapatból beférjen 2, szóval a 2 is szép teljesítmény. A baj, hogy 16tól nagy törés mindenkinek, az az évtized majdnem fele, ráadásul az a fele, ami jobban él az emlékekben. HalfDecade Teamben 15 után többet lettek volna... Én igazából arra számítottam hogy csak Miller lesz, annál jobban örülök hogy CHJ bent van. | Végre kifizetődik a pesszimista hozzáállás |
Nem mintha sokat számítana, de picit kevésnek érzem. 😀
Cruyffista
Vannak nevek amiken meglepődtem, de nagyon Broncot nem tudok ki helyére nevezni. Esetleg Talibot PP helyére, de a HOXból se került be ET mellé Chancelor. Mondjuk nem is túrnám ki, sem Berryt sem Weddlet.
Manningnek kevés a 4.5 év Ware is inkább az előző évtized, Clady talán ha egész pályafutása egy évtizedbe estet volna vagy nem pont 13ban és 15ben eltt volna sérült. Ha azt veszed a 15ös védelem nem annyira az egyéni sztárokról szólt. Wolfe, Malik, Trevathan, Marshall, Ward, Stewart nem voltak Pro Bowlerek "csak" nagyon jók.
Ha lehet válogatni inkább egy gyűrű mindenkinek, mint még egy ember az All Decade Teamben.
Mondjuk Son of Bumnak csináltam volna egy DC posztot, amit meg is kap unanimously.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Broncos Von Miller one of 8 unanimous selections on NFL’s All Decade team. Others: Brady, Donald, LT Joe Thomas, RB Adrian Peterson, JJ Watt, Yanda, K Justin Tucker. Chris Harris is the only other Bronco who got the selection.Nem mintha sokat számítana, de picit kevésnek érzem. 😀
több mint 6 éve
Azt a kurva Black... Tőled nem kérdezem meg mivel ütöd el az időd karanténban...Csak amikor fordul a kód
Zalán
Szerkesztette: Black_Adder