New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 13 éve
Azzal azért vitatkoznék, hogy nem volt óriási meglepetés a Giants sikere, nem véletlenül volt minden idők második legnagyobb hendikepje a találkozó előttA tavalyi más kérdés, ott kb ezt vártam már

több mint 13 éve
Egyéb ötlet!?Érdekes lenne látni, hogy adott év rájátszásába, hány red flaggel jutottak be a csapatok, amivel lehetne mérni a mezőny kiegyensúlyozottságát, vagyis egy tökéletes csapatnak milyen úton kellett a döntőig eljutnia (a cap és free agency bevezetésének vajon van-e itt mérhető hatása <> 1993-1994-től). A tavaly NFC-ben például a Falcons, 49ers, Packers trió képviselte a 0-1-2 hibás csapatokat?
tomi-tomi
Érdekes lehet az 1988-as év is, amikor az öthibás 49ers verte a kéthibás Bengalst.
több mint 13 éve
nem jön ki idén sajnos ("I have unfinished business here" )DoM!Szerk.: Van még olyan elvetemült itt közöttünk, aki velem együtt tudna örülni egy Lavonte David 2. körös picknek?BostonJelen! Folt a zsákját. 😊DoM
Nézd mit találtam a 8 hónappal ezelőtti hozzászólások között 😊
Mondjuk én kampányoltam egy csomó olyan játékos mellett is, aki mellett nem kellett volna XDBoston
edit: elnéztem, de nem tudom törölni 😕
Elférne már egy ilyen játékos itt az biztos


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Szerintetek mi változott meg? A technika fejlődése miatt hatékonyabbak az elemzések és a gyengébb mutatójú csapat sikeresebben tudja a korábbiaknál a mismatch-eket maszkírozni/kiaknázni? Egy-egy meccsre fel tud, fel lehet nőni a powerhouse-hoz?Először is elismerésem, nem keveset melóztál ezzel a posttal!
Vagy a FA, a draft rend és a szigorú cap space miatt valóban sikeres a liga kiegyenlítettségre való törekvése? Ezek a mutatók még így összességében sem tudják kimutatni már a különbségeket ilyen feltételek mellett? Egyáltalán, maradtak lényegi különbségek a PO csapatok között? (Most ne a friss élményekre gondoljunk!) Egyéb ötlet!?tomi-tomi
A változás oka? Lehet egyszerű statisztikai véletlenszerűség is. 6-8-10 év nem akkora merítés ami mögött feltétlenül valami releváns ok van. A red flagek között azért jópár olyan is akad, ami egy playoffban már nem feltétlenül bír jelentőséggel. Például .500-as csapatok elleni mérleg. Nem minden csoport ugyanolyan erős, nem mindegy, hogy milyen negatív mérlegű csapattal kell játszani, és az sem, hogy az idény során mikor. Pl. a Saints idén volt akinek könnyű ellenfél volt, mert éppen borzalmasan játszott, és volt akiknek nagyon nehéz ellenfél volt, mert jó napot fogott ki. A Pittsburgh, Giants, Arizona, Tampa, Miami is lehetett kemény és lehet könnyű ellenfél idén. Vagy a Panthers, stb.
Nem ragozom, gondolom érthető mire célzok. A statisztikák remekek, de úgy gondolom, a playoffra lehet a legkevésbé alkalmazni őket. Arra sokkal inkább jók, hogy megjósolják (vagy utólag igazolják), hogy ki jutott be. De 1-1 meccsen sokkal többet számít az adott napi forma, az, hogy hol játsszák a meccset, és a két csapat matchup-ja. A két Pats-Giants meccs közül pl. 2007-ben a Pats volt ugyan az idény egyértelműen legerősebb csapata, de a formája úgy alakult, ahogy idén a Houstoné. Borzasztó erősen kezdte a szezont, majd az utolsó hónapra már elkezdett akadozni a forma. Ezzel szemben a Giants pont fordított utat járt be, épp a legjobbkor peak-eltek. 2007-ben még ennek ellenére is a Pats-et tartották esélyesebbnek a döntőben, de nem volt olyan óriási meglepetés, hogy a Giants nyert. Tavaly pedig sok red flag ide vagy oda, már a playoff kezdetén a Giants volt a szakértők által is az egyik esélyesnek tartott csapat, az SB-ben is ők voltak az esélyesebbek, hiába a Pats "makulátlan" red flag statisztikája.
Szerintem idén sem a red flagek fognak dönteni, hanem sokkal inkább a "megérzések" jönnek be majd, azaz, hogy ki milyen erősnek látszik éppen aktuálisan, összevetve az ellenfelével.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Szóval, a CHFF SB résztvevőket elemző cikke.12 mutatót vizsgál a 92 SB szereplőnél, mindegyiknél meghatároz egy kritikus határértéket és azt vizsgálja, hogy egy-egy résztvevőnek a lehetséges 12-ből hány csúszik át a „negatív” tartományba. Ez összesen 92*12=1104 lehetséges figyelmeztető jel (red flag). Ebből a győztesek 62-t, a vesztesek 60-at, összesen 122-t gyűjtöttek össze. Egy SB-ra átlagosan 2,5 hiba jut.
A mutatók és a kritikus értékek:
1. Egész éves mérleg, ezen belül mind a hazai, mind az idegenbeli mérleg legyen pozitív. (13 red flag)
2. Csoporton belüli mérleg, öt csapat esetén minimum 5-3, négy csapat esetén legyen pozitív (9 red flag)
3. Kiegyenlített fél idények, bármelyik félidényben van-e 0-2-nél rosszabb mérlegű sorozat (13 red flag)
4. Leghosszabb győzelem nélküli vesztes sorozat, ne legyen hosszabb két vereségnél (7 red flag)
5. Előző szezon mérleghez képest mért változás, ne legyen kettőnél több vereség és/vagy ne legyen hatnál több győzelem (10 red flag)
6. Irányító rájátszás mérlege a SB-ba jutás előtti PO-ig, ne legyen rosszabb 0-1-nél (4 red flag) (A PO szűz QB-k se jó jelek, de azért annyira nem vészes, 19 ilyen SB csapat van, ebből 11 meg is nyerte, az utolsó ilyen a Pats volt TB-vel. Két SB-ban mindkét oldalon PO szűz irányító volt.)
7. 50%-os vagy rosszabb mérlegű csapatok elleni mérleg, ne legyen kettőnél több vereség és/vagy ne legyen ötnél több szoros (egy labdabirtoklásnyin belüli) győzelem (14 red flag)
8. PO csapatok elleni mérleg, legyen legalább két győzelem. Idén ezt az egyet teljesítette mind a 12 PO csapat, a Seahawks a legjobb 4 ilyen W-vel(10 red flag)
9. Nagyarányú - na jó, Wyatt fejlövését figyelembe véve 😀 - nagy különbségű (két labdabirtoklásnyinál nagyobb) vereség, legfeljebb egy legyen (7 red flag)
10. Turnover különbség, ne legyen negatív (10 red flag)
11. Pontkülönbség, legyen nagyobb mérkőzésenként átlagosan 5-nél (12 red flag)
12. (Természetesen, mégis csak a CHFF-ról van szó) QB rating különbség, legyen nagyobb +8,0-nál (14 red flag)
Először következzenek az idei csapatok.
Hat csapat mérlegében volt kellemetlen rész, három már kiesett, a Ravens, a Seahawks a „túlélő” pályára lép még a Packers.
Három (négy?) csapat nem bírt a csoportjával, Bengals kihullott, Seahawks maradt, belép a Falcons és a 49-ers.
Négy csapat mutatott be idény közbeni mini leolvadásokat, Redskins, Bengals elesett, így a Texans - és a Ravens - megúszta.
Ravens-Bengals-Redskins trió mutatott be háromnál hosszabb vesztes sorozatot.
A nagy javulók (Colts, Vikings) már búcsúztak, a nagy rontó (Packers) most következik?
Ilyen irányító csak Ryan. Rajta kívül még hét QB kezdte a PO karrierjét 0-3-mal, közülük egyedül PM jutott/nyert SB-t. Elindul ezen az úton, vagy csatlakozik az eddigi egyetlen 0-4-es mérlegű Y.A. Tittle-hez? Hat PO szűz irányítóból maradt három, illetve egy (Kaepernick), mert Wilson és Schaub győzelemmel kezdett. Illetve Dalton elérte a kritikus 0-2-es eredményt.
A gyenge csapatok ellen gyengének bizonyult a Bengals, a Redskins, a Seahawks és a Falcons, valamint a Colts a sok szoros győzelemmel. Egy továbbjutónak kellett maradnia: Seahawks.
Komoly vereségeket a Texans, a Colts, a Vikings, a Ravens és a 49-ers tud - akarata ellenére - felmutatni. Két kieső, két túlélő az eddigi mérlegük.
Turnover mutatóban nagyon gyenge a Colts és az éppen negatív Vikings-Broncos duó. Csak az maradt talpon, aki nem lépett pályára.
Pontkülönbségben is negatív a Colts, nem érte még el a határt a Redskins, Vikings, Bengals és a Ravens. Ötből egy maradt.
QB ratingben a Colts maradt a már jól ismert negatív számoknál, a Vikings is rápróbált erre az érzésre, éppeg pozitívak: Bengals, Ravens.
Bengals: 8 red flag
Colts: 6 red flag
Ravens 6 red flag
Vikings: 5 red flag
Redskins: 4 red flag
Seahawks: 3 red flag
Falcons: 3 red flag
49-ers: 2 red flag
Packers: 2 red flag
Texans: 2 red flag
Broncos: 1 red flag
Patriots: 0 red flag
Eddig tartott nagyjából a cikk.
A négy WC mérkőzésen győztek a kevesebb hibát felhalmozó csapatok. De ez nem lesz végig így, szinte bizonyos.
Feltűnt néhány dolog. Először is a Giants ellenünk a két SB-be összesen 17 kritikus hibával jutott be; az össz hibák 14%-át birtokolják a megjelenések 2%-án! A Pats-nek volt összesen(!) egy. Őrület! Ezen mutatók alapján minden idők két „leggyengébb”nek mondható SB győztese mindkétszer pont a Patriots-t nyomta le. Egy biztos, Tom Coughlin valamit nagyon tud a PO-ról. (Meg a Pats és BB ellen.)
Úgy tűnt, hogy az utóbbi bő tíz évben megnőtt a kritikus értékek előfordulása, nagyjából a mai csoportok kialakításával és a jelenlegi lebonyolítási rend bevezetésével egy időben. S valóban az utóbbi tíz SB-ba jutó húsz csapat összesen negyvenhét hibát hozott össze. A SB-ok kevesebb, mint 22%-ára jut az anomáliák majd 40%-a. (Az első 36 SB átlaga 2 hiba, az utolsó tízé majdnem öt hiba!) Ennek döntő részét öt csapat hozta össze: Panthers 2003-ban hat red flag, Colts 2006-ban négy red flag, Giants 2007-ben tíz red flag, Cardinals 2008-ban nyolc red flag és a Giants 2011-ben hét red flag (összesen 35). Ha belegondolunk, hogy a Pats (nulla hiba) éppen csak legyőzte a Panthers-t, valamint a Steelers (nulla hiba) a Cardinals-t, illetve a Colts a szinte hibátlan Bears-t (egy hiba) verte meg, akkor elkapja az embert valami furcsa érzés. WTF! Mi folyik itt az utóbbi nyolc évben!? Bénázz nyugodtan az alapszakaszban, jobb esélyed lesz a SB-ban?! Idén tényleg Harbowl lesz és Ray Lewis gyűrűt kap a hollólábára is???
2000-től a 12 SB vesztesből kilenc(!) makulátlan vagy egy hibás, a győzteseknél négy(!?) hibátlan. (Emlékezzünk meg róluk: Buccaners 2002, Patriots 2003, 2004, Steelers 2008) Az utolsó „rangadó” a 2004-es Eagles-Patriots volt. Tehát mindig bejut legalább egy regular season warrior, de az esetek többségében győz a gyengébb alapszakaszt produkáló. Idén a warrior-ok az AFC-ben gyűlnek, túrót!, árválkodnak; Broncos/Patriots az egyik oldalról. Kizárásos alapon az NFC-ből kell jönnie a csúf menyasszonynak idén; Seahawks/Falcons lesz az. Az utolsó három SB-t Lee van Cleef vitte haza, idén jönnek a Makulátlanok! PM-nek lesz kettő vagy TB-nek négy? Lehet, hogy már hétvégén tudni fogjuk a választ és nyugodtan, a végeredmény biztos tudatában nézhetjük a PO hátralévő részét. 😀
Szerintetek mi változott meg? A technika fejlődése miatt hatékonyabbak az elemzések és a gyengébb mutatójú csapat sikeresebben tudja a korábbiaknál a mismatch-eket maszkírozni/kiaknázni? Egy-egy meccsre fel tud, fel lehet nőni a powerhouse-hoz?
Vagy a FA, a draft rend és a szigorú cap space miatt valóban sikeres a liga kiegyenlítettségre való törekvése? Ezek a mutatók még így összességében sem tudják kimutatni már a különbségeket ilyen feltételek mellett? Egyáltalán, maradtak lényegi különbségek a PO csapatok között? (Most ne a friss élményekre gondoljunk!)
Egyéb ötlet!?
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Mindannyian hibázunk gyermekem 😀DoM!Szerk.: Van még olyan elvetemült itt közöttünk, aki velem együtt tudna örülni egy Lavonte David 2. körös picknek?BostonJelen! Folt a zsákját. 😊DoM
Nézd mit találtam a 8 hónappal ezelőtti hozzászólások között 😊
Mondjuk én kampányoltam egy csomó olyan játékos mellett is, aki mellett nem kellett volna XDBoston
több mint 13 éve
DoM!Szerk.: Van még olyan elvetemült itt közöttünk, aki velem együtt tudna örülni egy Lavonte David 2. körös picknek?BostonJelen! Folt a zsákját. 😊DoM
Nézd mit találtam a 8 hónappal ezelőtti hozzászólások között 😊
Mondjuk én kampányoltam egy csomó olyan játékos mellett is, aki mellett nem kellett volna XD
Do your job
több mint 13 éve
No igen, csak hol van ilyen hibrid S/LB? Mert nálunk nincs az tuti...BostonRitka mint az igazi Gronk.
Viszont Lavonte Davidnek micsoda idénye volt a Bucsnál... és inkább LB mint S.
több mint 13 éve
Valóban, s úgy tűnik, hogy az ide szükséges játékintelligencia mérésére nincs jól bevált, hatékony eszköze a stábnak. Mintha érmét dobnának fel.Szerintem ez lehet az egyik oka, hogy ilyen nehezen tanulják meg, alkalmazzák sikeresen a rendszert, illetve a viszonylag sok (DB) bust.tomi-tomiEbben közrejátszhat a DB szellemi színvonala. Túl sok köztük akinek nem csak a bőre sötét (pl.: Vödör), vagy ha az intelligenciája meg van, akkor fizikálisan kevés (James Sanders).Egon
Wilson-ra kíváncsi leszek jövőre, sokszor nagyon jónak tűnik, hogy utána gólyafoshoz méltó kóválygást adjon elő. Dennard-ot meg remélem, csak valami közmunkára ítélik, ha már ilyen ügyesen dolgoztak az ügyvédek.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Az meg valóban igaz, hogy a 416 sem ugyanazt fogja jelenteni mindenkinél, de ez jelen van nickelben is, ahol lehet olyan hibrid S/LB játékossal felállni, akinek a jelenléte miatt a base D-t is ki tudja váltani, ugyanakkor passz ellen jóval rugalmasabb.DoMNo igen, csak hol van ilyen hibrid S/LB? Mert nálunk nincs az tuti...
Do your job
több mint 13 éve
Szerintem ez lehet az egyik oka, hogy ilyen nehezen tanulják meg, alkalmazzák sikeresen a rendszert, illetve a viszonylag sok (DB) bust.tomi-tomiEbben közrejátszhat a DB szellemi színvonala. Túl sok köztük akinek nem csak a bőre sötét (pl.: Vödör), vagy ha az intelligenciája meg van, akkor fizikálisan kevés (James Sanders).
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
Ilyesmire gondoltam. Már tavaly is feltűnt a PFF idézett táblázatában, most le is írom, hogy BB versatile mániája egyáltalán nem véletlen. Egyrészt a fenti okok miatt - csak mi hibridnek nevezzük a posztot, ő meg sokoldalúnak a betöltő játékost.A Pats-nek is csak a harmadik évükre sikerült kiaknázni igazán hatékonyan a futójátékban jelentkező előnyöket.tomi-tomiMert ahogy nem minden csapatnak van Gronknak, olyan futót se tud mindenki kihúzni a kalapból, aki ezt ki tudja használni. A Pats szerencséje, hogy azért ilyet kicsit könnyebb találni.
Az meg valóban igaz, hogy a 416 sem ugyanazt fogja jelenteni mindenkinél, de ez jelen van nickelben is, ahol lehet olyan hibrid S/LB játékossal felállni, akinek a jelenléte miatt a base D-t is ki tudja váltani, ugyanakkor passz ellen jóval rugalmasabb.DoM
Másrészt a Pats alkalmaz szinte egyedül négy védelmi felállást 10 %-nál nagyobb, jelentősnek mondható mértékben. Tehát a sokoldalúság elméleti, szakmai felkészültség felől is követelmény. Szerintem ez lehet az egyik oka, hogy ilyen nehezen tanulják meg, alkalmazzák sikeresen a rendszert, illetve a viszonylag sok (DB) bust. (Támadó oldalon a WR-ek sorozatos besülésénél hasonlóra gyanakszom TB maximalizmusából eredő iszonyú nyomás mellett.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
A Pats-nek is csak a harmadik évükre sikerült kiaknázni igazán hatékonyan a futójátékban jelentkező előnyöket.tomi-tomiMert ahogy nem minden csapatnak van Gronknak, olyan futót se tud mindenki kihúzni a kalapból, aki ezt ki tudja használni. A Pats szerencséje, hogy azért ilyet kicsit könnyebb találni.
Az meg valóban igaz, hogy a 416 sem ugyanazt fogja jelenteni mindenkinél, de ez jelen van nickelben is, ahol lehet olyan hibrid S/LB játékossal felállni, akinek a jelenléte miatt a base D-t is ki tudja váltani, ugyanakkor passz ellen jóval rugalmasabb.
több mint 13 éve
Szépen lecsökken majd addig, ameddig a futók kellően ki nem végzik ezeket a felállásokat, aztán meg elindul visszafeléWyattNem feltétlen. Nekem inkább hasonlít a folyamat a gurulós fociban a hollandok totális - klasszikus posztok nélküli - rendszeréhez. Egyre több "hibrid" jellegű poszt (TE ellen S/LB, futás ellen is jó, de erős pass rush-t generáló NASCAR DL FS/SS stb.), egyre nehezebben lesz leírható számokkal a felállás. Illetve nem ugyanazt fogják jelenteni, már ma sem mindegy nálunk például, hogy 6. DB-nek Chung vagy Wilson vagy Cole megy fel, melyik két LB marad fenn.
Meg szerintem nem a Pats Off. hatékonysága lesz az átlagos. Nekünk lassan megszokott, de Gronk-hoz hasonló univerzális TE tíz évente egy van. S hogy ehhez a minőséghez tudsz párosítani egy hibátlan TE/WR/HB hibridet, na, olyan még nem volt. (TB-től most tekintsünk el.) Nem gondolom véletlennek, hogy mindketten megkapták a pénzüket.
A Pats-nek is csak a harmadik évükre sikerült kiaknázni igazán hatékonyan a futójátékban jelentkező előnyöket.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Szépen lecsökken majd addig, ameddig a futók kellően ki nem végzik ezeket a felállásokat, aztán meg elindul visszafelé

több mint 13 éve
Akkor dobjuk be a "pozíciós védelem előtérbe kerülése" kulcskifejezést, hátha Helmut kedvet kap leírni néhány gondolatot, amelyeken utána elmélkedhetek jó darabig.Tavaly is hasonló arányra emlékszem.tomi-tomiIgen. Lassan állandónak tekinthető, nem csak valami pillanatnyi hóbort volt.
2008-tól kezdve ligaaszinten a base D csökkenése: 54, 52, 48, 45 százalék a PFF szerint.DoM
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
The final numbers: The Patriots were in sub 57.4 percent of the time this season (644 of 1,121, including penalties). They were in base on 39.4 percent of the snaps.Tavaly is hasonló arányra emlékszem.
Elég határozottan mozdult el a sub irányába az egyensúly és már valóban tekinthető a nickel felállás a kezdő tizenegynek.DoM
szerk. Most látom, hogy betetted a csevegőbe a tavalyi adatokat. 41-55 volt, még egyértelműbb lett.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
The final numbers: The Patriots were in sub 57.4 percent of the time this season (644 of 1,121, including penalties). They were in base on 39.4 percent of the snaps. Elég határozottan mozdult el a sub irányába az egyensúly és már valóban tekinthető a nickel felállás a kezdő tizenegynek.
több mint 13 éve
Két cikk a CHFF-ról.Remek elemzés, érdekes adatokkal. Azt néztem, hogy a második helyen a Texans áll mint defense-ben, mint különségben. Ez azért vasárnapra előrevetít egy kemény küzdelmet a futások területén (is).
Az első az idei futásteljesítményeket elemzi. (A QBR mintájára kidolgozták a Rusher Rating-et, nagyon jó.) Ez alapján Ridley a 6. legjobb futó, a Pats első támadásban és futás elleni védelemben is.
www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/2012-rusher-rating-adrian-peterson-no-1-patriots-dominate-team-rankings/20669/
A második még hosszabb. (Nagyon hosszú.) Az eddigi SB résztvevő csapatok idényeit elemzi 12 - szerintük fontos - mutató alapján. Szerintem "alapmű". A Pats összesítve az egyik legjobb alapszakasz-mutatókkal hozta össze a hat SB részvételt.
Nagyon inspiráló volt számomra, fogok készíteni belőle egy továbbgondolt posztot.
www.coldhardfootballfacts.com/content/super-bowl-super-study-says-patriots-broncos-built-like-champs/20670/
Ez meg nagyon tetszett:tomi-tomi
több mint 13 éve
Két cikk a CHFF-ról.Az első az idei futásteljesítményeket elemzi. (A QBR mintájára kidolgozták a Rusher Rating-et, nagyon jó.) Ez alapján Ridley a 6. legjobb futó, a Pats első támadásban és futás elleni védelemben is.
www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/2012-rusher-rating-adrian-peterson-no-1-patriots-dominate-team-rankings/20669/
A második még hosszabb. (Nagyon hosszú.) Az eddigi SB résztvevő csapatok idényeit elemzi 12 - szerintük fontos - mutató alapján. Szerintem "alapmű". A Pats összesítve az egyik legjobb alapszakasz-mutatókkal hozta össze a hat SB részvételt.
Nagyon inspiráló volt számomra, fogok készíteni belőle egy továbbgondolt posztot.
www.coldhardfootballfacts.com/content/super-bowl-super-study-says-patriots-broncos-built-like-champs/20670/
Ez meg nagyon tetszett:
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
triangle
1 283
nyilván, de ettől még nincs több értelme😊Két csapatban is 100-as feletti QB-ratinget engedett az irányítóknak pl, ezt nem értékelik túl magasra azértWyattPFF free agent listán szereplő Patriots-játékosokAzért ez nem tűnik túl reálisnak.zinedine5
(PFF rating szerinti sorrendbe rendezve):
CB
18. Kyle Arrington (UFA)
23. Marquice Cole (UFA)
41. Derrick Martin (UFA)
45. Aqib Talib (UFA)
Gogo
mondjuk (kis túlzással) dobnak rá 3-szor egy meccsen: egyszer elcsúszik, egyszer lemarad, egyszer meg bravúrral elkapja a WR miközben tapad rá;
eközben pl. a vak gunnerre dobál 83-szor az ellen QB-ja, amiből droppol párszor a WR (mivel ő ugye amúgy is a gyengébbet fogja - vagy a slotWR-t, tudom), néha a nagy számok törvénye alapján mellélő a QB, stb. stb., és máris alacsonyabb rate-tel dobnak rá...grat
én a szememnek hiszek, és nem hiszem, hogy itt bárki inkább tenné Arringtont, Cole-t vagy Martint Andréra pl., mint Talibot - szóval azért az engedett QB rate is lehet csalóka...
btw. Ninko megint edzett, ugrabugrált stb., juhé!!! még a végén játszhat a texánok ellen😊
én Spikes-ra leszek egyébként nagyon kíváncsi még, a sérülése(i) óta nem az igazi, előtte elpusztított minden szembejövőt, azóta elmaradnak a big hitek...
több mint 13 éve
Két csapatban is 100-as feletti QB-ratinget engedett az irányítóknak pl, ezt nem értékelik túl magasra azértPFF free agent listán szereplő Patriots-játékosokAzért ez nem tűnik túl reálisnak.zinedine5
(PFF rating szerinti sorrendbe rendezve):
CB
18. Kyle Arrington (UFA)
23. Marquice Cole (UFA)
41. Derrick Martin (UFA)
45. Aqib Talib (UFA)
Gogo

több mint 13 éve
PFF free agent listán szereplő Patriots-játékosokAzért ez nem tűnik túl reálisnak.
(PFF rating szerinti sorrendbe rendezve):
CB
18. Kyle Arrington (UFA)
23. Marquice Cole (UFA)
41. Derrick Martin (UFA)
45. Aqib Talib (UFA)
Gogo
több mint 13 éve
PFF free agent listán szereplő Patriots-játékosok (PFF rating szerinti sorrendbe rendezve):
RB
1. Danny Woodhead (UFA)
TE
5. Michael Hoomanawanui (RFA)
WR
1. Wes Welker (UFA)
20. Donte' Stallworth (UFA)
44. Julian Edelman (UFA)
47. Deion Branch (UFA)
OT
5. Sebastian Vollmer (UFA)
OG
5. Donald Thomas (UFA)
Edge defenders
15. Trevor Scott (UFA)
LB
9. Tracy White (UFA)
19. Dane Fletcher (UFA)
CB
18. Kyle Arrington (UFA)
23. Marquice Cole (UFA)
41. Derrick Martin (UFA)
45. Aqib Talib (UFA)
S
14. Patrick Chung (UFA)
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."