New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 11 éve
Na ki vezeti a divíziót? :patapapaÉs milyen csodás előnnyel 😀😀
Nagyon remélem, hogy a 49ers lesz a második a csoportjukban, és ők jönnek hozzánk. Nagyon.

több mint 11 éve
Igazából Byrd igazolása is összecsengene 2008-2009-cel, csak annak idején Sharper volt olyan kedves, és a második évében sérült le, az elsőt végignyomta. Nem hiszek abban, hogy rookie meg tudja oldani a gondjainkat, szóval mindenképp kell szerintem FA, és annyira nem is lesz rossz a felhozatal, kíváncsi vagyok, hogy ki lehet majd rárepülni ténylegesen, de nyilván ez még nagyon messze van.

több mint 11 éve
Visszanézegettem az elmúlt éveket, 2008-ban ugye azon ment el a szezon, hogy 8-ból 6 meccset úgy vesztettünk el, hogy 1 score különbség volt, 2009-ben a 15. heti Dallas meccsig pedig az összes ilyet megnyertük, illetve szétdomináltuk általában az ellenfeleket. 2010-2011-ben szintén megnyertük a szoros meccseinket (mindig a Bucs volt a mumus), de 2013-ban megitn, az 5 L-ből igazából csak a Seahawks volt "eldőlt" meccs, de ez belefér egy évben, a Panthers, Jets, Patriots elleni vereségek egy ponton belül voltak, a Rams meg ugye tudjuk hova vezetett.Látszik hogy nem tegnap óta követjük "együtt" a csapatot, ilyen hsz-t terveztem írni.
Az idei 5 L-ből 4 egy score-n belül volt. Nüanszok döntöttek, ahogy Tocy kifejtette meccsről-meccsre hogy mi. Hogy mi az oka? Inkább mik az okok:
1) Secondary. Ez ne legyen kérdés, szoros meccsen kell a secondary.
2) Úgy van kitalálva a rendszer, hogy a védelem működik. Egyszerűen az offense playbook, az általános game plan, az egész filozófia úgy van kitalálva, hogy a védelem MŰKÖDIK. A Green Bay ellen működött a futás védekezés, egy dimenzióssá vált GB O pedig a megsérült Aaronnal nem tudta felvenni a versenyt az O-val. A Panthers O szarul játszott (jó, a védelem is hozzátett, az a fumble nagyon kellett), és nyertünk is. Tegnap amint működött a védelem, fel is javultunk.
3) Sosem volt igazán jó Payton és Drew time magamentje, sokszor szidtam már ezt, tegnap is bent hagytunk 3 pontot az első félidő végén, meg szvsz ha hagyja Drewt spikeolni Payton, még lett volna két play szerintem, és talán egy hosszú FG-t megpróbálhattunk volna, és akkor nincs OPI-ről beszélnivaló, S. Graham pedig elég stabilan rugdos, idén már egyszer bevágta 50-ről (egyébként az év legkomolyabb pozitív meglepetése nekem Ingram mellett).
Előbb-utóbb meg kellett szakadnia a hazai veretlenségnek, inkább a SF ellen, mint mondjuk a Panthers vagy a Falcons ellen. Idegesítő, mert ez a 49ers kicsit sem félelmetes, sőt, inkább mondjuk azt hogy nem az. Nekik ez must win volt, nekünk nem, és nyilván nem így játszottunk, de azért ez tudható volt. Azért az bánt, hogy a végén Brooks ennyire megverte Arsmteadet, aki azért az egész meccsen odarakta magát, amikor Smith 1-1-ban állt vele, gyakorlatilag lenullázta.Gyurma Pappa
Tiszta 2008. Akkor JD volt a fekete folt a sec-ben, most White és Prob. Vannak biztos lyukak a védelemben, akiken át menekülhet a szorított helyzetben lévő ellenfél.
Akkor ugyan durvábban ment a passzjáték, viszont a futás alig.
Történjen bármi, mindent meg kell tenni a következő holtszezonban legalább egy magasabb kvalitású cornerért.
több mint 11 éve
Persze, nem vagyok naiv 😊 Egyébként mélységi célpontra elvileg PatRobnak jól kéne védekeznie, fizikuma alkalmassá tenné rá. Az más kérdés, hogy nem az.Lewis pedig kb a legjobb CB a ligában, de az biztos hogy a legjobb, akiről nem sok szó esik. Valahogy, mint Jabari Greer volt. És persze mindezt úgy, hogy az offseasonben belement egy fizucsökkentésbe, és még mondják, hogy a mai nfl-ben nincs home team discount 😊

több mint 11 éve
Mondjuk ebben közrejátszik az ellenfél korlátoltsága is, kötve hiszem, hogy egy 40-50 yardos mélységi passzt hatékonyan tudna levédekezni sántán, egyszerűen nem tud olyan gyorsan futni... Miután visszajött, szemmel láthatóan sántikált. Egy jó OC vagy irányító ezt megbünteti sztem. Tegnap nem ezen múlt. Viszont egyszerűen játszania kell, ha tud járni, mert mögötte akkora az űr.Egyébként én is kedvelem a játékát, mégha divízió riválisnál játszik is, amit Benji ellen is védekezett a legutóbb egész meccsen, hatalmas volt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
Rokkant bowl. Egyébként ezen a meccsen, ezzel a térddel a csapat legjobbja volt szerintem. Szóval őt nem kell félteni.A szerencséje h AJ Green se full egészséges.empty taxiFrankón játszani fog a Bengals ellen?JossziHa tud járni igen. És le is fogja szedni az első számú elkapót, így is.Gyurma Pappa

több mint 11 éve
A szerencséje h AJ Green se full egészséges.Frankón játszani fog a Bengals ellen?JossziHa tud járni igen. És le is fogja szedni az első számú elkapót, így is.Gyurma Pappa

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Frankón játszani fog a Bengals ellen?JossziHa tud járni igen. És le is fogja szedni az első számú elkapót, így is.

több mint 11 éve
Lewis térde...aztaku....a , nem gyengén van tele folyadékkal. De nem szakadt semmije ahogy olvasom, szegény megdolgozott porcok túlkenték magukat... horror. Frankón játszani fog a Bengals ellen?
krixtofer
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
Visszanézegettem az elmúlt éveket, 2008-ban ugye azon ment el a szezon, hogy 8-ból 6 meccset úgy vesztettünk el, hogy 1 score különbség volt, 2009-ben a 15. heti Dallas meccsig pedig az összes ilyet megnyertük, illetve szétdomináltuk általában az ellenfeleket. 2010-2011-ben szintén megnyertük a szoros meccseinket (mindig a Bucs volt a mumus), de 2013-ban megitn, az 5 L-ből igazából csak a Seahawks volt "eldőlt" meccs, de ez belefér egy évben, a Panthers, Jets, Patriots elleni vereségek egy ponton belül voltak, a Rams meg ugye tudjuk hova vezetett.Az idei 5 L-ből 4 egy score-n belül volt. Nüanszok döntöttek, ahogy Tocy kifejtette meccsről-meccsre hogy mi. Hogy mi az oka? Inkább mik az okok:
1) Secondary. Ez ne legyen kérdés, szoros meccsen kell a secondary.
2) Úgy van kitalálva a rendszer, hogy a védelem működik. Egyszerűen az offense playbook, az általános game plan, az egész filozófia úgy van kitalálva, hogy a védelem MŰKÖDIK. A Green Bay ellen működött a futás védekezés, egy dimenzióssá vált GB O pedig a megsérült Aaronnal nem tudta felvenni a versenyt az O-val. A Panthers O szarul játszott (jó, a védelem is hozzátett, az a fumble nagyon kellett), és nyertünk is. Tegnap amint működött a védelem, fel is javultunk.
3) Sosem volt igazán jó Payton és Drew time magamentje, sokszor szidtam már ezt, tegnap is bent hagytunk 3 pontot az első félidő végén, meg szvsz ha hagyja Drewt spikeolni Payton, még lett volna két play szerintem, és talán egy hosszú FG-t megpróbálhattunk volna, és akkor nincs OPI-ről beszélnivaló, S. Graham pedig elég stabilan rugdos, idén már egyszer bevágta 50-ről (egyébként az év legkomolyabb pozitív meglepetése nekem Ingram mellett).
Előbb-utóbb meg kellett szakadnia a hazai veretlenségnek, inkább a SF ellen, mint mondjuk a Panthers vagy a Falcons ellen. Idegesítő, mert ez a 49ers kicsit sem félelmetes, sőt, inkább mondjuk azt hogy nem az. Nekik ez must win volt, nekünk nem, és nyilván nem így játszottunk, de azért ez tudható volt. Azért az bánt, hogy a végén Brooks ennyire megverte Arsmteadet, aki azért az egész meccsen odarakta magát, amikor Smith 1-1-ban állt vele, gyakorlatilag lenullázta.

több mint 11 éve
ezt a hetet nezve mindenki verheto a schedulebol foleg ha vegre vki meg is gyogyul...
több mint 11 éve
Az persze sejthető volt, hogy ebből a háromból nem fogunk hármat hozni és megszakad a hazai széria. Ezzel a játékkal egyébként a Bengalst és a Ravenst elkaphatjuk, nem voltunk rosszak annyira. Szóval na, mélyebben majd jövő héten, ha az megvan, nincs gond - főleg, ha az Eagles is elgyepálja a Pantherst.
több mint 11 éve
nem beszelve Grahamrol, Ingramrol akik szinten serulten nyomtak.Pont ez az aggodasom targya - sok van meg a szezonbol
több mint 11 éve
Lewist max nyílt törés tartja pályán kívül, ő szívből nyomja. NFL szinten sokan tanulhatnának tőle 😊

több mint 11 éve
nem tudunk 4 negyeden keresztul ugyanazon a szinten jatszani, valaki mindig szetesik, sajnos mostanaban Brees. Es nem feltetlenul a vegen.A felsorolt meccsek hozhatok lettek volna kulonosen a Falcons faj.
Nem tudom mi lehet a megoldas, de az keves h Brees / Payton felelosseget vallal - White pl meg mindig kezdo, kapjuk mar el a labdat, kritikus playhivasok stbstb nem mulnak el.
A Byrd ongolrol nem is beszelve.
Vagy most Lewis eroltetese.
több mint 11 éve
Srácok nem tudom, szerintem ez OPI volt, nem nagy, de fújható és tavaly is botrány lett a Brooks-Brees callból, gondolom nem akarták egy ilyen kétes esettel megszabni a Ninerst. Ne bírózzunk, kivédekeztük már a meccset és 4&10-re kaptunk 51 yardot, erre tényleg a nagybetűs MEGÉRDEMELTÜK lehet csak a reakció.Nem játszottunk egyébként rosszul, illetve az első félidőben igen, aztán a felspannolt védelem meccsben tartott minket és az Offense is hozta magát - nüanszokon múlt tényleg. De azért ezt nézzük már végig:
-Falcons: megnyert meccsbe engedtük vissza őket, majd 50+-os FG-lal egyenlítenek. a ráadásban Colston elejti, de így is 50-ről kell rúgnia az Atlantának, megoldják. jó, hát elbasztuk,
-Cleveland-meccs, itt is vezetünk, egy drive-ot kellene kivédekezni, amatőr hibákat követ el a D, kikapunk.
-Detroit, végre kurva jók vagyunk, Vaccaro megcsinálja a meccsmentő INT-et, majd elbasszuk, aztán benyelünk egy 50 yardos TD-t, majd amikor csak futni és puntolni kéne, Brees eladja a labdát...és persze utolsó mp-ben ott is kikapunk.
- Most 49ers, egyetlen játékot kellene kivédekeznünk és elbasszuk a nyert meccset, 50 yardos elkapást engedünk, hosszabbítás, ahol ismét eladjuk a labdát, kikapunk.
Tavaly ez volt a Panthers és a Patriots ellen is idegenben. Mi lehet ennek az oka? Évek óta mondogatom Dallasos cimbinek a hasonló meccseket, tudom, valahol visszajár ez már...
több mint 11 éve
Srácok nektek szurkoltam és először én is örültem a TD-nek, de sztem nem teljesen érthető a felháborodás. Azért elég nyilvánvalóan ellökte, ezt még saját esetünkben is elfogadnám akár mennyire fájna. )dandePersze, egyértelmű szabálytalanság volt.
Csak ha a szokásjog szerint ilyen szituban nem fújják be, ne pont a Dómba találják már ki.
több mint 11 éve
Srácok nektek szurkoltam és először én is örültem a TD-nek, de sztem nem teljesen érthető a felháborodás. Azért elég nyilvánvalóan ellökte, ezt még saját esetünkben is elfogadnám akár mennyire fájna. Nem nagyon van itt miről beszélni. Még ha testtel mondjuk egymást taszigálják és esetleg úgy csinál helyet azt érteném, lehetett volna bármelyik oldalra ítélni, de túl nyilvánvaló volt a dolog, a mozdulat, s ez nem flag foci vagy nem flag foci kérdése.Reméljük ma tudunk segíteni nektek, hogy ez a vereség ne legyen akkora gond 😉 😀
több mint 11 éve
2012-es cikkből:Csalódtam a Dómban, ezeket a bírókat kizárólag testrészenként lehetett volna hazaengedni
NFL Network research said the last 87 times a team has tried a Hail Mary at the end of the game, not a single one of them were flagged for offensive pass interference. The Browns (go figure) were penalized for defensive pass interference in 2009, but never the offense.baggio
több mint 11 éve
több mint 11 éve
nem hail mary, de mily meglepő, hogy idén volt már egy hasonló eset2012-es cikkből:azért így köszi estére 😀
NFL Network research said the last 87 times a team has tried a Hail Mary at the end of the game, not a single one of them were flagged for offensive pass interference. The Browns (go figure) were penalized for defensive pass interference in 2009, but never the offense.baggio
a cikkből kihagyták, de szerintem az is biztos, hogy egynél sem volt ilyen műesés 😊nfl_lover
www.nfl.com/videos/baltimore-ravens/0ap3000000417822/Smith-Sr-game-winning-touchdown-called-back
nba-t csináltak az nfl-ből, ahogy elkezdik minden kis kontaktnál szórni az illegal contactokat és az OPI-kat/DPI-ket, onnantól nyilvánvaló, hogy a játékosok rá is fognak játszani, mert a mérleg nyelve megfordult: kétes esetekben inkább repül a zászló, mintsem tovább engedjék a play-t

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
krixtofer