New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 11 éve
Igen, így már értem. Mondjuk azért az egész éves összeomlásokhoz azért még mindig azt mondom, hogy ebben a csapatban mindig is az O-nak kell húzóerőnek lenni, ahogy két évvel ezelőtt is mentek a yardok és a pontok, általában bárki volt az ellenfél, tudtunk haladni. Kivétel ott is volt persze, de az utóbbi hetekben inkább itt tört meg valami, nem a másik oldalon. Persze itt elő lehet venni, hogy nincs Cooks, hogy mit csinál Colston, hogy mikor láttunk a tavalyihoz hasonló meccset Jimmy-től, hogy sérültek voltak a futóink, igen, ezek jelentősen hozzájárulnak. De az is tény, hogy nem működik az offense, márpedig ebben a csapatban ez sokkal ijesztőbb, mint az, hogy a védelem nem tud valakit megállítani.
több mint 11 éve
Jaj na ne már. Akkor Mike Smith se tehet arról, hogy balfasz, mert nehéz egy irányba terelni a sok embert. Ne legyen már ennyire kettős a mérce 😊 Payton ugyanúgy felelős ezért a minősíthetetlen munkáért, mint bármelyik más szar csapat vezetőedzője, "ezen ne legyen kérdés". Nem fogjuk elküldeni, tiszta sor, ne is küldjük, de ne tegyünk már úgy, mint ha szegény tehetetlen lenne amúgy.TocySmith nem (csak) ezért hülye, ő konkrétan eldobott két meccset legalább idén.
Félreértesz valamit: nem akarom levenni róla a felelősség terhét, csak megértem, hogy mi a baj, és nem gondolom, hogy túl sokat tudna tenni hétről-hétre, hogy biztosan vissza tudja terelni a csapatot a nyerő útra. Szerintem a SF meccs óta nincs igazán visszaút, ott tört el minden.
Meg azért na. Itt mindig csak a D a hibás? Eladja az offense a labdát és a D a hibás, hogy nem szerzi vissza? Ez nem hangzik túl logikusan. Hazai pályán felrakunk 3 pontot és a D a hibás?A tavalyi D azért volt látványosan jó, mert pl. olyan meccseket, mint a Falcons elleni idegenbeli vagy a TB ellenit meg tudtak tartani. Idén a Panthers elleni első meccsen is vissza tudták hozni a meccset, és az O ettől életre tudott kelni.
Ugyanakkora hihetetlen balfasz volt Brees és az egész támadósor Paytonnal együtt, mint a védelem, a különbség az, hogy a D-ről eddig is tudtuk, hogy ilyen, az O pedig elvileg elit. Volt.Tocy
Ettől az O teljesítménye nem lesz jó, ez így van, sőt. De fundamentálisan, az egész éves összeomlás(ok) ami ide vezetett annak tudható be szerintem, hogy a D nem képes hozni a szintet. Valahol várható volt, hogy az O is összeomlik, és amíg ez meccsen belül előfordult korábban (Detroit, SF), mostanra az egész szezonra kihatott.
Relativizálom Payton teljesítményét, mert 2006 óta látom, hogy mit csinált a csapatnál, és hogy mit ért el, és látom a vezetői képességeit. Ha ez a 2. éve lenne, amikor ennyire szar a csapat, akkor azt mondanám, hogy igen, nincs számára visszaút, tényleg kiégett, elfogyott, akármi. És ha felhoztad Mike Smitht tavaly is kilátástalan volt, de ő előtte sem tudott már fontos meccseket megnyerni (és ugye a védelem gyengeségeit elég sok körülmény elhomályosított/kompenzálta, de erről a véleményemet leírtam a NFC South topicban), tavaly pl. azért Payton képes volt nyerni, elég csak a PO-ra gondolni. És nem kettős mérce ez. Ha jövőre szar lesz minden, és mentegetem Paytont, akkor majd ess nekem. Sokkal jobb párhuzam Tomlin, ő hozzá inkább mérhető, mint Smithhez.

több mint 11 éve
Jaj na ne már. Akkor Mike Smith se tehet arról, hogy balfasz, mert nehéz egy irányba terelni a sok embert. Ne legyen már ennyire kettős a mérce 😊 Payton ugyanúgy felelős ezért a minősíthetetlen munkáért, mint bármelyik más szar csapat vezetőedzője, "ezen ne legyen kérdés". Nem fogjuk elküldeni, tiszta sor, ne is küldjük, de ne tegyünk már úgy, mint ha szegény tehetetlen lenne amúgy.Egy kérdés....ez az egész káosz, ami New Orleans-ban van nem Payton és Ryan közötti nézeteltérésekből fakad?TheBerzerkerFogalmunk nincs róla, de elképzelhető. Ryan unja, hogy második, a 3. héten már mint új HC-t emlegették (nem nálunk), és elképzelhető hogy sokat enged meg magának - ok nélkül ahogy látszik.
Persze, kicsit feldúlt voltam tegnap. Ettől függetlenül ez a mentalitás, hozzáállás nem megengedhető és nem először fordul elő idén már - bizony, Sean Paytont is terheli a felelősség. Nem akarok belemenni, mert tényleg nincs mit elemezni, ilyen játékkal, így kikapni, egyszerűen vérlázító és tűrhetetlen, ráadásul kiemelten fontos találkozó volt, otthon...TocyNézd, ha vezettél már kettőnél több embert, akkor tudod, hogy néha kettőt is nehéz egyirányba terelni (két gyerekem van, napi szinten átélem, de a legtöbb ember, aki a kezem alatt dolgozott az 130 fő volt), nem hogy 57-et. Ahogy sokszor írtuk, fejben vannak gondok, azt pedig nagyon nehéz menet közben kezelni. Nézz meg egy pszichoterápiát vagy bármilyen más kezelést, évek-hónapok amíg tartanak.
Tegnapi meccs elég egyértelműen ott ment el, hogy az első két drive után nem tudott a védelem felpörögni. Két labdát eladtunk Charlotte-ban is, de ott a védelem gyorsan szerzett is kettőt (egyet?, nem nézem meg), és keményen odaraktuk magunkat. Tegnap a D lejött 17-0-nál is visszament ugyanúgy.
Paytonra is hatalmas nyomás nehezedik, ő neki nem az állása forog kockán (ezen ne legyen kérdés), hanem egyszerűen az önbecsülése, és a kapcsolódó dolgai. Ez egy ilyen típusú embernél sokkal nagyobb mint bármi más.Gyurma Pappa
Meg azért na. Itt mindig csak a D a hibás? Eladja az offense a labdát és a D a hibás, hogy nem szerzi vissza? Ez nem hangzik túl logikusan. Hazai pályán felrakunk 3 pontot és a D a hibás?
Nulla volt az első D-drive, 0-7, de utána a 2. playből eladtuk a labdát, majd a short fieldet megfogta a védelem és 0-10. Majd eladjuk azonnal megint, újabb short field és nem fogtuk meg. 0-17, de ki a hibás? Majd két visszahordásból mi is megkapjuk a short fieldet, erre ebből összesen 3 pontot tudunk felrakni? Kabaré.
Ugyanakkora hihetetlen balfasz volt Brees és az egész támadósor Paytonnal együtt, mint a védelem, a különbség az, hogy a D-ről eddig is tudtuk, hogy ilyen, az O pedig elvileg elit. Volt.
több mint 11 éve
Egy kérdés....ez az egész káosz, ami New Orleans-ban van nem Payton és Ryan közötti nézeteltérésekből fakad?TheBerzerkerFogalmunk nincs róla, de elképzelhető. Ryan unja, hogy második, a 3. héten már mint új HC-t emlegették (nem nálunk), és elképzelhető hogy sokat enged meg magának - ok nélkül ahogy látszik.
Persze, kicsit feldúlt voltam tegnap. Ettől függetlenül ez a mentalitás, hozzáállás nem megengedhető és nem először fordul elő idén már - bizony, Sean Paytont is terheli a felelősség. Nem akarok belemenni, mert tényleg nincs mit elemezni, ilyen játékkal, így kikapni, egyszerűen vérlázító és tűrhetetlen, ráadásul kiemelten fontos találkozó volt, otthon...TocyNézd, ha vezettél már kettőnél több embert, akkor tudod, hogy néha kettőt is nehéz egyirányba terelni (két gyerekem van, napi szinten átélem, de a legtöbb ember, aki a kezem alatt dolgozott az 130 fő volt), nem hogy 57-et. Ahogy sokszor írtuk, fejben vannak gondok, azt pedig nagyon nehéz menet közben kezelni. Nézz meg egy pszichoterápiát vagy bármilyen más kezelést, évek-hónapok amíg tartanak.
Tegnapi meccs elég egyértelműen ott ment el, hogy az első két drive után nem tudott a védelem felpörögni. Két labdát eladtunk Charlotte-ban is, de ott a védelem gyorsan szerzett is kettőt (egyet?, nem nézem meg), és keményen odaraktuk magunkat. Tegnap a D lejött 17-0-nál is visszament ugyanúgy.
Paytonra is hatalmas nyomás nehezedik, ő neki nem az állása forog kockán (ezen ne legyen kérdés), hanem egyszerűen az önbecsülése, és a kapcsolódó dolgai. Ez egy ilyen típusú embernél sokkal nagyobb mint bármi más.

több mint 11 éve
Egy kérdés....ez az egész káosz, ami New Orleans-ban van nem Payton és Ryan közötti nézeteltérésekből fakad?
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Persze, kicsit feldúlt voltam tegnap. Ettől függetlenül ez a mentalitás, hozzáállás nem megengedhető és nem először fordul elő idén már - bizony, Sean Paytont is terheli a felelősség. Nem akarok belemenni, mert tényleg nincs mit elemezni, ilyen játékkal, így kikapni, egyszerűen vérlázító és tűrhetetlen, ráadásul kiemelten fontos találkozó volt, otthon...
több mint 11 éve
Csúnya.Nagyon csúnya......
😥



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 11 éve
www.youtube.com/watch?v=Tie0tz7jGDIEasyGhostannyi kulonbseggel hogy tegnap 2 ilyen felidot sikerult osszehozni
több mint 11 éve
Game report:"...
Left tackle Terron Armstead, outside linebacker Junior Galette, cornerback Keenan Lewis and center Jonathan Goodwin all left the game with injuries.
..."
Szépen vagyunk...
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Gondolom nem túl jó itt a hangulat, de azért merészkedek megosztani a videómat a pályáról.
http://insidehandoff.com/
több mint 11 éve
na a végén még az újságírók vigasztalják PaytontdicemanEmberünk láthatóan meg van törve...
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
na a végén még az újságírók vigasztalják Paytont
több mint 11 éve
Szerencsére Atlantában már a meccs első percében is készíthetők ilyen képek.shawnka
több mint 11 éve
A legjobban az akaszt ki, hogy nagyon elemezni se lehet mit: egyik héten Robinson egy ligaelit covercorner, az OL tökéletes, a másik héten meg úgy tűnik, mint ha a srácoknak egy hete mutatták volna be a sportág alapjait. 100% inkonzisztencia.
több mint 11 éve
Minden meccset láttam 2009 óta (előtte meg 2007-ben is, csak 2008 kissé zaklatott volt). Most volt az első, hogy kikapcsoltam meccset, és idén már egyszer nem keltem fel megnézni meccset, minden ok nélkül. Utoljára 2011-ben hagytam ki meccsünket "szándékosan", nem volt net a nászutunkon a szálláson 😊 Ez ilyen, van olyan élethelyzet, hogy nem tudom megoldani, és most olyan van, túl fáradt vagyok "szomorúnak" és idegesnek lenni, 2012-ben, sokkal kilátástalanabb helyzetben is végignéztem mindent, de most egyszerűen nem megy. Kövezzetek meg. Sajnálom ezt az egészet, de Tocyt nem akarom elkeseríteni, van olyan, amikor a legjobb menedzser sem tud csodád csinálni, és ez van most Paytonnal is. Többször csinált már csodát, most egyszerűen elfogyott ő is. De nem tud játszani a játékosok helyett, pedig szeretne (ő volt az egyetlen edző, aki odafutott a balhé alatt szétszedni az embereket). És elküldeni őt, hidd nem fogja senki. Ő Al Pacino az Any Given Sundayből, nem fog Benson belefutni egy teljes rebuildingbe, esetleg majd Brees után. De akkor is előbb lesz vice-president a csapatnál, mint hogy máshol engedjék hogy HC legyen.

több mint 11 éve
Túl jól sikerült a srácoknak a tegnapi céges előkarácsonyi buli. Ez valami rettentő szégyen, akkor éltem át ilyet utoljára, amikor még nagyon kezdő Saints-szurker voltam.
Nem hiányzott.
több mint 11 éve
A vicc az, hogy még így is meg lehet a PO, annyi történt hogy visszaadtuk a sorsnak a múltheti W-t. Persze ha kikap a Falcons, ez csak akkor érvényes.

több mint 11 éve
Galette nem az eszéről híres, gondolom ki volt a töke azzal, hogy megállás nélkül ezzel cseszegetik, hogy "nem hiányzik Vilma?". Nyílván az nfl.com meg imáááádja ezt. Annyival jobbak, mint a TMZ, hogy legalább csak néha hamisítanak hírt.

több mint 11 éve
nem biztos, hogy erre most így szükség volt. főleg, hogy ma még vilma nap is van..több mint 11 éve
Jr lehet hogy marhára gyors, de helyezkedni coverage-ban egyáltalán nem tud, ritkán van értelme visszaléptetni őt. Nehéz eldönteni hogy mi a need nálunk, amíg sok az alulteljesítő. A CB tűnik a legegyértelműbbnek, korábban én se szerettem volna újonc cornert PO-álmokat dédelgető csapathoz, de idén azért néhány újonc CB megmutatta, hogy nem muszáj rossznak lenni zöldfülűként
több mint 11 éve
Ja igen, Allen kinevezése azért sokat módosíthat a terveken. Különben Galette megdöbbentően gyors volt coverage-ben, az egyik playnél mutatták, hogy nemtommelyik WR-el ment simán tíz yardot belül. Örömteli, hogy gyakorlatilag folyamatosan fejlődik, idén szerintem ő a legjobb ember a D-line-ból egyértelműen és a tíz sackje most is meg lehet.
shawnka