New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 11 éve
Utólagos okoskodás részemről...egy eddig kevésbé felvetett aspektus:Az idei év már a kezdetekor el lett baxva...na nem az idény nyitón, hanem az offseason kezdetekor. Az edzők (és mi is) ott hibáztak, hogy túlértékelték egyetlen év talán kiugró teljesítményét. Az piacról temérdek pénzért idehoztuk a liga egyik legjobbjának tartott FS-t (nem tehet róla senki h kidőlt egész évre, de tudvalevő volt a sérülékenysége, és amíg pályán volt is rendszeridegennek tűnt), egy jó FB-t (aki szintén kidőlt, de nem rajta kéne múlnia és az elődje sem volt rosz), és kifújt (visszaigazolásokat nem számolom). A CB állományban hiba volt bízni, az LB sorban szintén...jött a draft és mintha minden rendben lenne és a legtökösebb csapat lennénk (mi is ezt hittük) elkezdtük húzni a projekteket, és nem is mindig a legmegfelelőbb embert. Cooks óriási játékos és még mi lehet belőle, de jelenleg szvsz jobban hiányzik egy jó formában lévő Colston klón. A kedvenc játékosom, de sajnos kezd meglátszani rajta a kor 😕 Jött egy SJB aki ilyen CB sor mellett képtelen a csapatba kerülni (teljesen biztos nem vak a vezetőség...a srác minden bizonnyal óriási bukta lehet) és még egy raklap olyan akinek már a nevére se emlékszem, korábban is sérült volt, és most is, talán a gyakorlócsapatnál tolja, vagy már nincs is nálunk...nagy homály lett ez a draft na :/
A többit már beszéltük...
DE ahogy olvasom Ata utolsó hozzászólását Brees statjairól akkor villant be...ismerjük SP ködösítését a sérülésekkel kapcsolatban...van egy tippem:
Vége a szezonnak és Brees megy a kés alá...szvsz mindent megmagyarázna, ha a csapat motorját látják a társak hétről hétre sérülését titkolva szenvedni.
több mint 11 éve
Azt gondolom, hogy két hete még megvolt a momentum... Felmásztunk 4-4-re, megvertük az akkor éppen féllábú Rogers Műveket, és utána győztünk Charlotte-ban... Minden kiegyenesedni látszott. Volt futás, működött a D...Aztán jött a múlt vasárnap, kikaptunk, de nem veszett oda a momentum... Közepes mértékben minden működött megint... És egyébként is, egy SF-tól, OT-ban ki lehet kapni, még a Dome-ban is...
De a mai produkció már dehonesztáló volt... Egyetlen csapatrész sem működött... (még a punt sem)... És, ahogy írtam máshol is: megkaptuk azt a bohócsipkát, amit az egész liga kiosztott egy héttel ezelőtt a Cincinek... 😕
Nagyon durva hullámvasút ez a szezon, és én utálom a durva hullámvasutakat...
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Nem értek én már semmit. De igazából nem érdekelnek a meccsek végeredményei. Ami érdekel: a fiatalok fejlődnek. Cooks, Armstead halad, remélem Stills, Vaccaro túl lesz a sophomore slumpon, remélem a DL visszatalál önmagához.Brees, Brees más kérdés. Ő érthetetlen idén. Volt már szar éve (2010), azután visszapattant (de hogy), kérdés hogy megint képes lesz-e erre. Kérdés, hogy az a sérülés, amivel szenvedett (ahogy 2010-ben is ez volt a baj) tényleg annyira kicsi volt, vagy megint csak ködösített a csapat.

több mint 11 éve
Igen, érthetetlen a hosszú passzok hiánya... Pedig a fal egész jól megvédte...Paytont nem fogja elküldeni Benson, ez kb. 100%.Gyurma PappaEzt nálam többször senki se írta le ide, a megállapításom inkább a felelősség megoszlására vonatkozott.
És hogy konkrétan a maihoz is hozzászóljak még: valami rémisztő volt, hogy még biztos hátrányban Cooks és Stills mellett Morgannel a pályán se mertünk mélyeket passzolni.
Korábban Brees az ilyen meccseken passzolt 450 yardot 3TD-t és 5 int-t, most meg a cumi torkából is mentek a checkdownok.atapapa
Valszeg nem bízik az elkapókban, max. Colstonban...
Jimmy meg a 2. félidőre teljesen eltünt.
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Paytont nem fogja elküldeni Benson, ez kb. 100%.Gyurma PappaEzt nálam többször senki se írta le ide, a megállapításom inkább a felelősség megoszlására vonatkozott.
És hogy konkrétan a maihoz is hozzászóljak még: valami rémisztő volt, hogy még biztos hátrányban Cooks és Stills mellett Morgannel a pályán se mertünk mélyeket passzolni.
Korábban Brees az ilyen meccseken passzolt 450 yardot 3TD-t és 5 int-t, most meg a cumi torkából is mentek a checkdownok.
több mint 11 éve
Paytont nem fogja elküldeni Benson, ez kb. 100%.Gyurma PappaNem is kell, szerintem sem...
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Paytont nem fogja elküldeni Benson, ez kb. 100%.

több mint 11 éve
Gondolataim az első félidőről: insidehandoff.com/2014/11/16/cincinnati-bengals-at-new-orleans-saints-first-half-notes/Meglátásaim a második félidőről: insidehandoff.com/2014/11/16/cincinnati-bengals-at-new-orleans-saints-second-half-notes/
És a jobb és gyengébb teljesítményekről: insidehandoff.com/2014/11/16/cincinnati-bengals-at-new-orleans-saints-ups-downs/
És akkor egy kis önpromó:
A Saints következő két hazai meccsén ott leszek és próbálok majd minél többet írni róluk és minél több interjút készíteni.
Képek/cikkek/interjúk itt lesznek követhetők:
Twitter - twitter.com/zoltan_buday
Facebook - www.facebook.com/InsideHandoff

http://insidehandoff.com/
több mint 11 éve
Nyilván ha egy csapat szar, nem 22 játékost zavarnak el, hanem az egy HC-t. Nyilván ő is felelős.Szerintem nincs komolyabb gond Paytonnal. Most hogy Colston fumblizik, Brees sokáig tartja a labdát és leterítik labdavesztéssel, vagy hogy viszonylag sokat dropolnak az elkapók, vagy hogy a védelem nem tud kritikus helyzetben előnyt tartani. Vagy hogy rosszul menedzseli az időt, mert Brees túl hamar átszánkázik a pályán és a javunkra fordítja a meccset (amit aztán a D 1 perc alatt felad)?Ha egyszer történik ilyen, szar ügy, balszerencse. Még ha kétszer, arra is rá lehet fogni. De (eddig) négyszer?
Szar ügy.atapapa
Ha egy játékos droppol, balszerencse. Ha a védelemben feladja egyvalaki, balszerencse. De hogy az elkapóállomány, meg komplett védelem és Brees néha?
Szvsz ezeknek oka van, nem pedig balszerencse. Ennyit már nem lehet oda írni. A nüanszok azok oldalán állnak, akik jobban koncentrálnak, mi pedig egyértelműen nem tudunk ebben az évben.
Egy csapatért pedig a vezetőedző felel, ő tartja össze a bagázst. Ha az egész csődöt mond (de legalábbis jórésze) az az ő felelőssége.nfl_lover
De én a fotelből azt látom, hogy Payton testbeszéde, motiváltsága, a játékkal való együttélése semmit se hanyatlott. Nem hiszem hogy az NFL egyik legjobb edzője középszar lett egy szezon alatt, sőt, soha nem gondoltam volna, hogy képes tartósan szakítani az edzői filozófiájával és elsősorban futásra alapozni a csapat játékát, egy Drew Brees mellett.
Azt tudom elképzelni, hogy a módszerei egy viszonylag tartósan együtt lévő magon már nem fognak annyira, ahogy egy akármilyen kapcsolat is rutinszerűvé válik hosszú évek alatt.
Lovie-t egy pillanatig se vettem komolyan.
Mindenesetre a mai este során valami végérvényesen megváltozott szerintem, ez a Dóm, ez a Saints így együtt már fogatlan oroszlán, és nem biztos hogy csupán 2 új és jobb corner gyógyírt jelentene a bajainkra.
több mint 11 éve
... Pocsék volt.Az egyetlen pozitívum, hogy a Bengalsos hölgy visszaszerezte a labdát a végén.
több mint 11 éve
Én tök jól értem, hogy Robtól kell búcsúzni, de megint megkérdezném azért, hogy Paytonnal mi van? Nem érdekel, mi van, de otthon tíz pontot felrakni a táblára egy ennyire fontos meccsen? Ez jobban felbasz, mint a D teljesítménye. Breestől kezdve Colstonon át mindenki szúrja magát tökön, mert ez nem munka volt, nulla teljesítmény és már nem először.
több mint 11 éve
A trap game is a trap game. Annyira minden nekünk állt, annyira minden arra mutatott, hogy mi vagyunk az esélyesek (futás ellen töketlen a Bengals, Dalton élete legrosszabb meccsén van túl, és nem látszik a kiút stb.stb.), hogy ez várható volt.Különösképp nem érdekel az eredmény, a mutatott játék szomorít el. Minden bizonnyal elbúcsúzunk Robtól, amúgy is pletykálják hogy HC-nak menne, hát szerintem megadjuk neki a lehetőséget. Oké, hogy nincs secondary, de igazán tavaly sem volt, és Bush/Vaccaro hihetetlen visszaesése, a DL megzuhanása bőven elég indok.

több mint 11 éve
nfl_lover
912
Szerintem nincs komolyabb gond Paytonnal. Most hogy Colston fumblizik, Brees sokáig tartja a labdát és leterítik labdavesztéssel, vagy hogy viszonylag sokat dropolnak az elkapók, vagy hogy a védelem nem tud kritikus helyzetben előnyt tartani. Vagy hogy rosszul menedzseli az időt, mert Brees túl hamar átszánkázik a pályán és a javunkra fordítja a meccset (amit aztán a D 1 perc alatt felad)?Ha egyszer történik ilyen, szar ügy, balszerencse. Még ha kétszer, arra is rá lehet fogni. De (eddig) négyszer?
Szar ügy.atapapa
Ha egy játékos droppol, balszerencse. Ha a védelemben feladja egyvalaki, balszerencse. De hogy az elkapóállomány, meg komplett védelem és Brees néha?
Szvsz ezeknek oka van, nem pedig balszerencse. Ennyit már nem lehet oda írni. A nüanszok azok oldalán állnak, akik jobban koncentrálnak, mi pedig egyértelműen nem tudunk ebben az évben.
Egy csapatért pedig a vezetőedző felel, ő tartja össze a bagázst. Ha az egész csődöt mond (de legalábbis jórésze) az az ő felelőssége.
Gondoltam magától értetődik, de a Lovies dolog meg irónia volt.
több mint 11 éve
Dehát neki már megvan a 3.! 😀 😀Azért asszondom, bízzunk Payton-ban! Higgyétek el, állítólag a 2. gyűrűt a legnehezebb megszerezni... Amint az meglesz, a 3. már pikk-pakk jönni fog! 😀Couglin nem ért egyetHöri
Uff, én beszéltem! 😀 😀 😀Rutin
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Azért asszondom, bízzunk Payton-ban! Higgyétek el, állítólag a 2. gyűrűt a legnehezebb megszerezni... Amint az meglesz, a 3. már pikk-pakk jönni fog! 😀Couglin nem ért egyet
Uff, én beszéltem! 😀 😀 😀Rutin
több mint 11 éve
Szerintem nincs komolyabb gond Paytonnal. Most hogy Colston fumblizik, Brees sokáig tartja a labdát és leterítik labdavesztéssel, vagy hogy viszonylag sokat dropolnak az elkapók, vagy hogy a védelem nem tud kritikus helyzetben előnyt tartani. Vagy hogy rosszul menedzseli az időt, mert Brees túl hamar átszánkázik a pályán és a javunkra fordítja a meccset (amit aztán a D 1 perc alatt felad)? Szar ügy.
több mint 11 éve
Én inkább a játékosok koncentrációjában látom a végjáték problémáját... Általában úgy veszítünk (lásd most vasárnap), hogy az O összehoz egy fumble-t a kritikus pillanatban. Ez nálam koncentrációs probléma.
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
pont ez az amit nem értek - ha lenyomok X évet hogy nem megy a time management meg a kritikus playhívások, akkor ott igyekszem fejlődni és nem a bocsánatkérésben meg a felelősségvállalásban
több mint 11 éve
Azért asszondom, bízzunk Payton-ban! Higgyétek el, állítólag a 2. gyűrűt a legnehezebb megszerezni... Amint az meglesz, a 3. már pikk-pakk jönni fog! 😀 Uff, én beszéltem! 😀 😀 😀
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Igen, bármennyire imádom Seant, a meccsvégi balfaszságok az ő számlájára írhatók, de legalábbis ő a felelős vezetőedzőként. Az persze megint tény, hogy a time management és ezáltal ezek a dolgok régebben sem mentek... 😊
több mint 11 éve
Érdekes kommentet olvastam ma:Szerintem sincs szükségünk új HC-ra, de annak azért biztosan van valami oka, hogy csak a kiélezett meccseket számolva 1-4-gyel állunk (TB vs ATL+CLE+DET+SF)...
Well, everyone is talking Brees, but no one seems to realize it: it is Sean Payton, who is the issue here. Motivation, drive, hunger and spirit seems to be missing, especially at the beginning of games and when the Saints should be putting games away. Players seems to be making mental errors because no one is staying on them and it is Sean Payton responsibility as a coach to keep his players from making mental errors, especially since nothing has seem to being done to make things better.Lehet benne valami.nfl_lover
Egy jó csapattól még egy 2-2 is gyenge mutató lenne, de 1-4? WTF???
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Igazából a közös érdek az volna, hogy nyerje a Falcons és maradjon smith 😀 😀Na de majd jövőre, amikor kiépül az új mindent verő csapat smith kezei között tampában, na majd akkor...😀
Mi a magunk részéről mindent megteszünk 😀gabokocka
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
A tampaiak szívesen odaadják Lovie-t. Akár ingyen is!😊a Smith az jó, de Lovie.nfl_loverA fejekben mindenképpen baj van, ezért nem tudnak koncentrálni a végéig, Payton pedig rozsdás mióta visszatért, ez látszik.Közvetlenül Mike Smith mögött.Tocy
Mielőtt jönne több adjuk el hsz, a 2. legjobb edzőnek tartom.nfl_lover
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
A fejekben mindenképpen baj van, ezért nem tudnak koncentrálni a végéig, Payton pedig rozsdás mióta visszatért, ez látszik.Hol látszik? Semmivel nem csinál nagyobb hülyeségeket, mint előtte, sőt sokszor érettebben dönt, mint előtte bármikor. Arról nem tehet, hogy megöregedtek a WR-ek, hogy a SB győztes védelemből már senki nem játszik itt stb.
nfl_lover
Payton addig lesz itt edző, amíg ő akar, és ez így is lesz. Idén talán csak a Detroit meccs vége, amit az ő számlájára írnék, a time management korában sem volt erőssége, ez nem a "rozsda" miatt ilyen. Sajnos sem ő, sem Brees nem túl jók ebben, de nem lehet mindenki tökéletes. (Ha már Mike Smith felmerült, őt azért nehéz überelni 😊 )
a Smith az jó, de Lovie.nfl_loverIgen, idén szépen megmutatja, hogy kell tankolni szakszerűen

több mint 11 éve
nfl_lover
912
a Smith az jó, de Lovie.A fejekben mindenképpen baj van, ezért nem tudnak koncentrálni a végéig, Payton pedig rozsdás mióta visszatért, ez látszik.Közvetlenül Mike Smith mögött.Tocy
Mielőtt jönne több adjuk el hsz, a 2. legjobb edzőnek tartom.nfl_lover