New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Elvileg nem súlyos, de szörnyű volt látni ezt a leovadást, a komplett OL mondjon le, nem gondoltam hogy ennyire szarok lesznek szezon előtt. Amikor a GB megcsinálta az első TD t, és tudtam hogy Carr már nem lesz, már éreztem hogy minimum kiegyenlítenek...

Szerkesztette: kapitnono

több mint 2 éve
kijo New Orleans Saints 534
Carr nélkül más volt az O, de volt egy pont a meccsen amelytől fogva azt éreztem hogy csak a nátát tudja elkapni a védelem. A védelem nagyobbat csuklott mint az O.
atapapa
Amellett, hogy elfáradtak, ez lelki dolog is.
Fasza mederben folyik meccs, az ellenfélnek semmi nem jön be, az O megyeget stb. Aztán kiesik a legfontosabb láncszem, és két playből látszik, hogy ha Te, mint D nem nyered meg a meccset, akkor Hello. Teher 1. Aztán jönnek bírok és mikor máskor, mint a meccs vége fele belenyúlnak a meccsbe. Teher 2. Ekkor már nyilván a másik félnek elkezd bejönni minden is. Teher 3. És pihenni sincs idő, frusztrált leszel, mert a kurva O másfél perc után lejön. Teher 4. A frusztráció miatt jön a hiba, és így tovább és így tovább. És még így is nyerhetnél, mert egyszer elköhög, elcsoszog, elbaszódik FG-távig a nyamvadt tàmadó részleg - és akkor kihagyja 46-ról a rugó. Ami azért nem 50+os távolság. Demoralizáló na.
MC12
Most fog majd kiderülni, hogy jó rugó e és csinálja a dolgát vagy megviseli ez a hiba. Inkább most derüljön ki mint, a szezon végén.
több mint 2 éve
Viktoár New Orleans Saints 556
Van baj, nem kevés!
A 2./3. punt után a 2. félidőben érezhető volt, hogy csak idő kérdése a hasraesés. És igazából a legjobbak játszottak nagyon rosszul: Jordan, Davis, Mathieu, talán még Lattimore is. Persze Yiadomra dobáltak, de tőle nem vártuk, hogy megváltsa a világot ... A komplett O-t nem akarom felsorolni, nyilván szarok voltak. Ez van, fel kell állni: jön a Tampa!
több mint 2 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 351 — #neverpunt
Carr nélkül más volt az O, de volt egy pont a meccsen amelytől fogva azt éreztem hogy csak a nátát tudja elkapni a védelem. A védelem nagyobbat csuklott mint az O.
atapapa
Amellett, hogy elfáradtak, ez lelki dolog is.
Fasza mederben folyik meccs, az ellenfélnek semmi nem jön be, az O megyeget stb. Aztán kiesik a legfontosabb láncszem, és két playből látszik, hogy ha Te, mint D nem nyered meg a meccset, akkor Hello. Teher 1. Aztán jönnek bírok és mikor máskor, mint a meccs vége fele belenyúlnak a meccsbe. Teher 2. Ekkor már nyilván a másik félnek elkezd bejönni minden is. Teher 3. És pihenni sincs idő, frusztrált leszel, mert a kurva O másfél perc után lejön. Teher 4. A frusztráció miatt jön a hiba, és így tovább és így tovább. És még így is nyerhetnél, mert egyszer elköhög, elcsoszog, elbaszódik FG-távig a nyamvadt tàmadó részleg - és akkor kihagyja 46-ról a rugó. Ami azért nem 50+os távolság. Demoralizáló na.
MC12
Egy szavadat se vitatom. Plusz a GB addigra szagolta ki hogy Yiadom a leggyengébb láncszem, és minden játékot felé indítottak.

több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 380
Carr nélkül más volt az O, de volt egy pont a meccsen amelytől fogva azt éreztem hogy csak a nátát tudja elkapni a védelem. A védelem nagyobbat csuklott mint az O.
atapapa
Amellett, hogy elfáradtak, ez lelki dolog is.
Fasza mederben folyik meccs, az ellenfélnek semmi nem jön be, az O megyeget stb. Aztán kiesik a legfontosabb láncszem, és két playből látszik, hogy ha Te, mint D nem nyered meg a meccset, akkor Hello. Teher 1. Aztán jönnek bírok és mikor máskor, mint a meccs vége fele belenyúlnak a meccsbe. Teher 2. Ekkor már nyilván a másik félnek elkezd bejönni minden is. Teher 3. És pihenni sincs idő, frusztrált leszel, mert a kurva O másfél perc után lejön. Teher 4. A frusztráció miatt jön a hiba, és így tovább és így tovább. És még így is nyerhetnél, mert egyszer elköhög, elcsoszog, elbaszódik FG-távig a nyamvadt tàmadó részleg - és akkor kihagyja 46-ról a rugó. Ami azért nem 50+os távolság. Demoralizáló na.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
kijo New Orleans Saints 534
Legalább a D megérdemelte volna, hogy nyerjünk. A végére elfáradtak és nagyon nem ment.
Winstont meglepte, hogy játszani kell, szörnyű lassú volt.
Carr sérülése remélem nem súlyos, de szerintem néhány hét pihi a dobó váll miatt. Kapsz egy ekkorát néhány hétig a szélső mozdultok nem fognak menni nem hogy az élsport.
A szívemnek ez nem tett jót.....

Azóta úgy látom kevés volt a röntgen, gondolom meg UH-ra. Az nem jó!

Szerkesztette: kijo
több mint 2 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 351 — #neverpunt
Carr nélkül más volt az O, de volt egy pont a meccsen amelytől fogva azt éreztem hogy csak a nátát tudja elkapni a védelem. A védelem nagyobbat csuklott mint az O.

Szerkesztette: atapapa

több mint 2 éve
mate93 New Orleans Saints 539
kovezzetek meg, de szerintem ez Carral sima csoportgyozelem lett volna. igy meg rajatszas sem lesz. nagyon szomoru ez igy

mar most azt irjak, hogy a serules valoszinuleg sulyos es hosszu kihagyas var ra. nagyon meglepo lenne, ha latnank meg iden jatszani.

Szerkesztette: mate93
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 380
Én most nem írok semmit .

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 449 — zászló zászló szív
Elképesztően szomorú vagyok

több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 449 — zászló zászló szív
Mondjon le az OL

több mint 2 éve
Viktoár New Orleans Saints 556
Beragadt a traktor
több mint 2 éve
mate93 New Orleans Saints 539
na, ugy nez ki, hogy az O line nagyszeru jateka az egesz szezonunkba kerul. Carral ezt a csoportot az eddigiek alapjan nyertuk volna… a vallat rontgenezik, gyanitom, hogy out for season.

sajnos ez az offense ugy epult fel, hogy Winstonnal meg playoff sem lesz szerintem, nem hogy csoportgyozelem

11 sack 11 negyed alatt. on pace for an nfl record. emesztgessuk ezt egy kicsit….
több mint 2 éve
Viktoár New Orleans Saints 556
Ez eddig jól néz ki. És nem is érdemtelenül
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 449 — zászló zászló szív
Figy, ez a Packers két pontszerzés hátrányból kikapott a max közepes (de inkább szar) Falconstól.
Mintha nem egy ligát néznénk, a Packers D majdnem 400 yardot engedett az első két meccsen átlagban, a mi védelmünk 130-cal kevesebbet. 8 meccs óta nem engedünk 20 pontnál többet.
Gyakorlatilag meg kéne fordulni a trendnek, hogy ne mi legyünk az esélyesek (bukik szerint is mi vagyunk esélyesek)
Gyurma Pappa
az lehet, hogy nem egy ligat nezunk, mert egy masodpercig nem voltunk eselyesek a bukiknal sem. 2 pontos favoritkent nyitott a packers, a serulesek hirere lement 1 pontos favoritra, most az inactive list kijovetele utan pick ‘em. persze en csak laikus vagyok, nem szakerto 😊

Green Bay Packers inactives
9 WR Christian Watson
23 CB Jaire Alexander
33 RB Aaron Jones
36 S Anthony Johnson Jr.
39 S Zayne Anderson
69 T David Bakhtiari
74 G Elgton Jenkins

hianyzik a WR1, a RB1, a CB1, a kezdo LT es LG, es az egyik fontos safety.

van esely, remelem megcsipunk egy szoros gyozelmet.
mate93
Mindent visszaszívok, ez az Saints OL borzasztó

Jamaal Williams IR - legalabb 4 hetig nem lesz, varhato volt. szerencsere jovo heten mar visszater Kamara, Kendre Millerben nagyon bizok, a training campben allitolag sokkal jobban teljesitett mint JW, szerintem ezen a poszton nem leszunk bajban.

a secondary mar erdekesebb, Maye eltiltasa melle a heten megserult az egyik edzesen Adebo is, nem tudni mennyit kell kihagynia, valoszinuleg Isaac Yiadom kezd a helyen. igy Howdennel egyutt 2 csere is bekerul a kezdobe, allitolag a secondary a legmelyebb csapatresz, most kiderul, milyen minoseg ul a cserepadon😅Howdenrol amugy meglepoen pozitivan beszeltek a csapattarsak, Demario Davis kulon kiemelte, hogy nagyon orul neki, hogy Howdennek tobb szerep fog jutni, szerinte az egesz vilag meg fogja tanulni a nevet most.

erdekes meg, hogy Lattimore-rol az egesz oltozo odakat zeng. allitolag teljesen mas felfogassal erkezett meg az idei edzotaborokba, kimondottan is a legjobb CB akar lenni a ligaban, a meeting roomban es a palyan is vezerszerepet vett fel. eddig sikeres az elkepzeles, hiszen o a legjobb corner 2 meccs utan a ligaban.

alapvetoen en ezt a 3. fordulot veresegnek vartam, rovid heten vagyunk, ket idegenbeli meccs kozott sok utazassal. szerintem az igazan fontos a jovo heti Tampa elleni hazai merkozes. nagyon jo lenne persze nyerni, de ha kikapunk akkor sincs semmi baj. jo lenne latni valami elorelepest az offensenel.

ami segithet, hogy a Packersnel rengeteg serult van - es mivel csutortokon a Lions ellen jatszanak csoportrangadot, igy szerintem a legtobb serultet nem fogjak eroltetni, vagy snapcounton lesznek.
ma felhoztak egy RB-t es egy CB-t is a practice squadbol, amibol en arra kovetkeztetek, hogy Aaron Jones es Jaire Alexander is kihagyja a holnapi meccset. szerintem Bakhtiari sem lesz. es iden meg a WR1 Christian Watson sem jatszott, kiderul, hogy kockaztatnak-e vele (szerintem nem). a kezdo LG, Jenkins out.
ez azt jelenti, hogy potencialisan nem jatszana a ligaelit RB1-CB1-LT naluk es a kezdo LG, valamint a legjobb elkapojuk sem.

ha a Packersnel nem lenne ennyi serult, akkor szinte biztos veresegnek gondolnam ezt a meccset, foleg hogy ez a szezonnyito a Lambeau fielden. a korulmenyek ismereteben azert egy kis eselyt adok magunknak, de a tippem az, hogy MLF kisegiti Love-ot es egy keves pontos talalkozon szoros vereseg lesz a vege. ha megis nyerunk, akkor jovo heten nem lennek Tampa jatekos 🤪😁 a Superdome felrobbanna egy potencialis 4-0 szezonkezdet lehetosegetol

Amilyen számok rohangálnak és ahogy fejlődik, eskü alulfizettük 😅

több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Az teljesen vállalható, egy kezdő játékos már bőven 10 millió felett kap. Tavaly is jól játszott, szerintem idén lesz a nagyobb áttörés, és 10 sack felett fog végezni.

több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 683

dande2
Idén jól tolja eddig, kíváncsi vagyok mennyiért sikerült megtartani
kapitnono
The New Orleans Saints and defensive end Carl Granderson have agreed to a four-year, $52 million contract extension ($35.3 million guaranteed), per ESPN's Adam Schefter.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!

dande2
Idén jól tolja eddig, kíváncsi vagyok mennyiért sikerült megtartani

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 970 — Így remélem megfelelek nektek.....
több mint 2 éve
Viktoár New Orleans Saints 556
Ne a safety szereljen, ha lehet. Kivéve, ha nem az a játék hívás. Nem baj, ha észrevétlenek és jó a védelem 😀
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 114 — WHO DAT!!!!
Marcus Maye 3 meccset kapott.
Jól játszott eddig.
Ki játszhat helyette?
Fattyu
Első meccsen szerzett egy int et, de nekem annyira nem rémlik hogy nagyon nagy hatással lett volna a védelemre, mondjuk Mathieu sem már nem azért. Főleg a DL és LB játék meg ML miatt volt szerintem ennyire jó a D.
De ha a rostert nézem Amadi vagy Abrams ugorhat be helyette
kapitnono
Volt egy sack is.
Plusz 11 szerelés.
Nem tudom, hogy ez 2 meccs alatt mennyire jó egy SS-nél. De általában a labda körül láttam. Nem vagyok szaki, csak az én szememben úgy tünik, hogy eddig jobb volt mint tavaly.
Fattyu
Nincs kizárva megmondom őszintén, nem kimondottan őt figyeltem, az int rémlett egyedül 😁