Philadelphia Eagles

63 feliratkozó

több mint 13 éve
marci88 Philadelphia Eagles 1 097 — Hell Killers
nyerhető meccs volt :/marci88
Ennyi erővel mi is simán nyerhettünk volna ellenetek. Még így is jól jártatok, hogy Steelers ellen szoptok, mint ellenünk...Asbee
Steelers ellen én végig azt éreztem, hogy itt ma nyerhetünk, jobbak vagyunk. Csak jöttek az O-ban a balfaszkodások, a védelem még tartott is ameddig volt erő, de alső hangon 10 pont a részünkről benn maradt az első félidőben.
Mégis azt éreztem, hogy ha összekapjuk magunkat még a félidőben akkor miénk lehet ez a meccs ilyen hátrányból is. Aztán persze egy ponton elment a hajó, Big Ben belejött, az idő meg szép lassan elfogyott.

Vannak amúgy bajok (TO-k, fal, kevés futás, Aso, ST, Dline nem ér oda, stb.), de ebben mindben lehet még javulás. Bár van ami rég óta szar már, de nem szörnyű a helyzet, így is szinte mindig meccsben vagyunk. Csak kijön a lépés a szezon második felére.
több mint 13 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 308 — Eagles fan
valaki kitenné a tegnapi meccsről a blogra az összefoglalót ha megkérem, mert nekem most nincs időm, és a meccset sem tudtam még érdemben végig nézni :S

itt van hozzá videó hogy ne keljen keresgélni :
 www.youtube.com/watch?v=M9jgfZNg4K0

köszönöm szépenSamS-Kicker
Meg is van.
Kibeszélő a blogon:  philly.blog.hu/2012/10/08/kibeszelo-eagles_steelers_14 Olvassátok és írjátok meg mi a véleményetek a találkozóról és a csapatról. 😊


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
SamS-Kicker Philadelphia Eagles 91 — I say Stop ?
valaki kitenné a tegnapi meccsről a blogra az összefoglalót ha megkérem, mert nekem most nincs időm, és a meccset sem tudtam még érdemben végig nézni :S

itt van hozzá videó hogy ne keljen keresgélni :
 www.youtube.com/watch?v=M9jgfZNg4K0

köszönöm szépen

több mint 13 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 218 — No one likes us, cause no one like us
nyerhető meccs volt :/marci88
Ennyi erővel mi is simán nyerhettünk volna ellenetek. Még így is jól jártatok, hogy Steelers ellen szoptok, mint ellenünk...Asbee
Ez való igaz, bár ott azért mi jelentősebben domináltunk, mint a Steelers ellen.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
Petikievak01 Philadelphia Eagles 1 667 — Its OK to be gay.
a futásban is néha az a bizonyos kreativitás hiányzik, talán?greenboy
Igen, erre próbáltam már utalni én is sokszor. Ötlettelen futások sorát látom folyamatosan.

Nándinál engem leginkább az zavar, hogy én eddig azt hittem ő egy rendkívül intelligens játékos. Kezd egyre inkább fura lenni, hogy mégsem képes javítani a játékán. Oaklandben is WR-eket fogott nem? Az a baj, hogy se a zónázás, se az emberfogás nem megy neki. Szóval ezt már a rendszerre sem tudom ráfogni, hogy neki nem fekszik. Engem igenis érdekelne már, hogy Marsh mit tud. Jókat lehetett róla offseasonben hallani, jó kezű, magas, erős gyerek. Nem látom mivel cseszne el jobban dolgokat...Eazzy
Vissza kéne küldeni Oakland-be! 😊 Hátha a nyugati parton érzi jól magát csak! 😊Bruce
nekem legnagyobb favorit játékosom .De ha így megy neki tovább kell egy I Believe in Asomugha kép is nekem.

több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 689 — Salus populi suprema lex esto
a futásban is néha az a bizonyos kreativitás hiányzik, talán?greenboy
Igen, erre próbáltam már utalni én is sokszor. Ötlettelen futások sorát látom folyamatosan.

Nándinál engem leginkább az zavar, hogy én eddig azt hittem ő egy rendkívül intelligens játékos. Kezd egyre inkább fura lenni, hogy mégsem képes javítani a játékán. Oaklandben is WR-eket fogott nem? Az a baj, hogy se a zónázás, se az emberfogás nem megy neki. Szóval ezt már a rendszerre sem tudom ráfogni, hogy neki nem fekszik. Engem igenis érdekelne már, hogy Marsh mit tud. Jókat lehetett róla offseasonben hallani, jó kezű, magas, erős gyerek. Nem látom mivel cseszne el jobban dolgokat...Eazzy
Vissza kéne küldeni Oakland-be! 😊 Hátha a nyugati parton érzi jól magát csak! 😊
több mint 13 éve
Petikievak01 Philadelphia Eagles 1 667 — Its OK to be gay.
nyerhető meccs volt :/marci88
Ennyi erővel mi is simán nyerhettünk volna ellenetek. Még így is jól jártatok, hogy Steelers ellen szoptok, mint ellenünk...Asbee
2 szökőévente egyszer..

több mint 13 éve
tûzoltó Philadelphia Eagles 865
nyerhető meccs volt :/marci88
Ennyi erővel mi is simán nyerhettünk volna ellenetek. Még így is jól jártatok, hogy Steelers ellen szoptok, mint ellenünk...Asbee
Igazad van... 😀
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
nyerhető meccs volt :/marci88
Ennyi erővel mi is simán nyerhettünk volna ellenetek. Még így is jól jártatok, hogy Steelers ellen szoptok, mint ellenünk...


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
kzol Philadelphia Eagles 746 — Eagles fan
Nnamdi esete tényleg érdekes. Az elvárásokhoz és a fizetéséhez képest valóban nagyon alul teljesít, az irányítók is sokkal inkább dobnak felé, mint DRC oldalára.
Viszont - amit talán a tegnapi közvetítés során említettek a kommentátorok - bennem is felvetődött, hogy milyen kevészer kap safety segítséget.
Úgy gondolom az ő rossz teljesítménye csak részben CB gond, másik részben a safetyk teljesítményét is minősíti. Lehet Allen viszonylag sok tackle-t csinál, de már nem is az a ballhawk safety, aki volt, és ez hiányzik.

Tegnapi meccsről csak annyit, hogy idegesítően sokszor késtünk le csak egy hangyafingnyival Benről, aki tetézve ezt, az ilyen esetekben legtöbbször meg is találta az elkapót.
A blitzet meg ugyancsak hamar el is felejtettük, miután láttuk, hogy egy jobb irányító, aki lát a pályán mennyire ki tudja használni ezt (khmm Michael).Mardel
Az mondjuk hihetetlen, hogy Big Ben 3 percig zuhan, ha oda is érnek akkora. Simán belefér egy dobás mire leviszik...
A blitzek nekem hiányoztak, de nem fogom és akarnám a D-re kenni, mivel az sokkal nagyobb hiba, hogy az első félidőben nincs offensünk/nem pörög az óra és pihenni sincs nagyon idejük.
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Már mindent elmondtak előttem. Nekem csak egy szó jut eszembe:
Szánalmas!
több mint 13 éve
Petikievak01 Philadelphia Eagles 1 667 — Its OK to be gay.
A remény hal meg utoljára.... Bár ha az eaglesről van szó...... A remény nálunk még a 3rd & longnál halott.

több mint 13 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 218 — No one likes us, cause no one like us
a futásban is néha az a bizonyos kreativitás hiányzik, talán?greenboy
Igen, erre próbáltam már utalni én is sokszor. Ötlettelen futások sorát látom folyamatosan.

Nándinál engem leginkább az zavar, hogy én eddig azt hittem ő egy rendkívül intelligens játékos. Kezd egyre inkább fura lenni, hogy mégsem képes javítani a játékán. Oaklandben is WR-eket fogott nem? Az a baj, hogy se a zónázás, se az emberfogás nem megy neki. Szóval ezt már a rendszerre sem tudom ráfogni, hogy neki nem fekszik. Engem igenis érdekelne már, hogy Marsh mit tud. Jókat lehetett róla offseasonben hallani, jó kezű, magas, erős gyerek. Nem látom mivel cseszne el jobban dolgokat...

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
Mardel Philadelphia Eagles Ole Miss Rebels 259
Nnamdi esete tényleg érdekes. Az elvárásokhoz és a fizetéséhez képest valóban nagyon alul teljesít, az irányítók is sokkal inkább dobnak felé, mint DRC oldalára.
Viszont - amit talán a tegnapi közvetítés során említettek a kommentátorok - bennem is felvetődött, hogy milyen kevészer kap safety segítséget.
Úgy gondolom az ő rossz teljesítménye csak részben CB gond, másik részben a safetyk teljesítményét is minősíti. Lehet Allen viszonylag sok tackle-t csinál, de már nem is az a ballhawk safety, aki volt, és ez hiányzik.

Tegnapi meccsről csak annyit, hogy idegesítően sokszor késtünk le csak egy hangyafingnyival Benről, aki tetézve ezt, az ilyen esetekben legtöbbször meg is találta az elkapót.
A blitzet meg ugyancsak hamar el is felejtettük, miután láttuk, hogy egy jobb irányító, aki lát a pályán mennyire ki tudja használni ezt (khmm Michael).
több mint 13 éve
korodiati Philadelphia Eagles 704 — drkorodiattila@gmail.com
nyerhető meccs volt :/marci88
Pontosan ez a baj, hogy a Steelers sem volt jó, ha nincs Mendy, ki is szopnak, pedig a meccs nagy részében borzalmasan játszottunk.
De amit most már észre kell venni:
Egyetlen offense sem játszott még jól ellenünk idén. A Cards egy jó átlagos szintet szállított, de ennyi. És úgy érzem nem csak szerencsénk van, hanem nem hagyunk más csapatokat jól játszani, és ez bíztató. Az már kevésbé, hogy a mi offense-ünk még szarabbul teljesít.
Hiányoljátok a sackeket. Én amióta az Eaglesnek szurkolok, azóta a csapat védjegye, hogy ott van a legjobbak között a ligában a sackek tekintetében. DE! Ha választani kell a tavalyi sack vagy szopott TD üzemmód, és az idei szolid, kevés ponton tartós védelem között, ezerszer inkább ezt választom. Nagyon látványos volt tavaly, hogy mindenkinek lecsavartuk a fejét 77-szer egy meccsen, csak éppen 30 pont alatt alig tartottunk csapatot.
Szívás a menetrendünk is, hiszen egymás után két bye-weekes csapattal találkozunk, vagyis ki leszünk ismerve rendesen a Lions által is. Na de jó hír, hogy mi meg bye week után nyomjuk a Falcons ellen. Ha valami csoda folytán egy hét múlva nyerni tudnánk, a 4-2-es pihenővel több lennék mint elégedett. Az pedig maga lenne a csoda, ha mi becstelenítenénk meg az Atlantát a szokásosan jó bye week utáni formánkkal. De persze ne rohanjunk ennyire előre. Mindenesetre ez nekem kalkulált vereség volt, csak éppen nem tudtam, hogy ilyen lesz a meccs. A playcall az első félidei botrány után szerintem egész jó volt a második félidőben, a védelem pedig a végén kevés volt. Boykinnak volt már idén pár nagy játéka, most épp megszopatták. Van ilyen. Az a Vick TD kellett volna az első félidőből, és nem lett volna gond. Kicsin múlott és azt a kicsit nagyon sajnálom, mert ha már rondán játszunk, legalább nyerjünk. Azt meg hogy nem játszunk szépen, pont letojom. Játszottunk eleget szépen, látszik is a gyűrűkollekciónkon az eredmény...somebody08
Egyetértek mindennel, nem kell pánikolni hogy milyen szarok vagyunk, 5.héten megijednék ha jól játszanánk.Nyerni kell nem jól játszani, és erre minden esélyünk megvolt.Detroitot megütjük, passzolni tudnak csak, az ellen meg jók vagyunk.Sack kevés de pressure van,Lb-sor van és a sec. is jó csak Nnamditól mindenki azt várja hogy mellette senki nem kapjon el. Sajnos be kell látni nem Shut-down corner, átlagos, fáj ezt leírni mert bírom és tavaly ennél jobb volt Oaklandben meg.. de ott más volt a szerepköre, nem is dobtak rá ennyiszer.Mindegy a fizetése viszont ligaelit corneré,és ha így játszik tovább szezon végén le kell vele ülni és átstrukturálni a szerződését mert nem indokolt a ligaelit fizetés.
Ami dühítő, 1.negyed,2yardon vagyunk, First and goal és MM behív egy Qb-drawt, azzal a Vick-el aki addig is 2 fumble-t csinált, és rendszeresen eltörik a bordája,ujja meg mindene.Very smart.Valaki meg tanítsa már meg Vicknek hogy kell fogni azt a kúrva labdát.Egyébként rendbe volt Mike csak 4 fumble, csoda hogy ilyen szoros volt. Vicknek fútnia kell ettől Vick de ezt így nem lehet.Minden meccs után ezt szajkózza mindenki turnovereket le kell csökkenteni mégis minden meccsen 3-4.Giants ellen kivéve, nyertünk is a field-goalokkal.
Nem tudom képesek vagyunk-e turnoverek nélkül játszani rendszeresen. 1 éve ez megy: jó az Eagles csak a turnoverek, de ezen lehet javítani...
Eddig nem sikerült megoldani, csak ez aggaszt hosszú távon, mert most is nyertünk volna ha nincs ennyi fumble.
több mint 13 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 785 — Apu ökölbeszorított keze
annyira nem volt gáz szerintem igaz én csak a 3.negyed végétől láttam és sajna pont a végén 3.és soknál kellett felálljak ha azt megfogjuk akkor megint nyerünk 1ponttal...

szezon előtt elfogadtam volna,hogy 3-2vel állunk az 5.fordulóban.

több mint 13 éve
greenboy Philadelphia Eagles 280
Talán összefügg a kettő mármint, hogy nem olyan jó az O fal és ezért nem fut többet Shady, a meccsen is sokszor kicsin múlt, hogy mínuszos legyen a futás (sajna vagy nem, a második játékrész nagyobb részét nem láttam), de a Giants ellen is az első félidőben szenvedős volt, aztán ott megváltozott, hogy miért, mint olvashattuk nem tudják még az illetékesek sem…
Mint általában a támadásainkban így a futásban is néha az a bizonyos kreativitás hiányzik, talán?
több mint 13 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 218 — No one likes us, cause no one like us
Hmm, csak engem idegesít roppant módon, hogy Shady megint 16 carry...miért nem lehet a tehetségének megfelelően játszatni, amivel ráadásul Vick fumble is kisebb eséllyel lenne? Illetve miért nem lehet megtanulni futó playeket hívni, amelyek eredményesek is tudnak lenni? Általában a semmiből ment Shady folyamatosan komoly yardokat...használjuk már ki istenem, ha már ilyen szerencsétlen Vick...

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 598 — Így remélem megfelelek nektek.....
Még mindig nagyon szomorú vagyok és nem elsősorban az eredmény miatt, hanem a mutatott játék miatt. Egyedül Shady aki hozta jó formáját és végre gyűjteni kezdte a TD-ket de a többi. Komolyan a Colts előrébb tart Luckal mint mi (hol lesz nekünk esélyünk megverni ha összefutunk velük a GB-t Rogers szétpasszol) de lehet a meginduló Saints is most Breesel. Detroittól is tartok, hacsak agyilag nem lesznek zoknik, és a DL-nal nem történik vmi csoda. Tudom mantrázom mindig ugyan azt, de hát a csapat sem ad másra okot. S így sajna Foles sem kerülhet kipróbálásra mer Vick mégsem annyira ultra szar (mihez képest persze) és most beismerem az O-fal is végig gyenge napot fogott ki. Kíváncsi vagyok miket nyilatkozgattak most. Egy biztatásom van, a két csapat legutóbbi alapszakaszbeli párharca után a vesztes fél SB-t nyert hátha 😛
több mint 13 éve
somebody08 Philadelphia Eagles 903 — Majd jövőre...
nyerhető meccs volt :/marci88
Pontosan ez a baj, hogy a Steelers sem volt jó, ha nincs Mendy, ki is szopnak, pedig a meccs nagy részében borzalmasan játszottunk.
De amit most már észre kell venni:
Egyetlen offense sem játszott még jól ellenünk idén. A Cards egy jó átlagos szintet szállított, de ennyi. És úgy érzem nem csak szerencsénk van, hanem nem hagyunk más csapatokat jól játszani, és ez bíztató. Az már kevésbé, hogy a mi offense-ünk még szarabbul teljesít.
Hiányoljátok a sackeket. Én amióta az Eaglesnek szurkolok, azóta a csapat védjegye, hogy ott van a legjobbak között a ligában a sackek tekintetében. DE! Ha választani kell a tavalyi sack vagy szopott TD üzemmód, és az idei szolid, kevés ponton tartós védelem között, ezerszer inkább ezt választom. Nagyon látványos volt tavaly, hogy mindenkinek lecsavartuk a fejét 77-szer egy meccsen, csak éppen 30 pont alatt alig tartottunk csapatot.
Szívás a menetrendünk is, hiszen egymás után két bye-weekes csapattal találkozunk, vagyis ki leszünk ismerve rendesen a Lions által is. Na de jó hír, hogy mi meg bye week után nyomjuk a Falcons ellen. Ha valami csoda folytán egy hét múlva nyerni tudnánk, a 4-2-es pihenővel több lennék mint elégedett. Az pedig maga lenne a csoda, ha mi becstelenítenénk meg az Atlantát a szokásosan jó bye week utáni formánkkal. De persze ne rohanjunk ennyire előre. Mindenesetre ez nekem kalkulált vereség volt, csak éppen nem tudtam, hogy ilyen lesz a meccs. A playcall az első félidei botrány után szerintem egész jó volt a második félidőben, a védelem pedig a végén kevés volt. Boykinnak volt már idén pár nagy játéka, most épp megszopatták. Van ilyen. Az a Vick TD kellett volna az első félidőből, és nem lett volna gond. Kicsin múlott és azt a kicsit nagyon sajnálom, mert ha már rondán játszunk, legalább nyerjünk. Azt meg hogy nem játszunk szépen, pont letojom. Játszottunk eleget szépen, látszik is a gyűrűkollekciónkon az eredmény...
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 412 — Beware the Slim Reaper!
Kb ilyen meccsre számítottam, mi nem nyerni járunk a Heinz Fieldre. 1 félidőnyi offense-el nehéz meccset nyerni, nem sokon múlott így sem. Az utolsó drive elején a 3. és hosszú volt a kulcs játék, azt nem oldottuk meg, utána már sejthető volt hogy ennek annyi.


több mint 13 éve
marci88 Philadelphia Eagles 1 097 — Hell Killers
nyerhető meccs volt :/
több mint 13 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 308 — Eagles fan
Szokásos nyögvenyelős meccs a Steelers ellen. A vereség benne volt elejétől kezdve én nem ezen vagyok kibukva. Inkább azon, hogy tényleg szar volt ma is az O line illetve Vick kicsit jobban figyelhetne arra tojásra. De szerintem ezeken lehet még javítani.
Védelemből tényleg vicces, hogy ez a D line nem tud odaérni...de egész eddigi szezonban haloványabbak..mondjuk most vissza is kellett venni az agyatlan blitzekből mert BB gyorsan megoldotta az ilyen helyzeteket gyors-rövid passzokkal. Aso-t én a továbbiakban NEM kezdetném. Egyszerűen szánalmas teljesítményt nyújt. Teljesen használhatatlan...mindenki megveri és az elképzeléseit sem értem, hogy mit akar védekezés címszó alatt. Rengeteg még mindig a misstackle amin nem tudom mikor fogunk kijavítani.
Van hova fejlődni még, de nem nagyon látom az alagút végét...ez kevés lehet/lesz.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
zsojti Philadelphia Eagles 4 063
két dolog ami nagyon szembetűnő:
olyan, hogy o fal nincs, (+ ha vicket védjük akkor nem kéne annyit rohangálni 3-4 ember között) az 1. fumble lehet az övé a második semmiképpen

DL: Patterson hiánya nagyon kijön... nem értem mi van velük, de nagyon kevesek eddig

és akkor leírom utoljára: hozzunk már valakit vagy valakiket, ha akarunk valamit, haa nem akkor meg tudomásul vesszem és csak röhögök az egészen...
több mint 13 éve
kzol Philadelphia Eagles 746 — Eagles fan
Az első félidővel valamit kezdeni kellene.
Beszédes statisztika: az első negyedben az elmult 5 meccsen eddig 7 pontot szereztunk.
Amugy kicsit több blitz is jó lenne D-ben.