Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
2.34 volt vissza, egy FD kellett volna, de minimum még pár mp mínusz, 3 & 7. Persze hogy fel kell dobni az endzone-ba incomplete-ra 4mp alatt. Nem értettem komolyan.Elég sok wtf volt playcall terén. FB nem használata, fly-ok fölöslegesen rövid FD helyett.
Főleg, hogy BB mélypasszai nem voltak addig sem meggyőzőek. Nagyok a tökeink, csak néha úgy néz, ki hogy a sérvtől.
Spy
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
2.34 volt vissza, egy FD kellett volna, de minimum még pár mp mínusz, 3 & 7. Persze hogy fel kell dobni az endzone-ba incomplete-ra 4mp alatt. Nem értettem komolyan.Főleg, hogy BB mélypasszai nem voltak addig sem meggyőzőek. Nagyok a tökeink, csak néha úgy néz, ki hogy a sérvtől.
több mint 7 éve
Egy dolog biztos. Ha a PO-ban bármit is akarunk, akkor ahhoz egy jobb Ben kell és az elmúlt időszak tendenciáját figyelve, nekem is ebben kétségeim lettek. Én (még) nem osztom azokat a megjegyzéseket, amelyek arról szólnak, hogy a Ben éra véget ért volna, de ma láthatóan pontatlan és tegnap is sokkal inkább az volt a meglepetés, ha egy-egy labdája pontos és nem fordítva. Az volt még a durva, hogy több olyan hosszú labdája volt, ahol megvolt a WR szeparáció, megvolt a játék és vagy csúnyán mögé, vagy csúnyán elé dobta a lasztit. Nem véletlen talán, hogy a végén 3 és 6 felállásnál nem egy gyors pasz jött, hanem inkább feldobta Juju felé, pedig nem ez lenne a játék ilyenkor és egy jobb Pats kapcsán ez kritikus lehetett volna. (JuJu-t nem lehet hibáztatni, mivel 50-50 labda volt és bravúros volt a CB közbelépése)
Aminek viszont nagyon örülök, az Eli visszajövetele és Washington játéka. Ha belegondolok, Bennek olyan lehetőségei vannak, amelyek nem sok QB-nak. Gyors számolással 6 olyan célpont van, akinek oda lehet dobni így a lasztit. Ha pedig ez van, akkor igenis kell egy olyan QB, aki képes megtalálni az üres embert és oda is dobni.
Szerkesztette: Klemó
több mint 7 éve
Valóban, jogos. Ha a Ravens betolja mind a kettőt és a Titans, vagy a Colts is, akkor kicsúszunk a wild cardból is. Node igen, ez az a szkenárió, amire azt mondom, hogy akkor így jártunk.Nem nagyon értem azért azt a véleményt, hogy ezt a meccset nem érdemeltük meg....más kérdés, hogy egy élesebb Pats a hibáinkat simán kihasználja, de ezt most nem tette. Borzalmas időpontban dobta Ben mind a kettő INT-et és ha innen nézzük, egyik sem volt kikényszerített, mint nálunk Brady kapcsán, vagyis nem is a TO race-t nyertük meg. Jobban akartuk és meg is érdemeltük végre.Egy bengals
Bennük maradt az ütés a Dolphins meccsen és titkon azért ebben reménykedtem. Úgy akartak már idejönni, hogy megvan a PO, megvan a csoportgyőzelem és csakis a bye a kérdés és most újra pörögniük kellett.
Nem vagyunk igazán jók, Ben inkonzisztens, a védelem is néha kihagy, de a PO közelében vagyunk és a Cicákat kell otthon vernünk, hogy ezt biztos is legyen. Hogy ez wild cardot ér, vagy csoportgyőzelmet az azon múlik, hogy a Ravens hoz-e bravúrt és/vagy mi.
Klemó
verés tuti elég minimum a wild card-ra?
bcsarli
A Chargers viszont eszméletlenül jó formában van és még megy a csopgyőzelemért és a byért is. Ha őket üti a Ravens, és ezzel csúszunk ki, akkor hát legyen, vannak jobbak nálunk. Viszont a Chargers ellen a Ravens O-nak is előre kellene lépnie, amit Én nem látok bennük most, de persze lehet még meglepetés.
több mint 7 éve
Nyilván azért nyertünk, mert a második félidőt átaludtam...de nem bánom!A pecc már sokszor volt nem meggyőző... nem mérvadó esetükben.
Ameddig láttam, voltak érdekességek, majd visszanézem és leírom (pl.: Samu-nak a Bell-sémát blokkoltuk, AB-ről milyen route irányítással vontuk le a safety-ket, illetve D-ben mennyire mást védekezett a sec, mint korábban).
Ben megint full homály volt, ez nem elfogadható, hogy jó drive-okat nulláz le folyton, plusz szerintem az INT-nél áthívott.
A D-től ezt a formát kellene fenntartani.
Amúgy mondtam, hogy a Pats idén nem meggyőző...
Fast Willie
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Nyilván azért nyertünk, mert a második félidőt átaludtam...de nem bánom!Ameddig láttam, voltak érdekességek, majd visszanézem és leírom (pl.: Samu-nak a Bell-sémát blokkoltuk, AB-ről milyen route irányítással vontuk le a safety-ket, illetve D-ben mennyire mást védekezett a sec, mint korábban).
Ben megint full homály volt, ez nem elfogadható, hogy jó drive-okat nulláz le folyton, plusz szerintem az INT-nél áthívott.
A D-től ezt a formát kellene fenntartani.
Amúgy mondtam, hogy a Pats idén nem meggyőző...
több mint 7 éve
Na, szóval, hogy egy klasszikust idézzek:Just win , baby!!! 😀
Nyertünk és azt, hiszem, hogy most ez a legfontosabb.
2011 után legyőztük Bill papát és Tomy fiút. 😀
Magáról a meccsről annyit, hogy az O fal végre megint jól tolta.
Észletük, hogy mik mennek és most le is dugtuk a torkukon al sztit. Samuels nagyot ment. Kulcs szitukban sem remegett meg.
Big Ben...hát no comment. Semmi nem változott. Nagyon ergya volt tegnap is, néhány jó megoldásától el tekintve. A hibáiból legalább 10 pontot benne hagytunk a sztoriban. egyszer amikor JuJut dobta túl és lett belőle pick, azt vegyük úgy, hogy csak Fg-ig jutottunk volna, de a másik amikor Brown megverte Gilmoret,akkor meg alul dobja,ott viszont Td-t hagytunk bent. A második pickje is abszolút az ő sara volt,az is egy szar dobás volt.
A vicc az egészben , hogy azt éreztem , hogy mindenki felnőtt a feladathoz az O-ban , kivéve ő. Brown szép Td-t fogott, Juju most ugyan szürkébb volt- a végén óriásit védekeztek vele szemben- McDonald is hozta mait kell, a már fentebb említett Smauels is, Rogers, és a kritikával illetett Washington is komolyat ment ,amikor kellett.
Fincser sem meccselt rosszul.
Na ,de a lényeg a D.
Kibebeaszottul nagyot játszottak. Egy TD-n tartottuk a Patset. Az mondjuk kurva nagy homály volt 😀.
Utána viszont embertelenül nagyot mentek. Mindenki hozzá tett valamit a meccshez.
Tulajdonképpen két labdát szereztek, csak az egyiket idő előtt megállították a zebrák.
folyamatos nyomás alatt Brady, és hála Istennek a végén ő is hozott egy rossz döntést,amit Haden elkapókat megszégyenítő módon húzott be.
Szóval most Butlernek is jár a kalaplengetés nagyon komolyan.
Viszont Boswell....ha az sem lendíti át, hogy közel 50 yardról a Pats ellen gyakorlatilag game winning FG-t rúgott be akkor semmi...így is még nagyon komoly kétségeim vannak vele szemben.
A zebrák meg most bedobtak mindent IS-amit a Chargers ellen nem 😛
több mint 7 éve
Ez az a meccs Klemó, amikor azon polemizálni, hogy megérdemelt-e vagy sem, nem lényeges. Ha nem nyertünk volna, azt is megérdemeltük volna, és vice versa. Annyira hullámzóan ergya produkció volt, nyomokban focit is tartalmazott a műsor. Abból is inkább D oldalon.A Pats fura módon msot valamiért nem tudott büntetni. Ilyen több nem lesz szerintem, legalább is ellenünk.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Nem nagyon értem azért azt a véleményt, hogy ezt a meccset nem érdemeltük meg....más kérdés, hogy egy élesebb Pats a hibáinkat simán kihasználja, de ezt most nem tette. Borzalmas időpontban dobta Ben mind a kettő INT-et és ha innen nézzük, egyik sem volt kikényszerített, mint nálunk Brady kapcsán, vagyis nem is a TO race-t nyertük meg. Jobban akartuk és meg is érdemeltük végre.Egy bengals
Bennük maradt az ütés a Dolphins meccsen és titkon azért ebben reménykedtem. Úgy akartak már idejönni, hogy megvan a PO, megvan a csoportgyőzelem és csakis a bye a kérdés és most újra pörögniük kellett.
Nem vagyunk igazán jók, Ben inkonzisztens, a védelem is néha kihagy, de a PO közelében vagyunk és a Cicákat kell otthon vernünk, hogy ezt biztos is legyen. Hogy ez wild cardot ér, vagy csoportgyőzelmet az azon múlik, hogy a Ravens hoz-e bravúrt és/vagy mi.
Klemó
verés tuti elég minimum a wild card-ra?
több mint 7 éve
Nem nagyon értem azért azt a véleményt, hogy ezt a meccset nem érdemeltük meg....más kérdés, hogy egy élesebb Pats a hibáinkat simán kihasználja, de ezt most nem tette. Borzalmas időpontban dobta Ben mind a kettő INT-et és ha innen nézzük, egyik sem volt kikényszerített, mint nálunk Brady kapcsán, vagyis nem is a TO race-t nyertük meg. Jobban akartuk és meg is érdemeltük végre.Bennük maradt az ütés a Dolphins meccsen és titkon azért ebben reménykedtem. Úgy akartak már idejönni, hogy megvan a PO, megvan a csoportgyőzelem és csakis a bye a kérdés és most újra pörögniük kellett.
Nem vagyunk igazán jók, Ben inkonzisztens, a védelem is néha kihagy, de a PO közelében vagyunk és a Cicákat kell otthon vernünk, hogy ezt biztos is legyen. Hogy ez wild cardot ér, vagy csoportgyőzelmet az azon múlik, hogy a Ravens hoz-e bravúrt és/vagy mi.
több mint 7 éve
Hát annyit kell mondani, hogy nem a jobbik csapat győzött.Nem is a kevésbé rosszabb.
Talán az otthoni pálya adta hangzavar jelentette a különbséget a két csapat bénázásai között és a Pats a False Start-okkal és Holdingokkal megverte magát.
Végignézve a meccset még mindig azon gondolkozom, miért nem a Pats nyert... persze szerencsére mi nyertünk, és ott a W.
A meccs nyomokban Steelers D-t tartalmazott, és volt Bell és Conner mentes futójátékunk és ezt jó volt látni.
Boswell meg menjen a picsába, ezért nem szabad több éves nagy szerződést adni senkinek...
több mint 7 éve
BB egy elbaszott drive után miért nem elemez?BB és a fotogradikus memoria. Max.ha puncikról van szó.
Vagy fotografikus memóriája van, és fejben végigfuttatja h mi volt a hiba!?
steelwolf
Rettenetesen megbizhatatlan.
Nem változott sokat, még mindig képes zseniális dolgokra,.de.régen a 2 homály helyett.most már stabil 2 INT benne.van a játékában az ostoba döntései miatt meg.mert kurva pontatlan.
Jol kezdte, de.többször elbaszta ezt a meccset.
_€€__
O.hívás oldalról ez egy.merev bikacsök volt.. A w ellenére.
Erős bírói ténykedéssel.
Csak azérr nem.fanyalgok mer a Patsnek szinte mindegy volt.sztem
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Majd SB elott is legyetek ennyire negativok pls, mint a mai meccs előtt és akkor megsporoltok nekem egy nap szabit,mert tuti nyertek es nem kell neznem😀 annyira éreztem, hogy kicsapjatok a Peccet ezen a rendkivul nivos meccsen..Brady jobban ki egve,mint Pocak.Hat de ez nem kicsapas volt hanem Stan es Pan hanyatlasa..
LeviPoki
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Majd SB elott is legyetek ennyire negativok pls, mint a mai meccs előtt és akkor megsporoltok nekem egy nap szabit,mert tuti nyertek es nem kell neznem😀 annyira éreztem, hogy kicsapjatok a Peccet ezen a rendkivul nivos meccsen..Brady jobban ki egve,mint Pocak.
több mint 7 éve
Nem baj, ők hajtani fognak az utsó 2 csoportmeccsen.Jovo heten szentek, a ravensnek meg chargers.Azzal hogy nyertünk kicsaptunk a Bronzt
A szenteknel akar johetnek a backupok is [ brees azoknak is dobalja a TD-ket ], a chargers meg kapar a divizio elsosegert, ott biztos nem cserek lesznek.
Az uccso heten nekunk a remenyvesztett, a barnak altal is megelozott cicuskakat kellene lenyomni, ami rohadt nehez lesz, lasd raiders.
A ravensnek meg egy meg PO eselyeket is dedelgeto browns-t kene megfogni.
xtaki
sutianap
több mint 7 éve
Jovo heten szentek, a ravensnek meg chargers.Azzal hogy nyertünk kicsaptunk a Bronzt
A szenteknel akar johetnek a backupok is [ brees azoknak is dobalja a TD-ket ], a chargers meg kapar a divizio elsosegert, ott biztos nem cserek lesznek.
Az uccso heten nekunk a remenyvesztett, a barnak altal is megelozott cicuskakat kellene lenyomni, ami rohadt nehez lesz, lasd raiders.
A ravensnek meg egy meg PO eselyeket is dedelgeto browns-t kene megfogni.
xtaki

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Jovo heten szentek, a ravensnek meg chargers.A szenteknel akar johetnek a backupok is [ brees azoknak is dobalja a TD-ket ], a chargers meg kapar a divizio elsosegert, ott biztos nem cserek lesznek.
Az uccso heten nekunk a remenyvesztett, a barnak altal is megelozott cicuskakat kellene lenyomni, ami rohadt nehez lesz, lasd raiders.
A ravensnek meg egy meg PO eselyeket is dedelgeto browns-t kene megfogni.
több mint 7 éve
A természetfeletti lények nem döntöttek a sorsunkról, a természetalattiak szerint még az ördög bújkál a rugónkban, mé a kúbét má meg ette szőröstül bőröstül.youtu.be/jq2i8jwRlE8
Éjjen a Killer H! Hellden, Hellton, Hellward és a kicsi Hellyan Hamuelves

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Aludni én se bírok, nézem a Rams meccset. Megvan az újabb pozitív szezon! 😊
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 7 éve
Nem tudok aludni....de legalább megtudtam Tomlintól, hogy nem Burns hibája volt a hosszú TD, de ennek ellenére utána nem lépett pályára a védelemben, pedig ő volt a kezdő.Tomlin szerint ez Boz-t majd visszabillenti a rendes kerékvágásba....így legyen, bár erős kétségeim vannak
több mint 7 éve
Hilton és a scout team 😀
több mint 7 éve
Gratula srácok!Vitán felül megérdemeltétek.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Annyira szarok vagyunk mostanában, hogy szerintem nyerünk😋Hat ezt telibetalaltad. Fura egy meccs volt na.... De a W az W, ennyi 😀
bcsarli
több mint 7 éve
Ez a meccs nyomokban Steelers D-t tartalmazott. 😊És érdekes, ha 10 pontot engedünk az ellennek, akkor még a középszar O teljesítménnyel is lehet nyerni.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.