Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
Koveti itt valaki ag OTA-kat? Barmi erdekesseg? Jo hir?
xtaki
Hát no. Én olvasgatok nézegetek híreket, de ebből még nehéz bármit is mondani. Úgy össz egésszében pozitív dolgok jönnek, de ez még semmit nem jelent.

Pár dolog:
- Heyward nincs ott az OTA-n. Szerződésre vár. Szerintem 1-2 héten belül megegyezünk vele
- Arthur Smith felrázta a társaságot. Mindenkii nagyon pozitívan nyilatkozik és azt, hogy mindent meg is változtatott gyorsan és arzik a jó irányba (hát majd meglátjuk)
- Volt az OTA első napjaiban egy kis riadalom. Az első körös pickünket szarrá verte az összes EDGE azon a napon. Azóta viszont jó hírek jönnek róla, sokat tanult, játszott már vak oldalon is. Összességében az a hír, hogy folyamatosan kérdez, tanul, nagyon alázatosan tolja.
- a WR közül úgy néz ki, eddig Jefferson okozott pozitív meglepetést, azzal, hogy az újoncunk is jó teljesítményt tolt.
- RUS kedvence egyértelműen viszont MUTH lett. A második hét végére nagyon elkezdték érezni egymást. Ez egyértelműen jó jel
- Mindkét QB-nkról az a hír, hogy mind a kettő jól teljesít, sőt mindegyik vezérszereplő és ezt éreztetik is. A depo.com-on arról is írtak, hogy kizártnak tartják, hogy Fields végig üli a szezont. Hát ezt is meglátjuk.
- Holecomb sajnos még nem kezdett el edzeni. Súlyosabb az ACL sérülése, mint gondoltuk. A jó hír, hogy már ott van a srácokkal, de még nem edz
- Trice viszont már a pályán van és szépen mozog is. Ő róla és Darius Rush játékáról is jó hírek jönnek (eredetileg tavalyi Colts 5. körös pick, majd kivágták és mi leigazoltuk)
- Payton Wilson is megmutatta már magát. A dime (elvileg 5DB-s) csomagokban rendszeresen ott van a pályán. A lényeg, hogy szépen pályán volt, egészségesen. Ugye tudjuk, hogy nála ez kulcs.

Szerkesztette: Klemó
több mint 1 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 810
Koveti itt valaki ag OTA-kat? Barmi erdekesseg? Jo hir?
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Nem fog jönni szerintem, még ha kivágják se.
több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
Juju hazajojjon?
xtaki
Baker és Polk draftolása után felreppent a pletyka. A frissebb hír, hogy az új OC elképzelésébe nem fér bele. 50+ CAP van a Patsnél és JuJu menesztésével összességében 3M környékén nyernének, így szükség erre nincs, ha csak az nem, hogy Bourne érkeztével és Polk draftolásával WR3-4 fizunak ez a 10M szarul néz ki valóban.

Ő kifejezetten egy QB friendly WR, így csodálkoznék rajta, ha "túladnának" rajta Maye első évében. Még mindig csak 27 éves, így ha mégis így lenne, akkor megérne egy lövést, csak ő is inkább belül jó, ahogy Wilson is.
több mint 1 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 450
Juju hazajojjon?
xtaki
hozzánk? Esztergomba? Jöjjön, de nem tudom hol alszik majd 😀
polamalu
Hát a JuJuliánus Barát utcában... 😉
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Juju hazajojjon?
xtaki
Simàn, itt a helye! 😉
több mint 1 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 259 — 毎日何かを学ぶ
Juju hazajojjon?
xtaki
hozzánk? Esztergomba? Jöjjön, de nem tudom hol alszik majd 😀
több mint 1 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 810
Juju hazajojjon?
több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
A trade értéke így sem volt mérhető. Hát még nagy fizuval. Nem is értem.

Az a vélelem, hogy jó környezetben és coachinggal kezdő matéria Fields. De ez vélelem.
...
Klemó
Itt az a bökkenő, hogy Pickettről pontosan ugyanez volt a vélelem. És ez ugyan teljesen szubjektív, de egy megfelelő közegben/rendszerben én Pickettbe sokkal inkább bele látom a kezdő QB-t, mint Fieldsbe.

Korábban nem követtem a srácot, de mióta itt van, visszanéztem pár meccsét a Bearsben, nem highlightot, hanem komplett meccset, hát ... rohadtul meg lennék lepve, ha Fields frencsi QB tudna lenni bárhol is.
Jan
Hát ha nem az utolsó 5-6 meccsét nézed vissza, akkor nem cserélsz érte még 2023. 7. köréért sem. Az utolsó meccsekben több bíztató jel volt már. De összességében abban bízunk, hogy a fősuliban látott potenciálját egy másik rendszerben ki tudjuk hozni. Tannehill ugyanez volt anno. A Brownsnál egy totálisan elveszett QB volt, aztán a Titansnál összerakta a játékát AS. Fields pedig nettó tehetségben jobb is. Benne van, hogy ez nem sikerül, de tt egy low risk high reward történetről beszélünk.

Pickett nem vállalta a versengést Russal. Így felesleges ebben továbbmenni és sokat el is árul Pickett hozzáállásáról, hogy inkább elment Hurts mögé sokkal biztosabb backupnak. Én voltam talán az egyik leglelkesebb (meg általában az is vagyok egy-egy új playánál) Pickett támogató itt. A money time teljesítményét sokra tartottam, de összességében aki elmenekül egy Russ párharctól, mondván az amit lerakott előtte nem predesztinálja többre, az tényleg nem látja magát reálisan.

Fields ide akart jönni. Elmondta, hogy csak AS-hez és Russ mellett akar harcolni a helyért és már a napokban deklarálta is, hogy ő nem az a fiú, aki csendben kiüli a kispadot, harcolni fog érte. Nekem ez már megérte versus Pickett.
Klemó
Nem az a lényege a mondandónak de tárgyi tévedés azért ne maradjon.
Dolphins
alatriste
Rend a lelke mindennek! 😀
több mint 1 éve
alatriste Green Bay Packers 11 834 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.

Liverpool Fc
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 134

Karerőben Fields sokkal jobb, mint Kenny, utóbbi viszont pontosabb a rövid/közepes zónákban.
A zseben belül mozgása egyiknek sem túl fényes, viszont JF nagyon sok play-t meghosszabbít lábon és mozgásból sokkal jobban tud dobni.
Kenny-nek Smith rendszere nem feküdt volna, mert nem annyira mobilis és nem szereti ő sem a pálya közepét.
Annyi a probléma, hogy Russ Wilson kottára ugyanez.
több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
A trade értéke így sem volt mérhető. Hát még nagy fizuval. Nem is értem.

Az a vélelem, hogy jó környezetben és coachinggal kezdő matéria Fields. De ez vélelem.
...
Klemó
Itt az a bökkenő, hogy Pickettről pontosan ugyanez volt a vélelem. És ez ugyan teljesen szubjektív, de egy megfelelő közegben/rendszerben én Pickettbe sokkal inkább bele látom a kezdő QB-t, mint Fieldsbe.

Korábban nem követtem a srácot, de mióta itt van, visszanéztem pár meccsét a Bearsben, nem highlightot, hanem komplett meccset, hát ... rohadtul meg lennék lepve, ha Fields frencsi QB tudna lenni bárhol is.
Jan
Hát ha nem az utolsó 5-6 meccsét nézed vissza, akkor nem cserélsz érte még 2023. 7. köréért sem. Az utolsó meccsekben több bíztató jel volt már. De összességében abban bízunk, hogy a fősuliban látott potenciálját egy másik rendszerben ki tudjuk hozni. Tannehill ugyanez volt anno. A Brownsnál egy totálisan elveszett QB volt, aztán a Titansnál összerakta a játékát AS. Fields pedig nettó tehetségben jobb is. Benne van, hogy ez nem sikerül, de tt egy low risk high reward történetről beszélünk.

Pickett nem vállalta a versengést Russal. Így felesleges ebben továbbmenni és sokat el is árul Pickett hozzáállásáról, hogy inkább elment Hurts mögé sokkal biztosabb backupnak. Én voltam talán az egyik leglelkesebb (meg általában az is vagyok egy-egy új playánál) Pickett támogató itt. A money time teljesítményét sokra tartottam, de összességében aki elmenekül egy Russ párharctól, mondván az amit lerakott előtte nem predesztinálja többre, az tényleg nem látja magát reálisan.

Fields ide akart jönni. Elmondta, hogy csak AS-hez és Russ mellett akar harcolni a helyért és már a napokban deklarálta is, hogy ő nem az a fiú, aki csendben kiüli a kispadot, harcolni fog érte. Nekem ez már megérte versus Pickett.
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
'26 áprilisában jó kis program lesz 😊
Klaci79
??
bcsarli, Udvari Főkóstoló
draft Pittsburgh-ben
több mint 1 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 535 — Steelers fan
A trade értéke így sem volt mérhető. Hát még nagy fizuval. Nem is értem.

Az a vélelem, hogy jó környezetben és coachinggal kezdő matéria Fields. De ez vélelem.
...
Klemó
Itt az a bökkenő, hogy Pickettről pontosan ugyanez volt a vélelem. És ez ugyan teljesen szubjektív, de egy megfelelő közegben/rendszerben én Pickettbe sokkal inkább bele látom a kezdő QB-t, mint Fieldsbe.

Korábban nem követtem a srácot, de mióta itt van, visszanéztem pár meccsét a Bearsben, nem highlightot, hanem komplett meccset, hát ... rohadtul meg lennék lepve, ha Fields frencsi QB tudna lenni bárhol is.
több mint 1 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 810
'26 áprilisában jó kis program lesz 😊
Klaci79
??
bcsarli, Udvari Főkóstoló
draft
több mint 1 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
'26 áprilisában jó kis program lesz 😊
Klaci79
??

több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
En nem lattam JF-et jatszani de azt nem ertem hogy miert nem hivtak le az opciojat. A konnyen elkepzelheto 8-10 lehetosegbol kb par van ahol inkabb nyug lenne az 5.eves opcio, bar nem tul nagy es kis munka es legrosszabb esetben egy kis veszteseg aran ki lehetett volna lepni belole. Ellenben a masik oldala a merlegnek asokkal tobb realis esetbol nagyobb hozamot hozhatna az 5. eves opcio.

mindegy, meglatjuk
no
Én meg nem értem mit nem értesz és nem értem a kilépést, mint olyat sem. 25,6M az opció ára és ez ha lehívtad már nem visszavonható (mint pár éve). Fields nem Love, aki még nem látott pályát. 4 éve a ligában van és az a trade ellenérték jelzi, hogy inkább a backup QB irányba tart(ott), ami testvérek között is a 10-15MPY range. Ha bíztatóan mozog a felkészülés alatt, akkor az a hír, hogy megajánluk neki egy két éves szerződést, de az biztosan alatta lesz az opció árának és inkább az a hír, hogy két évre nyújtanánk a szerződést.
Klemó
A kilepes hogy el tudod tradelni, akar egy kis rafizetessel. De a lenyeg amit irsz, hogy jatszott a ligaban, tehat rengeteg info van rola. Csere, kezdoszint? Meghatarozhatatlan mert a macik nem jol kezeltek? Ezt fogjuk mi eldonteni a biztatoan mozog a felkeszules alatt"?

Ha csere szint akkor mar 3 mondat is felesleges ra. A kerdes ugy is az marad hogy o minek gondolja magat. Ha nem annak akkor ugysem fogadja el a keteves cserepenzt meg akkor sem ha nem mozog jol felkeszules alatt. Iden szamara a vasas jo valasztas volt ( a korlatozott lehetosegei es nem csak sajat dontesbol ) es gondolhatja hogy csapatba is kerulhet akar, de jovore sajat maga kereshet egy helyet, ahol bizonyithat. Es akkor lesz vele ami lesz, de a lenyeg hogy jovore a sajat kezeben lesz a sorsa. Ha esetleg nem tartja magat o sem tobbre mint csereszint akkor ...

De ahogy irtam en semmit nem lattam jatszani. Szerinted kezdo vagy csereszint?
no
A trade értéke így sem volt mérhető. Hát még nagy fizuval. Nem is értem.

Az a vélelem, hogy jó környezetben és coachinggal kezdő matéria Fields. De ez vélelem. Fields egyelőre, ha 1 év simán el fog fogadni egy 15+ körülit, de még az is lehet, hogy nem izguljuk túl. Ha pályára lép és szar, akkor továbblépünk, ha nem lép pályára, akkor még ott szépen lehet tárgyalni. Ha meg SB contenderek leszünk vele, akkor ott az Ftag. Ez utóbbit azért nem látom jönni. 😀

De egyébként nem lettem volna ellene az 5. Opciónak sem, ha már komolyan gondoljuk. Ebben igazad van.

Szerkesztette: Klemó
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
'26 áprilisában jó kis program lesz 😊
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 592
En nem lattam JF-et jatszani de azt nem ertem hogy miert nem hivtak le az opciojat. A konnyen elkepzelheto 8-10 lehetosegbol kb par van ahol inkabb nyug lenne az 5.eves opcio, bar nem tul nagy es kis munka es legrosszabb esetben egy kis veszteseg aran ki lehetett volna lepni belole. Ellenben a masik oldala a merlegnek asokkal tobb realis esetbol nagyobb hozamot hozhatna az 5. eves opcio.

mindegy, meglatjuk
no
Én meg nem értem mit nem értesz és nem értem a kilépést, mint olyat sem. 25,6M az opció ára és ez ha lehívtad már nem visszavonható (mint pár éve). Fields nem Love, aki még nem látott pályát. 4 éve a ligában van és az a trade ellenérték jelzi, hogy inkább a backup QB irányba tart(ott), ami testvérek között is a 10-15MPY range. Ha bíztatóan mozog a felkészülés alatt, akkor az a hír, hogy megajánluk neki egy két éves szerződést, de az biztosan alatta lesz az opció árának és inkább az a hír, hogy két évre nyújtanánk a szerződést.
Klemó
A kilepes hogy el tudod tradelni, akar egy kis rafizetessel. De a lenyeg amit irsz, hogy jatszott a ligaban, tehat rengeteg info van rola. Csere, kezdoszint? Meghatarozhatatlan mert a macik nem jol kezeltek? Ezt fogjuk mi eldonteni a biztatoan mozog a felkeszules alatt"?

Ha csere szint akkor mar 3 mondat is felesleges ra. A kerdes ugy is az marad hogy o minek gondolja magat. Ha nem annak akkor ugysem fogadja el a keteves cserepenzt meg akkor sem ha nem mozog jol felkeszules alatt. Iden szamara a vasas jo valasztas volt ( a korlatozott lehetosegei es nem csak sajat dontesbol ) es gondolhatja hogy csapatba is kerulhet akar, de jovore sajat maga kereshet egy helyet, ahol bizonyithat. Es akkor lesz vele ami lesz, de a lenyeg hogy jovore a sajat kezeben lesz a sorsa. Ha esetleg nem tartja magat o sem tobbre mint csereszint akkor ...

De ahogy irtam en semmit nem lattam jatszani. Szerinted kezdo vagy csereszint?
több mint 1 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
En nem lattam JF-et jatszani de azt nem ertem hogy miert nem hivtak le az opciojat. A konnyen elkepzelheto 8-10 lehetosegbol kb par van ahol inkabb nyug lenne az 5.eves opcio, bar nem tul nagy es kis munka es legrosszabb esetben egy kis veszteseg aran ki lehetett volna lepni belole. Ellenben a masik oldala a merlegnek asokkal tobb realis esetbol nagyobb hozamot hozhatna az 5. eves opcio.

mindegy, meglatjuk
no
Én meg nem értem mit nem értesz és nem értem a kilépést, mint olyat sem. 25,6M az opció ára és ez ha lehívtad már nem visszavonható (mint pár éve). Fields nem Love, aki még nem látott pályát. 4 éve a ligában van és az a trade ellenérték jelzi, hogy inkább a backup QB irányba tart(ott), ami testvérek között is a 10-15MPY range. Ha bíztatóan mozog a felkészülés alatt, akkor az a hír, hogy megajánluk neki egy két éves szerződést, de az biztosan alatta lesz az opció árának és inkább az a hír, hogy két évre nyújtanánk a szerződést.

Szerkesztette: Klemó
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 592
En nem lattam JF-et jatszani de azt nem ertem hogy miert nem hivtak le az opciojat. A konnyen elkepzelheto 8-10 lehetosegbol kb par van ahol inkabb nyug lenne az 5.eves opcio, bar nem tul nagy es kis munka es legrosszabb esetben egy kis veszteseg aran ki lehetett volna lepni belole. Ellenben a masik oldala a merlegnek asokkal tobb realis esetbol nagyobb hozamot hozhatna az 5. eves opcio.

mindegy, meglatjuk
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 134
Én bírom Fields-et, remélem, hogy fog kapni lehetőséget éles meccseken, mert látok benne perspektívát és egyébként ő tényleg illik Smith-hez.
több mint 1 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 450
 twitter.com/_MLFootball/status/1792993531893612794?s=19
Általános Doktor
Nagyon helyes, így kell hozzáállni.
Reggio1914
Olyan huszonvalahany millio dollarnyi oka van, hogy igy tegyen. Ha mutat valamit fog kapni nalunk egy egy, vagy ket eves szerzodest.
Klemó
Az csak másodlagos motiváció 😀