Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 13 éve
Addig felesleges ugráűlni, amíg a saját FA-ket nem hívják máshova. Mindig, minden évben ezt csináljuk, csak akkor kezdünk el lépni, ha már vhova hívják a mi játékosunkat. Ez nem változtat sztem a Wallace-ügy, pontosabban ez csak akkor derülne ki, ha esetleg vkit hívnának és mi most nem lépnénk, na az emiatt lenne, de hogy eddig nem léptünk ahhoz sztem semmi köze Wallace-nak.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Sztem semmi szükség Tolbertre. Meg nem kell kapkodni, igazából addig nem szoktunk iparkodni a saját FA-k esetében, amíg vki rájuk nem nyomul. Mi ráérünk egyelőre.SoldadosNem jönne rosszul, de én is azt gondolom, hogy a jelenlegi RB-állomány is elegendő; fontosabb játékosokra is el lehet költeni azt a pénzt, amit Tolbertnek kellene fizetni.
Szerintem azért nem igazoltunk még vissza senkit, mert a Wallace-ügy végére nem került még pont. Amíg az ő helyzete nem tisztázódott, nem tudjuk, mennyit költhetünk más szabadügynökökre. Ha most szerződtetnénk egy-két játékost, csökkenne a cap space, és lehet, hogy ezt kihasználná valamelyik csapat, adott esetben olcsóbb ajánlattal is el tudnák vinni Wallace-t. Stevie Johnson, V-Jax, DeSean, stb. szerződései irányadóak lehetnek, mennyit kell áldoznunk Wallace-re. Ha nem érkezik rövidesen offer sheet, akkor neki is engednie kell, mert nyilván számára az a legkedvezőtlenebb, ha az RFA tenderrel kell végigjátszania a szezont.
Inkább Plax-re menjünk rá. 😊labyCotchery-vel folynak a tárgyalások, ha őt sikerül visszahozni, akkor Plaxicóra nincs szükség.
több mint 13 éve
Tolbertnek Én sem látom sok értelmét, Mendenhall majd visszajön, addig Redman tökéletes és ott lesz Batch is várhatóan. Ha mégsem akkor Clay is betud ugrálni, Moore is olcsó pénz. Szóval felesleges. Inkább Plax-re menjünk rá. 😊
több mint 13 éve
Sztem semmi szükség Tolbertre. Meg nem kell kapkodni, igazából addig nem szoktunk iparkodni a saját FA-k esetében, amíg vki rájuk nem nyomul. Mi ráérünk egyelőre.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
nemúgy volt, hogy ha mindenkit visszaigazolunk, akkor még marad más fél misink plussz amit még Kéziből kipréseltünk?Mendy sérülése miatt nem jönne rosszul, de kérdés, hogy megengedhetjük-e magunknak. A Wallace-ügy miatt nagyon meg vagyunk szorítva, egyelőre a saját szabadügynökeinket sem tudjuk visszaigazolni, és ha Tolberttel várunk, lehet, hogy elviszi más. Bár nem tudom, ilyen RB corps mellett érdemes-e rá költeni (Moore-t is vissza lehetne hozni olcsón, ha arról van szó).vassadiTolbertöcsinél már csak a Panthers meg mi játszunk, ha nemcsak egy kis zsírt akar leszedni a DondiegórólsutianapMcClain érkezésével már nem igazán kell a Chargersnek Tolbász.empty taxi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Mendy sérülése miatt nem jönne rosszul, de kérdés, hogy megengedhetjük-e magunknak. A Wallace-ügy miatt nagyon meg vagyunk szorítva, egyelőre a saját szabadügynökeinket sem tudjuk visszaigazolni, és ha Tolberttel várunk, lehet, hogy elviszi más. Bár nem tudom, ilyen RB corps mellett érdemes-e rá költeni (Moore-t is vissza lehetne hozni olcsón, ha arról van szó).Tolbertöcsinél már csak a Panthers meg mi játszunk, ha nemcsak egy kis zsírt akar leszedni a DondiegórólsutianapMcClain érkezésével már nem igazán kell a Chargersnek Tolbász.empty taxi
több mint 13 éve
Tolbertöcsinél már csak a Panthers meg mi játszunk, ha nemcsak egy kis zsírt akar leszedni a DondiegórólsutianapMcClain érkezésével már nem igazán kell a Chargersnek Tolbász.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Tolbertöcsinél már csak a Panthers meg mi játszunk, ha nemcsak egy kis zsírt akar leszedni a Dondiegóról

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Azért a Rozmár nem hülye.....kétlem, h akár egy percet is fordítanának az idejükből arra, h ezen elgondolkozzanak.....

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 13 éve
Dehogynem, abszolút a Steelers hibája volt a vereség. Viszont a meccs előtt, annyira azt éreztem, hogy a média által túlhypolt, passzolni nem tudó (mert nem tud!) embert összetörjük. Ehhez képest tudjuk mi történt. Szükségem van az elégtételre. Évente kétszer! 😊De örülnék, ha Manning aláírna Denverbe, Tebow-t pedig eltrade-elnék Clevelandbe. Így évente kétszer törhetnénk össze, nagyon bassza a csőröm ez a PO-meccs.SzokolMint ha kb ő tehetne róla és nem mi lettünk volna a balf@szok :rolleyes:JoeyPorter
több mint 13 éve
De örülnék, ha Manning aláírna Denverbe, Tebow-t pedig eltrade-elnék Clevelandbe. Így évente kétszer törhetnénk össze, nagyon bassza a csőröm ez a PO-meccs.SzokolMint ha kb ő tehetne róla és nem mi lettünk volna a balf@szok :rolleyes:
több mint 13 éve
De örülnék, ha Manning aláírna Denverbe, Tebow-t pedig eltrade-elnék Clevelandbe. Így évente kétszer törhetnénk össze, nagyon bassza a csőröm ez a PO-meccs.SzokolTebow írt már egy könyvet "Ahogy én látom" címmel 😊 ha esetleg ott marad írhat még egy ilyet... 😊 trhugh my eyes :cool:
- Do the HAKA ! - How many times i have to say, if you eat around here, you have to pay! -
több mint 13 éve
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
De örülnék, ha Manning aláírna Denverbe, Tebow-t pedig eltrade-elnék Clevelandbe. Így évente kétszer törhetnénk össze, nagyon bassza a csőröm ez a PO-meccs.
több mint 13 éve
Ez egy jó cikk a Wallace ügyről !!! 😊 http://nfl.si.com/2012/03/15/mike-wallace-situation-still-up-in-the-air/?sct=nfl_bf3_a3
- Do the HAKA ! - How many times i have to say, if you eat around here, you have to pay! -
több mint 13 éve
Tomlinék Michiganben maradtak, ahol a Wolverines pro day-en Mike Martint és Ryan Van Bergent nézték meg. Állítólag mindkét játékossal elégedettek voltak.
több mint 13 éve
Igen. Én egy pillanatig sem aggódtam emiatt. Ha kimondva az ő megtartása a prioritás, akkor az így is lesz.Nem hinném, hogy visszahozzuk. Wallace, Brown, Sanders és a remélhetőleg visszahozásra kerülő Cotchery mellé felesleges is, főleg, hogy a TC-ben mindig császár volt, a meccsen meg dropkirály.SoldadosEnnyire biztos vagy Wallace maradásában?laby

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Nem hinném, hogy visszahozzuk. Wallace, Brown, Sanders és a remélhetőleg visszahozásra kerülő Cotchery mellé felesleges is, főleg, hogy a TC-ben mindig császár volt, a meccsen meg dropkirály.SoldadosEnnyire biztos vagy Wallace maradásában?
több mint 13 éve
Nem hinném, hogy visszahozzuk. Wallace, Brown, Sanders és a remélhetőleg visszahozásra kerülő Cotchery mellé felesleges is, főleg, hogy a TC-ben mindig császár volt, a meccsen meg dropkirály.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Felmerült bennem egy kérdés: a training camp idejére nem lenne érdemes bepróbálkozni Sweed-del? Aztán ha nem megy a dal, akkor köszönjük szépen. Azért csak bassza a csőröm egy ekkora bust...SzokolA bustokat jobb nem erőltetni... TC-be esetleg vissza lehet hozni, nem egy elvetemült ötlet, de nem hiszem, hogy Tomlinék számolnak vele.
több mint 13 éve
Felmerült bennem egy kérdés: a training camp idejére nem lenne érdemes bepróbálkozni Sweed-del? Aztán ha nem megy a dal, akkor köszönjük szépen. Azért csak bassza a csőröm egy ekkora bust...
több mint 13 éve
Persze, de az ő személyiségében ez nem nagyon volt benne, hogy ezt belátja és enged. De kifejezetten örülök neki.Egyre jobban öregszik, elég súlyos sérülésből lábadozik, az utód már ott tapos a sarkában és sokat foglalt a capből. Gondolom belátta, hogy ha sokáig arcoskodik, kivághatják a hájas kis popsiját az utcára.SzokolHampton paycut: a base salary-jét 2.8 millió $-ra redukálták, törölték a workout bónuszt, így 3.09 millióval csökkent az idei cap száma (valamivel kevesebb, mint 5 millió $-t foglal most). Újabb évvel nem bővült a szerződés.vassadiPaycut? Ezt nem gondoltam volna Hamptonról. 😊 Nyilván belátta a saját kétséges és a csapat nehéz helyzetét, mindenesetre eddig ő volt az, aki még átstrukturálásra sem volt hajlandó.Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Egyre jobban öregszik, elég súlyos sérülésből lábadozik, az utód már ott tapos a sarkában és sokat foglalt a capből. Gondolom belátta, hogy ha sokáig arcoskodik, kivághatják a hájas kis popsiját az utcára.Hampton paycut: a base salary-jét 2.8 millió $-ra redukálták, törölték a workout bónuszt, így 3.09 millióval csökkent az idei cap száma (valamivel kevesebb, mint 5 millió $-t foglal most). Újabb évvel nem bővült a szerződés.vassadiPaycut? Ezt nem gondoltam volna Hamptonról. 😊 Nyilván belátta a saját kétséges és a csapat nehéz helyzetét, mindenesetre eddig ő volt az, aki még átstrukturálásra sem volt hajlandó.Soldados
több mint 13 éve
REZPEKTT Kézi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Hampton paycut: a base salary-jét 2.8 millió $-ra redukálták, törölték a workout bónuszt, így 3.09 millióval csökkent az idei cap száma (valamivel kevesebb, mint 5 millió $-t foglal most). Újabb évvel nem bővült a szerződés.vassadiPaycut? Ezt nem gondoltam volna Hamptonról. 😊 Nyilván belátta a saját kétséges és a csapat nehéz helyzetét, mindenesetre eddig ő volt az, aki még átstrukturálásra sem volt hajlandó.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!