Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 5 éve
Terrell Edmunds sérült, kihagyta a tegnapi edzést. Helyén a frissen igazolt Curtis Riley ment az első csapattal. Nem tudom, ez jó vagy rossz hír, de hogy egy hét alatt beelőzte a poszton Dangerfield-et, Allent, és az újonc box safety-t Antoine Brooks-t, azt hiszem sokat elmond a SS posztunkról.
Nem hiszek a talált gyémánt teóriában. Egyelőre gondoljuk azt, hogy róla tudtak legkevesebbet az edzők.
több mint 5 éve
Szerintem mindkettő menni fog. Egyelőre nemhogy a BigBen utáni érára készülünk, de ugyibár több SB-t akar nyerni a csapattal, most, hogy összeállni mellette egy védelem is. Ott ugye Watt, Heyward nem kérdés, Haden szvsz ott is távozni kényszerül.Egyelőre arról csiripelnek, hogy BigBen hosszabbít (nyilván, ha úgy tud működni, ahogy azt elvárja magától, ill. elvárják tőle) nemhogy új érát kezdenénk. Pont ez kellene a caphell kezeléséhez, ill. kellene valami discount is tőle, hogyha tényleg komolyan gondolja az all-in-t, akkor minél több embert meg tudjunk tartani.
A legkönnyebb RB-t és WR-t kukázni, idén is egyel több RB lehet kereten, mint szükséges, jövőre simán át tudhatja venni a stafétát egy Snell-McFarland-Samuels trio, ráadásul érkezhet új prospect, vagy FA is jövőre. Úgyis az OL teljesítménye illetve a sikeres passzjáték a lényeg, ráadásul nem vagyunk továbbra sem az a kimondott futócsapat.
WR-ben pedig mint írtátok, jól állunk, Ha Claypool beválik, Johnson útvonal futási képességéről ódákat zengenek, a YAC-ban szintén Holmes-i magasságokba tör, Washington meg erős, jól blokkoló, sötét ló, ők akár jók lehetnek Juju nélkül is, ráadásul a Draft történelmünk azt sugallja, jól választunk a poszton.
A legolcsóbb skill pozíciós csoportok között vagyunk ligaszerte offense-ben, ez jóideje így van, és tudatosnak tűnik a rookie contractos WR-ek, RB-k üzemeltetése.
Contested Catch:
Az egy-egy elleni és csapat drillekről (minden ami szakmai) sajnos idén nincsen info TC-ből, csak összeszedegetni lehet morzsákat. Szóval ilyen történetek sajnos idén nem lesznek meg...
Ebben egyébként Washington is jó, bár más alkat, de erős, és tavaly már mutatott néhány elkapást, ahol látszott, hogy ő is képes elbirkózni a labdát egy DB-től.
Természetesen én is Jujura tennék! De Conner a helyi arc, és félő h inkább ő marad!Én a JuJu - Conner párosból biztosan JuJura tennék. Nagyon jó kis duó/ trió lehetne JuJuval, Diontaeval, meg Washingtonnal. Sőt, ha Claypool is beválna az már nagyon komoly fegyverarzenál lehetne. Egy újonc QB-nak meg nagyon nem mindegy, hogy kinek fog dobálni. Connert meg imádjuk, meg helyi srác, de futó és eddig is sokat volt sérült.Nos, erre kissé visszatérve:Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak.Ha nem kérnek többet, mint amennyit érnek, akkor sem férnek be?
Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
Klaci79
steelwolf
Jövőre Heyward, Villanueva, Dupree, Feiler, Hilton(Sutton) szerződése jár le a fontosabbak közül. Természetesen Conner és JuJu mellett.
Pénzügyileg brutális 2 évünk jön és akkor még az esetleges csökkentett capről ne is beszéljünk.
Szóval szerintem lesznek komoly áldozatok, hogy építhessük a BigBen utáni időket.
Klaci79
Gergőke
Köszi, én is megtaláltam ezt a videót!A contested catch az olyan elkapás, amikor bőven küzdened kell a védővel a labdáért az elkapásnál, itt maga Larry Fitzgerald mutat be néhány kitűnő példát rá:Chase Claypool elkapott egy contested catch-et az endzoneban az első napon, most ez a legenda a steelers.com oldalán. Mármint hogy Haden ellen történt, aki "problem"-nek nevezte utalva a potenciálra.Az micsoda?
Other: szerencsétlen Artie Burns ACL-t szakított, idén nem bizonyíthat a Bears-ben.
Spy
Videó van róla?
Az egy-egy elleni és csapat drillekről (minden ami szakmai) sajnos idén nincsen info TC-ből, csak összeszedegetni lehet morzsákat.
steelwolf
www.youtube.com/watch?v=ai-6bqCbAzw
empty taxi

Én a JuJu - Conner párosból biztosan JuJura tennék. Nagyon jó kis duó/ trió lehetne JuJuval, Diontaeval, meg Washingtonnal. Sőt, ha Claypool is beválna az már nagyon komoly fegyverarzenál lehetne. Egy újonc QB-nak meg nagyon nem mindegy, hogy kinek fog dobálni. Connert meg imádjuk, meg helyi srác, de futó és eddig is sokat volt sérült.Nos, erre kissé visszatérve:Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak.Ha nem kérnek többet, mint amennyit érnek, akkor sem férnek be?
Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
Klaci79
steelwolf
Jövőre Heyward, Villanueva, Dupree, Feiler, Hilton(Sutton) szerződése jár le a fontosabbak közül. Természetesen Conner és JuJu mellett.
Pénzügyileg brutális 2 évünk jön és akkor még az esetleges csökkentett capről ne is beszéljünk.
Szóval szerintem lesznek komoly áldozatok, hogy építhessük a BigBen utáni időket.
Klaci79
több mint 5 éve
Nos, erre kissé visszatérve:Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak.Ha nem kérnek többet, mint amennyit érnek, akkor sem férnek be?
Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
Klaci79
steelwolf
Jövőre Heyward, Villanueva, Dupree, Feiler, Hilton(Sutton) szerződése jár le a fontosabbak közül. Természetesen Conner és JuJu mellett.
Pénzügyileg brutális 2 évünk jön és akkor még az esetleges csökkentett capről ne is beszéljünk.
Szóval szerintem lesznek komoly áldozatok, hogy építhessük a BigBen utáni időket.
több mint 5 éve
Nos sajnos úgy tűnik megvan az első komolyabb sérültünk is.Kevin Dotson, az újonc Guard térde mondta fel a szolgálatot. Azt egyelőre még nem mondták, hogy ACL vagy valami más. Nagyon sajnálom, mert kíváncsi lettem volna rá, hogy mit tudna a fal belsejében.
több mint 5 éve
A contested catch az olyan elkapás, amikor bőven küzdened kell a védővel a labdáért az elkapásnál, itt maga Larry Fitzgerald mutat be néhány kitűnő példát rá:Chase Claypool elkapott egy contested catch-et az endzoneban az első napon, most ez a legenda a steelers.com oldalán. Mármint hogy Haden ellen történt, aki "problem"-nek nevezte utalva a potenciálra.Az micsoda?
Other: szerencsétlen Artie Burns ACL-t szakított, idén nem bizonyíthat a Bears-ben.
Spy
Videó van róla?
steelwolf
www.youtube.com/watch?v=ai-6bqCbAzw
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak.Ha nem kérnek többet, mint amennyit érnek, akkor sem férnek be?
Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
Klaci79
Chase Claypool elkapott egy contested catch-et az endzoneban az első napon, most ez a legenda a steelers.com oldalán. Mármint hogy Haden ellen történt, aki "problem"-nek nevezte utalva a potenciálra.Az micsoda?
Other: szerencsétlen Artie Burns ACL-t szakított, idén nem bizonyíthat a Bears-ben.
Spy
Videó van róla?
több mint 5 éve
Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak.RB-ből több csapat bizonyítja, hogy találunk 3-5. körben jót.
Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
Klaci79
WR-t meg mindig is tudtunk draftolni, de szerintem ha JuJu idén visszatér a tavalyelőtti formához, szorítunk neki pénzt.
több mint 5 éve
Chase Claypool elkapott egy contested catch-et az endzoneban az első napon, most ez a legenda a steelers.com oldalán. Mármint hogy Haden ellen történt, aki "problem"-nek nevezte utalva a potenciálra.Other: szerencsétlen Artie Burns ACL-t szakított, idén nem bizonyíthat a Bears-ben.
több mint 5 éve
Állítólag rövidesen hosszabbítás lesz Heyward-al. 4 év 70.5 millió amit mondanak. Kétlem hogy ezek után majd lesz JuJu-Connerre pénz. Főleg hogy jövőre jön a Watt hosszabbítás is. Mindenesetre megérdemli!
több mint 5 éve
Camp live twitter link...most élő.@https://www.behindthesteelcurtain.com/2020/8/17/21371036/pittsburgh-steelers-training-camp-2020-live-news-and-updates-8-17-heinz-field-injuries-highlights
több mint 5 éve
Csoport 1,És Boz-nak legyen jó éve! 😉
PO-ban 1W, SB nem lesz.
Ezt persze csak akkor, ha valamelyik kulcsember nem dől ki hosszabb időre.
Jan
több mint 5 éve
Csoport 1, PO-ban 1W, SB nem lesz.
Ezt persze csak akkor, ha valamelyik kulcsember nem dől ki hosszabb időre.
több mint 5 éve
Csoport 2.!PO!
#D Top 3! 😁
több mint 5 éve
Én attól tartok leginkább, hogy nem lesz szezon, de ha mégis, akkor meglehet a PO csoport-másodikként... Nagyjából ugyan az várható, mint tavaly.
több mint 5 éve
Értekezés a Steelers Offense-ről, ínséges időkben jó. Nekem tetszett. BigBen, WR group, Offense, Matt Canada, OC kérdés, TE-k, Ebron stb. Figyelem hosszú...
A fénypont nekem:
MB: Ki lesz előbb OC Pittsburgh-ben: BigBen vagy Matt Canada?
GB: Nos, Bigben az OC most, szóval ez nem kérdés...
Egyébként a lenti kérdésre: Én PO-t várok, de csoportgyőzelem engem is meglepne, mert nem szoktunk kozisztensek lenni a szezonjainkban és nem látom a BAL-t kiesni a szerepéből, míg ki nem találják őket. Állni szoktak a pedálon, mi meg általában hullámvasutazunk Bennel, Ben nélkül egyaránt.
Szenvedős szeptembert várok, BigBen egy bye week után is rozsdás szokott lenni és a Def is októberre szokott összeállni, idén szerintem látszani fog rajtuk a preseason hiánya. Októberre összeáll a csapat és leereszt Okt végén újra, majd Novemberben kezd összeállni és a December dönt mint mindig. A bővített PO-ba illene bejutnunk Ben-nel. Persze egy kulcs-sérülés bármit felülírhat, de ha van Ben, a PO-ban újra bármi lehet. Én eddig is az edzői gárdát láttam a SB run akadályának, de meglehet akár nem miattuk, hanem ellenükre is 😊 .
Csak fusson le a szezon és a PO is.
több mint 5 éve
Ha összeáll valami támadósor itt, akkor ebben nem vagyok ennyire biztos. Ha olyan lesz viszont, mint tavaly, akkor persze tök mindegy igazából

több mint 5 éve
Ha BB tud még lépni és dobni, akkor PO (akár csoportgyőzelem), de a Chiefs most eléggé kiugrik az AFC-bőlA csoportot viszi a Ravens
Wyatt
több mint 5 éve
Ha BB tud még lépni és dobni, akkor PO (akár csoportgyőzelem), de a Chiefs most eléggé kiugrik az AFC-ből

több mint 5 éve
Egyébként ti mit vártok a szezontól?Losing record? Középszar? Playoff? Neadjisten Super Bowl?
Én személy szerint, ha BB nem sérül le playoffot várok, és azt, hogy a védelem még baszóbb legyen, Watt-tól ismét DPOY szezont, Fitzpatricktól is hasonlót, Dupreetól normális évet, mert megint contractért játszik, illetve szeretném, ha a D falból most nem halna le senki.
több mint 5 éve
Acélból lennénk vagy mi...Az opt out lehetőség határideje most járt le? Jól láttam, hogy nem láttam eddig Steelers játékost a listán? 😊nincs
Reggio1914
ez a steelers
nem a rinyabányai nyekergő
sutianap
több mint 5 éve
Mindössze három klub volt, ahol senki sem lépett vissza az idénytől, a Pittsburgh Steelers, az Atlanta Falcons és a Los Angeles Chargers.Az opt out lehetőség határideje most járt le? Jól láttam, hogy nem láttam eddig Steelers játékost a listán? 😊nincs
Reggio1914
ez a steelers
nem a rinyabányai nyekergő
sutianap
több mint 5 éve
Az opt out lehetőség határideje most járt le? Jól láttam, hogy nem láttam eddig Steelers játékost a listán? 😊nincs
Reggio1914
ez a steelers
nem a rinyabányai nyekergő

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Az opt out lehetőség határideje most járt le? Jól láttam, hogy nem láttam eddig Steelers játékost a listán? 😊