Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 11 éve
Valóban nem, ezért kéne az FA piacon körbenézni, amíg nem késő. Az a fura, hogy emlékeim szerint járt itt Shelley Smith, Myers és Wisniewski is az offseasonban, egyiket se kínáltuk meg szerződéssel, pedig mind a hárman sima kezdőemberek lennének nálunk. Okung tök rendben van, Bailey sajnos képességeit tekintve nem kezdőguard szint (bár nekem beugróként tetszett az előző két szezonban a játéka), Jeanpierre még csak-csak, de a két úriember a jobb oldalon egyszerűen katasztrófa, főleg Britt, akivel kapcsolatban az az érzésem, hogy egyre szarabb és még ebből a felhozatalból is simán Gilliamet játszatnám helyette, rosszabb nem lehet.O-line: Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkozni a Mathis-Myers-Long trió valamelyikén, vagy mindegyikén 😊. Nem szoktunk így veteránokat igazolni, de bármelyikük előrelépés lenne a mostanihoz képest, ahogy néztem még simán a sapi alá is beférnének, legalább ketten. Mindenképp kell valamit csinálni, mert ez így nem lesz jó....Pedig a draftolni nem tudunk az OLine-ba.BigBaltazar
Ha Kancellár úr abbahagyja a nyafizást, akkor a többi egység kész van.SONICS-SEAHAWKS
Egy szónak is száz a vége, amellett, hogy tehetségbeli problémák vannak a támadófalban, rendszerszintű is a probléma, aminek a kijavítását upgrade igazolásokkal kellene orvosolni első körben.
Más: Zach Miller karrierjének vége? Nagyon sajnálnám. Az lenne az igazi királyság, ha szezon közben vissza lehetne hozni blokkolós tight endnek.
több mint 11 éve
Ha szezon után Lynch úgy dönt, hogy megunta, akkor meg se pass protection, se a runblockerek mögött futni képes RB .
több mint 11 éve
O-line: Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkozni a Mathis-Myers-Long trió valamelyikén, vagy mindegyikén 😊. Nem szoktunk így veteránokat igazolni, de bármelyikük előrelépés lenne a mostanihoz képest, ahogy néztem még simán a sapi alá is beférnének, legalább ketten. Mindenképp kell valamit csinálni, mert ez így nem lesz jó....Pedig a draftolni nem tudunk az OLine-ba.
Ha Kancellár úr abbahagyja a nyafizást, akkor a többi egység kész van.SONICS-SEAHAWKS
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 11 éve
Minden szavaddal egyetértek, de valszeg egy runheavy csapatnak a runblock priorítást élvez a passprot.-nál. A kérdés csak az, meddig?Az a baj, hogy egy 80 milliós Qb-t azért jobban kellene védeni, mint amire Cable képes.Itt a további elemzés és a válasz a kérdéseid egy részére.Érdemes elolvasn, okos dolgokat ír:Már magam sem tudom mit gondoljak. Nekem is az a személyes érzésem,hogy Cable kutyauto és nem tud normális passprot falat osszerakni.
www.hawkblogger.com/2015/08/the-morning-after-discouraging-first.htmlHelmut Zimmer
Viszont nemrég M Rob azt nyilatkozta,hogy a tavalyi év mvp-je Cable...
Britt amúgy ezek szerint nem csak szemre, de a pff szerint is messze a legrosszabb RT volt a ligában. Én meg mindig azt látom,hogy a bears topicban sirankoznak az emberek a fal miatt 😀
Emlékszem amikor azt hittem, hogy Giacomini helyett nem jöhet rosszabb. Lol.undisputedly
www.hawkblogger.com/2015/08/how-worried-should-you-be-about.htmlHelmut Zimmer
És még tegyük hozzá azt is, hogy a tavalyi szrönyű falunkból egy méginkább trágya passprot fal lett.
Van az a szint ameddig be lehet áldozni a passprotot a runblock oltárán, de ha hirtelen megcsappan az amúgy is alacsonyan levő talent szint a falban, akkor ott már cumi van. Mi most ebben a helyzetben vagyunk.
Mondjuk az elmúlt 1-2 SB bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell kiemelkedő O# line a végső sikerhez, csak az a probléma, hogy nekünk nem hogy kiemelkedő, de átlagos falunk sincs.
Érdekes lesz, biztosan fejlődnek még csapat szinten, azt viszont nem hiszem, hogy RW képes lesz gyorsabban döntést hozni, vagy , hogy Cable hirtelen megtanul passprotectiont tanítani.
Ennek a csapatnak ez a keresztje, el kell fogadni (vagy nem).undisputedly
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 11 éve
O-line: Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkozni a Mathis-Myers-Long trió valamelyikén, vagy mindegyikén 😊. Nem szoktunk így veteránokat igazolni, de bármelyikük előrelépés lenne a mostanihoz képest, ahogy néztem még simán a sapi alá is beférnének, legalább ketten. Mindenképp kell valamit csinálni, mert ez így nem lesz jó....Ha Kancellár úr abbahagyja a nyafizást, akkor a többi egység kész van.
több mint 11 éve
Az a baj, hogy egy 80 milliós Qb-t azért jobban kellene védeni, mint amire Cable képes.Itt a további elemzés és a válasz a kérdéseid egy részére.Érdemes elolvasn, okos dolgokat ír:Már magam sem tudom mit gondoljak. Nekem is az a személyes érzésem,hogy Cable kutyauto és nem tud normális passprot falat osszerakni.
www.hawkblogger.com/2015/08/the-morning-after-discouraging-first.htmlHelmut Zimmer
Viszont nemrég M Rob azt nyilatkozta,hogy a tavalyi év mvp-je Cable...
Britt amúgy ezek szerint nem csak szemre, de a pff szerint is messze a legrosszabb RT volt a ligában. Én meg mindig azt látom,hogy a bears topicban sirankoznak az emberek a fal miatt 😀
Emlékszem amikor azt hittem, hogy Giacomini helyett nem jöhet rosszabb. Lol.undisputedly
www.hawkblogger.com/2015/08/how-worried-should-you-be-about.htmlHelmut Zimmer

És még tegyük hozzá azt is, hogy a tavalyi szrönyű falunkból egy méginkább trágya passprot fal lett.
Van az a szint ameddig be lehet áldozni a passprotot a runblock oltárán, de ha hirtelen megcsappan az amúgy is alacsonyan levő talent szint a falban, akkor ott már cumi van. Mi most ebben a helyzetben vagyunk.
Mondjuk az elmúlt 1-2 SB bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell kiemelkedő O# line a végső sikerhez, csak az a probléma, hogy nekünk nem hogy kiemelkedő, de átlagos falunk sincs.
Érdekes lesz, biztosan fejlődnek még csapat szinten, azt viszont nem hiszem, hogy RW képes lesz gyorsabban döntést hozni, vagy , hogy Cable hirtelen megtanul passprotectiont tanítani.
Ennek a csapatnak ez a keresztje, el kell fogadni (vagy nem).
több mint 11 éve
Itt a további elemzés és a válasz a kérdéseid egy részére.Érdemes elolvasn, okos dolgokat ír:Már magam sem tudom mit gondoljak. Nekem is az a személyes érzésem,hogy Cable kutyauto és nem tud normális passprot falat osszerakni.
www.hawkblogger.com/2015/08/the-morning-after-discouraging-first.htmlHelmut Zimmer
Viszont nemrég M Rob azt nyilatkozta,hogy a tavalyi év mvp-je Cable...
Britt amúgy ezek szerint nem csak szemre, de a pff szerint is messze a legrosszabb RT volt a ligában. Én meg mindig azt látom,hogy a bears topicban sirankoznak az emberek a fal miatt 😀
Emlékszem amikor azt hittem, hogy Giacomini helyett nem jöhet rosszabb. Lol.undisputedly
www.hawkblogger.com/2015/08/how-worried-should-you-be-about.html
több mint 11 éve
Az OLinéről csak annyit, hogy van 1 ( azaz egy ) darab játékos név szerint Okung aki NFL szintű játékos ( már amikor nem false startol ) és egy majdnem Sweezy, és kész. Minden más csak próbálkozás hogy hátha jó lesz, de nem lesz jó. Mit várunk egy olyan faltól, ahol a kezdő center posztra leginkább esélyes játékos más csapatnál nem tudott megragadni. Na ez a Hox féle Oline építkezés. Felháborító :[]BigBaltazarés Okung ugye jövőre több mint valószínű h lelép.
több mint 11 éve
Jeanpierre egyébként nem mozog rosszul, ahogy Bailey sem, csak Bailey egyszerűen nem elég erős ehhez a poszthoz, még mindig rosszul veszi fel a pozit, még mindig magasan van a súlypontja.Britt meg nem football játékos.
több mint 11 éve
Az OLinéről csak annyit, hogy van 1 ( azaz egy ) darab játékos név szerint Okung aki NFL szintű játékos ( már amikor nem false startol ) és egy majdnem Sweezy, és kész. Minden más csak próbálkozás hogy hátha jó lesz, de nem lesz jó. Mit várunk egy olyan faltól, ahol a kezdő center posztra leginkább esélyes játékos más csapatnál nem tudott megragadni. Na ez a Hox féle Oline építkezés. Felháborító :[]
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 11 éve
Wilson was either sacked or pressured on four of his five drop-backs. Each time, the Seahawks had at least one more player in pass protection than Denver had rushing.
több mint 11 éve
Érdemes elolvasn, okos dolgokat ír:Már magam sem tudom mit gondoljak. Nekem is az a személyes érzésem,hogy Cable kutyauto és nem tud normális passprot falat osszerakni.
www.hawkblogger.com/2015/08/the-morning-after-discouraging-first.htmlHelmut Zimmer
Viszont nemrég M Rob azt nyilatkozta,hogy a tavalyi év mvp-je Cable...
Britt amúgy ezek szerint nem csak szemre, de a pff szerint is messze a legrosszabb RT volt a ligában. Én meg mindig azt látom,hogy a bears topicban sirankoznak az emberek a fal miatt 😀
Emlékszem amikor azt hittem, hogy Giacomini helyett nem jöhet rosszabb. Lol.
több mint 11 éve
Érdemes elolvasn, okos dolgokat ír:www.hawkblogger.com/2015/08/the-morning-after-discouraging-first.html
több mint 11 éve
Heló, csak első félidőt láttam, valaki esetleg tudna linket adni? Előre kösziStopyt| torrentdn.net/bbs/v-torrent_sports-32887-2#axzz3iye5IpS6 |
több mint 11 éve
lehet 😀azt hittem az csak egy sima tolódás volt a teljes védelemtől, válaszolva a Denveri motionreBorbinhoarra akartam célozni h Irivin sugta meg Clarknak h melyik lyukat támadja, v h merre támadjon hogy.braxa88irvint nézzétek:sztem inkább Clarké az érdem, ahogy átrongyol az LT-n, bár Irvin is szépen levált Virgil Greenről, de Clark addigra 5 yarddal a los mögött volt már 😀Borbinho
gfycat.com/ShamelessAgileLacewingbraxa88
több mint 11 éve
azt hittem az csak egy sima tolódás volt a teljes védelemtől, válaszolva a Denveri motionrearra akartam célozni h Irivin sugta meg Clarknak h melyik lyukat támadja, v h merre támadjon hogy.braxa88irvint nézzétek:sztem inkább Clarké az érdem, ahogy átrongyol az LT-n, bár Irvin is szépen levált Virgil Greenről, de Clark addigra 5 yarddal a los mögött volt már 😀Borbinho
gfycat.com/ShamelessAgileLacewingbraxa88
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
arra akartam célozni h Irivin sugta meg Clarknak h melyik lyukat támadja, v h merre támadjon hogy.irvint nézzétek:sztem inkább Clarké az érdem, ahogy átrongyol az LT-n, bár Irvin is szépen levált Virgil Greenről, de Clark addigra 5 yarddal a los mögött volt már 😀Borbinho
gfycat.com/ShamelessAgileLacewingbraxa88
több mint 11 éve
irvint nézzétek:sztem inkább Clarké az érdem, ahogy átrongyol az LT-n, bár Irvin is szépen levált Virgil Greenről, de Clark addigra 5 yarddal a los mögött volt már 😀
gfycat.com/ShamelessAgileLacewingbraxa88
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
Ha az érdekel,hogy hogyan lehetséges NFL szinten használni egy Lockett típusú elkapót, akkor nézd meg a steelerses A.Brown-t, és az ő gameplanjüket. Lockette kb ugyanolyan fizikai méretekkel rendelkezik, combine adatai pedig hajszállal jobbak is. PErsze ez még nem jelenti azt, hogy ő is annyira tehetséges lenne (de azt sem,hogy nem), viszont A.Brown ilyen felépítéssel a liga Top3 elkapója lett tavaly, yardokban pedig talán nem is akadt párja.Igaz neki egy BigBen szerű passer osztja a labdát, de a potenciál meg van egy ilyen játékos kiaknázására. Bevellen múlik és RW-n.
több mint 11 éve
ok, h fent volt, csak kap-e labdát majd, amikor Baldwin meg Kearse esetleg PRich visszajön?Pozitív dolgok: Lockett ügyes, az a kérdés, h ST-n kívül is fog labdát kapni? hisz ilyen forma játékosunk van... ha úgy fejlődik, és épül be az O-ba, mint tavaly a Paul Richardson, akkor nagyot nyertünk vele.amennyit kitudtam venni a streamből soakt volt fenn Lockett Wilsonékkal (már ha soknak lehet mondani azt a 2 driveot)braxa88
A többi védő számomra nem nyújtott maradandót, de tudjuk, h a kezdőink azért más tál tészta...SeaSzilaHawk
milyen szerepet szánnak neki?
persze ha ilyeneket csinál, akkor biztosan esz rá felrajzolt play is, nem csak egy distraction lesz a védelmeknek...
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 11 éve
azok meg ki a ... ? látom nem vágod kiről van szó... te nem is követed az NFL-t, azt se tudod, h hol játszanak a Jaguárok... 😀John (és Jane) Lynch ezzel erősen vitatkozna. 😀iktriadpeterk2005Lynch csak egy van 😉SeaSzilaHawk
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 11 éve
Pozitív dolgok: Lockett ügyes, az a kérdés, h ST-n kívül is fog labdát kapni? hisz ilyen forma játékosunk van... ha úgy fejlődik, és épül be az O-ba, mint tavaly a Paul Richardson, akkor nagyot nyertünk vele.amennyit kitudtam venni a streamből soakt volt fenn Lockett Wilsonékkal (már ha soknak lehet mondani azt a 2 driveot)
A többi védő számomra nem nyújtott maradandót, de tudjuk, h a kezdőink azért más tál tészta...SeaSzilaHawk
több mint 11 éve
Heló, csak első félidőt láttam, valaki esetleg tudna linket adni? Előre köszi