Tennessee Titans

20 feliratkozó

több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Hát alapvetően nem rossz a csapat. Az offense az egyik legjobban termel a ligában, még akkor is, ha a futásblokkunk picit gyengült tavalyhoz képest és tömik a boxot így nem megy a futás, de a passz az így nem olyan nehéz. Ha Mosst ki tudjuk használni akkor ez tovább javulhat, Brittel együtt egész durvák lehetnek.

A védelem picit összetettebb. A DL jól indult de az utóbbi két meccsen eléggé semmilyenek voltak, szívtuk is a pontokat rendesen. Brown sérülése ebbe komolyan belejátszik de kell legyen más oka is. Az LB-sor nem éppen erős. Passz ellen telejsen hasztalanok és lassúak, coverage nulla, az egyedüli dolog amit tudnak az a tackling, mondjuk sokszor ez is elég. Spoonnal nagyon elégedett vagyok, McRath viszont szar ahhoz képest, amit vártam. A CBk közül Cortland a régi szimpatikus agresszor aki néha shutdown módba vált de azért korántsem lehetetlen megverni. A túloldalon sokkal jobbak vagyunk, mint azt vártam. McCourty beérett és kis Cortland lett míg Verner olyan, mint vártuk, sajnos tetűlassú de nagyon intelligens és igazi playmaker. Safetyknél Hope észrevehetetlen, elkaristol de én már gondolkoznék a pótlásán, ha nem lennének súlyosabb gondok másutt. Griff pedig nagyon jó, érzi merre megy a labda és playmaker. Viszont sajna ha a DL nem megy akkor elég gyengusok, meg a középső route-okat rendszeresen szívjuk ígyis-úgyis. Amíg ment a turnovergyártás addig ez nem volt gond de most nem megy és így ez kevés. Valamit Washburnnek kell kitalálnia és akkor visszatérhetünk a meccsenkénti kb 15 kapott ponthoz amivel nincs baj. ST-ben amúgy sokat javultunk, Mariani steal volt de egyébként is sokat javult mint a coverage mind a blokkok.

Sanszunk az mindig van. 5-4 az nem katasztrófa, én mindig azt moondtam hogy a 12. héten indul nekünk a szezon. Skinst most ütni kell és a divmeccseken egy 3-2 legalább, az már 9-6, és még a Chiefst is verni kéne a 10-6-hoz. Nem garancia az semmire, de a 11-5 sem lehetetlen. Viszont ehhez sokat kell javulni a védelemnek több területen, a Texans szét fog szedni minket PM-ről nem is beszélve. Veszve nincs semmi, de a Fins meccs meg kellett volna legyen mert a 6-3 az jó indulópont. Én elve úgy számoltam bye alatt, hogy 3-2 a divben és egy interdiv meccset veszítünk el. Egyet már elbuktunk, a maradék kettőt nyernünk kell, és a divben a pozitív is összejöhet, akkor nincs nagy baj, 10-6-os mérleget aláírnék én minden szezonban, még ha véletlenül ki is amradunk vele a PO-ból.Rajna
A runblock tényleg gyengült, és ez - bár többen lekicsinyelték a hiányát - legalább annyira "köszönhető" az öreg Kevin elzavarásának, mint a box feltöltésének. Gage-t nem nagyon kéne eröltetni, talán Damian Williamsnek és még akár Hawkinsnak is több lehetőséget kéne adni. Futásban egyre jobban kiderül, hogy Blount jobb kiegészítő lett volna, mint amilyen Ringer. Hall nagy kedvencem, de idén nem sok vizet zavar sajnos. Azt, hogy futást egyáltalán nem lehet rábízni már megszoktuk, és a passzokban sem volt sose otthon, de a látványos, vagy kevésbé látványos, de fontos blockok is kevesebb számban jönnek. 😕

A DLnal fogalmam nincs mi lett. Megfejtették? Talán új sémák kellenének...
Az LB sorban Tulloch egy tackle gép, és semmi más, ami nem is lenne baj, ha lenne mellette egy jó cover LB mint amilyen Bulluck volt, aki bárki bármit is mond nagyon hiányzik. Spoon a harmadik meccse eltünt, amióta nem csak blitz feladatai vannak. McRath szerintem jobb lesz nála rövid időn belül, de emberfogásban, pass védekezésben sajnos még ő sincs sehol. Lehet rezsőnek igaza van, és jöhetne néha Thornton?
A seconderyben Finnagen egyértelműen adós a jó játékkal - az utolsó meccsen azért már felvillantott valamit - bátran mernek rádobálni és be is jön sokszor. A fiatalok jövőre igazi seconderyit csinálhatnak a ma még recsegő ropogó csapatrészből. Griff egy állat, nálam ő a D legjobbja idén. Hope utódát viszont tényle el kell kezdeni keresni, és ennél nem sok fontosabb feladat van, mert egy ütős SS alapot adhatna az egész védelemnek.

Mariani remélem hosszú időre megoldás returner. Amúgy az egész ST 100%-ot javult tavalyhoz képest.egozo
Most lehet, úgy tűnik, mint ha magamnak mondanék ellent, de sajna Thornton sem a coverben volt igazán jó korábban - ugyanakkor változatlanul azt gondolom, hogy az egészséges Thornton nagyon elférne, kellene.
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan

Mariani remélem hosszú időre megoldás returner. Amúgy az egész ST 100%-ot javult tavalyhoz képest.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Akkor miért rizikózott vele a végén? Egyébként szerintem Collins nem volt jó.egozo
Rusty Smith-nél nem volt kockázatosabb. És az, hogy Collins szar lesz a Miami ellen, sajnos nem a meccs előtt derült ki, hanem közben, ilyen az élet. Az eddigi két fellépésén a Steelers ellen remekelt egy passzt leszámítva, az Eagles ellen pedig Britt és Hobbs sztárt faragott belőle, de végülis mindkettő abszolút korrekt volt, ellenben a vasárnapival.Rajna
A lényeg most azonban már az, hogy könnyen el tudom képzelni, hogy ez a szerencsétlen Miami-meccs volt számára az utsó a ligában... - búcsúmeccsnek nem volt az igazirezső
Háát azért én azt sajnálnám, mert jobb búcsúmeccset érdemelne azért letett egy két dolgot az asztalra a csapatnál és háát szerintem még mindig ő a legjobb második számú QB a ligában. Emlékezzünk vissza 2008-ra liga elsővé tette a Titans-t. Szóval ne írjuk annyira le, de nem is kell elszállni tőle.
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Akkor miért rizikózott vele a végén? Egyébként szerintem Collins nem volt jó.egozo
Rusty Smith-nél nem volt kockázatosabb. És az, hogy Collins szar lesz a Miami ellen, sajnos nem a meccs előtt derült ki, hanem közben, ilyen az élet. Az eddigi két fellépésén a Steelers ellen remekelt egy passzt leszámítva, az Eagles ellen pedig Britt és Hobbs sztárt faragott belőle, de végülis mindkettő abszolút korrekt volt, ellenben a vasárnapival.Rajna
A lényeg most azonban már az, hogy könnyen el tudom képzelni, hogy ez a szerencsétlen Miami-meccs volt számára az utsó a ligában... - búcsúmeccsnek nem volt az igazi
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 823 — Nega Scott
Akkor miért rizikózott vele a végén? Egyébként szerintem Collins nem volt jó.egozo
Rusty Smith-nél nem volt kockázatosabb. És az, hogy Collins szar lesz a Miami ellen, sajnos nem a meccs előtt derült ki, hanem közben, ilyen az élet. Az eddigi két fellépésén a Steelers ellen remekelt egy passzt leszámítva, az Eagles ellen pedig Britt és Hobbs sztárt faragott belőle, de végülis mindkettő abszolút korrekt volt, ellenben a vasárnapival.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Collins szar volt végig a Miami ellen semmit nem csinált szinte ennyi. Akkor indultunk meg egy picit mikor Vince beállt és ezt már előbb meg kellett volna tenni ennyi.

Titans részletes beszámolót kérünk madár meccséről képekkel😊 😀
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
E mellett még azt bírta mondani Fisher, hogy Young már túl van a sérülésen. így már tényleg érthetetlen ez a vasárnapi meccs. Pihentetni akartuk, hogy tejesen rendbe jöjjön, de játszatnunk kellett és teljesen rendbejött???? ezt én nem nagyon értem, hacsak nem arról van szó, hogy Vince-en az aktív pihenés segít a leginkább 😊rezső
Nem akart rizikózni vele. Collins eddigi fellépésein jó volt (Steelers elleni meccsvég+Eagles W), nem tűnt kockázatosnak.Rajna
Akkor miért rizikózott vele a végén? Egyébként szerintem Collins nem volt jó.egozo
A második félidőben nem volt mit tenni, miután kidőlt Collins, játszania kellett Vince-nek
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Vince körül megint áll a bál! egyszerűen érthetetlen számomra. Asszem néhány hete nyilatkozta újságíróknak, amikor szintén vmi állítólagos fegyelmezetlensége került napvilágra, hogy nem igazán érti miről beszélnek, ő nem tud ilyen dolgokról. Azt meg végképp nem érti, hogy miért minden róla szól, ha vesztünk mindig őt veszik elő. Persze aztán mondta, hogy igazából nem érdekli, s amikor a végén az egyik újságíró megkérdezte, hogy utálja-e őket, azt mondta nevetve, hogy dehogyis, imádja az összes újságírót.
Sose értettem az ilyen tipusú firkászokat, én is az vagyok, de valahogy soha nem volt "erősségem" az ilyen fajta pellengérre állítás, soha nem célom, hogy mesterségesen keltsek feszültséget, odaát (persze itt is van sok ilyen tollforgató, rengeteg) meg úgy látom, néhány "kollega" semmi mással nem törődik. Azt gondolná az ember, hogy egy nashville-nek az az érdeke,hogy minnél jobb legyen a csapat, de ha mindig ügyeket kreálnak, balhét akkor csak rosszabb lesz, mert még ha nem is foglalkozik vele senki igazán a csapatból, akkor is ezzel megy el a sajtájok nagy része, mindenkit zaklatnak a hülye kérdésekkel, s aztán egyszercsak mégis kell ezzel foglalkozniuk. :mad:
- Na, de a lényeg, hogy mától Vince és Randy keményen nyomják majd együtt az edzéseket, s ha összecsiszolódnak, akkor jöhet az a támadójáték, amit vártam ettől a csapattól már Moss érkezése előtt is, azóta meg pláne.
A futójáték már most is frankó volt, a passzjátékunk is klappolni fog, s boldogan élünk, amíg meg nem halunk 😀
- Na jó, azt, hogy a védelmünk hogyan lesz acélos, most még nem igazán tudom 😕rezső
Talán Fishernek jobban ki kellene állnia mellette... 😉egozo
Én most úgy látom, kiállt érte.
Mindegy, remélem, hogy úgyanúgy mint a Steelers meccs után kirobbant balhé esetén volt, Vince jó játékkal csöndesíti el a népet. Nyernünk kell vasárnap, s aztán 6-4-ről megkezdeni az AFC South Maratont
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Vince körül megint áll a bál! egyszerűen érthetetlen számomra. Asszem néhány hete nyilatkozta újságíróknak, amikor szintén vmi állítólagos fegyelmezetlensége került napvilágra, hogy nem igazán érti miről beszélnek, ő nem tud ilyen dolgokról. Azt meg végképp nem érti, hogy miért minden róla szól, ha vesztünk mindig őt veszik elő. Persze aztán mondta, hogy igazából nem érdekli, s amikor a végén az egyik újságíró megkérdezte, hogy utálja-e őket, azt mondta nevetve, hogy dehogyis, imádja az összes újságírót.
Sose értettem az ilyen tipusú firkászokat, én is az vagyok, de valahogy soha nem volt "erősségem" az ilyen fajta pellengérre állítás, soha nem célom, hogy mesterségesen keltsek feszültséget, odaát (persze itt is van sok ilyen tollforgató, rengeteg) meg úgy látom, néhány "kollega" semmi mással nem törődik. Azt gondolná az ember, hogy egy nashville-nek az az érdeke,hogy minnél jobb legyen a csapat, de ha mindig ügyeket kreálnak, balhét akkor csak rosszabb lesz, mert még ha nem is foglalkozik vele senki igazán a csapatból, akkor is ezzel megy el a sajtájok nagy része, mindenkit zaklatnak a hülye kérdésekkel, s aztán egyszercsak mégis kell ezzel foglalkozniuk. :mad:
- Na, de a lényeg, hogy mától Vince és Randy keményen nyomják majd együtt az edzéseket, s ha összecsiszolódnak, akkor jöhet az a támadójáték, amit vártam ettől a csapattól már Moss érkezése előtt is, azóta meg pláne.
A futójáték már most is frankó volt, a passzjátékunk is klappolni fog, s boldogan élünk, amíg meg nem halunk 😀
- Na jó, azt, hogy a védelmünk hogyan lesz acélos, most még nem igazán tudom 😕rezső
Talán Fishernek jobban ki kellene állnia mellette... 😉
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
#Titans coach Jeff Fisher says QB Kerry Collins has a calf injury and might miss "several weeks"deny79
E mellett még azt bírta mondani Fisher, hogy Young már túl van a sérülésen. így már tényleg érthetetlen ez a vasárnapi meccs. Pihentetni akartuk, hogy tejesen rendbe jöjjön, de játszatnunk kellett és teljesen rendbejött???? ezt én nem nagyon értem, hacsak nem arról van szó, hogy Vince-en az aktív pihenés segít a leginkább 😊rezső
Nem akart rizikózni vele. Collins eddigi fellépésein jó volt (Steelers elleni meccsvég+Eagles W), nem tűnt kockázatosnak.Rajna
Akkor miért rizikózott vele a végén? Egyébként szerintem Collins nem volt jó.
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Vince körül megint áll a bál! egyszerűen érthetetlen számomra. Asszem néhány hete nyilatkozta újságíróknak, amikor szintén vmi állítólagos fegyelmezetlensége került napvilágra, hogy nem igazán érti miről beszélnek, ő nem tud ilyen dolgokról. Azt meg végképp nem érti, hogy miért minden róla szól, ha vesztünk mindig őt veszik elő. Persze aztán mondta, hogy igazából nem érdekli, s amikor a végén az egyik újságíró megkérdezte, hogy utálja-e őket, azt mondta nevetve, hogy dehogyis, imádja az összes újságírót.
Sose értettem az ilyen tipusú firkászokat, én is az vagyok, de valahogy soha nem volt "erősségem" az ilyen fajta pellengérre állítás, soha nem célom, hogy mesterségesen keltsek feszültséget, odaát (persze itt is van sok ilyen tollforgató, rengeteg) meg úgy látom, néhány "kollega" semmi mással nem törődik. Azt gondolná az ember, hogy egy nashville-nek az az érdeke,hogy minnél jobb legyen a csapat, de ha mindig ügyeket kreálnak, balhét akkor csak rosszabb lesz, mert még ha nem is foglalkozik vele senki igazán a csapatból, akkor is ezzel megy el a sajtájok nagy része, mindenkit zaklatnak a hülye kérdésekkel, s aztán egyszercsak mégis kell ezzel foglalkozniuk. :mad:
- Na, de a lényeg, hogy mától Vince és Randy keményen nyomják majd együtt az edzéseket, s ha összecsiszolódnak, akkor jöhet az a támadójáték, amit vártam ettől a csapattól már Moss érkezése előtt is, azóta meg pláne.
A futójáték már most is frankó volt, a passzjátékunk is klappolni fog, s boldogan élünk, amíg meg nem halunk 😀
- Na jó, azt, hogy a védelmünk hogyan lesz acélos, most még nem igazán tudom 😕
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Kösz Rajna,
Titans, majd írhatnál Madár meccséről!! Előre is köszi
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
Valóban a szezon csak a jövő hétvégén kezdődik, a bosszantó csak az, hogy akár akkorra már az is lehetne a kérdés, hogy mikor húzzuk be a divíziót (az, hogy a Pitts és a Mia a harmadik irányítójával verjen, az elég nyomasztó élmény marad ebből a szezonból és a Denver is jellemző, hogy a konverenciában a múlt hétvége előtt csak minket vert). A 3-2 mindenképpen kell és ha abból legalább egy a Colts ellen van, akkor ellenük a divíziómérleg alapján meg van a tie-breaker is.

A Mia ellen egyszerűen olyan volt a támadójátékunk, mintha tényleg elhitték volna, hogy itt van Moss és a bab is hús... csak fel kell dobni a labdát és majd nálunk esik le, hát módszeresen túl is dobáltak mindenkit. A játék hívás meg továbbra is olyan, mintha a divíziómeccsekre tartalékolnánk; ráadásul a TE passzokat mintha elfelejtették volna a múlt hétvégén. Ugyanakkor a védelmünk meg egyszerűen nyomja az alap 4-3-at és semmi különös. Fisher is jó fej, hogy azt mondja, hogy túl sok 3és1 meg rövid van és azt nehéz levédekezni...de hát vazze ahhoz el is jutnak valahogy... ráadásul módszeresen nem csak azokat nyeljük be.

Na mind1,
off
hétvégén megyek szurkolni Madárnak!

gyors hetet mindenkinek.

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 823 — Nega Scott
Hát alapvetően nem rossz a csapat. Az offense az egyik legjobban termel a ligában, még akkor is, ha a futásblokkunk picit gyengült tavalyhoz képest és tömik a boxot így nem megy a futás, de a passz az így nem olyan nehéz. Ha Mosst ki tudjuk használni akkor ez tovább javulhat, Brittel együtt egész durvák lehetnek.

A védelem picit összetettebb. A DL jól indult de az utóbbi két meccsen eléggé semmilyenek voltak, szívtuk is a pontokat rendesen. Brown sérülése ebbe komolyan belejátszik de kell legyen más oka is. Az LB-sor nem éppen erős. Passz ellen telejsen hasztalanok és lassúak, coverage nulla, az egyedüli dolog amit tudnak az a tackling, mondjuk sokszor ez is elég. Spoonnal nagyon elégedett vagyok, McRath viszont szar ahhoz képest, amit vártam. A CBk közül Cortland a régi szimpatikus agresszor aki néha shutdown módba vált de azért korántsem lehetetlen megverni. A túloldalon sokkal jobbak vagyunk, mint azt vártam. McCourty beérett és kis Cortland lett míg Verner olyan, mint vártuk, sajnos tetűlassú de nagyon intelligens és igazi playmaker. Safetyknél Hope észrevehetetlen, elkaristol de én már gondolkoznék a pótlásán, ha nem lennének súlyosabb gondok másutt. Griff pedig nagyon jó, érzi merre megy a labda és playmaker. Viszont sajna ha a DL nem megy akkor elég gyengusok, meg a középső route-okat rendszeresen szívjuk ígyis-úgyis. Amíg ment a turnovergyártás addig ez nem volt gond de most nem megy és így ez kevés. Valamit Washburnnek kell kitalálnia és akkor visszatérhetünk a meccsenkénti kb 15 kapott ponthoz amivel nincs baj. ST-ben amúgy sokat javultunk, Mariani steal volt de egyébként is sokat javult mint a coverage mind a blokkok.

Sanszunk az mindig van. 5-4 az nem katasztrófa, én mindig azt moondtam hogy a 12. héten indul nekünk a szezon. Skinst most ütni kell és a divmeccseken egy 3-2 legalább, az már 9-6, és még a Chiefst is verni kéne a 10-6-hoz. Nem garancia az semmire, de a 11-5 sem lehetetlen. Viszont ehhez sokat kell javulni a védelemnek több területen, a Texans szét fog szedni minket PM-ről nem is beszélve. Veszve nincs semmi, de a Fins meccs meg kellett volna legyen mert a 6-3 az jó indulópont. Én elve úgy számoltam bye alatt, hogy 3-2 a divben és egy interdiv meccset veszítünk el. Egyet már elbuktunk, a maradék kettőt nyernünk kell, és a divben a pozitív is összejöhet, akkor nincs nagy baj, 10-6-os mérleget aláírnék én minden szezonban, még ha véletlenül ki is amradunk vele a PO-ból.

több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
#Titans coach Jeff Fisher says QB Kerry Collins has a calf injury and might miss "several weeks"deny79
E mellett még azt bírta mondani Fisher, hogy Young már túl van a sérülésen. így már tényleg érthetetlen ez a vasárnapi meccs. Pihentetni akartuk, hogy tejesen rendbe jöjjön, de játszatnunk kellett és teljesen rendbejött???? ezt én nem nagyon értem, hacsak nem arról van szó, hogy Vince-en az aktív pihenés segít a leginkább 😊rezső
Nem akart rizikózni vele. Collins eddigi fellépésein jó volt (Steelers elleni meccsvég+Eagles W), nem tűnt kockázatosnak.Rajna
Igen, nyilván. Bár most meg elindult a Young-ellenes kórus, miszerint nyuszi volt, s ő nem akart, v. mert játszani. Meg minek ment haza a bye alatt, meg hasonlók...
Kíváncsi lennék Rajna, hogy te mit gondolsz úgy egészében a csapatról, meg a sanszokról
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 823 — Nega Scott
#Titans coach Jeff Fisher says QB Kerry Collins has a calf injury and might miss "several weeks"deny79
E mellett még azt bírta mondani Fisher, hogy Young már túl van a sérülésen. így már tényleg érthetetlen ez a vasárnapi meccs. Pihentetni akartuk, hogy tejesen rendbe jöjjön, de játszatnunk kellett és teljesen rendbejött???? ezt én nem nagyon értem, hacsak nem arról van szó, hogy Vince-en az aktív pihenés segít a leginkább 😊rezső
Nem akart rizikózni vele. Collins eddigi fellépésein jó volt (Steelers elleni meccsvég+Eagles W), nem tűnt kockázatosnak.

több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
#Titans coach Jeff Fisher says QB Kerry Collins has a calf injury and might miss "several weeks"deny79
E mellett még azt bírta mondani Fisher, hogy Young már túl van a sérülésen. így már tényleg érthetetlen ez a vasárnapi meccs. Pihentetni akartuk, hogy tejesen rendbe jöjjön, de játszatnunk kellett és teljesen rendbejött???? ezt én nem nagyon értem, hacsak nem arról van szó, hogy Vince-en az aktív pihenés segít a leginkább 😊
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
#Titans coach Jeff Fisher says QB Kerry Collins has a calf injury and might miss "several weeks"
több mint 13 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Ha VY játékra alkalmas, Fisher miért nem játszatta? Teljesen más lett volna az összkép, ha egész meccset nyom. Ha meg fél, hogy rásérül, akkor meg nem szabadott volna beállítani, mert egy meccs nem éri meg...egozo
Én meg azt nem értem, hogy VY miért nem hagyta ki a San Diego elleni meccset? Három hét alatt nem igaz, hogy nem jött volna teljesen rendbe, és valljuk be, ez volt a fontosabb mérkőzés. Szerencsére elég nagy a körbeverés a ligában, úgyhogy elvileg nincs veszve semmi, de azért hiányérzetem van - gondolom nemcsak nekem... 😕

Music City Miracle
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Én mihamarabb szeretném elfelejteni ezt a meccset. remélem hamar sikerül.
több mint 13 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
Tudom sokaknak más a véleménye róla, de egyre nagyobb hibának tűnik Blount elküldése. Neki persze jót tettünk, de ez nem egy irgalmas rend csapata...ugye nem tévedek? 😀 Ahhoz képest, hogy Rusty Smith mondjuk simán ellenne a mai napig a PSban.egozo
Azok az "erőfutások" pár yardért jól jönnének, az biztos. 😊

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 13 éve
Laki Tennessee Titans 1 668 — In Locker We Trust
Tudom sokaknak más a véleménye róla, de egyre nagyobb hibának tűnik Blount elküldése. Neki persze jót tettünk, de ez nem egy irgalmas rend csapata...ugye nem tévedek? 😀 Ahhoz képest, hogy Rusty Smith mondjuk simán ellenne a mai napig a PSban.egozo
nemnem 😕

"Obviously adding Matt Hasselbeck makes the Tennessee Titans a better team in 2011, but the long-term success of the franchise is going to hinge on the success of Jake Locker as an NFL quarterback."
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Tudom sokaknak más a véleménye róla, de egyre nagyobb hibának tűnik Blount elküldése. Neki persze jót tettünk, de ez nem egy irgalmas rend csapata...ugye nem tévedek? 😀 Ahhoz képest, hogy Rusty Smith mondjuk simán ellenne a mai napig a PSban.
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Olvasgatom az amerikai anyagokat, meg hozzászólásokat, és mindenki ezen vitázik, hogy mi a bánatért nem kezdett, ha a második félidőben látható baja nem volt.
Az sehol sem merül fel - s nálam is talán csak a magyaros gondolkodás miatt -, hogy esetleg Fisher azért nem játszatta, mert úgy gondolta, hogy Kerryvel is meglesz a meccs. Az a vicc, hogy egy nagyon gyenge Collinsszal is meccsben voltunk - ezért is állítom, hogy a védelmünk vágott haza minket. Tudom, hogy a vereségre - s a győzelmekre is - szinte mindig azt mondják, hogy az egész csapat "érdeme", ám most a QB-k és a WR.ek gyengélkedése ellenér is azt gondolom, hogy a védősor lelkén szárad a meccs.
Korábban Thorntont mindenki leírta már, én sosem nyilvánultam meg a kérdésben, mert szerettem a játékát, s bizony most is nagyon el kéne a pályára. Az LB-ink egyszerűen semmit sem érnek passz ellen, Spoon például megint csak nagyjából tudta követni a TE-t, aminek megint 100 yard feletti termés lett a vége.
Azért is fájó ez a meccs, mert úgy játszották le a D-nket, hogy Finnegan végre megint nagyjából képességeinek megfelelően játszott.rezső
Thortonról mintha azt olvastam volna valahol, mégsem épült fel teljesen.egozo
Pénteken már nem edzett, mert kisebb fájdalmai voltak, de semmi komoly, a hét végéig eldől a sorsa. Nézve a jelenlegi helyzetet, nem hiszem, hogy IR-re tesszükrezső
Ahogy év elején is megegyeztünk benne: ha nem tökéletes a pass rush, meghal a védelem, a secondary nincs olyan szinten, hogy kimagasló DL nélkül hozza a jó játékot. Pedig mi innen messziről, hülye amatörökként nézzük csak a meccseket...meg az offseasont. 😉
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Olvasgatom az amerikai anyagokat, meg hozzászólásokat, és mindenki ezen vitázik, hogy mi a bánatért nem kezdett, ha a második félidőben látható baja nem volt.
Az sehol sem merül fel - s nálam is talán csak a magyaros gondolkodás miatt -, hogy esetleg Fisher azért nem játszatta, mert úgy gondolta, hogy Kerryvel is meglesz a meccs. Az a vicc, hogy egy nagyon gyenge Collinsszal is meccsben voltunk - ezért is állítom, hogy a védelmünk vágott haza minket. Tudom, hogy a vereségre - s a győzelmekre is - szinte mindig azt mondják, hogy az egész csapat "érdeme", ám most a QB-k és a WR.ek gyengélkedése ellenér is azt gondolom, hogy a védősor lelkén szárad a meccs.
Korábban Thorntont mindenki leírta már, én sosem nyilvánultam meg a kérdésben, mert szerettem a játékát, s bizony most is nagyon el kéne a pályára. Az LB-ink egyszerűen semmit sem érnek passz ellen, Spoon például megint csak nagyjából tudta követni a TE-t, aminek megint 100 yard feletti termés lett a vége.
Azért is fájó ez a meccs, mert úgy játszották le a D-nket, hogy Finnegan végre megint nagyjából képességeinek megfelelően játszott.rezső
Thortonról mintha azt olvastam volna valahol, mégsem épült fel teljesen.egozo
Pénteken már nem edzett, mert kisebb fájdalmai voltak, de semmi komoly, a hét végéig eldől a sorsa. Nézve a jelenlegi helyzetet, nem hiszem, hogy IR-re tesszük