Washington Commanders

28 feliratkozó

több mint 10 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Ugyanott bizony, megint jól látod, apesz.
Ugyanott vagyunk, vagyis versenyben.
És a következő meccs must win, legalábbis annak kell tekintsük, mert a Vikes nem verhetetlen (1-7), jelenleg előttünk járó barátaink pedig a Packers-szel illetve a Saints-szel randiznak, tehát nem lehetetlen, hogy beljebb lesznek némi felsőruházattal. Reméljük a legjobbakat.agent T
😀 😀 😛


Valaki magyarázza már meg, hogy a jó életben tudtunk a második félidőre így leolvadni??????agent T
Szar játékhívás? Kyle azt hiszi, a szünet azért van, hogy zuhanyozzanak. Biztos, hogy én nem értek hozzá, de azt veszem észre ugyanott folytatja a második félidőben, ahol az elsőben abbahagyta. Aztán ha nem jön be lefagy. Miért jönne be könyörgöm? Az ellenfél nem zuhanyozni megy félidőben, hanem ÉRTÉKELNI. A másik a defense. Voltaképpen nem nagyon kell magyarázni, hiszen lassan utolsó lesz minden tekintetben a ligában, ám az a defense amelyik ekkora királyt tud csinálni Ponderből, és észre se vesszük, hogy lecserélték Casselre, a másik tuti jó irányítóra, az sürgősen mondjon le. A főnökével együtt. Az O falra nem térnék ki, mert nem érdemes. Az offseason végén is ledöbbentem, hogy nincs alternatíva a helyettesítésre, aki meg van, az inactive minden meccsen. Komolyan visszasírom Lockleart és Heyert...apeszos
Hát mit mondjak erre, rohadtul így van. Csak azt nem értem, hogy az első meccseken miért nem volt így, pont a meccs vége felé, garbage time-ban voltunk... izé... jók. (Tán mer leszarták az ellenék.)
Mindenhol azt mondták, hogy ha AP nem fog ki túl jó napot, akkor megverjük a Vikest. Hát jelentem, nem kellett elájulni tőle, Morrisnak kétszer annyi Yardja lett, mégse sikerült. Az O fal rettentő volt, én megrémültem, mikor olyanokat láttam h egyszerre négy helyen szakad be és jönnek Allenék. És jöttek RG lábára rendületlenül, csoda h ilyen jól bírta a srác. Védelem.. vah.

.................

Am meg ne röhögjél, 3-6-on állunk, ilyenkor szokott jönni a feltámadás 😀

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 10 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Ugyanott bizony, megint jól látod, apesz.
Ugyanott vagyunk, vagyis versenyben.
És a következő meccs must win, legalábbis annak kell tekintsük, mert a Vikes nem verhetetlen (1-7), jelenleg előttünk járó barátaink pedig a Packers-szel illetve a Saints-szel randiznak, tehát nem lehetetlen, hogy beljebb lesznek némi felsőruházattal. Reméljük a legjobbakat.agent T
😀 😀 😛


Valaki magyarázza már meg, hogy a jó életben tudtunk a második félidőre így leolvadni??????agent T
Szar játékhívás? Kyle azt hiszi, a szünet azért van, hogy zuhanyozzanak. Biztos, hogy én nem értek hozzá, de azt veszem észre ugyanott folytatja a második félidőben, ahol az elsőben abbahagyta. Aztán ha nem jön be lefagy. Miért jönne be könyörgöm? Az ellenfél nem zuhanyozni megy félidőben, hanem ÉRTÉKELNI. A másik a defense. Voltaképpen nem nagyon kell magyarázni, hiszen lassan utolsó lesz minden tekintetben a ligában, ám az a defense amelyik ekkora királyt tud csinálni Ponderből, és észre se vesszük, hogy lecserélték Casselre, a másik tuti jó irányítóra, az sürgősen mondjon le. A főnökével együtt. Az O falra nem térnék ki, mert nem érdemes. Az offseason végén is ledöbbentem, hogy nincs alternatíva a helyettesítésre, aki meg van, az inactive minden meccsen. Komolyan visszasírom Lockleart és Heyert...
több mint 10 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 042 — Így remélem megfelelek nektek.....
Őszinte részvétem fiúk nem hittem volna, hogy ezt el tudjátok bukni, most kicsit több időtök van pihenni aztán találkozunk meglátjuk addig mi hogyan állunk kitartást!
több mint 10 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Valaki magyarázza már meg, hogy a jó életben tudtunk a második félidőre így leolvadni??????

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 10 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Redskins inactive:

  • RB Chris Thompson
  • G Josh LeRibeus
  • QB Rex Grossman
  • TE Fred Davis
  • S Jose Gumbs
  • LB Brandon Jenkins
  • NT Chris Neild
  • több mint 10 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    Na, este meccs.
    Tippek?agent T
    Nem hajnalban? @)
    Ha AP-t meg tudjuk fogni, és az O fal összekapja magát, akkor nyerhetünk.

    The Washington Redskins listed linebacker London Fletcher as probable on their official injury report for Thursday night’s game at Minnesota.
    The Redskins also listed defensive end Stephen Bowen (shoulder), safety Jose Gumbs (ankle), wide receiver Leonard Hankerson (hamstring) and tight end Logan Paulsen (knee) as probable. Rookie running back Chris Thompson was listed as questionable because of a shoulder injury.
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    Na, este meccs.
    Tippek?

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    Robert Griffin III kapcsán térdspecialistákká váltunk, tehát némi tudásgyarapítás az Indextől:

     index.hu/tudomany/egeszseg/2013/11/06/uj_inszalagot_talaltak_a_terdben/

    ALL a neve, jó tudni, hogy ilyen is van 😊

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    nexion218 3 982 — Washington Gyapotkombájnz fan
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.apeszos
    Ugyanott bizony, megint jól látod, apesz.
    Ugyanott vagyunk, vagyis versenyben.
    És a következő meccs must win, legalábbis annak kell tekintsük, mert a Vikes nem verhetetlen (1-7), jelenleg előttünk járó barátaink pedig a Packers-szel illetve a Saints-szel randiznak, tehát nem lehetetlen, hogy beljebb lesznek némi felsőruházattal. Reméljük a legjobbakat.agent T
    És ezek miatt még fájóbb a Denver meccs... Anélkül hoztunk volna egy meccset a Phillyn és a Dallason, hogy játszottunk volna velük, mivel mindketten zakóztak, ha nincs harag a New Yorkot pedig jlen állás szerint leírnám... Mi pedig szép csendben megverhettük volna az egyik legnagyobb SB esélyes csapatot és nyilván nem kell ecsetelni, hogy az mekkorát dobott volna a csapat lelkivilágán (amellett, hogy most 4-4 lenne a mérleg, origón vagyunk, kezdődik a szezon).... ejj, mi lett volna ha.....😀

    "I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
    több mint 10 éve
    Gorro Carolina Panthers 1 429 — Törzsvendég
    Florida jury convicts 23-year-old Eric Rivera of killing Redskins safety Sean Taylor in 2007 botched burglary.
    |  www.chicagotribune.com/sports/sns-tsn-abn-taylor-was-20131104,0,3593014.story |

    #KeepPounding
    több mint 10 éve
    gyeek LSU Tigers 8 151 — Stromfeld Aurél fan
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!yooker
    Bocs, de milyen gombákat ettél amitől ilyeneket vízionálsz mint a kiemelt részekben? 😀

    A győzelem utáni feszültség gondolom elviselhetetlen lehet, ha meg az internetet körbejáró "passion good/bad?" dolgot érted, akkor te is bedőltél a bulvár maszlagnak. A képekről meg csak annyit, hogy nézd meg a hét meccseinek eredménét, aztán gondold át meccs előtt milyen volt pl a Raiders és az Eagles "mentális képe" (ami csak egy a sok közül). Mindenesetre: Your argument is invalid. 😊gyeek
    semmi gond!te nem tulajdonítasz neki jelentőséget , én igen!
    lehet hogy marhaság,lehet hogy nem majd meglátjuk...
    a Raiders meccs meg pont rossz példa!szezonjuknak annyi , előző héten hozták a derbyt a Steelers ellen most talán nem tették oda magukat annyira a Phillynek meg kijött a lépés és ez lett a vége!yooker
    Pryor bontogatja szárnyát, a Raiders 3-4 állt (és lehetett volna 4-4, pont egy kicsit lejjeb jött fel ebben a topikban a 'Skins tavalyi fordítása 3-6ról...), amivel még simán versenyben lennének egy WC helyért, a védelmük előző meccsen megfogta a Steelers O-t, és ezekért a tényekért úgy állnak ki, hogy elúszott a szezonjuk? Szerintem megint elég "szubjektíven" látod a helyzetet, de hagyjuk 😊

    blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
    Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


    "ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
    több mint 10 éve
    yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!yooker
    Bocs, de milyen gombákat ettél amitől ilyeneket vízionálsz mint a kiemelt részekben? 😀

    A győzelem utáni feszültség gondolom elviselhetetlen lehet, ha meg az internetet körbejáró "passion good/bad?" dolgot érted, akkor te is bedőltél a bulvár maszlagnak. A képekről meg csak annyit, hogy nézd meg a hét meccseinek eredménét, aztán gondold át meccs előtt milyen volt pl a Raiders és az Eagles "mentális képe" (ami csak egy a sok közül). Mindenesetre: Your argument is invalid. 😊gyeek
    semmi gond!te nem tulajdonítasz neki jelentőséget , én igen!
    lehet hogy marhaság,lehet hogy nem majd meglátjuk...
    a Raiders meccs meg pont rossz példa!szezonjuknak annyi , előző héten hozták a derbyt a Steelers ellen most talán nem tették oda magukat annyira a Phillynek meg kijött a lépés és ez lett a vége!
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    ... RGIII-ról meg annyit, hogy már anigifek születtek a tigrisvetődéses first down szerzéséről...agent T
    Szűk hét óra RedZone nézés közben ekkor hördültem fel egyedül! Szorosan követem az Ő és Luck pályafutását is, hogy a tavalyi nagy hype után mire képesek (mindenre) és zseninek tartom mindkettőt a maga nemében. Nagyon remélem, hogy innentől elkerülik a komoly sérülések Griffint, mert tényleg kár lenne őt a zsebbe kényszeríteni, vagy még rosszabb. Nem lehet itt okos az ember, mert megmondhatod neki, hogy ne csinálja ezt, de akkor ő már nem az az RGIII, akiért rajongani lehet. Tényleg csak remélni lehet, hogy vigyáz magára.Feribali
    Hát én nagyon remélem. Élmény nézni mikor jól megy neki, és nem lehet nem észrevenni, hogy javuló formát mutat. Decemberben már nagyon menni fog a szekér, úgy érzem.

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.apeszos
    Ugyanott bizony, megint jól látod, apesz.
    Ugyanott vagyunk, vagyis versenyben.
    És a következő meccs must win, legalábbis annak kell tekintsük, mert a Vikes nem verhetetlen (1-7), jelenleg előttünk járó barátaink pedig a Packers-szel illetve a Saints-szel randiznak, tehát nem lehetetlen, hogy beljebb lesznek némi felsőruházattal. Reméljük a legjobbakat.

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    Feribali New England Patriots 48
    ... RGIII-ról meg annyit, hogy már anigifek születtek a tigrisvetődéses first down szerzéséről...agent T
    Szűk hét óra RedZone nézés közben ekkor hördültem fel egyedül! Szorosan követem az Ő és Luck pályafutását is, hogy a tavalyi nagy hype után mire képesek (mindenre) és zseninek tartom mindkettőt a maga nemében. Nagyon remélem, hogy innentől elkerülik a komoly sérülések Griffint, mert tényleg kár lenne őt a zsebbe kényszeríteni, vagy még rosszabb. Nem lehet itt okos az ember, mert megmondhatod neki, hogy ne csinálja ezt, de akkor ő már nem az az RGIII, akiért rajongani lehet. Tényleg csak remélni lehet, hogy vigyáz magára.
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    Elolvasva a hozzászólásokat a meccs után...agent T
    Kb ez az első 1000+ karakteres komment a bowl.hu-n, aminek minden egyes szavával egyetértek. Big like!



    RG3 a repülős first downról:
    “I just had to make a decision. A lot of people criticize me for some of that stuff all the time. I could have went out of bounds, and and we’d have been short of the first down. I saw an opportunity to fly, so I [got out] my wings and tried to fly. I hit the ground pretty hard.

    “People, we really can’t fly. Really. No matter how much we dream about it. But I just saw the opportunity. And at that point in the game I felt like we needed it, and that’s why I took it.”


    Néha csinál hülyeségeket, de nekem nagyon nagy kedvencem továbbra is.bálnalekvár
    Köszi 😊
    Én is bírom a srácot, csak szerintem nagyon durván nem vigyáz magára elég gyakran, és komolyan azt gondolom, hogy ha ezt a szezont kihúzza, összetehetjük a kezünket. De mindenképp hatalmas király, és ami nagyon fontos, karakter.
    Én nem bírom a se íze se bűze, ó de nagyon lézeresen passzoló, x a négyzeten kjubirétinges, jaj de pléjáthívós, nem futunk mert megsérülünk stílusú ún. korszakos zseniket. Felőlem passzolhatnak tizenötezer yardot egy szezonban, az ilyen faszik UNALMASAK. RGIII meg nem. Ez a különbség.

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    bálnalekvár Washington Commanders 693
    Elolvasva a hozzászólásokat a meccs után...agent T
    Kb ez az első 1000+ karakteres komment a bowl.hu-n, aminek minden egyes szavával egyetértek. Big like!



    RG3 a repülős first downról:
    “I just had to make a decision. A lot of people criticize me for some of that stuff all the time. I could have went out of bounds, and and we’d have been short of the first down. I saw an opportunity to fly, so I [got out] my wings and tried to fly. I hit the ground pretty hard.

    “People, we really can’t fly. Really. No matter how much we dream about it. But I just saw the opportunity. And at that point in the game I felt like we needed it, and that’s why I took it.”


    Néha csinál hülyeségeket, de nekem nagyon nagy kedvencem továbbra is.

    akkorisredskins
    több mint 10 éve
    gyeek LSU Tigers 8 151 — Stromfeld Aurél fan
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!yooker
    Bocs, de milyen gombákat ettél amitől ilyeneket vízionálsz mint a kiemelt részekben? 😀

    A győzelem utáni feszültség gondolom elviselhetetlen lehet, ha meg az internetet körbejáró "passion good/bad?" dolgot érted, akkor te is bedőltél a bulvár maszlagnak. A képekről meg csak annyit, hogy nézd meg a hét meccseinek eredménét, aztán gondold át meccs előtt milyen volt pl a Raiders és az Eagles "mentális képe" (ami csak egy a sok közül). Mindenesetre: Your argument is invalid. 😊

    blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
    Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


    "ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
    több mint 10 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    Elolvasva a hozzászólásokat a meccs után, tényleg örülök, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni.
    Én, bocsánatért esedezve gyarlóságomért, jelezni szeretném, hogy eléggé el nem ítélhető módon kurvára örülök a W betűnek.
    Lehet, hogy a védelmünk továbbra is egy kalap szar, de voltak nagyszerű dolgaik, és ahogy megmentették döntetlenre a meccset rendes játékidőben, az pedig számomra maga a varázslat volt. igen, tudom, ha kellően korrekt lennék politikailag és az elvárható szerénység is ott dolgozna a lelkemben, akkor olyanokat írnék, hogy hát a végén a Chargers magát verte meg a playhívásaival meg a pontatlanságával stb... de őszintén szólva LESZAROM, hogy az épp aktuális ellenfél mit ront el, mit nem. Í Jé Bé, ahogy a közismert mondás tartja.
    Nehogy már magyarázkodni kelljen...
    A támadósorunk pedig kimondottan impresszív volt, Garconra nem kellenek jelzők, Morris is hozta magát, Reed, Young meg wah... RGIII-ról meg annyit, hogy már anigifek születtek a tigrisvetődéses first down szerzéséről, jól passzolt, jól futott, egyszerűen jó volt, és az egész csapatunk volt annyira okés, hogy még a spec team se tudta elkúrni a dolgot. Pedig az elején kétszer rajtoltunk 1 yardról, tehát az alaphang megvolt, aztán a blokkolt FG-k stb.
    Szóval az van, hogy ott a W betű, és a végelszámolásnál ez pont ugyanakkora és ugyanolyan értékkel bíró W betű lesz, mint az Eagles százcsillió pontos győzelme az Oakland ellen.
    Szidom én ezt a csapatot eleget meg szörnyűlködök is, mikor kikapunk mint a szar.. legutóbb a Broncos ellen kikapcsoltam a streamet az utolsó negyed elején.
    Legalább ilyenkor, mikor megverünk egy mostanában nem is olyan rosszul jegyzett San Diegot, ilyenkor ne kelljen már úgy éreznem magam, hogy hát izé, mi nagy szarok vagyunk, bocsánatot kérünk a győzelemért, sajnáljuk is, de biztosak vagyunk abban, hogy a Vikings majd elkeni a szánkat és helyre tesz minket..
    Lófaszt.
    Majd őket is jól megverjük.
    Hajrá, kalandra föl.
    A kurva életbe, sporttársak 😊

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 10 éve
    bálnalekvár Washington Commanders 693
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.apeszos
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!yooker
    Igen, vereségnek számoltam, de arra nem hogy a Chargers hagy minket nyerni. Pedig mi is megtettünk mindent értük amit lehetett... 😀 Lásd az első TD-t, a hosszú drive után kihagyott FG-t. Voltaképp 10 pont előnnyel indultak. A defense mindig akkor olvad le, mikor a legjobban kellene odatenni magukat. És azért a Vikes sem olyan gyenge, mint amilyennek az eredményei mutatják...apeszos
    Azért ezen a meccsen mégiscsak ők mentették meg a csapatot a 3szori goal line-védekezésnél 20 másodpercen belül. Ma pont a legfontosabb pillanatban tették oda magukat.

    akkorisredskins
    több mint 10 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.apeszos
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!yooker
    Igen, vereségnek számoltam, de arra nem hogy a Chargers hagy minket nyerni. Pedig mi is megtettünk mindent értük amit lehetett... 😀 Lásd az első TD-t, a hosszú drive után kihagyott FG-t. Voltaképp 10 pont előnnyel indultak. A defense mindig akkor olvad le, mikor a legjobban kellene odatenni magukat. És azért a Vikes sem olyan gyenge, mint amilyennek az eredményei mutatják...
    több mint 10 éve
    yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.apeszos
    persze a W az W nem kell magyarázni (bár a számításaid szerint ugye ennek L-nak kellett volna lenni), de ha egy kicsit mélyebbre nézünk a Dallasnál
    egy időzített bomba az a csapat!most összejött, de látszik milyen komoly feszültségek vannak a csapaton belül
    egy-két zakó és összeomlás is lehet belőle megint!míg nálatok pont összeállni látszanak a dolgok szép lassan...
    sztem nagyon fontos mit mutat egy csapat mentális képe , hosszútávon ez sok mindent eldönt!
    de nyilván te másként gondolkodsz , meglátjuk hogy alakul majd, mindenesetre ha nem is nyeritek majd meg
    azért várhatóan szoros lesz a befutó!
    több mint 10 éve
    Tocy New Orleans Saints 1 140
    De a Dallas kiket vert meg eddig? Nudli Giants, NB1-es szinten játszó Eagles, éppen bénázó Redskins, offnight Rams, meg most a duplanulla Vikings, éppen hogy. Nem reménytelen ez...két meccs a hátrány, a visszavágón nyerni kell, persze a sorsolásotok elég kemény.
    több mint 10 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    azt hogy a szezon kuka kijelenteni nagyon korai még!yooker
    Így van, emlékezzünk vissza, hogy tavaly 3-6tal álltunk, és onnan lett 10-6, meg NFC East győzelembálnalekvár
    Láttad a hátralévő meccseket? Talán a Minnesota és esetleg -a mostani állapotában- a Philly verhető. Ha marad ilyen a Giants akkor ők is. De ezek a mi állapotunkban ki-ki meccsek lesznek. A többi bukta.apeszos
    nos! hogy is van ez akkor? 😊
    átértékeled-e már egy kicsit a dolgokat?
    és oké hogy nyertek de amilyen szarul játszott ma a Dallas , nálam ezzel a heroikus W-nel csoportesélyesek lettetek!
    lehet hogy unnalmas de minden RGIII térdén múlik!yooker
    Nem, nem értékeltem át. A Dallas szarul játszott? Mégis nyert. Ergo ugyanott vagyunk mint eddig.
    több mint 10 éve
    sapka Washington Commanders 6 608 — sapka
    igazából ezen a meccsen a san diego, megtette azt a szívességet, hogy nem nyerte meg a meccset

    Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!