Heti körkép - AFC South, 7. hét

A héten a Colts és a Texans pihent, a Titans és a Jaguars pedig csere irányítókkal próbálkozott különböző sikerrel.

 

Tennessee Titans – Philadelphia Eagles                  37 - 19

Kansas City Chiefs – Jacksonville Jaguars              42 – 22

 

Tennessee Titans

 

Vince Young sérülés miatt még nem tudott játszani, ezért a backupirányító Kerry Collins kezdett az Eagles ellen. Ezen kívül még rossz előjel volt, hogy a csapat kiemelkedő fiatal elkapója Kenny Britt, a hét közben egy szórakozó helyen verekedésbe keveredett, ezért az is kétségessé vált, hogy egyáltalán játszani fog-e. Mivel Justin Gage még nem tudott visszatérni ezért Britt helyén a rookie Damian Williams kezdett. Britt kényszerű pihenője végül majdnem 2 negyedig tartott, de az Eagles számára ez is túl kevésnek bizonyult.

 

Mi is történt a meccsen

Rosszul indult a meccs a Titansnek. A támadók az első félidőben a saját 20 yardos vonalukon belülről alig jutottak ki és Collins kétszer elvesztette a labdát. Hála a védelemnek az Eagles egyikből sem tudott pontot szerezni és Britt visszatérése után egyből egy touchdownt tudott szerezni. Chris Johnson nem tudott megbirkózni a feltöltött boxal és a harmadik negyed közepén a meccs kezdett kicsúszni a Titans kezéből a meccs. 19-7-es állásnál az Eagles a Titans 3 yardos vonaláról jöhetett és egy újabb TDvel már behozhatatlan előnyt alakíthattak volna ki, de a védelem visszaszerezte a labdát és innentől megindult a Titans henger, Brittel az élen. A Titans a negyedik negyedben 27 pontot szerzett úgy, hogy az Eaglesnek még egy 1st downt sem sikerült elérnie. Kenny Britt végül 200 elkapott yard fölött zárt ráadásul 3 touchdown elkapással. Britt az újabb kiemelkedő teljesítményét is számítva az elmúlt 5 meccs mindegyikén szerzett touchdownt. A nagy comebacknek köszönhetően a Titansnek már 5-2 a mérlege és egyedül vezeti a csoportot.

 

 

 

 

Mik a tanulságok

-        Nem lehet büntetlenül csak Chris Johnsonra koncentrálni és csak egyetlen cornerbackre bízni Brittet különösen, ha egyszer már beindult.

-        A turnover mutató mindig nagy hatással van a meccs kimenetelére, de a Titans védői nem csak megszerzik a labdát, de utána a támadók is büntetnek. A 4 Eagles turnovernől a Titans összesen 20 pontot tudott szerezni.

-        Ha az nem lenne elég, hogy a Titans gyilkol a turnoverek után, ráadásul eddig ők szerezték idén a legtöbbet az NFLben.

-        A támadófal már nem az a domináns egység volt,

mint az elmúlt években. A fal közepe többször bedől és sok szabálytalanságot is elkövetnek el.

-        A rookie Alterraun Verner továbbra is jól játszik és Jason McCourty közelgő visszatérése után is minden bizonnyal ő marad a kezdő.

 

 

Kiesők és visszatérők

-        Vince Youngnak sikerült teljes edzésmunkát végeznie és a hétvégén minden bizonnyal újra ő lesz a kezdő irányító.

-        Jason McCourty és Justin Gage is közel van már a visszatéréshez a hosszú kihagyás után.

-        Kenny Britt remek meccset tud maga mögött, de Jeff Fisher nem zárkózott el újabb büntetéstől, ha újabb részletek derülnek ki az előző heti incidensével kapcsolatban.

 

Előretekintés

A védelem hétről hétre bizonyít és ennek köszönhetően a csoport élére állt a Titans. Most azonban az NFL-ben legtöbb yardot megtevő támadókkal kell megküzdeniük. Ennek ellenére az előjelek a Titansnek kedveznek. Ők a sír közeléből hoztak vissza egy meccset, a Chargers az utolsó pillanatokban vesztette el a sajátját. Ráadásul a Chargers adta el a legtöbb labdát, és azt már megtanulhattuk idén, hogy a Titans pontokat szokott szerezni a labdaszerzések után.

 

Jacksonville Jaguars

 

Mi is történt a meccsen

David Garrard agyrázkódása miatt a Jaguarsnak egy csere irányítót kellett kezdetnie és mivel Trent Edwards is sérült volt, ezért a frissen az utcáról érkező 38 éves Todd Bouman kezdett a Chiefs ellen. Ahhoz képest, hogy csak 1 hetet készülhetett a csapattal Bouman teljesítménye igen jónak mondható és hibái ellenére nem lehet az ő nyakába varrni a vereséget, pláne mivel láthattunk idén már jóval gyengébb teljesítményt is jacksonville-i irányítótól. Az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a 3. negyedben Bouman passzát a kansasi Derrick Johnson visszavitte a Jaguars edzonejába és innentől már pontszerzés közelébe sem tudott kerülni a Jaguars, és a 13-14-es félidei és később 20-21-es állásból végül 20-42-es kiütéses lett.

 

Mik a tanulságok

-        A Jaguarsnak semmilyen szinten sincs védelme. Eddig csak az ütközött ki, hogy a passzok levédekezése nem megy nekik, de a futással sem tudtak mit kezdeni. Több mint 250 futott yardot, 3 futtot és 2 passzolt touchdownt engedtek.

-        A támadók termelik a labdaeladásokat, de a védők már meccsek óta nem csináltak turnovert. Nem is csoda, hogy a Jaguars a -10-es turnover mutatójával tök utolsó az NFL-ben.

-        A héten egy újabb ember kezdett safety pozícióban Don Carey személyében. Ő már az 5. különböző ember, aki kezdett és nagyon rosszul játszott. Lassan az is felmerülhet, hogy jobb lett volna megtartani Reggie Nelsont.

-        Mike Thomas amellett, hogy a csapat első számú elkapója még jól is hordja vissza a puntokat. Mostanában azonban gondot okoz magánál tartania a labdát. Az elmúlt 3 meccsen 2 visszahordása is labdavesztéssel végződött.

-        A meglepő kiugró teljesítménye miatt kezdtük azt hinni, hogy Marcedes Lewisnak aranyból van a keze. Most láttuk, hogy azért ez mégse így van. Bouman 9 alkalommal is kereste őt és hiába volt üresen, több passzt is elejtett. Ennek ellenére még mindig ő a Jaguars első számú fegyvere, amikor a redzone közelébe érnek.

-        A 2008-as draft kezd egyre borzasztóbb lenni a Jaguars számára. A második körös Quentin Groveson már túladtak egy 5. körös pickért és az első körös Harveynak még Kampman farvizén se sikerült normális teljesítményt nyújtani és már csak csere lesz a még egy meccsen sem kezdő Jeremy Mincey mögött.

-        Aaron Kampmant már kezdték leírni a kora és a sérülése miatt, de a Jaguars számára ő az egyetlen örömforrás a védelemben. Egy fél szezon alatt 4 sacknél jár, amivel tavaly a csapat legjobbja lehetett volna, ráadásul, ha sacket nem is ér el, de sokszor ér oda az irányítóhoz.

 

Kiesők és visszatérők

-        Garrard egy kihagyott mérkőzés után már tudott edzeni és a hétvégén már visszatérhet a pályára.

-        A jobb oldali tackle Eben Britton már nem fog játszani az idén. A helyét Jordan Black fogja átvenni, aki korábban két évig volt kezdő a Chiefsben és tavaly még jutott neki egy minimális szerep kezdőként a Jaguarsban.

 

 

Előretekintés

A Jaguarsnak még 3-4-es a mérlege, de a csoport többi csapatának kiemelkedő játéka és a védelem teljes hiánya miatt kezdhetnek búcsúzni a playoff álmoktól és inkább az 50%-os mérlegért küzdeni. A héten Dallasba utaznak, ahol már nincs Romo, de a teljes secondary nem tudna egy dallasi elkapót sem semlegesíteni nem hogy egyszerre Austint, Williamset és Bryantet is. Ráadásul ott van még Witten is. A Cowboysnak nagy bizonyítani valója lesz a kiábrándító szezonkezdet után, így könnyen egy nagy kiütésbe futhat a Jaguars.

 

Indianapolis Colts

 

Kiesők és visszatérők

-        Joseph Addai és Donald Brown még nem tudott edzeni a héten. Ezzel csak Mike Hart maradt az egyetlen egészséges futó, aki már több ideje a csapatnál van.

-        Dallas Clark IRre került. Austin Collie még ismeretlen ideig nem fog játszani. Anthony Gonzalez viszont hétfőn akár már visszatérhet azok után, hogy a legutóbbi 22 meccséből 20-at kihagyott.

-        Clark kiesésével Jacob Tamme, Collie sérülésével pedig Blair White kaphat nagyobb szerepet.

-        Egy meccses kihagyás után visszatérhet a középső linebacker Gary Brackett.

 

Előretekintés

A Colts Texans elleni meccse az idei szezon legfontosabbja lesz. Mostmár egyértelmű, hogy a Texans esélyes a csoportgyőzelemre, ezért egy győzelem duplán számít. Arról nem is beszélve, hogy 0-3-as csoporton belüli mérleggel nehéz megnyerni a csoportot. Az viszont nagy kérdés, hogy mit fog kezdeni a Colts az endzone közelében, hiszen két megbízható elkapója kiesése mellett még erős futójátékra sem lehet majd számítani.

 

Houston Texans

 

Kiesők és visszatérők

-        Andre Johnson játszani fog, de a sérülése miatt még mindig nem tartja magát 100%-osnak.

-        A sérült középső linebacker DeMeco Ryans helyét Brian Cushing fogja átvenni a védelemben. Cushing megüresedett OLB pozícióját pedig az eddig inkább a special teamben játszó Kevin Bentley fogja majd átvenni.

-        Az eltiltása után visszatér a vakoldali tackle Duane Brown. Mivel az ő feladata lesz, hogy megvédje majd Freeneytől, ez nagy felüdülés Matt Schaub számára.

 

 

Előretekintés

A Texans eddig nem vesztett idegenben, viszont a passz elleni védekezésük a vicc kategóriát súrolja, ami a bosszúra szomjas Peyton Manning ellen nem a legjobb előjel.

 

A csoport állása

Tennessee Titans            5-2         (1-0)

Houston Texans               4-2         (1-0)

Indianaplis Colts               4-2         (0-2)

Jacksonville Jaguars        3-4         (1-1)