NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Heti körkép - AFC South, 9. hét

A héten csak két csapat játszott a csoportból, de egyiknek sem sikerült győztes driveot vezetnie a meccsük legvégén, így a 9. játékhét nyertesei a bye weekes csapatok lettek.

Indianapolis Colts – Philadelphia Eagles               24 – 26

 

A Colts már elvesztette két kezdő futóját, a pro bowler tight endjét, a védelemből pedig a kezdő linebackerét, cornerbackjét és safetyjét, de ennek ellenére 5-2-es mérleggel vezette a csoportot még az Eagles elleni meccs előtt. De ennyi sérülés még nem volt elég, és egy balszerencsés ütközés után elvesztették az eddig a támadósor motorjának számító Austin Collliet és a védelem vezetőjét Gary Brackett is, ez pedig már soknak bizonyult. Az Eagles könnyen eldönthette volna a meccset már az első negyedben, de az endzone előtt többször is megállították őket. A kihagyott lehetőségeknek köszönhetően a Colts fel tudott zárkózni és 0-13 után a félidőben már ők vezettek 17-16-ra. Azonban a második félidőt már az Eagles uralta és a Colts nem tudott mit kezdeni a Vick-DeSean Jackson párossal. A Coltsnak végül sikerült felzárkóznia 2 pontra az Eaglestől, de 2 percel a meccs vége előtt nem próbálkoztak onside kickel és a védelem vissza is szerezte a labdát, de Manning nem tudott győztes driveot vezetni és eladta a labdát, amivel biztossá vált az Eagles sikere.

 

Tanulságok

-      Peyton Manning nagyon gyorsan tud megszabadulni a labdától, és jó szokott lenni, ha extra nyomás érkezik rá, de a támadófala mindegyik játékosát teljesen lejátszotta az Eagles, ami még neki is sok volt-

-      Reggie Wayne nem nagyon dolgozik meg a kívánt új szerződéséért. Ez azt eredményezi, hogy Collie kiesése után már csak az amúgy sem konzisztens Garcont kell megfogni és a támadógépezet elakad.

-      Freeney idén nem szerez sok sacket főleg idegenben, de a folyamatos double és esetenként triple teameket így is megkapja.

-      Pat Angerer kezd belerázódni. 2 meccs után már jobban teljesít, mint Wheeler, főleg a futással szemben.

-      Bethea tavaly pro bowler volt. Idén nem fenyegeti ez a veszély.

 

Sérültek, visszatérők

-      Austin Collie súlyos agyrázkódást szenvedett, ezért ő biztos nem játszik majd a Bengals ellen.

-      Gary Brackettnek a lába sérült meg, ezért valószínűleg ő se fog majd játszani. Session sérülésével már két meghatározó linebacker fog hiányozni az amúgy sem erős futás elleni védelemből.

-      Donald Brown fog ismét kezdeni, mivel Joseph Addai és Mike Hart még mindig nem épült fel.

-      A sok sérült mellett lehet két visszatérő is, mivel hosszú kihagyás után Powers és Antonio Johnson is újra tudott edzeni.

 

Houston Texans – San Diego Chargers                   23 – 29

 

A legtöbb yardot termelő offense nézett szembe a legtöbb yardot engedő defense-el. A Chargerst több sérülés is sújtotta, de a Texans védői még így sem tudtak megbirkózni Riversékkel. Pedig a special team és Foster igazán kitett magáért. A meccs legelején sikerült blokkolni egy Chargers puntot, amit követően Foster könnyedén touchdownt szerzett. Foster az első félidőben 3 TD-t is szerzett, de ebből csak kettő számított, mivel az 1. héten Calvin Johnson miatt megismert nevetséges szabály most Fostert és a Texanst fosztotta meg 4 ponttól, mivel a TD helyett csak field goal tudtak rúgni. Néhány védelmi rövidzárlat és elrontott szerelés ellenére tudták tartani a lépést a Chargersel, akik csak 5 perccel a lefújás előtt szerezték meg a vezetést. Ezután nem sikerült pontot szerezni a Texansnak, de a védelem kikényszerített egy Chargers puntot és 3 perccel a meccs vége előtt ismét Schaub jöhetett, hogy ledolgozza a 6 pontos hátrányt. Jacoby Jones és Arian Foster segítségével a Texans eljutott a Chargers 26 yardos vonaláig, de ezt követte egy nagyon balszerencsés play. Schaub adott egy passzt Andre Johnsonnak, de az kicsúszott Johnson kezéből és a lábáról pont a Chargers cornerbackje Paul Oliver kezébe esett. Ezzel a duplán balszerencsés fordulattal a győzelem küszöbéről vesztette el a meccset a Texans.

 

Tanulságok

-      Duane Brown visszatérése nagyot javított a Texans falán. Brown nem csak Schaub védelmében jó, hanem a futást is jól segíti.

-      Andre Jonhson sérülésével Arian Foster lett a teljes Texans offense. Elkap, blokkol, fut, és áttör az ellenfél védőin.

-      Joel Dreessen jól oldotta meg Daniels pótlását és újabb bizonyítási lehetőséget fog majd kapni a Jaguars ellen, akik borzasztóan védekeznek a tight endek ellen a szezonban.

-      Gary Kubiak úgy döntött, hogy visszaviszi Cushingot az eredeti szélső linebacker pozíciójába, és Kevin Bentley megy majd középre.

-      Kareem Jackson hányattatásai tovább folytatódnak. A Chargers több mint 150 yardot szerzett az ő irányába dobott passzokkal.

 

Sérültek, visszatérők

-      Andre Johnson nem edzett a héten, de Kubiak vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy játszani fog majd a hétvégén.

-      Majd csak vasárnap dől el, hogy Owen Daniels tud-e majd játszani.

 

Tennessee Titans

 

Sérültek, visszatérők

-      Kenny Britt biztos nem fog játszani és valószínűleg legalább 1 hónapot még ki kell majd hagynia.

-      Tony Brownnak jól jött az extra pihenő, és 2 meccses kihagyás után vissza tud majd térni a hétvégén.

-      Vince Youngnak még nem sikerült teljes edzésmunkát végezni, de minden bizonnyal ő lesz majd a kezdő irányító a Dolphins ellen.

 

Jacksonville Jaguars

 

Sérültek, visszatérők

-      Eben Brittonon sikeresen elvégezték a műtétet, ami miatt ki kell hagynia a szezon hátralévő részét.

-      Aaron Kampmannak megsérült a térde a csütörtöki edzés során, ezért lehet nem tud majd játszani a Texans ellen. Ez nagy érvágás lehet a Jaguars számára, mivel Kampman eddig majdnem végigjátszott minden meccset, és ő jelentette az egyetlen igazi konzisztens fenyegetést az ellenfél irányítóinak.

-      Rajta kívül hiányzó lehet még a védőfalból Tyson Alualu, aki eddig nem tudott edzeni a héten.

-      Jeremy Mincey azonban visszatérhet akár kezdőként is, ha Kampman sérülése súlyosnak bizonyul.

-      A Jaguars leigazolta még Terrence Wheatleyt, akit korábban a Patriots draftolt a második körben, de idén kirúgták gyenge játéka miatt.