Hiányposztok - NFC East

Sorozatunk első NFC-re vonatkozó részében a keleti csoport kerül sorra.



Dallas Cowboys



1. S: Ken Hamlin ugyan jó FS, de mellette SS poszton nincs igazán jó játékosa a csapatnak, Gerald Sensabaugh nem tűnik tökéletes megoldásnak.

2. ILB: Zach Thomas és Kevin Burnett távozott a csapattól, és bár sikerült  szerződtetni Keith Brooking-ot, de ő eddig elsősorban 4-3-as védelemben szerepelt, másrészt pedig már bőven a 30-as éveit tapossa. Egy fiatal ILB 1-2 év alatt kezdő szintre fejlődhetne.

3. WR: Terrell Owens emberi kvalitásait rengetegen megkérdőjelezték, de ettől még rendkívül jó WR. Olyan jó, amilyen jelenleg egyetlen sincs a Cowboys keretében. Roy Williams elfogadható 1. számú elkapó, de mögötte olyan játékosok vannak, akikben nem feltétlenül van benne az NFL kezdő szint.

4. OT: Flozell Adams tavaly aláírta gigantikus szerződését, majd karrierje legrosszabb évét zárta, 7,5 sacket engedélyezett, és tucatnyi alkalommal büntették. Továbbá 34 éves, vagyis ugrásszerű javulásra már nehezen lehetne számítani tőle...

5. NT: A Cowboys nagyjából az összes lehetséges felállásban végigpróbálta a védőfalat a tavalyi szezonban, és a kísérleti alanyok közülk ráadásul Tank Johnson és Chris Canty távozott. Bár Igor Olshansky DE poszton megfelelő lehet, de Jay Ratliff is inkább DE-ként villogott tavaly, így egy domináns NT nem ártana a falba.


New York Giants



1. WR: Plaxico Burress valószínűleg a Leavenworth Gays csapatát fogja erősíteni előbb-utóbb, Amani Toomer pedig lassan már egy nyugdíjas klub reklámarcaként fog feltűnni, és mivel szerződése sincs, egyre valószínűbb, hogy visszavonul. Jelenleg Steve Smith az első számű WR, de mivel ő nem "az a Steve Smith", így egy megbízható, fiatal elkapó égető szükség a csapatnak.

2. S: Sammy Knight nem sokáig tevékenykedett New York-ban, és immár James Butler is a Rams szurkolóinak fog örömteli - vagy vicces - pillanatokat okozni a következő szezontól. Érkezett a csapathoz C.C. Brown az éveken át a ligát domináló Houston secondary-ből, vagyis Kenny Phillips mellett láthatóan nem nagyon van minőségi SS.

3. RB: Egy másik skill pozíció a támadók oldalán, ahol muszáj keretet bővíteni, hiszen Jacobs sokszor sérült, Ward távozott, Bradshaw pedig nem elegendő ahhoz, hogy adott esetben meccsenként 25-30 alkalommal fusson a labdával.

4. MLB: Antonio Pierce sem lesz már fiatalabb, sőt, láthatóan inkább a kiöregedés felé halad. Bár a keretben van néhány fiatal prject linebacker, de egyikőjük sem igazán olyan, akire mondjuk a 2010-es szezonban már nyugodt lélekkel rá lehetne bízni a védelem irányításának feladatát.

5. OL: Mivel a liga legbrutálisabb védőfala ténykedik jelenleg a Giants csapatánál, így várhatóan már a training camp során sérültlistára küldik a csapat támadófalának legalább felét. De a viccet félretéve, némi depth sosem árt a támadófalban.


Philadelphia Eagles



1. OT: Az előző szezon során 2 veterán OT dolgozott McNabb testi épségéért Jon Runyan és Tra Thomas személyében. Közülük Thomas már elhagyta a csapatot, Runyan pedig már bőven túl van pályafutása csúcsán. Bár érkezett a csapathoz Stacey Andrews, de ő egyrészt egy ACL és MCL szakadás után lábadozik, másrészt inkább guard, mint tackle poszton nyújtott jó teljesítményt a Bengals csapatában, így mindenképpen kellene még egy offensive tackle.

2. RB: Westbrook az előzp szezonban viszonylag sokat volt sérült, az éveken keresztül a back-up poszton ténykedő Correll Buckhalter eligazolt, így mindenképpen szükség van egy jó futóra, elsősorban közülük is erőfutóra, aki nagy segítség lehet a rövid yardos szituációk megoldásában.

3. WR: McNabb számára évek óta nagy szükség lenne egy domináns első számú elkapóra. A tavaly draftolt DeSean Jackson - időnkénti szellemi megingásait leszámítva - jó szezont futott, de ő inkább a sebességével, és nem a magasságával tündököl. Igazán jó possession WR nincs az Eagles keretében, márpedig egy ilyen játékos segítségével sok variációs lehetőség nyílna McNabb előtt.

4. TE: L.J. Smith eligazolt, és bár Brent Celek a tavalyi szezonban bizonyította, hogy lehet rá számítani, azért még messze van attól, hogy a liga domináns tight end játékosai között emlegessék a nevét. Ráadásul rajta kívül nincs is nagyon másik TE a csapatnál.

5. S: Bár Sean Jones érkezett a csapathoz, de szerződése csak 1 évre szól. Ha rossz szezonja lesz, akkor nem marad, ha jó szezonja lesz, akkor számos csapat próbálja majd megszerezni. Emellett Jones inkább SS, és ezen a poszton játszik a tavalyi szezonban sokat fejlődő Mikell is, miközben Dawkins távozásával nem igazán maradt FS a keretben.


Washington Redskins



1. DE: A csapat védekezésének egyik legnagyobb gondja, hogy nem tudják megfelelő nyomás alá helyezni az irányítót. A Jason Taylor-terv dugába dőlt, és mivel a fal közepére megszerezték a liga legjobb DT játékosát, mellette egy frissen draftolt, fiatal DE is nagyot robbanthat.

2. OT: Jon Jansen 34 éves lesz, és egyre többet küzd sérülésekkel. Jason Fabini 35 éves lesz, és egyre többet küzd sérülésekkel. Chris Samuels 32 éves, és egyre többet küzd sérülésekkel. Hogy a Washington fala tackle poszton túlkoros és sérülékeny lenne? Talán lehet benne valami...

3. OG: Nem megismételve az előző posztnál írottakat, de Kendall és Thomas is már elsősorban nem a táplálékkiegészítők, hanem a prosztatagyógyszerek piacán számít biztos vásárlónak. Bár Derrick Dockery egy buffalói kitérő után újra a Redskins csapatát erősíti, de még mindig kell lassan egy másik guard is.

4. OLB: Marcus Washingtont magas fizetéséhez képesti visszafogottabb játéka okán elküldték a csapattól, és bár érkezett Oakland-ből Robert Thomas, őt inkább jó back-upnak, mintsem erős kezdőnek lehetne tekinteni. Vagyis a jó kezdőjátékos még hiánycikk egyelőre.

5. MLB: London Fletcher valószínűleg még Chuck Norrist is felülmúlja szívósságban, keménységben és kitartásban, legalábbis erre utal, hogy karrierje 11 szezonja alatt még egyetlen meccset sem mulasztott. A liga egyik legjobb MLB játékosa viszont 34 éves lesz idén, és előbb-utóbb kell egy olyan játékos, aki 1- éven belül komolyabb visszaesés nélkül a helyére léphet.

Somoskövi Gergely (somoskovig)