Hírcsokor vasárnapról

Hat hónappal a Super Bowl után újra NFL mérkőzést láthatott a nagyérdemű, de szomorú események is tarkították augusztus első hétvégéjét

Az ohioi Cantonban beiktatták az idei év Hall Of Famereit (Jack Butler, Dermontti Dawson, Willie Roaf, Chris Doleman, Cortez Kennedy, Curtis Martin), a tiszteletükre rendezett 0. heti előszezon-meccsen pedig a New Orleans Saints 17-10 arányú győzelmet aratott az Arizona Cardinals felett. A Szentek irányítója, Drew Brees egyetlen drive erejéig játszott - melyből rögtön touchdown lett -, a kezdő Cards QB, Kevin Kolb két előretöréssel próbálkozott, de nem volt benne sok köszönet: első passzát az ellenfél védelme szerezte meg, majd megsérült, bár nem komolyabban. A találkozón első ízben bíráskodtak az NFL-NFLRA vita miatt pótjátékvezetők, és produkciójuk hagyott némi kívánnivalót maga után...

 

Ennél is szomorúbb hír, hogy holtan találták az Eagles főedző, Andy Reid 29 éves fiát. Garrett Reidnek korábban meggyűlt a baja a hatóságokkal, ám úgy tűnt, végre egyenesbe jön az élete, együtt tartott a Lehigh-ban edzőtáborozó Philadelphiával, itt érte a halál, melynek körülményei egyelőre tisztázatlanok. A USC Trojans korábbi nagyszerű OG-je, Fred Matua 28 éves korában hunyta le örökre szemét, a szívével voltak problémái.

 

A Detroit Lions DE, Cliff Avril közben belátta, hogy értelmetlen tovább "sztrájkolnia" az új szerződésért (a tagelt játékosoknak kiírt július 16-i határidő után hosszabb távra nem is egyezhetetett volna már meg a Detroittal), így aláírta a számára 2012-ben 10.6 millió dollárt eredményező franchise tendert.