Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 697
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Az a baj, hogy akinek Földi ezt a riportot szánta az mind benyalja.
Azok nem fognak azon agyalni, hogy ha egy szaros újságíró megtalálta SZP-t akkor egy kémszervezet, vagy egy terrorista csoport miket tudhat.
A saját szavazóbázisukat kell erősíteniük lelkiekben, a többiek pedig (mi) had elmélkedjünk rajta, nem osztunk, nem szorzunk.
kittli
Hádde, akkor ilyen alapon bárkit el lehetne süllyeszteni, lelőni, becsukni, aki bármelyik védett személlyel (aka fideszes vagy NER közeli) összefut a boltban.
Mert ugye ma már szinte mindenkinek van kamerás mobilja, amiben van GPS-es, aminek a figyelésével lekövethetik h hol van a védett személy, aki ellen merényletet fognak megkísérelni vagy végrehajtani!!!

Ami talán annyi lenne, hogy megdobálnák záptojással, rothadt gyümölccsel, kutyaszarral, merthogy golyót nem pazarolnék a kakadura az hétszentség...

Védett személy, az, anyád lett volna védett személy...
több mint 6 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
Erről a “viszik a Balatont” paráról Hadházy poénja jut eszembe:
- Hú, megint drágább lett az euró.
- És van neked?
- Nincs.
- Akkor meg nem mindegy?!

Sobri Jóska
Az csak akkor mindegy, ha forintod sincs. 😊
adam8
A közvélekedés szerint az ország 70 százalékának az sincs, miután a rezsit, kaját kifizette.
Sobri Jóska
Ez mondjuk jogos.
adam8
Lószart! Csak papíron...
több mint 6 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 647

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress

kittli Pittsburgh Steelers 3 003 — Steelers fan
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Az a baj, hogy akinek Földi ezt a riportot szánta az mind benyalja.
Azok nem fognak azon agyalni, hogy ha egy szaros újságíró megtalálta SZP-t akkor egy kémszervezet, vagy egy terrorista csoport miket tudhat.
A saját szavazóbázisukat kell erősíteniük lelkiekben, a többiek pedig (mi) had elmélkedjünk rajta, nem osztunk, nem szorzunk.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 674 — Lucas Scott
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...
csebi
ki lehet jönni a versenyszférába.
Amadeus
Magyar kozig olyan erős h versenyből igazol ld Menczer
csebi
2018–: tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium

= SzP haverja.

Elképesztő miért fizetünk elég korrekt fizetéseket közpénzből.

A csávónak van bőr a képén ezt feltölteni önéletrajznak:  www.kormany.hu/download/3/18/31000/Menczer%20Tam%C3%A1s.pdf#!DocumentBrowse
Amadeus
Színezze ki?
Mást úgysem tud odaírni.
Én amúgy Gor-Nagy Miki önéletrajzára lettem volna kiváncsi h ugyan mit tudott be küldeni ami alapján kga lett new-yorkban.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 055
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...
csebi
ki lehet jönni a versenyszférába.
Amadeus
Magyar kozig olyan erős h versenyből igazol ld Menczer
csebi
2018–: tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium

= SzP haverja.

Elképesztő miért fizetünk elég korrekt fizetéseket közpénzből.

A csávónak van bőr a képén ezt feltölteni önéletrajznak:  www.kormany.hu/download/3/18/31000/Menczer%20Tam%C3%A1s.pdf#!DocumentBrowse

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 674 — Lucas Scott
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...
csebi
ki lehet jönni a versenyszférába.
Amadeus
Magyar kozig olyan erős h versenyből igazol ld Menczer

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 055
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...
csebi
ki lehet jönni a versenyszférába.
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 568 — Cowboys fan
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Nemzetközi jogilag is mindenképpen jól jött volna ki, meg amúgy nyilván pont azok a horvátok hunytak volna szemet efölött, akik évek óta próbálják Hernádit meginvitálni magukhoz.
több mint 6 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...
csebi
1) Testőrparancsnokot kirúgni
2) Sajtófőnököt előzetesbe
3) Horvát nagykövetet berendelni

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 674 — Lucas Scott
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.
gyeek
mostantól fogva, ha bárki publikál arról, hogy SzP hol tartózkodik akkor az kémkedik? szegény sajtófőnökök a magyar a közigazgatásban ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 765 — Grady Judd fan
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Védett személy... Ferenc Ferdinánd is az volt, De a buszfejű Szélhámos miatt nem fog háború indulni. Ha az adriai cápák konspirálnának, léket fejelnének a yachtjába és megennék Szélhámos fél fejét. A homlok marad.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 765 — Grady Judd fan
Ezért netezek kizárólag inkognító módban, akkor nem jönnek a hülye hirdetések, ennyivel is beljebb vagyok.
warr_b
meg így a pornót nem látja az asszony, inkább ezért 😊
csebi
Az sem elhanyagolható szempont, bár most március óta folyamatosan otthon vannak a pulyák is, úgy nem lehet 😆🤪
warr_b
Lehet inkognítót beállítani alapértelmezettnek induláskor? (Firefox)
kristóf17
Passz, nem próbáltam. Én Chrome-ot használok, de két kattintás.
warr_b
mondjuk a chrome és az inkognito 😀
nyilván a google nem fogja lekövetni mit csinálsz, én meg nyilván elhiszem nekik
Negritis
Zavard össze őket! Ments el keresésben olyan dolgokat mint pl. "goat & clown porn" illetve "how to live life a true chrisian". Klikkelj rájuk egymás után rendszeresen!

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 115
mondjuk felesegem hasznalta a gepem, egy ket honapig kaptam az Otto bikinikatalogust is
diverdoc
Hátha megtetszik valamelyik, amit aztán meg akarsz venni a feleségednek. 😀

Amúgy személyre szabott reklámok. Soha nem kerestem rá sem telefonon, sem számítógépen a beszállítóink termékeire, tényleg soha. Aztán egyszer lefényképezgettem az elkészült munkámat (főnöki engedéllyel, saját felhasználásra, mert van hogy hónapok telnek el két ugyanolyan munka között, és bizony emlékszik a fene minden részletre) és azóta az Instagram és a Facebook olyan gyönyörűen ajánlgatja a beszállítóink termékeit reklámok között, meg mindenféle villanyszereléses bejegyzéseket, oldalakat, hogy csak pislogok.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
Na jó ez már fáj... 😖
Inkább csapolják le közép-nyugat Európa legnagyobb édesvizi tavat a picsába és építsenek a helyére lakóparkokat! 🤮
 www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/balatongyorok-titokban-epitett-kikoto-ami-a-vizugy-szerint-csak-beallohely/
nagir
 index.hu/belfold/2020/08/20/gardony_szabadstrand_eladas/
warr_b
Remek!😵
nagir
Nézd a jó oldalát, már nem csak a Balaton kell nekik...
warr_b
The saga continues
 24.hu/belfold/2020/08/21/zanka-csopak-balaton-torveny/
ZoliMP
Erről a “viszik a Balatont” paráról Hadházy poénja jut eszembe:
- Hú, megint drágább lett az euró.
- És van neked?
- Nincs.
- Akkor meg nem mindegy?!

Eddig is leszartam a Balatont, ezután is lefogom. Eddig is valakiké volt az ingatlan, ezután is lesz. Valaki a 70-es években okosította, van aki a rendszerváltáskor privatizált komplett szakszervezeti meg céges üdülőket, van aki utána állami kölcsönből az állam által a törlesztőrészletnél többért visszabéreltetve ügyeskedett, most meg megint vannak, akik magánosítanak. Nincs új a nap alatt.

több mint 6 éve
YoungZeeZee 9 994
Na jó ez már fáj... 😖
Inkább csapolják le közép-nyugat Európa legnagyobb édesvizi tavat a picsába és építsenek a helyére lakóparkokat! 🤮
 www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/balatongyorok-titokban-epitett-kikoto-ami-a-vizugy-szerint-csak-beallohely/
nagir
 index.hu/belfold/2020/08/20/gardony_szabadstrand_eladas/
warr_b
Remek!😵
nagir
Nézd a jó oldalát, már nem csak a Balaton kell nekik...
warr_b
The saga continues
 24.hu/belfold/2020/08/21/zanka-csopak-balaton-torveny/
több mint 6 éve
YoungZeeZee 9 994
Ezért netezek kizárólag inkognító módban, akkor nem jönnek a hülye hirdetések, ennyivel is beljebb vagyok.
warr_b
meg így a pornót nem látja az asszony, inkább ezért 😊
csebi
Az sem elhanyagolható szempont, bár most március óta folyamatosan otthon vannak a pulyák is, úgy nem lehet 😆🤪
warr_b
Lehet inkognítót beállítani alapértelmezettnek induláskor? (Firefox)
kristóf17
Passz, nem próbáltam. Én Chrome-ot használok, de két kattintás.
warr_b
mondjuk a chrome és az inkognito 😀
nyilván a google nem fogja lekövetni mit csinálsz, én meg nyilván elhiszem nekik
Negritis
Oké, van használhatóbb böngésző? 🙂 Firefox évek óta hulladék, Explorer/Edge párosról inkább ne beszéljünk...

Nekem így hibátlan, nem dobálja a hirdetéseket. Nyilván ha gmail-be pl be van jelentkezve az ember, akkor feldobálja, hogy milyen volt az xy hely, ahol jártam pár órája, de azt a helyadatokból szedi a telefon cellainfóiból, nem a böngészésemből.
warr_b
En opera fan vagyok.mobilon pl nekem baratibb, de desktopon sem rossz.
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 229 — #NoStress
Oké, van használhatóbb böngésző? 🙂
warr_b
Safari.

Fb-n ezeket már mind ki lehet kapcsolni az adatvédelmi beállításoknál
r.baggio
ki lehet kapcsolni, csak basznak betartani
Negritis
Magát a facebookot lehet kikapcsolni, letörölni kiiktatni. Nem kötelező használni.

több mint 6 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man
Borbinho
Lenin elvtárs is visszadobta a gyerekek labdáját.
Pedig le is lőhette volna őket....

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 6 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 444.hu/2020/08/21/a-ner-kedvelt-biztonsagpolitikai-szakertoje-szerint-jogos-lett-volna-elsullyeszteni-a-szijjartot-a-jachton-fotozo-ujsagirok-csonakjat

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna.

C'mon man

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 31 227 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ezért netezek kizárólag inkognító módban, akkor nem jönnek a hülye hirdetések, ennyivel is beljebb vagyok.
warr_b
meg így a pornót nem látja az asszony, inkább ezért 😊
csebi
Az sem elhanyagolható szempont, bár most március óta folyamatosan otthon vannak a pulyák is, úgy nem lehet 😆🤪
warr_b
Lehet inkognítót beállítani alapértelmezettnek induláskor? (Firefox)
kristóf17
Passz, nem próbáltam. Én Chrome-ot használok, de két kattintás.
warr_b
mondjuk a chrome és az inkognito 😀
nyilván a google nem fogja lekövetni mit csinálsz, én meg nyilván elhiszem nekik
Negritis
Oké, van használhatóbb böngésző? 🙂 Firefox évek óta hulladék, Explorer/Edge párosról inkább ne beszéljünk...

Nekem így hibátlan, nem dobálja a hirdetéseket. Nyilván ha gmail-be pl be van jelentkezve az ember, akkor feldobálja, hogy milyen volt az xy hely, ahol jártam pár órája, de azt a helyadatokból szedi a telefon cellainfóiból, nem a böngészésemből.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 441 — The Mathematician
Ezért netezek kizárólag inkognító módban, akkor nem jönnek a hülye hirdetések, ennyivel is beljebb vagyok.
warr_b
meg így a pornót nem látja az asszony, inkább ezért 😊
csebi
Az sem elhanyagolható szempont, bár most március óta folyamatosan otthon vannak a pulyák is, úgy nem lehet 😆🤪
warr_b
Lehet inkognítót beállítani alapértelmezettnek induláskor? (Firefox)
kristóf17
Passz, nem próbáltam. Én Chrome-ot használok, de két kattintás.
warr_b
mondjuk a chrome és az inkognito 😀
nyilván a google nem fogja lekövetni mit csinálsz, én meg nyilván elhiszem nekik

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!