Politika
69 feliratkozó
több mint 1 éve
"Egy magyarázatom van, hogy mivel ő vitte a Rogán témát a lapnál ezért ő mehetett" Igen, több mint valószínű, hogy erről van szó. Továbbá: ő volt az, aki Rogánt elkapta Londonban, Tóni neki ígérte meg, hogy interjút fog adni.Én nem is értettem, miért a Kaufmann megy, aki egy remek oknyomozó újságíró, de pocsék riporter, teljesen más skillset a kettő. A kormányinfón - ami hétről hétre bizonyítja, mennyire nem megy ez a műfaj az újsáíróknak itthon - is nagyon gyenge volt mindig.Egyetértek MC12-vel, itt az újságíró rém gyenge volt. Amíg pl. a Rogán interjúban azt éreztem, hogy igazából foghatatlan az ember akármit kérdeznek tőle, így annyira nem bántott, hogy le lett iskolázva a riporter (Rogánt dicséri az az interjú), addig itt nem egyszer jött ki, hogy Szájer összefüggéstelenül beszél, fogható stb. de az újságíró minden ziccert kihagyott…A Rogán-interjú volt a mélypont, de nem a nyilatkozó teljesített kiemelkedően jól, hanem az újságíró nagyon gyengén. A kihagyott lehetőség tipikus esete. Ott még azzal se lehet mentegetőzni, hogy megjelenés előtt jóvá kellett hagyatni a szöveget, hiszen videóinterjú volt. (Remélem, a 444 abba nem ment bele, hogy Rogán stábja utólag megvágja a felvételt.)
Jughead
Nem mindenki alkalmas mindenre, lehet, hogy valaki jó tényfeltáró cikkeket, elemzéseket vagy tudósításokat tud írni, de az interjúkészítés nem az erőssége, és fordítva.
Abban azért biztos vagyok, hogy Gulyás Marci nem sült volna fel ennyire Rogánnal, pedig ő elvileg nem is újságíró. Viszont van mögötte egy csapat, amelyik jól felkészíti. Szájerrel különösképpen pikáns lenne egy beszélgetés a Partizánon, de ez aligha fog megvalósulni.
nagylaza, főpohárnok
Egy magyarázatom van, hogy mivel ő vitte a Rogán témát a lapnál ezért ő mehetett, illetve a másik oldal is őt hagyta jóvá, hiszen ha mi látjuk, hogy gyenge, akkor ők még jobban látják és rendes fel is készítették Antalt belőle.
Igen, az se véletlen, hogy kinek adnak interjút kormányoldalról, és kinek nem. A Sarkadi egyébként már többedik kormányhoz köthető emberrel csinál ilyen, hát hogy mondjam, gyengécske interjút.
MC12
több mint 1 éve
Én nem is értettem, miért a Kaufmann megy, aki egy remek oknyomozó újságíró, de pocsék riporter, teljesen más skillset a kettő. A kormányinfón - ami hétről hétre bizonyítja, mennyire nem megy ez a műfaj az újsáíróknak itthon - is nagyon gyenge volt mindig.Egyetértek MC12-vel, itt az újságíró rém gyenge volt. Amíg pl. a Rogán interjúban azt éreztem, hogy igazából foghatatlan az ember akármit kérdeznek tőle, így annyira nem bántott, hogy le lett iskolázva a riporter (Rogánt dicséri az az interjú), addig itt nem egyszer jött ki, hogy Szájer összefüggéstelenül beszél, fogható stb. de az újságíró minden ziccert kihagyott…A Rogán-interjú volt a mélypont, de nem a nyilatkozó teljesített kiemelkedően jól, hanem az újságíró nagyon gyengén. A kihagyott lehetőség tipikus esete. Ott még azzal se lehet mentegetőzni, hogy megjelenés előtt jóvá kellett hagyatni a szöveget, hiszen videóinterjú volt. (Remélem, a 444 abba nem ment bele, hogy Rogán stábja utólag megvágja a felvételt.)
Jughead
Nem mindenki alkalmas mindenre, lehet, hogy valaki jó tényfeltáró cikkeket, elemzéseket vagy tudósításokat tud írni, de az interjúkészítés nem az erőssége, és fordítva.
Abban azért biztos vagyok, hogy Gulyás Marci nem sült volna fel ennyire Rogánnal, pedig ő elvileg nem is újságíró. Viszont van mögötte egy csapat, amelyik jól felkészíti. Szájerrel különösképpen pikáns lenne egy beszélgetés a Partizánon, de ez aligha fog megvalósulni.
nagylaza, főpohárnok
Egy magyarázatom van, hogy mivel ő vitte a Rogán témát a lapnál ezért ő mehetett, illetve a másik oldal is őt hagyta jóvá, hiszen ha mi látjuk, hogy gyenge, akkor ők még jobban látják és rendes fel is készítették Antalt belőle.
Igen, az se véletlen, hogy kinek adnak interjút kormányoldalról, és kinek nem. A Sarkadi egyébként már többedik kormányhoz köthető emberrel csinál ilyen, hát hogy mondjam, gyengécske interjút.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Egyetértek MC12-vel, itt az újságíró rém gyenge volt. Amíg pl. a Rogán interjúban azt éreztem, hogy igazából foghatatlan az ember akármit kérdeznek tőle, így annyira nem bántott, hogy le lett iskolázva a riporter (Rogánt dicséri az az interjú), addig itt nem egyszer jött ki, hogy Szájer összefüggéstelenül beszél, fogható stb. de az újságíró minden ziccert kihagyott…A Rogán-interjú volt a mélypont, de nem a nyilatkozó teljesített kiemelkedően jól, hanem az újságíró nagyon gyengén. A kihagyott lehetőség tipikus esete. Ott még azzal se lehet mentegetőzni, hogy megjelenés előtt jóvá kellett hagyatni a szöveget, hiszen videóinterjú volt. (Remélem, a 444 abba nem ment bele, hogy Rogán stábja utólag megvágja a felvételt.)
Jughead
Nem mindenki alkalmas mindenre, lehet, hogy valaki jó tényfeltáró cikkeket, elemzéseket vagy tudósításokat tud írni, de az interjúkészítés nem az erőssége, és fordítva.
Abban azért biztos vagyok, hogy Gulyás Marci nem sült volna fel ennyire Rogánnal, pedig ő elvileg nem is újságíró. Viszont van mögötte egy csapat, amelyik jól felkészíti. Szájerrel különösképpen pikáns lenne egy beszélgetés a Partizánon, de ez aligha fog megvalósulni.
több mint 1 éve
Egyetértek MC12-vel, itt az újságíró rém gyenge volt. Amíg pl. a Rogán interjúban azt éreztem, hogy igazából foghatatlan az ember akármit kérdeznek tőle, így annyira nem bántott, hogy le lett iskolázva a riporter (Rogánt dicséri az az interjú), addig itt nem egyszer jött ki, hogy Szájer összefüggéstelenül beszél, fogható stb. de az újságíró minden ziccert kihagyott…
több mint 1 éve
Rém gyenge interjú. A levegőben lógtak azok a kérdések, amitől egy valódi interjú lehetett volna - képzeljük el USA-ban vagy a briteknél mit hoztak volna ki ebből az ottaniak - így amolyan magyaros lett. Túlzottan nem kérdezünk bele, senkit nem érdeklő morális/etikai kérdéseket feszegtünk több kérdésen át és nyilvánvaló visszakérdezeket nem tesz meg az interjúztató. Ha megegyeztek, hogy nem mennek tovább egy pontnál, akkor azért nem kellett volna megcsinalni, ha maguktól ennyire gyengék, akkor meg azért.Ilyen interjúk miatt vontam meg a támogatást tőlük.telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelÚristen, nehezen tudnám megmondani, hogy az interjú melyik válasza alatt éreztem leginkább kellemetlenül magam, de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Mondjuk én biztos megkérdeztem volna, hogy Szájer úr, ön meleg? És milyen érzés, hogy nem mehet ki itthon a párjával az utcára?
somoskovig
csebi
Egyébként félelmetesen disszonáns a, hívjuk így, független sajtó teljesítménye. Kirobbantottak egy ügyet, ami miatt buktak első vonalas politikusok, és felemelkedett MP (ha nem kapja fel a média az elején annyira, amennyire tolták heteken át, lehet nem is emlékeznénk már rá) - ez már önmagában bravúros teljesítmény, kb az újságírás csúcsa. Amit az Ács Dani vagy a Rényi Dani csinál a 444en az is becsülendő munka.
És ott a másik oldal, nagy interjút kaptak Rogánnal, Szájerral, OV szóba állt velük az évi nagy interjúján túl is, és mindegyik gyatra minőségű cucc lett. Felkészületlenül, koncepciótlanul - vagy szar koncepcióval - helyszíni reakciókra képtelenül és érdemi infó kicsikarása nélkül ment le mindegyik. Egy idézhető pillanat nincs egyikből sem.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
marmint en a telextol vontam meg a tamogatast. ismerosi koromben mondtam 2010 elott, hogy nem szabad 2/3t a kezukbe adni. nem hittek nekem. igazam lett.Bár soha nem szavaztam rájuk ('98-ban fel évvel maradtam le a szavazásról, mondhatni szerencsém volt), igazából a '98-2002-es _moralitásukat_ látva levágom és elégetem a saját kezem, ha bármikor később rájuk húzom az ikszet.Ilyen interjúk miatt vontam meg a támogatást tőlük.telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelÚristen, nehezen tudnám megmondani, hogy az interjú melyik válasza alatt éreztem leginkább kellemetlenül magam, de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Mondjuk én biztos megkérdeztem volna, hogy Szájer úr, ön meleg? És milyen érzés, hogy nem mehet ki itthon a párjával az utcára?
somoskovig
csebi
Nem azért, mert olyan kibaszott nagy vátesz lennek - bár őszintén szólva szerintem csak a hülyék nem látták, hogy Vitya, ha még egyszer hatalmat kap a kezébe, akkor fullba tolja a kretént, kéthatmad nélkül is.
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Engem a gogosseg zavar leginkabb. "Hogy mert engem a pornep kigunyolni?!"
A gondolkodasanak az a vezerfonala, hogy beavatkoztak a maganeletebe. Hiaba kozszereplo, hiaba volt EP kepviselo raadasul, ami a meghasonlott magyar parlemantarizmusnal nagyobb transzparenciat es kifele mutatott erkolcsosseget kivan meg az embertol.
A sztoriban mit kifogasol? Nem is volt eresz!
A botrany leginkabb komikumba hajlo reszeleme boki a szemet talan a leginkabb. Hogyan mereszeli a media es a nep humor targyava tenni a botranyat?
Az jon at ebbol az interjubol, hogy aranytalannak es igazsagtalannak erzi azt ami vele tortent, magyaran azt hogy egy ilyen, covid szabalyokat megszego, velhetoen es hianyos oltozekben, droggal orgiarol menekulo lebukasnak ra nezve sulyos kovetkezmenyei lettek.
Ennek a gogossegnek a masik megnyilvanulasa, hogy o es a partja semmit nem hibaztak, aprosagok vannak csak, de nem akar rola beszelni, a botranyarol sem kivan nyilatkozni, nem akar tisztazni semmit, a moral/erkolcs kerdeskorben megtett fejlodesi ivet sem magyarazza.
több mint 1 éve
A Fidesz és Viktor szempontjából a lényeg az, hogy Szájer minden (részben önmaga által vállalt) megaláztatással, megalkuvással és meghunyászkodással együtt is hű maradt a klánhoz. Nem állt át, nem borított.Igen, pontosan ez a lényeg.
Kampman
Covid-zárás idején partizás és illegális drogbirtoklás. Boris Johnson ebbe bukott bele konkrétan (drog nélkül).A járványszabályok megsértését elismerte, a drogot - emlékeim szerint - nem. Azt mondta, valaki betette a cuccot a batyujába.
Dzsokijuing
több mint 1 éve
Bár soha nem szavaztam rájuk ('98-ban fel évvel maradtam le a szavazásról, mondhatni szerencsém volt), igazából a '98-2002-es _moralitásukat_ látva levágom és elégetem a saját kezem, ha bármikor később rájuk húzom az ikszet.Ilyen interjúk miatt vontam meg a támogatást tőlük.telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelÚristen, nehezen tudnám megmondani, hogy az interjú melyik válasza alatt éreztem leginkább kellemetlenül magam, de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Mondjuk én biztos megkérdeztem volna, hogy Szájer úr, ön meleg? És milyen érzés, hogy nem mehet ki itthon a párjával az utcára?
somoskovig
csebi
Nem azért, mert olyan kibaszott nagy vátesz lennek - bár őszintén szólva szerintem csak a hülyék nem látták, hogy Vitya, ha még egyszer hatalmat kap a kezébe, akkor fullba tolja a kretént, kéthatmad nélkül is.
több mint 1 éve
Ilyen interjúk miatt vontam meg a támogatást tőlük.telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelÚristen, nehezen tudnám megmondani, hogy az interjú melyik válasza alatt éreztem leginkább kellemetlenül magam, de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Mondjuk én biztos megkérdeztem volna, hogy Szájer úr, ön meleg? És milyen érzés, hogy nem mehet ki itthon a párjával az utcára?
somoskovig
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Ja és a kedvenc mondatomHa nincs törvénysértés, a többivel nem foglalkozom, nem is érdekel.
Ez a mentalitás átitatta az egész tetves magyar politikát, mindig is.
több mint 1 éve
A Fidesz és Viktor szempontjából a lényeg az, hogy Szájer minden (részben önmaga által vállalt) megaláztatással, megalkuvással és meghunyászkodással együtt is hű maradt a klánhoz. Nem állt át, nem borított.Sem 2020 novemberében, sem azóta nem rohant át a másik klán médiájához tényfeltáró-kitálaló-lejárató interjúkat adni a NER viselt dolgairól, pedig biztos lett volna miről beszélnie, Gulyás Marci meg kb. a fél életét odaadta volna, ha akkor rögtön kihúz belőle egy olyan interjút, mint amilyet Magyar Péterből sikerült 2024 februárjában.
Persze emlegeti, hogy azért nem minden tetszik neki a NER-ben, meg vannak/voltak nézeteltérései, de ezeknek a létezését be lehet vallani, az nem probléma. A részleteket taglalni viszont már kibeszélés az akolból, az már bűn.
A NER-re pedig lehet mondani sok rosszat, de a hűséget (mit is jelent a "fides"?) tartó tagjaival szemben nem hálátlan. A legkellemetlenebb ügyek ellenére is lehet visszatérés, fenntartott pozíció, biztos megélhetés.
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszel"Semmiféle bűncselekményt nem követtem el. Olyan dolgot követtem el, amellyel a választók bizalmát"
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Drog a hátizsákban az nem bűncselekmény?
Vagy erre nem (sem) akarunk emlékezni?
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
És ez még mindig nem a Szájer-probléma lényege. Covid-zárás idején partizás és illegális drogbirtoklás. Boris Johnson ebbe bukott bele konkrétan (drog nélkül).Senki sem kényszerítette, hogy így döntsön minden fontos kérdésben az életében, ahogy döntött. Sajnálni pont nincs miért. Sajnáld azokat a szerencsétlenek, akik az ő hathatós közreműködése miatt lettek másodrendű állampolgárok (természetesen nem jogi értelemben, hiszen úgy minden fasza az Ereszkirály szerint).de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.Én rettenetesen sajnálom ezt az embert, de egyben magunkat is, mert ez a két lábon járó kognitív disszonancia mutatja csak igazán, hova is vezették a fideszesek az országot.
somoskovig
r.baggio
somoskovig
Egyébként meg ugyanaz, mint a kegyelmi ügy: Novák Katalin miért adott kegyelmet? Orbán Viktor miért nevezte vállalhatatlannak Szájer Sz. József brüsszeli akcióját és most már miért nem az?
A kérdések, melyekre nincsenek és soha nem lesznek fideszes válaszok.
Szerkesztette: Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Senki sem kényszerítette, hogy így döntsön minden fontos kérdésben az életében, ahogy döntött. Sajnálni pont nincs miért. Sajnáld azokat a szerencsétlenek, akik az ő hathatós közreműködése miatt lettek másodrendű állampolgárok (természetesen nem jogi értelemben, hiszen úgy minden fasza az Ereszkirály szerint).de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.Én rettenetesen sajnálom ezt az embert, de egyben magunkat is, mert ez a két lábon járó kognitív disszonancia mutatja csak igazán, hova is vezették a fideszesek az országot.
somoskovig
r.baggio
több mint 1 éve
de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.Én rettenetesen sajnálom ezt az embert, de egyben magunkat is, mert ez a két lábon járó kognitív disszonancia mutatja csak igazán, hova is vezették a fideszesek az országot.
somoskovig

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
"Nekik is nagyon szívesen feltennénk. De mit gondol, mit mondana az 1990-es Szájer József arra, hogy a 2020-as évekre a Fideszben volt III/III-as, III/II-es ügynökökkel fognak együtt politizálni?Azt, hogy már nem vagyok a Fidesz tagja."
Itt fejeztem be. Ez egy komédia.
Azért én még emlékszem arra, amikor Feri is mindig azzal takarózott, hogy minden jogszerű, a Fidesz pedig direkt összemosta a legitimitást a moralitással. Annak tudjuk mi lett a vége.
több mint 1 éve
Az interjút olvasva Szájert szépen beküldték tátott szájjal a faszerdőbe (aminek lehet örül is).Nevetséges az egész érvrendszere, de pár napra jó lesz elterelni a közbeszédet.
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelÚristen, nehezen tudnám megmondani, hogy az interjú melyik válasza alatt éreztem leginkább kellemetlenül magam, de igazából végig szekunder szégyenérzetem volt egyformán asszem.
Kemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Dzsokijuing
Mondjuk én biztos megkérdeztem volna, hogy Szájer úr, ön meleg? És milyen érzés, hogy nem mehet ki itthon a párjával az utcára?
több mint 1 éve
www.portfolio.hu/gazdasag/20241129/breking-hitelminositoi-figyelmeztetest-kapott-magyarorszag-726652Erre a miniszterium bekekoltsegvetessel, Varga Misike meg azzal allt elo h korabbi kormanyok szarul csinaltak dolgukat, de ok visszakormanyoztak minket, most meg brusszeli vitak miatt minositettek le minket.
Szerkesztette: Beki
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2024/11/30/szajer-jozsef-interju-fidesz-melegellenes-torveny-brusszelKemény négyéves remeteség kellett hozzá, hogy ezt az érvrendszert összerakja.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Hu Bmeg …Kommentár nélkül24.hu/belfold/2024/11/29/kovacs-andras-kuria-varga-zs-andras-felfuggesztes/
m.hvg.hu/itthon/20241129_lemondott-biro-laczo-adrienn
r.baggio
Dzsokijuing
Nekünk szinte soha semmi nem ment kuriara de ő egy úgy feljutott hozza és rohadt szakmai döntést hozott. Jó bíró.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
De csak mert Kormányszóvivő Eszter is cukibb lélek, mint ez a mocsok.Valaki tegye már be neked, ahogy ez a donna szörny Ella de frász egy videót posztolt ma.Mosmtár. Az eredeti - 2022 - terv szerint 22-23-szar lesz, maximum 24 első negyedévig, aztán beindulás. Legalább két negyedévvel hátrébb vagyunk, mint azt tervezték.Hát, ők is erre számolnak. Ahogy erre számoltak az elmúlt 14 évben mindig. 2020-ig be is jött.It's the economy. It's always the economy.Pár hete már behívtam szerintem itt is, hogy a NER nagy mákja megint az lehet, ha tényleg jön a gazdasági konszolidáció 25-26-ban.
Gyurma Pappa
zacknorb
Nagyon nehéz egy kitartó válságért szurkolni, és nem is szeretnék. Egyébként egyelőre nem látom, hogy miről fog visszapattanni a gazdaság, azon kívül, hogy szerencséjük lesz. (Ugye ahol stabil alapok vannak, ott elindult vissza már a gazdaság)
Gyurma Pappa
MC12
A Kormányszóvivő nénike zseniális volt.
Aszongya:
TE Péter, elég volt, rontom - bontom
Ha te mondod?
/Mint az oviban.
Sírva kérek valakit tegye már be neki.
Meg ide is jó lenne pls. Vlk tegye be a videót pls.
Szenvednek nagyon😊 😊 /)
Magyarázd meg légyszi hogy ez nem érdekli a bizonytalanokat…
A pénzt meg csövességet azt lehet értik nélkületek is, azt kb bárki nélkül értik a népek ha nincs zseton
😂✌️
ozibozi
#FreeVogelEvelin
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Valaki tegye már be neked, ahogy ez a donna szörny Ella de frász egy videót posztolt ma.Mosmtár. Az eredeti - 2022 - terv szerint 22-23-szar lesz, maximum 24 első negyedévig, aztán beindulás. Legalább két negyedévvel hátrébb vagyunk, mint azt tervezték.Hát, ők is erre számolnak. Ahogy erre számoltak az elmúlt 14 évben mindig. 2020-ig be is jött.It's the economy. It's always the economy.Pár hete már behívtam szerintem itt is, hogy a NER nagy mákja megint az lehet, ha tényleg jön a gazdasági konszolidáció 25-26-ban.
Gyurma Pappa
zacknorb
Nagyon nehéz egy kitartó válságért szurkolni, és nem is szeretnék. Egyébként egyelőre nem látom, hogy miről fog visszapattanni a gazdaság, azon kívül, hogy szerencséjük lesz. (Ugye ahol stabil alapok vannak, ott elindult vissza már a gazdaság)
Gyurma Pappa
MC12
A Kormányszóvivő nénike zseniális volt.
Aszongya:
TE Péter, elég volt, rontom - bontom
Ha te mondod?
/Mint az oviban.
Sírva kérek valakit tegye már be neki.
Meg ide is jó lenne pls. Vlk tegye be a videót pls.
Szenvednek nagyon😊 😊 /)
Magyarázd meg légyszi hogy ez nem érdekli a bizonytalanokat…
A pénzt meg csövességet azt lehet értik nélkületek is, azt kb bárki nélkül értik a népek ha nincs zseton
😂✌️
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
hvg.hu/gazdasag/20241129_hvg-novemberi-bevasarlokosar-vasarnapi-ebed-inflacio-ebx
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!