Politika
64 feliratkozó
több mint 1 éve
Én a nyugdíjas SZÉP-kártyát nem értem így elsőre, mármint ha arra is az állam tenné a pénzt (ki más?) akkor miben más ez, mintha minden nyugdíjasnak emelne évi 200-at? Nyilván fair-ebb, mint egy százalékos emelés, csak nekem fura...a szép kártyával az állam rakosgatja egyik zsebéből a másikba a kreditet mielőtt oda adná a jobbágyoknak és azt lehet valamennyire irányítani mire költsék a parasztok (tuti a gazdaságban marad, mert nagyon nem lehet belőle mást csinálni, mint fogyasztani). a kpnak meg van olyan veszélye, hogy eurót vesznek rajta, vagy csak parkol a folyószámlán pár hasonlóan nem jó opció mellett
Az 9%-os SZJA-nál az "általános"-t többször kiemelte, kíváncsi leszek, hogy vajon úgy értette-e, hogy azoknak is lesz 9%, akiknek most 0%...
BTW, ukrán kérdésnél csak én hallottam úgy, hogy nem volt igazán egységes a tömeg válasza?
StormST
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
Én a nyugdíjas SZÉP-kártyát nem értem így elsőre, mármint ha arra is az állam tenné a pénzt (ki más?) akkor miben más ez, mintha minden nyugdíjasnak emelne évi 200-at? Nyilván fair-ebb, mint egy százalékos emelés, csak nekem fura...Az 9%-os SZJA-nál az "általános"-t többször kiemelte, kíváncsi leszek, hogy vajon úgy értette-e, hogy azoknak is lesz 9%, akiknek most 0%...
BTW, ukrán kérdésnél csak én hallottam úgy, hogy nem volt igazán egységes a tömeg válasza?
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Mint a vissza nem küldött nemzeti konzultációs elsöprő többséges? Hagyjuk ☺️Igen, jól összerakott kérdések, de Fidesz szokás szerint nem fog ezzel foglalkozni, hanem gondolom jön a most beakadt propaganda duma. No meg Fityeszék, ha meg is "szavaztatnak" vmit, azok a kérdések irrelevánsok lesznek és saját hülyeségeiket fogalmazzák meg úgy h arra csak olyan választ adhassanak, amiből kijön h Brüsszel, Soros, háború stb.Amúgy van pár érdekes ígéret MP által, de lényegében pontosan azt mondja, amit kell.Ez a dolga egy populista politikai kommunikátornak.
Beki
A "népszavazási" kérdései is jók, ezekre kellene NEM-et kommunikálnia a Fidesznek, ami politikai öngyilkosság... lenne, ha lenne erről valaha valódi népszavazás, ha foglalkoznának vele érdemben, ha nem negligálnák a picsába, és tematizálnának helyette majd valami szokásos irreleváns gumicsontot zsírleszívásról, poloskákról vagy gendersimogató pszeudopedofil brüsszelita ukránmigránsokról.
Őszentsége Sobri Jóska
Beki

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Igen, jól összerakott kérdések, de Fidesz szokás szerint nem fog ezzel foglalkozni, hanem gondolom jön a most beakadt propaganda duma. No meg Fityeszék, ha meg is "szavaztatnak" vmit, azok a kérdések irrelevánsok lesznek és saját hülyeségeiket fogalmazzák meg úgy h arra csak olyan választ adhassanak, amiből kijön h Brüsszel, Soros, háború stb.Amúgy van pár érdekes ígéret MP által, de lényegében pontosan azt mondja, amit kell.Ez a dolga egy populista politikai kommunikátornak.
Beki
A "népszavazási" kérdései is jók, ezekre kellene NEM-et kommunikálnia a Fidesznek, ami politikai öngyilkosság... lenne, ha lenne erről valaha valódi népszavazás, ha foglalkoznának vele érdemben, ha nem negligálnák a picsába, és tematizálnának helyette majd valami szokásos irreleváns gumicsontot zsírleszívásról, poloskákról vagy gendersimogató pszeudopedofil brüsszelita ukránmigránsokról.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Amúgy van pár érdekes ígéret MP által, de lényegében pontosan azt mondja, amit kell.Ez a dolga egy populista politikai kommunikátornak.
Beki
A "népszavazási" kérdései is jók, ezekre kellene NEM-et kommunikálnia a Fidesznek, ami politikai öngyilkosság... lenne, ha lenne erről valaha valódi népszavazás, ha foglalkoznának vele érdemben, ha nem negligálnák a picsába, és tematizálnának helyette majd valami szokásos irreleváns gumicsontot zsírleszívásról, poloskákról vagy gendersimogató háborúpedofil brüsszelita ukránmigránsokról.
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Amúgy van pár érdekes ígéret MP által, de lényegében pontosan azt mondja, amit kell.
több mint 1 éve
Korruptak ez tény, de emiatt senkit nem zárnak ki az EU-ból, pláne, hogy váltakozó mértékben, de minden tagállamban van korrupció.Mondjuk ne lopják el az EU-s pénzeket.Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Mik a játékszabályok?
warr_b
Kampman
cartman023
több mint 1 éve
Ez idealista vágyálom, nem játékszabály.Mondjuk ne lopják el az EU-s pénzeket.Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Mik a játékszabályok?
warr_b
Kampman
cartman023
A valóságban azok a játékszabályok amiket ha nem tartasz be, akkor kibasznak a játékból.
Ha nem basznak ki, akkor betartottad.
Ez a valóság, és ez lehet, hogy szomorú, biztos nem hatékony, de az EU ilyen "szoft" szerveződés, nem egy hierarchikus erőszakszervezet.
több mint 1 éve
Mondjuk ne lopják el az EU-s pénzeket.Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Mik a játékszabályok?
warr_b
Kampman
több mint 1 éve
Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Mik a játékszabályok?
warr_b
több mint 1 éve
Van ez 100 ezer ember iskis ratyi már nemcsak a cerkákhoz értBarátom kint van, szerinte az 50 ezer simán megvan, szóval nem csalódtunk a szakértőben...
www.origo.hu/itthon/2025/03/magyar-peter-marcius15-tomeg
NB2
StormST
több mint 1 éve
Azért kicsit más a résztvevők átlag életkora MP beszédénél, mint a dagadt gecién.
több mint 1 éve
Csak kíváncsiságból, adja amúgy bármelyik tv csatorna a mostanit?partizánon is megy
esanders10
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
kis ratyi már nemcsak a cerkákhoz értBarátom kint van, szerinte az 50 ezer simán megvan, szóval nem csalódtunk a szakértőben...
www.origo.hu/itthon/2025/03/magyar-peter-marcius15-tomeg
NB2
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
kis ratyi már nemcsak a cerkákhoz értwww.origo.hu/itthon/2025/03/magyar-peter-marcius15-tomeg
több mint 1 éve
deák dániel már ki is számolta az origonak, hogy 12 ezren vannak MP tüntetésén, milyen ügyes gyerek
több mint 1 éve
Ő gondolom igazi honvédő hazafi Orbán szemében, és nem poloska.www.reddit.com/r/hungary/comments/1jbscqm/m%C3%A1rcius_15_meggyal%C3%A1z%C3%A1sa_egy_k%C3%A9pben_jobbr%C3%B3l_balra/Azt a büdös kurva életit neki...
Erre már nem tudok mit írni.
Szeretettel várják majd őket okt.23-án is.
cartman023
warr_b
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Csak kíváncsiságból, adja amúgy bármelyik tv csatorna a mostanit?atv spirit
esanders10
több mint 1 éve
Csak kíváncsiságból, adja amúgy bármelyik tv csatorna a mostanit?
több mint 1 éve
Egész felemelő, ha egy rendezvényen más is árad a színpadról a tömény, zsigeri gyűlölködésen kívül.
több mint 1 éve
Én hülye elolvastam a felböfögött 12 pontot. Hogyan jutottunk idáig? És messze még a legalja.
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 1 éve
www.reddit.com/r/hungary/comments/1jbscqm/m%C3%A1rcius_15_meggyal%C3%A1z%C3%A1sa_egy_k%C3%A9pben_jobbr%C3%B3l_balra/Azt a büdös kurva életit neki...
Erre már nem tudok mit írni.
Szeretettel várják majd őket okt.23-án is.
cartman023

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
www.reddit.com/r/hungary/comments/1jbscqm/m%C3%A1rcius_15_meggyal%C3%A1z%C3%A1sa_egy_k%C3%A9pben_jobbr%C3%B3l_balra/Erre már nem tudok mit írni.
Szeretettel várják majd őket okt.23-án is.
több mint 1 éve
Nem hatnak rá a poloskák!Ez oké, de azért csak meg kéne kérdeznie valamelyik főembernek kamerák előtt, hadd izzadjon a felcsúti zsebnapóleon 😂 Én tuti megcsinálnám.Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Invalid a kérdésed, nem tudsz orosz kém lenni az EUban ha nem vagy az EUban. Nem tudsz vétózni se.
warr_b
EU nem tudja kényszeríteni kilépésre ő meg nem akarja.
Toca
warr_b
több mint 1 éve
Ez oké, de azért csak meg kéne kérdeznie valamelyik főembernek kamerák előtt, hadd izzadjon a felcsúti zsebnapóleon 😂 Én tuti megcsinálnám.Egyébként én azt nem értem, hogy az EU vezetéséből még senki nem tette fel a kérdést a dagadtnak, hogy te figyu má', kis streetfightet, most akkor akarsz a tagja, részese lenni ennek az EU nevű történetnek, vagy sem? Mert ha nem, akkor tipli, ha meg igen, akkor húzd ki a fejed Putykó seggéből, fejezd be a folyamatos gyalázkodást és tessék betartani a játékszabályokat.Invalid a kérdésed, nem tudsz orosz kém lenni az EUban ha nem vagy az EUban. Nem tudsz vétózni se.
warr_b
EU nem tudja kényszeríteni kilépésre ő meg nem akarja.
Toca

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"